Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Tóth Árpádné (született Mendlik Judit): Kortársak visszaemlékezései első olvasási élményeikre

Nyomtatási nézet

Amikor az olvasással és a könyvek világával kapcsolatos ismerkedésemet próbálom felidézni, a távoli múltból kell előhívnom az emlékeket, hiszen már nyugdíjas vagyok.

Úgy vélem, hogy a családi példa rendkívül meghatározó egy gyermek életében. Szüleimtől sok mesét hallottam, édesanyámat pedig gyakorta láttam olvasni. Ha arra az időszakra gondolok, amikor még nem tudtam olvasni, drága, felejthetetlen nagymamám alakja jelenik meg előttem, aki maga köré gyűjtött bennünket és fejből szavalta nekünk kedvenc költőjének, Ady Endrének verseit. Ha kifogyott a versekből, kitalált történeteket mesélt. Talán nem véletlen, hogy felnőtt koromra Arany, Petőfi, Reményik mellett Ady lett az egyik kedvenc költőm. Az én generációmat még nem befolyásolta a számítógép és a televízió, számunkra a mesék világa jelentette a kikapcsolódást.

Aztán elérkezett az 1. osztály, ismerkedés a betűk és szavak világával. Édesanyám szerint nagyon nehezen tanultam meg olvasni: a betűket ismertem, de azok csak nem akartak szavakká formálódni.

Később, szép lassan nagyon megszerettem az olvasást, majd idővel legkedvesebb szórakozásommá vált. Szerettem a lányregényeket, a pöttyös könyveket, majd Jókai, Dickens és Harriet Beecher Stowe következett.

Felső tagozatos koromban beiratkoztam egy budai könyvtárba, ahol pártfogásába vett az egyik könyvtáros hölgy. Az ő segítségével ismertem meg a legfontosabb írókat. Általa találtam rá egyik kedvenc írómra, Hemingway-re is.

Nagy hatással volt rám az Elfújta a szél és a Háború és béke.

A főiskolán ének és orosz szakot hallgattam. Ez idő alatt szerettem bele az orosz irodalomba.

Hát így indult olvasói pályafutásom.

Dolgozó nőként egyre kevesebb időm maradt a könyvekre, később pedig családanyaként legtöbbször gyermekeimnek olvastam. Büszkeséggel tölt el, hogy mindkét lányom szeret olvasni, sőt, kisebbik lányom magyar szakos tanárként végzett az egyetemen.

Szívből remélem, hogy ha lesznek unokáim, ők is sok mesét hallhatnak majd tőlem és nekik is átadhatom az olvasás iránti szeretetemet.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: