Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Koltói Lilla: Gyermek- és serdülőkor a kibermédia időszakában

Nyomtatási nézet

Bevezetés

A felgyorsult fejlődés új távlatokat, új eszközöket, új adatkezelési és rögzítési technikákat hoz a tömegkommunikáció világába. Felértékelődik az információ és a tudás: az információs társadalom korszakába lépünk. Castells (1996) szerint a termelés legfontosabb eleme az információ előállításának és továbbításának technológiája, legnagyobb érték maga az információ. A társadalmi kapcsolatok szerveződésében fontos szerepet kap a hálózat, viszont a közönség szegmentálódik: az interaktívak, akik élnek a cmc (computer mediated communication) lehetőségeivel, és a nem interaktívak csoportja, akikre a kommercializálódás, a fogyasztásra orientálódás a jellemző.

Gyermekkor és a tömegkommunikációs eszközök

A médiának a gyermek fejlődésére gyakorolt hatása népszerű kutatási téma. A különböző elméletek kétféle ellentétes érvrendszer mentén kristályosodnak ki. A magyarázatok egy része azt hangsúlyozza, hogy a gyermekkor az eddig ismert formájában haldoklik, eltűnőben van, és ezért főleg a média a felelős. A magyarázatok másik része arra vonatkozik, hogy a média létrehozott egy új, úgynevezett elektronikus vagy digitális nemzedéket, amelynek tagjai aktívabb befogadók, bölcsebbek, társadalmilag érzékenyebbek, nyitottabbak, demokratikusabbak, mint az előző generációk.

David Buckingham (2005) a két oldal egy-egy fontos képviselőjének álláspontját hasonlítja össze. Neil Postman A gyermekkor eltűnése című könyvében azt állítja, hogy a gyermekkorról alkotott nézeteinket a nyomtatott média változtatta meg jelentősen, és az új médiaformák pedig meg is szüntetik azt. A folyamat kulcsa az információhoz való hozzáférés: míg a nyomtatott média üzenetének megértéséhez sokáig tanulni kellett, addig a televízió értelmezéséhez nem kell tanulni. A tévén keresztül a gyerekek minden felnőtt „titkot” megismerhetnek, ami odáig vezet, hogy felnőttként kezdenek el viselkedni, és hozzáférést követelnek a felnőtt kiváltságokhoz. Buckingham szerint Postman érvelését a technológiai determinizmus vezérli, és egy elképzelt aranykorba vágyik vissza, ahol a hagyományos erkölcsi értékek és szerepek érvényesülnek.

Az utópisztikus elméletek közé sorolják Don Tapscott (2001) Digitális gyermekkor című könyvében megfogalmazott gondolatmenetét. Bizonyos pontokon egyetért Postman érvelésével, de tulajdonképpen Postman elméletének a tükörképét fogalmazza meg. Tapscott is azt állítja, hogy a gyermek- és felnőttkor közötti határ kezd elmosódni, és ezért a média technológiai fejlettsége felel, különösen a digitális technológia. Azonban az ő elméletében ez nem baj, sőt örvendetes. Tapscott éles határt húz a televízió és az internet közé. Szerinte a tévé módszerei idejétmúltak, a hangsúly átkerült a sugárzásról a kölcsönhatásra. A televízió lebutítja, passzivitásra kényszeríti a nézőt, az internetnek viszont felhasználói vannak, akik bíznak saját erejükben, kreatívak, érzékenyek, tudatosak, érdeklődőek stb. Az internet interaktív és demokratikus, közösségépítő, míg a tévé elszigetel és uniformizál. Fontos ténynek tartja, hogy az internet-generáció tagjai több időt töltenek a számítógéppel, mint a televízióval. Az internet a „gazdasági és társadalmi életünkre gyakorolt hatásában valamennyi eddigi forradalmunkat felülmúlja – a nyomtatott szöveg megjelenését, a telefont, a televíziót, a számítógépet.” (Tapscott, 2001).  Igaz, Tapscott is elismeri, hogy egy tekintetben nem ennyire tökéletes az új médiumhoz való hozzáállása az új generáció felhasználóinak.  A névtelenség mögé bújva van, aki csaláshoz folyamodik, vagy olyan tartalmakhoz jut hozzá, amelyek életkora alapján nem lehetne számára hozzáférhető. Buckingham túlzott optimizmusa, média-determinizmusa miatt kritizálja Tapscott érvelését, és azt is kétségbe vonja, hogy az interneten szörfözni aktívabb tevékenység, mint a csatornákat váltogatni a távirányítóval.

Háttértényezők

Buckingham (2002) szerint mindkét érvelés hátterében a társadalom változása áll. Közülük is kiemeli a nagycsaládokról a nukleáris családokra történő áttérést. Számos gyereknek a család már nem az a biztonságos, stabil környezet, mint ahogy sokan még gondolják. A hagyományos családban élő gyerekek is egyre kevesebbet vannak együtt a szüleikkel, illetve keveseknek van testvére, aki biztosíthatná a gyerektársaságot. Másrészt viszont megnőtt a gyerek családban elfoglalt helyének értéke, és több pénzt fordítanak a családok a gyerekekre. Fokozatosan növekszik a régebben a családra tartozó szükségletek kielégítésébe bekapcsolódó személytelen intézmények száma. Az individualizmus csökkenti a szülői szerep vállalására való hajlandóságot. A nők kettős, túlterhelt szerepével együtt megjelent a jó=felszívódni képes gyerek fogalma. A fiatalok, a fiatal felnőttek egyre több időt és pénzt fordítanak a szórakozásra, önmegvalósításra, csökken a gyerekvállalási kedv. A gyereknevelést sokkal inkább munkának tartják, mint kedves időtöltésnek. Ennek a szemléletnek a nyertesei a kisállatok, az ölebeken ki lehet élni a szülői késztetéseket, de könnyebb is megszabadulni tőlük (Lutz, in: Révész, 2004). Az individualizáció életcélja a személyes karrier. Ezzel szemben a fennálló idealizált családkép bizonytalanná teszi a szülőket, bűntudatot kelt bennük. „In this industry, guilt translates to geld” (Fridstein, in: Révész, 2004). A gyerekekre külön iparág épül, kihasználva a szülők pénzbe fordított bűntudatát.

Az iskolakötelesség kora is kitolódott, és egyre többen folytatják tanulmányaikat a kötelező időn túl is. Sőt, mind több gyerek vesz részt valamilyen fejlesztő foglalkozáson, oktatásban az általános iskola megkezdése előtt. Ugyanakkor egyre nő a fiatal munkanélküliek száma. Mindkét jelenség a szülőktől való függést erősíti, megtartja gyerekszerepben a fiatal felnőttet is.

Buckingham (2002) úgy látja, hogy a gyerekek ma sokkal inkább otthonhoz kötöttek, kevésbé mobilisak, mint pár évtizeddel ezelőtt, szabadidejük színtere áttevődött családi területekre, elsősorban a nappalira vagy a gyerekszobára, attól függően, hol van a tévé, a számítógép. A gyerekeket fenyegető veszélyekkel kapcsolatos félelmek arra késztették a szülőket, hogy otthon tartsák a gyerekeiket, és egyúttal úgy szereljék fel, rendezzék be az otthonaikat, hogy alternatívát nyújtson a csábító külvilággal szemben.

 A polarizáció fokozódik a gyerekek között, nemcsak a gazdagok és szegények, hanem a modern gyerekkorban élők és a hagyományos gyerekkorban élők között is. Változnak a gyerekek és a felnőttek közötti tekintélyviszonyok. Különösen a serdülők csoportnormái, csoportkultúrája szegül szembe a szülők értékrendjével, a szülői szabályozással. Sok területen korábbra tevődött a serdülőkori lázadás. Az akceleráció révén a fiatalok korábban szerzik első szexuális tapasztalataikat, ismerkednek meg az alkohollal, a dohányzással, a drogokkal. Buckingham felveti a gyermekkor és a felnőttkor közötti határ elmosódását. A gyerekek, serdülők a felnőttek privilégiumaira vágynak, élményviláguk a felnőttekéhez kezd hasonlítani. Az örök diák státus fenntartásával a fiatal felnőttek konzerválják a gyerekszerepet, vagyis a felnőtt világ tabui, örömei, élményei kellenek nekik, de a felnőtt szereppel járó kötelezettségek, felelősség nem.

A gyerekek fogyasztóként is hangsúlyozott szerepet kaptak. A növekvő gazdasági verseny következményeként a célcsoportok elkülönülnek egymástól, a média egyre pontosabban határolja körül a megcélzott csoportjait. Ebben a vonatkozásban a gyerekek, serdülők értéke megnőtt, mivel kutatások is bizonyították, hogy jelentősen tudják befolyásolni a szülők fogyasztási szokásait, és viszonylag komoly források fölött rendelkezne (Buckingham, 2002).

Média és identitás

A média felől érkező hatások arra szorítanak minket, hogy megfogalmazzuk, kik vagyunk, merre tartunk. Sokan felróják a médiának, hogy túlegyszerűsítve mutatja be a szereplőit, sztereotipikusan ábrázol. A média gondoskodik arról, hogyan gondolkodjunk a nemi és a foglalkozási szerepekről, a gyerekekről vagy az idősekről. Ennek a hatásnak legjobban a gyerekek, a fiatalok vannak kitéve, akik információk és tapasztalatok hiányában a legérzékenyebb és legkiszolgáltatottabb médiafogyasztók (Kósa Éva, 2003).

A média nemcsak a személyes identitásra hat azzal, hogy definiál bizonyos szerepeket, hanem nagy része van a társadalmi identitás kialakításában. Ebben a tekintetben a média segítsége a fennálló társadalmi rend képviselőinek, a szülőknek, az iskoláknak. A közösséget érintő információk előtérbe helyezése segít a közösségtudat formálásában. A közösségtudat formálására gyakorolt hatás miatt folyik kiélezett harc a médiában való megjelenésért, illetve média birtoklásáért.  A média nem minden identitást mutat be, igazodik a többség igényeihez: nem szeretünk tudomást venni a betegekről, az elesettekről, a homoszexuálisokról, az etnikai kisebbségekről stb. Ezért az alulreprezentált, gyakran negatív kontextusban megjelenő rétegek, társadalmi csoportok szót emelnek a nagyobb és pozitív reprezentációért.

Az identitásuk kialakításának folyamatában a gyerekek és a serdülők olyan embereket választanak azonosulási modellnek, akik hatalmasak, sikeresek, tapasztaltnak tűnnek számukra, és gyakran is látják őket. Így természetesen a szülők a fő modellek, azonban az életkor növekedésével bővül azoknak a személyeknek a köre, akik szerepmodellként vehetnek részt az azonosulási folyamatban. A szerepmodellek nem minden tekintetben keltik fel a gyerekek, a serdülők érdeklődését, általában csak egy-két tulajdonságuk vonzó számukra, de az azonosulás révén átveheti a modell attitűdjeit, ízlését, véleményét. A személyes tapasztalatok mellett a serdülők sok más szerepmodellt találhatnak a médián keresztül. Sokan aggasztónak tartják a médiafigurákkal, filmsztárokkal, popcsillagokkal való azonosulást. A velük és a szülőkkel való azonosulási folyamat hasonlóságot mutat néhány tekintetben: nemcsak egy területet érint az identifikáció (pl.: teljesítmény, módszer), hanem viselkedési mintákat, gondolkodásmódot, értékpreferenciát is. A kemény akcióhős nemcsak bátorságával ad követendő példát, de mintául szolgálhat a nőkkel való bánásmódban, konfliktuskezelési stratégiáival is. J. Gripstrud (2007) valószínűtlennek tartja, hogy egyértelműen erkölcstelen, normasértő viselkedési és gondolkodási mintákat sajátítsunk el, egyrészt, mert van értékítéletünk, normarendszerünk, másrészt pedig tudatában vagyunk annak, hogy nem a valós világot látjuk, és ez a tudás szűrőfunkciót tölt be. A serdülők azonban sebezhetőbbek a felnőtteknél, mert ha ebből az érvelésből indulunk ki, akkor a serdülők életüknek abban a szakaszában vannak, amikor viselkedési és gondolkodási mintákat próbálnak ki, vetnek el; stabilizálódik az értékrendjük. Mivel figyelmüket lefoglalja saját küzdelmük az identitásukért, kevésbé tudják megszűrni a feléjük áramló médiatartalmakat.

A média által kínált szerepmodellek tulajdonképpen egy korlátozott köre a választási lehetőségeknek. A médiában megjelenő alternatívák a társadalmi főáramlatnak megfelelő szerepek, attitűdök, életstílusok reprezentációi, amelyek az ismétlődő megjelenés miatt azt az üzenetet hordozzák, hogy széles körben elfogadottak, sikeresek. Pedig a befogadó gyerekek, serdülők sokfélék, eltérő érdeklődésűek. Kósa Éva vizsgálatában a serdülők arra a kérdésre, hogy kire szeretnének leginkább hasonlítani a 14–15 éves fiúk 45 százaléka, a lányok 33 százaléka médiaszereplőt nevezett meg.

Következtetések

Ahogy ellentétes vélemények vannak a digitális gyermekkorról, úgy a tömegkommunikáció jövőalakító hatásának megítélése is kétpólusú. McLuhani global village (világfalu) értelmezésből kiindulva többen egy pozitív, a helyi kis közösségek felértékelődését hozó jövőképet vázolnak fel. A New Localism fogalma arra épül, hogy az internet, a kifelé hálózottság a közösségek belső kohézióját fokozza, és nem mellékesen javítja a helyi képzési és munkafeltételeket. Az internet révén a nagyvilág eseményei közvetlenül kapcsolódhatnak a helyi eseményekhez az állami érdekek közbeiktatása nélkül.

Az érem másik oldalát az olyan vélekedések képviselik, mint Van Alstyne – Brynjolfsson (1996) nézete: az internet-ellátottság növekedése zárt véleménygettók kialakulását hozhatja magával, a társadalom fragmentálódik. Csak olyan információkat keresünk a hálón, amelyek illeszkednek a véleményünkhöz, az értékrendünkhöz, az ellentétes információkat kizárjuk. Mondani se kell, hogy a „Kiberbalkánon” szocializálódni milyen veszélyeket rejt magában a serdülők identitásformálására.

Felhasznált források

Bayer Judit: A háló szabadsága. Bp.: Új Mandátum Könyvkiadó, 2005

Buckingham, David: A gyermekkor halála után. Felnőni az elektronikus média világában. Szeged: Helikon kiadó, 2002

Buckingham, David: Médiaoktatás. Bp.: Új Mandátum Könyvkiadó, 2005

Gripsrudg, Jostein: Médiakultúra, médiatársadalom. Bp.: Új Mandátum Könyvkiadó, 2007

Horton, Donald–Wohl, Richard: Mass Communication and Para-Social Interaction: Observations on Intimacy at a Distance. 2006

http://www.participations.org/volume%203/issue%201/3_01_hortonwohl.htm

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: