Kozocsa Sándor

Érdekes, hogy gyermekmeséket sohasem olvastam, nem rajongtam l’art pour l’art magáért a „meséért”, bár nekem is megvoltak Freud „fejlődéselőtti” korának internacionális meseélményei: Jancsi és Juliska vagy Piroska és a farkasok stb.

Jókai a Kőszívű ember fiai az első igazi olvasmányom, s ez mért igazi „regény”. Már ebben a (13-14 éves) koromban megvolt az a szokásom, – ami máig is megmaradt, s ennek köszönhetem bibliográfiai ismereteimet, – hogyha egy munka felkeltette érdeklődésemet, akkor kíváncsiságom rögtön az író felé fordult s minden hozzáférhető munkáját elolvastam: így tettem Jókaival is. Egymásután jöttek A fekete gyémántok, A szegény gazdagok, Az új földesúr és az Aranyember.

Legdicsértebb regényeit, az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt különösebben soha nem szertettem. Jókaival majdnem egy időben véletlenül kezembe került Zola Germinálja. Óriási hatással volt rám. Mintha Jókai színes romantikájának világába villám és mennydörgés ütött volna be. Utána minden Zola regényt elolvastam, amit szülővárosomban föl tudtam kutatni. Ahogy értelmem a könyvek Szezám táruljára megnyilatkozott, minden hozzáférhető nyomdaterméket elolvastam. A szászvárosi Kuún-kollégium gyönyörű könyvtárából ölszámra  vittem haza a könyveket és éjszakákon át olvastam Shakespearet

Dantét, Ibsent, Echegarayt, Szigligetit stb.

A VIII. osztálytól kerültem fel Pestre, ekkor kezdtem érdeklődni a kritika iránt.

Kozocsa Sándor irodalomtörténész, bibliográfus.