Mayer József: Munkásgimnáziumok

Nyomtatási nézet

A tanulmány célja, hogy a szűkös források ellenére betekintést nyújtson a huszadik század első két évtizedében az iskolarendszeren kívül működtetett munkásgimnáziumok életébe. Ez a terület átfogó módon nem került még feldolgozásra a neveléstudományi kutatások során. Most arra teszünk kísérletet, hogy a sajtóanyagok és a megmaradt értesítők feldolgozásával bővítsük ismereteinket erről a képzéstípusról. Ennek a kísérletnek vannak máig ható tanulságai, olyanok, amelyek vissza-visszaköszönnek a formális – non-formális – informális tanulási formák között megszerzett tudáselemek elismeréséről szóló vitákban.

Kulcskifejezések: szabad tanítás – szabad művelődés, felnőttoktatás

Mayer József kutató-elemző, Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest

______________________

A 19. század utolsó harmadában, majd ezt követően az új évszázad első évtizedében a korabeli neveléstudományban érintett szakemberek közül egyre többeknek fordult az érdeklődése a társadalom kevéssé képzett felnőtt korcsoportjaival kapcsolatos oktatási/képzési lehetőségek felé. Nemcsak emberbaráti törekvésekről volt szó, hanem egyfajta gazdasági szükségszerűségről is, hiszen – Európa-szerte korábban – Magyarországon megkésetten, de teret nyert az ipari kapitalizmus, amely – szemben az agrárius társadalmakkal – egyre több és több képzett (munkás)szakemberre tartott igényt.

A korabeli társadalmakban – és ebbe a nyugat-európai országokat is bele kell érteni – a társadalom túlnyomó része számára csekély lehetőség nyílt arra, hogy kihasználhassa az iskolarendszer nyújtotta lehetőségeket, azt, amit a tudás megszerzése, és ettől nem elválasztható módon, a társadalmi felemelkedés jelentett (volna) számukra.

Mivel az iskolarendszerek többsége nem volt felkészülve a tömegek hosszan tartó oktatására, a rövid idejű képzésben részesültek számára a tudás- és műveltséghiány pótlására egyéb megoldásokat kellett keresni.

Erre adtak lehetőséget az iskolarendszeren kívül megszervezett képzések, amelyek alkalmazkodva a korra jellemző rendkívül hosszú napi munkaidőhöz, többnyire a vasárnapokon vagy éppen az esti órákban kerültek megszervezésre.

A munkásgimnáziumok kérdése különösebben nem keltette fel a kutatók érdeklődését. Ezt mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a pedagógiai lexikonok önálló szócikként nem jelenítik meg ezt a képzési formát. A témáról a legtöbbet Felkai László tanulmányából lehet megtudni, aki az Uránia^[1] működése kapcsán említi ezt az oktatási formát.^[2]

Nem tekinthető véletlennek, hogy az említések száma a munkásgimnáziumokról 1910. után jelentősen emelkedik. Egyre ismertebbé váltak a korabeli Magyarországon is azok a – többnyire angliai és németországi – törekvések, amelyek szabadegyetemek és ismereterjesztő társaságok létrehozására irányultak. A már említett Uránia törekvése hasonló volt, hogy ti. a szabadtanítási formák térnyerését kihasználva olyan formáció(ka)t hozzon létre, amely közvetlenül képes megszólítani az iskolákból kirekesztett tömegeket. Ezek egyikét nevezték el munkásgimnáziumnak.^[3]

A cél az, hogy a források alapján képet alkothassunk ennek az oktatási formának a működéséről, a programokban szerepet vállaló oktatókról és „tanulókról”, valamint az alkalmazott módszerekről és a feldolgozott témákról.

a. Internet

Az interneten többnyire helytörténeti indíttatású írások utalnak erre a szerveződésre, az alapvető adatok mellett néhány további, a működésre jellemző tényt is közölve. Nézzünk ezekből néhány típust!

Pápán 1910 áprilisában megalakult a Nemzeti Munkapárt helyi szervezete. Szeptember 1-re elkészült a vasútállomás új épülete. Szeptemberben iratkozott be az elemi iskolába az első cigánylány, Kolompár Mária. Ugyanebben a hónapban a Bánóczy-majorban megnyilt az elemi iskola. Októberben megalakult a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) pápai csoportja. November 14-én dr. Kapossy Lucián vezetésével hathónapos tanfolyami rendszerben megkezdte működését a munkásgimnázium.^[4]

A fenti szöveg egyértelművé teszi, hogy a „munkásgimnázium” iskolarendszeren kívüli szerveződés, és ami fontos, utal az időtartamára is. A programot irányító Kapossy Lucián (Lovasberény, 1849. október 19. – Pápa, 1927. október 9.) magas képzettségű tanár, szerzetes volt.

Az 1910-től kezdve Kovács Pál jogakadémiai tanár irányításával működő munkásgimnáziumban a legalább négy elemit elvégzettek tanulhattak. A tanfolyamszerű oktatás október közepén zajlott. Az 1912/13-as tanévet 87 hallgató fejezte be sikerrel. Az előadásokat gyorsírók rögzítették, majd sokszorosították, tudható a Magyar Alföld 1912. február 18-i számából. Tekintélyes tanárok, közéleti férfiak (az említett Kovács Pál, dr. Pataky Zoltán, Hajdú József és mások) vállalták a magyar nyelvtan, földrajz, egészségtan, történelem és könyvvitel tudományának oktatását. A Magyar Alföld című hetilap majd minden számában beszámolt egy-egy kulturális rendezvényről, csiholt érdeklődést a soron következőkre. 1911. december 3-án elismeréssel írtak Kacsóh Pongrác fizikai tárgyú felolvasásáról.^[5]

A következő idézetből az is kiderül, hogy – valószínűleg több helyütt is – belépési kritériumot alkalmaztak, ebben az esetben az elemi iskola négy osztályában szerzett végzettséget kellett felmutatni. Erre azért volt szükség, mert feltételezték, hogy a végzettek tudnak írni és olvasni.

Rendkívül korszerű megoldásnak tűnt az előadások rögzítése és sokszorosítása, amely – vélhetőleg – azt is lehetővé tette, hogy azok is megismerhessék az elhangzottakat, akik nem voltak az előadások személyes résztvevői. Fontos adalék, hogy arról is kapunk információkat, hogy melyek voltak azok a tudás- és műveltségterületek, amelyek témái előadásra kerültek. Azt, hogy megemlítik a tanfolyamot sikerrel befejezők számát, utal arra, hogy szerveztek vizsgát vagy ahhoz hasonló, a tanulók megszerzett tudását „mérő” programot.

Mindezen negatív jelenségek ellenére az élet megy tovább Abrudbányán.^[6] 1908-ban ún. Munkás-gimnázium indul a Szabadlíceum keretében, melynek első felvonása azon év novemberében indult, és 1909 márciusában zárult, mely időszakban 5 előadó és 2 gépkezelő 49 vetítettképes előadást tartott 2473 hallgató előtt a történelem, földrajz, egészségtan, ipartörténet és nemzetgazdaságtan szakkörökben, míg a Szabadlíceumban megtartott 12 előadást 1732 hallgató követte és tapsolta meg. 1911-től pedig a régi dalárdából, a műkedvelő egyesületekből és a Munkás-gimnáziumból alakult Abrudbányai Közművelődési Egyesület vette át és irányította 1918-ig a Szabadlíceum működtetését. Mert volt, aki mindezeket megszervezze, hiszen 1900–1910 között 588 katolikust, 422 reformátust és 127 unitáriust rögzített a népszámlálás Abrudbányán. Mindezekhez képest manapság mintegy 20 római katolikus, 40 református és állítólag 3 unitárius szerepel az egyházi nyilvántartásban.^[7]

Abrudbányán tehát már 1908-ban megszervezték a munkásgimnáziumot, amely szervezetileg nem volt önálló. Úgy tűnik, hogy a szóban forgó tanfolyam 5 hónapos lehetett. Ami különösen érdekessé tette az előadásokat, az a vetítettképes megoldás volt, amely a korban az oktatás területén legkorszerűbb módszertani megoldást jelentette.

b. A korabeli sajtó

Azokon a településeken, ahol munkásgimnázium nyílt, szinte bizonyos, hogy az eseményről a helyi lapok tájékoztatták az olvasókat. A cikkek szerzői egyrészt arról értekeznek, hogy miért is fontos a munkások/iparos segédek művelésének elősegítése, másrészt pedig igyekeznek megfogalmazni, hogy e cél érdekében mit tesz, és mit tehet az új közművelődési intézmény.

Egerben az Eger^[8] című helyi lap arról ad hírt, hogy a fő-reáliskola dísztermében nyitották meg a képzést, természetesen az esti órákban. A tanulók az iparos-segédek közül kerültek ki, és az is megtudható volt, hogy többségük még nem szolgálta le a katona idejét. A képzés célját a cikk szerzője így fogalmazta meg:

"Az a célja a munkásgimnáziumnak, hogy az iparos-segédek tudásának fokozásával az ipar értekét és jelentőségét velük megismertesse s annak fejlesztésére, előbbre vitelére, fokozza munkakedvüket. Nem az a cél, hogy az iparost a megszerzett tudás révén más irányú működésre csábítsa, hanem hogy az iparos munkáját, tudása révén, eredményesebbé, intenzívebbé tegye."

Egy másik település lapjában^[9] 1910-ben a névvel nem jelölt cikk szerzője fontosnak tartja, hogy olyan ismereteket közvetítsenek a résztvevők számára, amelyek a gyakorlatban hasznosíthatók.

A munkásgimnázium csak akkor fog fennkölt hivatásának megfelelni, ha kizárólag a gyakorlati élet számára dolgozik.

A szerző megjegyzése arra utalt, hogy felfogása szerint az ifjúság számára fenntartott gimnáziumokban „Túlhalmozzák a fiatalságot olyan ismeretekkel, melyek kétségtelenül tágítják ugyan látókörét, de melyek túlnyomóan nagyobb részét az életben nem használhatja. A pedagógia e megrögzött irányát nem szabad a munkásgimnáziumokra átvinni. Szigorúan selejtezni kell ott a tananyagot…”. E megjegyzés napjaink felnőttoktatása számára is fontos üzenetet közvetít, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy azonos cél elérése érdekében is lehet többféle tartalmak és módszerek alkalmazásával is eredményt elérni.^[10] A kortársak számára azonban ennek az érvényesítése nem volt könnyű. Ennek az egyik oka az volt, hogy azoknál az embereknél, akik szerepet vállaltak a munkások oktatásában, minden jószándékuk ellenére többnyire hiányzott a „szakmaiság”. Többségük a korabeli iskolarendszer többnyire középfokú intézményeiben tanított, és ez meghatározta azt a módszertani együttest, amelyet az oktatás során képesek voltak alkalmazni.

Így tehát nem véletlen, hogy képzések elindulását követően megjelentek az első kritikus hangok is. Hegedűs István egy 1914 decemberében megtartott előadásában^[11] arról szólt, hogy a munkásgimnázium „szervi bajban” szenved, és nem életképes. Okfejtése a ma szemszögéből nézve is egyfajta andragógiai alapvetésként érté­kelhető.

Az ő interpretációjában a munkásgimnázium megszervezésének az volt a célja, hogy a jelentkezők polgári iskolai bizonyítványokhoz jussanak, amely lehetővé tette volna számukra azt, hogy akár állami alkalmazottá vagy alacsonyabb beosztású hivatalnokokká léphessenek előre. A probléma hasonlatos volt ahhoz, amit manapság is tapasztalunk. A szervezők a polgári iskola négy éves tananyagát három tanfolyam programjába igyekeztek sűríteni, de nem ez, hanem a heti 7 vagy 9 órás képzési időtartam jelentette a fő problémát Hegedűs számára.

A tanfolyamok – érvelt tovább – nem alkalmasak arra, hogy ott iskolai módszerekkel oktassanak, hiszen a felnőttek életkora és élettapasztalata más megoldásokat igényel. „Sorra vehetném az egyes tárgyakat a polgári iskola tanítási anyagából: a felnőttnek mindig más kell, mint a gyermeknek.”^[12] –fogalmazza meg konklúzióját. Magyarul amellett érvel, hogy nemcsak módszertani, hanem tartalmi tekintetben is mást kell tanítani a felnőtt korú tanulóknak.

Időközben lezajlottak az Országos Szabadoktatási Tanács kiküldöttjeinek a látogatásai a munkásgimnáziumokban, és úgy tűnik, hogy sok esetben kedvezőtlenek voltak a tapasztalatok. Hegedűs a konkrét problémákat nem említi, de azokra reflektálva arra hívja fel a figyelmet, hogy „…nem a polgári iskola tanító anyagának egységes tanmenetét tartja szem előtt, hanem minden egyes hallgatónak egyénileg megnyilatkozó szükségletét elégíti ki, ha alkalmat ad az elemi ismeretek pótlására, de ez ismereteket azonnal belekapcsolja az érettebb lélek gondolatvilágába.” Másképpen fogalmazva arról beszél, amit a ma nyelvén fogalmazva egyéni tanulási útvonalaknak nevezhetünk. A cél tehát az, hogy nem egy minimalizált polgári iskolai tananyagot kell közvetíteni, hanem egyrészt a tanulók érdeklődését felkelteni a művelődés iránt, másrészt pedig a tanfolyam időtartama alatt megalapozni azt a tudást, amely a tanuló által választott terület tanulmányozásához elengedhetetlenül szükséges.

A felszólalásból nem bontakozott ki vita. Az viszont kétségtelen, hogy az alapkérdések már ekkor felmerültek, amelyekre előbb vagy utóbb a felnőttekkel foglalkozó intézményeknek reagálniuk kellett. A kulcs abban rejlett, hogy az iskoláztatásból kirekesztettek számára elfogadható-e a műveltség és tudás bővítése úgy, hogy arról a tanulók nem rendelkeznek megfelelő igazolványokkal/igazolásokkal. Nyilvánvalóvá válhatott a tanulók előtt, hogy a „tudás hatalom” közkeletű mondásnak igazából csak akkor van számukra értelme, ha a tudást az állam is elismeri. Ez a felfogás pedig a tanulási szándékot más irányba tereli.^[13]

c. Az értesítők

A következő forráscsoportot az iskolai értesítők jelentik. A munkásgimnáziumok által kiadott értesítőkből nem sok maradt fenn, ezért ezeket különösen értékes forrásoknak kell tartanunk. A rendelkezésre álló anyag alapján rövid esettanulmányokkal mutatjuk be egy-egy munkásgimnázium belső világát.

C.1. Veszprém

Veszprémben 1910 októberében újra megszervezték a munkásgimnáziumot. Ennek az évnek a dokumentációját a fennmaradt értesítőben találjuk meg.^[14]

A „tanévet” 22 hétre tervezték, amely így 1911. március végén fejeződött be. A 22 tanítási héten általában 4 vetítőképes előadást^[15] tartottak hetente. A szemléltetésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak. Miközben a képeket vetítették, az „előadó” felolvasta a tananyagot. Bár arról nincsen közvetlen információ, hogy volt-e a tanárok és a tanulók között valamiféle kommunikáció, feltehető, hogy az előadások végén volt lehetőségük a tanulóknak kérdéseket feltenni.

A vetítéssel kísért előadások mellett ún. szabadelőadásokat is tartottak, az első félévben hármat, a második félévben kettőt. Az előadásokat, amelyekből a „tanév” során 113 darabot tartottak, összességében 2215 fő látogatta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki minden előadást meghallgatott. A „gimnáziumnak” ebben a tanévben 47 beírt hallgatója volt, viszont 245 fő látogatta a különböző előadásokat. A különbséget alapvetően az jelentette, hogy a beírt hallgatóknak a tanév végén vizsgát kellett tenniük, bár ennek sem a formájáról, sem pedig a tartalmáról nem rendelkezünk ismeretekkel.

A munkásgimnázium pedagóguskarát 7 fő alkotta, akik közül öten rendelkeztek pedagógus képesítéssel, 2-2 fő elemi iskolai tanító, illetve felsőkereskedelmi iskolai tanár volt, 1 fő pedig segéd-tanfelügyelő. Az ún. szakmai tárgyakat a városi mérnök és a vármegyei főorvos tartotta.

A tantárgyi szerkezet a következő módon épült fel:

• A vetített képes előadások és a felolvasások az alábbi tantárgyak módszertanát alkották:

1. A magyar nemzet története

2. Magyarország földrajza

3. Világtörténelem

4. Felfedezések és utazások – földrajz

5. Ipar

6. Gazdaság

7. Egészségtan

A rendszeres előadások mellett egy-egy érdekesebb témát is meghallgathattak az érdeklődők, így pl. egy alkalommal a vulkánok működéséről.

• A szabadelőadások három tárgykörben hangzottak el:

1. Magyar irástan, különös tekintettel a polgári ügyiratokra^[16]

2. Számtan

3. Könyvvitel

A nagy érdeklődés ellenére a szervezők nem voltak elégedettek. Úgy találták, hogy egyrészt a „városi intelligencia” nem érdeklődik megfelelőképpen a programok iránt, de az is gondot jelentett, hogy farsang idején a tanoncok és a munkásfiatalok inkább a tánciskolákat és a mulatságokat látogatták.

C.2. Debrecen

Debrecenben más volt a helyzet. A rendelkezésre álló dokumentáció^[17] szerint ez volt a munkásgimnázium második éve. A problémát a szervezők számára az okozta, hogy az előző tanévben egyre kevesebben járta az előadásokra, úgy tűnik, hogy azért, mert azokat a segédek és tanoncok nem találták a maguk számára hasznosnak.

Bár a gimnázium szervezőbizottságának tagjai igyekeztek azzal érvelni, hogy a szakma megtanulását követően sem célszerű abbahagyni a tanulást, az önképzést, az érintetteket ez különösebben nem hatotta meg.

Ezzel magyarázható, hogy erre a tanévre csak 24 fő iratkozott be. A vezetőség viszont levonta a tanulságot az előző év tapasztalataiból, és felajánlotta, hogy az éves anyagból a beiratkozott tanulók vizsgát tehetnek a polgári iskola követelményei szerint. Erre 10 fő jelentkezett. A VKM-től megkérték erre az engedélyt, amit meg is kaptak.

Az előadások a huzavona miatt csak november közepén kezdődtek el, és a következő év áprilisában fejeződtek be. A tanév alatt 103 előadást szerveztek, amelyet meglepő módon 3250 fő látogatott, illetve hallgatott meg. Az előadások anyagát nyomtatott füzetekben is megjelentették, ezekből 1600 darab fogyott el, a többit szétosztották a munkásszervezetek és az üzemek dolgozói között.

A tanári kar összetétele hasonló volt, mint Veszprémben. 3 fő reáliskolai tanár mellett 2 fő érkezett az egyik helyi főgimnáziumból, és bekapcsolódott az oktatásba 1 fő orvos, s végül egy „külső munkatárs”, a gazdasági akadémia tanárának az alkalmazására is sor került.

Az oktatás tartalmát hozzáigazították az igényekhez, a következő szerkezetben:

1. táblázat: Tantárgyi szerkezet a debreceni munkásgimnáziumban

Látható tehát, hogy ebben az esetben a polgári iskola tananyaga jelentős mértékű szerkesztésen esett át annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló idő alatt az elsajátíthatóvá váljon. Nem derül ki, hogy az órákon kívül a vizsgára jelentkezettek milyen támogatást kaptak annak érdekében, hogy eredményesebben tudjanak arra felkészülni.

Az irodalom tantárgy óraszámának a zömét a Toldi tanulmányozása tette ki. Arany művén kívül egy-egy órában foglalkoztak Petőfi, Vörösmarty, Csokonai költészetével, valamint Zrínyi és Katona József munkásságával.

A matematika programban az alapműveletek gyakoroltatása mellett a tört és tizedes számok használata, a százalékszámítás, valamint a hármasszabály megismertetése volt a cél.

Debrecenben fennmaradtak a tanulói adatok is, mert ezeket részletesen rögzítették.

A beiratkozott 24 tanuló mindegyike férfi, közülük 20 református, 3 római katolikus és 1 fő izraelita vallású volt.

Foglalkozásuk szerint többségüket szociológiai értelemben munkásnak és kisiparosnak kell tartanunk, de voltak közöttük olyanok is, akik valószínűleg nem fizikai munkát végeztek. Azt látjuk, hogy többségük fizika munkával járó szakmatevékenységet folytatott, ám voltak (lehettek?) köztük olyanok is, akik komolyabb iskolai végzettséget nem követelő adminisztratív jellegű tevékenységet folytattak. Bár a szervezett munkások többsége bojkottálta az oktatást, néhányan azért beiratkoztak közülük is.

2. táblázat: A munkásgimnázium hallgatóinak foglalkozási szerkezete (fő)

Forrás: OPKM. E/912, 14–15.o.

Az életkori megoszlás azért érdekes, mert a hallgatók negyede vagy elmúlt 30 éves, vagy ezt az életkort közelítette. A legfiatalabbak az 1890 után születettek voltak, ők még nem érték el huszadik életévüket.

A két legfiatalabb szakmájuk szerint bodnár és lakatos volt. Ők azok közé tartoztak, akik – majd látni fogjuk – dicsérettel fejezték be a tanfolyamot.

1. ábra: A hallgatók életkori megoszlása (fő)

Forrás: OPKM. E/912, 14–15.o.

A hallgatók többsége Debrecenben vagy a megyében született. A többiek esetében arról lehet szó, hogy időközben beköltöztek a városba, vagy a munkavégzés, vagy pedig családi okok (pl. házasság) miatt.

3. táblázat: A tanulók születési helye (fő)

Forrás: OPKM. E/912, 14–15.o.

A tanulók értékelésére is sor került, bár ennek a módszerét nem ismerjük. Úgy tűnik, hogy három kategóriát alkalmaztak, az alábbiak szerint:

4. táblázat: A beiratkozott tanulók értékelése (db)

Forrás: OPKM. E/912, 14–15.o.

Nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy azok törekedtek leginkább a tananyag elsajátítására, akik a tanfolyam befejezését követően vizsgára is jelent­keztek.

Kedvezőnek tekinthető az is, hogy 24 főből mindössze egy hallgató volt az, aki azért nem volt értékelhető, mert a tanfolyam időtartama alatt elhagyta a programot. Döntésének az okát azonban nem ismerjük.

C.3. Nagybecskerek

Torontál vármegyében, Nagybecskereken 1908-ban indult el a munkásgimnázium első évfolyama.^[18] A szervezés elsősorban Knyaskó Lajosnak, az állami felsőkereskedelmi iskola igazgatójának volt köszönhető. Az értesítőben, amelynek szövegét ő fogalmazta, tevékenységét szociális kultúrpolitikai célokkal magyarázta, mondván, hogy ha az iskolarendszer nem tud huzamosabb időn keresztül nagyobb tömegek oktatásáról gondoskodni, akkor ezt a tevékenységet az iskolán kívüli oktatásnak kell elvégezni.

A munkásgimnázium célját itt az általános műveltség terjesztésében és elmélyítésében jelölték meg, tehát eleve nem gondolkodtak abban, hogy a hallgatók az itt szerzett tudásuk elismertetésére közvetlenül kapcsolódhassanak az iskolarendszerű oktatáshoz.

Nehéz megítélni, hogy ez jó döntés volt-e, vagy sem. Annyi bizonyos, hogy amikor 1908 novemberében megindult az oktatás, 70 fő jelentkezett a kurzusra, s végül a következő év április végén fejeződött be. A jelentős számú lemorzsolódás több ok miatt is bekövetkezhetett. Az egyik ok talán abban keresendő, hogy a tanítás időpontjának a megválasztása nem volt túl kedvező, hiszen szerdán és péntek este 20.00 és 22.00 óra között voltak az órák/előadások. Itt is több esetben állóképes vetítéssel színesítették a tananyagot. De az is elképzelhető, hogy a 6 hónapon át tartó 90 órás sorozat meghaladta a jelentkezők tűrő- és teherbíró-képességét, különösen amiatt, hogy a végén „csak” látogatási bizonyítványt kaptak. Ezt 33 főnek – ünnepélyes körülmények között – osztották ki.

A képzésben 9 fő vett rész, 3 személy a felsőkereskedelmi iskolából, 2-2 fő a főgimnáziumból és a polgári iskolából, valamint előadott a város főjegyzője és a törvényszéki orvos is.

A tantárgyi struktúra a vizsgált programok közül itt bizonyult a leggazdagabbnak, ami az alapcél ismeretében nem tekinthető véletlennek.

5. táblázat: A nagybecskereki munkásgimnázium tantárgyi szerkezete

* Az eltérések az eredeti szöveg (90 óra) és a tantárgyi óraszámok különbségéből adódik (92 óra), valószínűleg sajtóhiba. (M.J.)

Forrás: OPKM, E/913 28–32. o.

Nemcsak a tantárgyak száma, hanem a tartalma is komoly igényeket fejezett ki. Magyarból 18 életmű megismerését tűzték ki célul, és nemcsak a lírikusokkal, drámaírókkal, valamint az epikai művek szerzőivel foglalkoztak, hanem beemelték a programba Széchenyi, Kossuth és Deák személyét is, mert a műveken keresztül a politikai szónoklás és politikai irodalom alkotásait is meg szerették volna ismertetni.

Nemzetgazdaságból szociológiai és demográfiai kérdések kerültek tárgyalásra. Ami érdekes, hogy történelemből nem a hagyományos módon felosztott magyar történelem került bemutatásra, hanem a „közgazdasági és közművelődési állapotok”-kal foglalkoztak korszakok szerint.

A módszer minden esetben a „lényegkiemelés” volt, amelyet lehetőség szerint igyekeztek szemléltetéssel kísérni.

A látogatási bizonyítványt kapott hallgatók közül csak 3 főnek volt a magyar az anyanyelve, 17 főnek német, 13 főnek pedig szerb. Ezen a vidéken természetesnek tekintették a „többnyelvűséget” – legalábbis a nem magyarok esetében –, így az előadások magyar nyelven történő megtartása nem okozott problémát.

Ami a hallgatók életkorát illeti, a legfiatalabb résztvevő 17 éves volt – a 17–20 éves korcsoportba 18 fő tartozott – de a legidősebb hallgató sem lépte túl a 42. életévet. A 16 iparos mellett a 14 kereskedő és a 3 hivatali alkalmazott részvétele azt jelezte, hogy a szervezők és a foglalkozásokat vezetők vélhetőleg egy megfelelő előképzettséggel rendelkező csoporttal találkoztak, és ez lehet a másik magyarázata annak, hogy az egyes tantárgyak tartalmi elemei közé „nehezebb témákat” is bátran beiktattak.

A 20. század első évtizedének a végére nagyjából 64 munkásgimnázium működött. A források alapján háromnak kíséreltük meg a belső világát, működését rekonstruálni.

Látható volt, hogy a szervezők minden esetben a „városi intelligencia” soraiból kerültek ki, akik fontosnak tartották, hogy a társadalom kevésbé képzett rétegei számára lehetővé tegyék a szakmai ismereteken túlmutató műveltségi elemek megszerzését.

Feladatuk nem volt könnyű. Egyrészt azért nem, mert minden esetben kiderült, hogy a „kurzusok” működtetése csak komoly adományok révén vált lehetővé. A források biztosításában a magánemberek mellett korabeli vállalatok, esetenként alapítványok vagy maga a város is szerepet vállalt.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a szabadoktatás, mint oktatási forma e korban nem volt teljesen egyértelműen elfogadott oktatási tevékenység, hiszen ennek egyértelműen „liberális-színezete” volt. Éppen ezek voltak azok az évek, amikor újra megerősödtek az „újkonzervatív” ideológiák, s ezért az sem tekinthető véletlennek, hogy több területen éppen ezekben az években történik meg a konzervatív erők és a polgári radikálisok összecsapása.^[19]

Nem tekinthető véletlennek ebben a légkörben az sem, hogy a tanfolyamokra csak férfiak iratkoztak be. A nőket nem tiltották ettől, de a jelzett foglalkozások többségét nem ők végezték. Ezzel szemben lehet valószínűsíteni, hogy az előadások látogatói között sok esetben előfordulhattak hölgyek, nagyon sok esetben akár a középosztály soraiból is.

A nagy dilemma szervezők és résztvevők számára egyaránt a „hasznosság” kérdése volt. A művelt középosztályhoz tartozók esetében logikusnak tűnt az, hogy érdemes önmagában a „műveltség megszerzéséért” részt venni a programon, hiszen egyébként erre más lehetőség alig-alig kínálkozott.

A tanfolyam résztvevői ezt némiképpen másképp látták. Sokan közülük felismerték, hogy az „iskoláztatás”, a műveltség megszerzése a társadalmi felemelkedés egyik lehetséges útja, amelynek nélkülözhetetlen elemét a műveltség, a tudás dokumentálása, az államilag elismert bizonyítvány jelentheti.

The aim of the study is to give insight – despite the scarce resources – in the life of workers’ grammar schools operated outside the school system in the fist two decades of the twentieth century.

This field has not been processed comprehensively in course of the educational researches.

Now we try to expand our knowledge about this type of training by processing the press releases and the remained notifications. This experiment has lessons valid even now, which are reflected in the discussions about the acknowledgement of knowledge items gained from formal – non-formal, formal-informal learning forms.

Key words: free teaching-free education, adult education

_______________________

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez