Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Katona András: SZARAJEVÓTÓL TRIANONIG IV.

Nyomtatási nézet

Az első világháború és következményei a rendszerváltozást megelőző és követő évek történelemtankönyveinkben (1980 tól 1998-ig)

Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse és felesége elleni világháborúhoz vezető szarajevói merénylettől a nagy háborút Magyarország számára véglegesen lezáró trianoni békediktátumig alig hat év telt el csupán. Ez a fél tucat esztendő, főleg annak lezárása azonban meghatározta egész XX. századi történelmünket, és hatása nem halványul el az új évezred kezdetén sem. Ez az írás azt vizsgálja reprezentatív tankönyvminta segítségével, hogyan jelenítették meg és értékelték az 1980-as évek és a Nemzeti alaptanterv életbe lépése (1998) közötti időszak magyarországi történelemtankönyvei ennek a néhány nagyon fajsúlyos évnek a számunkra tragikus históriáját. Általános és középiskolai tankönyveket egyaránt áttekintettünk. Munkánk folytatása az 1956 és az 1980-as évek közötti időszakot áttekintő korábbi írásnak. Ezúttal tehát a rendszerváltozást közvetlenül megelőző és követő időszak tankönyveit tekintjük át, és velük kapcsolatban fogalmazunk meg következtetéseket.

Előzmények: Katona András (2014): Szarajevótól Trianonig. Az első világháború és következményei a Horthy-korszak középiskolás történelemtankönyveiben. Könyv és Nevelés, 16. évf. 4. sz. 33-53.; Katona András (2015): Szarajevótól Trianonig. II. Az első világháború és következményei a pártállami időszak történelemtankönyveiben I. (1945–1956). Könyv és Nevelés, 17. évf. 4. sz. 74-93.; Katona András (2016): Szarajevótól Trianonig. III. Az első világháború és következményei a pártállami időszak történelemtankönyveiben II. (1956-tól az 1980-as évekig). Könyv és Nevelés, 18. évf. 1. sz. 61-84.

Katona András dr. univ., nyugalmazott főiskolai docens, Eötvös Tudományegyetem BTK Történeti Intézet, Budapest

____________________________________________

Bevezetés

________

Az 1980-as évek eleje a pártállami rendszer lazulásának időszaka Magyarországon. A reformok a közoktatásban is megjelentek, ami az 1978/1980-as tantervek, majd az azt követő új tankönyvek megjelenésében volt érzékelhető. Egyrészt általánossá tették a tanárok módszertani szabadságát, másrészt – a kiegészítő tananyagok formájában – lehetővé vált, igaz, erősen korlátozottan, a szabad tananyagválasztás. (Magyar irodalomból már részben szabad tankönyvválasztás is!)[1] Újdonság volt az is, hogy az új tankönyvek szerzőit pályázati úton választották ki.[2] Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején az általános iskolai történelemtankönyv-sorozatot a bevezetés előtt ki is próbálták, kísérleti osztályokban tanították. Közülük azonban jellemzően a 8. osztályos tankönyvi pályázatot megnyerő Fekete Pál-féle tankönyv megjelenését megtiltotta a pártközpont, és egy megbízható emberével íratott új tankönyvet.[3] A többi tankönyv írói a pályázat nyertesei maradtak.[4] A középiskolás tankönyvek szerzőinek tankönyvei nem kerültek előzetesen kipróbálásra.[5] Itt a IV. osztályos tankönyvpályázat nyertese meg is írhatta a tankönyvét,[6] amelyet azonban egy 1989-es átdolgozást[7] követően már nem forgalmaztak a rendszerváltozást követően.

A tankönyvek didaktikailag igen jelentős átalakuláson mentek át a Kádár-korszak utolsó évtizedében. A korszak elején még csak fejezetvégi forrásokat, összefoglaló kérdéseket, valamint képi, térképi és rajzos illusztrációkat alig-alig tartalmazó, pusztán megtanulandó szövegeket tartalmazó tankönyvek a korszak végére – különösen az általános iskolában – kifejezetten munkáltató jellegűvé, erősen didaktizálttá váltak. Ezekben didaktikus rajzok, összefüggésvázlatok, munkáltató kérdések és feladatok, valamint a szöveget kiegészítő – és nem pusztán illusztráló – képek, térképek segítették immár a tananyag feldolgozását, és nem pusztán „bevágását”, megtanulását.

Természetesen mi csupán az első világháború és következményei szempontjából vizsgáljuk e szűk két évtized történelemtankönyveit, de azokat a viszonylagos teljesség igényével, bár csupán a két meghatározó iskolatípusra összpontosítottunk: az általános iskola felső tagozatára és a négy osztályos középiskolára. Tematikus jelleggel külön alfejezetben vizsgáljuk az első világháború, benne az oroszországi forradalmak,[8] valamint a tananyagokban egyre inkább szűkülő nemzetközi (és magyarországi) munkásmozgalom ügyét, ezeket is szigorúan csak az első világháború és következményei viszonylatában. Ugyanilyen szűkítéssel tárgyaljuk az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság, valamint a Párizs környéki békék, a trianoni béke időszakát, illetve témáját.

 

Mit tanítottak 1982/1984 és 1990 között, a rendszerváltoztatás előtt?

________

 

Az „imperialista” világháborúról

Az 1978/1980-as tanterv nyomán az általános iskolai tankönyvben a 7. és 8. osztály közötti korszakhatár az első világháború végére került. Így a háború következményeit, beleértve az oroszországi történéseket is, a 8. osztályos tankönyv tárgyalta. A 7. osztályos általános iskolai tananyagba ezúttal már csak érintőlegesen épültek be az oroszországi események, azért a bolsevik párt háborúellenes szerepét és az oroszországi forradalmakat megemlítve. A 7. osztályos tankönyv a háború előzményei kapcsán a német felelősséget emeli ki: „A XX. század második évtizedében fokozódott a háborús készülődés. Európa nagyhatalmai háborút akartak, fegyverkeztek. A fegyverkezési versenyben Németország szerzett pillanatnyi előnyt, és ezért mielőbb szerette volna kirobbantani a háborút.” A szarajevói merényletet követően is a „… Monarchia Németország biztatására üzent hadat Szerbiának.” Ezután a hadüzenetek sora következik azzal, hogy „Rövidesen 34-re emelkedett a háborúban részt vevő országok száma.”[9] Vagyis szinte először jelzi tankönyv a háború valóban világháború jellegét, hiszen az eddigi könyvek – csaknem kivétel nélkül – az európai eseményekre szorítkoztak csupán. Ebben persze itt sincs lényeges változás, de az ilyen mondatok szemléletet formálnak. A marxista hagyományok folytatódnak azzal, hogy a nemzetközi munkásmozgalom háborúhoz való viszonyának a bemutatása és értékelése beépül a tananyagba. A háború melletti általános kiállást és lelkesedést képben és szövegben is bemutatva leszögezi a tankönyv: „A nacionalizmus, a sovinizmus elhomályosította az igazságot. Azt, hogy a világháború mindkét részről imperialista célokért folyik, hogy a nagyhatalmak gyarmatokra, világuralomra áhítoztak, hogy a háború a tőkések érdekeit szolgálja, míg a háborúval járó véráldozatot, szenvedéseket a néptömegeknek kellett viselniük.” Mindezek a lenini „ismérveket” (pl. harc a világ újrafelosztásáért) hangsúlyozzák. A II. Internacionálé korábbi háborúellenes határozatainak ellentmondó árulását is megemlítve kiemeli a tankönyv a bolsevikok és Lenin szerepét: „A bolsevik párt nem hódolt be a mesterségesen szított nacionalista hangulatnak. Lenin az új körülmények közt új jelszót adott ki: az imperialista háborút az uralkodó osztályok elleni háborúvá kell átváltoztatni.”[10]

A háború menetének leírása a hagyományos. A német villámháborús tervek összeomlását követően „állásháború”[11] alakul ki, kialakul A tömegek és gépek háborúja, képeken is bemutatva a korabeli fegyvereket (tank, repülőgép, tengeralattjáró, gépfegyver, gáztámadás). Az eddigieknél kiemeltebb szerepet kap a hátországban élők szenvedéseinek leírása: „A hátországban élők, a nők, az öregek és a gyerekek tömegei nélkülöztek. Emelkedtek az árak, de a bérek nem. A gyárosok hadi érdekekre hivatkozva egyre hosszabbra nyújtották a munkanapot. A tőkések a hadi szállításokon óriási pénzeket kerestek. Mind többen lettek "hadimilliomosok". Ugyanakkor a néptömegek helyzete, ellátása napról napra rosszabbodott. Elkeseredést szültek a frontról érkező hírek is. Egyre többen maradtak árván, özvegyen, rokkantan.”[12] Ezután következik az egyre inkább „forradalmi helyzet” leírása a frontbarátkozások bemutatásával (képben is!), az érzelmi hatást egy Ady-versidézettel (Ember az embertelenségben) fokozva:

„Szívemet a puska-tus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta.

Néma dzsin ült büszke torkomon,

S agyamat a Téboly ütötte. […]

S megint élek, kiáltok másért

Ember az embertelenségben.”[13]

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom rövid említését követően azonnal A háború befejezése következik, de az amerikai szerepvállalás következményeként: „Az Egyesült Államok friss haderejével szemben Németország és kimerült szövetségesei nem bírtak megfelelő tartalékokat mozgósítani.”[14] Általában feltűnően kevés a szövegben a háborúval kapcsolatos tényanyag, az is kivétel nélkül kiegészítő anyagban: Verdun, Somme folyó, Doberdó, Isonzó, Piave szövegben és Gáztámadás Ypernél, a Lusitania személyszállító gőzös elsüllyesztése képben, illetve képaláírásban. Ez már egy új szemléletű tankönyv, amely szövegével, képanyagával és feladatrendszerével együtt használható.

A korabeli gimnáziumi történelemtanítás témánk szempontjából szerencsésebb volt azzal, hogy az első világháborúval kezdődött a záró évfolyam tananyaga. Itt tehát ugyanaz a tankönyv tárgyalta a háborút és következményeit is. Természetesen a részletesebb tárgyalás tekintetében is eltér ez az általános iskolaitól, bár terjedelmileg nincs nagy eltérés (9, illetve 11 oldal, igaz, nagyobb oldaltükörben). A legjellemzőbb különbség a két iskolafokozat között az, hogy a gimnáziumi történelemtanítás lényegesen elemzőbb jellegű. Újdonság az is, hogy az előzmények kiegészítő anyagban történő leírása után törzsanyagban tárgyalja a tankönyv a központi hatalmak és az antant országok terveit. Ez utóbbin belül említi meg: „Az antant felkarolta a Monarchiából emigrált nemzetiségi politikusokat – hiszen ezzel az ellenséget gyengítette, saját közvéleménye előtt pedig ezáltal a népek szabadságjogainak védelmezőjeként léphetett föl, de nem törekedett a Monarchia szétbomlasztására.”[15] Külön tananyagrész szól A szemben álló hatalmi csoportosulások erőviszonyairól. Mindezeket néhány oszlopdiagram is alátámasztja: a hadosztályok tűzerejéről, a repülőgépek és a flotta arányáról, valamint egy számsor a hadiállományban lévőkről 1914-ben. Egyetlen adatsorból sem jönnek ki kedvezően a központi hatalmak. Rövid olvasmány szól a haditervekről is.

A tankönyv részletesen tárgyalja a „casus bellit”, a szarajevói merényletet, és az utána beálló helyzetet. Azt is megemlíti – igaz, kiegészítő anyagban –, hogy a „… Monarchia vezető politikusai közül egyedül Tisza István magyar miniszterelnök emelt szót a háború kirobbantása ellen.” Ugyanakkor hozzáteszi: „Az osztrák-magyar politikai vezetés egyes köreiben jó ideje az a felfogás uralkodott, hogy a délszláv kérdést csak háborúval lehet megoldani…” Törzsanyagban állapítja meg ugyanakkor az ultimátummal kapcsolatban: „A jegyzék szándékosan olyan feltételeket tartalmazott, melyeket a szuverén szerb állam nem fogadhatott el (pl. hogy a Monarchia rendőrsége nyomozzon szerb területen).”[16]

A háború tárgyalása túllép a megszokott kereteken. Az 1914. évi európai hadi események tárgyalása után Az európai háború átalakulása világháborúvá tananyagrészben ír Japán hadba lépéséről, majd a távol-keleti német gyarmatok elfoglalásáról, végül a törökök hadba lépése következett, új frontok nyíltak: Kaukázus, Mezopotámia, Palesztina, Dardanellák. Ugyanakkor a tankönyvekben szintén ritkán emlegetett „… Helgoland szigeteknél elszenvedett német vereség … a kikötőkbe szorította a német flottát, így az antant tengeri fölénye elsöpörte a német gyarmati uralmat. E területeket angol és francia csapatok szállták meg.”[17] Az is újdonság, hogy nagyon jó „tézismondatok” zárják a háborús éveket: „Az 1914-es év nem hozta meg a központi hatalmak által tervezett elsöprő győzelmet. A villámháborús tervek kudarcot vallottak. […] Katonai tekintetben a második év a központ hatalmak jelentős fölényével zárult, de a döntést mégsem hozta meg.”[18] Az első súlyos esztendőt jelentő 1916-ban „Az antanthatalmak nemcsak tartani tudták Verdunt, de erejükből tehermentesítő ellentámadásra is telt júniusban a Somme folyónál.” Hazánk katonái ekkor Galíciában, Erdélyben és az olasz fronton küzdöttek. „[az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai] Magyarországon [is] az összeomlás szélére kerültek; mindhárom frontján német hadosztályok jelentek meg. […] A stratégiai kezdeményezés 1916 nyarán az antant kezébe ment át.”[19]

A háború tárgyalásának menetét itt is megszakítja A munkásmozgalom baloldali erőinek harca a háború ellen tananyag. Megjelenik viszont a szociáldemokrata pártok és nemzetközi szocialista konferenciák, valamint a magyar szociáldemokraták állásfoglalásai mellett a Kimegyek a doberdói harctérre… világháborús magyar katonanóta szövege is, igaz, afféle szórakoztató „kakukktojásként”. A háború második szakaszát a béketárgyalási kísérletekkel indítja a tankönyv: „1916 második felében a központi hatalmak politikusai előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy stratégiai célt, a teljes győzelmet nem érhetik el. Románia legyőzése után ezért – kihasználva a kedvező helyzetet – 1916 decemberében békeajánlattal fordultak az antanthoz.  […] … a békeajánlatot az antant hatalmak elutasították.”[20] A hazai helyzetet marxista módon így mutatja be a tankönyv: „Magyarországon is alábbhagyott 1915-re a háborús nemzeti lelkesedés, és erősödött a békevágy. A szociáldemokrata párt már 1915-ben követelte a békekötést. Megbomlott az uralkodó osztályok háborús egységfrontja. […] … megerősödött a háború befejezését követelők hangja.”[21] Szó esik a királyváltást követően a Monarchia békekezdeményezéséről is. Innen kezdve minden a béketeremtés kísérlete körül folyik, igaz, más eszközökkel: „A béke kikényszerítésére Németország 1917 elején korlátlan tengeralattjáró háborút hirdetett meg, ezzel akarván megtörni Angliát. Ez a lépés azonban az USA hadüzenetét váltotta ki, […] de a hadba lépés valódi oka az volt, hogy az USA nagy mennyiségű áru- és pénzhitelt folyósított Angliának és Franciaországnak. Tehát nem lehetett érdektelen számára, hogy melyik fél nyeri meg a háborút.”[22] Innen kezdve már csak a „vég” bemutatása marad hátra a központi hatalmak szempontjából a Szovjet-Oroszországra erőszakolt „imperialista béke” és Romániára kényszerített különbéke után. Némileg oldja a drámai helyzetet Hašek joviális regényhősének, Švejknek a figurája, akit „a k.u.k. hadsereg bölcshumorú közkatonája”-ként ábrázol a tankönyv.[23]

 

Az oroszországi eseményekről a világháború idején

A 8. osztályos általános iskolás tankönyv a marxi „formációelmélet” jegyében A Nagy Októberi Szocialista Forradalom témával kezdődik, mely szerint ezzel a szocializmus kora (a „szocialista termelési mód”) kezdődött el, felváltva a kapitalizmust. A februári forradalom kapcsán fontosnak tartja megjegyezni: „A hadseregben megtiltották, hogy a tisztek tegezzék a katonákat, megtiltották a durva bánásmódot.”[24] Itt önálló tananyagrészben kap teret annak hangsúlyozása, hogy Az Ideiglenes Kormány folytatni akarja a háborút, a következő indokkal: „1917-ben már látszott, hogy az antanthatalmak, amelyekhez Oroszország is tartozott, minden bizonnyal győzelemmel fejezik be a háborút. Ezért az Ideiglenes Kormány, noha hangoztatta békevágyát, nem akart kilépni a háborúból. Az imperialista külpolitikát a „forradalmi honvédelem” eszméje álcázta. Az Ideiglenes Kormány propagandája azt hangoztatta, hogy a cárizmus megdöntésével a háború Oroszország részéről elvesztette hódító jellegét, és ha az orosz csapatok beszüntetik a küzdelmet, a forradalom vívmányai veszélybe kerülnek.”[25]

A gimnáziumi tankönyvben a jellemző című Osztályerőviszonyok és politikai küzdelmek a polgári demokratikus Oroszországban tananyagban a fordulópontot jelentő Kerenszkij-offenzíva kerül a középpontba, a háborús események leírásával: „1917 áprilisában az Ideiglenes Kormány külügyminisztere, Miljukov jegyzékben ígérte meg az antantnak a háború folytatását. A jegyzék nyomán Pétervárott háborúellenes tömegtüntetés zajlott le, amely kormányválságot robbantott ki. […] A kormány […] a nehéz belpolitikai helyzetből katonai sikerek felmutatásával akart kilábalni. A június közepén megindított offenzíva azonban összeomlott. A háromszázezres hadseregből százötvenezren elestek, illetve megsebesültek.”[26] Érdekes, ha egybevetjük a „Kornyilov-puccsról” szóló tankönyvi szöveget a tábornok felhívásával, amelyet szintén közöl a könyv: „Kerenszkij és a szocialista miniszterek felismerték a Kornyilov-puccs ellenforradalmi jellegét, de hiányzott az erejük az ellenálláshoz. Ezt az erőt a bolsevikok nyújtották a kormánynak. Az általuk szervezett Vörös Gárda fegyveres különítményei tartóztatták fel a főváros ellen vonuló lázadó egységeket.” Ezzel szemben így hangzik Kornyilov tábornoknak a lakossághoz intézett drámai hangú felhívása, amely persze kiegészítő anyagban szerepel: „Oroszok! Nagy hazánk haldoklik! Közel a Vég! Arra kényszerültem, hogy nyíltan fellépjek. […] kijelentem, hogy az Ideiglenes Kormány a szovjetek bolsevik többségének nyomására a német vezérkar terveivel teljes összhangban cselekszik, s […] tönkreteszi a hadsereget és belülről zülleszti az országot. […] Képtelen vagyok arra, hogy Oroszországot átengedjem ősellenségének, a németségnek.”[27] Szép példája ez a multiperspektivikus történelemszemléletnek, pedig e fogalom akkor még nem volt általánosan ismert, sőt a marxizmus kizárólagossága volt meghatározó.

A tankönyvek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tárgyalása kapcsán kiemelten és nagyon hasonló módon szólnak a békedekrétumról. Az általános iskolai tankönyvben: „Október 26-án a szovjetek kongresszusa Lenin beszámolója alapján elfogadta a békéről szóló dekrétumot. A békehatározat elítélte a területi hódítást minden formájában, s kinyilvánította a népek egyenjogúságát.”[28] És a gimnáziumiban: „A békéről szóló dekrétum elítélte az imperialista rabló jellegű háborúkat. Ajánlatot tett valamennyi hadviselő országnak és kormánynak tárgyalások megkezdésére az igazságos és demokratikus békéről.”[29] Viszonylag hosszan tárgyalják a tankönyvek a breszt-litovszki béke létrejöttét, tartalmát és értékelését. „Ennek értelmében Szovjet-Oroszország jelentős területeket vesztett, de lélegzetvételnyi szünethez jutott.”[30] „A breszti béke megkötésére feltétlenül szükség volt … a gazdasági élet megszervezéséhez és a hadsereg kifejlesztéséhez feltétlenül kellett.”[31]

 

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság háborús összefüggéseiről

Az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot az általános iskolai tankönyv Az 1918–19-es forradalmak részeként, a gimnáziumi viszont az oroszországi, németországi és magyarországi forradalmakat a Forradalmi hullám Európában részeiként tárgyalja. Az általános iskolai könyv külön olvasmányt szentel A forradalmasodó Magyarország címmel a forradalom előzményeinek. Ebben szó esik A háború következményeiről, képekkel „dúsítva”: Rokkant katonák 1918-ban, Sorban állás a vásárcsarnok előtt 1918-ban, Hazatérés; valamint az oroszországi forradalom hatásáról A munkások „tavaszi hadjárata” 1917-ben tananyagrészben. Az új, „forradalmi” kormány helyzetéről és lehetőségeiről így ír: „A soknemzetiségű Magyarország felbomlása ellen a polgári demokratikus forradalom kormánya semmit sem tudott tenni.”[32] Jellemző, hogy a kormány tevékenységéről alig (Október 31. Győzött a forradalom, 1918. november 16. Magyarország népköztársaság, A demokrácia kibontakozása, A földkérdés), a kommunista párt megalakulásáról és tevékenységéről bőven, külön tananyagban is értekezik a tankönyv (A KMP megalakulása, A kommunista befolyás erősödése, Letartóztatják a kommunista vezetőket). A Vix-jegyzék követeléseiről így szól: „A kormány csődje egyre nyilvánvalóbbá vált. A robbanásig feszült helyzetben Vix francia alezredes az antant képviseletében átadott egy jegyzéket a magyar kormánynak, amely azt a követelést tartalmazta, hogy a kormány vonja vissza a Tisza vonaláig a magyar alakulatokat. A kiürített területeken részben antant ellenőrzést vezetnek be, részben a román királyi hadsereg szállta meg azokat.”[33]

A gimnáziumi tankönyv a Monarchia felbomlását nagyobb nemzetközi összefüggésekbe helyezi: „A központi hatalmak […] kormányai október elején üzenetet küldtek Wilson amerikai elnöknek, melyben béketárgyalásokat javasoltak az elnök 14 pontja alapján. Ez az üzenet a vereség gyakorlati beismerése volt, igen közel állt a kapitulációhoz.”[34] Hozzáteszi: „A Monarchia, illetve Ausztria felbomlása és az új államok megalakulása mindenütt viszonylag békésen, a központi hatalom számottevő ellenállása nélkül zajlott le. Ennek egyik oka a császári hatalom erőtlensége volt, a másik pedig az, hogy a hevesen fellángoló tömegmegmozdulásoktól és a forradalomtól való félelem a nemzeti burzsoákat és a központi hatalom szerveit együttműködésre szorította.”[35] Magyarországon „Károlyi olyan kormányt követelt, amelyben részt vennének a háborúban nem kompromittált ellenzékiek, a parlamenten kívüli pártok (az MSZDP és a Polgári Radikális Párt), valamint a nemzetiségi pártok is. Azt remélte, hogy liberális szellemű nemzetiségi politikával sikerül még átmenteni a soknemzetiségű Magyarországot. Mivel háborúellenes politikáját az események igazolták, hirtelen megnövekedett személyes népszerűsége, sőt Károlyinak az antanthoz főződő feltételezett jó kapcsolataitól a tömegek méltányos békefeltételek kivívását remélték.”[36]

Ehhez képest a valóság kiábrándító: A népköztársaság (A polgári demokratikus Magyarország 1918. november – 1919. március) tananyagban: „Az újabb fegyverszüneti tárgyalásokra november elején Belgrádban került sor. A magyar küldöttséget Károlyi és Jászi vezette, a kormány azonban – a közhiedelemmel ellentétben – nem élvezte az antant bizalmát.” Ezt a tankönyv a kiegészítő anyagban tovább erősíti: „A fegyverszüneti egyezmény hideg zuhanyként érte a még mindig a wilsoni pontokban reménykedő, s a Károlyi–Jászi csoport antantkapcsolataitól sokat váró közvéleményt.” Sőt, „A későbbiekben az antant még ezt a szerződést sem tartotta magára kötelezőnek, s nemzetközi politikai megfontolásokból a csehszlovák és román burzsoá állam ezt messze meghaladó területi igényeit is támogatta.”[37] Ebben a „… válságos helyzetben nyújtotta át Vix francia alezredes az antant újabb jegyzékét, mely további területek megszállását jelentette be. A kormány nem látott kiutat. A jegyzéket nem fogadhatta el, de az ellenálláshoz nem volt ereje. Ezért lemondott, a hatalmat a szociáldemokratáknak adva át. Az MSZDP vezetőinek többsége – felmérve a munkásság hangulatát – a kommunistákkal való megegyezésben látta a megoldást.”[38] Először szerepel a korszakban hitelesen, hogy Károlyi nem a kommunistáknak „adta át” a hatalmat!

A Tanácsköztársaság kezdeti időszakáról így ír az általános iskolás tankönyv: „A proletariátus kedvező nemzetközi helyzetben szerezte meg a hatalmat. Reménységet adott, hogy a szovjet Vörös Hadsereg sikeres harcokat vívott az intervencióval szemben, hogy kikiáltották a Bajor Tanácsköztársaságot, és a forradalmi mozgalom fellendüléséről érkeztek hírek Ausztriából, Olaszországból, Bulgáriából és más országokból.”[39] Ebből a várakozásból józanít ki A forradalmi honvédő háború című tananyag Fegyveres támadás a proletárforradalom ellen része: „A Tanácsköztársaságot április 16-án súlyos fegyveres támadás érte. […] Válaszul gyors ütemben folyt a Vörös Hadsereg szervezése, az önkéntesek kiképzése. Egy héttel az intervenciós támadás után Budapesten már 24 mozgósított munkászászlóalj vonult fel díszszemlére. A fiatal munkáshadsereg élére a Munkástanács Stromfeld Aurélt, a volt Monarchia egyik legkiválóbb vezérkari tisztjét állították.”[40] A szervezés gyors eredményeit kiegészítő anyag is megerősíti, ezen az iskolafokon szokatlan részletességgel: „Két nap alatt 262 nyomdász, 1300 öntő, 3000 más foglalkozású fővárosi munkás jelentkezett vöröskatonának. Május közepén a szakszervezetek kb. 40 000 embert küldtek a hadseregbe, közülük 17 ezren azonnal a frontra mentek.”[41]

A gimnáziumi tankönyvből A győzelmes északi hadjáratot című tananyagrészt idézzük, mely szokatlanul korrekt, bár a tananyag címe továbbra is A Tanácsköztársaság honvédő háborúja: „A hadműveletek célja a cseh és a román haderők szétválasztása volt. Emellett szólt még az a távolabbi lehetőség, hogy megteremthetik a közvetlen kapcsolatot a szovjet hadsereggel. […] Ez a hadsereg nem a régi határokért, hanem a proletárdiktatúra megvédéséért fogott fegyvert vörös zászlók alatt. A forradalom célja nem a nemzeti határok korrigálása, hanem azok ledöntése volt. […] A nemzeti kérdés megoldásának szocialista módját – bízva a világforradalmi folyamat gyors előrehaladásában – a nemzeti keretek elvetésével, a tanács államok föderatív kapcsolatában látták.”[42] A terv megvalósítása az általános iskolás könyvben így rögzül: „Az északi hadjárat az egyetemes hadtörténetben is úgy szerepel, mint a merész, jól szervezett, döntő helyen mért csapás művészetének szép példája. [Katonai akadémiákon utána tanították is!] A magyar Vörös Hadsereg viszonylag kis szélességű, kb. 250 km-es hadműveleti területen – kb. 150 km mélységben hatolt be az ellenséges területre, így a hadműveletek üteme az átlagosnál gyorsabb lett. A hadvezetés távolabbi terve az volt, hogy az északi fronton elért sikerek után a Tiszántúl felszabadítására indulnak, és megteremtik a szovjet Vörös Hadsereggel való találkozás és együttműködés lehetőségét. A szovjet Vörös Hadseregnek azonban a nemzetközi intervenció újabb összehangolt támadását kellett visszavernie, s így nem sikerült 250 km-nél jobban megközelítenie a magyar Vörös Hadsereg frontvonalait.”[43] A gimnáziumi tankönyvvel folytatva: „A sikeres északi hadjárat ellenére a Tanácsköztársaság helyzete igen nehéz maradt, mert a nemzetközi erőviszonyok a szocialista forradalom szempontjából kedvezőtlenül alakultak.” A kiegészítő anyag mindezt konkretizálja: „1919 áprilisában kibontakozott Kolcsak és Gyenyikin támadása. A remélt világforradalom legalább is késett. […] Június 28-án a szociáldemokrata többségű német kormány aláírta a versailles-i békeszerződést. Wilson hazakészült. A párizsi konferencia irányítása teljesen Clemenceau kézbe került.”[44] És következett az ő jegyzéke, amely – közvetve – a Tanácsköztársaság bukását okozta.

 

A háborút lezáró békékről, főleg Trianonról

A Párizs környéki békék az általános iskolai tankönyvben mindössze kiegészítő anyagban jelennek meg. Eszerint „Az imperialista háborút követő békék aláírása során Európa térképét átrajzolták. A versailles-i békerendszer célja a győztes hatalmak érdekeinek megfelelő területi átrendezés, a megvert Németország féken tartása és a szocialista Szovjet-Oroszország elszigetelése volt.”[45] Komolyabb az értékelés súlya a gimnáziumi tankönyvben, bár a lényeg nem sokban változik: „A versailles-i békerendszer az imperialista háborút imperialista békével zárta le. […] A rablóbéke … nem a megnyugvás, hanem a reváns, a következő nagy összecsapás előkészítője lett. „Ez nem béke, ez csupán fegyverszünet húsz évre” – állapította meg Foch marsall.”[46] A hátteret itt is kiegészítő anyagos részlet világítja meg: „A békekonferencián az amerikai tájékozatlanság és az angol tartózkodás miatt akadálytalanul érvényesülhetett a győztesek oldalán a kelet-európai kis nemzetek burzsoá kormányainak – a francia hegemonista törekvésekkel egybeeső – nacionalizmusa.”[47]

A trianoni béke ugyan törzsanyag, de továbbra is eléggé szerény teret kap a tananyag egészéhez, meg a téma súlyához képest. „Ezzel a szerződéssel a Duna-völgyi nemzeti kérdést a polgári nacionalista erők törekvéseinek megfelelően rendezték a Tanácsköztársaság kínálta szocialista megoldás helyett. A kevert nemzetiségű térségben a határok igazságos, pontos rendezése lehetetlen volt. […] A döntések nyomán a … magyarlakta területeken mintegy 3 millió magyar került a szomszédos államok területére, kisebbségi helyzetbe, s el kellett szenvedniük az új államok felfokozott nacionalizmusát.”[48] Tehát a fő bűnös a nacionalizmus, illetve a Horthy-rendszer: „Ez a békeszerződés szolgáltatta a magyar uralkodó osztályoknak a leggyakoribb, a leghatásosabb érveket a szomszédos népek elleni gyűlölet szításához. A Horthy-rendszer propagandája azt hirdette, hogy minden baj oka Trianon. Így kívánta elfedni a társadalmat sújtó gondok, nehézségek igazi okait.”[49]

Kissé tágabb optikával, de erősen vitatható módon értékeli a trianoni békét a gimnáziumi tankönyv: „Az ellenforradalmi hatalom nemzetközi elismerésének feltétele a békeszerződés aláírása volt 1920-ban. A jogosan az utódállamokhoz került, túlnyomóan nemzetiségi területek mellett vegyes lakosságú, sőt zömmel magyar etnikumú  területeket is elcsatoltak. Mintegy hárommillió magyar került a határok túloldalára. A békeszerződés pontjait az antanthatalmak már jóval a háború vége előtt megszövegezték, s azokon a két forradalom hatására sem változtattak. Horthyék aláírták a békét, mert uralmuk fenntartásának ez volt a legfontosabb nemzetközi feltétele, de célul tűzték ki a békeszerződés majdani teljes megváltoztatását, az elcsatolt területek visszaszerzését. Ennek érdekében szélsőséges nacionalista uszítást folytattak. A szomszéd államok kormányai sem tartották tiszteletben a magyar kisebbség nemzetiségi jogait. Mindez megkönnyítette, hogy a „mindent vissza” területi revíziós politika széles tömegekre hatást gyakoroljon.”[50] Tehát az új rendszer felelősségét hangoztatja ez a tankönyv is, és teljesen felmentő 1918/1919 történéseivel szemben, ami finoman szólva is egyoldalú álláspont.

 

A rendszerváltoztatást követő tankönyvek történelemképe a világháborúról és következményeiről

________

Mi változott a kilencvenes években?

Az 1989/1990-es rendszerváltozással oktatásunkban a történelemtanítás helyzete változott meg a legdöntőbben. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy társadalomtudományos (főleg történelem-) tanterveket kellett visszavonni, mint új, demokratikus berendezkedésünkkel össze nem egyeztethetőket.[51] Tabuk dőltek meg, alapkérdéseket kezdtünk másképp látni az addig elhallgatott források, információk birtokában. De legfőképp a korábbi egy ideológiára, egy tankönyvre épülő szemléletet és gyakorlatot pluralista szellemiség, valamint egy lényegesen sokszínűbb tanítási gyakorlat válthatta fel, egyre színesedő tankönyvpiaccal. Ennek első szakasza a rendszerváltozástól a Nemzeti alaptanterv (NAT) életbe lépéséig, 1998-ig tartott, amikor lényegében tantervi háttér nélkül taníthattak a tanárok.

Mindössze egy új, kifejezetten általános iskolai tankönyv jelent meg a rendszerváltoztatást követően, amely az első világháború történetével foglalkozott. Mivel megszűnt a Tankönyvkiadó Vállalat (1993-tól Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat Rt.) monopóliuma a tankönyvkiadás területén, egy új kiadó, a Korona Kiadó forgalmazásában látott napvilágot Závodszky Géza új 7. osztályos tankönyve,[52] amely az érvényes tananyagbeosztásnak megfelelően ezzel a témakörrel zárt. Bardocz Attila is egy teljesen új, de általános és középiskolásoknak egyaránt szóló tankönyvsorozattal állt elő, melynek IV. kötete „A nagy háború” című fejezettel nyitott.[53] Míg Závodszky a hagyományosabb, leíró jellegű tankönyvírás hagyományait folytatta, forrásszemelvényekkel és gazdag képanyaggal kiegészítve, addig Bardocz tankönyve mozaikosabb jellegű feldolgozás, inkább leírásaiban is képeket, érdekességeket közöl a nagy háborúról. Míg Závodszky – szintén a korábbi gyakorlatnak inkább megfelelően – különválasztva tárgyalja Magyarország szerepét az első világháborúban, addig Bardocz ezt az egyetemes történeti eseményekbe bedolgozva teszi.

1990 után az általános iskolai 8. osztályos tankönyvek közül elsőként a korábban „kigolyózott”, a keresztény-nemzeti értékrendhez közel álló Fekete Pál-féle tankönyv jelent meg a Tankönyvkiadónál, igaz, erősen megváltozott formában.[54] (Érdekes, hogy ezúttal meg a pályázati út megkerülésével.) Ugyanebben az évben látott napvilágot Bihari Péter csak a XX. századdal foglalkozó könyve, immár egy másik kiadónál.[55] A hajdani monopolhelyzetben lévő Tankönyvkiadó konkurenciáját jelentette a Korona Kiadó tankönyvsorozata részeként, a 7. osztályos Závodszky-könyv folytatásaként megjelenő Dürr Béla tankönyv is.[56] Bár a Tankönyvkiadónál már 1990-ben jelentkezett a már bevált tankönyvszerző, Helméczy Mátyás új 8. osztályos ideiglenes tankönyvével,[57] de ennek „véglegesített” változata csak 1994-ben látott napvilágot, immár a Nemzeti Tankönyvkiadónál.[58] Ezeket a tankönyveket vizsgáltuk a háború utáni történések szempontjából.

Új középiskolás tankönyvekből némileg bővebb volt a választék a rendszerváltoztatást követő években. Először a Magyar Lajos Alapítvány zömmel liberális és baloldali elkötelezettségű, ráadásul a Párttörténeti Intézethez kötődő történészekből álló gárdája jelentkezett kiadványával,[59] amelyet három évvel később alaposan átdolgoztak.[60] A két kiadás között látott napvilágot Salamon Konrád inkább nemzeti elkötelezettségű középiskolai (inkább gimnáziumi) tankönyve,[61] majd Lator László jellemzően szakközépiskoláknak szóló munkája.[62] A sort az Eötvös József Gimnázium történelemtanárainak munkaközössége által készített, inkább az újonnan felálló hatosztályos gimnáziumoknak szánt tankönyve zárta.[63] Érdekes, ha összehasonlítjuk, hogy az egyes könyvek milyen terjedelemben, illetve a teljes kötethez viszonyítva milyen arányban foglalkoznak a világháborúval. Láthatóan nagy a szóródás:

Tankönyvek 1990 és 1998 között Teljes terjedelem Első világháború %-os arány
Magyar Lajos Alapítvány I-II. kötet (1992) 252+190 o. 19 o. 4,3%
Magyar Lajos Alapítvány (1995) 402 o. 26 o. 6,5%
Salamon Konrád (1994) 279 o. 9 o. 3,2%
Lator László (1995) 252 o. 21 o. 8,3%
Eötvös József Gimnázium (1997) 368 o. 20 o. 5,4%

 

A vizsgált tankönyvek közül egyedül a Magyar Lajos Alapítvány könyve, különösen az első vizsgálja még – a korábbi hagyományoknak megfelelően – részletesebben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) álláspontjának változásait a háború megítélésével kapcsolatban. Általában együtt tárgyalják a könyvek a világháború egyetemes és magyar történeti vonatkozású eseményeit, kivéve a Magyar Lajos Alapítvány újabb könyve, amely külön leckét szentel Magyarország első világháborús szerepének. Az események tárgyalásának sorrendje általában tematikus-kronologikus, egyedül az Eötvös József Gimnázium tankönyve ragaszkodik a szigorúan időrendben történő tárgyaláshoz, évenkénti bontásban.

 

A már „kevéssé imperialista” világháborúról

Závodszky szakít a háború kirobbantásában a szinte kizárólagos német felelősség hangoztatásával. Kiemelt szövegben állapítja meg, hogy: „A XX. század elejére a békét leginkább az angol-német vetélkedés veszélyeztette.” A németek célja gyarmatokhoz jutás, eszköze ehhez az erőltetett ütemű flottaépítés; míg az angoloké a flottafölény megőrzése, amely a gyarmatok és az anyaország védelmét egyaránt biztosíthatja. Fejtegetését azzal zárja, hogy „A háború végül mégsem a gyarmatokon, és nem is közvetlenül Anglia és Németország között robbant ki, hanem a Balkán-félszigeten.”[64] Bardocz a Háborúba szédülés című bevezető leckében, mivel a katonai tömbök, a háborús tűzfészkek és válságok keletkezéséhez vezető ellentétek bemutatása a könyvsorozat előző kötetében történt, rendhagyó módon a „végeredménnyel” kezdi. „Miben különbözött ez a háború a korábbiaktól? Miért nevezték el a kortársak világháborúnak?” [65] Ezt követően megadja a háborúban mozgósítottak, az elesettek, megsebesültek, illetve fogságba esettek és eltűntek teljes számát összesítve, majd országokra és katonai tömbökre is kivetítve. Kitér a lelki sérültek tömegeire, akik az átélt borzalmak hatására nem tudtak többé beilleszkedni a „civil” világba. Utal a hátországok háborús nehézségeire, a technikai forradalom következtében jelentkező nyersanyag- és piacgondok megoldatlanságára, mely a régi gyarmattartók és az „igazságosabb” elosztást követelők közötti feloldhatatlan ellentéthez vezetett. Az egyéb háborút kirobbantó okok közül kiemeli a megkésett „nemzeti önmegvalósítást” is, ami tanári magyarázat nélkül igen sejtelmesen hangozhatott egy 8. osztályos számára.[66]

A háború eseményeinek ismertetése során Závodszky a katonai tömbök bemutatásánál kitér a „nagyok” és Szerbia mellett Montenegró és Belgium szerepére is. Kissé később érinti Japán és Törökország hadba lépésének a fontosságát, valamint megemlíti, hogy a háború kiterjedt, szinte valamennyi földrészre (Amerikát és Ausztráliát kivéve). Hangsúlyozza azt az anomáliát, hogy míg a technika az utóbbi évtizedekben ugrásszerűen fejlődött (harci gáz, repülőgép, tank, tengeralattjáró, torpedó), a hadászati elvek nem változtak. Bár mindenki támadni akart, szinte végig a védekezők voltak fölényben. Szembeállítja a keleti és nyugati frontot azzal, hogy előbbi esetében a hatalmas tér miatt inkább volt példa mozgó hadműveletekre, míg másutt (nyugati és olasz front) inkább az állásháborúra (Bardocz állóháborúról szól) volt inkább lehetőség.[67] Magyarország háborús szerepét illetően ír a tankönyv a hadüzenet fogadtatásáról: „… a magyar közvélemény és minden politikai párt, beleértve a szociáldemokratákat is, a háború mellett állott…”[68] Részletezi a Monarchia seregének nemzetiségi összetételét, kiemelve a magyar katonák szerepét, akik három fronton harcoltak. Nem hallgatja el a vereségeket sem, taglalja a felszerelés és kiképzés hiányosságait, valamint a háborús tapasztalatlanság hátrányait a szerbekkel, oroszokkal szemben.[69] Bőven szól a háborús hátországról is, a nélkülözések mellett a belpolitikai feszültségekről, benne Károlyi Mihály és új pártja szerepével, valamint IV. Károly és Tisza István ellentétével, illetve a magyarországi nemzetiségek elszakadási törekvéseinek a megjelenésével.[70]

Bardocz részletesen szól a háborús célokról, sőt – Szarajevó kapcsán – Ferenc József öröklési gondjairól is.[71] A háború eseményeinek ismertetése kapcsán felsorolja mindazon területi ígéreteket, amelyeket az antant tett a Monarchia rovására. Mindez oda vezetett, hogy bár „… az antant eredeti terveiben nem szerepelt az Osztrák-Magyar Monarchia teljes szétbomlasztása, a meggondolatlan, felelőtlen ígéretek nyomán egyre jobban körvonalazódott az a tragédia, amely a háború utáni békediktátumokban öltött testet, egymás ellen fordítva az évszázadok óta együtt élő népeket–nemzeteket a Kárpát-medencében.”[72] Afféle érdekességként megemlíti a könyv, hogy be nem vált új fegyverfajta-kísérletek is voltak (pl. kerekes páncélpajzs), és a mustárgáz használata mellett fontolgatták a hadviselő felek egyéb biológiai fegyverfajták bevetését is.[73] Megjelenik újra a tankönyv lapjain Horthy Miklós sorhajókapitány is, akinek „… sikerült a Cattarói-öböl tengerzárát szétrombolni. Az ún. „Novara-csoport” és a „Csepel-csoport” – a Helgoland, a Novara és a Savida gyorscirkáló, a Csepel és a Balaton rombolók hajtották végre a „háború legeredményesebb zárrombolását.”[74] Ezért soron kívül ellentengernaggyá léptették elő az akció parancsnokát. A Horthy-mítosz tehát visszalopózott. Az Egyesült Államok 1917. áprilisi hadba lépése kapcsán új, érdekes összefüggésekre is felhívja a könyv a figyelmet. Ugyanis a Lusitania 1915-ös elsüllyesztése után is mindkét félnek szállított fegyvereket és hadianyagot, mivel „… a háború folyamán kibontakozó ír szabadságmozgalom és szabadságharc iránti amerikai szimpátiára is figyelemmel kellett lennie.”[75]

A Magyar Lajos Alapítvány első könyve egy ténymegállapítással és egy problémafelvetéssel indít. A ténymegállapítás, amely el is helyezi az első világháború jelentőségét a történelemben: „Ma már közhely, hogy a XX. század bő első évtizede intézményeiben, kultúrájában, életvitelében közelebb volt a XIX. századhoz… 1914 és 1918 között viszont csírájában már mindaz megjelent, ami századunkat mindmáig jellemezte.”[76] A problémafelvetés viszont a régi: Miként vált háborús okká Princip akciója?[77] Az ezt követő viszonylag hosszas elemzés tárgyalja a XIX. század végi hatalmi erőviszonyok eltolódását Németország javára, a katonai szövetségek létrejöttét és a századelő diplomáciai válságait (Marokkó francia megszállása, a német érdekeltségű Bagdad-vasút körüli viták, Bosznia-Hercegovina annektálása a Monarchia által, az első és második Balkán-háború). A végső megállapítás, hogy „A végzetes lépésre Ausztria-Magyarországot Németország ösztönözte… [a] német vezérkar úgy vélte: Németország számára e pillanat a legalkalmasabb, mivel jelentős fegyverkezési előnyre tett szert.”[78] A másik, a Magyar Lajos Alapítvány tankönyve mindezt egyszerűbben elintézi: „A merénylet önmagában nem okozott volna feltétlenül világháborút. A nagyhatalmak ezidőre kiéleződött ellentétei következtében azonban mozgásba lendült a megelőző évtizedekben kialakult szövetségi rendszerek háborús gépezete.”[79]

Érdekes, hogy a Magyar Lajos Alapítvány első könyve előbb tárgyalja az 1914. évi hadműveleteket, a háború világméretű kiterjedését, és ezt követően – az Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatban – az általános hadicélokat. Későbbi átdolgozott társával együtt kitér a tankönyv a háborúellenes erők (Ady Endre, Babits Mihály, Kassák Lajos, Szabó Ervin, Henri Barbusse, Heinrich Mann, Makszim Gorkij) szerepére. A háborúellenes szociáldemokraták 1915-ös svájci összejövetele kapcsán pedig idézi az orosz Lev Trockij ironikus megjegyzését: „az egész Internacionálé elfér egy vasúti kocsiban.”[80] Arra is kitér viszont, hogy a Magyarországi „Szociáldemokrata Párt 1915. szeptemberi országos értekezletén szakított addigi, a háborút támogató politikájával.”[81] Bőséges teret szentel a kiadvány az 1916 végi – 1917 eleji béketárgyalási kísérleteknek, megemlítve azt is, hogy a „Monarchia külügyi kormányzata … lehetővé tette az MSZDP képviselőinek zavartalan utazását Hágába, hogy ott tárgyaljanak a Nemzetközi Szocialista Iroda képviselőivel egy szocialista békeakció lehetőségeiről.”[82]

A Magyar Lajos Alapítvány átdolgozott könyve már didaktizált, képeket, térképeket, forrásrészleteket, kérdéseket és feladatokat is tartalmaz azzal együtt, hogy szövegében, szerkezetében is jelentősen megváltozott. Tartalmazza például Tisza István miniszterelnök 1914. július 1-jei uralkodóhoz intézett memorandumát; Ferenc József szózatát „Népeimhez!” július végén; a kienthali nemzetközi szocialista konferencia 1916. májusi kiáltványát; Ludendorff német tábornok visszaemlékezését a német hadsereg „fekete napjáról”. Magyar vonatkozásban pedig közöl egy első világháborús katonanótát (Kimegyek a doberdói harctérre…); Részlet egy frontkatona Doberdóról szóló naplófeljegyzéséből; IV. Károly 1917 eleji titkos üzenete az antantnak; Andrássy Gyula Diplomácia és világháború könyvéből; illetve közli a budapesti Iparcsarnokban tartott 1917. november 25-i munkás nagygyűlés orosz bolsevikok melletti állásfoglalásának részletét. Általában megállapíthatjuk, hogy ez a két könyv mutatja leginkább az átmenetet az egymást váltó két rendszer között, több szocialista időszakból visszamaradt megrögzöttséget tartalmazva: leginkább megtartva még mindig a munkásmozgalom történetének túldimenzionálását.

Rendszerváltó tankönyvnek inkább Salamon Konrád munkája mondható, mely már például nem Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, hanem bolsevik hatalomátvételről szól. A munkásmozgalom történetének tárgyalását sem tekinti feladatának. A XX. század változásainak az irányát sem a „nagy októberrel” szabja meg, hanem a mexikói forradalmat és eredményeit tekinti e század „előjátékának”. Az első világháború tárgyalása viszont nála a „legszikárabb”, igaz, bőséges forrásanyaggal dúsítva. Végig megmarad a tényközlés szintjén. A szarajevói merénylet kapcsán annak előzményeire, magára a boszniai látogatásra is kitér, „egyrészt-másrészt” álláspontot elfoglalva: „… alkalmat ad arra is, hogy a trónörökös látogatása kifejezésre juttassa a tartomány vezetése iránti legfelső bizalmat, illetve hogy a tartomány lakossága hűségéről biztosítsa a főrangú vendéget. Ugyanakkor a helyi nacionalisták kihívásként értékelték az eseményeket…”[83] A háború kirobbantását Moltke vezérkari főnök nyomán így indokolja, ezzel egyértelműen a németek felelősségét hangoztatva: „…Németország számára az erőviszonyok 1914-ben a legkedvezőbbek, de az idő múlásával egyre rosszabbak lesznek.”[84] Egyedül ez a tankönyv hangoztatja 1917 kapcsán, hogy „A már több mint három éve folyó öldöklés hatására egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a népek békevágya, amelynek a szocialistáktól XV. Benedek pápáig oly sokan hangot adtak már.”[85] Vagyis itt már nemcsak a szocialisták béketörekvéseit említi, hanem a pápa békefelhívására is utal. Miközben eddig a katolikus egyház (és a többi egyház is) úgy jelent meg mint a fegyvereket és a katonákat fenntartás nélkül megáldó, tehát háborút támogató szervezet. Clemenceaut idézve sajátosan ütközteti az antanthatalmak legmagasabb rangú vezetői közötti ellentéteket a francia elnök pikírt véleményével: „Wilson a maga tizennégy pontjával rosszabb, mint az Úristen, mert neki csak tíz pontja volt.”[86]

Lator László tankönyve a legszerényebb terjedelméhez képest – szemben az előzővel – a legnagyobb terjedelemben tárgyalja a világháborút. Rögtön az elején eltérő vélemények ütköztetésével kezdi a világháború kitörésének az indoklását. A politikus Masaryk könnyedén kijelenti, hogy „… a poroszságot terheli a legnagyobb bűn a háborúért.” A történész Taylor viszont azt írja, hogy „… miután kitört a nagy háború, meg voltak győződve róla, hogy azt nagy és mélyreható erőknek kellett okozniuk. Ha azonban megvizsgáljuk a részleteket, nemigen találunk ilyesmit.”[87] Hazánk háborúba lépését illetően megemlíti a könyv a szerbeknek szóló július 28-i hadüzenet mellett azt is, hogy „Ausztria–Magyarország csak augusztus 11-én indított támadást Szerbia ellen, de csapataik a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek, és a szerbek hamarosan betörtek Dél-Magyarországra is.”[88] Említi a tankönyv az antant sikertelen Gallipoli próbálkozását, amely Churchill miniszteri székébe került. Szintén újdonság a könyvben, hogy prózai szépirodalmi műből is idéz. Ez Jaroslav Hašek Švejkje, melyből azt a részt idézi – meglehetősen naturalisztikus képekkel –, amelyben egy tábori misét ér légitámadás: „Emlékszem, hogy amikor egyszer egy ilyen tábori misén voltunk, egy ellenséges repülőgép éppen a tábori oltárra ejtette a bombáját, és a tábori lelkészből semmi sem maradt néhány véres rongyon kívül.”[89] Szintén nem szokványos, hogy külön bekezdés szól az ír felkelésről, melynek vezetői „Német segítséget akartak szerezni, de tervük kivihetetlen volt, s a szervezkedés vezetőinek csak a kemény megtorlás hozott némi népszerűséget.”[90] Említés történik az ún. Sixtus-levelekről is, melynek révén „A Monarchia 1916-tól uralkodó új császára, IV. (I.) Károly – a belga hadseregben szolgáló rokonai révén – üzent az antantnak.”[91] (Egy apró hiba, hogy Sixtus pármai herceg nem unokatestvére, hanem sógora volt a császárnak.) A háború vége kapcsán kiemelten említi a könyv az először a francia hadsereget megtámadó spanyolnáthát, mely járvány áldozatainak száma csaknem elérte a frontokon elesettekét (8 millió, illetve 6 millió).[92]

A hat évfolyamos gimnáziumok számára készített tankönyv a legáttekinthetőbb azzal, hogy az előzményeket követően évenkénti bontásban tárgyalja a háború történetét. Ugyanakkor – hasonlóan a Magyar Lajos Alapítvány első könyvéhez – csak szöveget, és – tegyük hozzá az ekkor még nem jellemző – színes képanyagot tartalmaz. Didaktikai elemek viszont teljességgel hiányoznak belőle, ami ekkoriban már felettébb szokatlan. A szakanyagot tekintve a létrejött katonai szövetségek szerepét abban látja a tankönyv, hogy védjék a meglévő pozíciókat és érvényesítsék a hatalmi igényeket. „Mivel mindegyik fél egyre inkább a háborúban látta elképzelései megvalósításának eszközét, a századfordulón gyors ütemű fegyverkezés, hadseregfejlesztés és flottaépítés jellemezte a nagyhatalmak politikáját. Az ellenséges indulatokat az ideológia terén az egyre erőszakosabbá váló nacionalizmus fejezte ki. A világpolitika centruma még mindig Európában volt, a tengerentúlon felemelkedő két nagyhatalom – az Egyesült Államok és Japán – már szembeötlő jelenség volt, de a vezető szerep megragadására még sem erejük, sem hajlandóságuk.”[93] Érdekes lehet, ha az egyes háborús évek összegző értékeléseiből idézünk.

1914: „… az eredeti hadászati tervek összeomlottak. […] az antant államai 1914 szeptemberében a londoni szerződésben biztosították egymást arról, hogy nem kötnek különbékét az ellenséggel.”[94]

1915: „… az 1915-ös esztendő [a központi hatalmaknak] kedvezett, … az ellenfélnek [viszont] esze ágában sem volt békét kötni. Az antantnak […] be kellett ismernie, hogy a mellékhadszíntereken indított támadásai nem tehermentesítették a nyugati frontot, […] a döntő ütközetet Franciaországban kellett megvívnia.”[95]

1916: „Ezt az esztendőt fordulópontnak tartják az első világháború menetében, ugyanis az év közepétől a stratégiai kezdeményezés átkerült az antant kezébe.”[96] „Az 1916-os év végére tehát mindkét tömböt kimerítette a háború, de a békekísérletek mégis sikertelenek maradtak. […] A hadviselők tehát folytatták a küzdelmet a teljes győzelem kivívása érdekében.”[97]

1917: „A háború negyedik éve a központi hatalmak sikerét hozta […], de a németek így sem tudták az év végén kedvező békére átváltani katonai eredményeiket.”[98] „A sikerek a németeket a háború folytatására ösztönözték. Meg akartak szabadulni a kétfrontos háború terhétől…”[99]

1918: „Németország kapitulációjával véget ért az első világháború. Már csak a győzteseknek kellett megegyezniük, hogy a vesztesek milyen arányban fizessenek a négy és fél év minden áldozatáért. A tömeges hadviselés korában a nemzetek látványos eredményeket vártak, hogy érezhessék, igaz ügyért harcolva nem voltak hiábavalók szenvedéseik.”[100]

 

Az oroszországi eseményekről a világháború idején

Döntő változások következtek be a rendszerváltoztatás utáni történelemtankönyvekben a világháború alatti, de főleg a háború utáni történések ábrázolása és megítélése terén. Az orosz-szovjet történelem tanításának súlya jelentősen csökkent, benne a bolsevik forradalom/hatalomátvétel (nota bene államcsíny, puccs) eltérő értékelésével, a magyar őszirózsás forradalom utáni, Károlyi Mihály nevével fémjelezhető polgári demokratikus időszak vegyes és a Tanácsköztársaság csaknem egyöntetűen negatív megítélésével, a korábbi „dicsőséges 133 nap” helyett. E tartalmi és szemléleti változások részletes bemutatása és értékelése nem feladatunk, de annak vizsgálata igen, hogyan befolyásolták ezek az események a háború utáni „rendezés”, a békekötések ügyét. Ennek megfelelően szemlézünk a vizsgált tankönyvekből, előbb az általános iskolaiakból.

Az oroszországi események jelentősen befolyásolták a világháború történéseit, azok fő irányát azonban nem változtatták meg. Szinte valamennyi tankönyv hangsúlyozza, hogy Oroszország mennyire meggyengült 1917 elejére. „A férfilakosság közel felét behívták katonának. […] Az élelmiszer-fejadagok egyre csökkentek. 1916–1917 fordulóján a frontok Oroszország belsejében húzódtak, de a katonák békére vágytak. Rendszeressé váltak a parancsmegtagadások, szökések.”[101] „A sok millió életet és sok-sok  milliárdos értékeket pusztító esztelen háború alatt az elmaradott orosz ipar és mezőgazdaság képtelen volt kielégíteni a lakosság és a katonaság szükségleteit. Az általános kimerülés az élet minden területén megmutatkozott.”[102] „Oroszország, az egyik legtöbb áldozatot vállaló, de gazdaságilag leggyengébb nagyhatalom 1917 februárjában megingott.”[103] Különösen érdekes képet fest a helyzetről az egyik legsikeresebb orosz tábornok, Bruszilov visszaemlékezése: „Valahányszor megkérdeztem a lövészárokban, miért háborúzunk, mindig azt a választ kaptam, hogy valamilyen főherceget feleségestül megölt valaki, és ezért az osztrákok bántani akarják a szerbeket. De azt, hogy kik azok a szerbek, szinte senki sem tudta, arról meg már végképp sejtelmük sem volt, hogy a németeknek miért jutott eszükbe háborúzni Szerbia miatt. Olyan kép alakult ki tehát, hogy az embereket nem tudni, miért, vagyis a cár szeszélyéből viszik a vágóhídra.”[104] A forradalom idézett jelszavai így a következők voltak: Kenyeret! Vesszen a háború![105] Le a háborúval! Vesszen a cár![106]

A másik ilyen csomópont az országot „legszabadabbá” tevő új, ideiglenes kormány némi hezitálást követően a háború folytatása melletti kiállása. A helyzet fonákságát, a „kettős hatalmat” a legplasztikusabban Fekete Pál tankönyve ábrázolja: „Június 18-án mintegy 500 ezren vonultak az utcára, a kormánypártiak „Bizalmat az ideiglenes kormánynak! Éljen Kerenszkij!”, a bolsevikok és híveik pedig „Fegyverszünetet! Vesszen a tíz tőkés miniszter!” jelszavakkal [tüntettek].[107] Az eredmény ismert, az orosz „… támadás összeomlott, és ez mintegy 150 ezer orosz katona életébe került”,[108] sőt „A hadsereg bomlani kezdett, a katonák zöme hazaindult.”[109] Az ezt követő július 4-i bolsevik tüntetésen „… félmillióan vonultak fel a fővárosban, legtöbben fegyverrel a kézben. Jelszavuk: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” […] A kormányhű katonai egységek [azonban ekkor még] szétkergették a tüntetőket…”[110]

Természetesen fontos csomópont a bolsevik hatalomátvétel,[111] ami azért is következhetett be, mert „egyre több katonai alakulat is őket követte,”[112] hiszen kezdettől a háborúból való kilépést sürgették. Ennek megvalósítását tükrözi a szovjetkongresszus békedekrétuma, melyet minden tankönyv érint. Kissé bővebben két tankönyv magyarázza: „A békéről szóló határozat igazságos békét teremtő tárgyalások megkezdését javasolta valamennyi hadviselő országnak. Elítélte a területi hódítást, és kinyilvánította a népek egyenjogúságát.”[113] „Október 26-án a szovjetkongresszus rendeletbe foglalta a területi hódítás és hadisarc nélküli béke azonnali fölajánlását…”[114] A németekkel 1918. márciusi Breszt-Litovszkban megkötött békéhez vezető rögös utat és annak tartalmát a tankönyvek általában nem részletezik. Egyedül a Dürr-féle könyv említi meg, hogy „… óriási kiterjedésű orosz területek kerültek idegen megszállás alá.”[115] A Helméczy-könyv röviden értékel is: „… Oroszország lett az első vesztes nagyhatalom.”[116] Egyedül a Bihari-könyv részletez valamelyest, Trockij tárgyalásait érintve bemutatja a békéig vezető utat, és utal a békekötés tényleges hátterére: „Az 1918 márciusában megkötött breszti béke a korábbinál is súlyosabb feltételeket szabott: Ukrajna és Belorusszia (kb. egymillió km² terület) elszakítását. Szovjet-Oroszország azonban lélegzetvételnyi szünethez jutott, s ez létfontosságú volt a gazdasági élet megszervezéséhez és a Vörös Hadsereg kiépítéséhez.”[117]

A középiskolai tankönyvek természetesen valamivel bővebbek, részletezőbbek, szemléletformálóbbak. A Magyar Lajos Alapítvány könyvei egyöntetűen megállapítják, hogy „A frontokon az orosz hadsereg egymás után szenvedett súlyos veszteségeket. Az elmaradott ipar nem tudott lépést tartani a front szükségleteivel. 1916 végére az általános kimerülés jelei mutatkoztak.”[118] A Salamon-könyv is megelégszik annyival, hogy „1917 elejére az orosz társadalom a kimerültség és a tűrés határára érkezett. Már nemcsak az ellenzéki erők és a tömegek akartak változásokat, de a hatalmon lévők legjobbjai is.”[119] A háború alatti és a forradalom előtti orosz helyzetet legrészletezőbben a Lator-féle könyv jellemzi. Néhány mozaik ebből: „A férfilakosságnak több mint 40%-át behívták katonának, amitől hirtelen visszaesett a termelés. … ritkák voltak a vasútvonalak … Az élelmiszerkészletek megromlottak. […] A katonaság felszerelése hiányos volt. Elavult fegyverekkel harcoltak … 1916 végére az orosz csapatok vesztesége 3,6 millió halott és sebesült volt. Kb. 2 millióan estek fogságba. Most már behívták azokat is, akik egyedül tartották el családjukat, s ettől rohamosan nőtt az elkeseredés a hátországban és a fronton is. A katonák békét akartak, a polgári lakosság kenyeret követelt, a nemzetiségek tiltakoztak az elnyomás ellen.”[120] A 6 osztályos gimnáziumok számára készült könyv 1916 végének orosz helyzetét így jellemzi: „… a háború okozta kifáradás, a fronton elszenvedett sorozatos kudarcok s az áremelkedés következtében általános elégedetlenség lett úrrá mindenfelé, amit még tovább fokozott Petrográd és Moszkva élelmiszer-ellátásának romlása, holott egyébként Oroszországban volt elegendő élelmiszer. A társadalom belefáradt a háborúba, s minden balszerencséért a cárt, a cárnét és Raszputyint okolta.”[121] (Érdekes a Raszputyin-jelenség több tankönyvben való újbóli megjelenése.)

Az ideiglenes kormány háborús politikáját illetően természetesen a középiskolás könyvek is csak kudarcokról tudnak beszámolni. „Az Ideiglenes Kormány fő dilemmája a háború volt. Végül a kormány mint az antant része, folytatni kívánta a háborút a központi hatalmak ellen. Ám a tömegeknek mélységesen elegük volt a háborúból. Nem akartak meghalni a számukra idegen célokért, és nem akartak több nélkülözést. Ezért az offenzíva, amelyet az Ideiglenes Kormány 1917 júniusában indított, a súlyos véráldozatok ellenére hamarosan összeomlott, és óriási felháborodást váltott ki.”[122] A hatosztályos gimnáziumok tankönyve tényszerűbb és lényegre törőbb próbál lenni: „1917. június 18-án Kerenszkij általános támadást rendelt el Németország ellen, de az offenzívából hamarosan katasztrofális vereség lett. A németek keményen támadtak, a bolsevikok pedig fellázadtak a fővárosban július 4-én. […] A lázadás elbukott …”[123] A Lator-könyv is összekapcsolja a kül- és belpolitikai történéseket egy későbbi eseménysor kapcsán. A bolsevikok leverését követően „… a kormány Kerenszkij vezetésével újjáalakult, és Kornyilov tábornokot bízta meg a hadsereg fegyelmének helyreállításával. De az augusztusi, tarnopoli német áttörés után Kornyilov a kormány ellen fordult … [Végül] A kormánycsapatok megakadályozták a puccsot…”, de a bolsevik tömegek támogatásával.[124] A Salamon-könyv még plasztikusabban foglalja össze a szerteágazó eseményeket: „Ugyanazon a napon, amikor a nélkülöző és felizgatott tömeg az Ideiglenes Kormány ellen tüntetett, az orosz hadsereg háromszázezer katonával támadást indított Tarnopolnál, s ez csúfos kudarcba fulladt …”[125]

A Magyar Lajos Alapítvány egyik tankönyve kivételével valamennyi bolsevik hatalomátvételről, sőt államcsínyről,[126] és nem forradalomról ír.[127] Az új bolsevik hatalom egyik első intézkedése a békéről szóló határozat volt, hiszen végig a háború ellen agitált. Ezt a dokumentumot legrészletesebben a Magyar Lajos Alapítvány könyve magyarázza: „A békéről szóló dekrétum elítélte az imperialista, rabló jellegű háborúkat. Ajánlatot tett valamennyi hadviselő országnak és kormányának tárgyalások megkezdésére az igazságos és demokratikus békéről. Elítélte az annexiót, és kinyilvánította a népek egyenjogúságát. Tudatta a világgal, hogy a szovjet kormány megszünteti a titkos diplomáciát, és a tárgyalásokat a népek ellenőrzésével kívánja folytatni.”[128] A tényleges békéhez vezető út azonban eléggé rögös volt, mivel a bolsevik vezetés sem volt egységes. „Az egyik irányzat (képviselője pl. Buharin) szerint igenis folytatni kell a háborút, mert ezzel az imperializmust gyengítik, a másik irányzat (Lenin) a mindenáron való békekötést szorgalmazta, utalva az előző kormányok bukásának okaira. De volt egy harmadik elképzelés, amelynek fő szószólója Trockij volt, … ő vezette Breszt-Litovszkban az orosz-német béketárgyalásokat. A külügyi népbiztos – a német forradalomra várva – a „sem háború, sem béke” álláspontjára helyezkedett.”[129] A breszt-litovszki békéhez való utat a Salamon-könyv így összegzi: „A bolsevikok mielőbb véget akartak vetni a háborúnak. 1917. december elején fegyverszünetet kötöttek a központi hatalmakkal, december 22-én pedig Trockij vezetésével megkezdték Breszt-Litovszkban a béketárgyalásokat. Ez heves viták után megszakadt, mire a németek újabb sikeres támadást indítottak, elfoglalták Észtországot és Petrográd felé közeledtek. A bolsevik kormány újra fegyverszünetet kért, és 1918. március 3-án aláírta a békét, melyben Oroszország lemondott a Baltikumról, Belorussziáról és Ukrajna egy részéről, az egykori orosz birodalom nyersanyagokban leggazdagabb és iparilag legfejlettebb területeiről.”[130] A hatosztályos gimnáziumi tankönyv a részletekbe is beavat kissé: „Amikor 1918. február 10-én a szovjet tárgyalóküldöttséget vezető Trockij közölte, hogy a hadiállapotot befejezettnek nyilvánítják, de nem írják alá a békeszerződést, a német csapatok támadásba lendültek …”[131] A békeszerződést követően „A Monarchia és Németország fegyveres erői bekapcsolódtak az orosz polgárháborúba Ukrajna, a Baltikum és Finnország megszállásával …”,[132] de az intervenció részletezését már az 1990 utáni tankönyvek kevéssé tartották fontosnak.

 

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság háborús összefüggéseiről

A háború végi, a vesztett háború utáni front- és magyarországi helyzet leírása szinte minden általános iskolás tankönyvben drámai. „1918 nyarán 800 ezerre tehető a szökött katonák, a „zöld káderek” száma. 1918-ban több mint húsz alkalommal volt katonai lázadás. A megmozdulásokban jelentős számban vettek részt a monarchia délszláv területeinek katonái: horvátok, bosnyákok és mások.”[133] Összekapcsolódnak itt a bomló front és a mozgolódó nemzetiségek képei. „1918-ban a hátországban romlott az ellátás, nőttek az üzletek előtt kígyózó sorok, sztrájkmozgalmak bontakoztak ki. A fronton sokasodtak a szökések, parancsmegtagadások, sőt katonai zendülések is előfordultak. Immár Ausztria–Magyarország népei is megelégelték a háborút.”[134] Itt pedig a hátország és a front helyzete kerül közös nevezőre. A Dürr-féle könyv megemlíti a cattarói matrózlázadást (Horthy szerepe említése nélkül) és a pécsi katonai alakulatok mozgolódását is.[135] A legdrámaibb képet a Helméczy-könyv festi, igaz, konkrétumok nélkül: „1918. nyár végére nemcsak az vált világossá, hogy a háborút a központi hatalmak elvesztették, hanem az is, hogy a dualista birodalom napjai meg vannak számlálva. A nemzetiségek a monarchiából kifelé készültek.”[136]

Az őszirózsás forradalom kirobbanása kapcsán mindegyik tankönyv megemlíti a katonaság szerepét. A „… katonák, munkások, diákok és a polgárok a Keleti pályaudvarra siettek, hogy megakadályozzák újabb egységek frontra küldését.”[137] A Bihari-féle könyv azt is megemlíti, hogy „Vasutasok leállították a Pestre tartó, a forradalom leverésére küldött katonai szerelvényeket.”[138] A Károlyi-kormány külpolitikájáról eléggé vegyes a kép. „A körülmények azonban a kormány bel- és külpolitikáját egyaránt zátonyra futtattak: jó antantkapcsolatai ellenére a Károlyi-kormányzat megalázóan súlyos fegyverszüneti egyezményt kényszerült aláírni Belgrádban 1918 novemberében. […] Kudarcot vallott Károlyi nemzetiségi politikája is.”[139] A Bihari-könyv Károlyi visszaemlékezése nyomán idézi a francia főparancsnok tábornok (Franchet d’Espèrey) „kijózanító” szavait: „Önök együtt mentek a németekkel. Önök velük együtt fognak bűnhődni. Most itt a tenyeremen tartom a cseheket, románokat, jugoszlávokat és szlovákokat. Csak egy szavamba kerül, és megsemmisítik Önöket.”[140] A tábornok „Magyarországot egyértelműen mint az egyik vesztes hadviselő felet kezelte, és igen jelentős déli területek átadását követelte, az ország területének mintegy egyharmadát.”[141] Érdekes a Fekete-tankönyv értékelése az önvédelem tragikus hiányosságairól, amely ugyan új elemeket tartalmaz, de a régi frazeológiával: „Az első hadügyminiszter, Linder Béla „Soha többé nem akarok katonát látni!” jelszóval a hadsereg felszámolását tartotta legfőbb feladatának. Utódai pedig nem tudták létrehozni az ütőképes haderőt, mert a reakció nem akart népi hadsereget, a demokratikus szervezetek pedig megakadályozták, hogy ellenforradalmi szervezetek pedig megakadályozták, hogy ellenforradalmi beállítódású haderő jöjjön létre.”[142] Károlyi is csak a Székely Hadosztály 1919. március eleji meglátogatása során jelenti ki: „ha olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország szétdarabolását jelenti, akkor én azt mondom nektek, katonák, hogy én ezt a békét nem fogom aláírni. A végszükség esetén még fegyverrel is felszabadítjuk ezt az országot.”[143]

A Vix-jegyzék következtében létrejövő kommunista hatalomátvétel leírása immár pontos és hiteles. Károlyi nem a kommunistáknak adta át a hatalmat, ahogy a ’60-as, ’70-es évek tankönyvei hangoztatták, hanem – hite szerint – a szociáldemokratáknak. És fény derül az aláírásával megjelent kiáltvány hamisítvány voltára is. A pártállami tankönyvekben egyöntetűen a Tanácsköztársaság honvédő harcainak ábrázolt fegyveres összecsapások is más megvilágítást kapnak. A tanácshatalom „… mégis vállalta az ország védelmét. A honvédelem felvállalása sikert hozott. Tízezrek jelentkeztek katonának, … a tisztikar zöme is a tanácshatalom mellé állt.”[144]

A tankönyvek általában védelmi harcokról szólnak, bár a sikeres északi hadjárat támadó hadművelet volt. Megvilágítják ugyanakkor a valódi célokat. Legegyértelmübben a Bihari-könyv fogalmaz: „A hadvezetés távolabbi terve az volt, hogy északkeleten egyesülnek a szovjet Vörös Hadsereggel, majd felszabadítják a Tiszántúlt.”[145] A világforradalomra vonatkozó elképzeléseket az általános iskolai könyvek nem nagyon hangoztatják, de a nemzetközi helyzet júliusi kedvezőtlen alakulására legalább a Bihari-könyv utal: „… Szovjet-Oroszország változatlanul súlyos helyzetben volt, a bajor tanácsköztársaságot leverték, Ausztriában megszilárdult a polgári rendszer.”[146] A Dürr-féle könyv még pontosabban fogalmaz: „… a Forradalmi Kormányzótanács a nép szemében a honvédelem kormányaként alakult meg. Ehhez az elhatározásához a kormány még azok támogatását is megnyerte, akik nem érthettek egyet a tanácshatalom célkitűzéseivel.”[147]

A Clemenceau-jegyzékek hatására bekövetkező „… területfeladás mind a magyar katonák, mind a lakosság körében felháborodást keltett és bomlasztóan hatott. A fegyveres ellenállás láttán kezdetben rokonszenvező középrétegek elvesztették bizalmukat a tanácskormány iránt.”[148] Más megfogalmazásban: „Az antantnak fejet hajtó tanácskormány viszont, minthogy eredeti és legfőbb küldetését, az országterületek fegyveres megtartását föladta, egy csapásra elveszítette tömegtámaszát. Létének értelme vált kérdésessé.”[149]

Több középiskolás könyv végez számvetést Magyarország háborús veszteségeiről a hatalomváltás előtt. A legpontosabb talán ez: „1918 őszén a magyar társadalmat áthatotta az általános békevágy és a társadalmi-politikai változások iránti igény. Magyarország 3 millió 800 ezer katonájával vett részt a világháborúban. Ebből elesett 661 ezer, megsebesült 743 ezer fő. A hatalmas veszteség önmagában is elkeserítő volt, a vereség következtében pedig hiábavaló is volt. Így a magyar társadalom […] a már régóta változásokat vezető ellenzék mögé sorakozott.”[150] A lesújtó körülményeket egy másik könyv így jellemzi: „1918-ban már kényszer beszolgáltatást vezettek be, hadikölcsönöket kellett jegyezni. Egyre nőtt a szökött katonák száma, katonai lázadások törtek ki, és az Oroszországból hazaözönlő hadifoglyok is növelték a feszültséget.”[151] A hatosztályos gimnáziumoknak szóló könyv pontosít is: október „… hónap végéig 250 ezer katona szökött meg egységétől, sokan fegyvereikkel.”[152]

Szinte mindegyik tankönyv felidézi az új Károlyi-kormány komoly csalódást okozó belgrádi látogatását a balkáni antant haderő francia tábornokánál. „Sokan bíztak Károlyi régi és következetes antantbarátságában, és túlzott illúziókat tápláltak a kormányfő lehetőségei iránt. A Belgrádba utazó Károlyit Franchet d’Espérey főparancsnok – minden személyes megbecsülése ellenére – ellenséges politikusként fogadta.”[153] A új külpolitika lényegének legdifferenciáltabb képét a Magyar Lajos Alapítvány újabb tankönyve adja néhány kortárs idézetének segítségével. Ebből Jászit idézzük: „Az antantpolitika Janus-arcát én mindig tisztán láttam, s kezdettől fogva döbbenten kérdeztem: mikor fogja ábrázatának imperialista felét ellenünk fordítani, másik felének demokrata-pacifista mosolya helyett. E tekintetben Károlyinak kevesebb kételye volt: ő szinte mindig hitt az antant célkitűzései őszinteségében, amíg a saját testünkön nem tapasztaltuk ki a kapitalista üzletemberek minden hipokrízisét [képmutatását] és elvtelenségét.”[154] Tanulságos jelenete a belgrádi találkozónak, amikor a francia tábornok „Wilson nevének említésekor csak legyintett, majd megismételte: Magyarország legyőzött ország, a „háborúban a magyarok együtt mentek a németekkel és együtt fognak lakolni és fizetni.”[155]

Miközben a feltételek és a körülmények egyre romlanak a számunkra: a Szabadka, Baja, Pécs és Szigetvár vonaltól délre a belgrádi fegyverszüneti szerződéssel elvesztett területek után északról a Felvidéket csehszlovák, Erdélyt pedig a román csapatok kezdik megszállni. „November közepére világossá vált, hogy szomszédaink nem tárgyalni, hanem – a győztesekkel együtt – diktálni akarnak, s mindenekelőtt kész tények elé állítani a rövidesen összeülő békekonferenciát.”[156] Ezzel szemben nálunk „Linder Béla hadügyminiszter mindent megtett azért, hogy leszerelje a hadsereget, hiszen nem volt alaptalan a félelem a hazaözönlő – és jelentős számban idegen ajkú – katonáktól. […] [Utóda] Barta Albert megpróbált ütőképes hadsereget szervezni…”[157] Jellemző a helyzet fonákságára, hogy főleg a szélsőbalos kommunista propaganda hatására „December 12-én 8 ezer katona részvételével tüntetést szerveztek Bartha hadügyminiszter ellen, akit emiatt lemondattak […] A december végére kiéleződő belső ellentétekhez újabb külpolitikai csapások társultak. Kiderült, hogy a csehszlovák megbízottal december elején kijelölt és az etnikai helyzetnek megfelelő ideiglenes határvonalat a győztesek semmisnek tekintik, s az új demarkációs vonalat mélyen a magyarlakta területekbe vágva húzták meg. Ezzel egyidőben (december 23.) az antanthatalmak a románoknak is megengedték, hogy átlépjék a belgrádi megállapodásban kijelölt vonalat …”[158] Ezt követte Kolozsvár román, Kassa és Pozsony csehszlovák, a Muraköz délszláv és Szeged francia megszállása, sőt „… a román hadsereg 1919 január végéig érdemi ellenállás nélkül megszállta az egész történelmi Erdélyt.”[159] Mindegyik tankönyv szól a Vix-jegyzékről, de a Salamon-féle könyv bemutatja annak előzményeit is: „… 1919. január 18-án nyílt meg a párizsi békekonferencia, mely a Magyarországot érintő kérdésekben az utódállamok igénye szerint döntött. A veszteseket – így Magyarországot – nem hívták meg a tanácskozásra. Február 26-án határozatot hoztak a román–magyar demarkációs vonal nyugatra tolásáról, s ebben újabb magyar területek átadását követelték. (Ezt a jegyzéket adja át majd Vix március 20-án Károlyinak.) Károlyi csak február végén döbbent rá, hogy a wilsonizmusba és a pacifizmusba vetett hite merő ábránd. Szatmárnémetiben a Székely hadosztály előtt mondott beszédében (március 2.) már a fegyveres ellenállást hirdette – hadsereg nélkül. A fegyveres erők újjászervezését az ő helyeslésével akadályozták meg. Ezzel szembefordította a forradalommal … a hazafias erőket.”[160]

A Vix-jegyzék pontos leírását a hatosztályos gimnáziumok tankönyve adja: „A demarkációs vonal Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad között húzódott, az ettől keletre lévő területeket román csapatok szállják meg és bevezetik a román közigazgatást. A vonaltól nyugatra egy 40–50 kilométer széles, semleges zónát jelöltek ki (ebbe került volna Debrecen, Szeged, Gyula), melyet a szövetséges csapatok ellenőriztek volna. A magyar csapatokat szinte a Tisza vonaláig kellett volna visszavonni.”[161] A Vix-jegyzék következtében létrejövő „… magyarországi proletárdiktatúra a győztesek mohóságának a következtében jött létre. Az ország várhatóan súlyos megcsonkítása miatt kétségbeesett nemzeti erők egy része is hajlamos volt annak elfogadására, hogy Szovjet-Oroszországra támaszkodva ellenállhatunk a győztesek kíméletlenségének.”[162] A „világforradalom” bemutatására, amelyre a tanácskormány a stratégiáját alapozta, leginkább a Lator-féle könyv kerít sort: „A hazai kommunisták – a bolsevikokhoz hasonlóan – a világforradalomtól remélték helyzetük stabilizálódását, s ebben csak megerősítette őket az áprilisban létrejött Bajor Tanácsköztársaság. […] A kabinet bízott a szovjet Vörös Hadsereg közeledésében. Azt is remélte, hogy az antant el lesz foglalva más problémákkal.”[163] A Forradalmi Kormányzótanács – békés szándékát hangsúlyozva ugyan, de – visszautasította a Vix-jegyzéket. Majd március végén feladta a területi integritás elvét, elismerve a román, a délszláv és csehszlovák területi igényeket, de Smuts tábornok Vix-jegyzéknél kedvezőbb javaslatait csak feltételekkel volt hajlandó tudomásul venni. Erre az április közepén bekövetkező román, majd május elején induló csehszlovák támadásra válaszul „A Forradalmi Kormányzótanács … megkezdte egy proletár Vörös Hadsereg szervezését. A tisztikar egy része – sokszor meggyőződése ellenére – felsorakozott a Tanácsköztársaság honvédő harca mellé. (Az ellenforradalmi korszakban éppen a küzdelem honvédő jellege mentesítette őket a komoly felelősségre vonás alól, sokuk karrierje töretlenül folytatódott.) Szerepe volt ebben a háború honvédő jellegének, de annak is, hogy a proletárhadsereg vezetése […] szociáldemokraták kezében volt …”[164]

A háborúnak ezt a honvédő jellegét hangsúlyozza a Magyar Lajos Alapítvány második tankönyve is, míg a Salamon- és Lator-féle könyv kerüli e megítélést, és csak hadjáratról beszél. Az említett Magyar Lajos Alapítvány tankönyve így értékel: „Az […] északi hadjárat célja a csehszlovák és román intervenciós hadseregek elválasztása, távlatilag a szovjet Vörös Hadsereggel való kapcsolat felvétele volt. […] A világforradalomba és a szovjet-orosz katonai segítségbe vetett remények tették lehetővé, hogy a Tanácsköztársaság szembeszálljon a román és csehszlovák hadsereggel […] Ez nemzeti függetlenségi önvédelmi háború volt. A hivatásos tisztek jelentékeny része hazafias kötelességét teljesítette …”[165] Ennek némileg ellentmond, hogy a felszabadított felvidéki területeket nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. A cáfolatot ugyanaz a tankönyv adja: „A Forradalmi Kormányzótanács ugyanis – bízva a világforradalmi folyamat gyors előrehaladásában – a nemzeti kérdés megoldásának módját a tanácsállamok föderációjában látta.”[166]

Ahogy lényegében minden tankönyv egyetért abban, hogy a Vix-jegyzék buktatta meg a polgári demokratikus rendszert, úgy egyeznek a vélemények abban is, hogy a Clemanceau-jegyzékek lettek a Tanácsköztársaság sírásói. Az északi hadjárat sikereivel szemben a nemzetközi helyzet is igen kedvezőtlenül alakult: „1919 áprilisában kibontakozott a fehérgárdista hadseregek támadása a szovjet hatalom ellen. A szovjet-orosz csapatok kénytelenek voltak visszavonulni, és a két Vörös Hadsereg találkozása, valamint a két proletárállam együttműködése nem valósulhatott meg. Elmaradt a világforradalom, semmiféle külföldi támogatásra nem volt esély.”[167] Ennél is távlatosabban ítéli meg a kialakult helyzetet a Salamon-tankönyv: „Ellenségeinkké vált szomszédaink mindent elkövettek annak érdekében, hogy a bolsevizmus és nacionalizmus tűzfészkeként tüntessék fel Magyarországot, ezzel alátámasztva területi követeléseiket. Ugyanakkor Magyarország belső ellentéteitől gyötörten képtelen volt cselekvő külpolitikát folytatni.”[168]

 

A háborút lezáró békékről, főleg Trianonról

Amennyire középpontban állt a két világháború közötti tankönyvekben a Trianon-kérdés, úgy jelentéktelenedett el a szocialista időszak könyveiben. Ez a helyzet jelentősen változott a rendszerváltoztatás után, ám szerencsére a két szélsőséget követően – némi kilengés után, de – megállt valahol félúton. Egyrészt nem lehet minden szerencsétlenségünk kizárólagos okaként tekintenünk rá, másrészt viszont igazságtalan volta mellett nem mehetünk el szó nélkül. Még ha a környező népek történelemkönyvei másképp látják, akkor sem!

Bihari Péter könyvében a békeszerződések és a trianoni béke is még csak részfejezetet kapott, úgy 2-2 oldal terjedelemben. A békeszerződések „Kimondták, hogy a háborúért egyedül Németországot és szövetségeseit terheli a felelősség.”[169] Elismeri a szerző a békerendszerről, hogy „… eszményinek még megalkotói sem tartották. Nem érvényesültek sem a szélsőséges francia, még kevésbé a túlságosan idealista amerikai tervek. A végeredmény az angolok elképzeléséhez állt legközelebb…”,[170] amivel e sorok írója azért vitatkozna. Egyet lehet érteni viszont azzal, hogy „A vesztesek megalázottnak érezték magukat, mert a békét a magukat demokratikus nemzeteknek nyilvánító győztesek diktálták – kényszerítették – rájuk. Titokban rögtön a revízióra készültek.”[171] Trianonról néhány szikár adat, egy szerény térkép szól csupán. A következményeket viszont drámai szavakkal ábrázolja: „A magyar közvéleményt valósággal sokkolta a trianoni katasztrófa, amelyhez hasonló veszteség az országot a 16. század óta nem érte. Alig voltak olyanok, akiknek ne maradtak volna rokonai a határon kívül. Magyarország, amely a Monarchia részeként nagyhatalom volt, Európa egyik legkisebb és leggyengébb állama lett. S nem utolsósorban: az elcsatolt területek ezer szállal kötődtek a magyar múlthoz. Hunyadi Mátyástól Ady Endréig nagyon hosszú azoknak a sora, akiknek szülőhelyét 1920 után csakis útlevéllel lehetett meglátogatni.”[172] Az viszont nem szerencsés, hogy ebben a könyvben igen távol került egymástól a békerendszer és az annak részét alkotó trianoni béke bemutatása.

Fekete Pál könyvében a békerendszert egy önálló lecke – benne Trianonnal –, a magyar történeti résznél a trianoni békét viszont lényegében egyetlen bekezdés tárgyalja. A szerző értékelése inkább racionális: „A győztesek békerendszere végső soron nem hozott megoldást térségünkben. Az egyetlen soknemzetiségű birodalom helyén sok többnemzetiségű ország jött létre, amelyben a nemzetiségek számaránya továbbra is jelentős maradt. Idegen fennhatóság alá került pl. az albánok 44%-a, a magyarok 30%-a és a szlovének 25%-a. Békerendszerük megszilárdítása érdekében az antant vezető hatalmai kisebbségvédelmi előírásokat fogadtattak el az utódállamokkal… […] A védelem azonban nem volt hatékony, az új „gazdanépek” vezetői a kisebbségek gyors beolvasztására törekedtek.”[173] Hosszú idő után először említik a rongyos gárdistákat, akiknek az akciói nagyban hozzájárultak a soproni népszavazás kiharcolásához, illetve annak Magyarország számára kedvező eredményéhez.

Dürr Béla tankönyve egy leckében tárgyalja az egész békerendszert, beleértve a trianoni békét is. Leírja a győztesek örömmámorát, valamint azt, hogy a veszteseket meg sem hívták a békekonferenciára. Részletezi az antanthatalmak vezetőinek szándékait. Csak az európaiakat idézve: „A francia miniszterelnököt, Clemenceau-t előzetes megállapodások és ígéretek kötötték, amelyeket az ellenzéki közép-kelet-európai nacioanalista politikusoknak tettek a háború folyamán. Lloyd George angol miniszterelnök valamivel mérsékeltebb irányzatot képviselt, de mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt az ellenséggel örök időkre leszámolást kereső hangulat légköre. […] Orlando olasz miniszterelnök bízott az antant háború alatti ígéretében, amely szerint […] megszerezheti Dalmáciát, Dél-Tirolt, Fiumét és még kisebb török területeket.”[174] Érdekes módon a békerendszer területi rendelkezéseit vesztes országonként, de apró betűs kiegészítő anyagban közli, pedig a szándékoknál fontosabbak a megvalósult tények. A békerendezést követően a közép-európai térség nemzetiségi kérdésének megoldatlanságát kördiagramok ábrázolják, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia vonatkozásában. A trianoni béke főbb rendelkezéseit csak néhány mondatban – igaz, fő szövegben – közli és térképen ábrázolja a tankönyv, jelezve az elcsatolt területek és népesség nagyságát. Hiányzik viszont a történelemi Magyarországról elkerült, annak „21 milliós népességéből több mint 3 millió magyar ajkú lakos”[175] utódállamonkénti részletezése, ami azért fontos lenne. Értékelése egy mondat: „A területi elcsatolás olyan felháborodást váltott ki, hogy nem akadt olyan társadalmi réteg az országban, amely a határokat véglegesnek tekintette volna.”[176]

A 8. osztályos Helméczy-tankönyv a Párizs környéki békéket az első világháború utáni hatalmi átrendeződéssel együtt tárgyalja. Értékelése lényegre törő: „Németország, Bulgária, Törökország megkisebbedve ugyan, de átélte az összeomlást, az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen megsemmisült. […] Ugyanakkor szinte minden győztes állam növelte kisebb-nagyobb mértékben a területét.”[177] Mindezt egy táblázat ábrázolja, amelyből kiugrik Románia döbbenetes, több mint kétszeres területi növekedése. A trianoni békéről külön kiegészítő anyagos lecke szól. Felmerül létrejöttében a háború alatt tett francia-angol területi ígéretek mellett az is, hogy „… a Károlyi-kormány az adott időben nem rendelkezett semmiféle katonai erővel …” és „… a tanácsköztársaság átgondolatlan külpolitikája, hadseregének veresége …” is.[178] Komoly szerepet játszott az is, hogy „Minden adatot hitelesnek fogadtak el, melyet a cseh, román, szerbhorvát küldöttségek terjesztettek elő, s a magyar küldöttség nemzetiségi adatait, noha azok egészen más képet mutattak, félresöpörték.”[179] Trianon értékelése hasonló a Bihari-könyvéhez: A trianoni béke hazánk történelmének Mohács utáni legsúlyosabb tragédiája. Csakhogy míg Mohácsnál még csak "nemzeti nagylétünk" veszett el, […] Trianon után […] kiszolgáltatott kisállammá lettünk.”[180] A béke következményeinek a feltárása is differenciáltabb, mint bármely más általános iskolai tankönyvben: „A józanabbak az etnikai alapon történő revízióra gondoltak, arra, hogy a magyar lakosságú (többségű) területek – békés megegyezés vagy pl. népszavazás alapján – kerüljenek vissza hazánkhoz. Mások a történelmi jogokra hivatkozva, minden, a történelmi Magyarországhoz tartozó terület visszacsatolását kívánták. […].[181]

A középiskolás könyvek általában külön tananyagrészben tárgyalják a Párizs környéki békéket és a trianoni békediktátumot. Az első Magyar Lajos Alapítvány által készített tankönyv sorra veszi a „békediktátumok súlyos szervi hibáit”: elvetették a revans magvát; kiélezték a nemzetiségi kérdést; a győztesek közötti „… ellentétek némi manőverezési lehetőséget biztosítottak a veszteseknek (főleg Németországnak)”; „… úgy vélte, hogy: hogy a Monarchia és a cári birodalom utódaiként létrejött államok blokkja egyszerre lesz alkalmas a szovjet állam elszigetelésére és Németország bekerítésére”; „A világ újrafelosztása során új ellentétek keletkeztek …” (pl. az Egyesült Államok és Japán között).[182] A trianoni békével kapcsolatban megjegyzi, hogy az azt megkötő új rendszer „Érte még csak nem is a háborút vállaló és elvesztő előző polgári rendszert hibáztatta, hanem a forradalmakat, Károlyi Mihály és Kun Béla rezsimjét okolta.”[183] Az értékelés sem marad el: „A magyar társadalom olyan sokkhatást , megrázkódtatást szenvedett el, amely nemzedékek gondolkodását, magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. A „trianoni trauma”, amit még súlyosbítottak az ide érkező magyar menekültek, minden egyes ember, család életében, személyes sorsában is közvetlenül, fájdalmasan érződött. Ez volt a társadalom-lélektani oka annak, hogy nem akadt olyan csoport, réteg vagy osztály, függetlenül vagyoni helyzetétől, foglalkozásától vagy vallásától, amely hajlandó lett volna a kialakuló határokat véglegesnek tekinteni.”[184]

A másik Magyar Lajos Alapítvány-féle tankönyv már rendszerezettebben veszi sorra a háborús veszteségeket, a békékhez vezető utat, a békekonferencia működését, a békecélokat, illetve magukat a békeszerződéseket, a kisebbségvédelmi szerződésekkel együtt. A trianoni béke tárgyalása ugyanilyen rendszerezett, külön szólnak a szerzők Trianon lélektani hatásáról, lényegében elismételve az előző könyvből idézetteket.  Újdonság a könyvben a „külsőségek” bemutatása: „A magyar nemzeti lobogót 1920 júniusától mindenütt és mindig csak félárbocig húzták föl, ezzel is emlékeztetve a nemzeti tragédiára. Minden városban és községben felállították az első világháborúban elesettek emlékművét, a templomokban, intézményekben emléktáblát helyeztek el […] Az iskolákban történelem- és földrajzórákon a történelmi Magyarországot tanították, s a tanítás megkezdésekor és befejezésekor a tanulók elimádkozták a „magyar hiszekegy”-et.”[185]

A Salamon-féle könyv kevésbé rendszerezetten tárgyalja a békeszerződéseket. Bemutatja a párizsi békekonferenciát és kiemelten a német békeszerződést. A trianoni békét a magyar történeti tananyag részeként tárgyalja. Értékelése: „… az új határok mélyen belevágtak a magyar nemzettestbe. Ennek következtében 3,3 millió magyar került a szomszédos országok határai közé, tehát a Kárpát-medencében élő magyarság több mint egyharmada, s ennek több mint a fele az új határok mentén, zárt tömbökben él. Ez azt jelenti, hogy az etnikai, nemzetiségi elvnek lehetett volna igazságosabb határokat húzni, a győztesek mohósága azonban csillapíthatatlan volt.”[186]

Lator László viszonylag rövid könyvében térképpel ellátott hosszú lecke foglalkozik a Párizs környéki békékkel. Értékelésként megállapítja, hogy „A háború előtti Európa 100–120 millió lakosából az 50 millió helyett még mindig 32 millióan kisebbségi sorban éltek.” Churchill véleményét idézi a szerző: „A békekötés másik nagy tragédiája az volt, hogy a saint-germaini és a trianoni békeszerződés elemeire szabdalta szét az Osztrák–Magyar Monarchiát. A Római Szent Birodalomnak ez az utolsó megtestesítője népek sokaságát fogta évszázadokon át közös fedél alá; olyan népeknek nyújtott kereskedelmi előnyöket és biztonságot, amelyek közül korunkban egynek sem volt elegendő szilárdsága és életereje, hogy egymagában szembeszálljon a feléledő Németországgal vagy Oroszországgal.”[187] A trianoni béke következményeit a tankönyv szerzője így összegzi: „Gazdaságilag fontos területek, nyersanyaglelőhelyek, idegenforgalmi szempontból lényeges részek kerültek el Magyarországtól. A magyar kulturális és oktatási intézmények jelentős részét hamarosan felszámolták. A magyar vonatkozású műemlékek, szobrok, emléktáblák többségét megsemmisítették vagy eltüntették a közterekről. Hazánkban június 4-e gyásznap lett … […] A dualista állam felbomlása után csak Ausztria és Magyarország lett nemzetállam. Lengyelország lakosságának 2/3-a volt lengyel, Csehszlovákiában a 14 millió lakos közül a csehek és szlovákok 10 millióan voltak, Romániában a magyar kisebbség aránya 10% fölött volt.”[188]

Egyedül a hatosztályos gimnáziumok számára készült tankönyv tárgyalja közös leckében valamennyi békekötést, beleértve a trianonit is. A tankönyv megállapítja: „A kelet-közép- és délkelet-európai térség antantszövetséges kisállamai mindent felhasználtak érdekeik maximális képviseletére a konferencián. Leggyakrabban a történelmi múltra (történelmi elv) hivatkoztak (Nagymorva Birodalom, 1772-es Lengyelország), illetve „megszépített” statisztikák alapján nemzeti önrendelkezésre (etnikai elv). Ezeken túl a területek gazdasági egységével, földrajzi szükségszerűséggel vagy a germán és bolsevik veszéllyel érveltek. Az egymásnak ellentmondó érdekek és elvek szövevényében a nagyhatalmak képtelenek voltak tájékozódni. Az új kelet-közép- és délkelet-európai államok a legritkább esetben váltak nemzetállamokká, egy részük eleve több nemzet föderációjaként alakult meg, és mindenhol jelentős volt a kisebbségek aránya.”[189] Trianonról mindezt konkretizálva a következőket írja: „Mivel a magyar határoknál a szomszéd országok nem kívánták az etnikai elvet érvényesíteni, és történelmi érveik nem vagy bizonytalanok (Nagymorva Birodalom) voltak, leggyakrabban gazdasági-katonai érdekeiket érvényesítették. Így került a kevés Alfölddel rendelkező Csehszlovákiához a Kisalföld északi része, vagy a délszláv államhoz az Alföld déli része. Az Alföld déli és keleti peremén futó vasútvonalak szintén szerepet játszottak a határkijelölésben, ezzel is csökkentették Magyarország hadipotenciálját. Jelentős határszakaszt biztosítottak a nemzetközi vízi úttá nyilvánított Duna mentén a tengerparttal nem rendelkező Csehszlovákiának.”[190]

 

Néhány következtetés

________

A rendszerváltozás komoly tartalmi és szemléleti változásokat hozott a történelemtanításban, ezen belül az első világháború és következményei bemutatásában és megítélésében is. Ezek gyakran összefüggenek egymással. Ilyen a világháború imperialista jellege korábbi hangoztatásának az elmaradása, mert az a marxista klisékből, pontosabban Lenin elemzéseiből következett. Elmarad a munkásmozgalom és az orosz-szovjet történelem marxista szempontú kiemelt ábrázolása is a rendszerváltozás utáni tankönyvekben (pl. a II. Internacionálé kongresszusai, a magyar szociáldemokrata párt kiemelt szerepe, Lenin és a bolsevikok szerepe és értékelései, a „nagy október”, polgárháború és intervenció stb.).

A világháború alatti és azt követő események (februári forradalom és az „októberi forradalom” Oroszországban, őszirózsás forradalom és Tanácsköztársaság Magyarországon) ábrázolásában és értékelésben is jelentős változások történtek. Ezek világháborúra, illetve a háború utáni rendezésre gyakorolt hatásában egyik döntő változás a korábbi „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” bolsevik hatalomátvétellé (sőt puccsá) történő degradálása, jelentőségének – a korábbi „világtörténelmi” helyett – az adott korban a helyére kerülése. Azaz hatást gyakorolt a háború menetére, de annak menetét nem tudta döntően befolyásolni, sokkal inkább az Egyesült Államok hadba lépése bizonyult a „mérleg nyelvének”. A másik jelentős változás a Károlyi-rendszer korábbi pozitív jellegének megváltozása, demokratikus vonásai helyett/mellett főleg a haza megvédésében mutatott tehetetlensége fényében. A Tanácsköztársaság korábban „szocialista forradalomként” történő megítélése is megváltozik, sőt a puccs jellege még jobban tetten érhető, mint a bolsevik hatalomátvételben. Lelepleződnek a korábban „honvédelminek” nevezett harcai is, a valódi jelleg bemutatásával: a „világforradalom” láncszemeiként a határok visszaállítása helyett azok végleges felszámolásáért léptek harcba vezetőik, ha a résztvevők jelentős része nem is osztotta ezt a nézetet.

A Párizs környéki békék, benne Trianonnal a „helyükre kerülnek” a korábbi elhallgatással, illetve alulértékeléssel szemben. Ugyanakkor felbukkannak a napjainkra egyre inkább kiélesedő viták az újabb tankönyvek értékeléseiben, hogy az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság vagy a Horthy-rendszer a felelős-e Trianonért, valahogy háttérbe szorítva azt az egyszerű tényt, hogy kik és melyik rendszer „szállt be” a világháborúba, lényegében komolyan megfogalmazott cél nélkül. Mindenesetre a korábbi, szinte kizárólag a Horthy-rendszer felelősségét hangoztató nézetek mellett/helyett előtérbe kerül 1918/1919 felelőssége is.



[1] Az MTA Irodalomtudományi Intézetének fiatal munkatársai (Szegedy-Maszák Mihály, Veres András és mások), illetve a Mohácsy Károly által írt tankönyvsorozat. Vö. Tankönyvháború: viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években. Szerk. Pála Károly (1991). Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete – Argumentum Kiadó, Budapest.

[2] A 202/1976. MK 6. OM-KM utasítás a pályázati rendszerű tankönyvírást írta elő. Az Országos Pedagógiai Intézet még útmutatót is szerkesztett minden pályázathoz.

[3] Természetesen a hivatalos indok az volt, hogy pedagógiai szempontból „taníthatatlan” a könyv, és ezt a kipróbálás során is igyekeztek bizonyítani.

[4] Filla István, 5. osztály; Balla Árpád, 6. osztály; Helméczy Mátyás, 7. osztály: Helméczy Mátyás (1982): Történelem és állampolgári ismeretek az általános iskola VII. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 206.

[5] Gyapay Gábor–Ritoók Zsigmond, I. oszt., Eperjessy Géza, II. oszt., Závodszky Géza, III. oszt., Jóvérné Szirtes Ágota, IV. oszt.

[6] Jóvérné Szirtes Ágota (1982): Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. A legújabb kor története. Tankönyvkiadó, Budapest, 229.

[7] Jóvérné Szirtes Ágota (1989): Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. 1914–1945. Hatodik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 174. (Az 1945 utáni fejezetek kimaradtak.)

[8] Más interpretációban a februári forradalom és az októberi bolsevik hatalomátvétel. Mi inkább ezt használjuk, különösen az 1990 utáni könyvek vonatkozásában.

[9] Helméczy (1982) 185. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szarajevói merénylet (Itt és a további jegyzetekben megadjuk, hogy az idézett tankönyvi anyagrész, mely részfejezetben található.)

[10] Uo. 186. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A bolsevik párt a háború ellen

[11] Érdekes, hogy az „állásháború” és „állóháború” nem teljesen azonos szakkifejezések, fogalmak keverednek a könyvekben.

[12] Uo. 189. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[13] Uo. 191. A tömegek és gépek háborúja

[14] Uo. 193. A háború befejezése

[15] Jóvérné Szirtes (1982) 8. (Kiemelés tőlem: K. A.)

[16] Uo. 9-10.

[17] Uo. 11. Az európai háború átalakulása világháborúvá

[18] Uo. 11-12.

[19] Uo. 12.

[20] Uo. 15. Béketárgyalási kísérletek

[21] Uo. 15. (Jászi Oszkár háborúellenes írásait és Károlyi Mihály pártalapítását hozza fel példaként.) A Monarchia helyzete

[22] Uo. 16. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia békekezdeményezése

[23] Uo. 17.

[24] Bíróné (1984) 14. A februári forradalom után

[25] Uo. 14-15. Az Ideiglenes Kormány folytatni akarja a háborút

[26] Jóvérné Szirtes (1982) 24. A Kerenszkij-offenzíva

[27] Uo. 25. Kísérlet a katonai diktatúra megteremtésére

[28] Bíróné (1984) 18. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szocialista forradalom első intézkedései

[29] Jóvérné Szirtes (1982) 27. A Szovjetek II. összoroszországi Kongresszusának határozatai

[30] Bíróné (1984) 21. A haza veszélybe kerül

[31] Jóvérné Szirtes (1982) 29. A breszti béke

[32] Bíróné (1984) 40. A soknemzetiségű Magyarország felbomlása

[33] Uo. 44. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[34] Jóvérné Szirtes (1982) 35. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia felbomlása

[35] Uo. 36. (Kiemelés tőlem: K. A.)

[36] Uo. A politikai helyzet alakulása Magyarországon

[37] Uo. 39. A fegyverszünet

[38] Uo. 41. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az osztályharc élesedése, a proletárdiktatúra feltételeinek megérése

[39] Bíróné (1984) 46. A nemzetközi helyzet

[40] Uo. 53. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[41] Uo. 55. Fegyverbe! Fegyverbe!

[42] Jóvérné Szirtes (1982) 46. (Kiemelés tőlem: K. A.)

[43] Bíróné (1984) 55. Az északi hadjárat

[44] Jóvérné Szirtes (1982) 47. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A nemzetközi helyzet

[45] Bíróné (1984) 49.

[46] Jóvérné Szirtes (1982) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az antant győzelem kiaknázása: a Párizs környéki békék

[47] Uo. 18.

[48] Bíróné (1984) 64-65.

[49] Uo. 65.

[50] Jóvérné Szirtes (1982) 85. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[51] Ezek helyett jelent meg az a két dokumentum, amely aztán a NAT, illetve a helyi és kerettantervek bevezetéséig (közel egy évtizedig) a „kvázi tanterv” szerepét töltötte be általános és középiskolai oktatásunkban: Témajegyzék. Történelem és állampolgári ismeretek (általános iskola); Témajegyzék. Történelem (érettségit adó középiskola). Mindkettő: Művelődési és Közoktatási Minisztérium, 1990.

[52] Závodszky Géza (1993): Történelem az általános iskola 7. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest, 208-224.

[53] Bardocz Attila (1992): Történelem és közjogi ismeretek IV. Poli-Kvitt Kiadó, Budapest, 5-20.

[54] Fekete Pál (1991): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest

[55] Bihari Péter (1991): A 20. század története fiataloknak. Holnap Kiadó, Budapest

[56] Dürr Béla (1993): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Korona Kiadó, Budapest

[57] Helméczy Mátyás (1990): Történelem az általános iskola 8. osztálya számára. Ideiglenes tankönyv. Tankönyvkiadó, Budapest

[58] Helméczy Mátyás (1994): Történelem az általános iskolák számára. 8. osztály. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

[59] Magyar Lajos Alapítvány (1992): Történelem IV. 1914–1945. Szerzők: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Krausz Tamás, Ravasz István, Sipos Péter. Szerk.: Benkes Mihály – Borsányi György. Cégér Kiadó, Budapest. A kötet három kiadást élt meg.

[60] Magyar Lajos Alapítvány (1995): Történelem IV. 1914–1994. Szerzők: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Krausz Tamás, Ravasz István, Ripp Zoltán, Rozsnyói Ágnes, Sipos Péter, Standeiszky Éva, Szarka László, Székely Gábor. Szerk.: Benkes Mihály, Borsányi György, Kende János, Székely Gábor. Cégér Kiadó, Budapest.

[61] Salamon Konrád (1994): Történelem IV. a középiskolák számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

[62] Lator László, ifj. (1995): Történelem a középiskolák IV. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

[63] Herber Attila – Martos Ida – Moss László – Tisza László (1997): Történelem 6. (1914-től 1990-ig). Reáltanoda Alapítvány, Budapest

[64] Závodszky (1993) 208. (Kiemelések az eredeti szövegben.)

[65] Bardocz Attila (1992): Történelem és közjogi ismeretek III. Poli-Kvitt Kiadó, Budapest, 233. Kardcsörtetés…

[66] Bardocz IV. (1992) 5-7.

[67] Závodszky (1993) 213-216. A gépek háborúja

[68] Uo. 220. Hogyan fogadták a háborút Magyarországon?

[69] Uo. A Monarchia hadserege

[70] Uo. 222. A háborús hátország

[71] Bardocz IV. (1992) 11. Kinek, mire fáj a foga?

[72] Uo. 15. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A háború kiteljesedése

[73] Uo. (1992) 17. A háború kiteljesedése

[74] Uo. (1992) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A teljes kiábrándulás

[75] Uo. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[76] Magyar Lajos Alapítvány (1992) 3. A háború kirobbanása

[77] Uo. 4.

[78] Uo.

[79] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 9. Merénylet Szarajevóban

[80] Magyar Lajos Alapítvány (1992) 10. A háborúellenes erők fellépése

[81] Uo. 11.

[82] Uo. 14. Béketárgyalási kísérletek

[83] Salamon (1994) 12. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[84] Uo. 13. Lesz-e háború?

[85] Uo. 26. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A központi hatalmak utolsó sikerei

[86] Uo. 27.

[87] Lator (1995) 6. A merénylet

[88] Uo. 8. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Kitör a háború

[89] Uo. 15. A háború és a lakosság

[90] Uo. 17. Az ír felkelés

[91] Uo. 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az amerikai katonákra várva…

[92] Uo. 22. és 25. A döntőnek szánt német offenzíva és Számvetés

[93] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 13. Előzmények

[94] Uo. 19. A háború első hónapjai 1914-ben

[95] Uo. 22. Az 1915-ös év

[96] Uo. 23. Az 1916-os év

[97] Uo. 26.

[98] Uo. 27. Az 1917-es év

[99] Uo. 29.

[100] Uo. 32. Az 1918-as év

[101] Bihari (1991) 38. A cárizmus válsága

[102] Dürr (1993) 5.

[103] Helméczy (1994) 7. A cári önkényuralom bukása

[104] Bihari (1991) 39. A cárizmus válsága

[105] Fekete (1991) 8. Polgári demokratikus forradalom Oroszországban

[106] Dürr (1993) 5. A februári forradalom (1917. február 23–27.)

[107] Fekete (1991) 10. A kettős hatalom

[108] Dürr (1993) 7. A februári forradalom (1917. február 23–27.)

[109] Bihari (1991) 42. Lenin és a bolsevikok

[110] Fekete (1991) 10-11. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A kettős hatalom

[111] Fekete (1991) 11., Dürr (1993) 8., Helméczy (1994) 8. Egyedül Bihari Péter ír bolsevik forradalomról: Bihari (1991) 45. (Érdekes, hogy Helméczy ideiglenes tankönyvében még „októberi /bolsevik/ forradalom”-ról ír: Helméczy /1990/ 12.)

[112] Bihari (1991) 43. Az Ideiglenes Kormány válsága

[113] Uo. 46. Forradalmi intézkedések

[114] Fekete (1991) 13. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szovjethatalom első lépései

[115] Dürr (1993) 8. Polgárháború (1918–1922)

[116] Helméczy (1994) 9. A bolsevik hatalomátvétel

[117] Bihari (1991) 47. A breszti béke

[118] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 34. Háborús kimerülés (Vö. Oroszországban „1916 végére az általános kimerülés jelei mutatkoztak mind a fronton, mind a hátországban.” Magyar Lajos Alapítvány /1992/ 17. A kettős forradalom)

[119] Salamon (1994) 18. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A forradalom győzelme

[120] Lator (1995) 26-27. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Oroszország a háborúban

[121] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 41. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A februári forradalom

[122] Magyar Lajos Alapítvány (1992) 18-19. A kettős forradalom

[123] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 45. A „kettős hatalom” vége

[124] Lator (1995) 30. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A szélsőbaloldali és szélsőjobboldali veszély

[125] Salamon (1994) 20. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

[126] Salamon (1994) 22.

[127] A Magyar Lajos Alapítvány (1995) 37. tankönyve bolsevik forradalomról szól, az eddigi nagy októberi szocialista forradalom helyett.

[128] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 37. A Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusának határozatai

[129] Lator (1995) 33-34. Egyeduralom (Hasonlóan részletező: Herber – Martos – Moss – Tisza /1997/ 48. is. A bolsevik hatalom megszilárdulása)

[130] Salamon (1994) 24. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A breszt-litovszki béke

[131] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 48. A bolsevik hatalom megszilárdulása

[132] Magyar Lajos Alapítvány (1992) 21. Az antant katonai győzelme

[133] Fekete (1991) 19. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása

[134] Bihari (1991) 103. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Monarchia felbomlása

[135] Dürr (1993) 10.

[136] Helméczy (1994) 21. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Ezt a háborút elvesztettük

[137] Fekete (1991) 22. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Az őszirózsás forradalom eseményei. Ugyanez a Helméczy-könyvben így hangzik: „A megmozdult tömegek megakadályozták a Keleti pályaudvaron egy katonavonat indulását.” (Helméczy /1994/ 23. Az őszirózsás forradalom)

[138] Bihari (1991) 104. Október 31. – A forradalom győzelme

[139] Dürr (1993) 11-12. Az „őszirózsás forradalom” győzelme

[140] Bihari (1991) 109. A külpolitikai helyzet

[141] Helméczy (1994) 24. A belgrádi fegyverszünet: lehervadó remények

[142] Fekete (1991) 26. (Kiemelés tőlem: K. A.) Károlyi politikája. A kommunista befolyás növekedése

[143] Bihari (1991) 115. A kormány az ország megvédéséért

[144] Helméczy (1994) 32. A haza védelmének kényszerű felvállalása

[145] Bihari (1991) 126. Az északi hadjárat

[146] Uo. 129. A tiszai támadás – A tanácskormány lemondésa

[147] Dürr (1993) 16. A Magyarországi Tanácsköztársaság (1919. március 21.–augusztus 1.)

[148] Dürr (1993) 19. Védelmi harcok – a tanácsköztársaság bukása

[149] Fekete (1991) 36. (Kiemelés az eredeti szövegben.) Clemenceau jegyzékei. A visszavonulás

[150] Salamon (1994) 31. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Magyar Nemzeti Tanács

[151] Lator (1995) 37-38. IV. Károly meneszti Tiszát

[152] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 57. A Monarchia végnapjai – az őszirózsás forradalom győzelme

[153] Lator (1995) 40. A belgrádi utazás

[154] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 108. A belgrádi konvenció

[155] Salamon (1994) 35. A két fegyverszünet

[156] Uo. 37. Magyarok és nem magyarok

[157] Lator (1995) 41. A belgrádi utazás

[158] Salamon (1994) 38. Magyarok és nem magyarok és Kiábrándulás a kormányból

[159] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 61. (Kiemelés tőlem: K. A.) Az államterület szétesése és a januári kormányválság

[160] Salamon (1994) 39. Párizsban rólunk, de nélkülünk tárgyalnak

[161] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 63. Az államterület szétesése és a januári kormányválság

[162] Salamon (1994) 42. A proletárdiktatúra és a békecsinálók

[163] Lator (1995) 45. Külső veszély

[164] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 65. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A proletárdiktatúra intézkedései

[165] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 115. Az északi hadjárat

[166] Uo.

[167] Uo. 116. A nemzetközi helyzet

[168] Salamon (1994) 46.

[169] Bihari (1991) 12. A békeszerződések

[170] Uo. 12-13.

[171] Uo. 13.

[172] Uo. 135. A trianoni béke

[173] Fekete (1991) 51. A szomszéd államok helyzete

[174] Dürr (1993) 29. A világháborút lezáró békerendszer

[175] Uo. 30.

[176] Uo.

[177] Helméczy (1994) 18-19. A békefeltételek

[178] Uo. 58. Előzmények

[179] Uo. Mit tartalmazott a trianoni béke?

[180] Uo.

[181] Uo. 59. A nemzet válasza Trianonra

[182] Magyar Lajos Alapítvány (1992) 39. Az első világháborút lezáró békerendszer

[183] Uo. 61. A trianoni békerendszer

[184] Uo. 62.

[185] Magyar Lajos Alapítvány (1995) 124. Trianon lélektani hatása

[186] Salamon (1994) 51. A trianoni békeszerződés

[187] Lator (1995) 57. A kisebbségek és a garanciák, valamint  Bulgária és Ausztria

[188] Uo. 63. A békeszerződés következményei

[189] Herber – Martos – Moss – Tisza (1997) 34. (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Párizs környéki békék

[190] Uo. 35-36. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

__________________________________________

András Katona: From Sarajevo to Trianon, Part IV. World War I and its consequences in our history textbooks in the years before and after the change of system (1980-1998)

Just six years passed between the assassination in Sarajevo of Franz Ferdinand, the heir to the throneof the Austro-Hungarian Monarchy, and his wife, leading to the world war, and the Treaty of Trianon which brought an end to the Great War for Hungary. These half dozen years, mainly their close, determined the course of our history for the entire 20th century, and their impact did not fade at the start of the new millennium either. This paper examines, with the help of a representative sampling, how Hungary’s history textbooks in the period between the 1980s and the introduction of the National Core Curriculum (1998) presented and assessed these several grave, and for us tragic, years of history. We examined both primary and secondary school textbooks. Our work is the continuation of an earlier paper that examined the period between 1956 and the 1980s. With it, we review the textbooks of the period immediately before the change of system and afterward, and formulate conclusions associated with them.

____________________________________________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: