Olvasás Portál

lovári  |  english

Népszerűsítő anyagok a pályázatról

Veress Anikó: A nyomok a könyvtárba vezetnek

2018. augusztus 02.

Veress Anikó könyvtárostanár, Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


A nyomok a könyvtárba vezetnek

Nyomozás a krimi világában

Vetélkedő az iskolai diáknapon

 

Célok

A diáknapra szervezett vetélkedő célja az volt, hogy játékos feladatokon keresztül, kötetlen formában népszerűsítse a könyvtárat és az olvasást. Fel szerettem volna hívni a figyelmet az új beszerzésekre és a krimi műfajára, amely nem olyan népszerű a középiskolás fiúk körében.

A vetélkedő tartalma, keretei

A vetélkedő témája a krimi volt. Választásom azért esett a erre a műfajra, mert a pályázaton nyert könyvek között több rejtélyes történetet dolgozott fel, illetve tapasztalatom alapján ez a korosztály szereti a nyomozós feladatokat, habár a krimi műfaját tapasztalataim alapján nem kedveli. A rendezvényen 6, két főscsapat vehetett részt. A verseny 1,5-2 órát vett igénybe. A rendezvényt támogatta a diákönkormányzat, így az első 3 helyezett jutalomban részesült.

A vetélkedő során 6 detektívregényt szerettem volna megismertetni a diákokkal, melyek közül kettőt választottam a pályázaton nyert könyvekből.

A könyvek a következők:

  • Böszörményi Gyula, Machó Zsófia: EzoPara  1. könyv, melyben hőseinket egy eleven halott temetésére hívják (pályázaton nyert)
  • Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István: A ​körző titka (Időfutár 1.)
  • Mészáros Dorka: Én vagy senki
  • Nesbo, Jo: Hóember
  • Poznanski, Ursula: Erebos (pályázaton nyert)
  • Szabó Tibor Benjámin: Epic. Az első küldetés

A kerettörténet szerint hat könyv tűnt el a könyvtárból, s ezeket a csapatoknak (nyomozóknak) kellett megkeresni. A feladatok 4 nagyobb téma köré csoportosultak: helyszínelés, informálódás, nyomozás, sajtótájékoztató A versenyzők a vetélkedő során egy jegyzőkönyvet töltenek ki.A csapatok a feladatokra pontokat kaptak, s a legtöbb pontot elért csapat nyert.

Formai, szervezési szempontok

A feladatok felépítése réven maximum 6 csapat vehet részt a vetélkedőn. Szükség van a feladatok megoldásához minden csapat számára egy internettel rendelkező számítógépekre, valamint egy QR-kód olvasására alkalmas mobil eszközre. Mi a vetélkedőt egy számítógépes teremben tartottuk, mivel a könyvtárban nincs megfelelő számú számítógép. A verseny során természetesen a könyvtárat is kellett használniuk.

1. A helyszínelés

A helyszínelés a ráhangolódást szolgálta, itt három feladaton keresztül ismerték meg a tanulók, mely könyvekről lesz szó a vetélkedő során. A feladatmegoldás közben használhatták az internetet.

a) Különbségkeresés

Az első feladat egy különbség-keresés volt, amely során két képet kellett összehasonlítani. Egy nyomozó számára fontos a jó megfigyelő-képesség és a memória. Az egyik képen az összes pályázaton nyert könyv látható, a másikon kettő hiányzik. Először az összes könyvet tartalmazó képet nézhették a versenyzők egy percig, aztán a hiányosat, s ez alapján kellett megállapítaniuk, hogy mely könyvek tűntek el. A fotót úgy érdemes elkészíteni, hogy jól olvashatóak legyenek a könyvek címei. Ezt a feladatot akár élőben is meg lehet valósítani, s akkor biztos nem lesz probléma a címek láthatóságával.

b) Hiányos tárgyi bizonyítékok

A második feladatban elszakadt könyvborítók alapján kellett kitalálni a hiányzó könyvek címét.

c) Kirakó

A harmadikban egy-egy puzzle-t kellett kirakniuk a versenyzőknek a maradék két könyv kitalálásához. A puzzle-kat az internetes Jigsawplanet nevű programmal készítettem.

A két kirakó:

2. Az informálódás

Két témát tartalmaz ez a szakasz.

a) Keresztrejtvény

Az elsőben a krimiről általában kellett információt keresni az interneten. Ehhez egy keresztrejtvényt készítettem, melyből minden csapat megtudhatta, hogy a nyomozás során a későbbiekben melyik könyvet kell megkeresniük. (Ez a feladat azt is meghatározta, hogy a vetélkedőben maximum 6 csapat vehetett részt.) A csapatoknak ugyanazokra a kérdésekre kellett válaszolniuk, csak a megoldás lett minden csapatnál más. A keresztrejtvény kérdéseit egy-egy QR-kód mögé rejtettem, melyet papíron kinyomtatva kapott meg minden csapat.

A diákok ezt a feladatot tartották a legérdekesebbnek.

A keresztrejtvények és a megoldás innen tölthető le.

A keresztrejtvény kérdései:

(Zárójelben a válasz olvasható.)

a. A krimi atyja (Edgar Allan Poe)

b. Agatha Christie híres belga nyomozója (Hercule Poirot)

c. Sherlock Holmes orvos barátja, aki megírja nyomozásai történetét (Doktor Watson)

d. A skandináv krimi jelentős alkotója, regényei főszereplője Kurt Wallander (Henning Mankell)

e. Nagyon termékeny kortárs magyar krimi- és kalandregényíró, írói álneve: Leslie L. Lawrence (Lőrincz L. László)

f. Kondor Vilmos történelmi krimisorozata, melynek főszereplője Gordon Zsigmond (Bűnös Budapest)

g. A híres svájci drámaíró, Friedrich Dürrenmatt egyik krimije (Az ígéret)

b) Online teszt

A másodikban rövid informálódás után töltöttek ki a tanulók egy online feleletválasztós tesztet a kiválasztott 6 könyvről. A feladat elején kaptak 5 percet, hogy utánanézzenek az interneten, azoknak a könyveknek, melyeket nem ismernek a hat közül. Ehhez előzetes információkat, instrukciókat nem kaptak, csak annyit tudtak, hogy utána kérdésekre kell válaszolniuk. A feladathoz a Kahoot (https://kahoot.com/) programot használtam. Minden regényhez 3 kérdést szerkesztettem, így összesen 18 kérdés lett.

Az alábbiakban közöljük a kéréseket és a válaszlehetőségeket. A megoldást aláhúzással jelöltük.

Q1: Melyik regény indult rádiójátékként a Kossuth Rádión?

(Én vagy senki, Ezopara, Epic, Időfutár)

Q2: Minek az istene Erebosz a görög mitológiában?

(világosság, föld, sötétség, emlékezés)

Q3: Melyik krimi szól egy sorozatgyilkosról, aki családos nőket öl meg?

(Én vagy senki, Ezopara, Hóember, Időfutár)

Q4: Az egyik krimi írója a regény írásának felénél gyilkost váltott. Melyiké?

(Én vagy senki, Epic, Erebos, Hóember)

Q5: Melyik regényben játszik fontos szerepet az időutazás? (Időfutár, Erebos, Hóember, Epic)

Q6: Sok természetfölötti, hátborzongató esemény történik ebben a műben.

(Időfutár, Epic, Én vagy senki, Ezopara)

Q7: Melyik regény szól különlegesen tehetséges fiatalokról?

(Epic, Hóember, Én vagy senki, Erebos)

Q8: Melyik krimiben tölt a főszereplő egyre hosszabb időt sötéttündeként a virtuális világban? (Erebos, Ezopara, Én vagy senki, Hóember)

Q9: Melyik mű cselekménye kapcsolódik szorosan Kispál és a Borz-dalokhoz?

(Epic, Ezopara, Én vagy senki, Időfutár)

Q10: A főszereplő egy nehéz természetű, alkoholista, láncdohányos, de zseniális gyilkossági nyomozó.

(Erebos, Hóember, Én vagy senki, Epic)

Q11: Mit jelent az Epicben feltűnő szikambria kifejezés?

(Aranymetszés, művészi arányosság.; A trónuson ülő Szűz Máriát szentekkel ábrázoló festmény.; Egy ókori város, melyet Attila hun király alapított.; Az idő és a termékenység istene a rómaiknál.)

Q12: Melyik regény foglalkozik a mesterséges intelligencia kérdésével?

(Időfutár, Epic, Én vagy senki, Erebos)

Q13: A fiatalok mindegyike küzd valamilyen problémával (testképzavar, bűntudat, kirekesztettség). (Időfutár, Én vagy senki, Hóember, Erebos)

Q14: Melyik műben játszik fontos szerepet Mozart híres operája, a Varázsfuvola?

(Én vagy senki, Ezopara, Időfutár, Erebos)

Q15: Melyik regényből készült 2017-ben film?

(Epic, Én vagy senki, Erebos, Hóember)

Q16: Melyik regényben nyomoz 7 kamasz a zaklatójuk után, aki korábban megmérgezte 3 társukat?

(Időfutár, Erebos, Ezopara, Én vagy senki)

Q17: Ez a regény néha a Harry Potterre, néha A da Vinci-kódra, néha pedig az X-Menre hasonlít. (Időfutár, Ezopara, Epic, Én vagy senki)

Q18: Melyik regényben ismerkednek össze a szereplők egy ismeretlen férfi temetésén?

(Hóember, Időfutár, Ezopara, Én vagy senki)

3. Nyomozás

A nyomozás során a részt vevő diákoknak meg kellett keresniük az iskola épületében elrejtett könyveket. (Minden csoportnak csak egy könyvet kellett megtalálnia.) A csapatok kaptak egy titkosírással írt szöveget, amely a megkeresendő könyv helyét tartalmazta, illetve egy könyvcímet oldalszámmal, amely szükséges volt a titkosírás megfejtéséhez. A titkosíráshoz a könyvkódolást használtam, ahol a betűket egy számpár jelöli. Először tehát meg kellett találni a könyvtárban a titkosírás megfejtéséhez szükséges könyvet a katalógus alapján, aztán a könyv alapján megfejteni az elrejtett krimi helyét. A kódolás megfejtéséhez szükséges könyveket, úgy válogattam össze, hogy helyileg viszonylag távol legyenek egymástól, hogy a csapatok ne zavarják egymást a keresésben.

Pl.:

Singh, Simon: A nagy bumm. Bp., 2006.  17.  p.

Mendöl Tibor: A földrajztudomány az ókortól  napjainkig. Bp., 1999. 15. p.

Példa a kódolásra: A nagy bumm a 17. oldalon kellett a következő betűket megkeresni első szám=sor, második szám=betű a sorban):


3-10, 10-2, 3-21,  2-5, 10-7, 2-31 

2-10 

6-6, 5-8, 4-10, 2-9, 1-15, 14-16, 12-5

4. Sajtótájékoztató

A sajtótájékoztatón azt a könyvet kellett bemutatniuk, amit megtaláltak. Ehhez egy szófelhőt kellett készíteniük legalább 10 szóból. Ehhez a WordArt internetes oldalt használtuk.

Íme két elkészült szófelhő (Hóember, Erebos):

Pontozás

Az egyes feladatok elérhető pontszámai és szempontjai:

Helyszínelés 12 - Minden jó válasz 1 pont.

Keresztrejtvény 15 - Minden jó válasz 2 pont. Plusz 1 pont a megfejtés.

Kahoot 12 - 1. csapat: 12 pont, 2. csapat: 10 pont, 3. csapat: 8 pont, 4. csapat: 6 pont, 5. csapat: 4 pont, 6. csapat: 2 pont

Nyomozás 9 - 1 csapat: 6 pont, 2. csapat: 5 pont, 3. csapat: 4 pont, 4. csapat: 3 pont, 5 csapat: 3 pont, 6. csapat: 1 pont

Szófelhő 12 - 1. csapat: 12 pont, 2. csapat: 10 pont, 3. csapat: 8 pont, 4. csapat: 6 pont, 5. csapat: 4 pont, 6. csapat: 2 pont

Összesen 60

Fotók a rendezvényről

Szerkesztette: Dömsödy Andrea