Kapronczay Károly: Lengyel oktatásügy Balatonbogláron (1939-1944)

Nyomtatási nézet

A második világháború kitörése után, 1939 őszétől nagy számban érkeztek Lengyelországból menekültek Magyarországra. Az iskoláskorú gyerekek és fiatalok számára a magyar állam tisztségviselői iskolákat állítottak fel, és megszervezték az oktatást az elemi szinttől az érettségit adó oktatásig, beleértve a szakképzést is. A tanulmány az oktatási rendszer kialakításának, az infrastruktúra megteremtésének nehézségeit és az eredményeit mutatja be, kiemelten foglalkozik a balatonboglári intézményekkel. A tanítást, a tanárok toborzását úgy sikerült megszervezni, hogy közben a náci Németország folyamatosan tiltakozott a lengyelek befogadása és oktatása ellen, és elvárta, hogy a magyar kormány lépjen fel ez ellen. A lengyel oktatásnak Magyar­ország német megszállása vetett véget 1944-ben. A lengyel diákoknak, tanároknak újból menekülnie kellett. Az iskolák berendezései, a könyvtárak, a szertárak megsemmisültek a háború alatt.

A magyar földön, 1939 őszén megjelent lengyel polgári menekültek jelentős része gyermek és iskolaköteles fiatal volt, így a magyar kormánynak biztosítani kellett számukra a tanulási lehetőséget is. A tanítás megszervezése már 1939 szeptemberében foglalkoztatta a magyar hatóságokat és a lengyel emigráció vezetőit. Sokan voltak a hozzátartozók nélkül érkezett gyerekek és fiatalok, akiket a határon vagy az első gyűjtőtáborban különválasztották, és a Balaton környékére irányították. Az első ifjúsági tábort Balatonzamárdiban szervezték meg, ahol – Antall József, a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője és a kormány menekültügyi megbízottja segítségével – a Horthy Miklós Állami Gyermeküdülő egyemeletes épületében helyezték el őket.

A menekültügyet hosszú időre kellett megszervezni, ezért a gondoskodás lényeges része lett a lengyel gyerekek és fiatalok számára az oktatás biztosítása. Az oktatás formáinak kérdésében eltérő álláspontot képviseltek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a polgári menekültek ügyeit intéző hivatalos és társadalmi szervezetek képviselői. Hóman Bálint kultuszminiszter csak annyit engedélyezett, amennyit a német hatóságok vezettek be a megszállt területeken, így csak az elemi iskolai és a szakmunkásképzésről lehetett szó, a középfokú és egyetemi szintű oktatáshoz nem járult hozzá.

Ezzel szemben a Balatonzamárdiban összegyűlt lengyel fiatalok többségét – 200 középiskolás és 100 elemi iskolai korú – a 14–15 életévet még be nem töltöttek alkották. Az idősebbek harcolni akartak, ezért körükben nagy volt a szökések száma. A helyzet megoldása  a szervezett oktatás megindítása lett. Az egyik lengyel tiszti táborból Balatonzamárdiba vezényelték Hieronim Urban tartalékos tisztet, középiskolai tanárt, és rajta kívül még két szaktanárt, valamint több sporttisztet és testnevelő tanárt. A tábor elnevezése Lengyel Ifjúsági és Sporttábor lett, ahol kiegészítő foglalkozásként iskolai tanórákat is tartottak. Az internátusban kb. 150 fiatal részére volt hely, a többiek elhelyezésére és a tényleges oktatás biztosítására négy villát béreltek ki. A Belügyminisztérium hamarosan újabb tanárokat vezényelt ide, így 1939 végére 16 szaktanár és vagy ugyanennyi felnőtt kisegítő tevékenykedett. A magyar határokon működő nyilvántartó bizottságok „kiszűrték” és nyilvántartásba vették a pedagógusokat, és ha vállalták az iskolai munkát, a Lengyel Polgári Bizottság az ország különböző településein működő lengyel tábori iskolákba vezényelte őket. Meg kell jegyeznünk, hogy a lengyel pedagógusok körében is jelentős volt az evakuáció, a Franciaország felé történő továbbszökés.

Balatonzamárdiban 1940 decemberétől működött Lengyel Gimnázium és Líceum néven az intézmény. A tanári kar a délelőtti oktatás utáni elfoglaltságként gazdag szabadidős és kulturális programokat dolgozott ki. Itt alakult meg a később híressé vált színjátszó és tánckör. Stanisław Świder vezetésével lengyel kórust állítottak fel, a röplabda- és labdarúgó csapatok mellett pedig népszerűségnek örvendtek a vízi sportok is. E táborhoz tartozott a somogyszentimrei nyári lengyel üdülőtábor.

1939 őszén volt olyan elképzelés, hogy a lengyel tanköteleseket magyar iskolába küldjék, de a magyar nyelv ismeretének hiánya mellett a magyar és a lengyel oktatási rendszer eltérése is akadályt jelentett. Lengyelországban az 1932-i törvény értelmében a hétosztályos általános iskolai oktatást vezették be, a tanulók a hatodik osztály elvégzése után a gimnáziumban vagy líceumban tanulhattak tovább, míg az ipari szakmunkásképző hét osztály elvégzését kívánta. A három képzési forma (elemi, gimnáziumi-líceumi, szakmunkás) számára kellett lehetőséget biztosítani és megfelelő pedagógusokat keresni. Az első formánál könnyebb volt a helyzet, mivel kis létszám esetén, osztatlan oktatási móddal, megfelelő tanerő megléte esetén bárhol meg lehetett szervezni. A gimnáziumi-líceumi oktatáshoz azonban szaktanárokra, tankönyvekre és megfelelő taneszközökre, szertárakra volt szükség, és minden körülmények között ragaszkodni kellett az osztályrendszerhez. Balatonzamárdiban a tanítás 1939 decemberében és 1940. január elején kezdődött meg, de a tanévet az előirányzottnál korábban – 1940. június 3-án – kellett befejezni, mert a német követség sorozatos tiltakozása miatt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a lengyel középfokú oktatás e formáját betiltotta.

1940 júniusában a lengyel iskolát a balatonboglári katonai és polgári tábor mellett szervezett Ifjúsági Táborba helyezték át, ahol biztosították az általános és a középiskolai oktatást. Az ifjúsági tábort is a Belügyminisztérium IX. osztálya szervezte, a működési költségeket a minisztériumtól kapták, míg az oktatás programját a Lengyel Polgári Bizottság (a lengyel menekültek legális érdekvédelmi szervezete) dolgozta ki. A tábor létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Varga Béla plébános, aki az oktatás céljaira átadta az egyházközség tulajdonában levő községi kultúrházat; a kollégiumi elhelyezést a Nemzeti Szállóban és még hat panzióban biztosították.

Az oktatási program az összes – szám szerint 27 – lengyel általános iskolára vonatkozott, gimnáziumi-líceumi része csak a balatonboglári gimnázium-líceumot érintette. A tantervben helyet adtak a magyar nyelv és irodalom oktatásának is. Az oktatás megszervezésében gondot jelentett a tankönyvhiány: a humán tárgyak oktatását a jegyzetelésre építettek, bár kezdetben a természettudományi tantárgyaknál is ezt a módszert alkalmazták, csak később látták el a lengyel iskolákat Magyarországon nyomtatott lengyel nyelvű tankönyvekkel. Az osztálymunka kialakítását jelentős mértékben akadályozta a tanulók eltérő tudásszintje, hiszen a diákok Lengyelország különböző területeiről, városi és falusi iskolákból jöttek. Fontos munka volt a gyerekek lelki gondozása, a zavarok és feszültségek oldása. Nagyon sokan maradtak ki az iskolából év közben. A polgári táborokban létesített általános iskolákban a kimaradók aránya elérte a 80-90%-ot, sőt a barcsi lengyel osztályokban egyáltalán nem tudták befejezni a tanévet. A balatonboglári tábori iskolán kívül mindenhol az otthoni tanulásra épült az oktatás. Korrepetáló csoportok alakultak, nem pedagógusok vezetésével, hogy ezzel is megkönnyítsék a gyerekek tanulását. Tanerőhiány nem volt, sőt Csízfürdőn több tanár oktatott, mint ahány gyerek beiratkozott az iskolába.

Az oktatás megfelelő körülményeinek kialakítását szolgálta a pedagógusok bérezése és életkörülményeik jobbítása: a Belügyminisztérium IX. osztálya az értelmiség számára biztosított kiemelt napidíjban részesítette őket, valamint a Lengyel Polgári Bizottság is rendszeresen különsegélyt folyósított nekik.

A feltűnés elkerülése végett Balatonboglárra vezényelték a gyerekek szüleit is, így a nyári időszak után a tábornak egész napos elfoglaltságot nyújtó napközi jelleget adtak. Azok a gyerekek, akiknek nem volt hozzátartozójuk, internátusban laktak, vagy a lengyeltóti üdülő telepen helyezték el őket. Balatonbogláron 36 pedagógus dolgozott, az iskola vezetője Henryk Urban, a łódzi gimnázium egykori igazgatója lett, aki a Lengyel Polgári Bizottság tagja volt; tisztségét 1941 nyarán dr. Piotr Jendrassik vette át. Kettőjük munkája adott végleges formát a lengyel középiskolai oktatásnak. Az itt működő pedagógusokat a nagy tanári gyakorlattal rendelkező szakemberek közül válogatták ki, és csupán négy volt közöttük, aki a háború előtt nem foglalkozott oktatással.

Az 1940/1941-es tanévben a gyerekek már elegendő számú, sokszorosított eljárással készült, lengyel nyelvű tankönyvet kaptak, az iskolát pedig közel 5.000 kötetes könyvtárral szerelték fel. A gyerekek számára egész napos ellátást biztosítottak. A balatonboglári első tanévben az oktatás részben még a helyi iskola tantermeiben folyt, de 1941 őszére megkapták iskolának az átalakított katolikus művelődési házat. Itt már szakköri foglalkozások is folyhattak, az épületben a gyakorlati képzést szolgáló könyvkötő- és asztalosműhelyeket is létesítettek. Emellett rendszeresen sport- és kulturális rendezvényeket szerveztek. Működött az amatőr színjátszó kör, amelynek előadásaira meghívták többi lengyel menekülttábor és a magyar-lengyel baráti társaságok képviselőit. A reáltárgyak oktatásának szempontjából nagy jelentőségű, hogy 1943-ban az egyik megszűnt budapesti gimnázium teljes fizikai és kémiai szertárát megvásárolták a tábor számára. A szertár megvásárlásában jelentős szerepet játszott Tomek Vince, a piarista rend magyarországi provinciálisa, aki más tanítórendek anyagi segítségét és adományait is szervezte.

Balatonbogláron közel száz hozzátartozó nélküli gyerek élt – többségükben fiúk –, akik 1939 őszén kalandvágyból szöktek meg családjuktól, majd csatlakoztak a magyar határ felé áramló menekülőkhöz. Őket internátusban helyezték el, de itt kaptak helyet a hamis igazolványokkal ellátott zsidó származású fiatalok is. Az egykori diákok később szeretettel gondolnak vissza a Nemzeti Szállóban, a Három a kislány, a Lilla, az Auguszta, a Kastély, a Papp- és Eden-villákban, panziókban működött internátusokra.

A tábor magas színvonalú oktató-nevelő munkájának hű tükre az itt szerkesztett és kiadott Młodzież című ifjúsági lap, amely általában 70-100 oldal terjedelmű volt. Első száma 1943. augusztus 28-án jelent meg, és kizárólag a tábor lakói írták. Tanulmányai és kisebb közleményei Lengyelország jövőjével, a magyarországi emigráció helyzetével, az Európa más területein élő lengyelek sorsával, életével foglalkoztak, erősítették a fiatalok körében a hazafias érzéseket. Az ifjúsági lap hazafias szellemére jellemző, hogy a német elhárítás figyelemmel kísérte a Młodzież megjelent számait, s a német tiltakozások visszatérő témája lett.

Magyarország német megszállása után, az 1944. március 19-ét követő hetekben többször is ellenőrizte a rendőrség a lengyel iskolát és a kollégiumokat, elsősorban a fizikaszertárban kutattak illegálisan működő rádió adó-vevő készülék után. Az események bizonytalan kimenetelére tekintettel a tábor tanári kara vizsga nélkül adta ki a bizonyítványokat, s igazolta a még be nem fejezett tanévet. A tanulók többségét más táborokba irányították, és csak a hozzátartozó nélküli fiatalok maradtak, egy részük a somogyszentimrei nyári táborba került. A tanári kar többsége illegalitásba vonult. A német elhárítás letartoztatta Jendrassik igazgatót és hét társát, valamint velük együtt több diákot is, és elkobozta a tábor 12 ezer pengőt tartalmazó házipénztárát. A lefogottak Rewensbrück, Buchenwald, Mauthausen koncentrációs táboraiba kerültek, többen ott pusztultak. Balatonboglár és környékének lakossága vette védelmébe, mentette meg az ínségtől a tábor még ott bujkáló lakóit.

1941 őszére a balatonboglári lengyel gimnázium jól felszerelt iskola lett: a magyar társadalmi szervezetek és a Lengyel Polgári Bizottság jóvoltából a természettudományi tárgyakat jól felszerelt fizika-, kémia- és biológiatermekben taníthatták, amit kiegészített az iskolai könyvtár. Itt több mint 4.600 kötetet gyűjtöttek össze, minden olyan könyvet, amely segítette a természettudományi és humán tárgyak oktatását. A legtöbb helyet a szépirodalmi kötetek foglalták el, de úgyszólván minden tantárgyhoz voltak iskolai könyvek, számos idegen nyelvű munka is. A könyvtár gyarapítását lengyel, magyar és nemzetközi szervek – Vöröskereszt, YMCA stb. – segítették, adományaival és vásárlásaival gyarapította a Lengyel – Magyar Cserkészszövetség, az Országos Lengyel – Magyar Diákszövetség, de az 1938-ban alapított Lengyel Intézet is átengedte könyvtárának egy részét Balatonboglárnak. 1940-ben az előbbi intézet kiadta lengyel nyelven Mickiewicz Pan Tadeusz című művét, de ilyen tevékenységet folytatott a Lengyel – Angol Tanács, (Polish Relief Found), valamint az Ifjúsági Katolikus Kör (YMCA). A Lengyel – Angol Tanács 1940-ben fedezte 17 irodalmi munka lengyel nyelvű kiadását, így Prus, Żeromski, Sienkiewicz, Reymont stb. egyes műveinek megjelenését. Az YMCA fizette a lengyel tankönyvek megjelentetését, az idegen nyelvű tankönyvek kiadását. Itt jelent meg Csorba Tibor magyar nyelvkönyve, amelyből a lengyel tanulók megismerhették a magyar nyelv alapjait, majd a Tanuljunk magyarul! füzetsorozat, ugyancsak Csorba Tibor szerkesztésében.

A könyvkiadó vállalkozások munkáját kiegészítette a Lengyel Könyvtár elnevezésű házinyomda, amely 1940. június 1-én kezdte meg működését Balatonbogláron, az Erzsébet királynő utcában, majd 1943-tól a Ráskay Lea utcában működött. Hivatalosan nem volt kapcsolatban a balatonboglári lengyel iskolával, távol volt a község központjától. Magánvállalkozásként működött, ennek is köszönhette fennmaradását 1944 márciusában.  Néhány ember megfeszített munkával szervezte meg, nyomdai felszerelését a Lengyel Polgári Bizottság vásárolta és fedezte a nyomdai költségeket. A könyvkiadás szerkesztője Jankowska Mária – Tadeusz Belczyński ezredes felesége – Pelczyńska álnéven, dr. Stefan Grzybowski professzor a háború után a Jagelló Egyetem rektora, valamint Stefan Jankowski és Antoni Brosz tanárok. Már 18943 végéig – más-más példányszámban – 29 lengyel tankönyvet adtak ki, például Baliczki: Lengyel nyelvtan I.; Chrzanowski: Lengyel irodalomtörténet; A. Lewicki: Lengyel történelem; H. Pawlowski: Földrajz című munkáit; és ezen kívül latin, biológia, fizika és matematika tankönyveket. Megjelentetett több lengyel és világirodalmi művet is: Mickiewicz, Słowacki, Krainski, Norwid, Tetmajer, Wyspiański, Wincez munkáit, Homérosz Odüsszeáját is. Kiadták továbbá Ady Endre költeményeit, Áprily Lajos, Tamási Áron műveit, Wincez és J. Kot, Herczeg Ferenc novelláit, Antoni Brosz és Komáromi József Zúgnak a fenyvesek című könyvét Klafanczynski fordításában.

A könyvtár alapításának gondolata katonai és politikai körökben született: itt sokszorosították a különböző katonai és más iratokat, kiadványokat, valamint a hamis iratokat, igazolványokat, a Magyar Külügyminisztérium lengyel nyelvű felhívásait. A kiadványokat Mészáros István külügyminisztériumi főtanácsos ellenőrizte és engedélyezte. A Lengyel Könyvtár sorozatában jelentek meg a balatonboglári Lengyel Gimnázium és Líceum ifjúsági lapjai is, így a Młodzież (Ifjúság) havi folyóirat, amelyet a tanulókból álló szerkesztőbizottság állított össze és a Rocznik Polaka na Węgrzech (Magyarországi lengyel évkönyv).

A Lengyel Gimnázium és Líceum iskolai könyvtárát az igazgatói és a tanári szoba melletti helyiségben rendezték be, és az iskolai asztalosműhelyben készített polcokon helyezték a közel 5.000 ezer kötetes gyűjteményt. A könyvtár felügyelő tanára Stefan Grochowski, a lengyel nyelv és irodalom tanára volt, segítői pedig kijelölt diákok voltak. A könyvtár rendelkezett leltárkönyvvel és katalógussal, s a kölcsönzésről szabályos nyilvántartást vezettek. Az igazgatói és a tanári szobában is voltak könyvek, ez a gyűjtemény az oktató-nevelői munkát segítő pedagógiai művekből állt. Az iskolai cserkészcsapatnak is volt saját – néhány száz kötetből álló – könyvtára, amelyet a Magyar Cserkészszövetségtől kaptak.

Sajnos a könyvtár a német megszállással és a lengyel iskola felszámolásával szétszóródott: az iskola épületét és az internátusokat átkutató német biztonsági szolgálatos katonák – fegyvereket keresve – a könyvtárat szétszórták, a gazdátlanná vált könyveket a helyi lakosság vitte el, s használta „alágyújtósnak”. Amikor az épület visszakerült a római katolikus plébániához, az egykori lengyel gimnázium felszerelési tárgyaiból már nem maradt semmi. Az épületet az 1950-es évek legelején művelődési házzá és könyvtárrá alakították át, de az átvételi leltárban nem szerepeltek könyvek.

IRODALOM

Barátok a bajban. Lengyel menekültek magyar földön 1939–1945. Válogatta és az utószót írta Jerzy Robert Nowak és Tadeusz Olszański, 1985). Európa, Budapest.

Budzinski, Francisek (1989): Lengyel gimnázium és lyceum Balatonzamárdiban és Balatonbogláron. Boglárlellei Városi Tanács V.B. Balatonboglár.

Kapronczay Károly (2009): Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945. Mundus, Budapest. 2009.

Kapronczay Károly (1991): Akkor nem volt Lengyelország. Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, Budapest.

Kapronczay Károly (1995): Lengyel katonák magyar földön. 1939–1945. Zrínyi K. Budapest.

After the outbreak of the Second World War, in autumn 1939 numerous Polish refugees arrived in Hungary. Schools for Officers were founded by the state for school-age children and young people and their education was also organised from the elementary to the graduate level including vocational education, too. The development of this education system and the challenges and successes of the evolving infrastructure, especially the institutions in Balatonboglár are described in this study. Despite constant protests of the Nazi Germany because of the inclusion and education of Polish people, recruiting teachers and teaching was also organised. Also the Hungarian Government was expected by the Nazi Germany to take action against this. The education of Polish refugees was ended by the German occupation in 1944. The Polish students and teachers had to flee again. The libraries, laboratories and equipment of schools were destroyed during the war.

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez