NAGY ATTILA: KATSÁNYI SÁNDOR, A MINDIG SZELÍDEN BÉKÉT KERESŐ KOLLÉGA ÉS BARÁT

Nyomtatási nézet

Nagy Attila PhD, olvasáskutató, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott osztályvezetője, Budapest

Nem életrajzot, nem értékelő, elemző szöveggel kísért publikációs jegyzéket, nem ünnepi alkalomra készült laudációt, de sokkal inkább baráti köszöntést, talán kicsit elfogult, válogatott emlékidézést talál itt az olvasó a 90 éves Katsányi Sándorról. Csupán erre vállalkozom, hiszen egy ilyen gazdag életmű méltányos és arányos bemutatása sokkal nagyobb felkészültséget, no és terjedelmet igényelne.

Emlékeim szerint 1969 vagy 1970 harsogó tavaszán – pipacsfoltok villogtak az országút szélén – találkoztunk első alkalommal a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban, ahol a Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) Igénykutató csoportjának munkatársaként Varga Béla igazgató úrtól kértünk tanácsokat egy kutatási helyszínként ajánlott városi, járási könyvtár kiválasztásához, és akkori osztályvezetőnk, Gerő Vera jóvoltából, előre tervezetten Katsányi kolléga úrral váltottunk néhány mondatot. Sem a téma, sem a körülmények nem merülnek fel bennem élesen, de egyetlen mozzanat kitörölhetetlen: a számomra ismeretlen, mosolygó, nyílt tekintetű, 40 körüli úr, előlegezett bizalommal, érdemi válaszra várva kérdez valamiről, s meglepetten, tanácstalanul mindössze kitérő válasz telik tőlem. (Nem kérdeztem vissza, nem érdeklődtem kérdésének hátteréről, nem tudtunk egy húron pendülni, nem alakult ki párbeszéd közöttünk.) Bennem az maradt meg: csalódást okoztam, adósa maradtam, ezt korrigálnom kell! Az elköszönés pillanatától pontosan tudtam, hogy ez közöttünk többé nem fordulhat elő.

Talán egy év múltán már nagyon jól körülhatárolt téma – a gyermekkönyvtárak munkatársai számára szervezett, KMK-s továbbképző tanfolyam céljának, tartalmának, szerkezetének kialakítása – kapcsán munkatársi kapcsolatba kerültünk, és talán nem szerénytelenség, ha leírom: életre szólóan. Egyértelmű lett, hogy kölcsönösen fontosnak tartjuk az alkalomszerű, munkánkhoz kötődő, ismétlődő eszmecseréket, ahol egyáltalán nem volt bizonyos a kölcsönös, gyors egyetértés kialakulása, de a másik meghallgatását mindketten múlhatatlanul szükségesnek éreztük és gondoltuk. Az események ilyetén alakulása egyéb tényezők változásával járt együtt. Sándor munkahelye és családi állapota egyaránt megváltozott: a veszprémi megyei könyvtárból Budapestre, az OSZK KMK igénykutató csoportjába került, majd házasságot kötött Könyves-Tóth Lillával. Sándor életének új, rendkívül termékeny korszaka kezdődött az 1970-es évek elején. Lassan elviselhetőbbé váltak az 1956 ősze miatt 1957–59-ből származó érzelmi, intellektuális, szakmai emlékek, a „maradandó sebek” (az iskolarendszerből kitiltották, de élethosszig pedagógus maradt; az intellektuális szabadságát korlátozó, a szakmai, hivatali előmenetelét gátló intézkedések.)

Kedves barátunk korábban is publikált maradandó művet (Veszprém megye irodalmi hagyományai, Harmath Istvánnal közösen), a későbbiekben azonban mind tematikájában, mind a potenciális olvasóközönség tekintetében jelentős változások történtek a közleményeket illetően, amikor figyelme a könyvtárpedagógia, a fiatalok olvasása, könyvtárhasználata felé fordult, és megszületettek a következő alapkötetek: Órák a könyvtárban;[1] Fölfedezem a könyvtárat[2] Kaján Tibor illusztrációival, a mű lektora Vargha Balázs volt; Információ, könyv, könyvtár;[3] Az Egri csillagok mint olvasmány;[4] Történelmi műveltség, történelmi olvasmányok[5] stb. Természetesen e felsorolás csupán ízelítő, tehát terjedelmi okok miatt nem utal a könyvtári periodikákban megjelent fontos közleményekre sem.

Azután egy hirtelen fordulattal, 1976 augusztusától (hivatalosan 1977. január 1-től) Sándor már a KMK Oktatási osztály vezetőjeként tárgyalt velünk rendszeresen az éppen tervezett továbbképző tanfolyam tematikájáról, ajánlott olvasmányairól, az előadókról, a szemináriumi csoportok vezetőiről. Emlékeim szerint mind az Oktatási, mind az Olvasáskutatási osztály életének egyik kiemelkedően érdekes és fontos korszaka volt az 1970–1985-ös másfél évtized. Ráadásul ezekben az években születik egy új tantárgy első főiskolai, egyetemi szöveggyűjteménye, tankönyve: Gereben Ferenc – Katsányi Sándor – Nagy Attila: Olvasásismeret.[6] Könnyen elképzelhető, hogy a bő 400 oldalas kötet szerkesztése, írása közben milyen gyakorisággal kellett egyeztetnünk a szóhasználatról, a szövegek egymást erősítő, netán vitázó elemeinek arányairól.

No és az olvasótáborok tucatjai, százai országszerte, amelyek jelentős hányadához rendre személyes közünk is volt.[7] Ismét az egyeztetési alkalmak sokasága, ahol mindig sikerült jókedvű együttműködési módokat találnunk. Konfliktusok, viták mindig voltak, de a szolidaritás, az értékelvű egyeztetés szándéka töretlenül működött, és tudtuk, hogy szó szerint, vállvetve küzdünk, tesszük, amit éppen lehet, és minden körülmények között számíthatunk egymásra. Az itt éppen csak felsejlő konfliktusok illusztrációjaként (kik, milyen fórumokon, mikor, miért jelentették fel bármelyikünket?), csupán egyetlen alkalmat kívánok megemlíteni. Ásotthalom, 1981 júliusában – olvasótábor a frissen végzett, kiemelkedően tehetséges könyvtárosok, pedagógusok számára. Már a tervek fogalmazása közben is riadalmat észlelünk a felettes hatóságok oldaláról, ti. a nagy biztonsággal mindig, mindenütt meglévő besúgók mellett a minisztérium ugyancsak jelezte munkatársuk egyikének folyamatos, aktív részvételét. A legjobb válasz feltehetően órák alatt megszületett a Múzeum utca 3. alatt működő Országos Széchényi Könyvtár KMK igazgatói szobájában: Papp István kérése nyomán Katsányi Sándor osztályvezető lesz a tábor felelős vezetője, aki személyesen garantálja, hogy ebben a táborban nem kap lábra semmiféle, a szocializmust kritizáló, „ellenséges” ideológia. Sándor diplomáciai, taktikai érzékenysége végig hibátlanul működött. Nem viták nélkül, de az érvek felvonultatása után rendre az önfegyelem és a józanság szelleme tartotta össze a résztvevők sokszínű seregét. Racionális és érzelmi élményekben (esténként gyönyörű népdalokat tanultunk Román Évától), továbbá tapasztalatokban gazdagodva, de nyugodt lélekkel térhetett haza mind a résztvevők népes, mind a vezetők szűkebb csapata – köszönhetően főként a mindig szelíden, bölcsen békét kereső kolléga és barát Katsányi Sándornak. (Ennek az eseménynek akkor országos visszhangja támadt.) Örömteli kötelességünk külön felhívni a szakma és minden érdeklődő figyelmét Katsányi Sándor életművének talán legnagyszerűbb kötetére a FSZEK történetét feldolgozó munkájára.[8]

Szűkebb körben hasonlóan kiegyenlítő, megegyezést kereső tárgyalások sorozatát éltük túl, értük el többen, de kétségtelenül a most ünnepelt kolléga és barát vezetésével, amikor 1982–83 folyamán az egész KMK súlyos „földrengést” szenvedett el, amelynek során Papp István igazgató úr lemondását követően, mások mellett az Olvasáskutatási osztály átszervezése(?), megszüntetése, feloszlatása lett az egyik (vagy központi?), jól érzékelhetően hivatalos célkitűzés. Az elhúzódó taktikai tárgyalások után a végeredmény magáért beszél. 1983 márciusában az oktatási és olvasáskutatási osztályok összevonásával új szervezeti egység jött létre (Módszertani, kutatási és továbbképzési osztály) Katsányi Sándor vezetésével. Magam az „oszt. vez. h.”-titulussal a stabil szövetségesi, de részleges önállóságunkat megőrző szerepet kaptam és vállaltam. A születésnapi emelkedettség, a derűs visszatekintés hangulatának megőrzése érdekében az eseménysor állomásainak felidézésétől itt most inkább eltekintünk. Akkor megmaradtunk, tehát van miért a végeredményre örömmel összpontosítanunk! Erős tíz évünk maradt az oktatás és a kutatás egymásrautaltságát bizonyítanunk mind a továbbképzési tematikák összeállításakor, mind a tanfolyamok lebonyolítása folyamán, de a kiadványaink, publikációs jegyzékeink ugyancsak ezt a tendenciát erősítik. 1985 kora nyarán lehangoltan, de teljes megértéssel fogadtam Sándor bizalmas közlését: elhatározott szándéka az OSZK KMK elhagyása. (Itt sem leszek ünneprontó, nem részletezem a döntés hátterének visszatetsző összetevőit, erre kizárólag az akkori elhatározást megfogalmazó Katsányi Sándornak van jogosultsága.)

Sanyi FSZEK-be kerülése után közvetlen személyes kapcsolatunk hosszú évekre meglazult, de soha nem szakadt meg. Részben figyeltük, olvastuk egymás pub­li­ká­ció­it, előadásait, részben előre tervezetten vagy véletlenszerűen találkoztunk, és ott folytattuk, ahol legutóbb tartottunk, másrészt az igazán jelentős szakmai eseményeket tudatos szervezéssel nyomatékossá tettük, az utódok számára is jól láthatóvá alakítottuk. Legyen egyértelmű – ezen időszak két másik könyvének (Nagy Attila (2001): Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat – kritikus gondolkodás (Szócikkmásolástól a paródiaírásig). Budapest, OSZK, Osiris. és Nagy Attila (2003): Háttal a jövőnek? (Középiskolások olvasás- és művelődésszociológiai vizsgálata). Budapest, OSZK, Gondolat.) lektorálását is Katsányi Sándor vállalta.

A közös gondolkodási hajlandóságunk, együttműködési készségünk talán legmaradandóbb bizonyítéka a Horváth Tibor és Papp István által szerkesztett közismert monográfiasorozat, a Könyvtárosok kézikönyve 4. kötetében kettőnk nevével jelzett Olvasáslélektan és -pedagógia című fejezet (51–86. p.), ahol a közös publikáció sajátos formáját valósítottuk meg. Egymásban részben kölcsönösen megbízva, bizonyos részeket abszolút önállóan fogalmaztunk, míg más oldalakat valóban bekezdésenként, soronként, csaknem szavanként meg kellett vitatnunk, sokadszor javítva tudtuk csak végső formába önteni. Mindez a kölcsönösen tudatos egymásra hangolódás, egymásra figyelés, az elszánt kollegiális, baráti együttműködés hiányában aligha valósulhatott volna meg.

Kedves Sándor, köszönöm, hogy ismerhetlek, hogy a legjobb értelemben hosszú évtizedeken át közvetlen, közvetett munkatársad lehettem, hogy széles körű tudásod, gazdag tapasztalataid, békét kereső türelmed, kooperatív pedagógusi hajlamod révén új ismeretekre, nézetrendszerekre, attitűdökre válhattam fogékonyabbá.

Vissza a tartalomjegyzékhez