Bujdosné Dani Erzsébet: Neumann kontra Gutenberg-galaxis?

Nyomtatási nézet

Különös tekintettel a generációs olvasási szokásokra

„Amilyen az olvasók fogadtatása, olyan a könyvecskék sorsa.”

(Maurus Terentianus: Hősi ének)

Az utóbbi évtizedekben egyre több szó esik a Gutenberg-galaxis végéről, az írásbeliség fontosságának visszaszorulásáról, az olvasás jelentőségének csökkenéséről és a nonverbális kommunikáció eluralkodásáról. A médiumok történetében az úgynevezett „másodlagos oralitás” korát éljük, hiszen az új technikai eszközök nemcsak a hang, hanem a kép egyidejű továbbítását is lehetővé teszik. Ezzel a lépéssel megdöntik az írásos kommunikációnak azt a hegemóniáját, mely a literalitás kultúrájára jellemző, és visszaemelik a kommunikációba a hang és a test közelségét.

A XXI. században, a digitális forradalom korszakában is helytálló azonban az a törvényszerűség, hogy a fejlett társadalmakban írásbeliség és olvasásképesség nélkül az egyén nem tud beilleszkedni, kimarad a társadalom nyújtotta lehetőségekből, előbb-utóbb a perifériára, a szubkultúrákba szorul. A fejlett demokráciákban szükség van a gondolkodó, a kérdésekhez kritikusan és építően viszonyuló érdekérvényesítő, az információt jól megítélő polgárokra. Ezen tulajdonságok alapfeltétele a jó olvasási készség, a szövegértelmezés képessége.

Kérdéses viszont, hogy a Neumann-galaxisban létrejövő új jelenségek – a funkcionális analfabetizmus, az olvasáskészség csökkenése, a szövegértelmezés egyre inkább romló tendenciája, a kézírás eltűnése – hogyan kezelhetők, hogyan jelennek meg a különböző generációkban. Az olvasás a fikcionalitás irányába hat, hiszen segíti a fantázia szabad szárnyalását, a kreativitást, a problémamegoldó képesség kiteljesedését. Ezek mind a szociális életképességet feltételező tényezők.

Ma már tehát nem az a kérdés, hogy a társadalom tagjai nyomtatott könyvet vagy e-bookot olvasnak-e, hanem maga az olvasás mint tevékenység kérdőjeleződik meg. Elsodorja-e az új galaxis az olvasást azzal, hogy alapjaiban megváltoztatja a kommunikációs, tanulási, információszerzési és feldolgozási szokásokat? Lehet-e tenni ez ellenében bármit is? Vannak-e eszközei az idősebb generációknak ahhoz, hogy a fiatalabb nemzedékek „olvasók” maradjanak? Vagy maga az e-book is egy ilyen eszköz? Hogyan definiáljuk a XXI. században az olvasót? Az információhordozó típusa vajon befolyásolja-e magát az olvasást, vagyis azt, ahogyan olvasunk? Ha igen, akkor hogyan és melyik típusú olvasásra van hatással? Ezen a téren is megjelenik a generációs szakadék? Szignifikánsak a különbségek, vagy csak a „szokásos” generációs problémákról van szó?

Az információs kor megosztja a közvéleményt, mint minden újdonság. Való igaz, hogy a tudás átalakulóban van, és ez nagy hatással lesz az életünkre, hiszen megváltozik az ismeretszerzés folyamata és az információ feldolgozása is. Napi szokásaink szintén változóban vannak, és ennek egyenes következménye, hogy idővel változni fog a kognitív működés: a tanulás és megértés, ezáltal az olvasás folyamatában is.

Az olvasás fő típusai

Tóth László szerint az olvasás valamilyen interakció az egyén és az írott szöveg között. Az olvasáselsajátítás az a tevékenységi forma, melynek célja az olvasás megtanulása, birtokbavétele. A következő olvasástípusokat különbözteti meg:

1. tanulás céljából történő olvasás: az olvasottakat meg kell jegyezni, tehát kevésbé élvezetes,

2. ismeretszerző olvasás: az olvasó kíváncsiságát hivatott kielégíteni,

3. funkcionális olvasás: a mindennapi valóságban való eligazodáshoz szükséges – korunkat a funkcionális analfabetizmus térnyerése jellemzi,

4. szórakozási célú olvasás: belsőleg motivált tevékenység,

5. áttekintő olvasás: a szöveg globális tartalmáról tájékoztat,

6. korrektúraolvasás: írott vagy nyomtatott szöveg betűhibáira való koncentrálás; az olvasás lassú, a tartalom követése megnehezül,

7. javító/ellenőrző olvasás: nem a betűre, hanem a szövegre figyelünk.

Az olvasásnak még sokféle módja létezik, hiszen az is előfordulhat, hogy ugyanazt a szöveget többféle céllal olvassuk (Tóth 2002, 6–8). A fejlett olvasási képesség iskolapolitikai, művelődési és társadalompolitikai kérdés is. Eszköz, hogy létrehozza az egyén saját személyes és nemzeti identitását, éspedig úgy, hogy a kultúra elemeiből építkezik. Az olvasó gyermekekből lesz a jövő olvasnivalóit megalkotó felnőtt. Ezért az olvasás védelemre szorul. Az eszközök változnak, talán még a „könyvközpontúság” is megszűnik, de az olvasás és a nyelv marad, állandó védelmet és odafigyelést kérve magának (Szávai 2010, 5–11).

Fűzfa Balázs A másik irodalom című tanulmánya „új galaxis”-ról beszél, és radikálisan átértelmezi az írást és olvasást. A szerző szerint az új irodalom (vagyis a Gutenberg-galaxis utáni) más „létezés- és mozgástörvényekkel” rendelkezik. Azzal érvel, hogy a szépirodalom gyanánt megjelenő szövegek 70-90 százaléka már ma sem papíron jelenik meg.

Nem kívánok vitát nyitni a kérdésben, csak megjegyzem, hogy a német könyvkiadásnak mindössze 0,5 százalékát teszi ki az e-forma (Magyarországon is hasonló a helyzet.) Az amerikai kontinensen megtörtént az áttörés, de ez önmagában még nem indokol 70-90 százalékot. Fűzfa Balázs úgy véli, hogy a papír bizonyára a szépirodalomban tartja majd a legjobban magát, és ebből adódóan a nyomtatott könyv lassú haldoklásra van ítélve. Hogy van ez összhangban azzal az állítással, hogy a megjelenő szövegek 70-90 százaléka már ma sem papíron jelenik meg? Ami pedig az olvasást illeti, a szerző lényeges újdonságnak tartja a nem lineáris szövegolvasás lehetőségét a nyomtatott könyvvel szemben (kivéve pl. a kódexet és a lexikont), merthogy az e-könyv esetében a szöveg nem csak az elejétől a végéig olvasható (Fűzfa 2002).

Szegedy-Maszák Mihály A lassú olvasás című cikkben meggyőzően érvel viszont amellett, hogy a nem lexikon jellegű nyomtatott könyv sem csak az elejétől a végéig olvasható (Szegedy-Maszák 2002). Adamikné Jászó Anna frappánsan hozzáteszi, hogy „az írás lineáris, nem a papír” (Adamikné 2003). Fűzfának a betűolvasás hatásfoka ellen van kifogása: a betűolvasás „nagyon-nagyon rossz hatásfokú találmány, épp ideje megszabadulnunk tőle” (Fűzfa 2002). Márpedig olybá tűnik, hogy az e-könyv sem szabadul meg a betűtől, hiszen betűt olvasunk abban is.

A magam részéről kitartok amellett, hogy az olvasás az – mint intellektuális tevékenység, függetlenül a szöveg hordozójától –, ami figyelmet igényel és védelemre szorul. Azonosulni tudok Tószegi Zsuzsa meglátásával: „az írás és a szöveg az olvasás által nyeri el értelmét” (Tószegi 2001). Vagyis, ismétlem: az olvasás a lényeg, nem a szöveg hordozója.

A generációk

Az együtt élő generációk közötti különbségek, az egyes korcsoportok egymástól eltérő nézetei mindig nagyon érdekelték a tudomány különböző területein dolgozó szakembereket. Napjainkban ez a generációs különbség – mintegy az információs társadalom gyorsulásával egyidejűleg – egyre jobban növekszik, és ezek az eltérések olyan változásokat hoznak, melyek (többek között) a kommunikációs és együttműködési formákat alapjaiban változtatják meg.

Tanulmányomban négy nemzedék olvasási szokásaival foglalkozom, egyrészt azért, mert ez a négy generáció még együtt él, másrészt azért, mert a két utolsó (Y és Z) esetében látszanak – ezen a téren is – markáns különbségek. Elöljáróban az is megjegyzendő, hogy Magyarországon a nemzedékek tekintetében is erősen érezhető a „megkésettség” az amerikai, illetve nyugat-európai generációkhoz képest.

Baby-boom (az 1946 és 1964 között születettek)

Magyarországon e nemzedék tagjai − Tari Annamária szerint − a poroszos tekintélyelvűséget vallják, a merev hierarchiát és a kemény munkát szokták meg, azzal a tudattal, hogy a társadalmi feltételek állandóak körülöttük. Az 1989-es rendszerváltás megváltozott körülményeit nehezebben élték meg, és sokuk számára bizonytalansággal és szorongásokkal teli időszakot hozott (Tari 2010, 20–21). Amerikában a „hidegháborús nemzedék”-nek vagy „a fejlett gazdaság generációjá”-nak hívják őket. A televízió térhódításának óriási hatása volt erre a nemzedékre. Túlzás nélkül állítható, hogy mindennél jobban befolyásolta világukat az akkor legerősebb kommunikációs technológia (Tapscott 2001, 28-29). A baby-boomerek (nálunk: Ratkó-nemzedék) napjainkra a nagyszülők korosztálya. Életük nagy része a szocializmus éveiben telt, ennek összes hátrányával és előnyével. A munka világa, a szórakozási lehetőségek alapvető eltérést mutatnak azoktól a körülményektől, melyek a többi generáció életét meghatározzák. A televíziót illetően is „megkésettség” tapasztalható náluk. Ráadásul hatalmas, manipulatív ideológiai nyomás is nehezedett erre a nemzedékre, így tehát nem jelenthető ki, hogy a Ratkó-korszakban dominánsan meghatározó volt a televízió térnyerése.

Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének felmérése szerint (2003) a mai 60-70 éves korosztály 52 százaléka olvas rendszeresen, vagy az elmúlt évben elolvasott egy könyvet (Gyenes 2005, 29). Ezen korosztály tekintetében nem lehet az olvasás fogalmát kitágítani, tehát beleérteni az újságolvasás mellett az internetes olvasást is, hiszen e nemzedék esetében fokozottan érvényes az iskolai végzettség és az olvasás közötti összefüggés. A baby-boom tagjai az internetet inkább a kommunikáció eszközének tartják (e-mail, Skype), és ennek megfelelően használják is. Többségük (új) technika-idegen, erős kritikai szemlélet jellemzi őket, és azok számára, akik rendszeresen használják az internetet, komoly szempont a neten fellelhető információk kompetenciája.

X-generáció (az 1965 és 1982 között születettek – egyes források szerint 1975-től)

Az X-generáció tagjai tisztában vannak azzal, mennyire fontos a megmérettetés, a meggyőző kommunikáció, a kooperáció és az asszertivitás. A rendszerváltás során megélték és átélték a bizonytalanságot, de képesek voltak helytállni a megváltozott körülmények között is. Ezt talán annak is köszönhették, hogy szakmailag igényesek, munkabírásuk nagy, karrierizmus és magas motiváció jellemző rájuk (Tari 2010, 22–23) Az X-ek még a szocializmusban szocializálódtak, és fiatal felnőtt korukban következett be a rendszerváltozás. Gyorsan rájöttek arra, hogy életbevágó a naprakész információ. Tudatosan élték meg az információs technológia térnyerését, pillanatok alatt az információs társadalom polgárai lettek, de még ismerték a számítógép előtti világot, az írógépet, és iskoláikat is úgy járták végig, hogy a kézírás volt az egyeduralkodó az oktatásban. Az IT-eszközöket már nem az iskolapadból ismerik, hanem a munka világából. A mai 40-50 éves korosztályból, a már említett felmérés szerint, 71 százalék tekinthető olvasónak (Gyenes 2005, 29), tehát aki évente legalább egy könyvet elolvasott.

Y-generáció (az 1982 és 1995 között születettek)

E generáció már a fogyasztói társadalomban szocializálódott, életmódjában és a technikai eszközökhöz való viszonyulásában is élesen eltér szülei generációjától. Szabadok, agilisek, célratörők, az internetes kommunikáció gyermekei, gyakorlatiasak, nyitottak és befogadóak. Szüleiktől megerősítést és állandó bátorítást kaptak, ebből adódóan nem akarnak felnőni, minek érdekében bizonyos életeseményeket mesterségesen kitolnak: később fejezik be a tanulást, később állnak munkába, egyre később alapítanak családot is (Tari 2010, 23–24). A marketingpiac külön személyiségjellemzőkkel írja le őket, ugyanis nem alkalmazhatók rájuk a régi elvárások. Öntudatos munkavállalók, gyorsan váltanak munkahelyet (nagy fluktuáció) érzelmi trauma nélkül. A munka világában nem fogadják el szüleik mintáját, munkahelyüket maguk akarják alakítani, a saját képükre. Élvezni akarják a munkát, értékelik a csoportos teljesítményt, de sokszor hidegek és kemények, mert csak így tudják védeni magukat. A munka és a magánélet egyensúlyára törekednek, nem akarnak a munka áldozataivá válni (Tari 2010, 23–24).

Ezt a generációt Don Tapscott „a digitális kor gyermekei”-nek, az „internetgeneráció”-nak nevezi. Megállapítása szerint ők a társadalom hajtóerői. A hangsúly átkerül az információsugárzásról a kölcsönhatásra, vagyis az interaktivitásra. A digitálismédia-fogyasztási prioritásrendjük: szórakozás, tanulás, kommunikáció és vásárlás (Tapscott 2001, 10–14). A torontói egyetem tanára a következőket írja az Y-generációról: „A történelemben először fordul elő, hogy a gyermekek nagyobb kényelmet élveznek, szüleiknél több a tudásuk, és jobban tudják kezelni azt az újdonságot, ami a társadalom középpontjába került. Az internetgeneráció a digitális média használatával fogja kultúráját fejleszteni és kiterjeszteni a társadalom többi részére…” (Tapscott 2002, 9–10). Ezen ex cathedra kijelentés kapcsán több kérdés is felmerülhet, sőt, megkérdőjelezhető a vélemény igazságtartalma, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azokat a háttérben húzódó pszichológiai és szociológiai változásokat, melyeket e generáció rendkívül gyors információbefogadó és -feldolgozó képessége generál.

Az én olvasatomban különösen fontos a kérdés: ennek a generációnak a tudása (és ennek a tudásnak is meghatározó előfeltétele az olvasás) valóban nagyobb, mint a szüleié? Vagy már a tudás definíciója is átértelmeződik, netán újragondolandó? Kiveszőben van az olvasás klasszikus élménye az Y-generáció esetében, mert intenzíven olvasnak a neten, és velük kezdődik (majd a Z-generációban folytatódik) az a tendencia, hogy a rövid, könnyen érthető szövegeket részesítik előnyben. Az MTA felmérése szerint azonban, meglepő módon, a mai 20-30-as korosztály olvas a legtöbbet. 76-81 százalék tartja magát olvasónak, tehát ők legalább egy könyvet elolvastak az elmúlt évben (Gyenes 2005, 29). Nem tartozik ide a netes olvasás, ezért itt ellentmondás figyelhető meg. Honnan jön, és miből adódik?

Paul Redmond, leedsi egyetemi kutató eredményei szerint az Y-generáció 90 százaléka tanul tovább, és 70 százalékuk hisz abban, hogy a karrier szempontjából a diploma elengedhetetlen, azaz diplomás állást is remélnek (Redmond 2008). A www.felvi.hu adatai szerint nálunk, Magyarországon is hasonló ezen a téren a helyzet. Ilyen továbbtanulási arány mellett szót kell ejtenünk arról, hogy ennek a nemzedéknek az aktív tanulási éveire esett a hipertext elterjedése. A hipertextben a zárt szöveget felváltja a nyitott, a lineárisat az elágazó és linkeket tartalmazó. A befogadói státus is átalakult, a szerzői kontrollt is felváltotta a „szerkesztői-olvasói-kompilátori-másolói” funkció. A passzív olvasó ezáltal aktívvá válhat, és azzá is válik (Hesse 1996).

A digitalizált szövegek világában az olvasó már nem a betűket és szavakat fogja fel lineárisan, hanem a sorokat lényegében képként értelmezi. Ebben a folyamatban eltűnik a betűolvasás mérhetetlen lassúsága (Fűzfa 2002). Nagy Zoltán médiakutató szerint egy közvélemény-kutató cég adatai – melyek azt mutatják, hogy az Y-generáció 80 százaléka nem használ nyomtatott sajtóterméket – abból következnek, hogy a kézírás visszaszorult, illetve háttérbe került. Az eddig vezető folyamat az elemi iskolában kezdődik, ahol elfelejtik: a kézírás elsajátíttatásának elmulasztása negatívan hat a személyiség fejlődésére és az olvasáskészségre. Aki nem tud írni, olvasni sem lesz képes.

Z-generáció (az 1995 után születettek)

(Más források szerint a 90-es évek eleje vagy a 2000 utáni generáció – de ebben az esetben az 1995-ös évet tekintjük érvényesnek.)

A Z-generáció másik csoportja annak, amit „bit-generációnak” neveztem el. Ők vagy az X-, vagy az Y-generáció gyermekeiként látták meg a napvilágot. Nagyon értenek a technikához, rugalmasabbak és okosabbak (vagy jártasabbak) az eszközhasználat és felhasználói ismeretek tekintetében. Ők már más világban élnek, és ennek a más világnak a lehetőségeit használják ki (Tari 2011, 25). A Z-generációs gyerek számára már minden elérhető az interneten. Érettnek látszanak értelmi képességeiket tekintve, de érzelmi fejlődésük normális sebességen marad. Ez azt jelenti, hogy amit értenek, azt felfogják, de érzelmileg nem tudják feldolgozni. A napi hírek, az információáradat, a rövid, ám számukra lényegtelen híreket tartalmazó oldalak sok esetben még túl felnőttesek nekik, túl korán érkeznek a „befogadóhoz”, aki nem tudja feldolgozni azokat (Tari 2011, 42–43). E generáció esetében a legnagyobb a kihívás az olvasás tekintetében. Viszont itt is irányadó, amit Platon vallott: „A tudás a kifejtett igaz vélemény”. Az ókori filozófus szerint a biztos tudáshoz három feltétel szükségeltetik: igaznak és igazolhatónak kell lennie, valamint hinnünk kell benne. Az igazolhatósághoz szükséges az a fajta kritikai szemlélet, mely a baby-boomerekben még megvolt, de már nem jellemző erre a nemzedékre.

Fűzfa Balázs szerint, annak köszönhetően, hogy átalakul (elektronizálódik) az írás és olvasás, megváltozik tudásunk szerkezete. A keresés lesz a tudás, hiszen jó kereséssel lerövidítjük az utat a megcélzott tudás felé, nem kell többé fölösleges („holt”) anyagokba belevesznünk, ilyeneket tanulnunk és tudnunk. Szent-Györgyi Albert híressé vált mondásával is alátámasztja: „nem a könyvet kell tudni, hanem azt, hogy melyik könyvet kell leemelni a polcról” (Fűzfa 2002). Szent-Györgyi kijelentése valóban helytálló, de azt sem szabad elfelejtenünk: mire Nobel-díjas tudósunk eljutott addig, hogy tudja, mit emeljen le a polcról, elolvasott egy egész könyvtárat; így valóban tudta, hogy melyik könyvet kell leemelnie. Susan Greenfield agykutató kutatásait figyelembe véve – melyek szerint az agy működése annak függvényében fog változni, ahogyan az információelérés és a technológiai fejlődés halad, tehát közössé válik a reaktív és interaktív hajlam. Ez azt eredményezi, hogy rövidülni fog a figyelem időtartama, valamint az elvont gondolkodással szemben a képekben való gondolkodás kerül előtérbe. Így tehát dúskálni fognak az adatokban, de kevesebb lesz a tartalom. Tari Annamária pszichológus ebből arra következtet, hogy a Z-generáció az információ-feldolgozásban sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint az előző nemzedékek (Tari 2011, 135–137). Arra utal itt, hogy míg a korábbi időszakokban a késleltetés és az érlelés során vésődött be az információ és mélyült el a tudás, jelen esetben ez a folyamat érvényét veszti. Nem vonva kétségbe az agykutató és a pszichológus szavait, fel kell tennünk a kérdést: és időben behatárolva mikortól lesz a „Z-fiatalok” agya már olyan átalakult állapotban, hogy Tari kijelentése igaz legyen? Egy evolúciós folyamatot (amilyenről Greenfield beszél) nem években, évtizedekben, sőt, nem is évszázadokban mérünk. A választ magunk is tudni véljük: ilyen mérvű evolúciós változáshoz kevés egy generáció életideje. Az információfeldolgozás, a tanulás, a tudás és az olvasás kérdésének összefüggésrendszere tehát sokkal bonyolultabb annál, hogy egy-két generációs jellemző alapján vonjunk le egyszerű következtetéseket.

És akkor most jöjjenek az adatok: meglepő módon a Z-generáció tagjai között a legnagyobb az olvasási kedv, az MTA-felmérés erről tanúskodik. 91 százalékuk vallja magát könyvolvasónak, mely arány kiemelkedően magas az előző generációkhoz képest. Ezek az adatok talán még megnyugtatóan is hathatnának, ha nem kellene számításba vennünk, hogy a nemzedék zöme valószínűsíthetően tanulmányai során került kapcsolatba a könyvekkel, és ennek köszönhetően olvasnak. Amint azonban a Z-sek kikerülnek az iskolapadból, már nem igaz ez a magas arányszám (Gyenes 2005, 29). Utóbbi feltevést látszik megerősíteni a felsőoktatási intézményekben végzett kutatás (Nagy Zoltán médiakutató): egy 12 soros, egyperces olvasásnyi tartalommal a hallgatók alig 60 százaléka képes megbirkózni a megszabott idő alatt, a tartalmat reprodukálni pedig csak egyharmaduk képes, és ez funkcionális analfabetizmust jelent. A szövegértés tekintetében nem szabad figyelmen kívül hagynunk a 2009-es PISA vizsgálatokat sem, melyek szerint ezen a területen az OECD országok közül a tagországok majd kétharmada előz meg bennünket, így utolsó előtti helyet foglalunk el az átlagmezőnyben (Csík 2012).

Olvasási jellemzők a generációkban

A táblázat a fentiek igazolására szolgál, adatainak részletes értékelésére helyhiány miatt később, másutt fogok kitérni.

Gutenberg kontra Neumann

A galaxisok „ütközése” – nem arról van szó, hogy az egyik meg akarná semmisíteni a másikat – a legszembetűnőbben az Y-generáció, a legerőszakosabban a Z-generáció esetében figyelhető meg. Tehát a „bit-generációknál” válik igazán komollyá. Vizsgáljuk meg, mi az, ami a nyomtatott könyv olvasása mellett szól, és mivel érvelhetünk az e-book esetében.

A nyomtatott könyv: ez az információhordozó a szó legnemesebb értelmében több puszta információhordozónál. Eszköz független és organikus termék. Sőt, felhasználása energia független is olyan értelemben, hogy nappali fénynél nincs szükség áramforrásra, használata a nap nagy részében külön energia nélkül lehetséges. Előállítása, nyomtatása, köttetése, forgalmazása viszont jelentősen drágítja. Megjelenési sebessége és terjedése – jelen kontextusbeli összehasonlításban – viszonylag lassú. A nyomtatott könyv az antropomorf világ része, vagyis dologi mivoltában is, a könyv kezelésében is az ember világán belül maradó, ahhoz tartozó rendszer. Mindezeket támasztják alá Manquel alábbi szavai: „Az olvasás aktusában bensőséges fizikai kapcsolat jön létre, melynek részese minden érzékszervünk: a szem fölszívja a szavakat az oldalról, a fül visszhangozza az olvasott hangokat, az orr belélegzi a papír, az enyv és a nyomdafesték, karton v. bőr illatát, az ujj simogatja a durva vagy sima lapot; sőt, olykor még ízlelünk is, amikor az ujjunkat megnyálazzuk” (Manguel 2011, 252).

Benczédy József nyelvész szerint a könyv a meditáció eszköze, „eszköz a fejemben lévő kerekek mozgatására”. Fehér Katalin úgy látja, hogy abban a folyamatban, melyben a kép veszi át az elvont gondolatok közlését, a fantázia megragad, szegényedik a szókincs, romlik a szövegértés és a kifejezőképesség (Az olvasás jövőjéről 2002).

Az e-book: elektronikus formában létrehozott és terjesztett szöveg, és olvasásához olyan technikai eszközre van szükség, mely teljes mértékben energiafüggő, lemerült telep és áramszünet esetén használhatatlan, napszaktól függetlenül. Az e-book olvasó beépített elavulással rendelkező, romlandó technikai termék. Az e-bookot ugyanakkor nem terheli nyomtatási költség, ezért olcsóbban állítható elő, könnyebben és gyorsabban terjeszthető és hozzáférhető. Másrészt az e-könyvek esetében kimarad a papíralapú olvasás élménye, és ez, vélekedik Nagy Zoltán médiakutató, oda vezet, hogy egyre jobban sorvad az e-olvasó ember szókincse. A választékos beszéd a műveltség fokmérője, melynek fejlődésére az e-book negatívan hat. A virtuális térbe helyezett információ távolítva van az antropomorf közelségtől. Azáltal, hogy nincs az ember-világhoz tartozó színe, tapintása, az ember hűvösebbnek, távolabbinak, személytelenebbnek, vagyis tőle idegennek érzi. Tehát nem tudja úgy bevonni individuális szférájába. Ezáltal csökkenhet az információ elérésére ösztönző vágy, az olvasási vágy. Más dolog kézbe venni egy e-készüléket, tehát behatolni a virtuális térbe, mely felé nem vonzanak érzelmi ösztönzők.

Valljuk be: egy e-book olvasó nem töltheti be a Gutenberg-galaxisbeli könyv szerepét. Már csak azért sem, mert nem azonos kategóriát képviselnek. A nyomtatott könyv ugyanis maga az, ami: a szöveg – és direkt módon olvasható, közvetlen befogadást tesz lehetővé a befogadó (az olvasó) számára. Az e-olvasó azonban még nem maga az információ (a szöveg, az e-könyv), pusztán annak ígérete, lehetősége. Az e-olvasó nem maga a könyv, hanem egy közbeékelődő eszköz, melynek révén eljutunk az e-olvasmányig. A Gutenberg-galaxis könyve az olvasnivaló és az emberi szem és agy közvetlen találkozása révén nyújtja az olvasás lehetőségét. A Neumann-galaxisbeli e-olvasáshoz ez nem elég, a könyv, a szem és az agy közvetlenül nem tudnak találkozni: közvetítő eszköz kell hozzá (az e-olvasó) és (nappal is) áramforrás (a Gutenberg-olvasáshoz áram csak éjszaka kell). Az e-könyv viszont nem éghet el, mint a papír; de a nyomtatott könyv akkor is levehető a polcról, ha a város, a régió vagy az egész földrész áram nélkül marad (természeti katasztrófa, műszaki hiba vagy terrorcselekmény miatt bárhol, bármikor könnyen bekövetkezhet). Igaz, az e-olvasó annyi helyet sem foglal el a polcon, mint két megtermett könyv, miközben hatalmas könyvtárak vannak egyszerre jelen benne. Ugyanakkor bármely pillanatban használhatatlanná válik, és akkor jó lenne legalább az a két kézbe vehető könyv.

Érdemes témánk könyvpiaci vonatkozásait is szemügyre vennünk. A szépirodalmi művek esetében a művek zömének első kiadása nyomtatott változat. A szakirodalomban eltolódás figyelhető meg az e-publikáció irányába. Ha a kiadó egyszerre jelentet meg nyomtatott és e-változatot, akkor az e-változat mindig olcsóbb, mint nyomtatott társa. Az e-könyv piaci ára a kiadó és terjesztője közötti alku tárgya. Magyarországon azonban még olyan csekély az e-kiadási forma, hogy a könyvkiadás 0,5 százalékát sem éri el (egyébként Németországban is ugyanez a helyzet). A folyóiratok megjelenési formája viszont egyértelműen más tendenciát mutat: ez a dokumentumfajta egyre inkább az e-forma felé tolódik. Egyik magyarázata a gyorsaság és a könnyebb hozzáférés lehetősége, a tudomány minél jobb kiszolgálása e jellemzők javításával.

A tudás, és ennek alapeleme, az olvasás jelentős szerepet játszik a jövő generációinak alakításában. A mai világban döntéshelyzetben lévőknek, vagyis az előző generációk képviselőinek tisztában kell lenniük a fejlődési folyamattal, annak irányaival, ok-okozati összefüggéseivel. Ennek a fejlődésnek, átalakulásnak mindannyian tanúi, mi több, részesei vagyunk, szülőként, nagyszülőként, oktatóként, kutatóként, könyvtárosként vagy egyszerűen, de legfőképpen: adófizető állampolgárokként. Nagy felelősséggel kell viseltetnünk a bit-generációk iránt, akiknek egész élete a tanulásról, a megváltozott és felgyorsult, globalizálódó és lokalizálódó helyzethez való alkalmazkodásról szól. A jövő nemzedéknek olyan lesz a gondolkodása, műveltsége, tudása, értelme, látóköre, elméje, amilyenné tesszük. A felelősség mindig az adott nemzedék előtti generáció vállán nyugszik. Vajda Kornél így fogalmaz: „vannak olyan könyvek, amelyek nélkül egyszerűen nincs, nem lehetséges a szellemi világ és élet, gondolkodás és kutatás, szükségképpen lesznek olvasók is. Lehet, hogy kevesen lesznek [ … ] a szellemi elit tagjai fognak olvasni, a »köznép« beéri a szóbeli, vizuális vagy ilyesféle »szellemi« táplálékkal” (Az olvasás jövőjéről 2001).

Jogosan tehető fel a kérdés: az olvasás érdekében kell a nyomtatott könyvet és az e-bookot egyaránt elfogadva, egymást kiegészítve felhasználni? A válasz: igen.

Eszközeink és lehetőségeink

Mindezek láttán, és az olvasás csökkenő szerepét érzékelve, el kell gondolkodnunk azon, milyen eszközeink vannak arra, hogy az olvasás rangját visszaadjuk, szerepét újra megerősítsük. Miközben nem vonhatjuk kétségbe, hogy az átalakult körülményekhez, a digitális térhez olyan új eszközökre van szükségünk, melyek figyelembe veszik a megváltozott világot, a digitális teret.

1. A könyvtár mint eszköz

Abból kell kiindulnunk, hogy csak ember nevelhet embert. Ebben a folyamatban a könyv csak eszköz lehet. Ma is érvényes, hogy a gyermekkor az a szakasz, amikor az „olvasóvá” nevelést el kell kezdeni, de ezt a régen működő nevelési mechanizmust új oldalról kell megközelítenünk. Az erőszakos olvastatással nem lehet eredményt elérni, sőt, csak ellenérzést és ellenállást fogunk kiváltani. Lényegesen jobb eredményeket hozhat, ha nem erőltetjük az olvasást. Sokan úgy vélik, gyakran elhangzik nyilatkozatokban: az elsődleges cél az lenne, hogy bevigyük a gyereket a könyvtárba. Erre jó eszközök a különböző programok, foglalkozások, mesék, gyerekelőadások. Ha már a könyvtári térben van a gyermek, természetesnek érzi a közeget, jól érzi magát benne, nagy valószínűséggel a többit majd (természetesen tudatos – ha mégoly spontánnak ható – irányítással) elvégzi a gyűjtemény, a könyv maga.

A Z-generáció utáni alfa-generáció szocializációjában kulcsfontosságú lehet ez a módszer. Az idősebb korosztályt tekintve egyértelmű, hogy a kérdés sokkal összetettebben jelentkezik, és sokkal finomabb, árnyalatosabb megoldásokat igényel. Itt erőteljesen hagyatkoznunk kell azokra a generációs jellemzőkre, melyek az olvasásigény, illetve olvasás-szükséglet tekintetében megfogalmazódnak.

2. Az e-book mint eszköz

Mint az elején érzékeltettük, napjainkban már nem az a kérdés, hogy nyomtatott könyvet vagy e-bookot olvasnak a fiatalabb nemzedékek, hanem maga az olvasás kérdőjeleződik meg. Azt már röviden mérlegeltük, milyen eltérések vannak a gutenbergi és a neumanni könyv, illetve információtároló között. Abból a vázlatos összevetésből olyan kérdés vetődik fel, mely a továbblépés egyetlen értelmes lehetősége, mind ebben a gondolkodásban (és ezért jelen fejtegetésben), mind a való életben. A kérdés tehát a két információhordozó egymásmellettiségéből, bizonyos mértékig egymást kiegészítő jellegéből fogalmazható meg, ilyenformán: lehet-e az e-book eszköz a tipográfiai ember túlélésében? Igen, lehet. Az e-book térnyerése ugyanis nem fogja kiszorítani a nyomtatott könyvet az olvasás világából, legfeljebb háttérbe szorítja. Ezt területi és időbeli szóródásban teszi, mert nemzedék- és korosztályfüggően, szakmafüggően, életpillanat adta szükségletfüggően teszi. De nem szünteti meg. A két típusú információhordozó hosszú távon szimbiózisban fog élni egymás mellett, mindkettő megtalálja a maga célcsoportját. Az már most világosan látszik, hogy a szakmai, tudományos információk megjelenési és tárolási módja az e-forma felé tendál, a szépirodalom számára pedig meghatározóbb marad a nyomtatott forma. Itt viszont azonnal adódik egy keresztkérdés, melyet feltehetünk magunknak: miért van akkor szükség a szépirodalom digitalizálására? Többek között azért is, hogy eszköz legyen az olvasás funkciójának megtartásában. Megvan a lehetősége annak, hogy a fiatalabb generáció – melynek tagjai egyértelműen a digitális információ felé fordulnak, és elzárkóznak a „maraditól, hagyományostól, divatjamúlttól” –, ha a számára elfogadható formában, vagyis e-formában találkozik a szépirodalommal, a szó nemes értelmében „találkozik” majd vele. Közelebb kerülve az olvasás semmihez sem hasonlító „magányos” élményéhez kialakul vagy újra feltámad, vagy felerősödik benne az igény a szépirodalom nyomtatott formában való olvasására.

Lesz tehát olyan nemzedék, vagy annak sok olyan e-olvasója, aki esetében az antropomorf világ Gutenberg-könyve talán épp a digitalizáción keresztül találja meg a kitörés és visszahódítás lehetőségét. Igen, az e-book lehet a legtartalmasabb értelemben vett olvasáshoz való visszatérés eszköze, hathat abba az irányba, elősegítheti azt. Korunk szokása, hogy a dolgokat élére állítva fogalmaz. Hadd fogalmazzak én is blikkfangosan (tetszetős figyelemfelkeltéssel) így: elsodorja-e a Neumann-galaxis a gutenbergit? Elsodorni nem tudja, csak csökkenti, módosítja a szerepét. A tipográfiai ember az új világban is tipográfiai ember marad, függetlenül attól, hogy az információtárolás milyen módját használja. A betű embere számára – alapvetően, az árnyalatokat most félretéve – a betű elektronikus formában is betű marad, illetve elektronikus formában sem tud több lenni (inkább talán kevesebb) a betűnél. Az olvasó ember megtalálja a betűt és ezért a maga helyét mindkét galaxisban.

Horváth Tibor szerint „a fonetikai írásnak – az olvasásnak – nincs alternatívája! Éppen ezért nem féltem az írásos közlés jövőjét, de az olvasásét sem. Változások vannak és lesznek. Digitalizálhatjuk ugyan klasszikusainkat, de az alkotás, az írás ugyanaz marad. Olvasni is fogunk, de másként. A különbség csak annyi, hogy más a közvetítő, a megjelenítő közeg” (Az olvasás jövőjéről 2001). Ezek fényében kellene tehát újradefiniálni az olvasót a XXI. században. A nagy (vagy talán nem is olyan nagy) kérdés, hogy hogyan lehet? Engedtessék meg, hogy mások elől se vegyem el a levegőt, és a kérdést nyitva hagyjam.

Felhasznált források

Adamikné Jászó Anna: Rövid hozzászólás az olvasás vitához. In: Könyv és Nevelés. 2003. 5. évf. 1. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=381

Az olvasás jövőjéről megkérdeztük Benczédy József nyelvészt és Fehér Katalin főiskolai docenst. In: Könyv és Nevelés 2002. 4. évf. 2. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=312

Az olvasás jövőjéről megkérdeztük: Hász Erzsébet tanárt, Korzenszky Richárd bencés perjelt, Vajda Kornél könyvtárost. In: Könyv és Nevelés 2001. 3. évf. 1. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=188

Az olvasás jövőjéről megkérdeztük: Horváth Tibor ny. igazgatót, Bagdy Emőke pszichológust, tanszékvezető egyetemi tanárt. In: Könyv és Nevelés. 2001. 3. évf. 3. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=233

Csík Tibor: A digitális bennszülöttek és az olvasás: Az olvasás és a könyvtárhasználat kapcsolata a felmérések tükrében. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/Plugins/Interactive/Media/436/media/csikt_digitalis.pdf

Fűzfa Balázs: A másik irodalom. In: Könyv és Nevelés. 2002. 4. évf. 2. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=314

Gyenes Edina: Olvasási szokások. In: Találkozások a kultúrával 5. Bp.: Magyar Művelődési Intézet, MTA Szociológiai Kutatóintézet, 2005. [online] [2012.11.21.] http://www.socio.mta.hu/dynamic/Talalkozasok_a_kulturaval_5.pdf

Manguel, Alberto: Az olvasás története. Bp.: Park Könyvkiadó, 2001.

Nagy Attila: Keresik életük értelmét. Olvasás, könyvtár, szocializáció. Bp.: OSZK KMK, 1991.

Nagy Attila: Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat – kritikus gondolkodás. Budapest: OSZK, Osiris Kiadó, 2011.

Redmond, Paul: ’Talkin’ ’bout my generation! – Generation Y and the challenge of graduate employability. Edinburgh: 2008. GEES Conference, [előadás] [online] [2012.11.21.] http://www.gees.ac.uk/events/2008/ac08/main/day2/paul.ppt

Szávai Ilona (szerk.): Az olvasás védelmében. Bp.: Pont Kiadó, 2010. 192 p.

Szegedy-Maszák Mihály: A lassú olvasás védelmében. In: Könyv és Nevelés. 2002. 4. évf. 4. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=364

Tapscott, Don: Digitális gyermekkor. Az internetgeneráció felemelkedése. Bp.: Kossuth Kiadó, 2001.

Tari Annamária: Y generáció. Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalomlélektani összefüggések az információs korban. Bp.: Jaffa Kiadó, 2010.

Tari Annamária: Z generáció. Klinikai pszichológiai jelenségek és társadalom-lélektani szempontok az Információs Korban. Bp.: Tericum Kiadó, 2011.

Tószegi Zsuzsa: Az új modus legendi: nemcsak a számítógép miatt változik a könyvolvasás. In: Könyv és Nevelés. 2012. 3. évf. 2. sz. [online] [2012.11.21.] http://olvasas.opkm.hu/index.php?menuId=125&action=article&id=212

Tóth László: Az olvasás pszichológiai alapjai. Debrecen: Pedellus Tankönyvkiadó, 2002.

Vissza a tartalomjegyzékhez