Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Halmos Judit: Miénk itt a tér! – avagy egy iskolai könyvtár hétköznapjai

Nyomtatási nézet

Amikor azt a szót halljuk, könyvtár, szemünk előtt általában egy könyvekkel zsúfolt, csendes hely jelenik meg, ahol még a légy zümmögését is hallani. A mi iskolai könyvtárunk meg sem közelíti ezt az elképzelést! Legjobban egy régi tanítványom versével tudnám bemutatni. Ebben minden benne van!

 

Ez itt a csend és nyugalom szigete,

ahol kikapcsolhat a fáradt elme.

Nehéz órák közt jólesik egy kis pihenés,

olvasgatni, beszélgetni igazi élmény.

 

Aztán jön a délután,

ismét betérhetsz órák után.

Bár nem mindig fogad csend,

néha felborul a rend.

 

De ne gondolj semmi rosszra,

egyszerűen a jókedv az oka.

Legyen az színjáték, vagy zenélés,

mindenkit elér vidámság, nevetés.

 

Egy forró tea mellett

te is megpihenhetsz!

S ha eddig nem jöttél volna rá,

miről eddig írtam nem más, mint a könyvtár!

 

Zarándy Kata

 

Visszaemlékezve saját iskolai éveinkre, elsősorban nem az órák jutnak eszünkbe, hanem azok az együtt töltött percek, amelyeket kötetlenül társainkkal tölthettünk, akár beszélgetéssel, nevetgéléssel, különböző tevékenységekkel, vagy csak úgy.

A mai diákoknak még inkább szükségük van a kötetlen együttlétekre, mivel erre igen kevés lehetőségük van. Idejük nagy részét az iskolában töltik, ezért a könyvtárban kell időt és teret adni, hogy majd évtizedek múlva ők is tudjanak mire emlékezni. Ennek az alapelvnek a mentén próbálom működtetni az iskolai könyvtárat. Vagyis a mi könyvtárunk nem mindig a csöndes olvasásról, kutatásról szól. Lássuk részletesen!

„Ez itt a csend és nyugalom szigete, ahol kikapcsolhat a fáradt elme.”

Fontos szerepe van a hely atmoszférájának, energiájának. Hova lépünk be, milyen hatások érnek először? Ha egy helyiségben meleg színek és harmónia fogadnak, már az első pillanatban jól érezzük magunkat. Ha ráadásul a „csönd az úr”, akkor lelkünk még inkább képes megnyugodni. Ez a gyerekeknek is nagyon fontos, hiszen állandó pörgésben vannak az iskolában. Tíz-tizenöt perc kikapcsolás is számít, hogy a következő órára feltöltve tudjanak bemenni. Elsősorban a felső tagozatosok térnek be az órák közti szünetekben, mivel ők óráról órára más-más terembe vándorolnak. Szerencsére a könyvtárunk igen tágas, egy nagy és egy kisebb helyiségből áll, így elég sokan elférnek egyszerre, bár néha így is nagy a zsúfoltság.

Mivel töltik itt a gyerekek ezt a pár percet? Az ötödik-hatodikos korosztály szeret sakkozni, főként a fiúk. A sakktáblák állandóan kint vannak az asztalon a kis teremben. A lányok leülnek a könyvespolc elé és nézegetik, olvasgatják az új könyveket. Ha találnak egy szimpatikusat, ki is kölcsönzik. Egymásnak is szívesen ajánlanak olvasnivalót. A nyolcadikosok – a legidősebbek jogán – csapatostul vonulnak be és foglalják el a belső teremben a sarokkanapét. Még a sötétítő függönyt is behúzzák, hogy minél jobban magukban lehessenek, elkülönülve mindenkitől. Az ajtót is becsukják, hogy lehetőleg senki ne zavarja őket. Ez tulajdonképpen teljesen érthető, kamaszkori sajátosság: Mindenki hagyjon békén! Néha azért nem árt rájuk nézni, bár alapvetően hagyni kell őket! Jellemző, hogy fiúk-lányok teljesen jó barátságban vannak, de természetesen már más érzelmek is társulnak ezekhez a baráti kapcsolatokhoz. Pár percben megbeszélik az élet legfontosabb dolgait, megváltják a világot, néha nagy egyetértésben, máskor összevesznek apró semmiségeken.

A szünetek hangulatát feldobják a gitáros fiúk. A zenészek főként nyolcadikosok, de a kisebbek is bekapcsolódnak. Egymásra is jó hatással vannak. Tanítgatják egymást, együtt zenélnek, és ennek köszönhetően egyre többen járnak gitároktatásra. Régi slágerektől kezdve a legújabb nótákig szól a zene, többen csatlakoznak hozzájuk énekléssel. Ha egy vájtfülű énektanár éppen erre járna, lehet, hogy hamar kiszaladna, de úgy gondolom, ez nem az énekhang csiszolására alkalmas idő!

Néha az „aprónép” is felszalad szünetekben és bebújnak a mesekuckóba olvasgatni, képeket nézegetni vagy figyelni a nagyobbakat. Ezeknek a rövid szüneteknek, amikor kicsi és nagy „csak úgy” együtt vannak, azt gondolom, igen nagy közösségteremtő ereje van.

 

„Aztán jön a délután, ismét betérhetsz órák után.”

Ebéd után főként az alsó tagozatosok jönnek könyveket nézegetni, olvasgatni. Időnként egy felsős diák mesét olvas az elsősöknek, akik szájtátva hallgatják a történetet, és ha van kedvük, rajzolnak is. Legnagyobb tanító a példa, ez számomra az olvasóvá nevelésben is érvényes. Hetente egy délután, amikor órák után szállingóznak a diákok, én már az asztalnál ülök és olvasok. Ez arra ösztönzi a gyerekeket, hogy miután lenyugodtak, keressenek egy könyvet és ők is leüljenek olvasni. Mindenki külön-külön, de mégis együtt olvas. Persze nem tilos megszólalni, legyen az kérdés vagy egy gondolat, megosztjuk egymással. Közben több helyszínen is folyik az élet a könyvtárban.

„Egy forró tea mellett te is megpihenhetsz!”

A szamovár – amit a gyerekek egyáltalán nem ismernek – központi szerepet foglal el a könyvtár életében. Hiszen a teázás legfontosabb kelléke. Persze lehet vízforralóval is teát készíteni, ám a szamovár használatának a lényege pontosan a szertartás. A gyerekek tökéletesen érzik ennek a hangulatát, s ahogy leülnek egy csésze teával az asztalhoz, valamilyen titkos, belső szálak kötik össze őket, melyek lélektől-lélekig szólnak.

 

„Legyen az színjáték vagy zenélés, mindenkit elér vidámság, nevetés.”

Az ötödikeseknek hétfőn délután színjátszó szakkört tartok, ekkor természetesen nincs zárva a könyvtár, hanem aki betér, szemlélője lehet a játéknak, vagy akár résztvevője is. Persze ez nem csendes foglalkozás! Időnként összehozunk egy-egy jelenetet, amelyet bemutatunk a piciknek. Az apróságok nagyon szeretik ezeket az előadásokat. Olyan lelkesedéssel izgulják végig a történetet, amit felnőtteknél a legjobb színházi előadás során sem lehet tapasztalni.

Délután is folytatódik a közös gitározás, tanítgatás, éneklés. Egy-egy alkalommal sikerül összehozni a különféle hangszeren játszó gyerekeket és mindenki megmutathatja magát. Külön-külön járnak zeneórára, de együtt nem játszanak. Ilyenkor van alkalom egymást meghallgatni. Ezek rendkívül örömteli percek, társulva a zene felemelő érzésével.

 

*

 

A gyerekeknek, akárcsak a felnőtteknek egyre kevesebb idejük van azokra a pillanatokra, amelyeknek valóban építő, személyiségformáló erejük van. Rohanás közben elveszik valami, talán éppen a dolgok lényege. Ezek az együtt töltött percek lehetővé teszik, hogy olyan szálak köttessenek ember és ember között, amelyek segítenek megtartani a lelket…

Hát így telnek egy iskolai könyvtár „szürke” hétköznapjai.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: