Valakovicsné Lakatos Marianna: „Mizu, tanárnő?”

Nyomtatási nézet

7:45

A köszönés után vagy helyett ezzel a kérdéssel fogad több diákunk, amikor megérkezem munkahelyemre, a hatvani Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolába. Talán nem a legudvariasabb forma, de mit tegyünk – a mai fiatalok már sokkal könnyedebbek, mint 1997-ben, amikor könyvtárostanári pályafutásomat kezdtem. A kérdésre van válaszom, de erről majd később.

Persze akad olyan is, aki meg sem várja, hogy a táskámat letegyem, rögtön kell neki valami, mert otthon felejtette az atlaszát, példatárát vagy bármit, amiért egyest kap, ha nincs. Természetesen van, s mindkettőnket megnyugtat – ő segítséget kapott, én segítettem. Ezt követően az emeleten található tanári szobába vezet az utam (nem mellékesen a reggeli kávé illata is vonz), ahol néhány szót váltok a kollégákkal, megnézem a körözvényt (friss infók, helyettesítés stb.), „felveszem a rendelést”, mert az órára jól jöhet néhány könyvtári dokumentum. Majd visszabújok – ahogy én nevezem – a szentélybe.

Ami igaz is: csend van a folyosón, becsengettek órára, néhány késő kicsit hangosabban érkezik, de elindult a tanítási nap. Az ötvennégy négyzetméter, amit a könyvtárunk magáénak tudhat, három éve került kialakításra, így húsz tanulót tud egyszerre foglalkoztatni. A könyvtár-informatikai órák megtartására is már ideális.

Egyszemélyes könyvtárként üzemelek, azaz mintegy tizennégyezernyi dokumentumot szolgáltatok egyedül. Szoktam viccelődni, hogy magam vagyok magam főnöke, de néha tényleg jól jönne egy asszisztens, aki segít a sok feladat ellátásában. Mert a könyvtárosi teendők mellett én látom el a tankönyvfelelősi feladatokat is, egy osztályban, ahol osztályfőnök is vagyok, magyar nyelvet és irodalmat tanítok. Versenyeztetek (Bod Péter Könytárhasználati Verseny, Tudományos Diákkör, szavalóversenyek, országos középiskolai tanulmányi verseny, anyanyelvi versenyek – mikor mi), színjátszó szakkört vezetek, esetenként az iskolai évkönyv szerkesztésében is közreműködöm stb. Teendőim közé tartozik minden, ami összeférhet a könyvtári, könyvtárpedagógai tevékenységekkel. Nem több és nem kevesebb, mint amennyit minden könyvtárostanár kollégám végez.

A számítógépet is bekapcsolom, elindítom a Szirént, vár néhány feldolgozatlan könyv. A rendszer még nem teljes, sajnos nincs még minden dokumentum feldolgozva, de igyekszem.

8:45

Kicsengettek az első óráról. Megyek ügyelni a földszinti folyosóra. Egy-egy diák jön, érdeklődik kiselőadás anyaga iránt, a dolog a következő szünetre halasztódik. Jelzőkor igyekszem a folyosón csellengőket beterelni, s mikor rászólnék valakire, hogy induljon a terembe, meg sem várja, csak somolyogva idéz: „Sipirc, befelé, nyuszifülek!”

Becsöngetés után azonnal utánanézek a kérésnek, nehogy elfelejtsem. Majd a könyvtárismereti foglalkozás anyagát összekészítem a következő órára, activity játék is lesz, megírom a feladatkártyákat. Megszerkesztem a feladatlapokat a nyelvtan órai témazáróhoz. Közben az iskolatitkárunkhoz is benézek, hátha van valami fontos.

9:50

Kezdődik a harmadik óra. Néhány tanulónak lyukas órája van, csoportbontásnál sajnos előfordul. Jönnek „bandázni” a könyvtárba. Néha csak nevetgélnek, egyszer-egyszer segítenek is könyvet pakolni, az ügyesebbje a raktári renddel is megpróbálkozik. Ilyenkor többször felhangzik a „hú, mit találtam” felkiáltás. Rábukkannak egy-egy jó könyvre, s máris van témájuk: melyik tantárgyhoz kapcsolható, elvihetik-e órára, hátha jó jegyet kapnak érte. Néha igénylik a beszélgetést. Érdeklődnek rólam, az osztályom dolgairól, panaszkodnak valamelyik tanárra, mert nagyon szigorúan osztályozta a dolgozatot, vagy éppen egyik-másik tévésorozatról mesélnek (úgysem nézem, legalább képben vagyok).

10:45-től tanítási órám van, így kicsöngőkor „kidobom őket”. „Jöhetünk máskor is?” – kérdezik. „Természetesen!” – válaszolom.

11:30

Nagyszünet. Időnként megbeszélés van a tantestületnek, ilyenkor kirakom az értekezleten vagyok feliratot. Bár ki van írva a nyitvatartási idő, de sose nézik meg, hogy ekkor tájt zárva a könyvtár. Hozzászoktak (hozzászoktattam őket?), hogy rugalmas vagyok. Mindenkinek most ez az alkalmas idő a kölcsönzésre. Javítanom kellene a nyitvatartási időt?

11:45

Könyvtári óra a tizenkettedik osztályban. Informatika szakmacsoportosak, zömében fiúk, elég nyüzsis a hangulat. Érettségi előtt nem árt az ismétlés! Dolgoznak ügyesen, még arra is emlékeznek, milyen katalógustípusok vannak. A játéknak örülnek. Annak kevésbé, hogy arról is faggatom őket, miért nem járnak gyakrabban könyvtárba. Internet és más indokok után a minőségbiztosításból ismert halszálka módszer a lustaságukat hozza ki „eredménynek”. Több éve gyűjtöm az adatokat, érdekes, hogy mindig ez a következtetésük.

12:38

Kopogás után csendesen beoson egy tizedikes. Elmaradt egy órája, s még várnia kell a buszra, szeretne a könyvtárban leckét írni. S ha már itt van, nem segítenék neki anyagot keresni a Berzsenyi életrajzhoz? A kereséssel eltelik tizenöt perc, a kislány körülbelül egy órát még marad, jegyzetel, tanul. Én meg a Szirénben dolgozom, hogy haladjon az is.

Közben beszalad az egyik színjátszósom is, így félbehagyom a feldolgozást. Elkeverte a következő műsorunk szövegét, tudok neki adni másolatot, mert azt kértem, hogy a következő próbára tanulják meg? Ja, és talált egy jó verset, behozhatja majd, megnézném, mert neki tetszik, és jó lenne a tavaszi versmondó versenyek valamelyikére? Miután szinte egy szuszra ezt elhadarta, kap szöveget, és megígérem, hogy megnézem a verset.

Válaszolok néhány e-mailre (többek között hatvani középiskolában dolgozó könyvtárostanár kollégáimmal vagyunk éppen „forró dróton” pedagógiai program ügyében).

13:50

A tizedikes elköszön. Végzett és megy a busza. Jön egy tizenegyedikes, ő csak segítene. Örülök neki. Megkérem, nézzen át néhány tankönyvet: firkált-e, használható állapotban van-e még. Addig a holnapi órákra megígért szótárakat, atlaszokat készítem elő. Amíg ténykedünk, megtudom, hol fog a tanuló dolgozni a nyáron, már jó előre el kellett intézni, mert nagyon keresett a cég, mivel elég jól fizet.

15:15

„Néhány munkafüzet még nincs kész, jó lesz legközelebb?” – jelenti a tizenegyedikes. Most mennie kell: „Viszlát, tanárnő!”

Kísérőlevelet írok egy pályázathoz, hogy utána postázhassuk. Tehetséggondozás a téma, jó lenne nyerni, mert nincs pénz fejlesztésre – azok a piszkos anyagiak.

Még kitöltöm a munkanaplót, ne maradjon reggelre. Átlagos nap, átlagos látogatottsággal: huszonegy diák és három tanár látogató, négy kölcsönzött dokumentum (csend van a kötelező irodalmak körül, gondolom mosolyogva), tizenkét helyben használat, negyvenöt órára vitt dokumentum. És ma semmi extra – sem kiteendő anyag a honlapra, sem a hirdetőtáblán nem cseréltünk anyagot, még postát sem kaptam (azzal mindig munka jár – újabb mosoly), de elfáradtam.

16:12

Lehúzom a mágneskártyámat kifelé. Most hazamegyek. És amíg hazaérek, megteszem, amit a reggel feltett kérdésre szoktam válaszolni: „Lazu(lok)”.

Vissza a tartalomjegyzékhez