Csekő György: Olvasótábor a pajtában

Nyomtatási nézet

A Szinyei Merse Pál Gimnázium olvasótáborát valójában a diákok szervezik. Mindig van olyan kis mag az ember körül, aki a tanórai munkán túlmenően szívesen beszélget irodalomról, történelemről, emberekről, sorosokról vagy az őket érintő egyéb kérdésekről. A tábori forma, pedig remek lehetőséget ad az ún. non-formális képzésre. Nyilván kell egy koncepció, ami a program alapját képezi, de ezen túlmenően hihetetlen messzire kanyarog, áramlik az emberi gondolat. És itt nem ér véget az óra a kicsöngetéssel, többnyire a bográcsban fövő étel illata jelzi pavlovi reflexként az időt.
Ezen a nyáron délelőtti programként a novellák kerültek terítékre, Boccacciótól a kortárs szerzőkig.  Délután pedig kollégám, Jáki Gábor történelemtanár vezetésével rövidebb-hosszabb túrákra indultunk Kétvölgybe, Apátistvánfalvára, autóbuszos kirándulással a szomszédos Ausztriába, az 1664-es szentgotthárdi csata helyszínére, ill. tovább a vulkáni kúpon álló szemkápráztató güssingi várba.

A környéket járva

Jáki Gábor lelkes, szakszerű vezetésével eljutottunk a burgenlandi Nagyfalvára, (németül Mogersdorf, szlovénül Modinci, vendül Magdinci, vagy Moudinci), a Gyanafalvi járásban.
Ez a kistelepülés Szentgotthárddal átellenben,  a magyar határtól  4km-re,  a Rába bal partján fekszik. Az osztrák múzeumban 1 EUR-ért  film szemlélteti, mai történészek  hogyan  képzelik el az 1664-es csata lefolyását. Némi elégtétellel nyugtáztuk, hogy a megáradt Rába teljesen szétzúzta az oszmán-török hadat, s az európai egyesített csapat ezúttal győzedelmeskedett. Az elénk táruló panoráma Magyarország dél-nyugati dimbes-dombos lankáit kínálta, most békés és üde zöld volt.
Alig teszünk meg 30 km-t, már messziről figyelemfelkeltő a sziklafalból kiemelkedő vár, mely a 16. század elején Güssingben (Németújvár) a Batthyányak tulajdona volt. Kis emléktábla jelzi, hogy 1524. június 30-án Batthyány Ferenc (1497–1566) II. Lajos királytól fizetségként kapta Güssing várát a török elleni Jaicza várának hősies védelmezéséért. A forró napon nem kis erőpróba a feljutás, (amit akár felvonóval is meg lehet tenni), majd a várudvarról nyíló messzi távolt ölelő kilátás mindenért kárpótolja az embert. Én a vár fűszerkertjét is megcsodáltam, amolyan kis fűszernövény ismertetőjével együtt.



Rendhagyó irodalomórák a pajtában

Az idén úgy adódott, hogy öt helyről érkeztek a gyerekek, a 9.C, a 9.F, a 10.A, 11.B,  és a 11.C osztályokból. Vegyes csoportokat szerveztünk, hogy az erőviszonyok nagyjából egyensúlyban legyenek.
A kilencedikesek frissen ismerkedtek a novellaelemzéssel, a többiek jóval gyakorlottabbak voltak. A novellaműfaj sajátosságait felelevenítettük, különbséget tettünk a monda, a legenda, az elbeszélés és a novella között. A ránk maradt orális hagyományban kezdtük meg a nyomozást, s kutattuk, miből alakulhatott ki, hogy a reneszánsz szó: „újszerű történetek” kívánalomnak is eleget tegyünk. Az emberek minden korban meséltek egymásnak, tehát a mesék, a történelmi személyekhez fűzött kitalált történetek: a mondák, valamint a közszájon forgó személyekkel, eseményekkel kapcsolatos, tréfás, tanulságos, de mindenképp mulatságos történetek: az anekdoták, továbbá a középkori szórakoztató történetek: a legendák  - igaz vallási szándékkal adták tudtul a szentek, mártírok életét. Ezek a kisepikai műfajok együttesen hatottak a novellaműfaj kialakulására.

Kosztolányi Dezső szerint „A regény […] zárt világba vezet bennünket, ahol minden ember, minden bútor régi ismerősünknek rémlik, s amit olvasunk, lapról lapra jobban érezzük az élet és idő múlását. Ezzel szemben a novellában az ajtók nyitva maradnak, az alakok meglepetésszerűen toppannak elénk, a tárgyak csak kellékeknek tetszenek.”

Összegyűjtöttük, kik voltak azok az alkotók, akiknek novelláit már olvasták, ismerik a diákok. Nem meglepő, hogy Mikszáth Kálmán Hét krajcár című írása volt az, ami mindenkiben eleven nyomot hagyott. Majd sorra jöttek a többiek: Jókai, Gárdonyi, Móricz, Krúdy, Kosztolányi, Karinthy  - a nagy klasszikusok, de a 80-as évek, ill. a kortárs irodalom alkotói közül egyet sem tudtak említeni. Van mit pótolnunk, hiszen a századelő óriásai  közül jó lenne ismerni Bródy Sándor, Tömörkény István, Thury Zoltán, Papp Dániel, Ambrus Zoltán, Cholnoky Viktor, Cholnoky László, Lovik Károly, Kaffka Margit, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Szini Gyula, de leginkább Csáth Géza műveit. Hiszen Csáth ugyanakkora fordulatot hajtott végre a novellaműfaj megújításával, mint pályatársa Ady Endre a lírában. Rájuk most mégsem került sor, inkább a századvég írásaiból válogattam, ill. a friss kortárs irodalomra hívtam fel a figyelmüket.

Az én kínálatom Mándy Iván Szürke ló, Örkény Egyperces novellái, Sütő András Egy csupor zsír, Lázár Ervin A Masoko Köztársaság, Háy János A Pityu bácsi fia, Dragomán György A fehér király című könyvéből A történetet nyitó  tulipánok című műve, Tóth Krisztina Pixel című könyvéből A tenyér története című írásokat válogattam. A hazai novellairodalmat jól egészítette ki Marcello D’ Orta  nápolyi elemisták dolgozataiból szerkesztett Én, reméljük, megúszom című valamint a Rómeó alulról jegyezte el Júliát című gyermekszáj nyomán keletkezett kis írások.
Ez utóbbi két kötetnek amúgy számomra a belbecsénél is magasabb az eszmei értéke, ugyanis a Szinyei Merse Pál Gimnáziumból nyugállományba vonult igazgatóm ajándékozta nekem azokat, mivel tudja, a gyermeknyelvnek, humornak mindenképp helye van a mi táborunkban.

A novellák sokszorosított példányait vittük magunkkal, így mindenki el tudott merülni, majd tényszerűen hozzá tudott a frontális vagy csoportos, esetenként akár az önálló műelemzéshez.
A tanult Mikszáth- vagy Móricz-novellákban az I. világháború és az azt követő időszak embereinek gondjaiba csöppentünk bele. Ezeket az írásokat többnyire az in medias res kezdés, sűrített, balladaszerű szerkesztés, csattanóval záruló végkifejlet jellemzi, melyben az alakok hiteles lélekrajza, egyszerű tiszta erkölcsi világa rajzolódik ki. Aki az erkölcs ellen vét, annak ezúttal is bűnhődnie kell  – akár az Arany-balladákban.

Mennyire más világot tár elénk akár Mándy, akár Dragomán, akár Háy! Az ő hősük is hiteles gyermekszereplő, aki figyel, tesz-vesz, de egyelőre csak saját labirintusát járva keresi a megoldást, a kiutat. Ezek mind önéletrajzi ihletettségű írások, amelyekben sóvárgó gyerekek éles szemmel figyelik a világot, s szelíd iróniával, groteszk elemekkel figyelmeztetnek a visszásságokra.
Mándy írása több mint novella, amolyan lírai vallomás, a pusztulásba bele nem törődés kimondása, hiszen a kisfiú és a szürke ló találkozása már megpecsételte kettejük sorsát. Lehet ez a ló jelkép, hiszen a múlt és az új küzdelmét összekötő két világ egyesül benne. A jellemeken túl a technika bravúrját kínálta ez az írás, melyben a leírás, a párbeszédek hagyományos váltakozása mellett a filmszerű stílus elemeire is fel kellett figyelnünk. És mint a kamera, letapogattuk a tárgyakat. Éreztük, mi az, ami érdekes, - azt kiemelte, a kevésbé lényegeset elnagyolta, ill. vágta, montírozta. Kiemelt plánban tárta elénk a kövér piros arcú nő alakját, majd a szürke, sovány lovat, nyilván óriási kontrasztot támasztva. A novellahős Totyiból e novellából kilépve Csutak lett, aki majd a Csutak és a szürke ló című regényben elmeséli, hogyan lehet megtartani a lovat. Érdemes azt is észrevenni, hogy az irodalomban, a művészetben nem ritka az sem, hogy egy alkotás műfajt, formát, alakot vált, s a hozzátapadt jelentések kölcsönösen felidézik egymást. Ugyanezt megfigyelhettük Shakespeare műve és Marcello D’ Orta írásaiban is.

Háy János A Pityu bácsi fia című novellájában akadnak ismerőseink, hiszen mindenki talál a rokonai között Pityu bácsiszerű alakokat. Henceg a metróval meg a tapétával, stikában elcsen még egy-egy kolbászt, életrevalónak tűnik, de rá kell döbbennünk, sorsa determinált: az angyalföldi panelban oly szűk élettere van! Ez teljességgel kizárja, hogy normális emberi életet élhessen. Parányi területen egymásba érnek a bútorok, szűk a fürdőszoba, a vidéki fiúnak mégis kész útvesztő. Snitt. A pesti srác felszabadultan ugrál a vidéki porta szénakazlán, de csak pár önfeledt pillanat jut neki, mert kívül van a falusi gyerekek tudásán, akiknek több érvük is akad, miért ne ugráljanak ugyanott. Tudják, a szénaboglya megrakása kemény fizikai munka, ráadásul állati takarmány télire, sőt azt is tudják, hogy a boglyában lapul a betűzött vasvilla. Ezt tapasztalat vezet a pesti fiú, a novella névtelen hőse tragédiájához. Miközben olvassuk, szorul a torkunk, feszengünk, felkavar bennünket a két fiún keresztül ábrázolt 70-es évek világa. Nemcsak a gyermekszereplők húznak közel magukhoz, hanem az a megalkotott nyelvezet is, ami érezhetően a mai szleng, amelybe könnyedén belesüppedünk.
És miért nincs neve a fiúnak? Van-e bűnös? Vagy csak a bűn van? És miért nem szóltak a gyerekek az ugráló fiúra, hisz tudták, ott lapul a vasvilla. Volt-e valakinek oka bosszút állni?  Ha igen, miért? Ezek azok a kérdések, amelyek a novella kérdésfeltevései, amelyek megbeszélése erkölcsi állásfoglalásra késztetett mindenkit.
Hát így haladtunk sorra a kiválasztott szemelvényekkel,  közös gondolkodással fejtettük fel az egyes szövegek rétegeit.

Tény, hogy az új ismereteken kívül fejlődött a gyerekek problémamegoldása, kritikus gondolkodása, hiszen a művek által kínált problémákkal, konfliktusokkal kellett megküzdeniük. Olykor nehezen döntöttek, hiszen erkölcsi értékeket vitattunk meg. A felelősség vállalása pedig teher, érezhetően egészséges feszültséget teremtett. Fiatal életük során ha  nem is kerültek még hasonló helyzetbe, empatikus képességeik, érzékenységük révén, hatékony kommunikációval dűlőre jutottak, s a csoportok józan ítélethozatala diadalmaskodott.


Részben önellátóak voltunk, meghatározott rend szerint éltünk. Mindennek megvolt a maga ideje. A főzés, a terítés, a mosogatás a szabadtéri tábori konyha rendben tartása külön program volt. Diákjaim ugyan gyorsan megtanulták a tűz táplálását, a lehullott gyümölcsök összegyűjtését, a hálók takarítását, a naposi rendszert; igazán helyesek, kedvesek voltak, még csak nem is nyafogtak - pedig hólyagosra törte lábukat a szandál vagy a nem megfelelő túracipő.
Este a tábortűznél daloltak - naná, hogy mindent - Norbi gitározott, Dóri, Erzsike, Bence volt a „nótafa”,  pattogott a tűz, s az esetleges elvarratlan szálak itt még nyugvópontra jutottak.

Ha van tantárgyi integritás, hát ebben a táborban bőven akadt. Együd Bence és Bodnár Ákos 12. osztályba lépő biológia-kémia tagozatos tanulók a kisebbekkel úton útfélen növényt határoztak. Majd amikor egy döglött kisegér hevert a pajta ajtaja előtt, azt Bence farönkre szegezte és pillanatok alatt boncmesterré vált; mi valamennyien szájtátva figyeltük a szikével két Y-metszéssel induló trancsírozást.

Évről évre meghívjuk Vörös Ferenc keramikusmestert és Kati nénit, a feleségét is a táborunkba. Hozzák a korongot, az előkészített agyagot, s Feri bácsi segédletével mindenki elkészíthet egy tárgyat: gyertyatartót, kaspót, müzlis tálat, a fiúk meg az általuk tervezett boros kupát. Három napig szárítgattuk, majd az aljába karcoltuk a nevünket. Idővel Gábor átszállította Magyarszombatfára, a Gödörházi utcába, hogy ott a műhelyben mázzal is bevonják. Már javában folyik a tanítás, amikor október folyamán Gábor meghozza a késztermékeket. Na, ekkor igazi az örömünk, hiszen mindenki hazaviheti az alkotását. S az sem véletlen, hogy ezek a tárgyak szépek lettek, Feri bácsi keze is ott volt a mienk mellett.



Ha engem kérdeznének, minden pesti diákot elvinnék Orfaluba, hogy megmutathassuk: mindennapi élet és művészet elemi szükségletei az embernek. Az itt töltött nyolc nap alatt önállóságra, természetszeretetre, látásra és kreativitásara nevelném őket. Ami nem fér bele a négyéves mázsás tananyagba, az belefér a pajtában folytatott rendhagyó irodalomórákba. És közben figyelünk a kifejező olvasásra, a nyelvhelyességre, a jó stílusra. Mindez egyszerű képletbe zárható, ezen a helyen még harmónia, béke és nyugalom van, az idő a miénk. A Szinyei Merse Pál Gimnázium iskolavezetésének köszönhetően minden táborozó diák egy ajándékkönyvvel utazhatott haza; ez a szép gesztus megörvendeztette a gyerekeket, s egyben újabb utat nyitott az olvasásra nevelésre. Köszönjük szépen!
Nagyon jól éreztük magunkat!

Vissza a tartalomjegyzékhez