Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Szirmai Erika: „Komiszkodás”

Nyomtatási nézet

Mit mutatnak ifjúsági regények a kortárs zaklatásról?

Jelen írás – korábbi vizsgálódásunkat folytatva – azt járja körül, milyen képpel szembesülnek kiskamasz olvasók népszerű ifjúsági regényekben a kortárs zaklatás[1] jelenségéről.

Az iskolában dolgozó felnőttekről és felnőttektől gyakorta hallható, tapasztalható, hogy felkészületlenek e problémák kezelésére, eszköztelenségről, megkötöttségekről panaszkodnak. Valóban nehéz olyan, önmagában is rendkívül összetett és bonyolult jelenségekkel felvenni a harcot, amelyről magunk is keveset tudunk. Épp ezért fontos saját ismereteink kiegészítése, mely alapot ad arra, hogy másoknak segíthessünk. A hivatkozott eszköztelenség gyakran csupán kis források igénybevételével megszüntethető. Ezek egyik formája lehet az, amellyel a jelenség tematikus feldolgozása elkezdhető: a célzott jelenség irodalmi megjelenéseivel való ismerkedés, azok megbeszélése.

 

Segíthet a biblioterápia

Hogy az ilyen jellegű, az irodalomban kurrikulum-alapú megközelítések részeként alkalmazható eljárásoknak létjogosultsága van, más jelenségekkel kapcsolatban már bebizonyosodott (tematikus megbeszélések osztályfőnöki órákon). Mindezt kiegészíthetik azok a terápiás eljárások, amelyeket mind a könyvtártudomány, mind a lélektan alkalmaz: az irodalom és a könyvek használatára épülő biblioterápia mind általános emberi kapcsolatainkhoz, problémáinkhoz, mind egy-egy konkrét jelenséghez kapcsolódóan terápiásan használható (Doll és Doll 1997; Abdullah 2002; Frasierés McCannon 1991).

Az ezen írásban tárgyalt művek egy kortárs brit írónő, Jacqueline Wilson művei. Azt, hogy az írónő regényei Magyarországon népszerűek, kiadási statisztikák mutatják. Ezidáig e könyvek kiadója, az Animus Kiadó Kft. – mely a brit gyermekirodalom egyik legbuzgóbb magyarországi terjesztője –, 27 Jacqueline Wilson regényt adott ki, a 2001-es Kettős játszma óta a 2012-es Mi baj, lányokig.


Középpontban a gyermeki lét kevéssé harmonikus témái

Wilson illeszkedik abba a brit és különösen amerikai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba, amely céljául tűzte ki, hogy feldolgozza a gyermeki lét kevésbé harmonikus témáit.

Maga az írónő ezt fogalmazza meg: „Minden korcsoport számára szeretnék írni, olyan módon, mely felkészíti őket arra, ami a való világban történik, és tudatosabbá teszi őket sok, az életet megváltoztató helyzetre. Barát akarok lenni.”[2]

Ez a barát a problémáknak valóban széles merítését mutatja: az egyszülős család (Diamond lányok), a válás utáni újabb családok bonyolult kapcsolatrendszere (Apja lánya, A kofferes kislány, Folytassa, Lottie…!, Titkok), a nehéz személyiségű, agresszív szülő (Szólíts Sütinek!), bipoláris, bulizós anya, aki mindenáron fiatal akar maradni (Micsoda anya! – az eredeti címben The Illustrated Mother, azaz az illusztrált=tetovált anya), az árvaság, a szülő keresése, a nevelőszülő elfogadása (Tracy Beaker sorozat), étkezési zavarok: bulimia, anorexia (Lányok a pácban), nemi identitás (Mi lesz a csókkal?), az internetes ismerkedés veszélyei (Mi baj, lányok?) – mind akár többször is előkerülő téma.

A gyerekek között zajló erőszakos cselekmények mindig is részei voltak e kor életének, bár a jelen médiatálalása az esetek gyakoribbá és súlyosabbá válását éreztetheti. Korábban a tekintélyelvűbb, merevebb iskolarendszer büntetéseivel egyértelműbben, azaz büntető szankciókkal kezelte e problémákat. A mai kor pedagógustársadalma, az iskolák közösségei számára ez nem járható út, annál is kevésbé, mert e prompt büntetőeljárások csupán rövid időre szóló megoldások lehetnek. Amint azt az iskolai zaklatásról, az agresszív cselekedetek erőfölényből induló szándékos, sorozatos károkozó típusáról szóló kutatások is igazolják, a helyzet tartós javulását csak a személyiség és a közösség tartós megváltozása eredményezheti.

 

A zaklatás megjelenése a regényekben

A kortárs zaklatás Wilson regényeiben is megjelenik a gyerekek életében meglévő súlyos problémák mellett, hiszen ez a jelenség az angolszász országokban már több évtizede nemcsak szakértők, hanem a társadalmi köztudat számára is ismert. A gyerekek közötti kortárs zaklatást a vizsgált 21 könyvből 15 említi, esetenként csak rövid utalás szintjén, de mindenképpen a gyermeklét komoly tényezőjeként:

Gyermekotthonban élni éppen eléggé tetves egy dolog, de a legrosszabbak az iskolai szünetek, amikor mind össze vagyunk zárva. A nagyok zsarnokoskodnak az emberrel, a kicsik meg szekálják, az egykorúak meg összefognak ellene és titkolóznak és csúfolják.” (Tracy Beaker története, p.60.)

A tesóm nem semmi című könyvben a főhősnő felidézi a Tom Brown iskolaévei[3] című filmet: „… abban az egyik iskolásfiút állandóan kínozták a többiek, még a tűz fölé is lógatták, és megpörkölték, mint a malacot.” (p.100.)

Többször emlékeznek vissza felnőttek saját gyerekkoruk hasonló történéseire, mintegy bagatellizálva a ma gyermekeinek gondjait, egyúttal megtagadva a segítséget: „Azt hiszed, nekem nem jutott ki a rohadékokból, amikor iskolába jártam?” (anya lányának, A tesóm nem semmi, p.219.)

Az, hogy a regényekben ilyen magas számban fordul elő verbális zaklatás, kiválóan alkalmas annak megtapasztaltatására, hogy a bántásnak ez a fajtája éppen olyan súlyos, vagy akár súlyosabb is lehet hatásában, mint a fizikai bántalmazás.

 

A verbális zaklatás okai

A regények ilyen, érzékenyen megfogalmazott részletei alkalmasak arra, hogy az esetkezelő (interventív) és megelőző (preventív) problémakezelés során egyaránt hatásosan érzékeltessék az áldozat lelkiállapotát, s megértessék mind a zaklatóval, mind a szemlélőkkel, milyen mély sérülést okozhatnak szavak is. Az áldozat helyzetének felismerése, átélése több esetkezelő eljárás része[4], mely abból a megfontolásból indul ki, hogy a valós változás, amely a zaklatás megszűnéséhez vezet, nem érhető el büntetőszankciókkal, ahhoz mélyebb, tartósabb változást kell elérni, méghozzá a személyiség formálásával.

Érdekes azt is megvizsgálni, milyen okok váltják ki a verbális zaklatást e művekben: miért csúfolják, sértegetik az áldozatokat? Leggyakrabban az átlagtól, a közösség tagjaitól való valamilyen különbözés mutatható ki okként: az áldozat jó tanuló, vagy nem elég menő, vagy különös neve van („Beauty”=„Szépség” a duci kislány; „Treasure”=„Kincs” a gyerek, akit mostohaapja bántalmaz – amely elnevezésekkel az írónő a szülők irányába is kilő egy nyilat), vagy öltözködése nem elég divatos, vagy szemüveges, vagy kövér, vagy szülei idősebbek.

A zaklatást kiváltó okok között Wilson regényeiben a gyermeki lét gyakori problémái mellett a magyar közönség számára még talán tabunak számító témák is előkerülnek: egy esetben a homofóbia, valamint a rasszizmus is felmerül csúfolás, kirekesztés okául: „… Pakinak[5] gúnyolják, és azzal vádolják, hogy terrorista.” (Mi lesz a csókkal? p.226.). E példák is jól felhasználhatók a tolerancia fejlesztésére, amelyre igen nagy szükség mutatkozik jelenünkben.

 

Mit tehetnek a szereplők?

A zaklatás kutatásának talán leglényegesebb hozománya, magáról a jelenségről alkotott ismereteink pontosítása mellett a sikeres megküzdésre való felkészítés lehet. A megküzdés milyenségére és sikerességére irányuló kutatások éppen a zaklatás egyéb vonatkozásainak vizsgálatából levont tanulságok alapján, az ott mutatkozó problémák szerteágazó és bonyolult összefonódása miatt azonban még kevesebb határozott útmutatással és eredménnyel szolgálnak.

Éppen ezért válhat fontossá az a kép, ami e korosztály olvasmányaiban az olvasó elé tárul. Wilson vizsgált regényeiben az áldozatok válaszlépései – hasonlóan a kutatásokban e területen jelentkező alacsonyabb adatoltsághoz – gyakran nem kapnak említést: az áldozat visszaemlékszik ugyan a zaklatásra, de arról nem szól, mit lépett, hogyan zajlott vagy ért véget a folyamat. Ezért az említett esetek számához képest a megküzdés említett stratégiáinak száma alacsonyabb. A zaklatás megszüntetéséhez elvezető sikeres válaszlépések bemutatása azért nehezebb, mert több esetben a szereplők egyszerűen kilépnek abból a helyzetből, amelyben a zaklatás folyik (elköltöznek, Szólíts Sütinek!), vagy a körülmények megváltozása okán az addig megvetett, visszautasított gyerek kívánatos pozícióba kerül (modell lesz, Titkok). Azaz a zaklatás befejeződése nem az áldozat válaszlépésének köszönhetően történik meg, hanem az azt esetlegesen kiváltó ok vagy okok egyikének megszűnése következtében.

A válaszlépések megoszlását tekintve a regényekben szereplő áldozatok több mint kétszer olyan gyakran választanak aktív válaszlépést, mint passzívat. Ez a mintakövetés szempontjából igen hasznos, hiszen az aktív, a helyzetet jobban uraló problémamegoldó lépések a kutatási adatok szerint sikeresebbek (Cassidy és Taylor 2001 in Hunter et al. 2004; Wilton et al. 2000; Hunter et al. 2004; Salmivalli et al. 1996). Az aktív fellépés amiatt is valószínűbben a zaklatás leállításának irányába dolgozik, mivel egy fájdalmat kinyilvánító, a zaklató sikerességét mutató áldozat mind a zaklató, mind a szemlélők számára a zaklatás „hasznosságát” kommunikálja: a támadással kedvezőbb pozíció elérése, erő fitogtatása deklarálható. A tehetetlenség mutatásával az áldozat igazolja a zaklató választását: jó célpontot választott, azaz a támadás hatásos. Az áldozat passzivitása vagy erőtlen fellépése tovább csökkenti önbecsülését – az áldozatokat amúgy is gyakran alacsony önbecsülésük predesztinálja az áldozattá válásra –, még inkább lehetetlenné teszi, hogy beilleszkedjenek, társaik elfogadják őket, s egyre kevésbé képesek arra, hogy felülkerekedjenek a helyzeten, kiálljanak magukért, kilépjenek a „kopasznyakú csirke” pozíciójából.

A regényekben fellelhető, a zaklatás megszűnését eredményező megoldások két lehetőséget mutatnak: az egyik esetben a szereplőnek kell eljutnia egy olyan megerősödéshez, amelyben a zaklató már „nem talál rajta fogást”. Ekkor az áldozat képes arra, hogy kikerüljön az áldozati esendőségből, s megnövekedett asszertivitásának köszönhetően az esetleg még megkísérelt támadásokat lerázza magáról. Ebben az esetben a zaklató nem éri el célját, mert az áldozat nem ismeri el a zaklató felsőbbrendűségét, sőt, a zaklató akár meg is szégyenülhet. A másik út, ami több regényben is a zaklatásból való kikerülést eredményezi, a barát. Azok az áldozatok, akik támogató barátra találnak, egyrészt megélik annak védelmét – valaki kiáll mellettük, s az áldozat így kedvezőbb, erősebb szociális pozíciója révén kevésbé támadható –, valamint a barát általi elfogadottság erőt ad ahhoz, hogy önértékelésük javuljon, ne megvetett és kirekesztett, társtalan valakiként kelljen magukat elfogadni.

A regényekben több esetben előfordul, hogy a gyerek, akit bántanak, képes arra, hogy visszavágjon – ami ugyan nem feltétlenül állítja le a további bántást, de erősíti a védekezni tudó pozícióját, s önbecsülése sem szenved annyit, mintha harc nélkül visszahúzódna. Tracy Beaker, az otthonban élő vagány kislány ugyan folyamatosan kapja a támadásokat, de több alkalommal sikeresen védekezik, sőt, védekezni nem tudó barátját is kisegíti.

A regényekben a felnőttek szerepét látva még inkább felerősödik az a következtetés, amely az erőszakos esetek leküzdésében az áldozat önsegítésében mutatja fel a megoldást. A bántásról tudomást szerző felnőttek, szülők vagy tanárok a regényekben leginkább kívül maradnak a problémán: nincsenek jelen az eseteknél. Nem tudnak róla, vagy nem hajlandóak észrevenni, hárítják a problémát, és nem tesznek semmit: „De én nem hagytam, hogy lenyomjanak, küzdöttem keményen és kitartóan, és ember lett belőlem.” (az anya mondja; A tesóm nem semmi, p.219.), „Védd meg magad” (egy tanárnő mondja; Tracy Beaker tovább nyomul, p.80-82.), „uralkodj magadon” (az apa mondja; A kofferes kislány, p.68.). Ezekben a művekben a felnőttek, ha lépnek, erőből teszik, csupán büntető szankciókban gondolkodva és cselekedve még rontanak is a helyzeten, például az anya „beszél” az igazgatónővel, aki megtiltja a zaklatóknak, hogy csúfolják az áldozatot. A tiltás következményeként hozzá sem szólnak a kislányhoz, végleg kiközösítik (Komisz lányok).

Az a következtetés, hogy a felnőtteket nem jó bevonni, kiábrándítóan hangozhat, de sajnos kutatási adatokkal is igazolható, hogy a felnőttek nem, vagy nem jól segítenek: Atlas és Pepler 1998-as kanadai vizsgálatában a válaszadók 40 százaléka szerint a felnőtt egyszer vagy egyszer sem lép közbe, vagy alig tesz valamit (Atlas és Pepler 1998 in Mishna és Alaggia 2005). A felnőttek beavatásának sikertelensége – vagy fel sem merülése – a regényekben viszont azt az üzenetet erősíti, mely azt tartja célravezetőnek, ha a gyerekek a felnőttek bevonása nélkül, önállóan oldják meg gondjaikat.

 

Tanulságok

Wilson könyveiben tehát megfelelően összetett kép rajzolódik ki arról, hogyan van jelen a gyerekek egymás közötti zaklatása e korosztály életében. A kép nem túlrajzolt, több ponton találkozik azokkal az adatokkal, amelyeket kutatások is igazolnak, ezáltal tárgyalásuk mind a helyzetek átélhetősége, a szereplőkkel való azonosulás, mind a levonható tanulságok szempontjából is ajánlható. Ezek között az egyik lényeges elem az a tény, hogy a zaklatás nemcsak fizikai, hanem gyakran súlyosabb és tartósabb sérülést okozó, rejtettebben megnyilvánuló, szavak, manipuláció okozta lelki trauma is. Ez a felnőttek ismereteiben is gyakran új elem, és felismerése igen lényeges.

Egy hasonlóan jelentős elem annak bemutatása, hogy a zaklatás okozta károk súlyosak lehetnek, olykor még a felnőttkorban is fájdalmas emlékek, hiszen láthattuk, a felnőtt szereplők – gyakran sajnos önmaguk segítésképtelenségének megokolására – gyerekkoruk hasonló eseményeiről mélyen meghúzódó fájó emlékeket idéznek fel.

Az ábrázolás harmadik jelentős tanulsága, hogy a zaklató maga is gyakran súlyos problémákkal küzd, és segítségre szorul, amely következtetés azért is jelentős, mert a zaklatás megítélésében gyakorta elkövetett hiba, hogy a zaklatásnak véget lehet vetni azzal, ha a zaklatót megbüntetik. A regények rámutatnak, hogy a megoldás nem ilyen egyszerű, az erőszak bonyolult élethelyzetekben létrejövő cselekedet, gyakran kétségbeesett segélykiáltás a zaklató részéről. Ennek megértetése érettebb, megértőbb és empatikusabb magatartáshoz juttathatja el az olvasót, így mind a felnőtteket, mind a gyerekeket elvezetheti azoknak a beavatkozási eljárásoknak az elfogadásához, amelyek a helyzet és a résztvevők mélyebb megértését célozzák, s tartósabb változással járhatnak.

 

Annak ellenére, hogy lányregényekről van szó, a megjelenő ábrázolások szerencsére nem festenek a valóságnál sokkal rózsaszínebb képet – inkább csak a helyzetek megoldhatósága tekintetében. Látjuk azt is, hogy a gyerekek mennyire nem számíthatnak a felnőttekre a legtöbb zaklatási helyzetben. Azonban ez bármennyire is elszomorító, jobb, ha a gyermek-olvasók azt tanulják meg ebből, hogy önmagukat kell megerősíteni, és nekik maguknak kell felvenniük a harcot a krízishelyzetben. Ehhez egyrészt nekik maguknak kell fejlődni, bátorságban, kiállásban, megértésben, másrészt szociálisan: baráti kapcsolatok alakításával, egymás támogatásával. S az, hogy mindezt a következtetést esetleg tanártól támogatva, ezeket a regényeket vagy azok részleteit megbeszélve, osztályfőnöki órán vagy más iskolai foglalkozáson tudják levonni, talán javítja a felnőttek segítőkészségébe vetett hitet…

 

A vizsgált regények

Wilson, J.: A kofferes kislány. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2001.

Wilson, J.: A tesóm nem semmi. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2009.

Wilson, J.: Apja lánya. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2007.

Wilson, J.: Bízd csak rám, Anyu! Bp.: Animus Kiadó Kft., 2004.

Wilson, J.: Folytassa, Lottie…! Bp.: Animus Kiadó Kft., 2006.

Wilson, J.: Jó barátok. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2005.

Wilson, J.: Kettős játszma. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2001.

Wilson, J.: Ki mer többet? Tracy Beaker tovább nyomul. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2002.

Wilson, J.: Komisz lányok. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2004.

Wilson, J.: Lányok a pácban. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2011.

Wilson, J.: Lányok késésben. Animus Kiadó Kft., Bp.: 2004.

Wilson, J.: Lola Rose. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2005.

Wilson, J.: Mi baj, lányok? Bp.: Animus Kiadó Kft., 2012.

Wilson, J.: Mi lesz a csókkal? Bp.: Animus Kiadó Kft., 2008.

Wilson, J.: Micsoda anya! Bp.: Animus Kiadó Kft., 2001.

Wilson, J.: Szerelmes lányok. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2010.

Wilson, J.: Szólíts Sütinek! Bp.: Animus Kiadó Kft., 2010.

Wilson, J.: Titkok. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2004.

Wilson, J.: Tracy Beaker a sztár. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2010.

Wilson, J.: Tracy Beaker története. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2008.

Wilson, J.: Tündérek és titkok. Bp.: Animus Kiadó Kft., 2006.

 


[1] A zaklatást az agresszív cselekedetek egy fajtájaként, tartós, szándékos, fizikai, verbális vagy kapcsolati módon történő bántásként értelmezzük.

[2] „I want to write to every age group, in a way that can prepare them for what happens in the real world, and raise the awareness levels of many life changing situations. I want to be a friend, really.” [online] [2013.05.08.] <www.jacquelinewilson.com>

[3] A Tom Brown iskolaévei című film Thomas Hughes azonos című regénye (1857) alapján készült. E regény a brit magániskolák 1830-as állapotait írja le az író személyes tapasztalataira alapozva, s nagy hatással volt több későbbi, az iskolaregény műfajában született regényre. [online] [2013.05.08.] <http://en.wikipedia.org/wiki/Tom_Brown%27s_Schooldays>

[4] Mediáció, No Blame Approach, Method of Shared Concern, resztoratív technikák.

[5] Pakisztáni származásúak, nemzetiségűek csúfneve.

Felhasznált források

Abdullah, Mardziah Hayati: Bibliotherapy. In: ERIC Digest. 2002. 1-6. 177. sz.

Brame, B.–Nagin, D. S.–Tremblay, R. E.: Developmental trajectories of physical aggression from school to early adolescence. In: Journal of Child Psychology and Psychiatry. 2001. 42. p.503-512.

Doll, B.–Doll, C. (1997) Bibliotherapy with Young People: Librarians and Mental Health Professionals Working Together. Englewood, Colorado, USA. Libraries Unlimited.

Fekkes M.–Pijpers, F. I. M.–Verloeve-Van Horick, S. P.: Bullying Behaviour and Psychosomatic Complaints and Depression in Victims. In: Journal of Pediatrics. 2004. 144. évf. 1. sz. p.19-35.

Frasier, M.–McCannon, C.: Using Bibliotherapy with Gifted Children. In: Gifted Child Quarterly. 1981. 25. évf. p.81-84.

Hahner Péter: Remekművek Harry Potter árnyékában. In: Élet és Irodalom. 2004. XLVIII. évf. 7. sz.

Hunter, S. C.–Mora-Merchan, J.–Ortega, R.: The long-term effects of coping strategy use in victims of bullying. In: Spanish Journal of Psychology. 2004. 7. évf. 1. sz. p.3-12.

Mishna, F.–Alaggia, R. Weighing the Risks: A Child’s Decision to Disclose Peer Victimization. In: Children & Schools. 2005. 27. évf. 4. sz. p.217-226.

Rigby, K.–Bagshaw, D.: Prospects of adolescent students collaborating with teachers in addressing issues of bullying and conflict in schools. In: Educational Psychology. 2003. 23. évf. p.535-546.

Salmivalli, C.–Lagerspetz, K.–Bjorkqvist, K.–Osterman, K.–Kaukiainen, A.: Bullying as a group process: Participant roles in their relations to social status within the group. In: Aggressive Behavior. 1996. 22. évf. 1. sz. p.1-15.

Wilton, M. M. M.–Craig, W. M.–Pepler, D. J.: Emotional regulation and display in classroom victims of bullying: characteristic expressions of affect. Coping styles, and relevant contextual factors. In: Social Development. 2000. 9. évf. p.226-245.

Honlapok

Animus Kiadó. [online] [2013.05.08.] <http://www.animus.hu>

Tom Brown's School Days. [online] [2013.05.08.] <http://en.wikipedia.org/wiki/Tom_Brown%27s_Schooldays>

[online] [2013.05.08.] <http://www.answerbag.com/q_view/106774#ixzz1kvldjTSO>

[online] [2013.05.08.] <http://www.childrenslaureate.org.uk>

[online] [2013.05.08.] <http://www.jacquelinewilson.com>

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: