Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Kálmán Tünde: Mesekönyv kiadás Magyarországon 1987-ben és 2006-ban.

Nyomtatási nézet

Összehasonlító elemzés

Milyen a jó mese? Számomra erre a kérdésre Bruno Bettelheim adta meg a választ: „A gyermek figyelmét az olyan történet köti le legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti kíváncsiságát. De életét csak akkor gazdagítja, ha mozgásba hozza képzeletét, ha fejleszti intellektusát, ha eligazítja érzelmeiben, ha megbékíti félelmeivel és vágyaival, ha elismeri nehézségeit és ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáira.”1

 

A mesekönyvnél nem elég a kiváló belső tartalom és mondanivaló, a megjelenés legalább ennyire fontos. A címlap figyelemfelkeltő hatása, az illusztrációk harmonikus együttélése a szöveggel, segítik a gyermekben a gondolatébresztés önálló folyamatát. A felnőttek, a könvvvásárlók figyelme nem csak az általuk ismert, elismert mesékre korlátozódik, hanem kiterjed az újonnan kiadott történetekre is. Így nem elég csak a tartalmat szem előtt tartani, hiszen először a küllem tárul elénk, ami vagy ellenérzést, vagy érdeklődést kelt. Korunk kiadói és írói nincsenek könnyű helyzetben, hiszen munkájuk hatással lehet a gyermekek ízlésvilágára. A gyermek életének hajnalán a mese jelenti a legfontosabb kapaszkodót lelkének megnyugtatásában. Ezekben a történetekben ráismer a valóságban megélt problémáira. Ezért tartom érdekesnek, hogy évről-évre jobban felfedjük mai gyermekirodalmunk alakulásának irányvonalát.

 

Kutatásomban az 1987-es és a 2006-os év mesekönyv termését vetettem össze. A hasonlóságok és a különbségek megállapítása lehetőséget adott arra, hogy megfelelő képet kapjak a kiadók helyzetéről, a kiadványok színvonaláról, és az illusztrátorok munkájáról. Lássuk a tanulságokat! Az első és a legszembetűnőbb különbség, hogy 1987-ben szinte egy kiadó vált egyeduralkodóvá a könyvpiacon, míg 2006-ra a kiadók száma megsokszorozódott. Mindennek legfőbb hátránya a mesekönyvek minőségének nagymértékű és hirtelen differenciálódása, és a kiadott mesetípusok leszűkülése. Az 1987-es évben a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó változatosan színes kiadványai uralták a mesekönyv-kultúrát. Egy-két különleges esetben jelentek meg más kiadók is, például az Akadémiai Kiadó és az Európa Könyvkiadó. A rendszerváltás óta sok önálló kiadó is feltűnt a könyvpiacon, például a Könyvmolyképző Kiadó, Pozsonyi Pagony Kft., Kalligram Kiadó, General Press Kiadó, Egmont Kiadó, Napraforgó Könyvkiadó, Naphegy Kiadó. Egyes nagyobb piaci részesedéssel rendelkező könyváruházak is részt vállaltak a könyvkiadásban, így az Alexandra Kiadó.

 

A könyvpiac a stabil vevőkör kialakítására törekszik, ez jól látható az újonnan megjelent mesekönyveknél. Leginkább sorozatokat adnak ki (ilyen pl.: Boszorkánymesék, Tündérmesék, Hercegek meséi, Hercegnők meséi), melyek beszűkítik a gyermek gondolkodását, ezáltal a fantáziaviláguk könnyen egysíkúvá válhat. Ilyen típusú történetek folytatásos kötetekben jelennek meg, a megkedveltetett szereplőkkel, ugyanazt a stílust megőrizve (pl. David Mckee: Elmer; Elmer, a hóban). Újra előkerülnek a régi, közkedvelt, nagy sikert aratott, ma is klasszikusnak számító sorozatok, például a Sicc és a Pöttyös könyvek.

1. ábra: 1987 és 2006 szerzőinek összehasonlítása

Napjainkra a külföldi szerzők kerültek túlsúlyba, ennek az lehet az oka, hogy a kint már sikert aratott könyveket hozzák be a hazai piacra. Ennek pozitívuma, hogy a már „kipróbált” történetek valószínűleg minőségileg is elfogadhatóak. Negatívuma azonban, hogy a hazai szerzők egyre nehezebben tudnak érvényesülni. A fordításirodalom vette át az önálló magyar művek helyét, ilyen legutóbb az 1920-as és az 1930-as években volt megfigyelhető.

1987-ben még a klasszikus magyar meseszerzőkre is komoly igény volt (pl. Benedek Elek, Móra Ferenc, Nemes Nagy Ágnes), mára a mese megújítási vágya vált jellemzővé. A régi történetek vázát mai szerzőink megőrzik, ám azt a saját egyéni stílusukkal próbálják új köntösbe öltöztetni. A fent említettek nincsenek jó hatással a nemzeti kulturális kincseink gyarapodására. 1987-ben több magyar népmesegyűjteményt adtak ki, mint a 2006-os évben. Ezek általában tájegységekhez kapcsolódó, vagy tematikus tárgyú népmesegyűjtések (pl.: Sulyok Magda: Boszorkabál). Ekkoriban a vegyes nemzetiségű gyűjtemények is inkább a magyar kultúrához kapcsolódtak.

2006-ra a külföldi népmese válogatások kerültek túlsúlyba. Ehhez bizonyára hozzájárult a nemzetközi kommunikáció megélénkülése is. Napjainkban már nem a tájegységek mesekincsének összefogására törekedtek a kiadók, hanem a klasszikus történetek átdolgozására és annak kötetekbe rendezésére (pl.: Gisela Fischer: Grimm testvérek legszebb meséi). Jellemző még a téma szerinti mesegyűjtés, és ezeknek sorozatban való közlése (pl. Boszorkánymesék, Hercegek meséi, Hercegnők meséi, Tündérmesék). Egyre nagyobb arányban jelennek meg az önálló mesekötetek, amelyek műfajilag a tündérmese, az állatmese és a gyerektörténet kategóriáiba sorolhatóak.

2. ábra: 1987 és 2006 mesetípusainak összehasonlítása

Továbbra is a mesék iránti igény a legjelentősebb, mind a két évben számottevő szerepük volt. A modern mesék túlsúlya mutatja, hogy mindkét év íróiban munkált az újító szellem. Ám gyakran ezek a történetek is a klasszikus forrásokhoz nyúlnak vissza, belőlük nőtték ki magukat. A korábbi átdolgozások, a régi nagyok meséit mondják el új köntösbe öltöztetve (pl. Tavirózsa kisasszony). 2006-ra az újítási láz mellőzve a régi hagyományokat, szélsőséges formákban jelenik meg. Ilyen például Lila Prap 1001 Mese című extrém, interaktív alkotása, melyben a gyermek alakíthatja saját képzeletével a történeteket. Napjainkra jellemző, hogy a modern és a klasszikus meséket vegyítve közlik, ezzel is biztosítva a lehető legváltozatosabb szórakozást (pl. Egyszer volt című gyűjtemény 12 klasszikus és 12 modern meséjével).

1987-ben a valós és a csodás elemek harmóniája iránti igény bizonyítja a meseregények népszerűségét. Ennek a kornak a szelleme jelzi, hogy a gyermekek inkább a maguk akadályaikat leküzdve szeretnék megtalálni a helyüket a világban, mindehhez csupán segítségnyújtást igényelnek. A 80-as évben elkezdődött gyermekpszichológiai változások új korszakot jelentettek a mesekultúra életében. Hiszen a szülők, az önállóságra való nevelést helyezték előtérbe. A mai világ gyermekeinek a valóság birodalmában kell helytállniuk. 2006-ra egyre fontosabbá vált a mindennapi élet szemléltetése, a kész modellek általi, minél hamarabbi, könnyebb eligazodás az univerzumban. Ezt tükrözi a gyermektörténetek térhódítása. Ilyen az Ovimese, mely az óvodai beilleszkedést segíti elő. A gyakorlatiasságra nevelés mellett a mese erkölcsnemesítő szerepe továbbra is nagy részét képezi a kultúrának. Az ifjúsági regények az alacsonyabb korosztályt is megcélozzák, kezd elmosódni a határ a meseregény és az ifjúsági regény között.

 

3. ábra: A 2006-os év és az 1987-es év mesetípusainak gyakorisága

 

A tündérmese az általam vizsgált 20 év változásait, viszontagságait túlélve örökéletűnek bizonyult. Ennek elsődleges oka, a fiatalabb gyermekekben keresendő, akik nagy igényt támasztanak a csodás elemek iránt, és szükségük van a szilárd erkölcsi alapra. Emellett nagy előnye, hogy a idősebb generációra is képes ugyanolyan hatást gyakorolni. 1987-re jellemző a fabulákból táplálkozó állatmesék a novellamesék jelenléte. Az állatmese népszerűsége a karakterábrázolásnak és a gyermekek állatszeretetének köszönhető. A novellamesék pedig humoros töltetük, furfangos történetük és frappáns csattanójuk miatt váltak igencsak közkedveltté. Az 1987-es év írói szívesebben válogattak össze különböző típusú történeteket egy gyűjteménybe. A különféle mesetípusok egységes eloszlását mára az állatmese és a tündérmese kizárólagos jelenléte váltotta fel. A ritkább kategóriák így majdnem teljesen kiszorultak a közművelődésből. Ennek oka lehet a kiadók közötti éleződő verseny, ami miatt inkább a biztosabban eladhatóbb könyveket jelentetik meg.

 

2006-ra az állatmesék nagy hányadában a medvék váltak egyedüli főszereplővé, kinőtte magát a „macikultusz”. Ezeknek a történeteknek csökkent az Ezópus által közvetített erkölcsi mondanivalója, inkább a figura bájos lényét hangsúlyozzák. Meséink igyekszenek mellőzni a lírai szövegezést. Napjainkra elhatárolódott a gyermekvers és a prózai formájú gyermekirodalom műfaja. Leginkább a főhősök névadásában maradt meg a nyelvi játékos, lírikus kedv, mely sokszor gazdája ironikus tulajdonságaira utal.

 

4. ábra: 1987 és 2006 illusztrációfajtáinak összehasonlítása

 

A szöveg és az illusztráció aránya fontos a gyermek számára a mese befogadásánál. Hiszen ha a szöveg és a kép nincs harmóniában egymással, akkor olvasói könnyen félreértelmezhetik a kódolt üzenetet. Korábban a gyermekkönyvek illusztrátorainak feladatkörét az akkoriban legjelentősebb festők és grafikusok látták el. Gondoljunk csak Hincz Gyulára, Reich Károlyra és Würtz Ádámra, kiknek stílusa egyedülálló és azonnal felismerhető.

 

1987-re jellemző, hogy a szöveg és illusztráció aránya a mese fajtájával hozható összefüggésbe. Hiszen ezek a kategóriák életkori sajátosságokhoz is köthetőek. A gyerektörténetek általában egyszerűsítő illusztrációkkal kísértek, melyek hasonlítanak a gyermekrajzokhoz, alkalmazkodnak olvasóik világképéhez, tehát egyszerűsítenek és torzítanak. Az állatmesék inkább a hangulat kifejezésére alkalmas, művészi értéktöbbletet tartalmazó, kiegészítő ábrázolást követik. Az előbb említett kategóriával szoros versenyben áll az értelmező illusztrációk jelentős része, melyek a szöveghez igazodva, egy-egy jelenetet ragadnak ki, és azt formálják meg. Ám az 1987-es évben népszerűbbnek bizonyult a kiegészítés általi gondolatébresztés. Sajnos, napjainkra a művészi gyönyörködtetés jelentősége visszaszorulóban van. Így nem nyílik lehetőség arra, hogy a gyermekek fantáziájához, a képi megelevenítés során értéktöbblet társuljon, ezáltal nehezebbé válik a gondolatébresztés folyamata. Az egyszerűsítő és értelmező illusztrációk biztos sémát adnak a gyermek képzeletvilágának, és nem hagyják önállóan vizualizálni a szöveget. Ma már sok meséből készül rajzfilmfeldolgozás, ezáltal több mesekönyv készül a mozgóképek alapján, így a történet nem kap egyéni vizuális varázst, hanem egy az egyben a filmkockák képezik az illusztrációkat, gondolok itt a Disney mesekönyvek kultuszára. „Az ilyenfajta kiadványok lebecsülik a gyereket, beszorítják képzeletvilágát előre gyártott kész sémákba, s elveszik tőle a felfedezés különleges élményét, csodáját.”2

Érdekes, hogy manapság megjelentek olyan kötetek, melyek több művész rajzait tartalmazzák a különböző mesékhez fűzve. Erre remek példa az Egyszer volt című mesekönyv, melynek 24 történetéhez, 24 különböző illusztrátor adta a képeit. Megfigyeléseim húsz év távlatban tükrözik, hogy a mesekönyvek kiadóinak kiéleződő versenye miatt háttérbe szorulnak a gyermekek igényei. A két év összevetéséből eredő következtetéseim is azt bizonyítják, hogy évről-évre szükség lenne a magyar mesekönyv-kultúra alakulásának felmérésére. Hiszen a kiadott művek színes palettája által formálhatjuk gyermekeink ízlését és befolyásolhatjuk fejlődésüket. Rajtunk múlik, hogy milyen irányban haladunk tovább!

 

„Aki nem hiszi, járjon utána!”

Story-book publishing in Hungary in 1987-2006

 

In this comprative analyses first can be read about the importance of tales and then the changes of edition and publishing houses during the last 20 years are exposed. The main point of these changes are, that before the democratic transformation only one publishing house ruled the market, nowadays in turn lots of them can be found here. The positive and negative results of these changes are analysed in this survey. The author's final conclusion is, because of the always straining competition of publishing houses the children's claims are fallen into the background.

Die Herausgabe der Märchenbücher in Ungarn in den Jahren 1987 und 2006

 

Zum Auftakt schildert die vergleichende Analyse die Wichtigkeit des Märchens, dann stellt sie jene Änderungen dar, welche sich in den letzten 20 Jahren bezogen auf die Herausgabe und die Herausgeber ereigneten. Das Wesen der Sache ist: bis zur Wende beherrschte ein einziger Herausgeber den Markt, heute aber ist eine Unzahl der Verleger anzutreffen. Der Aufsatz untersucht die positiven und negativen Folgen dieses Vorganges. Der Autor stellt letztlich fest, dass die Ansprüche der Kinder wegen des zugespitzten Wettbewerbes in den Hintergrund gedrängt werden.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: