Jáki László: Mustra

Nyomtatási nézet

Az országban meginduló változások munkánk tartalmi újragondolását is igénylik. Így többek között a jövőben bátrabban, kritikusabban fogjuk a területünkön felmerült problémákat kezelni. Arra természetesen nem vállalkozunk, nem is vállalkozhatunk, hogy a változtatások irányát meghatározzuk, arra viszont igen, hogy olyan írásokat közöljünk, amelyek gondolkodásra – szükségszerűen vitákra – új megoldások keresésére serkentenek. Vállaljuk a vitákat, a bírálatokat, kritikákat, mert meggyőződésünk, hogy gyorsuló világunkban az abszolút igazság igencsak relatív.

Olvasóink többsége – még a fiatalabbak is – átélték, átélik, hogy az ideológiai változásokon túl a technika, a gazdaság még a mi területünkön is szinte folyamatosan új helyzetet teremt.  Ezért ennek érdekében tovább kívánjuk erősíteni azt a törekvésünket, hogy egy-egy problémát több oldalról mutatunk be, hogy sarkosabban fogalmazott írásokat közlünk. Példa erre, hogy már az első számunkban három szerzői elképzelést adtunk közre arról az alapvető kérdésről, hogy az elektronika miként változtatja meg a hagyományos olvasást. Az eltérő véleményeket nem értékeltük és a vitát nem zártuk le, ahogyan ez régebben az általános gyakorlat volt.

A fentiek jegyében foglalkozni akartunk a genderrel, hiszen ifjúsági irodalmunk klasszikus művei nem a gender szellemében íródtak. Folyóiratunk szerkesztésekor örömmel olvastuk, hogy az oktatási államtitkár javaslatára a kormány törölte az óvodai nevelési programból az általunk is vitatott passzust. Öröm, hogy szándékunk találkozott az illetékesekével és egyúttal elnézést kérünk a már felkért szerzőinktől, akik hiába élesítették tollukat.

A vitára ösztönzés szellemében foglalkozunk a virtuális és a hagyományos taneszközökkel, illetve kísérletekkel. A kérdés, lehet-e pótolni Öveges tanár úr kísérleteit egy számítógép által vezérelt kísérlet szimulálásával? A válaszok nyilván eltérőek lesznek, várjuk, szorgalmazzuk gyakorló tanárok és elméleti szakemberek állásfoglalását.

Az eddigiekhez hasonlóan, de még többet kívánunk foglalkozni a tankönyvkiadással. Olvasóink jól ismerik az elmúlt időszak vitatható rendelkezéseit és egyértelmű az is, hogy a tankönyvpiac szabályozásra vár. A megoldást nem tudjuk, de amit tehetünk; bemutatjuk és bíráljuk a szabad tankönyvpiac keretében megjelenő tankönyveket, várva kollegáink állásfoglalását. Valljuk, hogy tankönyveinknek stabil, tudományos alapokon kell állniuk és a lehető legpontosabb igazságot kell tükrözniük. Egyszerűbb ez a természettudományokban, nehezebb a társadalomtudományok esetében. E „nehézség” bemutatására 15 történelemkönyvet mutatunk be; mikor mit írtak a Trianonról?^* Az eltérő állásfoglalások mosolygásra is késztethetnek, de talán el is gondolkodhatunk a történelemhamisítás következményeiről vagy éppen a történelemkönyvek objektivitásáról.

E rovatunkban egy kuriózumot is közlünk. 1916-ben egy irkutszki hadifogolytáborban a fogoly magyar tanítók olvasókönyvet írtak az általuk szervezett analfabéta tanfolyam  katonáinak. Pedagógus nélkül nincs oktatási reform – mondta a közelmúltban az új oktatási államtitkár –, de vajon mikor tudunk olyan pedagógusokat kibocsátani pedagógusképző intézményeinkből, akik hazájuktól több ezer kilométerre, fogságban, „túlóra” igény nélkül tanítanak és olvasókönyvet írnak. Kicsit cinikusan azt is végiggondolhatjuk, hogy ha a tankönyv megjelenését az elmúlt évek bürokráciáján kellett volna végigfuttatni, akkor az a második világháború végén sem jelent volna meg.

Végül, de nem utoljára foglalkozunk mai iskolásaink beszédkultúrájával, talán pontosabban kulturálatlanságával. A durvaság, trágárság csak „körbejárható”, ezt példákkal illusztrálni nem is merjük, de sajnos meggyőződésünk, hogy sírjukban forognak mindazok, akik másfél-két évszázada a magyar nyelv tisztaságáért küzdöttek. Most és a következő számunkban ezzel a kérdéssel is foglalkozunk.

A szerkesztés közben örömmel olvastuk, hogy a köztársasági elnök úr „nyelvünk tisztaságának megőrzését mindennél fontosabb kihívásnak” tekinti.  Egy ilyen nyilatkozat megerősíti törekvéseinket. Köszönjük.

Tisztelettel és örömmel várjuk írásaikat; vitatkozzunk és gondolkodjunk együtt.

Jáki László

Vissza a tartalomjegyzékhez