Jáki László: Mustra

Nyomtatási nézet

Napjaink feszültségei látszólag távol esnek folyóiratunk mondanivalójától, de aligha kétséges, a pénzügyi-banki válság közvetve és közvetlenül civilizációnk, kultúránk jövőjét, hagyományos értékeinket is érinti.

Ebben a hangulatban került kezembe Kosztolányinak egy írása, mely úgy érzem soha nem volt olyan aktuális, mintnapjainkban. Szerinte „az emberiség részegen és megbűvölve vágtat előre a földön, vízen, levegőben; tudja hogy még mindig nem érkezett el a végső határáig, hogy a gépek, melyek a képet és hangot közvetítik, még mindig tökéletesülhetnek, a közlekedőeszközök még mindig gyorsulhatnak, az iram még mindig szédületesebb lehet. Egyszer azonban ennek is vége szakad. Akkor az emberiség egy kicsit megdöbben. Ekkor majd magába száll, s tűnődik az útjáról és rendeltetéséről és választ is keres a kérdésre parlagon hagyott, elkérgesedett lelkében. De egyelőre nem talál. Erre felel majd a könyv. A könyv, melyet lenézett, sutba dobott. A könyv. Az álmodozók irkafirkája, a haszontalanság lomtára, mely szürke az »arany valóság« mellett. A könyv, melyet holtnak hitt, az ócska vén salabakter, minden élet kútforrása. A könyv, mely fölmérte lelke délköreit, kibányászta agya mélyét, s a legnagyobb magasságba, a legmesszebb távolságra vitte az előző nemzedékeket. A könyv, a szellemi manna, melyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, mely minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, mely senkit nem hagy éhen, minden ínségest kielégít, hatalmassá tesz, úgyhogy mindenki az ismeretek tőkése,nagybirtokosa lehet általa, gondolatmilliomos.”

Kosztolányi fenti gondolatai soha nem időszerűbbek, mint napjainkban, mert lehet ugyan, hogy a pénzügyi gondjaink megoldódnak, de az évezredek során felhalmozott értékeink válsága ennél is súlyosabb. Meggyőződésünk, hogy ilyenkor kellene a kimeríthetetlen örömforráshoz, a mannához nyúlnunk, mely Kosztolányi szavaival élve „minden ínségest kielégít”. A magunk szerény eszközeivel ehhez igyekeztünk és igyekszünk a továbbiakban is segítséget nyújtani. Az olvasást mannának tartjuk, a könyvtárat, a könyvet az értékmegőrzés gyökerének. Ezért örülünk a Könyvtárostanárok Egyesülete történetével foglalkozó írásnak (Balogh Mihály), ezért foglalkozunk az európai kultúra gyökereit jelentő latintanítással (Adamik Tamás, Lovas István), és ezért érezzük megtiszteltetésnek, hogy a legnagyobb magyar mesemondóra, Benedek Elekre emlékezhetünk ükunokája (Bardócz Orsolya) írásán keresztül. Kosztolányi szavaival élve a végső vágtát megállítani nem tudjuk, de igyekszünk azt lassítani.

Kérjük, osszák meg velünk gondjaikat, keressük együtt a megoldás útját. Várjuk írásaikat.

Vissza a tartalomjegyzékhez