Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Steklács János: Személyiség, identitás, olvasás a jövő forgatókönyvében

Nyomtatási nézet

Többen egy könyvről

A közelmúltban jelent meg Susan Greenfield Identitás a xxi. században (hvg, 2009) című könyve, amelynek kérdései, érvei olyan gondolatokat is felvetnek, amelyek befolyásolják az olvasás fogalmát, helyét, szerepét, mindennek megítélését a xxi. században élő ember életében. A szerző neurológus, Alzheimer-kór kutató, aki munkájában ezúttal nem szűkebb érdeklődési köréről értekezik, hanem az emberi agy, az emberi tudat változását, ennek irányát, módját, lehetőségeit helyezi mondanivalója középpontjába. A könyv sikeréhez nagyban hozzájárul az a holisztikus szemlélet, amely integrálja a mindenki számára jól érthetően és érdekfeszítően megfogalmazott biológiai, biokémiai, kórtani, és fejlődés-neurológia megközelítést a társadalomtudományi, szociállélektani, esetenként irodalomtörténeti aspektussal, új utat nyitva ezzel több probléma értelmezésére, megértésére.

Különös értéke a munkának véleményem szerint, hogy egymástól távolinak tűnő tudományterületek között olyan összefüggéseket vet fel, amelyek egy-egy elméleti tudományterületről nem lennének megközelíthetőek, holott rendkívül fontosnak bizonyulnak ma. Ebben a dolgozatban a könyv szerzőjének elméletét elsősorban az olvasásra vonatkozó vetület szempontjából tekintem át.[1]

Válaszút az emberi identitás fejlődésében, Greenfield forgatókönyvei

A szerző az emberi identitástudat fejlődéstörténetében mérföldkőnek az angol polgári forradalmat, az ipari társadalmak megjelenésének korát tartja. Nézete szerint ez az időszak az, amikor az egyén öntudata olyan erős tűzfallal kezdi körülvenni magát, amely a történelem során addig még sosem látott mértékben láttatja az embert mint önálló entitást, választja el azt én-t a mi-től és a másik-tól. Ez időtől az öntudat egyre inkább erősödik, és a xx. század végére, a nyugati társadalmak individualizmusában éri el a csúcspontját. Greenfield szerint ez a tendencia jól nyomon követhető a xviii. századi regény újraéledésében, a karrier történetekben, és hangsúlyozza, hogy nem véletlen, hogy ez a műfaj válik uralkodóvá ez idő tájt. A regény térhódításának oka Susan Greenfield logikája szerint, hogy az egyre erősödő önkép, identitástudat velejárója az önkifejezésben a narratíva, vagyis, hogy az elme egy másik ember gondolatai által szabályozva kövesse annak történetét, konfliktusait, fejlődését, felemelkedését vagy bukását. Azonban az emberi identitás és a regény fejlődése nem egy irányban ható folyamat, a két jelenség fejlődése erős kölcsönhatásban van egymással.

 

A könyv szerzője szerint az identitás fejlődése szempontjából a xx. század vége vízválasztó, mert a technológia rohamos fejlődése miatt, a képernyőkultúra szinte mindent elsöprő térhódításával az agyunk olyan környezettel találkozik, amelyre nincs ideje az evolúció segítségével felkészülni, igazodni, ahogyan ezt tette az évszázadok, évezredek során. Nem tud nem eszembe jutni ezen a ponton Freud Tamás agykutató gondolata, aki szerint az olvasásban a legszebb az agy számára, hogy ő maga határozza meg a befogadás tempóját, igazítja pillanatnyi állapotához, elvárásához. Teszem hozzá gyorsan: ez nem csak a tempóra, hanem a mód megválasztására is igaz. Ha valami szép, azt belső beszédünkkel hangoztatni tudjuk olvasás közben, megismételjük tetszés szerint, ahányszor csak akarjuk. Ami nem érdekes, nem értékes számunkra azt átfuthatjuk, átugorjuk, átpörgetjük. Egyszóval az olvasás célja meghatározza annak módját is. A mesefilmnek, mesének álcázott akció és horror rajzfilmek esetében erről szó sincs, az akusztikus és a vizuális csatornákon a gyerekekre törő agresszió, feszültség, gyors események feldolgozására nincs idő, fragmentáltan, foszlányokban zavaros, bizonytalan információ formájában történik sokszor mindezek feldolgozása, és az ingerküszöb szükségszerűen egyre jobban emelkedik.

Greenfield egyik legfontosabb állítása tehát, hogy a környezetünk, kommunikációnk gyors átalakulása, információszerző és -feldolgozó technikánk radikális változása az emberi identitás fejlődésének új útját eredményezi az új évezredben, amelynek egyik sajátos és meghatározó tényezője a valóság értelmezésének, valós és nem valós megkülönböztetésének a képessége, megélése. Nézete szerint három forgatókönyv képzelhető el a jövőben, a Valaki, a Senki és az Akárki forgatókönyve.

A Valaki-forgatókönyv

E szerint a forgatókönyv szerint az identitás, a valós és a nem valós megkülönböztetése tovább fejlődik, az agyunk alkalmazkodik különösebb problémák nélkül a képernyőkultúrához, nem folytatódik tovább tehát az a tendencia, amely a tudatunk „tűzfalát” leépíti. A szerző nézete szerint az emberi természet lényege az egyedi identitás keresése, a valakivé válás szükséglete, legalábbis a modern európai kultúrában. Ez pedig az egyéni tudat kialakulásának a fejlődését erősíti.

A Valaki-forgatókönyv megvalósulását támogatja az a tény is, hogy az emberi agy rendkívül plasztikus, lényegében minden jelentős környezeti, magatartásbeli változás nyomot hagy rajta. Az egyedi élettapasztalataink miatt agyunkban olyan egyedi, senki máséra nem jellemző neuronhálózatok alakulnak ki, amelyek révén megjelenik az egyéniség. A géneken kívül az egyéni tapasztalat az, amelynek köszönhetjük, hogy az emberiség történelme során sosem alakult még ki két azonos tudatú személy.

Greenfield kifejti, hogy az ember tudata fejlődése során olyan fogalmi kereteket, narratívát alakít ki a maga számára, amelyek segítségével értelmezni tudja a körülötte levő világot, és megalkotja értékrendszerét. Amint mondja, ennek a folyamatnak meghatározó eleme az olvasási kultúra. Olvasás alatt a szépirodalom olvasását érti, különösen fontosnak tartja a regényt, hiszen ennek olvasása közben van módunk egy másik ember narrációját követve betekinteni mások élettörténetébe, gondolataiba, érzelmeibe. Eközben a szerző lépésről lépésre vezeti egymással logikusan összefüggő, értelmezendő lépéseken át.

Hozzátehetjük ehhez, hogy a személyiség kialakulását a logikus narratíván kívül persze az is segíti, hogy a nyelv legmagasabb szintjét, az irodalmi nyelvet, annak szimbólumrendszerét aktivizálja a szerző az olvasóban. Olvasó és író között van egy magasabb szintű kommunikáció is, hiszen mindketten tisztában vannak a regény kontextusával, az írás, az olvasás céljával.

Greenfield szerint a valaki-agy kialakulásának fontos, nélkülözhetetlen segítője a regény, amelyből az agy mesteri módon megtanulja a hosszú szimbólumláncok kezelését. A szerző amellett érvel, hogy a valaki-agy fontos tulajdonsága az absztrakciós készség, a metaforikus gondolkozás képessége. Mindez az egyértelmű, világos identitás kialakulás felé mutat, folyamatos, azonos éntudattal rendelkezik, erős, egyes szám első személyű szemlélete van. Az ismeretszerzés, kogníció, a „másik” világos értése, megkülönböztetése a szerző elképzelése szerint az emberi evolúció célja volt sokáig.

Érdemes belegondolnunk abba – Greenfield gondolatmenetét folytatva –, hogy milyen a valaki forgatókönyvben leírt ember viselkedése, jellemzője az olvasás terén, vagyis milyen a tipikus valamit olvasó ember?

A valamit olvasó ember tisztában van az olvasás fontosságával, élményszerűen olvas, ismeri az olvasmányok forrásait, hozzáférésük módját. Hiteles élmények érték gyermekkorában ezen a területen. Ismeri a saját ízlését, tud könyvet ajánlani és ajánlatot elfogadni. Tudatában van az olvasás kontextusával, az író lehetséges céljaival. Mivel ismeri önmagát, ezért ismeri a saját ízlését is, a világról kialakított képében a megfelelő helyen szerepel az olvasás. Öntudatos személyiség, tudatos olvasó.

A Senki-forgatókönyv

Susan Greenfield leírja a képernyőkultúra agyunkra, tudatunkra gyakorolt hatását a neurológus módszerével, szemszögéből. A folyamatos izgalmi állapot, az agresszió, a brutalitás, illetve a foszlányokban megjelenő közlések, felvillanás szerű impulzusok miatt az ingerküszöbünk felemelkedik. A prefrontális agyi területekre az állandóan magas dopaminszint káros hatással van, ráadásul az egyéni, valóságos élmények hiányában nem alakulnak ki az egészséges, harmonikus személyiséghez szükséges sokoldalú, változatos neuronkapcsolatok. Mindez az említett agyi terület sorvadását okozza. Ez azért is káros, mert a terület fontos szerepet játszik a stratégiai gondolkodásban, az emlékek felidézésében. Ráadásul a folyamatosan magas dopaminszint miatt függőség alakul ki az agyban, annak minden, egyéb káros szenvedélyek esetéből ismert jellemzőjével. További velejárója a folyamatnak a képi fantázia hanyatlása. Ezeknek a hatásoknak a következménye, hogy az ilyen személyiség az „itt és most” élményében él, nehezebben választ el virtuálist és valódit, jellemzője a magas kockázatvállalás, cselekvéseiben az automatizált folyamat dominál, nem pedig a cél.

Greenfield elmondása szerint a szappanoperák, a mélyebb átélést és elgondolkodást nem igénylő, nem generáló műsorok, a számítógépes szerepjátékok, a mesterséges eszközök, környezet, az agresszió, a mechanikus cselekvés következtében a kogníció helyett az érzelem, az izgalom dominál az ilyen hatásoknak erősen kitett személyiségben. Így fogalmaz: „Olyan ez, mintha egy speciális méreg kiirtaná a szürkeállományból a morális tartalmakat, a képzelőerőt és a következmények felismerésének képességét.”

Ennek a tendenciának az eluralkodása az emberek tudatának, agyának fejlődésében vezetne a Senki-forgatókönyv beteljesedéséhez, tehát a fentiekben bemutatott evolúciós folyamat visszafordulásához.

Áttekintve ezt a lesújtó, lehetséges jövőképet, próbáljuk meg definiálni, hogy milyen a semmit olvasó ember.

A semmit olvasó ember nemcsak azért sajnálatot keltő, mert nem olvas semmit, hanem azért is, mert kimarad az egyedi, harmonikus, boldog személyiséget kialakító hatásokból, élményekből is, és még inkább azért, mert tudomása sincs arról, hogy ez történik vele. Számára egy regény elviselhetetlenül unalmas, történései érdektelenek, élményei idegenek, hiszen a folyamatosan az „itt és most” kábulatában élő ember magas ingerküszöbének a mély lelki tartalmak, hosszabb gondolkodást igénylő tevékenységek nem érik el. Függőségében talán az a legveszélyesebb, hogy mit sem tud róla. Az olvasás mint tevékenység számára többnyire rövid, sokszor értelmetlen, személytelen információfoszlányok befogadását jelenti.

Az Akárki-forgatókönyv

A neurológusnő szerint létezik egy harmadik forgatókönyv, az Akárki-forgatókönyv. Ha ebbe az irányba változik a világ, egyre többen lesznek, akik hajlamosak rá, hogy hagyják személyiségüket feloldódni valamilyen kollektív identitásban. Ezekre az emberekre az jellemző, hogy felülvizsgálat nélkül azonosulnak egy-egy csoport tanaival, életvezetési előírásaival. Mindezt fanatikusan, egyetlen értékként tisztelik, könnyebb úttá válik számukra az önálló identitás feladása, beolvadás egy közösség személyazonosságába. Régóta létezik már ez a jelenség, de Greenfield arra hívja fel a figyelmet, hogy a jövőben ennek elterjedése nagy méreteket ölthet. A fanatizmus nemcsak vallások, szekták létélményében jelenhet meg, hanem az üzleti életben, vagy akár civil közösségekben is. A szerző a nyugati civilizáció és a keleti vallási fundamentalizmus szembenállását a Valaki- és az Akárki-forgatókönyv harcának tekinti.

Az akárki-agy leginkább abban különbözik az előző kettőtől, hogy sokkal kevésbé nyitott a bejövő impulzusokra, az új dolgokra. Erősen rögzült állapot alakul ki benne, egy szinte megváltoztathatatlan gondolkodási séma.

Az akármit olvasó ember akármit olvas. Bármit, amit a kollektív személyisége előír számára, amit engednek neki, amit elé tesznek. Ő nem saját meggyőződésből válik olvasóvá. Akkor lesz olvasó, ha ezt mások, akik birtokolják a tudatát, előírják számára. Nem válogat, nem kritizál, nincs saját ízlése, nincs saját véleménye, optimális fogyasztóvá válik, mások érdeke szerint vásárol, olvas, él, ideális tárgya minden demagógiának.

Greenfield forgatókönyvei természetesen teoretikusak, irányokat mutatnak inkább, mintsem realisztikus jövőre vonatkozó alternatívákat. Mégis ez utóbbi forgatókönyvnek is van alapja, esetünkben a reklámok által bombázott, fékevesztett fogyasztásra ösztönzött fogyasztói társadalom.

Greenfield jövőképei és a ma realitása

Eddig is tudtuk, hogy az olvasás, és különösen a regényolvasás vagy annak hiánya meghatározó módon befolyásolja a gondolkodást, annak mélységét, összetettségét. Ezen kívül a társadalmi értékrend, az alapvető emberi értékek szempontjából értékesebbé, harmonikusabbá teszi a személyiséget. Greenfield gondolatmenete viszont nézőpontom szerint eddig nem ismert oldalról világít rá a jelenségre, új és új felvetéseket, problémákat és megoldások lehetőségét nyitva meg előttünk, mindannyiunk előtt, akik felelősséget érzünk a jövőért, az embernevelésért, a kisebb és nagyobb közösségeinkért.

A funkcionális analfabetizmus területén végzett korábbi felméréseink alátámasztották a magyar olvasásszociológiai kutatások tendenciáit. Ezek szerint a szépirodalmi művek olvasása drasztikusan csökken, ez különösen érvényes a regényekre. A regény műfaja sajnos hazánkban is egyre kevésbé népszerű, hiszen a fogyasztói társadalom azon tendenciái, amely szerint minél gyorsabban, minél nagyobb mértékben hozzá kell juttatni az egyént az örömhöz, a javakhoz, egyáltalán nem kedveznek egy hosszabb ideig tartó, elmélyülést, elgondolkozást igénylő tevékenységhez. Korunk szokásai úgy adaptálódnak az olvasói szokásokra, hogy a megemelkedett ingerküszöb miatt az olvasók olyan könyveket preferálnak, ahol szinte állandó, magas a feszültség, az izgalom. A valódi, lelki fejlődést segítő, mély átélést igénylő szépirodalmi műveket a horrorisztikus és pornográf színezetű művek pillanatnyi feszültséget, „élményt” nyújtó műfaja szorítja ki. Magasabb az ingerküszöbünk, erősebb stimulációra vágyunk, gyors ingereket, vágykielégülést keresünk az irodalomban is, amelyek persze hamar el is múlnak, elfeledjük őket, hosszabb távon viszont romboló hatást fejtenek ki a személyiségre a pszichológusok többsége szerint is.

A nemzetközi szakirodalom recepcióesztétikai vizsgálatai – Greenfield gondolataihoz hasonlóan – egyértelműen igazolják a regényeknek a hosszú távra érvényes, más csatornán nem hozzáférhető személyiségfejlesztő erejét, ezért különösen elszomorító a műfaj olvasottságának háttérbe szorulása.

A hazai eredmények szinkronban állnak a nemzetközi tendenciákkal. Az elmúlt évben váltak ismertté Péterfi Rita eredményei, amelyek szerint a könyvtárak polcairól nagyon gyakran kölcsönzik a gyerekek is a már inkább a horror kategóriájába tartozó Darren Shwan műveit. Ezekről mindent elmond, ha az egyik internetes könyváruház ajánlóját idézem:

„Túljártak a vadászok eszén, s most számban megfogyatkozva menekülnek. Nyomukban a vérszipolyok, a felizgatott csőcselék és a rendőrség. Az egyes számú közellenség Darren Shawn, a Vámpír Herceg. A vámpírok összecsapásra készülnek vérszomjas ellenségeikkel. Életre –  halálra. Ez lesz a vég Darren és szövetségesei számára? A Megtorlás Barlangjában minden kiderül...” (A könyv címe is beszédes: A hajnal gyilkosai...)

Sajnos ezek a szépirodalminak aligha nevezhető könyvek jól illeszkednek a számítógépes játékok gyilkos, ijesztő, borzalmas lényekkel teli világához, amelyek szorongást keltő zenéjükkel, nyomasztó, sötét, homályos grafikájukkal több érzékszerven keresztül fejtik ki romboló hatásukat a személyiségre, akárcsak a mese- vagy rajzfilmnek álcázott horror, agressziótól átitatott animációs filmek. Számomra nagyon elgondolkodtató, figyelemre méltó volt Stiblár Erika pszichológusnő gondolatmenete, aki a Darren Shawn-féle irodalmat irodalmi pedofíliának nevezi. Gondolatai szerint az olyan felnőttek, akik nem tudják vágyaikat a felnőttek világában kialakítani, ezeket a gyerekek irányába manifesztálják. Az irodalom tekintetében ez azt jelenti, hogy a felnőtt olvasók körében – talán nem véletlenül – sikertelen író a gyerekeknek kezd írni. Sajnos a gyerekirodalom évszázadai során számtalan ilyen példát láttunk; sikertelen felnőtt olvasóknak író írók sikeres gyermekírók lehettek szépirodalmi szempontból teljesen igénytelen műveikkel.

Elgondolkodtató az a kérdés is, hogy vajon az iskolai hatások mennyire képesek befolyásolni, megváltoztatni, alátámasztani a családból hozott, olvasáshoz fűződő szokásokat, hozzáállást. Jól tudjuk, a család szerepe a döntő, az innen származó értékeink, gondolkodásmódunk határozza meg elsődlegesen az életünket, a meggyőződésünket, a szokásainkat. Talán köztudott az is, hogy mindez az olvasásra is igaz. Azok a gyerekek, akiknek mesélnek, akikkel beszélgetnek, foglalkoznak sokkal nagyobb eséllyel indulnak el a személyiségfejlődés egészséges útján. Az igényes irodalom, gyermekirodalom, meseirodalom olyan üzeneteket közvetít az emberi léleknek az ünneplőbe öltözött nyelv által, amelyek más csatornán keresztül nem érkeznek el hozzánk.

Az iskolai oktatási rendszerben az irodalmi nevelés területén a hitelességre kívánatos törekedni, vagyis olyan műveket kellene együtt olvasni a gyerekekkel (esetleg a családdal együtt is), amelyek számukra érdekesek, nekik szólnak, másrészt szépirodalmi értékük megkérdőjelezhetetlen. Ha megtalálnánk a két halmaz metszetét, sokkal hatékonyabb lenne az irodalmi nevelésük, nem beszélve arról, hogy olyan műveket kellene kiválogatnunk, amelyeket mai szerzők írtak mai gyerekeknek, nem pedig 150 évvel ezelőtt alkotó írók a 150 évvel ezelőtti gyerekeknek. Nézetem szerint sokkal célravezetőbb és hatékonyabb lenne, ha hatodik osztály végéig csak az olvasás megszerettetését, sok pozitív élmény alapján az egyéni irodalmi ízlés kialakítását állítanánk a középpontba, utána témakörök szerint tárgyalhatnánk a szépirodalmat, mint például család, szerelem, hazaszeretet. Nyolcadik osztálytól jönne szóba a történeti rendezőelv az irodalom tanításában. Így elkerülhetnénk azt a tendenciát, hogy olvasó emberek nevelése helyett félig művelt irodalomtörténészeket képezzünk a közoktatásban. Úgy érzem, így több olyan olvasót tudnánk nevelni, aki átélné iskolaévei alatt az olvasás élményét, ezek által pedig hitelesnek élné meg az iskolai irodalmi nevelést, olyan élményeket kaphatna, amelyek nagyobb eséllyel tennék olvasóvá egy életre.

Bízzunk benne, hogy a Senki- és Akárki-forgatókönyv alul marad, bár a mostani gyakorlat sajnos ebbe az irányba mutat, az írónő fenyegető jövőképe valóban ijesztő és sajnos valószerű lehetőséget tár fel. Tovább szomorítja a helyzetet, hogy az elszabadult, válságot generáló gazdaságpolitika az egész világot meg akarta, meg akarja hódítani új piacokért. Ebben nekünk, a társadalom tagjainak szánt szerep nem más, minthogy mindent gondolkodás, mérlegelés nélkül befogadjunk, megvegyünk bármit, ha a piaci igények azt kívánják. Márpedig azt kívánják. Arra ösztönöznek minket az olvasás területén is egy furcsa álindividualizmust generálva, hogy fogadjuk el: ami megjelenik a piacon, arra tényleg szükségünk van. Azt olvassuk, amit reklámoznak, ne válasszunk, ne válogassunk, ne az egyéni ízlés, a gondolatébresztő, embert formáló, tartalmas műveket vegyük többnyire, hanem azokat, amelyek befogadásához, átélésez nem szükséges sem intellektuális, sem érzelmi intelligencia. Ez kétségtelenül a Senki-forgatókönyve. Egy stabilitását vesztett, önálló helyett egyedülálló, gyökértelen, önálló igénnyel, akarattal nem rendelkező, a pillanatnyi, gyors és erős vágykielégítéstől függőségben élő egyén, generáció félelmetes vízióját rajzolja elénk.



[1]   
A témával kapcsolatban megjelent egy interjú a dolgozat szerzőjével a Hetek című újságban Turai Julianna tollából, ez a dolgozat az ott leírt gondolatok bővebb kifejtését is tartalmazza.

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: