Koltay Tibor: Új média - új olvasás?

Nyomtatási nézet

Web 2.0, közösségi média, új média. Ezeket az elnevezéseket találjuk a szakirodalomban arra a „valamire”, amely mindenki számára mást és mást jelent. Különböző dolgokat jelölnek vele, amelyek ráadásul nem kompatibilisek egymással. Nehéz megmondani, hogy mit is soroljunk körébe, miközben számos internetes fejlesztés, alkalmazás, tevékenység tekinthető a példájának, önmagukban azonban nem képezik alkotórészét.

Mitől új az új média?

Az új média valóban új. Hátterében mégis az áll, hogy az újdonság hangsúlyozása a globalizált társadalom számára kiemelkedően fontos. Az új média ezért tűnik fel olyan fényben, mintha egyszerre volna a múlt, a jelen és a jövő reprezentánsa.

Mindennek a következménye az, hogy a távlatok összezsugorodnak, ezért úgy tűnik, mintha csak a pillanatnyi jelen lenne megragadható, mert ami ma még új, holnapra elavul. Úgy érezhetjük, vagy inkább azt sugallják nekünk, hogy a múlttal nem érdemes foglalkozni, a beláthatatlan jövőről pedig nem érdemes gondolkodni. Mindez tehát arra késztet bennünket, hogy tudásunkat a jelenre korlátozzuk, ami azt eredményezi, hogy felületessé és korszerűtlenné válik.

Mindennek ismeretében, de mindettől függetlenül érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hoz-e magával az új média olyan új írástudást (műveltséget), amely az olvasást is mássá teszi.

Az új média és az iskola

Az olvasástanítás jelentős részben az iskola feladata. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, hogy milyen vonásait módosíthatja az új média.

Az új média iskolai adaptálásának fontos kérdése, hogy figyelembe vegyük az új technológiákkal szemben az iskolákban meglevő ellenállást. Ahelyett, hogy a tanárokat kárhoztatnánk azért, hogy lassan reagálnak az új technológiákra, meg kellene értenünk a technológiai innováció és az oktatás kultúrája közötti eltéréseket. Bár a Web társadalmilag dinamikus, információban gazdag és az egyes egyének számára vonzó, az online interakció kaotikus természete, valamint a tudásreprezentáció szórtsága zavaró a tanárok számára, akik hagyományosan elvárják, hogy diákjaik kiszámítható módon viselkedjenek, szabályokat kövessenek, továbbá, hogy tanulmányi előmenetelükre koncentráljanak. A tanárok számára fontos a biztonságos és rendezett oktatási tér, amely lehetővé teszi a harmonikus tanulási környezet fenntartását. Az osztálytermek világa olyan világ, ahol a kapcsolatokat a nyomtatott könyvekre alapozott műveltség gyakorlata és oktatási rutinjai közvetítették, amelyeket a tantervek foglaltak keretbe. Ezt a törékeny környezetet megzavarni kockázatos vállalkozás, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az új technológiák gyakran destabilizáló tényezőként hatnak. Éppen ezért erős szakmai támogatás és nagy érzékenységgel végzett szakmai fejlesztés szükséges ahhoz, hogy túllépjünk azokon a tantervi konstrukcióinkon és pedagógiai hagyományokon, amelyek leszűkítik a digitális környezetben folyó tanulásra vonatkozó elképzeléseinket.

Ahogyan azt Mosonyi László megfogalmazza, az iskola átvészelte már a programozott oktatást, az Iskolatelevíziót, az oktatócsomagokat és sok más heurisztikus újítást. Újítani jó dolog, mert a selejt csak sokkal később derül ki. Úgy tűnik, a számítástechnika hatalmába kerítette az iskolákat.

Mielőtt azonban az új médiát is kritika nélkül kezdenénk alkalmazni, nézzünk jól körül. (Mosonyihoz hasonlóan e sorok írója sem az átlagosnál jobban megcsontosodott, maradi ember, aki viszont talán nincs egyedül apró félelmeivel.)

Az új média ugyanis elvileg elősegíti az információk részvételen alapuló megosztását. A tudás tartós előremozdítása iránti elkötelezettsége azonban gyenge és sekélyes, többnyire abból áll, hogy média-objektumokat teszünk közszemlére, ahelyett, hogy valódi tudást hoznánk létre és tökéletesítenénk azt. A létrehozott objektumok szinte sohasem állnak összeköttetésben egymással, és nem mutatják meg, miként épülnek egymásra annak érdekében, hogy egyre mélyebb kérdéseket vizsgáljunk általuk, vagy ellentmondjanak egymásnak, további vizsgálódást indukálva. A média-objektumokkal kapcsolatos online eszmecserék főként a vélemények megosztását jelentik (pl. tetszik-e az adott videó vagy sem). A teljesítmény megítélésének mércéje általában a népszerűség, ami nem esik egybe a tudás előremozdításának céljaival. Az online véleménymegosztás fórumain zajló interakciók pedig túlságosan rövidek és elszigeteltek ahhoz, hogy jelentős haladást lehessen elérni általuk.

Az új média abban az értelemben sem az új tudás létrehozását szolgálja, hogy lényege a meglevő anyagok, szövegek újraszerkesztése, remixelése.

Az új média és az olvasás

Az új médiának sokan oktatási potenciált is tulajdonítanak. Természetesen ott van azok véleménye is, akik úgy látják, hogy a fiataloknál az új média iránti vonzalmat nem annyira a művelődés és a tanulás igénye motiválja, hanem a velük egykorúakhoz való igazodás igénye. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az új média a körükben hallatlanul népszerű, ami növelné pedagógiai értékét. Igen lényeges az is, hogy nem igényel kifinomult technikai készségeket, szakértelmet.

Megkérdezhetjük azonban, hogy vajon jól látják-e azok a brit és amerikai szülők, akiknek 70%-a egy felmérésben úgy találta, hogy a közösségi hálózatok használatával javul a diákok írni- és olvasni tudása, konfliktuskezelési és szociális készségei? Tényleg megerősödik-e a közösségi hálózatok használóiban a társadalmi hovatartozás érzése, aminek eredményeként jobban kötődnek közösségeikhez, következésképpen jobban is tanulnak?

Online és offline olvasás

A digitális szöveg egyaránt lehet lineáris, nem-lineáris (hipertext), multimédia, a válaszadás lehetőségét is tartalmazhatja, továbbá állhat egyetlen vagy több szövegből.

Az online olvasásmegértés önirányító szövegalkotás, amely legalább öt olvasási részfolyamatra bontható:

• fontos információk azonosítása,
• információk megtalálása,
• információk kritikai értékelése,
• információk szintetizálása,
• információk kommunikálása (írás és olvasás).

Jól látható, hogy az online olvasásmegértésnek ez a felfogása erősen kötődik az információs műveltség fogalmához, méghozzá annak, az Amerikai Könyvtáregyesület (ala) által megfogalmazott definíciójához, amely szerint információsan művelt az, aki felismeri, mikor van szüksége információra; aki megtanulta, hogyan kell tanulni; továbbá ismeri, hogy miként szerveződik az információ, hogyan található meg, és hogyan használható fel a tanulásban. Az ala az információs műveltség kapcsán egy sor szükséges készséget jelöl meg, amelyek a következők:

• az információszükséglet felismerése,
• az adott probléma megoldásához szükséges információ azonosítása,
• a szükséges információ megtalálása,
• a megtalált információ értékelése,
• az információ szervezése,
• az információ hatékony felhasználása az adott probléma megoldására.

Természetesen nem véletlen, hogy az információs műveltség kérdései is képbe kerülnek, mivel a fenti megállapítás a New Literacies (új írástudások, műveltségek) kutatóitól származik. Az online olvasásmegértést az is megkülönbözteti a hagyományos, nyomtatott szövegekkel kapcsolatos olvasásmegértéstől, hogy aktív elemet tartalmaz, vagyis magába foglalja az írást is, mivel az online környezetben e két folyamat szinte szétválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással, különös tekintettel arra, hogy az információ hatékony felhasználása egyértelműen magába foglalja az információk kommunikálását is.

Tegyük azért hozzá, hogy sokak szerint korunk kommunikációja jelentős részben már nem eredeti üzenetek (szövegek) létrehozását, hanem meglevő információk kiválasztását, elrendezését, szűrését és újraalakítását jelenti, beleértve a kommunikáció megfelelő technológiájának megválasztását is. Ez a már említett remix eluralkodása.

Természetesen az olvasás és az írás közötti összefüggés önmagában nem új, hiszen az írás a tanulás internalizálásának is eszköze, úgy, hogy írás közben más írott szövegekre reflektálunk. Az új média azonban új eszközöket hoz magával, amelyeket sokan felsorolnak, viszont jóval kevesebben tesznek közöttük különbséget. Ezzel kapcsolatban csak annyit említsünk meg röviden, hogy az írás és olvasás szempontjából a közösségi hálózatok rövid üzenetei semmiképpen sem említhetők egy napon a blogok kommentjeivel és még kevésbé a Wikipédia szócikkeivel.

Az információ interneten való megtalálásához kapcsolódó olvasási készségeknek legalább (gyakran egymással átfedésben levő) négy alaptípusa van:

• Az internetes keresők (keresőgépek, keresőmotorok) használatának ismerete;
• Az ezek által létrehozott találati listák olvasása;
• Weboldalak olvasása abból a célból, hogy az ott potenciálisan fellelhető információt megtalálhassuk;
• Következtetések levonása (inferencia) arra vonatkozóan, hogy hol található az információ.

Az információ megtalálásának a képessége alapvető az online olvasás szempontjából. Annak ismerete, hogy mit kell keresnünk és ahhoz hogyan férünk hozzá, nem intuitív, hanem összetett készségek sora szükséges hozzá, amivel nem minden tanuló rendelkezik. Erre a kapuőri funkcióra ugyanis sokan nincsenek megfelelően felkészítve.

Az értéktelen és szükségtelen közleményeket távoltartó kapuőrök szerepét eddig a szerkesztők, kiadók, a könyvtárosok és a könyvtárak töltötték be. Ezt a feladatot egyre inkább maguknak az olvasóknak kell elvállalniuk és ellátniuk (Badke 2004).

Az online olvasásmegértés megfigyelését talán a legegyszerűbben a Google-keresések nyomán kapott találati oldalak kapcsán végezhetjük el. A legtöbben tulajdonképpen nem olvassák el a találati lista egyes tételeit, hanem a leegyszerűsített „kattints és nézz”’ stratégiát alkalmazzák. A lista elejétől haladva minden találatra rákattintanak és gyorsan megnézik, hogy az oldal vizuális képe megfelel-e igényeiknek.

A találatok értékelése a következők alapján történik:

• Megértés: Érthető-e?
• Relevancia: Kielégíti-e igényeinket?
• Pontosság: Igazolható-e az információ más, megbízható forrás bevonásával?
• Megbízhatóság: Megbízható-e?
• Előítélet, torzítás: Hogyan fogalmazta meg a szerző?

Ezeket a kérdéseket az offline környezetben is feltesszük. Vannak viszont az online környezet megkövetelte sajátosságok is. Annak eldöntésében, hogy melyik találatot nézzük meg elsőnek, fontos lehet, hogy kereskedelmi vagy egyetemi stb. oldalról származik, és csoportok vagy egyének véleményét tükrözi-e a szöveg. Emellett a kritikai értékeléshez a következő kérdések megválaszolása is fontos:

• Hogyan azonosítható a szerző?
• Milyen képzettséggel, háttérrel rendelkezik?
• Hogyan tálalja az információt?
• Igazolják-e más oldalak az állításait?

Sok könyvtáros számára ismerősen cseng mindez, hiszen hasonló szempontokat olvashatunk a szakirodalomban.

A szoros értelemben vett online olvasásértés néhány további jellemzője a következő:

• Az online olvasásmegértés többnyire valamilyen kérdésfeltevéssel kezdődik. Ennél a sajátosságánál fogva bizonyíthatóan számos tekintetben különbözik a hagyományos megértéstől.
• Az online és hagyományos (offline) olvasásértés szerkezete nem azonos, az előbbi kiegészítő készségeket igényel.
• Akik rendelkeznek az online olvasásértés készségeivel, esetenként jobban olvasnak a képernyőről, mint azok, akik jók a hagyományos olvasásértés terén, viszont nincsenek online olvasási készségeik.
• Az előzetes ismeretek kevésbé járulnak hozzá az online olvasásértéshez, mint a hagyományos olvasás során, mivel a képernyőről olvasók „menetközben” szerzik meg a szükséges ismereteket.
• Azok a fiatalok, akik a közösségi hálózatok használatában, videó-letöltésben és más hasonló tevékenységekben jártasak, nem feltétlenül rendelkeznek információs műveltséggel.
• Az online olvasásmegértést a tanulók a legjobban egymástól tanulva sajátítják el, amihez a tanároknak kell a megfelelő kihívást jelentő kontextust megteremteniük.

Új írástudás?

Milyen mértékben változtatták meg az új technológiák a nyelv és az írástudás alapjait? Ha ez a változás bekövetkezett, milyen volt az iránya és melyek a következményei? Valójában újak-e a digitális technológiák megkövetelte írástudások. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása során felmerül annak a lehetősége, hogy ezekre a digitális technológiákra egyszerűen úgy tekintsünk, mint amelyek az írást és olvasást is magába foglaló, több évszázados társadalmi gyakorlatnak csak újabb eszközei. Megváltozott-e az írástudás az eszközök változásával, azzal, hogy a képernyőn írunk és olvasunk, nem pedig papíron? Elképzelhető persze, hogy az írástudást nem úgy kell meghatároznunk, ahogy eddig tettük, vagyis egyetlen, statikus technológiához, például a hagyományos, nyomtatott szövegekhez kötve, hanem tág gondolkodásmódként és azt a képességünket figyelembe véve, hogy folyamatosan alkalmazkodni tudjunk az új technológiák megkövetelte új írástudásokhoz. Mivel azonban valószínűsíthető, hogy sokkal több új technológia jön létre, mint amennyihez egy-egy ember alkalmazkodni tud, az írástudásnak magába kell foglalnia annak ismeretét, hogy mikor és miként kell megfontolt döntéseket hoznunk arra vonatkozóan, hogy melyik technológia és az írástudás melyik formája felel meg legjobban céljainknak.

Azt kell gondolnunk, hogy ez az utóbbi megállapítás kulcsfontosságú, mivel éppen arra figyelmeztet: ne feledkezzünk meg arról, hogy az új média nem azonos a körülötte kialakult (vagy inkább gerjesztett) felhajtással, tehát csak kritikai szemlélettel felvértezve közelíthetjük meg az új írástudások kérdéskörét.

Éppen ezt figyelembe véve óvatosan kell kezelnünk az új írástudásban rejlő ígéreteket. Úgy tűnik, hogy a digitális környezet ösztönzően hat az olvasásra és tanulásra, azonban ez az ösztönzés felületes.25 Másrészt észre kell vennünk, hogy azoknál a tanulóknál, akik a nyomtatott szövegek olvasásánál nehézségekkel küzdenek, várhatóan nem lesz meg a kellő olvasási sebesség és a kritikai viselkedésmód, amelyek a hatékony online olvasáshoz szükségesek lennének.

Tibor Koltay: New media – new reading

The connection between the old and the new media with especial regard to the teaching of reading and writing is analysed by the author. His key message is, that the traditional process of teaching can be easy destabilized by new media and this is a risky undertaking. Innovation is a good thing – composed the author – „beacuse it is always turned out later, what is rejected”. Although the digital environment encourages reading and learning, you should be careful, because this encouragement is superficial.

Tibor Koltay: Neues Medium – neues Lesen

Mit besonderer Rücksicht auf Lesen- und Schreibenunterricht ist der Zusammenhang zwischen des Neuen und des alten Mediums geprüft. Die Hauptfeststellung seines Beitrags ist, dass das neue Medium den traditionellen Prozess des Unterrichts leicht destabiliziert kann, und die Störung dessen ist eine riskante Unterwegung. Reformieren ist gut – konzipiert der Verfasser – denn nur viel später enthüllt, was Ausschuss ist. Obwohl das digitale Umfeld das Lesen und Schreiben stimuliert, dürfte es nicht schaden, vorsichtig zu sein, weil diese Stimulierung ziemlich oberflächlich ist.

Vissza a tartalomjegyzékhez