Hogyan alakul át az olvasás?

2014.08.22. 08:51

Az emberi agy nem az olvasásra lett teremtve...

Az olvasás nem vész el, csak átalakul. Méghozzá súlyosan: úgy tűnik, kezdjük elfelejteni a klasszikus, lineáris módszert, és helyette az online hasznos pásztázó, válogató olvasást részesítjük előnyben. A nyest.hu cikke szól erről.

Mind többen érezhetik azt, hogy az online média elterjedésével megváltoztak az olvasási szokásaik. Ismerős a helyzet, amikor meglátunk egy érdekesnek tűnő cikket, amit valamelyik ismerősünk posztolt valamelyik közösségi oldalra, rákattintunk, elolvasunk belőle pár mondatot, jobb esetben végigfutjuk a cikket – néhány érdekes kulcsszóra vadászva –, majd becsukjuk, és nézzük a következőt, hasonló módon. Az egész mindössze néhány másodpercet vesz igénybe. És persze józan önmérsékletről tesz tanúbizonyságot az, aki ilyenkor nem osztja tovább a cikket, hogy az ő ismerőseinek a nagy része is hasonló eljárással ismerkedjen meg a benne foglalt információkkal. Online közegben bizony másképp olvasunk, mint hagyományosan, papíron. De mit profitálhatunk a hagyományos értelemben vett olvasásunkkor az internetes átfutó, szkennelő olvasásunkból? – Erről a kérdésről jelentetett meg érdekes cikket a The Washington Post.

Az online térben kialakuló olvasási szokásaink azonban vissza is hatnak az offline olvasási szokásainkra. Vannak, akik azon kapják magukat, hogy például egy regényt lapozgatva is hasonlóan scannelnek, átfutnak a szavakon anélkül, hogy a valódi értelmüket, összefüggéseiket fölfognák. Persze egy regény esetében ilyenkor érdemes visszalapozni odáig, ameddig követtük az eseményeket...

Ezek a változások igen érdekesek egy kognitív neurológus számára, aki figyelmeztető jeleket is lát ezekben az átalakulásokban. Úgy tűnik, hogy az ember az online olvasás által új képességet fejleszt ki: az információkat böngésző, átfutó olvasás (a skimming) képességét. Ez az új olvasási mód verseng a régi típusú, alapos, szórul szóra történő olvasással, amely pár ezer évvel ezelőtt alakult ki, és változtatta meg az emberi agyat.

Évről évre egyre több időt töltünk online, egy amerikai felnőtt 2013-ban átlagosan több mint öt órát internetezik egy nap; 2010-ben ez az átlag még csak napi három óra volt. Az online közegben szokásos olvasás tehát mind nagyobb hatással van arra a fajta elmélyülő olvasásra, amit hagyományosan, offline közegben szoktunk végezni. Az utóbbi időben tudósok és az olvasás szerelmesek „lassú olvasási” mozgalmat indítottak; nemcsak a felületes olvasás ellen szólalnak föl, hanem arra is próbálják biztatni az embereket, hogy álljanak ellen a közösségi média és a mobileszközök csábításainak, és olvassanak hagyományos módon.

A kognitív tudósok pedig azon dolgoznak, hogy az online és nyomtatott szöveg olvasásának különbségeit minél pontosabban föltérképezzék – nemcsak azért, hogy megértsék, miért és hogyan élvezzük az olvasást, hanem azért is, hogy megértsék, hogyan tanulunk az iskolában az olvasás által. Félő, hogy a kisgyerekek kütyühasználata lassítja azt az agyfejlődési folyamatot, amely az olvasási képességhez szükséges. Az agy ugyanis ahhoz asszisztál, amit éppen csinálni akarunk vele. „Az agyunk képlékeny egész életünk során” – mondja Maryanne Wolf, a Tufts Egyetem kognitív neurobiológusa. A tudós a saját példáján tapasztalta meg, hogyan alakul az olvasásunk: egy nap arra lett figyelmes, hogy rengeteg internetes böngészés és több száz e-mail elolvasása után képtelen volt olvasni Hesse Üveggyöngyjátékát. „Igazi kínszenvedés volt átrágni magam az első oldalon. Képtelen voltam lelassulni annyira, hogy ne csak átfussam a szöveget a kulcsszavakra vadászva” – meséli a tudós.

Az emberi agy nem az olvasásra lett teremtve: nincsenek az olvasásért felelős gének. De az egyiptomi hieroglifák, a föníciai ábécé, a kínai írás, végül a Gutenberg-féle könyvnyomtatás hatására egyre inkább alkalmazkodott az agyunk az olvasás tevékenységéhez. Az internet előtti korban főleg lineárisan olvastunk: a könyv elejétől a végéig, lapról lapra. A könyvekben nem volt sok, a figyelmet elterelő, az olvasást megakasztó kép. És kutatók azt mondják, hogy még azt a képességünket is kifejlesztettük, hogy emlékezzünk arra – a szöveg képe alapján –, hogy hol voltak a fontos információk. Tudtuk például, hogy a gonosz öreg egy kétoldalas párbeszéd után azon a lapon halt meg, ahol két hosszú bekezdés volt.

Az internetes olvasás nagyon másmilyen: a szöveg tele van zsúfolva nyelvi és nem nyelvi információkkal, hiperlinkekkel, videókkal, képekkel, interaktív elemekkel stb. Hogy az agyunk mindezzel meg tudjon birkózni, át kell pásztáznunk a lapot kulcsszavakra keresve, egyben kell látnunk, be kell scannelnünk az egészet. Ez már nem lineáris olvasás – mondják a kutatók. És sokan gondolják úgy, hogy ilyen nem lineáris módon olvasnak sokan olyan szövegeket is, amelyek alapvetően lineáris olvasásra születtek – ahogyan azt a fenti példák is mutatják.

Ennek pedig megvannak a maga következményei: egy regényt nem tudunk végigolvasni úgy, ahogy korábban tettük; talán észre sem vesszük, és fontos történetszálakat hagyunk figyelmen kívül. Nehezünkre esik hosszú, bonyolult mondatokat olvasni, mivel az online szövegek mondatai jellemzően rövidebbek és egyszerűbbek. Zavarnak minket, hogy a szövegben nincsenek az immár megszokott, tájékozódást segítő orientációs pontok: képek, linkek stb. Lineáris olvasásunk tehát óhatatlanul megváltozik, hiszen az agyunkat inkább már az online szövegek nem lineáris olvasásával trenírozzuk.

Hamarosan nem fogjuk tudni elolvasni a klasszikusokat? Sőt: talán többé hagyományos típusú szöveget sem fogunk tudni alkotni? El kéne tiltani a gyerekeket, sőt a felnőtteket is a képernyők elől, és hagyományos olvasásra kéne őket kényszeríteni? Rengeteg égető kérdést vet föl az olvasási szokások átalakulása. Egy dolog biztosnak tűnik: az oktatás nem hagyhatja figyelmen kívül a nem lineáris olvasás elterjedését. Módszereket kell arra találni, hogy az agyunk mindkétféle olvasásra képes maradjon.