A minap egyik magyarórámon ezt a kérdést tettem fel a 10. A osztályosoknak. Ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk, előbb gyűjtőmunkát végeztük, számba vettük mi mindenre gondolhatunk a nemzeti szimbólumok kifejezést hallva. A gyerekek nem késlekedtek: az ország térképe, a magyar címer, a piros-fehér-zöld lobogó és az ugyanilyen színben pompázó kokárda, a koronázási ékszerek, a Parlament, a Budai vár, nemzeti viseletünk, az egész néphez szóló Himnusz, Szózat és Nemzeti dal, de még talán a magyar gyermekmondókák is beilleszthetők ebbe a sorba.

Az általuk kiváltott hatás azonban eltérhet - megannyi okból adódóan. Az egyik jelentős befolyásoló tényező talán az idő. Egyrészt a kor szellemét tekintve, másrészt a megítélő életkora felől közelítve. Hiszen, ha visszatekintünk a történelemben, kimagaslik többek között Kazinczy alakja, akit tudatosan levelezte, szervezte össze költőtársait, hogy  nemzeti szimbólumuk talán legfontosabbját, a magyar nyelvet életben tartsa, majd költőtársaival elindítsa, felvirágoztassa a nyelvújítási mozgalmat. (A készülő Alkotmányban két gondolattal megemlítik.)

Napjainkban – éppen a felvilágosodás kori írók munkásságának köszönhetően – nem fenyeget ez a probléma. De fenyeget más, például a globalizálódás, amivel egyre inkább szembesülnünk kell. Kósa András professzor, a magyar szellemi élet kimagasló egyénisége erre figyelmeztet:  „alapvető feladatának tekinti az ún. fogyasztói társadalom szinte automatizált típusemberének a megformálását és általánossá tételét. Akinek a legfőbb jót a pénz és a belőle megszerezhető anyagi javak és lehetőségek birtoklása jelenti. Aki ezért mindent megtesz, hajszolja magát és családtagjait, lemond az emberi együttélés évezredeken át felhalmozott értékeiről, vagy meg sem ismeri, fel sem fogja azokat. Fogyaszt. Egyre többet és egyre inkább azt, amit a globalizmus fogyasztatni akar vele. […] Hogyan szabaduljon meg azoktól a az erkölcsi és társadalmi kötöttségektől, amelyeknek mint fogyasztó semmilyen közvetlen hasznát nem látja. A globalizmus szerint […] ilyenek a család, a szülőföld, a haza, a nemzet, a szolidaritás, a vallás, a szeretet, az egyetemes és a nemzeti kultúra, a civil közösségek és szervezetek, a spontán termelési és értékesítési szövetkezetek stb. E kötöttségek feloldása eredményezheti azt, hogy a társadalom egyedekre bomoljék. A magára maradt ember aztán könnyen idomul a globalizmus értékrendjéhez, és válik egyik éltető tényezőjévé.” [1] Vagyis ők az emberi értékrendet tekintve a legfontosabbat, nemzeti identitásukat fogják elveszíteni.

Mit tehetünk mi? Mennyiben vagyunk felelősek azért, hogy magyarságtudatunk erős legyen, de ne nacionalista és nem soviniszta, csak józanul magyar, esetleg büszke arra, hogy magyar. Hogyan viszonyul mindezekhez a társadalom? Talán a jelképek ismerete, használata ilyen közösségformáló erővel bír, ezért szükséges tanítanunk, életben tartanunk.

Vannak, akik észben tartják nemzeti szimbólumaink fontosságát, s törődnek a jelképekkel; az emberek másik része pedig átsiklik ezeken, hiszen a természetes dolgok nem igazán kerülnek a figyelem középpontjába. Az ország valamennyi iskolájában becsben tartjuk, s rendre megünnepeljük nemzeti ünnepeinket, ápoljuk az örökséget, hogy a felnövekvő generáció is érzelemmel tudjon azonosulni, amikor valamely jelképünk szóba kerül. Így ünnepeljük: március 15-ét, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napját, augusztus 20-át, államalapító Szent István ünnepét, valamint október 23-át, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának a napját.

Azzal minden diák tisztában volt, hogy hazánk, a Magyar Köztársaság 1990 óta demokratikus állam. Az ország alkotmányát az országgyűlés alkotta, alkotja meg, amelyben biztosítja az állampolgárok számára az alapvető jogokat, meghatározza az alapvető kötelességeket, szabályozza az államszervezet felépítését és működését, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit. A magyar államhoz tartozást, magyarságunkat legérzékletesebben mégis nemzeti szimbólumaink jelképezik.

Ezt követően kézbe vettük a jelenleg érvényben lévő Alkotmányt, áttekintettük az 1949. évi XX. törvény főbb fejezeteit, s megnéztük, hol kaptak helyet jelképeink. A Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját, és címerét tartalmazó szövegeket az Alkotmány 75. és 76. §-ai rögzítik, ezeket olvastuk fel.

75. § A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.

76. § (1) A Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll.

(2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik.

(3) A Magyar Köztársaság címeréről, zászlajáról és azok használatáról szóló törvény elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

A készülő  Alkotmányról még így is, hogy nap mint nap téma már a TV Híradóban, keveset tudnak a diákok; mi felnőttek érdeklődéssel figyeljük, mi az, amit a korábbi törvényből törölnének, ill. melyek azok az új elemek, amelyekkel kiegészítenék azt. Az Alkotmánytervezetben a H – I – J  fejezetek  ismertetik  nemzeti jelképeinket, ünnepeinket,[2] - nagyjából hasonló szövegezéssel. Eltérést mutat a Szent Koronáról megfogalmazott rész, amelyre a történelmi hagyomány részeként utalnak,  ill. „A címer és a zászló a történelmileg kialakult más formák szerint is használható”[3] – továbbá az ország államformájának megnevezése.

Mi történik, ha nemzeti jelképeket valamely módon megsértik?

Nemzeti jelképeink a büntető törvénykönyv 1993. évi módosítása óta büntetőjogi védelemben részesülnek (nemzeti jelkép megsértését, szándékos rongálását a Btk.269/A § szabályozza). E bűncselekmény jogi tárgya a jelképekben megjelenő állam. A Magyar Köztársaság Himnuszát, zászlaját, és címerét a Btk. 269/A.§ értelmében a büntetőjogi védelem illeti meg. Egyfajta állampolgársági fegyelem is szükséges e jelképek használatához. A diákok rögtön tudták, mit nem szabad tenni, s azt is, milyen magatartással lehet a tiszteletet megadni.

Nézzük végig, melyek az Alkotmányban is szereplő kiemelt jelképeink!

A Himnusz a magyar nemzet imádsága

Mind az általános iskolában, mind a középiskolában a tanítjuk a reformkort, Kölcsey Ferenc Himnusz és Vörösmarty Mihály Szózat c. művét, a magyarság sorsverseit. Hatásuk vitathatatlan, „a társadalom minden területén érvényesülő lelkesedés lendítette Magyarországot az 1948-as forradalom, illetve a szabadságharc felé” [4]

A magyar romantika két kiemelkedő alkotására érzelmileg is ráhangolhatjuk a tanulókat. A reformkori irodalom tanítását megelőzheti például egy olyan osztályfőnöki óra, amelyre a tanulók nemzeti jelképinkkel készülnek. Maguk gyűjtik össze, majd tanári segítséggel rendszerezik és bemutatják a magyar szimbólumokat. Ezt követően a diákok pozitív hangoltságával könnyebb lesz a művek elemző feldolgozása, sőt az összehasonlító elemzést is gyakoroltathatjuk; memoriterként sikerélményhez juttathatjuk a kevésbé érdeklődő tanulókat is.

A Himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor költője írta 1823-ban, nemzetté válásunk idején. Az idők folyamán nemzeti önazonosságunkat, összetartozásunkat kifejező első számú közös énekünkké vált. A mű csak1929-ben jelent meg először nyomtatásban az Auróra c. folyóiratban. 1844-ben pályázatot írtak ki a megzenésítésére.  Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester nyerte el a fődíjat, az általa komponált dallamot énekeljük ma is.  A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben, 1903-tól lett az ország törvényileg elfogadott himnusza. Voltak nemzeti történelmünknek olyan korszakai, amikor a Himnuszt nem énekelhették. Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően csak 1856-ban, Kölcsey szatmárcsekei síremlékének avatásakor hangozhatott fel újra.

Az 1948-at követő kommunista diktatúra idején új himnusz megírására kérték fel Kodály Zoltánt, aki a kérést elutasította. A Himnusz énekelt változta az 1656-os forradalomig hivatalos ünnepségeken nem hangozhatott el.

A Himnusz nyolc szakaszból áll, de hivatalos alkalmakkor csak az első szakaszt játsszák, illetve éneklik. Istent dicsőítő, a közösség, a nép sorsát ünneplő, reményeit megfogalmazó költemény; az ódaműfaj egyik változata. Kölcsey a legősibb dalritmusra, a magyar kanásztáncra (4+3 és 3+3 szótagos kanásztáncritmusra) írta a szöveget. Bárki bátran belefoghat a Megismerni a kanászt cifra járásáról… c. dalba, azt tapasztalja, hogy a Himnusz szövege tökéletesen illeszkedik ehhez a nótához. A Himnusz közös előadása önmagában is jelképezi a közösséget. Hallgatása, éneklése közben illik vigyázz állásban, fegyelmezetten állni. Az arcokon is az emelkedettség tükröződik.  Nem számít az, kinek, milyen a hangja, énekeljük bátran a szöveget! A közös éneklés ugyanis a legnyilvánvalóbb jele annak, hogy valóban a közösség tagjainak valljuk magunkat.
Aki a Himnuszról, a himnuszok történetéről, a kelet-közép-európai himnuszokról többet szeretne megtudni, az vegye kézbe Kiss Gy. Csaba: Hol vagy hazám? Kelet-Közép-Európa himnuszai c. könyvet, melyet a közelmúltban a  Nap Kiadó jelentetett meg.

A költő kivételes érzékenysége tökéletes tartalmi és formai egységbe sűrítette mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos.
Mindkét mű magyarságunk, hazaszeretetünk, történelmi és anyanyelvi összetartozásunk jelképe.  Megjelenésekor, 1836-ban így ajánlják mindenki figyelmébe – már akihez eljutott az Auróra c. folyóirat:„ reméljük, nem fog elhangzani figyelem 's hatás nélkül, és óhajtjuk is, hogy a szózat tettet szüljön...” A röviden idézett kommentár nagyon jól érzékelteti a korabeli hangulatot, a gondolkodás irányait, a feszültséget, az immár nemzeti önbecsülésre építő tenni akarást. Kossuth „a nemzet és béke harci dalának” nevezte,  Egressy Béni elnyerve ezzel a Nemzeti Színház pályázatát 1843-ban megzenésítette.

Aki a Himnuszról, a himnuszok történetéről, a kelet-közép-európai himnuszokról többet szeretne megtudni, az vegye kézbe Kiss Gy. Csaba: Hol vagy hazám? Kelet-Közép-Európa himnuszai c. könyvet, melyet a közelmúltban a  Nap Kiadó jelentetett meg.

A Szent Korona

A magyar Szent Korona a magyarok egyik legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság egyik jelképe. Kevés nemzet adózik akkora tisztelettel, és tulajdonít ekkora jelentőséget valamely ereklyéjének, mint a magyarság a Szent Koronának. A Szent Koronához kapcsolódó Szentkorona-tan a magyar alkotmányosság alapja. A Szent Korona végigkísérte a magyar történelmet az államalapítástól napjainkig. Két kivétellel (II. János Zsigmond ellenkirály, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József a „kalapos király”, aki nem koronáztatta meg magát), a többi uralkodónk, szám szerint 55 magyar király fejét érintette. Európa legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája, az egyetlen beavató korona. A Magyar Állam ezer éve alatt a Szent Korona is kalandos történelmet élt meg.

A hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I. István király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.

A Szentkorona-tan szerint ezzel elindította azt a folyamatot, amelynek során a Szent Korona magyar koronázási ékszerből az államiság jelképe lett.

Magyarország címere a Magyar Köztársaság egyik állami jelképe, a hivatalosságot, a közhatalom gyakorlását jelképezi.

A Magyar Köztársaság címere – a heraldika hagyományait is tiszteletben tartó –az MSZ 3500 szabvány 1990. szeptember 15-től rögzíti. Ezt a „Kiscímert”
1990. július 3-án fogadta el az Országgyűlés, az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XLIV. törvényben.

A törvény leírása szerint „Hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.”

A koronás címer kialakulása a XV. századig megtörtént. Mai formájában Hunyadi Mátyás idejében szerepel először. A kettős kereszt, mint a királyi hatalom szimbóluma, III. Béla korában, 1190 körül bizánci hatásra a címerpajzson, ill. pénzre verve jelent meg.

A kettős kereszt eleinte talapzat nélkül áll, majd a XIII. sz. végétől egyre gyakrabban hármas lóhereívre helyezik. Ez alakul át a kései gótika korában zöld hármas halommá. II. András pénzein tűnik fel először a kettős kereszt tövéhez illesztett nyílt, leveles aranykorona.

A Magyar Köztársaság címerét az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek a hivatali feladataik ellátása során külön engedély nélkül használhatják, helyezhetik el az épületeiken és helyiségeikben. A címert a bankjegyen fel kell, az állampapíron és a pénzérmén fel lehet tüntetni.

„Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi;
Ám természettől mindez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.”

(Vörösmarty Mihály Magyarország címere)

A nemzeti zászló a nemzeti hovatartozás kifejezésére szolgál

„Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.

Mindíg beszél.
Mindíg lobog.
Mindíg lázas.
Mindíg önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan
egész az égben,
s hirdet valamit
rajongva.

Ha már megszokták és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgy hogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és a viharral,
haszontalanul és egyre fönségesebben,
lobog,
beszél.

Lelkem, te is, te is -
ne bot és vászon -
légy zászló.

(Kosztolányi Dezső: Zászló)