Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Sámuelné Ábrahám Mónika: Olvasásra születni

Nyomtatási nézet

„Az olvasással kapcsolatos attitűdök a családban alakulnak ki.  A nem olvasó gyerek mögött nem olvasó szülő áll.”[1] (Nagy Attila)

 

A magyar negyedikes diákok (10 éves) a Progress in International Reading Literacy Study (PIRLS 2006) elnevezésű 45 országot magába foglaló nemzetközi szövegértési vizsgálaton kiválóan szerepeltek. Egy másik nemzetközi felmérés, a Programme for International Student Assessment (PISA) viszont azt mutatja, hogy a 15 éves magyar gyerekek jóval a nemzetközi átlag alatt teljesítettek, és közel egynegyedük gyakorlatilag funkcionális analfabéta. A felmérésekből az derül ki, hogy a 9–10 évesek még értik az olvasottakat, viszont a felső tagozatosok mintha elfelejtettek volna olvasni.[2]

Ezek a vizsgálatok újra megerősítették, hogy az olvasás, szövegértés azoknak megy jobban, akikkel szüleik az iskolaérettség előtt rendszeresen foglalkoztak: énekeltek, verset mondtak, vagy éppen mesét olvastak. Az is kiderült, hogy jobb olvasási eredményt érnek el azok a gyerekek, akiknek a családja sok könyvet tart otthon.[3]

Robert Escarpit francia irodalomszociológus paradoxonja, mely szerint „az olvasóvá válás kérdése az iskolába járás előtt dől el”, szintén a család szerepének fontosságára hívja fel a figyelmet.[4] A korábbi vizsgálatok eredményei is ezt a kijelentést igazolják. Ezekből a felmérésekből tudjuk, hogy a gyerekek olvasási kedve, könyv iránti szeretete leginkább a szülői házban látott minták átadása révén alakulhat ki. Az olvasóvá váláshoz azonban nem elég a példamutatás, szükség van olyan tudatos szülői törekvésekre is, mint a meseolvasás, a könyvajándékozás, a folyóirat-vásárlás és a rendszeres könyvtárlátogatás. A szülők felelőssége mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a gyermekkönyv- és lapkiadókról, valamint a könyvtárakról sem, de tudnunk kell, hogy az ő szerepük erős túlzással csak másodlagos lehet az olvasóvá nevelésben, hiszen az általuk kiadott és kínált folyóiratok és könyvek elsősorban az édesanyákon és édesapákon keresztül kerülnek a gyerekekhez.

 

 

Kampányok, akciók az olvasás népszerűsítésére

Világszerte – többek között a fent említett vizsgálatoknak köszönhetően – egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a 6 éven aluli gyerekek olvasáskultúrájának fejlesztésérére és az irodalom népszerűsítésére.

Például korai olvasásfejlesztési programokat kezdeményeznek, és a kisgyermekek szülőkkel közös könyvtárlátogatását szervezik meg Nagy-Britanniában. Finnországban is komolyan veszik, hogy az olvasóvá nevelést kisgyermekkorban kell kezdeni: a közeli óvodából rendszeresen mennek át csoportok meseolvasásra, könyvlapozgatásra a könyvtárba.[5] Amerikában az újszülöttek nem ilyen-olyan cégek termékmintáit, pelenkacsomagjait kapják ajándékba a kórházból való hazatérésük napján, hanem egy könyvet, és egy ajánlólistát azzal kapcsolatban, hogy mely könyveket érdemes beszerezni a kisbabának. Mozgalom indult azért, hogy a szülők minden hónapban vegyenek egy könyvet a kicsinek, hogy ötéves korára legalább 60 darab saját könyve legyen.[6]

Az IFLA közkönyvtári főcsoportjának egyik szekciója, a Libraries for Children and Young Adults Section a gyerekek és fiatal felnőttek könyvtári ellátásának fejlesztését, valamit az olvasás népszerűsítését tűzte ki célul.[7] A szekció weblapján olvashatók a témát érintő legfontosabb írások. Ezek között szerepel a Guidelines for Library Services to Babies and Toddlers[8] (Irányelvek az 1-3 éves kisgyerekeknek szóló könyvtári szolgálatokról) címet viselő publikáció. Ebben az írásban bemutatásra kerülnek kisgyermekek olvasóvá nevelésében élen járó nemzetek sikeres projektjei. A könyvek és az olvasás megszerettetésében sikereket elérő országok a következők: Amerikai Egyesült Államok, Horvátország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Dánia, Hollandia, Kanada, Nagy-Britannia, Dél-Korea, Norvégia, Finnország, Japán, Kuba, Franciaország, Németország, Olaszország. (Sajnos Magyarország nem szerepel a „jó példák” között.)

Az alábbiakban néhány sikeres projektet szeretnék röviden ismertetni.

2007-ben a flesenburgi dán kisebbségi könyvtárban egy kísérleti programot indítottak „Baby Library 2.0” címmel. Az ún. baba-mama klub hetente egy alkalommal 2 órás programmal várja az érdeklődőket. Nagy igény van erre az összejövetelre, hiszen az anyukák tapasztalatot cserélhetnek egymással. A könyvtárban babajátékokkal, egy vastag szőnyeggel és gyümölcslével várják a legkisebbeket. A programban a következők szerepelnek: gyermekdalok, gyermekekkel való foglalkozást segítő minőségi honlap-bemutató, mesélés-felolvasás tanítása, színvonalas újságok bemutatása, családi kirándulás-ajánló, háttérmuzsika stb.[9]

A Bookstart program 2006-ban indult Németországban a briloni városi könyvtárban. A könyvtár a helyi kórházzal és a gyermekorvosokkal együttműködve könyvcsomagot ajándékoz minden anyukának a szülés utáni első gondozónői látogatás alkalmával. A második csomagot a gyermekorvos adja, amikor a kisgyerek betölti a második életévét. A program 150 németországi településen működik. A projekt kiegészül egy ún. olvasólétrával, ami nem más, mint egy mérőszalag 60-150 centiméterig. Ezen 0-tól 10 éves korig tanácsok olvashatók arról, hogy melyik életkorban milyen könyvet érdemes olvasni a gyermeknek. Az olvasólétrát nyilvános helyeken, mint például könyvtár, orvosi rendelő, iskola, óvoda stb. helyezték el. Továbbá ezeken a helyeken szórólap formájában könyvajánlásokat vihet haza a gyermek és a szülő.[10]

Az olasz nemzeti projektet, a Nati per Leggere-t a Gyermekgyógyászati Kulturális Társaság, az Olasz Könyvtári Egyesület és a Gyermekegészségügyi Központ azzal a céllal hozta létre, hogy a kisgyermekekkel minél korábban megszerettesse az olvasást, és ezáltal biztosítsa a gyermekek nyelvi fejlődését, fejlessze tudását és előmozdítsa a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot. A program mottója: „Szerettessük meg a gyerekekkel az olvasást egy könyvajándék segítségével!" A projekt hangsúlyozza a felolvasás, ("hangos" olvasás) fontosságát, amely lehetőséget kínál arra, hogy a gyermek és szülő együtt élje át az olvasottakat. A védőnők, amikor csak lehetséges, látogatásaik alkalmával könyvet visznek ajándékba a gyermeknek (fél évestől hat évesig), és felhívják a szülők figyelmét a mesélés, felolvasás fontosságára, továbbá könyvtárba invitálják őket. A projektnek köszönhetően az olasz könyvtárak bővítették szolgáltatásaikat és állományukat: programokat szerveznek a kisgyerekeknek és szüleiknek, valamint gondoskodnak a gyermekek első olvasmányairól is.[11]

Az nemzetközi tendenciáknak és a külföldi projekteknek köszönhetően a hazai könyvtárügy is felismerte az olvasás népszerűsítésének és ezen belül a hat éven aluli gyerekek olvasóvá nevelésének fontosságát.

2007 őszén került sor a “Könyvtárak összefogása a társadalomért” országos rendezvénysorozatra az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A „Nagy Olvashow” a társadalom minden korosztályának figyelmét igyekezett ráirányítani az olvasásra. A könyvtárak országszerte élményt adó programokkal készültek a legkisebbek és szüleik, a kölykök, a tinik, a nagyik látogatására. A könyvtárba beiratkozott kisbabák baba-olvasójegyet, illetve Marék Veronika által tervezett babaolvasó füzetet kaptak ajándékba.

Az említett kampányon túl említés érdemel A könyvtárügy stratégiája 2008-2013, amelyben kiemelt célként szerepel a hazai olvasáskultúra fejlesztése, azon belül pedig egy „többéves olvasási akció kidolgozása és meghonosítása: „Születéstől az első könyvemig” címmel.[12] A stratégia hatására talán Magyarországon is elkezdődhet egy komolyabb projekt, amely a szülőket, a könyvtárakat, a könyvkiadókat, az írókat, a gyermekorvosokat, a kórházakat, a védőnőket és az óvodákat is mozgósítaná a hat éven aluli gyerekek olvasóvá nevelése érdekében.

Mentségünkre szólva, Magyarországon mindig is akadtak egyéni törekvések arra, hogy könyvtárba csábítsák a legkisebbeket. Ilyenek például a könyvtárakban működő baba-mama klubok vagy az óvodásoknak szervezett könyves foglalkozások, író-olvasó találkozók stb.


 

A szülő – empirikus kérdőíves kutatás, 2008

Tudvalevő, hogy az olvasóvá nevelés nem az iskolában kezdődik, de még csak nem is az óvodában. Aki mese- és beszédhiánnyal érkezik az oviba, vagyis nem olvastak, meséltek neki a szülei, abból majdnem biztosan nem olvasó gyerek illetve felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki nemcsak azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat a könyvek és az olvasás szeretetére, hanem azzal is, hogy rendszeresen énekel, játszik és mesél a gyermekének.[13]

Egy 2008-ban kisgyermekes szülők körében végzett olvasásfelmérés eredményeiből kiderült, hogy az alacsonyabb végzettségű, általában rosszabb körülmények között élő szülők – többségében anyák – keveset olvasnak, sok időt töltenek a képernyő előtt, ritkán vagy egyáltalán nem járnak könyvtárba, és általában nincsenek tudatos törekvéseik a könyv és az olvasás megszerettetésére. Gyermekeiket nem viszik könyvtárba, nem vesznek nekik könyveket és folyóiratokat (vagy csak alkalmanként), és ami a legelkeserítőbb, hogy jóval ritkábban mesélnek, mint az érettségizett vagy diplomás felnőttek.

De lássuk egy kicsit részletesebben ennek a kérdőíves felmérésnek az eredményeit és a vizsgálat körülményeit!

A mintavételre, a kérdőívek kitöltetésére 2008 februárjában került sor. A kérdőíveket három tatabányai és egy helvéciai óvodába valamint az egyik tatabányai bölcsődébe járó gyerekek szüleivel, illetve a kecskeméti babtista gyülekezet tagjaival töltettem ki. (Összesen 97 kérdőív érkezett vissza.)

Az említett négy óvoda közül az egyik főleg hátrányos helyzetű családok gyerekeit befogadó intézmény. Választásom erre a perifériára szorult óvodára nem véletlenül esett a mintavétel során ugyanis törekedtem arra, hogy ne csak átlagos családokat „szólítsak” meg, hanem olyanokat is, akik rossz körülmények között élnek. Ugyanebből az okból, de pozitív példaként esett a választásom a kecskeméti babtista gyülekezetre, ahol a tagok 75%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

Sajnos nem számoltam azzal, hogy az említett periférián élő szülők nagy része funkcionális analfabéta, és ebből következően a kérdőív kitöltése gondot okoz majd számukra. (Mindösszesen 13 kérdőív bizonyult használhatónak.) A 13 főből csupán csak 6 anyukának sikerült elvégeznie mind a 8 osztályt, ezek közül kettőnek szakmunkás-bizonyítványa is van.

A felmérés egy másik sajnálatos momentuma, hogy főként a diplomával rendelkező szülők vették a fáradságot a kérdőív kitöltésére (48,46%).

A vizsgálat célja az volt, hogy bemutassam, mennyire példaadók hazánkban az olvasás tekintetében a szülők, és mennyire tartják fontosnak, hogy a gyermekük a későbbiekben olvasóvá váljon.

Hipotézisem – a 12–14 éves diákok olvasási, könyv- és könyvtárhasználati szokásait ismerve – az volt, hogy az alacsonyan képzett anyák és apák keveset törődnek a hat éven aluli gyermekeikkel, pontosabban ritkán van tudatos törekvésük az olvasás és a könyvek megszerettetésére. Ezzel szemben a jól és sokat olvasó tizenévesek mögött magasabban iskolázott, könyvszerető szülők állnak, akik már az iskoláskort megelőzően is sokat foglalkoznak csemetéikkel.

 

Szülői magatartásminták

A kérdőív első felében (első 12 kérdés) arra voltam kíváncsi, hogy mit látnak otthon a gyerekek a szüleiktől, családtagjaiktól: hogyan, mivel töltik szabadidejüket, mennyit tévéznek, olvasnak-e, járnak-e könyvtárba, tartanak-e otthon könyveket?


Tévézés

A vizsgálatból kiderült, hogy az érettségivel és diplomával rendelkezők kevesebbet ülnek a tévé képernyője előtt, mint az alacsonyabb végzettségűek. Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Milyen gyakran tölti szabadidejét televíziózással?” a diplomásoknak csupán 4,25%-a válaszolta azt, hogy „általában mindig”, „amikor van egy kis szabadidőm, rögtön bekapcsolom a tévét..” Ezzel szemben a csak általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkezők 54,55%-a jelölte be ezt a kategóriát.

Tudvalevő, hogy a válogatott, igényes, visszafogott időtartalmú tévézés érdeklődést kelt, kíváncsiságot ébreszt a nyomtatott betű iránt és fordítva. Sajnos azonban a vizsgálat során megkérdezett alacsonyan iskolázott szülők többsége válogatás nélkül és rengeteg időt tölt a képernyő előtt, ami minden bizonnyal az olvasás és egyéb hasznos intellektuális jellegű tevékenységek rovására megy.

Ezt a kijelentést igazolja a következő táblázat, amely a szülők szabadidős tevékenységének rangsorát tartalmazza.


A szabadidős tevékenységek rangsora

Mivel tölti a szabadidejét?

Nyolc általános és
szakmunkás
22 fő

Érettségi, technikum
28 fő

Főiskola, egyetem
47 fő

Összesen
97 fő

Otthoni játék

3.

1.

1.

1.

Kirándulás, utazás

7-8.

3.

2.

2.

Zenehallgatás

4.

2.

4.

3.

Szépirodalom olvasása

10.

4.

3.

4.

Baráti összejövetelek

5.

6-7.

5.

5.

Videózás, DVD-zés

2.

9.

9.

6.

Újságolvasás

7-8.

5.

8.

7.

Televíziózás

1.

8.

11.

8.

Ismeretközlő irodalom olvasása

16-17.

11.

7.

10.

1. számú táblázat


A táblázat szerint a szülők legkedvesebb elfoglaltsága a gyerekkel való játszás, ezt követi a kirándulás, az utazás, majd a zenehallgatás, és végül, de nem utolsósorban negyedikként a szépirodalom olvasása. Az összesített adatokban a televíziózás a 8. helyen szerepel, a DVD-zés és videózás pedig a 6. helyen áll.

Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a táblázatot, akkor azt látjuk, hogy ez a sorrend egészen másképpen alakul a csak 8 általánost és szakmunkást végzett szülők valamint az érettségizett és diplomával rendelkező anyukák és apukák között. A legmagasabb végzettségűeknél ugyanis a szépirodalom olvasása a 3. helyen áll, a tévézés pedig a 11. helyen, ezzel szemben a legalacsonyabb végzettségűeknél  a legkedveltebb időtöltés a tévézés, utána a DVD-zés és videózás. A szépirodalom olvasása csak a 10. helyen szerepel.


Olvasás

Kíváncsi voltam arra is, hogy jelenleg olvasnak-e a szülők könyvet vagy könyveket?

 

1. számú grafikon


Az 1. számú grafikonból kiolvasható eredmények –- a fentiek ismeretében – egyáltalán nem meglepőek, hiszen míg a főiskolai és egyetemi diplomával rendelkező szülőknek csupán 19,2%-a nem olvas jelenleg könyvet, addig ez a szám a legalacsonyabb végzettséggel rendelkezők esetében már 84,62%. Ha csak egy pillantást vetünk a grafikonra, akkor rögtön szembetűnik, hogy az iskolázottság növekedésével egyenes arányban nő az olvasási kedv is.

A felmérésből az is kiderült, hogy a diplomások többségére, 63,83%-a havonta akár egy-két könyvet is elolvas, ez a szám az érettségivel rendelkezők esetében már egy kicsit alacsonyabb, 46,43%.

A „soha nem olvasok könyvet” válaszra a legalacsonyabb végzettséggel rendelkező szülők 23,07%-a voksolt.


 

Családi könyvtár

 

„Nagyon sok ember sorsa múlott azon, hogy szülei  házában volt-e vagy sem könyvtár.” [14]

(De Amicis)

 

Köztudott, hogy gyermekek olvasóvá válásában nagy szerepet játszik a családi könyvtárak létrejötte és nagysága is.

A felmérés szerint a megkérdezettek közel 70%-a 100 könyvnél nagyobb családi könyvtárral rendelkezik. Természetesen itt is elmondható, hogy az iskolázottság növekedésével egyenes arányosan a családi könyvtár nagysága is emelkedik. Megdöbbentő, hogy a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők közel felének alig van egy-két könyve. Hasonlóan siralmas a helyzet a szakmunkás végzettségűek esetében is.


 

Könyvtárlátogatás

Ugyancsak példaértékű lehet a gyermek számára, ha látja szüleit könyvtárba járni. Ezért tartottam fontosnak megkérdezni, hogy a szülő tagja-e valamelyik könyvtárnak, és ha igen, akkor milyen gyakran látogat el oda?

 


2. számú grafikon


A 2. számú grafikon önmagáért beszél. A főiskolát és egyetemet végzett szülők közel 60%-a jár könyvtárba a csak általános iskolát végzettek 7,69%-ával szemben. A felmérésből az is kiderült, hogy a diplomával rendelkező könyvtártagok fele havi rendszerességgel látogatja ezt az intézményt.


 

Az olvasó szülő

Az olvasást motiváló külső tényezők között nagy szerepe van annak, hogy a gyermek környezetében él-e olyan személy, aki különösen szeret olvasni. A 3. számú grafikon jól szemlélteti, hogy a hátrányos helyzetű, periférián élő, túlnyomórészt csak általános iskolai végzettséggel rendelkező családok körében a legkevesebb azoknak az olvasó felnőtteknek vagy gyerekeknek a száma (53,85%), akik jó példaként állhatnának a 6 éven aluli kisgyermek előtt. A diplomások körében ez a szám már jóval magasabb, hiszen 91,49%-uk állította azt, hogy gyermeke közvetlen környezetében nem is egy, hanem több rendszeresen olvasó személy található.


3. számú grafikon


A 97 megkérdezett szülő véleménye szerint az édesapák (48,45%) és az édesanyák (41,24%) után a legjobban a nagymamák (22,68%), a nagypapák (15,46%), a testvérek (8,25%) és a nagynénik (7,22%) szeretnek olvasni. Ez az eredmény eltér a korábbi felmérések tapasztalataitól, ugyanis azokban az édesanyák vezetik az olvasásban élen járók mezőnyét, az édesapákat megelőzve. (A már említett, kamaszok körében végzett vizsgálat szerint az anyák 41,1%-a, míg az apáknak csak 25,4%-a szeret olvasni.)[15]

 

 

Tudatos szülői törekvések a könyvek és az olvasás megszerettetésére


„Egész pedagógiai rendszerünket forradalmasíthatnánk, ha sikerülne a szülőket rávenni, hogy napi 20 percet olvassanak óvodás és kisiskolás gyerekeiknek” (Jim Trelease)[16]

 

A PIRLS (Progress in International Reading Literacy Study) vizsgálatok eredményeinek tükrében bebizonyosodott, hogy pozitív összefüggés áll fenn az olvasás-szövegértés adott szintje, valamint az iskolakezdést megelőző, ezt segítő tevékenységi formák – például mesemondás – rendszeres gyakorlása között, mint ahogy észrevehető volt azoknak a tanulóknak a jobb teljesítménye is, akik otthonukban több mint 100 gyermekkönyvet birtokolnak, mint akik 25 könyvnél kevesebbel rendelkeznek.[17]

A fentiek ismeretében elmondhatjuk, hogy az olvasás terén elért sikerek leginkább a korai években, a szülői házban alapozódnak meg, vagyis az olvasóvá válásban fontos szerep jut a szülőknek, és nemcsak abban, hogy példát mutat: olvas, könyvet és folyóiratot vásárol, könyvtárba jár, hanem abban is, hogy vannak-e tudatos törekvései a könyv megszerettetésére.

A vizsgálat során használt kérdőív második blokkjában (13–19. és 30. kérdés) arra voltam kíváncsi, hogy milyen típusú tevékenységeket folytatnak a szülők gyermekeikkel az iskoláskort megelőzően, vagyis felolvasnak-e, mesélnek-e nekik, ajándékoznak-e könyvet és/vagy folyóiratot, viszik-e őket könyvtárba stb.

Az alábbiakban ezekre a kérdésekre kapott szülői válaszokat fogom ismertetni és elemezni.


A meseolvasás gyakorisága

A „Milyen gyakran olvas mesét a gyermekének, illetve nézeget vagy lapozgat vele könyveket?” kérdéshez a legalacsonyabb végzettséggel rendelkezők felől érdemes közelíteni. A 2. számú táblázat jól szemlélteti, hogy az aluliskolázott szülők mesélnek a legritkábban gyereküknek, hiszen 36,36%-uk írta azt, hogy „soha sem” vagy ritkán olvas mesét. (Ez a szám a diplomások körében mindösszesen 2,13%.)

Előfordult, hogy a kérdésre több válasz is érkezett, aminek az volt az oka, hogy a szülők egy része hétvégén többször: a gyerek délutáni lefekvése előtt és esténként is rendszeresen mesél, hétköznap viszont csak az esti alvás előtt.


A meseolvasás gyakorisága (%)

Milyen gyakran olvas mesét a gyermekének, illetve
nézeget vagy lapozgat vele könyvet?

Nyolc általános és szakmunkás
22 fő

Érettségi, technikum
28 fő

Főiskola, egyetem
47 fő

Összesen
97 fő

Naponta többször

4.55%

28.57%

44.68%

30.93%

Általában minden este

18.18%

39.29%

51.06%

40.21%

Hetente egy-két alkalommal

40,91%

32.14%

12.77%

24.74%

Ritkábban

22.73%

3.57%

2.13%

7.22%

Soha

13.63%

0.00%

0.00%

3.09%

2 választ adott

0 fő

1 fő

5 fő

6 fő

2. számú táblázat


A diplomások körében volt a legmagasabb azoknak a száma, akik naponta többször is időt szánnak arra, hogy együtt lapozgassák, olvasgassák a könyveket csemetéjükkel, míg a szakmunkás végzettséggel rendelkezők közül senki sem jelölte meg ezt a válaszlehetőséget, ellenben 55,56%-uk választotta a „hetente egy-két alkalommal” kategóriát. Az összesített adatokban a legtöbb szülő (40,21%) az „általában minden esete, lefekvés előtt” lehetőséget karikázta be.

Egy másik vizsgálat szerint a családok több mint felében csak az anya, mintegy 20%-ában az anya és az apa felváltva és 31%-ában a szülők mellett a nagyszülők és sokszor a nagyobb testvér olvassa a mesét.[18] A jelenlegi felmérés erre vonatkozóan nem tartalmazott kérdést, viszont abból, hogy a kérdőíveket többségében (92,78%-ában) nők töltötték ki, talán arra is következtethetünk, hogy az anyák szerepe nagyobb a gyermekek olvasóvá nevelésében, mint más családtagoké, és talán a meseolvasásban és az együttes könyvlapozgatásban is fontosabb a szerepük.

A PIRLS 2001-es vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy legtöbbet „olvasó-mesélő” szülők Angliában és Izlandon (82%), Új-Zélandon (76%) és Svédországban (70%) vannak. Az országok közötti rangsorban e téren Magyarország a 10. helyet foglalja el (59%).[19] A jelenlegi vizsgálat ennél jobb eredményt mutat, hiszen ha az első két válaszlehetőséget („naponta többször” és „általában minden este, lefekvés előtt”) összeadjuk, és kivonjuk belőle a dupla válaszok számát, akkor 64,95%-ot kapunk. (Ez 5,95%-al több mint a PIRLS 2001 vizsgálatban kapott eredmény.) Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a jelenlegi felmérés során a mintavétel aránytalanul sikerült, vagyis a kérdőívet kitöltő szülők közel 50%-a diplomás.


 

Könyvtárlátogatás

Példaértékű a gyermek számára, ha látja szüleit könyvtárba járni, de még jobb, ha a gyermek maga is könyvtártag.

A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a diplomás szülők közel 49%-a tartja fontosnak, hogy gyereke tagja legyen a könyvtárnak. Ez a szám már jóval kisebb az érettségizett szülők gyerekei esetében (25,0%), az alacsonyabb végzettségűekről (általános iskola és szakmunkás) nem is beszélve (13,64%).

Érdekes adalék, hogy míg a szülők 42,27% könyvtártag, addig a gyerekeknek csak 34,02%-a. Vajon miért van ez így? Miért magasabb a beiratkozott szülők száma, mint a gyerekeké, és egyáltalán miért ennyire alacsony a gyerekek körében a tagok száma? Talán a szülők egy része úgy gondolja, hogy amíg a gyermek nem tud olvasni, és nem jár iskolába, addig nem is érdemes beíratni? Esetleg vannak olyan gyermekkönyvtárak, ahová nem lehet hat éven aluli gyereket íratni? Valószínűleg mindkét feltevésben van némi igazság.

A megkérdezett szülők közül az egyik, egy főiskolai végzettségű nő arra a kérdésre ugyanis, hogy vannak-e tudatos törekvései a könyv megszerettetésére csak ennyit válaszolt: „Később az iskolában” Az így gondolkodó szülőtől természetesen nem várhatjuk, hogy könyvtárba vigye gyermekét.

A megkérdezettek között azonban akadt olyan is, aki fontosnak tartja gyermeke olvasóvá nevelése szempontjából a rendszeres könyvtárlátogatást. A válaszok közül néhányat az alábbiakban felsorolok:

„Néhány hónapos korától nézegetünk vele képeskönyveket, mondókáskönyveket, olvasunk neki, mesélünk. Másfél évesen írattuk könyvtárba”. […] (nő, egyetem, közgazdász), „[…] már két éves kora óta járunk könyvtárba.” (nő, főiskola, konduktor, gyógypedagógus), „[…], kicsi koruktól kezdve minden este olvasok nekik, sok könyvet kapnak ajándékba, járunk könyvtárba, könyvesboltba stb.” (nő, főiskola, óvónő), „Gyakran járunk könyvtárba a gyerekekkel, esténként olvasunk nekik” (nő, főiskola, óvodapedagógus), „Együtt könyvtározunk, a ház tele van könyvekkel. Sokat olvasok neki.” (nő, érettségi, fordító)


Könyvajándékozás

A felmérés egy következő kérdése azt vizsgálta, hogy a szülő szokott-e gyermekének könyvet ajándékozni, és ha igen, akkor általában milyen gyakran. A válaszlehetőségek a következők voltak: „rendszeresen: alkalomtól, ünnepnaptól függetlenül is”, „különleges alkalmakkor”, „évente egy-két alkalommal”, „ritkábban”, „még sosem vettem a gyermekemnek könyvet”.

Mint ahogyan várható volt, a kérdésre „nemmel” válaszolók a legalacsonyabb végzettséggel rendelkezők köréből kerültek ki (15,38%). Ugyancsak nem meglepetés, hogy a rendszeresen könyvet ajándékozók, a diplomások (59,57%).


 

Könyvespolc

Az előző kérdésből, amely a könyvajándékozás gyakoriságát vizsgálta, következtetni lehet arra is, hogy van-e otthon a kisgyermeknek könyvespolca, és ha igen, akkor azon körülbelül mennyi könyv van.

A szülők bevallása szerint a gyerekek 88,66%-ának van otthon saját könyvállománya, és ebből 57,73%-nak 31-nél is több könyve.

Többségében csak a legalacsonyabb végzettségűek válaszoltak erre a kérdésre tagadólag (69,29%). Ahol mégis van könyvespolc, ott is 30-nál kevesebb a könyvek száma.

A felmérés során interjút készítettem abban az óvodában, ahová hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Az óvónők elmondása szerint a legtöbb gyerek úgy érkezik az intézménybe, hogy még sosem látott könyvet, nem tudja azt használni, lapozni. Ezért nem is csoda, hogy a felolvasás alkalmával az 5–6 éves gyerekeknek kiscsoportos korúaknak való mesét kell olvasni, ugyanis csak ezeket értik és élvezik.

A szegénység és az aluliskolázottság azonban nem gátja annak, hogy minden családban legyen tévé, DVD lejátszó és mobiltelefon. Előfordult, hogy az anyuka nem tudta elolvasni az SMS üzenetét – lévén csak négy osztályt tudott elvégezni az általános iskolából. Az ilyen szülőtől, hogyan is várhatnánk, hogy könyvet vásároljon, és mesét olvasson a gyermekének?

Az óvónők elmondása szerint a családi könyvtár, a gyermekkönyvek és az otthoni meseolvasás hiánya miatt az itt élő gyerekek többségének szókincse hiányos, beszéde és gondolkodása kortársaikéhoz képest elmaradott.

Nem csodálkozhatunk tehát, ha ezekben a családokban felnövő gyermekek a későbbiekben a funkcionális analfabéták táborát gyarapítják, és rosszul teljesítenek a nemzetközi szövegértési vizsgálatokon, nem beszélve arról, hogy felnőtt korukban hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon kortársaikkal szemben, és kiszolgáltatottak lesznek az élet más területén is.

Egy korábbi, 12–14 éves gyerekek körében végzett olvasásfelmérés eredményeiből tudjuk azt is, hogy a hátrányos körülmények között élő tizenévesek annak ellenére, hogy olvasási-, könyv- és könyvtárhasználati szokásokból – többek között a szülői háttérnek köszönhetően – jóval gyengébben vizsgáztak más iskolástársaiknál, mégis irracionális terveket tűztek ki maguk elé, hiszen többségük szakközépiskolában vagy gimnáziumban szeretett volna továbbtanulni. Ebből is láthatjuk, hogy az álmok és a valóság között gyakran mély szakadék tátong.[20]

De vajon mit tehetünk, hogy ez a szakadék eltűnjön, és az álmok valóra válhassanak? Természetesen nem elégedhetünk meg azzal, hogy fokozott figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetből induló kisgyerekek olvasóvá nevelésére. Mindenképpen foglalkoznunk kell a szülőkkel is, méghozzá a sikeres nemzetközi projektekhez hasonlóan az egészségügyet, a könyv- és lapkiadókat és gyermekkönyvtárakat is bevonva és mozgósítva.

Talán ennek most van némi realitása, ha a könyvtárügy 2008–2013. évre vonatkozó stratégiájára gondolunk.




[1] Nagy Attila: Háttal a jövőnek? (Tennivalók az Olvasás Éve után) = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2002. 12. sz. p. 32.

[2] Balla István : Az iskolában felejtünk el olvasni = Figyelőnet,  2007. november 30.

URL:http://www.fn.hu/belfold/0711/iskolaban_felejtunk_el_olvasni_177316.phpLetöltés dátuma: 2008. február 8.

[3] Képzést minden korosztálynak! = Világgazdaság Online, 2007. december 5. URL: http://www.vg.hu/nyomtat.php?cikk=199420 Letöltés dátuma: 2008. február 8.

[4] Gereben Ferenc –  Katsányi Sándor – Nagy Attila: Olvasásismeret: olvasásszociológia, olvasáslélektan, olvasáspedagógia. Bp. 1992.  p. 361.

[5] Eigner Judit: Könyvtáros szemmel Finnországban = Iskolakönyvtáros, 2005. 1–2. sz. p. 21–22.

[6] Boldizsár Ildikó: Mesebőrönd: Tóth Krisztina: A londoni mackók. = Új Forrás, 2004. 2. sz. p. 108–109.

58 Libraries for Children and Young Adults Section.

URL: http://www.ifla.org/VII/s10/index.htm Letöltés dátuma: 2008. február 13.

[8] Guidelines for Library Services to Babies and Toddlers. IFLA Professional Reports, No. 100. - International Federation of Library Associations and Institutions., 2007.

URL: http://www.ifla.org/VII/d3/pub/Profrep100.pdf Letöltés dátuma: 2008. február 13.

[9] Guidelines for Library Services to Babies and Toddlers. 2007. p. 22.

URL: http://www.ifla.org/VII/d3/pub/Profrep100.pdf Letöltés dátuma: 2008. február 13.

[10] Die Leselatte. (Die Stadtbibliothek Brilon) URL:http://www.leselatte.de/leselatte /seiten/frames_09-2006/startseite_deutsch.html Letöltés dátuma: 2008. február 15.

[11] Guidelines for Library Services to Babies and Toddlers. 2007. p. 22. URL:http://www.ifla.org/VII/d3/pub/Profrep100.pdf Letöltés dátuma: 2008. február 13.

[12] A könyvtárügy stratégiája 2008–2013 URL:http://www.ki.oszk.hu/107/e107_files /downloads/strat_szeptember10.pdf Letöltés dátuma: 2008. február 6.

[13] Boldizsár Ildikó: Rágom, nézem, hallgatom: a 0-6 éves korú gyermekek „olvasmányairól” = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2007. 8. sz. p. 10–11.

[14] Gondolatok írásról, olvasásról. / szerk. Suppné Tarnay Györgyi. [Szigetmonostor], 1997.

[15] Ábrahám Mónika: 12–14 éves gyerekek olvasási, könyv- és könyvtárhasználati szokásai. = Új Pedagógiai Szemle, 2006. 1. sz. p. 21.

[16] Nagy Attila: Az olvasásismeret alapjai. Bp. 2004. p. 13.

[17] Nemzetközi olvasásvizsgálat – PIRLS 2001. / ford. és összeáll. Mihály Ildikó = Új Pedagógiai Szemle, 2003. 7–8. sz. p. 201–211. URL: http://www.oki.hu/oldal. php?tipus=cikk&kod=2003-07-vt-mihaly-nemzetkozi Letöltés dátuma: 2008. március 7.

[18] Nagy Attila: Az olvasásismeret alapjai. Bp. 2004. p. 13.

[19] Nemzetközi olvasásvizsgálat – PIRLS 2001. / ford. és összeáll. Mihály Ildikó = Új Pedagógiai Szemle, 2003. 7–8. sz. p. 201–211. URL: http://www.oki.hu/oldal.php? tipus=cikk&kod=2003-07-vt-mihaly-nemzetkozi Letöltés dátuma: 2008. március 7.

[20] Ábrahám Mónika: 12–14 éves gyerekek olvasási, könyv- és könyvtárhasználati szokásai = Új Pedagógiai Szemle, 2006. 1. sz. p. 23.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: