|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Juan Luis Vives (1492?–1540) spanyol humanista, filozófus, filológus, egyetemi oktató és előkelő családoknál magántanár, aki megújította és elsőként rendszerbe foglalta a humanizmus oktatási és nevelési elveit. A modern nőnevelés történetének fontos műve a De Institutione Feminae Christianae (A keresztény nő nevelése) című alkotása. Műveit azonban nem korlátozta oktatáselméletre, hanem filozófiai, pszichológiai témákkal, a társadalmi igazságosság és béke kérdéseivel, köztük a török fenyegetéssel egyaránt foglalkozott. Levelezésben állt a kor meghatározó személyeivel (köztük VI. Adorján pápa, V. Károly német-római császár, VIII. Henrik angol király), akiknek társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozó műveit ajánlotta. De jó barátságban volt Erasmusszal, Morus Tamással, Frans van Craneveldttel és sok más humanistával is. Pályáját új információkkal is gazdagítva kísérjük végig, és életének utolsó, a németalföldi Breda udvarában töltött szakaszát mutatjuk be részletesen, ahol III. Nassaui Henrik feleségének, Mencía Mendoza de Zenete spanyol, arisztokrata mecénásnőnek volt a preceptora.
Pallos Zsuzsanna drs., főkönyvtáros, EKE OFI Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest
_____________________
„Szülővárosomban, Valenciában felnőni látom Mencía Mendozát, Zenetus őrgróf leányát, aki egyszer, amint reménylem, híressé fog lenni.”[1]
Az idézet Vivesnek az 1523-ban megjelent A Keresztény nő nevelése című művéből való, és az első bizonyíték kettejük kapcsolatára. Vives ekkor 31, Mencía 15 éves volt. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Mencía még csak egyéves volt, amikor Vives tizenhét évesen az inkvizíciótól tartva elhagyta Spanyolországot, és többet soha nem tért vissza. Így amit tudott róla, valószínűleg a Spanyolországban maradt húgaitól tudhatta, akikkel állandó levelezésben állt.[2] Amikor személyesen is találkoztak, Vives már 45 volt, míg Mencía 29 éves, férjezett. De ne szaladjunk ennyire előre, ismerjük meg Vives életét, hogy megtudhassuk, hogyan jutott el Mencía Mendoza udvarába!
Juan Luis Vives (1492?–1506) élete és pályája
Juan Luis Vives 1492.? március 6-án született Valenciában szefárd zsidó eredetű családban.[3] Apja gazdag ruha- és selyemkereskedő,[4] anyai ágon pedig a Jaim March de Gandia szűkös körülmények közt élő nemesi családjából származik.[5] Az apja neve Luis Vives Valeriola volt, anyjáé Blanquina March Almenara.[6]
A Valenciában töltött gyermek- és ifjúkoráról a könyveiből, elsősorban A keresztény nő nevelése és a Latin dialógusok című műveiben olvasható visszaemlékezésekből értesülhetünk. Édesapja megfelelő neveltetést kívánt biztosítani a fiának,[7] így Filopono mester iskolájába íratta be a tehetséges kisgyermeket, majd szülővárosa főiskoláján az Estudio General de Valencia intézményben tanult. Az oktatási intézmény szabályait abban az időben alkották újra (1499), s főiskolaként VI. Sándor pápa 1500-ban, Katolikus Ferdinánd 1502-ben erősítette meg.[8] Itt még középkori módszerekkel tanítottak, de időnként már a humanizmus eszméi és könyvei is megjelentek az oktatásban.[9] Grammatikát, logikát, természetbölcseletet, erkölcstant, metafizikát, hittudományt, egyházi és polgári jogot, orvosi és „más tudományokat, melyeket a város kívánt és elrendelt, adtak elő”.[10] Vives itt különösen a latin nyelvben művelte magát, tanára Jerome Amiguet, emellett görögül tanult Bernardo de Navarrótól.[11]
Juan Luis Vives (1492?–1540) szobra a Spanyol Nemzeti Könyvtár épületén. A szobrot Pere Carbonell alkotta 1892 körül. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Juan_Luis_Vives
Bár már a nagyszülei is keresztények voltak (a dédszülők keresztelkedtek ki a 15. század elején),[12] mégis sokat szenvedtek a spanyol inkvizíció 1482-től felerősödő tevékenysége és túlkapásai miatt. Anyagi helyzetük egyre romlik, apját 1521-ben bebörtönzik, és csak 1524-ben engedik ki, azért, hogy egy cölöphöz kötve megégessék. Az 1508-ban, betegségben elhunyt édesanyjának a tetemét 1528-ban kiásták és a katedrális előtt elégették.[13] Hogy az inkvizíciótól sújtott családja balsorsát elkerülje, 1509-ben, 17 évesen Párizsba költözik, ahol a Sorbonne egyetemen folytat tanulmányokat, elsősorban filozófiát hallgat, különösen a spanyol nominalisták érdekelték. Tanult még retorikát, jogot és természettudományokat is, és Dullardus[14] vezette be az irodalmi tanulmányokba. Párizsi tanulmányai idején nemcsak a nyelvészettel foglalkozott behatóan, hanem a különböző vitákban is élénken részt vett, hogy jó dialektikussá képezze ki magát. Vives legkorábbi ránk maradt műve a Christi triumphus (1514) tanúsítja, mily nagy jártasságra tett szert a latin írókban.[15]
Párizsi egyetemi tanulmányai után 1512-ben Brugge-be költözik. Ennek oka a két uralkodó, V. Ferdinánd (1452–1516) kasztíliai, II. Ferdinánd néven aragóniai király, illetve XII. Lajos, francia király közt 1511. október 4-én bekövetkező törés lehetett.[16] Nem kétséges, hogy Vives, a spanyolságára büszke diák, miért döntött úgy, hogy kis időre elhagyja Franciaországot.[17] Brugge-ben, akkoriban sok spanyol élt és a párizsi egyetem spanyol hallgatói gyakran keresték fel ott élő rokonaikat, ismerőseiket, hogy tőlük némi segítséget kapjanak, vagy hogy magántanárként keressék meg kenyerüket. Így jutott el Vives is az említett városba, ahol a spanyol kereskedő Valdaura család házitanítójaként a gyermekek nevelését vállalta el, köztük az akkor 7–8 éves Margitét, aki később a felesége lett.[18] Valószínűleg már volt némi kapcsolata Marcus Laurinus, a St. Donatian székesegyház (Brugge) kanonokával, aki jól ismert volt a humanizmus iránti rajongásáról és kapcsolatairól. Az ő közvetítésével a fiatal katalán férfi kapcsolatba kerülhetett Flandria és Brabant szélesebb humanista köreivel is. Az ideje jó részét azonban minden bizonnyal a klasszikus és humanista szerzők olvasásának szentelte, akiknek műveiből oly sokat idéz.[19]
1514 tavaszán azonban visszautazik Párizsba, mert március 31-én már innen ír levelet egy diáktársának és barátjának Joannes Fortisnak,[20]melyben megemlíti, hogy genti mestere Joannes Dullardus (Dullaert), nyomdába adta Hyginius[21] Poeticon Astronomicon című kézikönyvének szövegét, Paulus Venetus De Mundi Compositione című írásával együtt, miután a saját művét (Expositio in libros Meteororum) is kinyomatta. A levél második felében Vives leírja, hogy azért jött Párizsba, mert egy jobb minőségű nyomtatványt szeretett volna az említett Hyginius műből, mert nyilvános előadásokat készül tartani a szövegéből Párizsban.[22] A különbség valóban szembetűnő, ha a két nyomtatványt összehasonlítjuk: a Kees-nyomtatvány kicsik és görcsös betűit, a Jehan Lambert nyomtatványának csinos és tiszta betűivel.[23] A nyomtatás azonban még Vives Párizsba érkezése előtt elkezdődhetett, mert elnézést kért a szövegben lévő esetleges nyomtatási hibákért, mivel nem volt jelen az előállítás folyamatánál, hogy lektorálja azt, de ahhoz még időben ért oda, hogy egy levelet fűzzön a végéhez, amelyet barátja Fortis, már csak a kinyomtatva olvashatott.[24] Vives Hyginus iránti érdeklődésének nyilvánvaló okai között volt, hogy ez a szöveg az „eruditio” szempontjából hasznosnak bizonyult, ugyanis Vives csak az ilyen szerzőket tartotta olvasásra érdemesnek.[25] Két héttel a Hyginus publikálása után húsvétkor, (április 16.) Gaspar Lax of Sarinena (Huesca) professzor, Vives egy korábbi tanára fogadta őt és néhány más diákját a szobájában a Collège de Montaiguban, ahol Vives első nagyobb művéről (Christi Iesu Triumphus et Mariae parentis eius Ovatio) beszélgettek. A fiatal író azonban biztos nem hagyta el Párizst az első valódi művének néhány példánya nélkül, amelyek egy klasszikus (Hyginus) kiadásával együtt bevezették őt bárhol a humanista körökbe.[26] Mindent összevetve, Vives 1514-es párizsi tartózkodását különösen gyümölcsözőnek minősíthetjük, melynek döntő hatása volt a karrierjére nézve is. A neve pár hónap alatt háromszor is megjelent egy könyvön vagy egy könyvben. (március 31: a Hyginus kiadás, május 30: a Dullardus's Meteora 2. kiadása és feltehetően nyáron: saját Opuscula Duo című művén.)[27]
A következő évekről kevés biztos információnk van. Párizsból valószínűleg visszatért Brugge-be 1514 második felében. Az azonban biztos, hogy egy kicsit időzött a brüsszeli udvarban is, ugyanis 1516. november 13-án a valenciai magisztrátus levelet küldött az udvarban tartózkodó Vivesnek a királyi udvarba címezve („disertissimo non minus quam officioso viro ac philosopho dignissimo, Magistro Ludovico Vives, in Curia regia residenti eiusque curiali”). Ez a levél válasz volt Vivesnek egy, feltehetően az udvarban, hetekkel vagy hónapokkal korábban a Valenciai Egyetemmel kapcsolatban írt levelére.[28] (Vivesnek több udvari emberrel is volt kapcsolata, pl. Georgius Haloinus és Jan van Bergen, ez utóbbi fiának Antonnak, később Vives Vergilius Georgica című írását magyarázta a Leuveni Egyetemen 1518-ban.) 1516 már Leuvenben találta, itt már az arisztokrata körökbe tartozó Guillermo de Croÿ preceptora, akit már tizennyolc éves korában Cambray püspökévé neveztek ki. 1517-ben pedig, nagybátyja Chiévres lordja közbenjárására toledói érsek, Spanyolország prímása és bíboros.
Ez a korszak igen termékeny Vives számára, számos bölcseleti, jogi, nyelv- és hittudományi művet írt.[29] Tanítványát a régi szónokok, és bölcselők műveibe vezeti be. Quintilianus példájára, tanítványainak mintaként szolgáló deklamációkat készített, melyekkel be akarta őket vezetni a szónoklás művészetébe, ahol nemcsak a szépségre, de a célzatosságra is hangsúlyt helyezett.[30] Vivest alig 26 évesen tanítói célzatú szónoklatai és egyéb írásai elismertté tették tudós körökben, szókimondására és ékes latinságára még Erasmus és Morus Tamás is felfigyelt, akikkel barátságot is kötött.[31] Később, egy párizsi kitérő során megismerkedik Guillaume de Budé (Budaeus), francia tudóssal, aki rendkívül jól ismerte a latin és a görög nyelvet egyaránt. Kölcsönösen csodálták egymást, találkozásuk értékes levélváltás kiindulópontjává vált.[32]
1517-ben Vives Cambray városába utazott, melynek okát nem tudjuk pontosan, de nagyon valószínű, hogy William of Chièvres and Jean Le Sauvage (Sylvagius) szolgálatában látott el latin titkári és tolmács feladatokat, akik királyuk megbízásából 1511. március 11.-én aláírták a Cambray egyezményt.[33] Az 1517–18 közt írt Meditációk hét zsoltárra című művében, Vives maga is említi, hogy latin titkárként diplomáciai szolgálatban állt.[34]
1519 júniusában visszatér Leuvenbe, ahol a Gymnasium Liliumban és az egyetemen bölcseleti, nyelvtudományi és jogi előadásokat tart.[35] Napi három órában beszél Plinius természetrajzi művéről, Vergilius Georgicájáról és Pomponius Meláról.[36] Erasmus egy 1520-ban Nuenahr grófhoz írt levelében említi, hogy „Vives iskolánk dísze. Megengedem, hogy vannak tudósok, akik az ékesszólás erejére nézve vele egyenlők, de egyik sem tud egyesíteni a nyelvművészetben elért nagy jártassággal és az ismeretekben való oly rendkívüli alaposságot. Neki termékeny szelleme, szerfölött szerencsés emlékezőtehetsége és fiatalsága mellett is fáradhatatlan munkaereje van. Én nagy dolgokat ígérhetek felőle.”[37]
A sok siker mellett azonban 1521 elején váratlan csapás érte, tanítványa és egyben pártfogója, Croÿ bíboros, a wormsi birodalmi gyűlésen egy vadászbaleset következtében elhunyt. Szorult anyagi helyzetbe került, köszvénye is elővette, így visszatért Brugge-be, hogy földijei segítségével, jobb körülmények közé kerüljön.[38] Egy 1521. július 10-én írt leveléből értesülünk, hogy Katalin, angol királyné és Morus Tamás adományaiból él.[39] Közben törekvései, hogy magának biztos állást, jövedelmet szerezzen, sorra kudarcot vallanak. 1522 tavaszán Brugge-ben találkozott V. Károllyal, aki itt VIII. Henrik angol királlyal tárgyalt, akinek a kíséretében Morus Tamás is jelen volt. Vives, aki ekkor Erasmus megbízásából Augustinus Isten városa (De civitate Dei) című művéhez készített kommentárokat, a kész művet az angol királynak ajánlotta.[40] VIII. Henrik azonban csak ígéretekkel válaszolt.
Ekkor fogott hozzá egyik legismertebb műve, a Keresztény nő nevelése (De institutione feminae Christianae) megírásához, melyet már Katalin angol királynénak ajánlott (1523. április 5.), aki már korábban is jóindulattal volt iránta.[41] Quintilianus tanításaival egyetértve, Vives támogatta azt az elképzelést, hogy a gyermek teste mellett a szellemét is gondozni kell.[42] Az akkoriban uralkodó felfogással szemben – miszerint a gyengébb nem ostoba, és a konyhán, a bölcsőn és a rokkán kívül nincs más szerepe – ebben a műben nagy hangsúlyt fektet a nő intellektuális nevelésére.[43] Arra ösztönözte őket, hogy a táncos összejövetelek, extrém ruhák viselése, arcfestés és hajfakítás helyett inkább az imával foglalják el magukat. A kemény munkát zöldségekből és hideg vízből álló diéta kísérje. Arra is emlékeztette őket, hogy kötelességük törődni beteg családtagjaikkal és főzni a háztartásban. Ugyanakkor azt is ajánlotta, hogy a lányok a klasszikus tudományok mellett háztartástant is tanuljanak, feltételezte ugyanis, hogy a terület tudományos ismeretei fejlesztenék a főzéshez és neveléshez szükséges készségeiket.[44] Hosszan értekezik arról is, hogy mit olvassanak, illetve mit ne olvassanak. „Midőn a leányt olvasni tanítják, olyan könyveket kell használni, amelyek erkölcsi okulást nyújtanak; midőn írni tanítják, ne értéktelen verseket adjanak leírni, ne is sikamlós és ízetlen virágénekeket, hanem valamilyen tartalmas, okos és jámbor mondást a Szentírásból vagy valamely aranyigazságot a bölcselők műveiből.”[45] Ártalmas könyvek Spanyolországban az Amadis, Splandian, Florisand, Tirant, Tristan, Coelestina, a kerítőnő, A bajok okozója, továbbá A szerelem börtöne.[46] „Némely könyvek ajánlatos voltáról senki előtt sem lehet kétség, így az Úr evangéliumairól, az apostolok cselekedeteiről és leveleiről, az ószövetségi szentírás történelmi és erkölcsi elbeszéléseiről, Cyprianus, Jeromos, Ágoston, Tertullian, Plato, Cicero, Seneca és a hasonlók műveiről.”[47] „Azonban a költőket sem kell a nőnek nélkülöznie, amennyiben a versekben gyönyörködik. Rendelkezésére fognak állani Prudentius, Arator, Prosper, Juvencus, Paulinus...”[48] Tudatában volt annak is, hogy mennyire elterjedt az a gyakorlat, hogy a tanárok már nem készülnek fel rendesen, ezért ajánlotta a normaiskola[49] egyik típusát.[50] Ez a gyakorlatias, keresztény szellemben fogalmazott, ebben a tárgyban első mű olyan komoly elismerést aratott, hogy első megjelenését (Brugge, 1523) egy évvel később egy antwerpeni, majd sok más kiadás követte.[51] Katalin, angol királyné ezt a művet lefordíttatta angolra és megbízta Vivest, hogy legyen lányuk, Tudor Mária, Wales hercegnőjének nevelője.[52]
Átköltözve Angliába, sorsa jobbra fordult. A királyi pár, Morus Tamás, Wolsey bíboros és más előkelő barátai kitüntető fogadtatásban részesítették. A királyné, Aragóniai Katalin titkára és irodalmi tanácsadója.[53] 1523. október 27-én doktorrá avatták és Wolsey bíboros támogatásával 1523 augusztusától az oxfordi Corpus Christi kollégium tanára lett. Tanítványai közt a kor legígéretesebb hallgatóit találjuk: Nicolas Udall, Reginald Pole stb.[54] 1524 tavaszán visszatér Brugge-be, ahol feleségül veszi egykori tanítványát, Valdaura Margitot, Valdaura Bernát és Cervent Klára leányát. A Valdaura családban a keresztény családi erények szép összhangját látta, amely Margit révén neki is boldogságot ígért.[55] Erről egy barátjának, Craneveltnek írt levelében is értesülünk: „Azt tervezem, hogy elveszem Bernard Valdaura lányát, nem azért mert gazdag vagy szép, hanem a szent anyjától és nagyanyjától kapott tiszta és kifinomult neveltetésért, valamint az apja becsületességért. Életem elmúlt tizenkét évében oly sok jót tudtam meg róluk.”[56] Néhány oxfordi tanítványát annyira lenyűgözte, hogy amikor 1524 áprilisában visszatért Brugge-be, ők is követték őt.[57] Szeptemberben azonban ismét vissza kellett térnie Angliába.[58] Októberben oly nagy megtiszteltetés érte Vivest és a Kollégiumot, hogy a királyi pár az angol korona egy régi hagyományával szakítva Oxfordba érkezett, hogy meglátogassa Vivest.[59] Mi több, a királyi pár meghívta, hogy a közelgő karácsonyi ünnepeket töltse a királyi kastélyban.[60] 1524 októbere és 1525 áprilisa közt a királytól behozatali és kiviteli engedélyt kapott borra, fára és kukoricára, hogy a családját el tudja tartani.[61] Azonban az angliai, ködös, nyirkos klíma különösen rosszul hatott az amúgy is gyenge szervezetére. „A szeles, ködös, nedves éghajlat egészen kedvem ellenére van és a megszokottól elütő életmód is a nehezemre esik” írja egyik levelében Gilbertus Cognatushoz.[62]
1528-ben azonban ismét fordult a kocka. A király pár házassági vitája és válópere során, mint híres tudóst és oxfordi tanárt, őt is felszólították, hogy valljon színt e kérdésben. Vives mind szóban, mind írásban a királyné mellé állt, a házasságot érvényesnek és felbonthatatlannak tartotta. A király erre felindulásában megfosztotta oxfordi állásától és hat hétre házi őrizetbe vetette.[63] Kiszabadulása után a királyné figyelmeztetésére visszatért Németalföldre családja körébe, hogy az írásnak szentelje magát.[64] Az itteni élet békés nyugalma megelégedéssel töltötte el, de anyagi nehézségei újra jelentkeztek.[65] A VIII. Henriktől kapott juttatások 1528-ban már elapadtak.[66] Napjai látszólag egyhangúságban telnek, ideje nagy részét feleségével Brugge-ben tölti, csak néha utazik el Párizsba, a brüsszeli udvarba, vagy a leuveni egyetemre, hogy „erőteljes/hathatós” patrónusok segítségét kérje, vagy pénzt szerezzen alkalmankénti előadásokkal. Életének ez az érzelmileg kimerült és a nincstelenség állandó démonával küzdő korszaka azonban intellektuálisan igen produktív.[67] Számos nagy jelentőségű művet ír ekkor. Életrajzírói feltevése szerint a felesége családjának kereskedői tevékenysége adta meg a megélhetésük alapját.[68] Margaret odaadása és bátorsága is igen sokat jelent Vives életében. Gyenge egészsége, természetes pesszimizmusa és keserűsége, a depressziós viharok és csüggedt korszakok váltakozása komoly próba elé állították a fiatal lányt, akit sosem vitt magával Angliába.[69] Alkalmi támogatói is akadtak, pl. Portugália királya gazdagon megjutalmazta, mikor 1531-ben neki ajánlotta a De Disciplinis című művét.[70]
Juan Luis Vives (1492?–1540) szobra a belgiumi Brugge (Bruges) városában. Forrás: https://kids.kiddle.co/Image:Juan_Viv%C3%A8s.JPG
1529 szeptemberétől novemberéig Vivesnek és feleségének a pestis miatt el kellett hagynia Brugge-t és Lille városába menekültek. Az 1530-as években ismét balszerencsés időszak következett. 1533-ban a köszvényes ízületi gyulladás ismét eluralkodott a kezén, a térdén, karján, egészen a válláig, és néha annyira súlyossá vált, hogy kezét sem tudta mozgatni, amiről az egyik barátjának, Damian de Goes-nak írt leveléből (1533. júl.13.) értesülünk.[71] Gyomorfekéllyel küzdött és szinte betegesen rettegett bizonyos ételektől.[72] 1535-ben barátai közül meghalt Fisher püspök és kivégezték Morus Tamást, 1536 januárjában Aragóniai Katalin, júliusban Erasmus hunyt el.
A márkinő, Mencía de Mendoza érkezése Németalföldre egybeesett Vives életének egyik leggyötrelmesebb időszakával. Bár kényes anyagi helyzetén sokat segített az V. Károly által garantált 60.000 maravedi járulék[73] (értéke kb. 150 arany),[74] mely többé-kevésbé a költségeinek felét fedezte.[75] A másik felének megszerzéséhez azonban továbbra is fiatal nemeseket kellett oktatnia és nagylelkű pártfogókhoz folyamodni, nekik ajánlva könyveit. Többek között támogatást nyújtott neki Portugália királya, Béjar, illetve Gandia hercege, Salamanca Egyetemének rektora, V. Károly császár titkára és a spanyol trónörökös, a jövőbeni II. Fülöp.[76] Levéltári adatok bizonyítják, hogy Mencía is támogatta őt és feleségét eltérő összegű pénzadományokkal, esetenként ezüst és aranytárgyakkal is.[77] 1537-ben végül ismét otthonra talált a bredai udvarban (Brabant tartomány), ahol Doña Mencía de Mendoza, III. Nassaui Henrik feleségének preceptora lett, akiről mint a tudományok iránt különös vonzódást érző hölgyről – ahogy már említettem –, A keresztény nő nevelése című művében is írt.
Mencía Mendoza élete (1508–1554)
Mencía Mendoza y Fonseca, Zenete márkiné 1508. november 30-án született Rodrigo de Mendoza Zenete márkija (1464–1523) és Maria de Fonseca y Toledo (†1521) grófnő lányaként a család Madridhoz közeli Jadraque birtokán, Spanyolországban. Mencía nevét védőszentjéről, Boldog Mencía (Emerentiana) bencés apácáról kapta, aki a portugáliai San Benito de Castro kolostorban élt.[78] Családja több ősre visszamenőleg régi, gazdag művészetkedvelő és -pártoló volt.[79] Dédapja, Iňigo Lopez de Mendoza, Santillana márkija, udvari költő volt II. János (1405–1454) kasztíliai király udvarában. Már ő is komoly könyvtárral rendelkezett, benne olyan klasszikus olasz szerzők műveivel, mint Dante, Boccaccio vagy Petrarca. Nagyapja, Pedro Gonzalez de Mendoza kardinális is általában nagy érdeklődést mutatott a művészetek és a kultúra iránt, különösen a klasszikus és itáliai művészet érdekelte. Családjából talán a legismertebb unokabátyja, Diego Hurtado de Mendoza.[80] A legnagyobb hatást azonban apja Rodrigo de Vivar y Mendoza gyakorolta rá, aki Don Juan herceg udvarában nevelkedett, ott tanult meg olvasni és ott kezdett el érdeklődni a zene iránt is. Két itáliai utazása azonban fordulópontot jelentett a művészi ízlésében is.[81] Apja tökéletes megtestesítője volt a késő középkor spanyol grandjának.[82] Mencía számára tehát gyakorlatilag biztosított volt az intellektuális formálódás lehetősége. Neveltetése során a legkiválóbb preceptorok (házitanítók) vezették be a humanizmus világába. Az első, ezek közül a valenciai (történelmi tartomány Spanyolországban) humanizmus egyik legkorábbi képviselője, Juan Andrés Strany, akinek feladata az olvasástanítás volt, és akivel annak haláláig (1531) kapcsolatban maradt.[83] Juán Ángel González szerint ő volt a felelős azért, hogy Mencía túl hamar ismerkedett meg Dantéval.[84] Egy nemes hölgy neveltetéséhez azonban a klasszikusok és a humanista irodalom mellett a zene és a tánc is hozzátartozik. Így Mencía és két húga, Mária és Katalin, nemcsak táncolni, hanem zenélni is megtanult. Mencía már nagyon korán játszott klavikordon és vihuelán.[85]
Apjának 1523-ban bekövetkezett halálával 14 évesen megörökölte a Zenete márkinője címet és majorátusának örököse lett, ami Kasztília leggazdagabb nőjévé és gazdaságilag függetlenné tette.[86] Apja halála után két évvel (1525) V. Károly császár kifejezett kívánságára és közvetítésével harmadik felesége lett III. Nassau-i Henriknek, aki Breda Lordja, Németalföld Államtanácsának, a Pénzügyi- és a Haditanácsnak egyaránt tagja, Guelderland, Holland és Zeeland proviciák kormányzója és a hadsereg általános kapitánya. Mencía így megkapta a Breda és Nassau grófnéja címet is, amit meg is tartott férje 1538-ban bekövetkezett haláláig. Férje pedig a Zenete márkija címet vehette fel.[87] Ez a házasság tökéletesen szimbolizálta Flamand-Brabant és Spanyolország politikai egységét.[88] Házasságuk után Mencía és Henrik 1529-ig a spanyol királyi palotában tartózkodott, majd 1530-ban Németalföldre költöztek, ahol váltakozva a brüsszeli Nassau-palotában, illetve a Bredában a kastélyukban éltek.[89] Férje V. Károly udvarának kíséretéhez tartozott, aki széles birodalmában szinte állandóan utazott. Vele együtt Mencíának is bejárása volt Németalföld régense, Habsburg Mária (II. Lajos királyunk özvegye, V. Károly császár testvére) palotáiba (pl. Brüsszel, Turnhout).
Az udvarban megismerkedett Mária királyné titkárával, Oláh Miklóssal is, aki őt görög nyelvre tanította, amiről az egyik Carmina-jában is megemlékezik.[90] Németalföldön a korabeli flamand kultúrával és művészettel ismerkedve, lassan az ország kulturális életének részévé vált. Férje, Nassaui Henrik, aki szintén komoly műgyűjtő volt, számos művészt is foglalkoztatott, köztük: Bosch, Lucas Cranach, Jean Gossaert, Bernard van Orley, akik hamarosan Mencía kedvenceivé is váltak.[91] Gyakran utazik Német-, Francia- és Spanyolországba, hogy ott humanistákkal találkozzon.[92] 1535 végére végre beköltözhetővé válik Nassaui Henrik rezidenciája, a bredai kastély, aminek rekonstrukciója a megbízott építész, Rombout Keldermans 1531-ben bekövetkezett halála óta késett.[93] Nassaui Henrik olyan mértékben próbált kedvezni a feleségének, hogy még az otthonuk díszítését is az ő szokásai szerint alakította ki, bár közös művészei ízlésük is, tükröződik benne. Mindketten nagyon toleránsak és tudományos érdeklődésük is jórészt megegyezett. (Reneszánsz emberekként komolyan érdeklődtek az Új Világ iránt is)[94] Menciának nem lett gyermeke így tölthette idejét tanulással, könyv- és festménygyűjtéssel, de leginkább idős, köszvényes férje ápolásával[95]. Nem veszítette el érdeklődését a tudományok iránt sem, és ismeretei bővítése érdekében híres tudósokat hívott meg udvarába.[96] Vives elsősorban latin irodalmat és klasszikus kultúrát tanított, de művészeti ügyekben is megfogadta a tanácsait. Mivel már régóta élt Flandriában, tudta, hol érdemes könyveket és más művészeti tárgyakat beszerezni, és ami még fontosabb, bemutatta őt más humanistáknak is.[97]
Néhány Vivestől vett idézet rávilágít, mit is gondolt ő a tanulásról, tudásról.[98]
130. „A fertelmes trágár könyveket illetni nem kell, hogy azoknak szennyéből, valami Lelkünkre ne ragadjon.”
138. „Három dologgal, mint annyi (?) eszközökkel szerezzük a tudományt. Elmével, emlékezettel, szorgalmatossággal.”
142. „Akár magad olvasol, akár hallasz valamit, azt figyelmezve tselekedjed, és ne tétovázzon az elméd, hanem kényszerítsed őtet, hogy ott legyen és azt tselekedje, ami előtte vagyon és nem egyebet.”
145. „Amiket nem tudsz, kérdezni ne szégyelld.”
165–166. „A böltsektől azt fogod tanulni, miképp légy jobb. A bolondoktól pedig azt, mitől őrizkedjél.”
178. „Az emlékezetet nyúgodni ne engedd.”
180. „Naponként tanulj meg valamit, amire könyv nélkül ráemlékezel.”
181. „Minél többet bízol rá, annál hívebben megtartja, minél kevesebbet, annál erőtlenebb lészen.”
182. „Minekutána valamit reá bíztál, hagyd őtet nyúgodni, és azután nem sokára, mint letett jószágot, kérjed el tőle.”
193. „A Böltsesség tanulásának határt nem kell vetni, holtig kell abban fáradozni.”
Mencía szobája a vízimalom felett helyezkedett el, ablaka a Breda északi részén lévő Belkrumbosra nézett. Ez egy részben még érintetlen, zárt vadászterület.[99] Itt olvasta Mencía, a spanyol humanista Sepûlveda és más történészek írásait. Fordításokat is készített spanyol és holland humanisták műveiből, köztük Erasmus és talán Janus Secundus, aki egy ideig a kastélyban élt. Vives-szel Vergilius Bucolica-ját olvasták, mely a következő képet idézi: „Látták a Belkrum erdeiben lévő tornyukból a vízparton a pásztorokat és pásztorlányokat pajkoskodni és hallották kétségbeesett szeretőjük panaszait.”[100]Vives komoly természetéből kiindulva azonban sokkal elképzelhetőbb, hogy az ilyen romantikus képek helyett, ő elsősorban a klasszikus szövegek filológiai és allegorikus magyarázata és fordítása mellett maradt.[101] Mindenesetre itt fejezte be Mencía bátorítására a Bucolica magyarázatát Interpretatio allegorica in Bucolica Virgilii címen, mely 1537-ben megjelent nyomtatásban.[102] Ez a korszak ismét termékeny lesz Vives számára, bár dolgoznia kellett, de a legkellemesebb körülmények közt, ami azt is lehetővé tette számára, hogy ideje nagy részét tanulmányainak szentelje.[103] Itt adta ki a Censura de Aristotelis Operibus című művét, ami valószínűleg Mencía filozófiai érdeklődésének is bizonyítéka.[104]
Folytatta a még – a valószínűleg Angliában elkezdett – az élet értelméről írt pszichológiai kézikönyvét.[105] A De anima et vita szintén népszerű, több kiadást is megért mű. Ebben a műben rendszerezve tárgyalja a lélektan kérdéseit, különösen az érzelmek és az indulatok témáját, melyeken az erkölcsbölcselet alapszik. Az elméleti megállapításokat tapasztalati tényekkel támasztja alá. Szól a szervezet működéséről, a tanulás módjáról, az ismeretekről, az álomról, melyek egy részét a gonosz lélektől eredezteti, valamint az élet tartamáról, öregségről, halálról és a lélek halhatatlanságáról egyaránt.[106] A hallással kapcsolatban írja, hogy „a hallás külső szerve a fül; a belső szerve egy ideg, ami az agyhoz kapcsolódik. Egyesek azt állítják, hogy a zúgás, amit akkor hallunk, ha bedugjuk a fülünket, azt bizonyítja, hogy van benne némi levegő. Vives ezzel szemben azt tartja, hogy inkább könnyű és szivacsos állagú folyadék van benne (tenuem humorem ac spongiosum), ami csendes és mozdulatlan. Zúgást, azért hallunk ha bedugjuk a fülünket, mert a külső levegő beszorul a külső fül kagylóba”.[107] Ugyanabban a fejezetben azt is bevallja, hogy mennyire elcsodálkozott azon, mikor hangot hallott egy Mencía tulajdonában lévő aranylevélkékből összeállított tökéletes aranygömbből, amin egyáltalán semmilyen sérülés/hézag nem volt. (absque ulla rima).[108] De ez a furcsa jelenség valószínűleg azzal magyarázható, hogy a külső aranylemez nagyon vékony, s a belső részecskék a levegőt rezgésbe hozzák és ez okozza a hangot.[109] Zavarba jött attól is, mikor beszámoltak neki arról, hogy úgy tűnik, némely halfajtának van füle és ezek gyakran a felszínre úsznak, hogy látszólagos csodálattal vagy ijedelemmel „hallgassák” a tengeri hullámok moraját. Véleménye szerint ezek a „természet olyan misztériumai, amelyek érthetetlenek a számunkra.”[110] Ezt a könyvet Brugges-ben fejezte be és Béjar hercegnek ajánlotta, s 1538-ban sikerült nyomtatásban megjelentetni.[111]
A latin nyelv gyakorlását könnyebbé, szórakoztatóbbá tévő tankönyve a Linguae Latinae exercitatio, ennek 25 dialógusát részben a latin nyelvórák kiegészítéseként írta.[112] Ez egy párbeszédgyűjtemény, mely a mindennapi élet témáiból vett beszélgetésekből épül fel. Szókincsének és kifejezéseinek elsajátítása lehetőséget adott arra, hogy forgatója a hétköznapi élet témáiban könnyen társaloghasson.[113] A kutatások szerint a párbeszédek nagy része már 1523-ban készen állt, és azokat egészítette ki, illetve aktualizálta az 1530-as évek aktualitásaival.[114] A kötetet V. Károly császár tizenegy éves fiának, Fülöp hercegnek ajánlotta. Egyszerű stílusban, kifejezetten a gyermek fejlettségi szintjéhez igazítva írta meg a dialógusokat.[115] A gyerek hétköznapi életét kis részekbe osztja, ha pl. a gyermek felveszi a ruháit, megtanuljuk minden egyes darabnak a nevét, a mosdás témáit és a tárgyak nevét. (Dialógus I. és XI.) Ha két iskolás fiú meglátogatja egy idegen házát, szakértő módon bemutatják a ház teljes berendezését. (Dialogus XII.) Az emberi test részeit a festő Albrecht Dürer segítségével mutatja be (Dialogus XXIII.) és ha lakomára hívtak meg, bemutatják az étkező bútorait, felszerelését, valamint a különféle ételek és italok nevét. (Dialogus XVII.) A XVIII. Dialógusban megismerkedhetünk egy férfi félelmével az asszonytól, ha túl késő ment haza egy bankettről, míg a XIX.-ben elénk tárja a királyi palotát.[116] A XXII. dialógusban még egyszer méltó módon örökíti meg tanítványa és patrónusa Mencía Mendoza nevét. Ebben a szakaszban Vives leírja szülővárosát, Valenciát, miközben három személy (Borgia, Scintilla, Cabanillius) az utcákon sétálgatva beszélgetnek arról, hogy mit is csináljanak.[117]
Scin: Jobban szeretném, ha beszélgetés közben nem ülnénk le, hanem sétálnánk. Nagyon kellemes lenne. Merre menjünk? A Szent István templom felé vezető úton vagy a Királyi kapuhoz, ahol meglátogathatjuk Ferdinánd calabriai herceg palotáját?
Caban: Semmi esetre se hagyd, hogy félbeszakítsuk a hercegek legjobbika bölcsességének tanulmányozását.
(Valencia városában sétálva)
Borg: Sokkal jobb lenne, ha öszvérrel mennénk, akkor lovaglás közben beszélgethetnénk.
Caban: Ne hagyd, könyörgöm, hogy lemondjunk a lábunk használatáról/gyaloglásról, az idő is szép, nincs meleg; sokkal kielégítőbb lenne gyalogolni, mint öszvérháton lovagolni!
Borg: Jó, akkor erre menjünk a Szent János kórház felé a tengeri negyedben.
Caban: Figyeljük meg mellesleg, hogy milyen gyönyörű objektumok mellett megyünk el!
Borg: Még hogy gyalog! Az olyan megalázó lenne!
Scin: Véleményem szerint az sokkal megalázóbb lenne, ha tapasztalatlan és ostoba lányzók ítéletétől függenénk.
Caban: Menjünk inkább egyenesen a Füge, majd a Szent Tekla utcán?
Scin: Ne. Inkább menjünk keresztül a Kakas tavernán (tabernae gallinaceae). Meg szeretném nézni ott azt a házat, ahol Vives született. Hallomásom szerint ott van balra, ahogy lefelé megyünk, eléggé közel a negyed végéhez. Ott lehetőségünk lesz meglátogatni a húgát.
Borg: Hagyjuk máskorra annak az asszonynak a meglátogatását. De ha valóban egy asszonnyal akarsz beszélni, akkor inkább látogassuk meg Angela Zabatat, akivel a tanulás kérdéseiről is lehet beszélgetni.
Caban: Ha ezt szeretnéd, akkor sokkal inkább Zenete márkinőt kéne felkeresnünk!
Scin: Ha igaz az, amit róla hallottam, mikor Franciaországban jártam, akkor bizonyára jóval szélesebb körben és könnyebben tudnánk beszélgetni, különösen azokhoz képest, akik mindig mással vannak elfoglalva.”
Ezt a művét is Bredában fejezte be 1538. július 2-án, a Mária ünnepen. A könyv olyan népszerűvé vált, hogy a XVI–XVII. században számos alkalommal és számos országban, spanyol, német, olasz, francia, és lengyel fordításban is megjelenik.[118] A 20. század végéig a kiadások száma 500-nál is többre emelkedett. Európán kívül először 1554-ben jelent meg. Francisco Cervantes de Salazaar szerzetes elvitte magával Mexikóba egy katekizmussal és egy grammatika könyvvel együtt.[119]
Vives leckéi közt szerepelt az is, hogy „a jó keresztény életének legfontosabb tevékenysége, hogy segítsen a szegényeknek.” Ez olyan tanítás, melyet férjével együttműködve mindig megtartott. Adományokat osztott a szegényeknek, 1535-ben árvaházat alapított, 1536-ban pedig olyan intézményt hozott létre, mely összegyűjtötte az adományokat és szétosztotta a rászorulók közt. A hátrányos helyzetű diákokat támogatta, hogy egyetemi tanulmányokat folytathassanak Alcalá, Leuven vagy akár Párizs egyetemein.[120]
Henrik gróf is, aki túl volt már élete derekán, utolsó éveiben szintén állandó köszvénnyel küszködött, sokkal többet tartózkodott a kastélyukban, szívesen vette egy gyakorlatias férfi, Vives társaságát, akivel otthonában szinte barátként tanácskozni tudott az őt foglalkoztató kérdésekről. Vives az 1525-ben megjelent De subventione pauperum című írásában a gyakorlatba ültette át Henriknek a szegénygondozásról vallott nézeteit.[121]
1538. szeptember 13-án Mencía férje, III. Henrik elhunyt. Három héttel a halála előtt fejezte be Vives a Gyakorlatok (Exercitatio) című művét. Egy Juan Maldonadonak írt leveléből tudjuk, hogy egy darabig még a kastélyban marad, mert nem akarja vigasz nélkül hagyni Menciát özvegyi gyászában.[122] Mialatt a márkinő komoly, bonyolult jogi vitákba bonyolódott a gróf előző házasságából való leszármazottaival a birtok elosztásáról, Vives meglátogatta a toledói születésű humanista Francisco Servantes de Salazart, aki később 1554-ben Mexikóban, több művét újra nyomtatta, köztük Vives Dialógusait a kommentárokkal, illetve a Compendiosa Ludouici Viuis vitát.[123] Ez az egyetlen fennmaradt mű, amely tartalmazza Vives fizikai kinézetét. Átlagos magasságúnak írják le, bár inkább magas, mint alacsony, vidám arckifejezéssel és veleszületett méltósággal. Salazar számára Vives nem tűnt komornak és csalódottnak.[124] Mencía az örökösödési problémák megoldódása után úgy dönt, visszatér hazájába, Spanyolországba.[125] Vivest is hívja, kísérje el, de ő túlzottan gyenge egészsége és az inkvizíciótól való félelme miatt úgy dönt, Németalföldön marad.[126] Mencía 1539 októberében, még hazatérése előtt gazdag alapítványt tett a bredai Nagytemplom hercegi kápolnájának Miasszonyunk oltárára. A kedvezményezett pap évi ötven rajnai gildernek örvendhetett.[127] Mencía a Németalföldön töltött kilenc év alatt komoly mecénásként támogatta a népszerű festőket, illuminátorokat, ékszerkészítőket és gobelin művészeket. Könyvtárát is gyarapította. Visszatérve hazájába tovább folytatta Németalföld művészetének megismertetését és népszerűsítését, művészeinek és tudósainak, diákjainak a támogatását.[128] Közben a császár úgy döntött, hogy Mencía menjen feleségül egy távoli rokonához, Mondéjar márki fiához. De a javasolt parti egyáltalán nem volt Mencía kedvére, mert a márki rangját túl kevésnek találta. Tehette, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy a császárnő után ő volt Spanyolország legjelentősebb asszonya. Intelligenciában, gazdagságban, fényűzésben nem lehetett túlszárnyalni. Már 1534-ben, amikor Barcelonában tartózkodott, azt írták róla, hogy fényűzőbben öltözködött, mint a császárné.[129] 1540. március 19-én adta át egy hűséges embere a császárnak írt levelét, melyben tudatta, hogy nem ő az egyetlen egyedülálló nő Kasztíliában és egyetlen hajszála sem kívánja ezt. Végül 1541. január 13-án még egy nála is gazdagabb és hatalmasabb emberrel házasodott össze. Második férje, Aragóniai Ferdinánd, Kalabria hercege, Valencia alkirálya.[130] Továbbra is folytatta mecénási tevékenységét, a spanyolokkal a flamand, a flamandokkal a spanyol művészetet ismertette meg. Élete utolsó éveiben legnagyobb álma Valencia egyetemének létrehozása volt, melyet olyan komoly összeggel támogatott, hogy gyakorlatilag tulajdonosává vált. 1540-ben bekövetkezett halála azonban megakasztotta ezt a folyamatot.[131]
Vives, a keresztény humanista is visszatért Brugge-be, ahol méltósággal próbált megfelelni az öregkor kihívásainak, és egyre a halál utáni élet áldásairól írt. 1540. május 6-án, Bugge-ben, valószínűleg egy vesekő miatt, ő is itt hagyta az árnyékvilágot. A keresztény hit védelmében írt nagyszabású művének (De veritate fidei Christianae libri V.) megjelenését már nem érhette meg. Felesége, Vives egy barátjának, Franciscus van Craneveltnek segítségével, adatta ki. E kötet a tudósok körében nagy elismeréssel találkozott, és 1568-ig még három kiadást ért meg (Basilae, 1543, 1544 és Coloniae, 1568.)[132] Egyike volt azon kevés embernek, akik ebben a szektás és türelmetlen korban ellenségek és követők nélkül halt meg. Felesége 12 évvel élte túl.[133] Könyvei, értekezései, levelezése, különösen filozófiai, nyelvtudományi és pedagógiai művei nagy hatást gyakoroltak korának művelt humanistáira, de műveinek hatása későbbi korokban is kimutatható, pl. Bacon, Comenius, Fénelon, Locke és Rousseau életművében is.[134]
[1] Vives J. Lajos (1935): A keresztény nő nevelése. In: Vives J. Lajos válogatott neveléstudományi művei. Fordította és bevezető jegyzetekkel ellátta Péter János. Kézdivásárhely, a fordító kiadása, 1935. 235. p. továbbiakban Péter.
[2] Vosters, Simon A. (1961): De geestelijke achtergronden van Mencía de Mendoza, vrouwe van Breda: In: Jaarboek De Oranjeboom. 1961. 14. 60. p. továbbiakban Vosters.
[3] Vives te Leuven: Catalogus van de tentoonstelling in de Centrale Bibliotheek te Leuven, 28 juni – 20 augustus 1993. Supplementa Humanistica Lovaniensia, VIII. 57. p.
[4] Vives te Leuven: Catalogus van de tentoonstelling in de Centrale Bibliotheek te Leuven, 28 juni – 20 augustus 1993. Supplementa Humanistica Lovaniensia, VIII. 57. p.
[5] Joannis, Ludovici Vivis Valentini (1698): Opera Omnia. I. köt. 63. p.
Letöltés: http://bv2.gva.es/es/consulta/registro.cmd?id=10023
[6] Noreña, Carlos G. (1970): Juan Luis Vives (International Archives of the History of Ideas, 34.) The Hague, Martinus Nijhoff. 19. p. továbbiakban Noreña.
[7] Vives te Leuven: Catalogus van de tentoonstelling in de Centrale Bibliotheek te Leuven, 28 juni – 20 augustus 1993. Supplementa Humanistica Lovaniensia, VIII. 57.p.
[8] Péter, 1935. V. p.
[9] Péter, 1935. V-VI. p.
[10] Uo.
[11] Kéri Katalin (2017): Egy páratlan gyermekkortörténeti forrás a reneszánsz korból: Vives latin nyelvkönyve. In: Németh András – Pukánszky Béla (szerk. 2017): Gyermekek, tanárok, iskolák – egykoron és ma: Tanulmányok a 90 éves Mészáros István tiszteletére. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó. 44. p.
[12] González González, Enrique: Juan Luis Vives. Works and Days. In: Fantazzi, Charles (ed. 2008): A Companion to Juan Luis Vives. (Brill's Companions to Christian Tradition 12.). Leiden-Boston, Brill. 52. p.
[13] González González, 2008. 54. p.
[14] Joannes Dullardus (Dullaert, Dullar, Dullard, Jan/Jean (c.1470–1513) filozófia professzor. Vives tanára. Arisztotelész Peri Hermeneias című művéhez írt kommentárjai a javaslati logika alapjait foglalja magában, beleértve a feltételrendszerek részletes elemzését.
[15] Péter, 1935. VI. p.
[16] Az 1500-ban megkötött titkos granadai szerződésben katonai szövetséget kötött egymással II. Ferdinánd aragóniai és XII. Lajos francia király. Megegyeztek, hogy megdöntik IV. Frigyes nápolyi király uralmát, a Nápolyi Királyságot közösen elfoglalják, területét felosztják egymás között. 1502-ben a két megszálló hatalom ellentétbe került egymással, a felségterületek közti határvidékek birtoklása miatt, ez a „második nápolyi háborúba” (1501–1504) torkollott.
Letöltés: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lyoni_fegyversz%C3%BCnet
[17] Ijsewijn, J. (1977): J. L. Vives in 1512–1517. A Reconsideration of Evidence. Journal of Neo-Latin Studies, 26. 82. p.
[18] Péter, 1935. VII. p.
[19] Ijsewijn, 1977. 83. p.
[20] Ijsewijn, 1977. 85. p.
[21] Caius Iulius Hyginus, gyakorta röviden csak Hyginus (Kr. e. 60 körül – Kr. u. 17), római író.
[22] Ijsewijn, 1977. 83. p.
[23] Uo.
[24] Ijsewijn, 1977. 85. p.
[25] Uo.
[26] Uo.
[27] Ijsewijn, 1977. 87. p.
[28] Ijsewijn, 1977. 90. p.
[29] Péter, 1935. VII. p.
[30] Péter, 1935. VII. p.
[31] Kéri, 2017. 44. p.
[32] Péter 1935. IX. p.
[33] Ijsewijn 1977. 90. p.
[34] Uo.
[35] Péter, 1935. VII. p.
[36] Péter, 1935. XV. p.
[37] Péter, 1935. X-XI. p.
[38] Péter, 1935. XII. p.
[39] Péter, 1935. XII. p.
Noreña, 1970. 79. p.
[40] Péter, 1935. XIII. p.
[41] Péter, 1935. XV. p.
[42] Nelson Kersey, Shirley (1981): Classics in the education of girls and women. Metuchen (NJ), London, The Scarescrow Press. 35. p. továbbiakban Nelson, 1981.
[43] Vosters, 1961. 57. p.
[44] Nelson, 1981. 35. p.
[45] Péter, 1935. 237. p.
[46] Péter, 1935. 240. p.
[47] Péter, 1935. 242. p.
[48] Péter, 1935. 243. p.
[49] A norma-iskola a mai tanítóképzők elődje, a tanító egy ebben a módszerben kiképzett tanítónál gyakorlati úton sajátította el az ismereteket. Mészáros I. szócikke. Pedagógiai Lexikon, 2. kötet. I-Ny. Budapest, Keraban. 1997. 612. p.
[50] Nelson, 1981. 35. p.
[51] Péter, 1935. XVII. p.
[52] Uo.
[53] Péter, 1935. XVIII. p.
[54] Noreña, 1970. 85. p.
[55] Péter, 1935. XIX. p.
[56] Noreña, 1970. 89. p.
[57] Noreña, 1970. 85. p.
[58] Péter, 1935. XIX. p.
[59] Noreña, 1970. 85. p.
[60] Noreña, 1970. 86. p.
[61] Vosters, 1961. 75. p.
[62] Péter, 1935. XVIII. p.
[63] Juan Luis Vives [szócikk]. In: Stanford Encyclopedia of Philosophy
Letöltés: https://plato.stanford.edu/entries/vives/#pagetopright [2019.02.10.]
[64] Péter, 1935. XXIV. P.
[65] Péter, 1935. XXV. p.
[66] Noreña, Carlos G. (1989): Juan Luis Vives and the Emotions. Carbondale (IL). Southern Illinois University Press, 46. p. továbbiakban Noreña, 1989.
[67] Uo.
[68] Péter 1935. XXIX. p.
[69] Noreña, 1989. 91. p.
[70] González González, 2008. 63. p.
[71] Péter, 1935. XXXVI. p.
[72] Noreña, 1989. 47. p.
[73] González González, 2008. 60. p.
[74] Noreña, 1970. 110. p.
[75] Uo.
[76] Noreña, 1970. 110. p.
[77] Pérez, Noélia García (2004): La huella petrarquista en la biblioteca y colección de obras de arte de Mencía de Mendoza. Revista Electrónica De Estudios Filológico. 8. no.
Letöltés: https://www.um.es/tonosdigital/znum8/estudios/7-petrarca.htm [2018.08.31.]
Archivo del Palau, Marquisado del Zenete Legajo, 1441.1. és 142.7.
[78] Vosters, 1961. 58. p.
[79] Pérez, Noélia García (2009): Mencía de Mendoza, Marquesa de Zenete. An art collector in sixteenth century Spain. Woman’s History Review. 18. 4. 643. p. továbbiakban Pérez, 2009a
[80] Spanyol diplomata, történetíró és költő (Granada, 1503-Madrid, 1575). V. Károly bizalmasa. Jelentős a Granadai háború című műve. Sokáig neki tulajdonították az első pikareszk regényt – Lazarillo de Tormes –, mely Magyarországon is megjelent.
[81] Pérez, 2009a. 643. p.
[82] Steppe, Jan Karel (1969): Mencía de Mendoza et ses relations avec Erasme, Gilles de Busleyden et Jean-Louis Vives. Scrinium Erasmianum. II. 453.p.
[83] Pérez, García (2009): The Books of Mencía de Mendoza: Portrait of a Bibliophile. The Book Collector. 58. 361. p. továbbiakban Pérez, 2009b
[84] Uo.
[85] Uo. 362. – A vihuela húros hangszer, gitárszerű körvonala, lapos háta van. A 15–16. századi Spanyolországban főúri, királyi udvarokban használták, pengetéssel és vonóval megszólaltatható változatai is voltak. Neve az olasz viola szóval azonos forrásra vezethető vissza.
Letöltés: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vihuela
[86] Pérez, 2009a. 644. p.
[87] Pérez, 2009b. 362. p.
[88] Noreña, 1970. 111. p.
[89] Klatter, Matty: Mendoza y Fonseca , Mencía de (1508–1554). In: Digitaal Vrouwenlexicon van Nederland.
Letöltés: http://www.historici.nl/Onderzoek/Projecten/DVN/lemmata/data/MencíadeMendoza [2019.07.30.]
[90] Olahus, Nicolaus (1934): Carmina. Ed. Iosphus Fógel, Ladislaus Juhász. Lipsiae, B. G. Teubner (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Saeculum, XVI.) 21. p. (29. szám. Ad dominam marchionissam uxorem comitis a Nassouu)
Vosters, 1961. 62. p.
[91] Pérez, 2009a. 644. p.
[92] Vosters:, 1961. 64. p.
[93] Vosters, 1961. 66. p
[94] Vosters, 1961. 67. p.
[95] González González, 2008. 61.p.
[96] Péter, 1935. XXXVI. p.
[97] Pérez, 2009b. 363–364. p.
[98] Szlávy Pál (1779): Böltsességhez vezető-út. Mellyet Deák nyelven ki-adott régenten Valentziai Vives János Lajos. Most pedig azzal Magyar nyelvben édes Hazája nevendék Ifjainak kedveskedik Szlávy Pál. Pesten, Royer Ny.) 36. p., 38. p., 43. p., 47. p., 49. p.
[99] Vosters, 1961. 76. p.
[100] Vosters, 1961. 76. p.
[101] Vosters, 1961. 76. p.
[102] Vosters, 1961. 76. p.
[103] Fantazzi ed. 2008. 61. p.
[104] Noreña, 1970. 111. p.
[105] Noreña, 1989. 90. p.
[106] Péter, 1935. XXXVII-VIII. p.
[107] Noreña, 1989. 90. p.
[108] Noreña, 1989. 91. p.
[109] Vosters: Oranjeboom, 77.p.
[110] Noreña, 1989. 90. p.
[111] Péter, 1935. XXXVII. p.
[112] González González, 2008. 62. p.
[113] Péter, 1935. XXXVII. p.
[114] Kéri, 2017 46. p.
[115] Uo.
[116] Vives, Luis Juan (1908): A Tudor School-Boy Life. The Dialogues of ~. Translated & edited. Foster Watson. London, J.M. Dent & Company, XXIII. p.
Letöltés: https://archive.org/stream/tudorschool-boyl00viveuoft#page/n7/mode/2up- [2019.01.20.]
[117] Leges Lvdi. 2. 1. Variiis dialogus, de vrbe Valentia.Borgia, Scinnlla, Cabanilluis. In: Vives, J. L.: Linguae latinae exercitatio ... : Libellus valde doctus & elegans, nuncque primum in lucem editus, una cum rerum & verborum memorabilium diligentissimo indice. Parisiis, apud Joannem Foucher & Viuantium Gaultherot. 1540. 113–114.
Letöltés: http://www.archive.org/details/linguaelatinaeexOOvive- [2019.07.30.]
[118] Vosters, 1961. 77. p.
[119] Kéri, 2017. 48. p.
[120] Pérez, 2009a. 646. p.
[121] Vosters, 1961. 76. p.
[122] Uo. 79. p.
[123] González González, 2008. 62. p.
[124] Uo.
[125] Pérez, 2009b. 364. p.
[126] Vosters, 1961. 80. p.
[127] Vosters, 1961. 80. p.
[128] Pérez, 2009b 3–4. p.
[129] Vosters, 1961. 81.p.
[130] Pérez, 2009b. 363–4.p.
[131] Pérez, 2009b. 365. p.
[132] Péter, 1935. XXXVIII. p.
[133] Noreña, 1989. 47. p.
[134] Kéri, 2017. 45. p.
_______________________
Zsuzsanna Pallos: Juan Luis Vives (1492?–1540),
a preceptor of the spanish patron-aristocrat, Mencía Mendoza de Zenete
Juan Luis Vives (1492?–1540) was a spanish humanist, a philosopher, a philologist, a university professor and a tutor by noble families. He reformed the educational principles of the humanism, and he is the first to offer a connected and complete system of educational theory and practice. His work De Institutione Feminae Christianae (The Education of a Christian Woman) is an important point in the history of women's education. His works are not limited to education but deal with a wide range of subjects including philosophy, psychology, politics, issues of social reform and peace, including the turkey threat, too. He was in correspondence with the key figures of his age (e.g. pope Adrian VI, the Holy Roman Emperor Charles V, the king Henry VIII of England), whom he his works on social and political issues recommended. But he was on friendly terms with Desiderius Erasmus, Thomas More, Frans van Craneveldt and with many other humanists, too. Following his career enriched with new information, his autumn years in the castle Breda (Low Countries) are detailed described, where he was the preceptor of the wife of Henrik III the count of the House of Nassau. She was Mencía de Mendoza, Marquesa de Zenete, a spanish aristocrat and a patron of art, students and public initiatives.
_______________________
Hozzászólások: