Csík Tibor: Olvasásfejlesztés, olvasásnépszerűsítés a könyvtárban

Nyomtatási nézet

Az írni-olvasni tudás, valamint az olvasási készség és az olvasásmegértés fejlesztése minden korban alapvető fontosságú volt. [1] A könyvtáraknak, s közöttük is az iskolai könyvtáraknak mással nem pótolható szerepük van az olvasáskultúra terjesztésében. Munkájukat azonban folyamatosan hozzá kell igazítani az adott kor elvárásaihoz és lehetőségeihez.

A könyvtárak több mint egy emberöltő óta szembesülnek azzal, hogy az ismeretközlésben az írásbeliség szerepe visszaszorulóban van. A XX. század a „mediális forradalmak” kora volt, s a századvégtől az írás szerepvesztése fölgyorsult. Az ismeretátadásban egyre nagyobb teret nyertek a számítógépes technológián alapuló új eszközök, melyek képesek valamennyi emberi közlésformát integrálni. [2] A történtek hatására a szellemi életben divatossá vált a hangos olvasás versus néma olvasás, orális versus írásos kultúra szembenállást taglalni. És neves irodalmárok hirdetik – nyomtatott könyvek és folyóiratok lapjairól – az írásbeliség dominanciájának végét, a posztliteralitás korának eljövetelét.

Mindezek ellenére az értő olvasás elsajátítása a ma nemzedékei számára is elsődleges fontosságú maradt. A nemzetközi szervezetek hangsúlyozzák, hogy nélkülözhetetlen az emberhez méltó élethez ezért erőfeszítéseket tesznek az írni-olvasni tudás terjesztéséért. [3] A legfejlettebb országok olyan alapkészségnek tekintik, amely nélkül az egyén képtelen az életben önállóan boldogulni. A célt abban jelölik meg, hogy a társadalom valamennyi tagja képes legyen ismereteit folyamatosan gyarapítani, megújítani, felelős állampolgárrá válni. A „XXI. század kulcskompetenciái” között tehát ott találjuk az írást és az olvasást az államközösségek és a nemzetek normatív dokumentumaiban is. [4]

Azt tételezzük, hogy az olvasásnak a jövőben is meghatározó szerepe lesz a gondolatok, eszmék megismerésében és a kommunikációban. Ebből következően a könyvtári tevékenység középpontjában továbbra is az írásban rögzített tudás rendelkezésre bocsátása marad. A hordozó, az írásmű megjelenése, tehát a rögzítés és a terjesztés technológiája másodlagosnak tekinthető. Nem vitatjuk más médiumok fontosságát, és elismerjük, hogy a kulturális élet egyes területein nem az írott források az elsődlegesek. Korunkban azonban még ez az általános és a tudományos életben a meghatározó közlésforma. A könyvtáraknak azonban sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelniük az ismeretközlés más formáira, amennyiben az ismeretátadás intézményrendszerében meg kívánják őrizni jelenlegi szerepüket. [5]

Nem jó az új helyzethez való egyszerű alkalmazkodásban gondolkodni, hanem keresni kell a továbblépés, a megújulás lehetőségeit. A hagyományos könyvtári és dokumentációs munka mellett az oktatás szerepe egyre fontosabb. Az oktatás két legjelentősebb területe az olvasáskultúra fejlesztése és az információs műveltség átadása. Célunk, hogy a könyvtárak feladatait az olvasásnépszerűsítésben élesebb megvilágításba helyezzük, továbbgondolásra ösztönözve és hozzájárulva ezzel a könyvtárak oktatási tevékenységének megújításához.

Könyvek tára

A történelem sokféle civilizációjának megítélésében biztos értékmérőnek tekintjük a könyvtárak létét, a gyűjtemények összetételét. A nyugati kultúrában a könyvtárakat egy történeti fejlődési ív konstans elemeként, változatlan szerepben szokás láttatni. Maguk a könyvtárak is egymással versengve alakítják évszázadokra visszanyúló, tiszteletet parancsoló múltjukat, mutatják be gyűjteményük legrégibb darabjait. Pedig a ma könyvtára – a lelkesítő és szép előzmények ellenére – a XIX. század nyomtatott kultúrájának intézménye és a tömegtársadalom igényeinek kielégítője.

A nyomtatás, a nyomtatott könyvek, folyóiratok meghatározó módon formálták kultúránkat. A nyomtatott médiumhoz kapcsolódóan ment végbe a „tartalom-előállítás és -szolgáltatás” intézményesülése, azaz létrejöttek a könyvkiadó és -kereskedő cégek. A nyomdák, de legfőképpen a nyomdaipar a társadalom egyre szélesebb rétegei számára tette elérhetővé a kulturális javakat.

A nyomtatás tagadhatatlanul fölerősítette az írás gondolkodásra gyakorolt hatását. Marshall McLuhan legtöbbször hangoztatott vádjai szerint a gondolkodásmódot szekvenciálissá és hierarchikussá alakította. A XX. század elejére azonban – így McLuhan – az ismeretközlésben a nyomtatás elveszítette az egyeduralmát: vége a Gutenberg-galaxisnak. [6]

A könyvtárosok végignézve a polcokon vagy a raktározási gondok közepette hitetlenkedve kérdezik: Vége a Gutenberg-galaxisnak? S valóban, a nyomtatás mint technológia a „közlés tárgyiasításának, az ismeretmegőrzésnek” még ma is a legmegbízhatóbb formája. Sőt, ha az „információelérés” valamennyi költségét számba vesszük még nagyon is versenyképes. És megfeledkezve a papírnyűvő gombákról, rovarokról és a savasodásról, el kell ismerni a „hordozó” tartósságát és ellenálló-képességét…

Közoktatás és könyvtár

A könyvtár a XIX. században vált – a mai értelemben is – a köz művelődésének és oktatásának intézményévé. A könyvtárak a társadalmi elvárások és a rendelkezésre bocsátandó források szerint differenciálódtak, s általánossá vált, hogy a közoktatási intézményekben iskolai könyvtárat állítanak föl. Ezek elsődleges feladata kezdetben az oktató-nevelő munka támogatása volt, de lehetőséget adtak a diákoknak is az olvasásra, tudásuk önálló fejlesztésére. Az ismeretek és a publikációk gyarapodásával, majd az új médiumok megjelenésével egyre fontosabbá vált a különböző dokumentumok sajátosságainak bemutatása, használatuk elsajátítása. Az olvasáskultúra terjesztésében a könyvtárak egyre inkább támaszkodhattak a kiteljesedő gyermek- és ifjúsági irodalomra. Az iskolai könyvtár átalakult, fejlődött, s a szertár jellegű gyűjteményből oktatási háttérintézmény vált, rögzített normákkal és önálló oktatási feladattal. [7]

Az internet jelentőségét aligha lehet túlbecsülni az iskolai könyvtár vonatkozásában is. Általa nemcsak a gyűjteményre alapozott képzési tevékenység és a könyvtári szolgáltatások, hanem az ismeretszerzés és a tudásközvetítés egésze került teljesen új dimenzióba. Miközben az iskolai könyvtárnak nem változtak az oktatási feladatai: olvasóvá nevelés és annak megtanítása, hogyan lehet eligazodni az ismeretek között és megszerezni a szükséges információkat.

A könyvtártípusok közül elsősorban az iskolai könyvtárakkal szemben elvárás, hogy támogassák az irodalmi műveltség megszerzését. A gyűjteményépítés kiemelt szempontja tehát az irodalmi kánonnak való megfelelés. A magyar irodalmi műveltséget a „Kik vagyunk? Mik vagyunk?” kérdésekre adott történeti, haladáselvű válasz határozza meg. Jól jelzi viszont a nemzet XX. századi tragikus történetét, hogy még ma is a hosszú XIX. század irodalmi hagyományai a legelfogadottabbak. [8] Az ekkor íródott művek képezik a kötelező olvasmányok törzsét. (Vö. az Egri csillagok népszerűsége.) Az írói mesterség ismerete például, szinte csak a műelemzések szükséges részeként elvárt.

Az irodalomtanításban [9] – ahogy az oktatás egészében – érvényesül az „ad usum Delphini” elv. Az iskolai könyvtárnak – az IFLA és az UNESCO álláspontja szerint is – igazodnia kell az iskola erkölcsi világképéhez éppúgy, mint küldetéséhez, céljaihoz és feladataihoz. [10] Az adott keretek között a könyvtárnak, illetve a könyvtárosnak mással nem pótolható szerepe van az alkotói életművek teljesebb megismertetésében, a szerzőkről kialakított kép életszerűbbé tételében. És nem kis feladat – a francia kultúrkörből véve ezt a példát is – a „Verlaine-párhuzamok” kezelése sem…

A műveltségi területek integrált oktatására számos kezdeményezés történt. Mindezek ellenére a felsőbb évfolyamokon, a továbbtanulásra fölkészítő tantárgyak mögött egy-egy diszciplína ismeretanyaga áll. Az iskolai könyvtárnak nemcsak lehetősége, hanem feladata is – a foglalkozásokon, a tájékoztató munkában, az informális tanulásnak helyt adva – a különböző ismeretkörök közötti szerves kapcsolatok bemutatása, a diszciplináris széttagoltság oldása.

A szépirodalom tekintetében remek alkalom adódik más művészeti ágak (pl. film, zene) hasonló alkotásainak földolgozására. Az irodalmi kánon igen mostohán bánik az „alkalmazott irodalom” szerzőivel, jobb esetben Gesamtkunst-bedolgozóknak vagy csak show business iparosnak tekintve őket. Pedig Balassi az egyik legsikeresebb szórakoztatóművészünk, sőt Ady is írt dalszöveget kabaréba. A közoktatás tananyagában a populáris kultúra megjelentetésére csak korlátozottan van mód, az iskolai könyvtár azonban vállalhatja a hídverő szerepét. Az olvasás iránti érdeklődés felkeltésének, a felsőbb évfolyamosoknál az olvasási készség szinten tartásának hatékony módja a „könnyűműfaj”, a „szórakoztatóipar” alkotásainak könyvtári felhasználása.

Gyűjteményépítés

A világnyelvekkel ellentétben a magyarban a könyvtár szó pontosan jelzi, hogy miből áll a gyűjtemény. Általánosan fogalmazva a könyvtár az írott, papíralapú művekhez kötődik elsősorban. Mind az írásbeliség, mind a hordozó tekintetében nagy változást hozott a digitális rögzítés és a webes technológia. Az irodalmi szövegek nem papíron, hanem elektronikusan kerülnek a nyilvánosság elé és számítógépes adatbázisokban gyűlnek, a hálózaton vagy egyéb formában teszik elérhetővé a műveket.

Az elektronikus könyvek, folyóiratok új kihívást és új költségeket jelentenek a könyvtárak számára is. Bár sok írástudó idegenkedve figyeli, hogy milyen nagy és biztos üzlet a technológiai váltások követése, a „régi művek” más hordozón, például elektronikus formában való megjelentetése. Sokakat elborzaszt a szellemi alkotót védő törvény betűjét betartó, de a törvény szellemével és céljával ellentétes, nyíltan haszonszerzésre irányuló „digitalizáció”. Mások tudomásul veszik, hogy a változás mindig teret ad negatív jelenségeknek is. A könyvtárak többnyire nincsenek döntési helyzetben, el kell fogadniuk a körülményeket; mint ahogy annak idején elfogadták, hogy a mikrobarázdás pvc lemezt fölváltotta a cd. (Hogy mintegy 30 év után, most újra megjelenjen, de már az „audiophile pvc lemez”.) Az új technológia azonban új közlésformák létrejöttét is lehetővé tette.

Az írásbeliség és az írott művek kultúrában elfoglalt helyzetét megváltoztatta az elektronikus közlés popularizálódása. Az infokommunikációs eszközök révén új, írásos közlésformák – mint például sms, blog, e-mail – jöttek létre. A weben könnyen közzétehetők és széles körben olvashatók az irodalmi vagy annak szánt művek, vélemények, hozzászólások egyéb irományok. Egyre nő azok száma, akik nem tollat ragadnak, hanem a számítógép billentyűin írják le gondolataikat. Nem lehet a magaskultúra ormairól lenézve ítélkezni, a könyvtárnak az új közegben is teljesíteni kell küldetését, s amit lehet saját javára fordítani az olvasás területén is.

A könyvtárak állományát nemcsak írásos művek alkotják. A XX. században a könyvtárakba folyamatosan kerültek be képi és hangzóanyagok, amelyekből hordozónként csoportosítva külön gyűjteményrészeket képeztek. Az olvasásfejlesztés sokkal hatékonyabb, ha a többi közlésformát is bevonjuk, s annak bázisa nem szűkül le az írott-nyomtatott szövegekre. A könyvtár gyűjteménye azonban behatárolja a lehetőségeket. Ezért az internetes forrásokból virtuális gyűjtemény szervezhető az olvasásnépszerűsítés támogatására. A könyvtáraknak információs kapuvá kell válniuk, mely belépést biztosít az ismeretek világába, elvezet az emberiség fölhalmozott tudásához.

Az olvasás mint kulturális élmény

A könyvtárnak már akkor fontos feladata van az olvasás megszerettetésében, amikor még az egyén nem tud olvasni. [11] Az első lépésekhez tartozik a képek nézegetése, a könyvek kézbevétele, megvizsgálása, a velük való bánás elsajátítása és az olvasó emberek megfigyelése. Fölfedezésre vár, hogy milyen sokfélék az írott dokumentumok, be kell járni a könyvtári tereket és megismerkedni a könyvtárosokkal.

Az olvasás elsajátításának segítése [12] hagyományosan a kevés szövegű képeskönyvek, a nagy betűs könyvek alkalmazásával történik. Ki kell használni, hogy a könyvtárban a könyvek mellett más képes, kevés szöveget tartalmazó források is rendelkezésre állnak. Érdekes a képaláírásos dokumentumok, közöttük is a diafilm újrafelfedezése. A szöveg mennyisége és minősége tekintetében a fokozatosságot tekinthetjük másodlagosnak, azzal foglalkozzunk, ami a gyereknek tetszik, ami leköti a figyelmét.

A könyvtár rendjében eligazodás első lépesének a kis olvasót érdeklő dokumentumok helyének felfedezését szokás tekinteni. Tágítva a kört és más témájú könyveket ajánlva el lehet magyarázni, hogy a könyvtárban mindennek megvan a maga helye. Az írott források sokféleségével való ismerkedésben egyre inkább erősítendő a dokumentumok tartalmi vonásainak bemutatását. (E tekintetben sem lehet mindig érvényes szabályokra hivatkozni, de például lényeges a szépirodalom és a tényirodalom elkülönítése.) A különböző források megismerése szorosan összefügg a dokumentumokat kezelő eszközökkel való bánás elsajátításával. (A könyvtárnak ebben a vonatkozásban meglévő feladataira mindenképpen szükséges utalnunk, tárgyalása azonban nem tartozik témánkhoz.)

Amikor már biztonsággal megy az olvasás, [13] az érdeklődés fenntartása az elsődleges. A megszerzett készség fejlesztése, valamint a folyamatos olvasás, a figyelem összpontosításának begyakorlása egyaránt fontos. Az olvasási kedvet nagyban támogatja az önálló választásra ösztönzés. Kiemelten kell figyelni a tizenévesekre, mert az a tapasztalat, hogy az ő olvasási készségük jelentős mértékben visszaesik. [14] Bevált gyakorlat, hogy ahhoz hasonló könyvet ajánl a könyvtáros, mint amelyik tetszett a diáknak. Az olvasási élmény megerősítéséhez hozzájárul a visszajelzés kérése, beszélgetés az olvasottakról: Mi tetszett? Mi nem tetszett benne?

A könyvajánlás az olvasók igényeinek megismerésén, olvasási készségének fölmérésén nyugszik, a tájékoztató munka szerves részét képezi, igazi könyvtárosi feladat. Mint minden szakmai tevékenységnek, ennek is megvannak a „tudományos” alapjai: szükséges hozzá pedagógiai és fejlődés-lélektani ismeret, jártasság a gyermekirodalomban és a könyvtár állományában, hogy csak a legfontosabbakat említsük. [15] Ez az, ami tanulható, s ez az, aminek készség szintű alkalmazása elengedhetetlen, de önmagában nem biztosítja a sikert. A szakmai fölkészültség és a gyakorlat mellett szükséges az elhivatott személyiség, ami kialakítja és fejleszti az egyénre szabott könyvajánlás módszereit.

Az olvasás minden kultúrában különleges tevékenység; rendje van, egyfajta rítus. Az olvasó ember környezetében tartózkodókkal szemben is elvárások vannak. A megfelelő viselkedésminták megismerése és elsajátítása az iskolai könyvtár nélkül elképzelhetetlen. Bár az egyén alakítja ki a maga olvasási módszerét, tanulja meg befogadni és élménnyé tenni az olvasottakat. A könyvtár teret ad az egyéni érdeklődés kibontakozásának, és segíti a fejlődés saját útját, ütemét megtalálni. A könyvtárban minden azért van, hogy megismerjék, használják, de e közben, a „szolgáltatások igénybevételekor” tekintettel vagyunk másokra és kölcsönösen betartjuk a szabályokat.

Művelődés és kulturális tudatosság

A könyvtárosnak számolni kell azzal, hogy a mozgóképkultúrával a gyerekek már igen korán szembesülnek, jól ismerik az ilyen alkotásokat, ezekhez kötődnek. Az olvasmányok kiválasztásánál ezért ezekre az előismeretekre és a kötődésre célszerű építeni. Egy-egy történet többféle feldolgozása, a kulcsjelenetek felidézése más művészeti ágakban hozzájárul az olvasmányélmény elmélyítéséhez. A szépirodalom XIX. században betöltött szerepének jó részét a XX. században a mozgóképművészet vette át. Ez az a közlésforma, amire elsősorban támaszkodni lehet az olvasásnépszerűsítésben. [16]

Némileg hasonló a helyzet az ismeretterjesztő művekkel. A természet- és mérnöki tudományokhoz tartozó ismeretekkel a gyerekek jóval azelőtt találkoznak, hogy arról tanultak volna a formális oktatásban. Természetesen az olvasásfejlesztés nem csak a szépirodalmi művekkel lehetséges, sőt… Az irodalom és a tudomány, vagy másként a fikció és a valóság elkülönítéséhez szükséges ismeretek és készségek kialakítása azonban nagyon nehéz és összetett munka, mely szoros együttműködést föltételez a pedagógusokkal.

Ahogy azt korábban említettük, a könyvtár lehetőséget ad arra, hogy valamennyi műveltségterületen gyarapítsuk tudásunkat. Bátorítani kell a tanulókat, hogy minél több területen tegyék próbára szellemüket. A még oly céltalannak tűnő böngészés – például – segítheti a könyvtár állományának megismerését, lehetőséget teremt az informális tanulásra és az olvasás gyakorlására. A könyvtár egyik fő feladata, hogy támogassa a kulturális tudatosság kialakítását.

Az olvasásnépszerűsítés egyik általánosan használt módszere, a művek világába való bevonás, az involválás. A cselekményhez és a szereplőkhöz kapcsolódóan lehet rajzot, jelmezt vagy arcfestést stb. készíteni. A nagyobbaktól lehet véleményt, ajánlást kérni, valamint a cselekményt vagy egy-egy jelenetet át- és továbbgondolni. A könyvekhez írt hozzászólás (comment), blogolás stb. az iskolai könyvtár honlapján is jól működik, s be lehet vonni a pedagógusokat, az iskola közösségét.

Az irodalmi művek földolgozása, előadása az iskolai élet szerves része, de az olvasásnépszerűsítésnek is az egyik legismertebb eszköze. A diákok olvasmányélményeiket a lekülönbözőbb módon mutathatják be: felolvasnak belőle, illusztrációt készítenek hozzá, dramatizált formában előadják (bábozás stb.). A művekhez, az alkotókhoz kapcsolódóan lehet kiállításokat összeállítani, s a kiállítások lehetnek valóságosak vagy virtuálisak. Érdemes az új formákkal kísérletezni, kihasználva például az infokommunikációs eszközöket, a mobiltelefonok kép-, hang- és mozgókép-rögzítési lehetőségét stb. A földolgozások alapos előkészítést igényelnek, illeszkedniük kell az iskola hagyományaihoz (pl. diákszínpad), és megvalósításuk történhet a könyvtáros és a pedagógus együttműködésével.

Az olvasás mint közös tevékenység

Az olvasási tevékenység megismertetésében elsődleges és mással nem pótolható szerepe van a családnak. [17] Vannak példák arra, hogy a könyvtárak a gyermeket váró kismamáknak és kispapáknak szerveznek olvasórendezvényt. Ahogy az olvasóvá nevelést, úgy a könyvtárba járást sem lehet elég korán elkezdeni… A könyvtárak akkor kerülnek igazán helyzetbe, amikor a gyerek figyelmét már leköti a képnézegetés, fölkeltettük érdeklődését a mondókák, dalok, mesék iránt. A könyvtáros fel tudja hívni a szülők figyelmét a könyvekkel való közös foglalkozás és mindenekelőtt a felolvasás fontosságára.

A kisgyermekes szülők számára szervezett programoknak kettős célja van. Egyrészt, hogy a gyűjtemény és a szolgáltatások révén áttekintést adjon a gyermekkönyvekről, audiovizuális anyagokról, segítsen a választásban, továbbá rendelkezésre bocsássa az olvasással, neveléssel foglalkozó szakirodalmat. Másrészt közösséget formáljon, melyben a szülők kicserélhetik tapasztalataikat, a gyerekek ismerkedhetnek az olvasással, közös élményekre tehetnek szert.

A kisgyermekeknek szóló olvasáskampányra jó példa az American Library Association Born to Read című programja. [18] A hazai rendezvények közül kiemelendő az Informatikai és Könyvtári Szövetség koordinálásban évek óta megvalósuló Babaolvasó és Kölyökolvasó programok, [19] és a hunra Magyar Olvasástársaság Olvasó-társ című projektje. [20] Németországban a Lesetart olvasásnépszerűsítő program [21] korcsoportokra lebontva a társadalom egészét megszólítja. Franciaországban a helyi közösségeket összefogásra bíró, kulturális értékeiket fölmutató olvasás ünnepet szerveztek. [22] A példák hosszan sorolhatók, az eredmények a megjelölt webhelyeken jól dokumentáltak. Érdemes abból a szempontból is megvizsgálni ezeket a kampányokat, hogyan biztosítják az anyagi hátterüket állami vagy magánforrásokból, milyen szerepet vállalnak a könyvkiadók és -forgalmazók.

Az iskolai könyvtárak nagy előnye, hogy az oktatási intézmény diákjai, tehát a potenciális használók adottak. Az olvasás megszerettetésére igen alkalmasak a csoportos rendezvények. A könyvtárak leggyakrabban a már említett felolvasásokat szervezik. A kicsiknek tartott foglalkozásokon a könyvtáros mesét, verset olvas és mondókákat mond a gyerekekkel. A nagyobbak körében népszerű az olvasmányélményeken alapuló történetmesélés, és meg lehet próbálkozni azzal is, hogy a diákok olvassanak fel egymásnak.

A könyvtáros szervezhet könyvbemutató rendezvényt, melynek lényege a fentebb már említett könyvajánlás. A foglalkozáson a könyvtáros vagy a pedagógus egy-egy művet úgy mutat be, hogy fölkeltse a tanulók érdeklődését. A foglalkozások tematikája természetesen nem csak egy műre épülhet, lehet másként téma, irodalmi alak, műfaj köré is szervezni. Minden korosztálynak megvannak a „menő” témái, a feladat az, hogy erre egy olvasásra ösztönző csoportfoglalkozást építsünk.

A rajongói klubok (fan club) mintájára elvileg bármilyen tárgyban szervezhető könyvtári klub. Az olvasás mellett az információgyűjtés és -feldolgozás is gyakorolható. A lelkes klubtagok munkáiból, virtuális kiállítás és weboldal is készíthető. A komoly projektekbe a témától függően, a szülők és tanárok mellett „szakértőket” is be lehet vonni.

Vannak rendezvények, melyeknél nem a téma, hanem a közösségi élmény nyújtása az iskolai könyvtár megszerettetése az elsődleges cél. Nagyon népszerűek az „egy éj a könyvtárban” pizsamaparti típusú foglalkozások, a játékos vetélkedők, a népszerű vagy különleges foglalkozású emberek bemutatása, az érdekes állatok megismerése stb. A foglalkozásokban keveredhet az eddig említett valamennyi elem is, a gyakorlott könyvtárosok jól tudják, melyik korosztályt mivel lehet leginkább megfogni, milyen elemek együttese éri el a kívánt hatást.

Az olvasás a közösségteremtés, a közösségépítés eszköze. A könyvtárak olvasóikból valamely közös jellemvonásuk alapján – mint korcsoport, foglalkozás, azonos érdeklődés stb. – könnyen szervezhetnek kis társaságokat, köröket. A jól működő közösségek biztos hátteret adnak a rendezvényekhez és valódi támaszai a könyvtárnak.

Az angolszász országokban nagy hagyománya van az olvasásra ösztönző, akár versenyszerű mozgalmaknak. A kölcsönzött könyvek száma, az olvasottakról készített napló, rajz vagy egyéb földolgozás az értékelés alapja. Külön érdekessége ezeknek a kampányoknak, hogy többségüket a nyári szünetben rendezik meg. Remek példa erre az Egyesült Királyságban évente lebonyolított Summer Reading Challenge. [23]

Hazánkban jelentős múltra tekinthet vissza az olvasóköri mozgalom, az olvasótábor [24] és a műveket, előadókat népszerűsítő könyvtári rendezvény: az író-olvasó találkozó, előadói est stb. Érdekes jelenség, hogy az üzleti élet milyen hatékonyan használja ki ezeket a formákat, mind a kiadványok, mind a vállalatok népszerűsítésére. A pénzszűkében lévő könyvtárak igyekeznek valamennyi külföldön bevált, saját erőből megvalósítható rendezvényt megszervezni, adaptálni. [25]

Teljesen új jelenség a kultúrában a számítógépes, illetve videojátékok használata a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt. A digitális technológián alapuló játékok már a mobiltelefonokon is ott vannak, de a legjobban kidolgozott programok, csak speciális célszámítógépeken futtathatók. A tartalmuk és a játékosok személyiségére, készségeire gyakorolt hatásuk vizsgálatával számos tanulmány foglalkozik. Kétségtelen társadalmi hatásuk is: mint közösségi médium körül valóságos szubkultúra alakult ki. A játékfejlesztők munkájukkal kapcsolatban elektronikus művészetről beszélnek.

Az idő el fogja dönteni, hogy a vásári mutatványként induló mozgóképhez hasonlóan műalkotás válik-e a videojátékból. A jelen kérdése az, hogy milyen módon hatnak az olvasásra ezek a játékok.

A Reading Agency nevű szervezet az Egyesült Királyságban végzett, 2010-ben publikált vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy ez a digitális technológia jó hatással van a tanulókra, és fölhasználható az olvasási kedv támogatására. A megfelelő módon megválasztott játék motivál, gazdagítja a készségeket és olvasásra ösztönöz. Következő lépésként azt jelölték meg, hogy a fejlesztőkkel és a kiadókkal az olvasást „játékba fordítsák”. [26]

Az olvasás és az iskolai könyvtár – fölmérések tükrében

Meglehetősen kézenfekvő állítás, hogy a könyvtárba járás, a könyvtárhasználat hozzájárul az olvasási készség fejlődéséhez. [27] Mégis amikor az iskolai könyvtárak helyzete és feladataik ellátásához szükséges források kerülnek szóba, ez a tényező már nem esik kellő súllyal a latba, nem jelenik meg a döntési szempontok között. Ezért érdemes erre újra és újra fölhívni a figyelmet független, empirikus vizsgálatok eredményeire hivatkozva.

Az egyesült királyságbeli National Literacy Trust 2009-ben megvizsgálta az iskolai könyvtárak és az olvasás kapcsolatát. [28] A kérdőíves fölmérésben 17 089 fiatal vett részt 112 iskolából, a diákok kora 8-16 év, de többségük 11 és 12 éves volt. A példás alapossággal lefolytatott és földolgozott vizsgálat teljes ismertetésére nem vállalkozunk, csak a legfontosabb következtéseit mutathatjuk be:

A megkérdezett fiatalok 68,7 százaléka használja az iskolai könyvtárat.

Nagyon erős a kapcsolat az olvasni tudás és a könyvtárhasználat között. Az elvárhatónál gyengébben olvasó fiatalok között majd kétszer annyian állították, hogy nem könyvtárba járók, mint azt, hogy igen. Az átlagosan vagy annál jobban olvasók között közel háromszor annyian vallották magukat könyvtárhasználónak, mint nem könyvtárhasználónak.

Az iskolai könyvtárat használók körében a lányok aránya nagyobb a fiúkénál, és az életkor előrehaladásával a fiúk könyvtárhasználatában gyors és lényeges a visszaesés.

A fiatalok főbb – az eredeti szóhasználatot követve – etnikai háttér szerinti megoszlása a következő volt: közel 77 százalék „fehér” (brit, ír stb.), közel 6 százalék „kevert” (fehér-fekete, fehér-ázsiai stb.), több mint 10 százalék ázsiai (pakisztáni, indiai, kínai stb.). Könyvtárhasználó az ázsiaiak több mint 80 százaléka, a kevert etnikai hátterűek közel 70 százaléka, a fehérek közel 68 százaléka és a feketék (afrikaiak, karibiak) több mint 67 százaléka.

Az iskolai könyvtárat választók döntésük indoklásában a következő sorrendet állították: a könyvtár érdekes olvasnivalókkal rendelkezik, barátságos hely, számítógépei vannak, sok egyéb anyagot is találni, a barátaim is ide járnak, itt magam választhatok.

Óriási tekintélynek örvendenek hazánkban az oecd kezdeményezésére megvalósuló pisa-fölmérések. [29] A 15 éves korosztály – mintegy 4600 7–10. évfolyamos tanuló – körében végezték el a vizsgálatot 2009 tavaszán. [30] A földolgozott adatok szerint az iskolák 88,6 százaléka rendelkezik könyvtárral, míg Magyarországon ez az arány közel 91,4 százalék. Ezzel az értékkel azon országok között vagyunk, amelyeknek a diákjai a legjobb teljesítményt mutatták. (Pl. Koreában több mint 98%, Észtországban 95,45%, Hong Kongban 93,55% ez az arány.). [31] Jóllehet közismert, hogy az iskolai könyvtárak száma hazánkban a 1990-es évektől változó ütemben, folyamatosan csökken, s a legutóbbi, 2008-as statisztika szerint a közoktatási intézmények valamivel több mint 63 százalékában van könyvtár (nem számolva a szakszolgáltató, tanácsadó intézetekkel). [32]

A pisa-fölmérés adatai arról tanúskodnak, hogy azokban az iskolákban, ahol van iskolai könyvtár a tanulók is jobb eredményt érnek el. Az oecd átlagában a tanulók nemcsak 11,7 százalékkal jobban olvasnak, hanem matematikában 16 százalékkal, természettudományokban 5,2 százalékkal eredményesebbek. Ugyanezek az értékek még átütőbbek a magyar diákoknál. Nálunk a tanulóknak 23,6 százalékkal jobb a szövegértésük, 23 százalékkal a matematikai, 26 százalékkal a természettudományos műveltségük ott, ahol van iskolai könyvtár. Az nem állítható, hogy ez közvetlenül a könyvtárnak köszönhető, de egyértelmű összefüggést jelez az oktatás színvonalával.

A vizsgálat még egy vonatkozását érdemes részletesebben fölidézni. Megkérdezték a diákoktól, hogy könyveket, újságokat, magazinokat, nem valamilyen feladat kapcsán, hanem kedvtelésből, milyen gyakran szoktak olvasni az iskolai könyvtárban, illetve hányszor használják ismeretszerzésre a maguk érdeklődését, hobbiját követve. Az összesítés megerősíti a könyvtárosok és a pedagógusok tapasztalatát: a tanulók többsége soha (never) nem olvas kedvtelésből a könyvtárban és közel ilyen az aránya azoknak, akik nem innen szerzik a tanulmányokon túli ismereteiket. A magyarországi diákok közel 62 százaléka nem a könyvtárban olvas kedvtelésből köny-

vet, majd 50 százalékuk nem itt lapozgat magazinokat, újságokat és mintegy 47,5 százalékuk nem innen szerzi az érdeklődéséhez, szabadidős tevékenységéhez szükséges ismereteket. [33]

Természetesen az országok között vannak különbségek, és nagyon érdekes a legeredményesebbek közül Korea és Hong Kong átlaga. Az itteni fiatalok között nem éri el a 40 százalékot azok aránya, akik nem járnak olvasgatni a könyvtárba. Hong Kongban a kínai diákok csak mintegy 24 százaléka nem használja az iskolai könyvtárat érdeklődése szerinti ismeretszerzésre, de – és ezt érdemes megjegyezni – több mint 21 százalékuk havonta többször is ellátogat ezért a könyvtárba. Az oecd átlagában ez 9 százalék, Magyarország esetében pedig nem éri el az 5,5 százalékot. Visszautalva az Egyesült Királyságban végzett fölmérésre és a pisa adataira megállapítható, hogy az ázsiai fiatalok sokkal inkább használják az iskolai könyvtárat szellemi gyarapodásukhoz. Az eltérő helyszín és iskoláztatás nyilvánvalóvá teszi, hogy az iskolai könyvtárak kiemelkedő használata nemcsak a közoktatási rendszerre, hanem a fiatalok kulturális, mentális hátterére is visszavezethető.

Mindez fölveti azt a kérdést, hogy mennyire is várható el egy 15 éves fiataltól, hogy a „saját maga szórakoztatására és gyönyörűségére” olvasgasson, használja az iskolai könyvtár anyagait. [34] Anélkül, hogy a jelenség okait kutatnánk vagy kimerítő magyarázatot kívánnánk találni rá egy megjegyzést teszünk. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a nyugati kultúrában ez a korosztály egyre önállóbb választásaiban, a magatartásminták követésében, és ízlésére, ítéletalkotására egyre erősebb befolyással van a korcsoport. És annak ellenére, hogy a nyugati társadalmak hangoztatják: non scholae sed vitae…, mégis bocsánatos az oktatási intézményekben csak a kötelezőt és nem a jövő megalapozását látni…

A pisa eredményei az iskolai könyvtárak számára nemcsak annak a lehetőségét jelzik, hogy az egyéni érdeklődés a szabadidős elfoglaltságok, a sport, a zene stb. révén vonzóbbá tehetik az intézményt, hanem egyértelmű fejlesztési irányt is mutatnak. Mindez teljes mértékben egyezik az ifla és az unesco közösen kiadott irányelveivel: „Az iskolai könyvtárnak a fentieken kívül a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó dokumentumokat is be kell szereznie: népszerű regényeket (bestseller), zenei felvételeket, számítógépes játékokat, videokazettákat, videolemezeket, magazinokat, posztereket. Ezeket az anyagokat a diákokkal együttműködve kell kiválasztani, így biztosítva, hogy érdeklődésüknek, kultúrájuknak megfeleljenek, de megtartva az ésszerű erkölcsi szintet.” [35]

Tovább folytatva az adatok tanulmányozását, a könyvtárhasználat és az olvasási készség között meglepő összefüggést találunk. Azok a diákok, akik soha vagy csak évente néhányszor mennek el kedvtelésből az iskola könyvtárába, jobban olvasnak, mint akik ennél gyakrabban járnak. Azok viszont, akik – saját bevallásuk szerint – hetente többször is ellátogatnak ezért a könyvtárba, általában a legrosszabbul olvasnak. Mivel a diákok maguk nyilatkoztak a gyakoriságról, fölmerülhet, hogy a kevésbé jól olvasók jobban meg akartak felelni, illetve ellensúlyozni akarták az eredményeiket. De olyan általános a jelenség, hogy ez a magyarázat önmagában elégtelen. Ahogy a „minél többet tanul, annál többet tud” állítás nem állja meg a helyét, úgy „a minél gyakrabban jár könyvtárba, annál jobban olvas” sem igazolódik. A szabályt erősítő kivétel – tehát ahol „első a könyvtárban, első az olvasásban…” megvalósul – az a 2009-es első helyezett, Korea.

Magyarország vonatkozásában két dolgot mindenképpen érdemes kiemelni. A pisa-fölmérés megerősítette, hogy a diák nem jön be magától a könyvtárba. És nem elég folyamatosan jelen lenni az iskolai életben, könyvtári órákat tartani, csak a könyvtárban elvégezhető feladatokat adni stb. Ahhoz, hogy a diákok maguktól is indíttatást érezzenek a könyvtárhasználatra, a foglalkozások, rendezvények továbbfejlesztésén túl, új módszerek kialakítása szükséges, melyek differenciáltabbak, a korcsoportok igényeit jobban figyelembe veszik, illetve jobban építenek az érdeklődésére. Az adatok arra is rámutatnak, hogy hazánkban nagyon jelentős – mintegy 24 százalékos – különbség van a könyvtárral rendelkező iskolák diákjainak teljesítménye és a gyűjteményt nélkülözők között. Lehet és kell tiltakozni az iskolai könyvtárak számának további csökkenése ellen, lehet és kell alaposabb és innovatívabb munkát elvárni a könyvtárosoktól és a pedagógusoktól. A tíz éve folyó pisa-vizsgálatok is bizonyítják azonban, hogy a magyar diákok teljesítménye az adott keretek között lényegesen már nem javítható, az előrelépéshez a közoktatási rendszer megváltoztatása szükséges.

Facit

Az iskolai könyvtáraknak fontos, mással nem pótolható szerepük van az olvasásfejlesztésben, a kulturális tevékenységek támogatásában. Oktatási feladataik egyre fontosabbak a formális és nem formális képzés területén, az informális tanulás vonatkozásában.

Az ifla és az unesco közös kiáltványa fölhívja a figyelmet arra, hogy az iskolai könyvtárak fontosságát hangsúlyozni kell különösen a döntéshozók és az oktatás- és kultúrpolitika szakembereinek. [36] Ugyanakkor szükségesnek tartja arra ösztönözni a közoktatás iránytóit, hogy az iskolai könyvtárakkal és azok munkatársaival szembeni, az ifla és az unesco által is megfogalmazott elvárások teljesítése érdekében értékelési rendszert dolgozzanak ki az érintettek bevonásával. [37] A gyűjtemény építése éppen úgy megköveteli a tervezhetőséget, mint a tanítás, az elért eredmények fölmutatáshoz szükséges a mérés és az értékelés. (Az olvasás és az iskolai könyvtárak kapcsolatának tanulmányozásához például csak a pisa áll rendelkezésre mint rendszeres, reprezentatív és „független” fölmérés.

Az iskolai könyvtáraknak folyamatosan meg kell újulniuk az állományuk és szolgáltatásaik, a rendezvények tartása és az oktatás területén egyaránt. Így hatékony támogatást tudnak nyújtani a közösségi, szabadidős programok és olvasáskampányok lebonyolításához. Ahhoz azonban, hogy értékálló és fenntartható eredmények szülessenek, az iskolai könyvtáraknak módszertani segítséget szükséges kapniuk.

Az iskolai könyvtárak megújítása érdekében kezdeményezni kell a közoktatás könyvtárügye számára koncepció kidolgozását. Az új tervezet feltérképezné az iskolai könyvtárak helyzetét, s meghatározná azokat a lépéseket, amelyek alkalmassá teszik az intézményt a XXI. század igényeinek való megfelelésre. A koncepció előkészítésénél mindenképpen figyelembe kell venni a nemzetközileg elismert normatív dokumentumokat és a bevált gyakorlatokat.

A megújulás a legszélesebb szakmai kör bevonását igényli, eszmecserék és viták nélkül nem fog menni. Félre kell azonban tenni a gravaminális érvelést, nem szabad engedni, hogy a szakmai fórumok az egyéni ambíciók kiélésének, mások kiszorításának és a megosztásnak az eszközei legyenek. Be kell látni, hogy az iskolai könyvtárosok helyett az iskolai könyvtárosok érdekében senki nem fog küzdeni. Továbbá feladatából adódóan a szakmai érdekképviseletnek is rendelkeznie kell egy már kidolgozott és általánosan ismert állásponttal, amelynek a támogatását kéri, és amellyel indulhat a tárgyalásra a döntéshozókhoz. Kezdődjön tehát a munka!

Vissza a tartalomjegyzékhez