BAKÓ KATALIN: ÚJABB TANULMÁNYKÖTET A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOMRÓL

Nyomtatási nézet

„szeretem a verset, ha van benne hangosság

(amikor hangosan olvassák, csak nekem)”

Kollár Árpád: igen

2019 telén átfogó és sok szerző írását közlő kiadvány látott napvilágot az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete gondozásában, dr. Kusper Judit intézetigazgató szerkesztésében. A kötet szerzői az Irodalomtudományi Tanszék oktatói, illetve korábbi hallgatói, akik közül jelenleg többen is a Neveléstudományi Doktori Iskola doktoranduszai, s a Tanszék fiatal munkatársai. A kötet tematikája és tartalma számos konferencia- és kerekasztal-beszélgetés, szemináriumi diskurzus nyomán született meg – Kánonok és kultuszok a gyermek- és ifjúsági irodalomban[1] címmel.

A kötet kiegészíti a 2010-es évek végén megjelent, s a témát irodalomtudományi szemszögből is összefoglaló kézikönyveket,[2] erénye, hogy tanulmányaival és ajánlóival ösztönzi az iskolai olvasmánylisták kibővítését, a jó gyakorlatok létrejöttét. A téma iránt érdeklődő olvasó egyúttal friss, a modern pedagógiai és oktatási modellek szemléletét tükröző elméleti kitekintést is kaphat. A kötetet nagy haszonnal forgathatja mind a magyartanításban részt vevő, mind a könyvtárhasználatért felelős szakember, mind pedig a téma iránt érdeklődő laikus (érdeklődő, szülő, de akár a gimnazista diák is).

Az online formában is elérhető kiadvány három fő tematikus egységből áll. Az első rész a téma irodalomtudományi, tantervi szempontú, illetve a népmese szerepét taglaló elemzéseit, a második az egyes irodalmi művek értelmezési lehetőségeit, módszertani megközelítéseit tartalmazza. A kötet végén olvasható írások pedig azokat segítik, akik a kortárs műveket tanórai/könyvtári keretek között szeretnék feldolgozni, s ajánló listáikba is beemelnék ezeket az irodalmi alkotásokat.

A kötet elején olvasható bevezető tanulmány pedig egyfajta összefoglaló betekintést ad a gyermek- és ifjúsági irodalom aktuális helyzetéről, a napjainkban is zajló kanonikus mozgásokról.

A kötet bevezető (és egyben címadó) tanulmánya a gyermek- és ifjúsági irodalom terminológiai kérdéseinek ismertetése után (Szajbély Mihály kánonkategóriáit is felhasználva: nyílt kánon, nyílt ellenkánon, negatív és lappangó kánon) a gyermek- és ifjúsági irodalmat mint jelentéskánont (hogyan és miért), másrészt pedig mint materiális kánont (mit) tárgyalja. Kitér a kötelező, közös és kölcsönös olvasmányok kánonkategóriáinak állandóan változó jellegére, s megerősíti: a klasszikus és kortárs irodalom paralel megjelenése a palettán (egymást kiegészítve) erősíti a fiatal olvasók interpretációs rutinját, segíti a világ (és ezáltal önmaguk) irodalom általi megismerését, s szocializálhatja őket arra, hogy felnőttként a világgal kapcsolatos kérdésekre a (klasszikus) szépirodalmi szövegekben is választ keressenek. A szerző meglátása szerint nem az a fő kérdés, hogy az adott mű klasszikus avagy kortárs, hanem hogy a befogadók (a gyermekek és az ifjak) számára megfogalmaz-e aktuális kérdéseket, érezheti-e az olvasó, hogy neki és róla szól az adott irodalmi alkotás. A változó világ újszerű problémáira a legtöbb esetben a kortárs művek fogalmazzák meg (nyelvezetük, tematikájuk, cselekményük, műfaji jellemzőik okán) az aktuálisan felmerülő releváns válaszokat – nem kizárva a klasszikus művek válaszadási lehetőségét sem.

A materiális kánon kapcsán a szerző a mesék, meseszerű művek, a kalandregények, a krimik és nem utolsósorban a disztópiák fontos, a hermeneutikai folyamatokban játszott szerepét hangsúlyozza. Az egyes műfajokra kortárs példákat említ, ezáltal is ösztönzi az olvasmánylisták bővítését. Zárásként kiemeli az ifjúsági irodalom (YA-irodalom) hídszerepét: ez a műfajilag és tematikailag is sokszínű irodalmi szegmens bizonyítottan át tudja vezetni a fiatal felnőttet a szépirodalom mindennapi olvasása, a klasszikus és kortárs irodalmi alkotások befogadása felé.

A kötet első fejezetének két tanulmánya a konstruktivista irodalomtudomány időszerű szakmódszertani, illetve napjaink irodalomtanításának tanterv-szabályozási kérdéseit elemzi, s ez utóbbi kapcsán javaslatot tesz a kötelező irodalmak megújításának reményében. A következő két írás pedig a (nép)mese(mondás) fejlődéslélektani vonatkozásait, illetve a diádikus interakció során betöltött pozitív szerepét taglalja.

Kispál Dániel[1] az angolszász irodalomtanítási modellek (a klasszikus kultúra követését és a kánonkövetést szorgalmazó cambridge-i, illetve az irodalmat és nyelvtant komplex módon oktató, kultúraformáló, a készségfejlesztést hangsúlyozó londoni modell) ismertetése után jelzi, hogy talán a magyar irodalom tantárgy tanítása terén e két modell oktatásbeli szintézise lehetne az irodalomtanítás kérdéseire a megoldás. Köztudott és adatokkal is alátámasztott tény, hogy az irodalom tantárgy presztízse és közkedveltsége az utóbbi évtizedekben rohamosan hanyatlik, holott szakmai oldalon számos törekvés született az alaptantárgy frissítésére. A szerző szerint addig nem születik e válsághelyzetre megoldás, amíg szabályozói oldalon nem történik meg a tantárgy belső filozófiájának átgondolása, az irodalom taníthatóságának átértékelése, a konstruktív pedagógiai szemlélet beemelése, s nem lesz lehetőség arra, hogy az oktatási folyamatokban az egyes irodalomtanítási módszerek (igazodva az egyes irodalomtudományi iskolák modelljeihez és szemléletéhez) párhuzamosan, az adott tanulócsoport igényeire reflektálva jelenjenek meg.

Ehhez a tanulmányhoz szorosan kapcsolódik Kusper Judit javaslata a kötelező irodalmak megújításáról. A Kötelezők, kortársak, klasszikusok. Javaslatok tantervi-tartalmi szabályozók megújítására a magyar irodalom tantárgy kapcsán c. tanulmány konkrét, fontos és újító javaslatokat fogalmaz meg: az irodalom tantárgy ne ismeretközlő legyen, hanem inkább adjon lehetőséget az önkifejezésre, a világ és önmagunk megismerésére; az adott korosztályt ténylegesen megszólító művek kerüljenek a tananyagba, s hogy a kronologikus elv helyett a tematikus elv legyen az elsődleges tananyagrendező elv, s az olvasmányok is ehhez igazodjanak. Legyen lehetőség arra, hogy a diákok a kortárs művek felől jussanak el a klasszikus művekig, s hogy ezt egy részlegesen, nem pedig részletesen szabályozó tantervi háttér tegye lehetővé.

Báthory Kinga a fejlődéselméletek részletes ismertetése mellett kiemeli, hogy a népmesei világ, a népmesei tér biztonságos terepet biztosít a világot és saját magát megismerni akaró diák számára, hiszen csak annyit és olyan szintig értelmez és tesz magáévá, amit még lelki sérülés nélkül fel tud dolgozni, vagyis elmondható, hogy komoly szerepe van a műfajnak a mesét hallgatók fejlődésében.

Nász Barbara a mesemondás-mesehallgatás folyamata alatt létrejövő szülő-gyermek közötti/két személy közötti kapcsolatra fókuszál. Rámutat arra, hogy tudományosan is mérhető a mesemondás és a korai kötődés közötti összefüggés, s körültekintően elemzi, hogy ez a kötődés milyen, a mesékre jellemző formai, tartalmi és szövegsajátosságok segítségével jön létre. Végezetül kifejti, hogy a mesélési szituáció létrehozásával bizonyítottan hatványozható a népmese önmagában is pozitív hatása.

A második tematikus egység első tanulmánya A kortárs magyar ifjúsági krimi nyomában... címmel az ifjúsági irodalom közkedvelt műfaját elemzi kortárs irodalmi példák segítségével. A szerző, Körömi Gabriella Böszörményi Gyula, Varga Bálint és Mészáros Dorka művein keresztül mutatja be, hogy a már eleve a hibrid krimi műfajába tartozó alkotások további műfaji jellemzőkkel gazdagodva rendkívüli módon aktualizálják, s folyamatosan megújítják a krimisémákat, izgalmassá, feszessé, filmszerűvé teszik az egyes művek cselekményét, s e folytonos megújulás által lehetővé teszik, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom alkalmazkodjon a változó időkhöz, s legyen aktuális a közép- és általános iskolás korosztály számára.

Herédi Rebeka a szövegértés definíciójáról, a szövegértés és az olvasás kapcsolatáról ír. Tanulmányában röviden ismerteti, hogy milyen módszerekkel lehet a diákok szövegértését fejleszteni tanórai keretek között. Az életkornak és szövegértési szintnek megfelelő tesztek összeállítása mellett megemlíti a szöveg kohézióját, mikro- és makroszerkezetét, valamint kapcsolóelemeit feltáró feladattípusokat, illetve szöveg feldolgozása során a reflexiónak is helyet adó stratégiákat mutat.

Ködöböcz Gábor, a Kányádi-életmű kutatója a gazdag gyermekverstermés tematikái közül kiemelten foglalkozik a gyermek-felnőtt relációt, a szülőföldhöz kötődő kitüntetett viszonyt, a természetközeliséget és az évszakok ciklikusságát bemutató versek elemzésével. A „Rigófüttynek volna jó/lenni bár egy hangnak”. Empíria és fantázia Kányádi Sándor gyermekverseiben c. tanulmányában helyet kap a folklór, a versciklusok és az allegorikus költemények sora is, s a szerző kiemeli e fantasztikusan gazdag életmű sokszínű, az esztétikai értéket és a harmóniát közvetítő szerepét, a versek fontosságát mindennapjainkban.

Mirk Klára tanulmánya fontos javaslatokat fogalmaz meg és értékes módszertani segédletet nyújt a kortárs magyar irodalom tanítására vállalkozóknak. Hiszen az a tény, hogy ezek a friss korpuszok rólunk szólnak, még nem jelenti azt, hogy könnyen lehet tanítani. Szükséges tehát néhány iránymutató javaslat ahhoz, hogy a magyartanár bátrabban indulhasson el ezen az úton.

A kortárs irodalom közoktatásbeli jelenléte több szempontból is indokolt (pl. hatékony eszköztárként szolgálhat a műértelmezés során, s a régebbi szövegek felé vezető hídszerepe is evidens), s a módszertan is rendelkezésre áll. Mégis a tankönyvszerzők ritkán vagy félve válogatják be a kortárs irodalmi korpuszokat a tankönyvek anyagába. Ennek okát a szerző abban látja, hogy egyrészt a tananyag terjedelme óriási (habár a problémacentrikus szerkesztés és a párhuzamos olvasás alternatív elve számos alkalommal jónak és működőnek bizonyult), másrészt a friss és képlékeny kortárs irodalom kapcsán ott van az a bizonytalansági tényező, hogy vajon az adott mű kiállja-e az idő próbáját (kanonizálódik-e). Így aztán tényleges kortársak és műveik valóban ritkán vannak jelen a tankönyvek lapjain.

Pedig erről a friss anyagról beszélni kell a tanórán. Hiszen a kortárs szöveg az érettségi része, ráadásul így nem jelenik meg az irodalom közvetítő szerepe, s kisebb az esély arra, hogy a készségfejlesztés (és a szövegértési rutin javulása) a kortárs szövegek segítségével is megvalósulhasson.

A kortárs művek kapcsán például érdemes elővenni a klasszikus előzményt, s ezáltal könnyebben tárgyalható többek között az evokáció, a parafrázis, a paródia irodalmi helye és szerepe. Szintén a kortárs művek segítségével szemléltethető egy-egy műfaj sajátosságainak változása, továbbá az intertextualitás fontos jelensége, de nyelvtanórán is megjelenhet a posztmodern episztémé nyelvalkotási jellemzőinek együttese.

A szerző módszertani segédlete illusztrálására a Szívlapát c. kortárs versantológia anyagát áttekintve konkrét tematikus tervet is közöl. A klasszikus – kortárs művek párhuzamba állításakor Ady Endre, József Attila, Petőfi Sándor, Rainer Maria Rilke egy-egy versét tárgyalja Jász Attila, Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, László Noémi kortárs parafrázisa mellett. Megemlít néhány kamaszokat foglalkoztató témát is, kortárs szerzők további alkotásaival gazdagítva példatárát. Tanulmányával komplex és átgondolt módon világít rá arra a nagyon fontos tényre, hogy helye van a kortárs irodalomnak a közoktatásban, s javasolja, hogy a Szívlapát antológiát a pedagógusok – alaposabb módszertani tervekre építve − használják tanórai keretek között.

A tanulmánykötet következő írása a kortárs próza középiskolai, méghozzá etikaórai jelenlétét mutatja be. Csató Anita Identitáskérdések Grecsó Krisztián regényeiben. Kortárs irodalom beemelése az etikaoktatásba című írása a próza oldaláról láttatja, hogy van helye a kortárs szerzők műveinek a középiskolai tananyagban, ráadásul nem feltétlenül a magyaróra keretében. Grecsó két regényét válogatta be a szerző: Mellettem elférsz és Megyek utánad. Olyan témák megbeszélését ösztönzi, mint az önértelmezés másik személy tükrében, az identitás megközelítései (identitásvesztés, rejtőzködés általi identitásfejlődés), felnőtté válás, a környezetből való kiszakadás, (modern) hőssé válás. A tanulmány erénye, hogy a művek elemzésén és interdiszciplináris tartalmak (pl. filozófia) beemelésén túl jelzi, hogy tanórai szituációban hogyan dolgozná fel e kortárs szövegeket.

Tamásfalvi Réka tanulmánya és módszertani segédlete szintén a középiskolás korosztály oktatását, nevelését, komplex fejlesztését segíti, méghozzá egy nagyon fontos, ugyanakkor nem átlagos színtéren: a művészeti iskolák tehetséggondozó foglalkozásain. Írása elején alaposan átgondolt és jól felépített fejlesztési lehetőségeket tár elénk, írásából kitűnik, pontosan tudja, mit szeretne, s a cél elérése érdekében nemcsak széles hivatkozási bázist használ, hanem lényegre törően össze is foglalja, mit is lát fontosnak a célja megvalósítása érdekében. A tanulmány egy hosszasan és lelkiismeretesen kiválasztott mese köré épülő, az alkotó-fejlesztő meseterápiás módszer alapján gondosan felépített foglalkozássorozat tapasztalatait mutatja be. A színészek, táncosok és drámatagozatosok részére összeállított foglalkozások fő célja az egyén és a közösség fejlesztése. Nagy előnye az írásnak, hogy mind a szervezés, mind pedig az egyes foglalkozások felépítése szempontjából hasznos tanácsokat fogalmaz meg, a foglalkozások tervezése kapcsán felmerülő alapvető szempontrendszert közöl – ezzel is segítve a tanulmányt olvasót (pedagógust) a későbbi tervezési folyamatokban. Az egyes foglalkozások jól láttatják a mese eltérő értelmezési szintjeinek, mögöttes tartalmainak felhasználási lehetőségeit, az ehhez kapcsolódó módszereket. A foglalkozásterveket végigolvasva kijelenthető, hogy semmi nem öncélú, hanem az ismert tanulócsoport igényeire szabott, a célokat következetesen elérni akaró komplex fejlesztésnek vagyunk szemtanúi. A rút kiskacsa c. mesére épülő 6 foglalkozás mintapéldája annak, hogyan érdemes foglalkozásokat tervezni. (A tanulmány címe: Komplex alkotó-fejlesztő meseterápiás foglalkozások megvalósításának lehetőségei a középiskolában – művészeti iskolákban.)

A második tematikus egység utolsó írása a kötet nyelvi kakukktojása. Kusper Judit angol nyelvű tanulmányában arról ír, hogy egy irodalmi termék, nevezetesen Gárdonyi Egri csillagok c. regénye, hogyan válhat a kollektív emlékezet részévé, s ezáltal hogy alakíthatja a nemzeti emlékezetet. Tanulmányában Assman és Pierre Nora elméleteit felhasználva kitér a történelem és az emlékezet fontos különbségeire (hiszen Gárdonyi regénye nem feltétlenül támaszkodik 1552 egri eseményeire, s a történelmi tények alapján elmondható, a török elleni magyar küzdelem összességében nem volt sikeres). A tanulmány, miután összefoglalja, hogy Eger irodalmi és kulturális központként az elmúlt évszázadokban miként volt jelen a köztudatban (Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén, Vörösmarty, illetve a felsőoktatás vagy a tanárképzés révén), áttekinti azt is, hogy Gárdonyi regénye a témaválasztás mellett milyen jellemzők által vált a nyílt kánon máig meghatározó szereplőjévé. Egy biztos, hogy az irodalmi köztudatban korábban is jelenlévő Eger e mű által lett igazán kultikus hellyé, merthogy Gárdonyi egy vesztes folyamat nyertes elemét kiemelve (az 1552-es győzelem) a nem győztes történelmi tényeket győztes történelmi emlékezetté alakította, a regény színhelyeit zarándokhellyé avatta. Elmondható tehát, hogy egy irodalmi mű képes arra, hogy a kollektív emlékezet részévé váljon, és ehhez az emlékezethez egy kultikus, földrajzilag is jól behatárolható területet kapcsoljon, s alkalmas arra is, hogy egy vesztes korszak alapvetően negatív történelmi megítélését pozitív előjelű közös emlékezettel árnyalja.

A kötet utolsó egysége mindenki számára jól használható tanulmányokat és írásokat tartalmaz. Az egybeszerkesztett írások olvastán úgy gondoltuk, hogy a könyvismertetés után a kötetben szereplő olvasmányok listáját is közreadjuk, remélve, hogy ezzel is segítjük a téma iránt érdeklődők munkáját.

Kusper Judit írásából megtudható, hogy a mára már 8 kötettel teljes és egy színdarabot is tartalmazó, a krimi, a sci-fi, a kalandregény, a romantikus regény, sőt, a disztópiák jegyeit is magán hordozó, többszerzős Időfutár-sorozat a 12–18 éves korosztály számára jelenthet igazi olvasmányélményt, s nem válik hátrányára az sem, hogy a populáris regiszterből táplálkozik. A populáris jelleg ellenére azonban a sorozat narratológiai szempontból kifogástalanul megszerkesztett, témaválasztásában, cselekményében és nyelvezetében kiválóan befogadható, s a célközönség számára megteremtheti az olvasás örömét és a katarzis élményét.

Herédi Rebeka egy ír írónő által elkezdett, s a híres disztópia-sorozat, a Chaos Walking-trilógia írója, Patrick Ness által befejezett ifjúsági regényt, a Szólít a szörny címűt választotta ajánlásra. Az erős szimbólumokkal dolgozó és a halál tematikáját felhozó művet az ajánló írója a tizenévesek számára ajánlja.

A kötet szerkesztője, Kusper Judit a harmadik ajánlóval a kortárs líra közoktatásbéli jelenlétét is ösztönzi. Tóth Krisztina Állatságok című kötete kapcsán szó kerül az irodalom szórakoztató, a humort és a nyelvi játékot komolyan vevő (komolyan játszó) szerepéről. A színes, sokféle nyelvi regisztert felvonultató versantológia lehetőséget ad, hogy a lírai alkotásokat másként is felhasználva vigyük be a tanórára, s a szerző párhuzamot von (jelentősége kapcsán is) Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című versgyűjteményével.

Szécsi Gabriella Tímea Kicsoda Bugac Pongrác és mi fán terem a Berger Szimat Szolgálat? című írásában az irodalom és erkölcstan mellett két újabb irodalomtanítási, s a kortárs irodalom felhasználására is lehetőséget kapó színteret hoz be: az osztályfőnöki órák és a délutáni napközik kereteit. Az egyes művek az Ember és társadalom műveltségi terület keretén belül feldolgozható témákat tárgyalják (önértékelés, önszabályozás, az érzelmek kezelése, a kognitív készségek erősítése, a társas kompetenciák fejlesztése, a kreativitás, a konfliktuskezelés, stb.). Emellett a napközik délutáni izgalmas világát is színessé tehetik a detektívsorozat kötetei, illetve a kötetekhez kapcsolódó online tartalmak.

Az alsó tagozatosoknak szóló detektívsorozat után ismét egy ifjúsági regény kerül a tanulmánykötet olvasóinak látóterébe. John Green Papírvárosok című alkotását Csató Anita elsősorban a középiskolásoknak ajánlja. Az e korosztályt foglalkoztató témákon túl (önismeret, emberismeret, barátság, szerelem) a regény előnye, hogy kritikát fogalmaz meg napjaink társadalmával kapcsolatban (ez szintén e korosztály sajátos igénye), s fontos órai és órán kívüli beszélgetéseket hívhat életre a végzős gimnazista fiú és lány (Margo és Quentin) igencsak lázadó története (mely egyben olyan fontos intertextuális kapcsolatokat is előhív, mint Silvia Plath Az üvegbúra című műve vagy Walt Whitman költeményei).

A komoly beszélgetésekre ösztönző ifjúsági regény után ismét egy zseniális verseskötet, Kollár Árpád Milyen madár című könyvtárgya bizonyítja, hogy a kortárs líra sokszínű tartalmával, játékos, merész, a kimondhatatlant is kimondani akaró alkotásaival bizony fontos szerepet játszhat a magyartanítás keretei között. Kusper Judit Játék a kimondhatatlannal főcímű, a kötet tematikáját összefoglalóan jellemző ajánlójából az is kiderül, hogy az alkotások itt nemcsak szövegalkotások, hanem képek és illusztrált művek is, az illusztrációk domináns részét képezik a műnek és a versek megértésében is nagy szerepet játszanak – akár könyvtárgyként is emlegethető ez a kiadás.[2]

Az ajánlókat Körömi Gabriella: A templomok nem is olyan uncsik! Berg Judit: Az őrzők c. könyvajánlója zárja. A folytatásként megjelenő ifjúsági regényt bemutató írás a regény cselekményének átfogó ismertetésén túl egy nagyon fontos, az ifjúsági irodalom alapvető jellemzőjét megadó állítást is közöl: „… egy regény nem attól lesz ifjúsági, hogy gyerekek vagy fiatalok a főszereplői. Egy ifjúsági regény azért tudja megszólítani a célközönséget, mert az ő problémáiról, az ő nyelvén szól.” A krimi keretein belül szó esik ugyanis azokról a témákról, amelyek a 12−16 éves korosztályt, vagyis a regény célközönségeként megjelenített (kis)kamaszokat igazán foglalkoztatja (iskolai konfliktus, barátság, szerelem, szülők és gyermekek kapcsolata, a minőségi, szülőkkel eltöltött idő lehetősége, a válás témaköre, az identitáskeresés, a bizonytalanság érzésének fontos jelenléte.

A Kánonok és kultuszok a gyermek- és ifjúsági irodalomban című tanulmánykötet rendkívül sokszínű, néhol szerzői és kidolgozottságbéli aránytalanságokat mutató, ugyanakkor mérhetetlenül hasznos, s minden érdeklődő számára kiválóan használható gyűjtemény, tartalmával valóban kiegészíti az előző évtized összefoglaló munkáit. Megszólítja mind a téma tudományos vetülete, mind a módszertani, mind pedig a kortárs olvasmányok értelmezése iránt érdeklődő olvasót.

A könyvismertető címében olvasható idézet egy olyan Kollár Árpád-vers két sora, amit a most bemutatott tanulmánykötet is jó szívvel ajánl. Reméljük, a most felvonultatott szerzők és műveik tartalma ténylegesen meggyőzte a kissé hosszúra nyúlt könyvismertető olvasóját, hogy igen, valóban van helye a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomnak az oktatásban és a fiatalok mindennapjaiban. Mert így nagyobb eséllyel válnak irodalmat értő és olvasó felnőtté.

MELLÉKLET

A kötetben szereplő kortárs művek listája szerzői betűrendben, a célcsoport életkori megjelölésével (eredeti megjelenési adatokkal):

---

^[1] Kispál Dániel: Az irodalomtanítás válsága. A konstruktivista irodalomtudomány és az irodalomtanítás lehetséges kapcsolódási pontjai a 21. században

^[2] Itt érdemes megemlíteni azt a nagyon fontos tényt, hogy a kortárs gyermekirodalmi művek a kortárs gyermekkönyv-illusztráció felpezsdülését és újjászületését is ösztönözték. S azt is le kell szögeznünk, hogy az igényes illusztráció most is legalább annyira motiválja a célközönséget, mint az igényes szöveg, s bizony többlettartalmat ad és az esztétikai élmény magasabb szintjét eredményezi egy-egy mű esetében.

Vissza a tartalomjegyzékhez