Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Pogány György: Fitz József olvasmányai és nézetei az olvasásról

Nyomtatási nézet

A XX. századi magyar könyvtárügy egyik legjelesebb képviselője Fitz József volt. A könyvtári élet valamennyi területén kiemelkedő jelentőségű a munkássága, gyakorlati szakemberként, könyvtári vezetőként elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár megújítójaként, alapvető reformok elindítójaként emlékezik rá a szakma, de tudományos tevékenysége, könyv- és nyomdászattörténeti eredményei révén is helye van a legnagyobbak között. Tudományos és gyakorlati teljesítménye nyújtotta azt a fedezetet, amellyel az oktatásban is részt vett; egyik kezdeményezője volt a hazai könyvtárosképzés megindításának. Életútjában, munkásságában szerves egységet képez a tudományos kutatás, a nagyvonalú könyvtári reformok elveinek kidolgozása és gyakorlati megvalósítása, valamint a tudományos eredmények és a gyakorlati tapasztalatok átadása, az oktatás. Talán egy kortársa életművében sem alkotott olyan harmonikus egységet a könyvtári gyakorlat, a tudományos kutatás és az oktatás hármassága, mint az ő pályafutásában.[1]

Fitz Józsefet behatóan érdekelte az olvasás. Elsősorban mint alkotó értelmiségit foglalkoztatta a tevékenység lélektana és technikája, vagyis az a kérdés, hogy mit, mennyit és hogyan olvas valaki, azonban természetesen könyvtárosként is felkeltette figyelmét a probléma. Szakirodalmi munkásságában par excellence egy német nyelvű előadás és két magyar nyelvű tanulmány bizonyítja ezt az érdeklődést,[2] illetve az a tény is szemléletesen dokumentálja, hogy személyes naplófeljegyzéseiben rendszeresen rögzítette az elolvasott művek adatait, és különböző szempontok szerint elemezve azokat, szabályos olvasmánynaplót vezetett.[3] Német nyelvű előadásában és két magyar nyelvű tanulmányában egyébként felhasználta saját tapasztalatait, megfigyeléseit, és részben azokat általánosítva vont le következtetéseket.

Gyermek- és fiatalkorának legmaradandóbb olvasmányairól a harctéren elkezdett és 1916-1932 között vezetett olvasmánynaplójában retrospektív módon emlékezett meg. Az olvasásról vallott gondolatai mindenképpen figyelemre méltóak, és ma is hasznos tanulsággal szolgálhatnak, illetve elmélyíthetik, árnyalhatják a Fitz József munkásságáról eddig kialakított képet.[4] Egy olyan korszakban alakította ki a kérdésről véleményét, amikor a tájékozódásban és az információ megszerzésében, de a szabadidő eltöltésében, a szórakozásban is a mostaninál összehasonlíthatatlanul sokkal nagyobb szerepe volt az olvasásnak. A könyvnek, egyáltalán a nyomtatott szövegnek (újságnak, folyóiratnak) mint információhordozónak a XX. század első felében még alig volt vetélytársa, a rádió és a film ugyan kétségtelenül jelen volt az emberek életében, de a tradicionális információs és művelődési csatornák hegemóniáját nem veszélyeztették, egyéb médiumok még csak legfeljebb kísérleti stádiumban voltak. A televízió például Fitz élete utolsó korszakában vált elérhetővé Magyarországon. (1964-ben hunyt el.) Fitz olvasmányairól vezetett feljegyzései pedig jól megvilágítják egy értelmiségi környezetben felnőtt ifjúnak a könyvekhez való viszonyát a professzionális olvasóvá, tudományos kutatóvá válásig, időben átfogva a XIX. század végétől a XX. század közepéig terjedő évtizedeket. A mintegy fél évszázadra kiterjedő időszak olvasmányaiban kirajzolódnak a személyiség állandó jegyei; bizonyos témák, szerzők iránt egész életében érdeklődött, de észrevehető a könyvek választásában a korszellem, vagy más szóval a divat hatása, ugyanakkor az olvasmányízlés változásaiban bizonyos mértékig nyomon követhetők a magyar történelem sorsfordító eseményei is.

Az olvasás célja, tartalma és mennyisége

Fitz József az olvasás legfőbb célját az egyén és a társadalom jobbításában látta. Őszintén és mélyen hitt abban, hogy a kultúra javainak birtoklása jobbá teheti a világot. Határozottan demokratikus elveket vallott a művelődésről, mint írta, az olvasás a műveltség megszerzésének alapvető formája, és „Ezért előfeltétele a társadalom haladásának, hogy minél több olvasó minél több könyvet olvasson. Az emberiség jóléte és együttélésének békessége nem az egyének kiválóságán és műveltségén múlik, hanem azon, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei szerezzék meg a műveltséget, mely a könyvekben megőrzött tapasztalatokat gyümölcsöztetni tudja, és a közös élet irányításában való részvételre képesít. Mert a demokrácia csak ott lehet kormányzóerő, ahol a nép átlagos műveltsége magas és egyenletes, ahol egyik társadalmi osztálynak nincs oka megvetni a másikat annak tudatlansága miatt, ahol tehát minden osztály szellemileg megérett arra, hogy az állam kormányzását átvegye.”[5]

Az olvasással kapcsolatos gondolatai elsősorban az olvasmányok megválasztásának társadalmi és lelki tényezőire, előfeltételeire vonatkoztak. Az olvasásnak két alapvető motivációját különíti el aszerint, hogy tudásvágyból vagy szórakozás céljából vesszük kézbe a könyvet. Az olvasmányok konkrét megválogatásában szerepe van az olvasó életkorának és egyéni ízlésének, illetve a változó életkörülményeknek és a korszellemnek, a divatnak. A tudásvágyból olvasó tervszerűen, módszeresen válogat a könyvek közül, a szórakozásból olvasót viszont inkább a pillanatnyi hangulat, a véletlen vezérli.[6] Állítása alátámasztására hivatkozik az elmúlt évtizedek, vagyis a saját korabeli könyvtári olvasási statisztikákra és felmérésekre. A könyvtári statisztikákból jól kirajzolódik a korszellem, a nagy tömegek érdeklődésének változása. A világháború (értsd: az első világháború) évei alatt az olvasmányokból a jövő égető kérdéseire kerestek választ, a forradalmak és az összeomlás alatt viszont a miértre próbáltak feleletet találni. Az 1920-as évek gazdasági válsága idején megnőtt az érdeklődés a pénzpolitikai és nemzetgazdasági könyvek iránt, míg az 1940-es években a világpolitika nagy kérdései állnak az olvasmányok középpontjában. A tudásvágyból olvasót tehát alapvetően befolyásolják a társadalmi körülmények, illetve személyes igényei, szükségletei, lehetőségei.

Ugyanakkor a pusztán szórakozásból olvasó sem teljesen szabad a korszellemtől, „őt is rejtett áramlatok viszik magukkal, melyeket a tömeges olvasásról számot adó könyvtári statisztika tár fel.”[7] A Fővárosi Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár és a Pécsi Egyetemi Könyvtár olvasmánystatisztikai adatai alapján állítja, hogy az első világháború előtti években a szépirodalom olvasói az akkori legújabb írókat részesítették előnyben, elsősorban az aktuális szenzációt, a „saison könyvét” keresték a könyvtárakban, és közkedvelt volt a regény mellett a novella is.

A világháború után megváltozott az olvasói érdeklődés, a kortárs irodalom helyett a XIX. század felé fordult, és mindhárom könyvtár legolvasottabb szerzői listáinak élén Jókai neve áll. Bár tény – teszi hozzá –, hogy az első világháború utáni időszakban sokkal több iskolás és nő használta a könyvtárakat, az adat mégiscsak azt jelenti, hogy az olvasók nagy tömege elfordult saját korától. A könyvtári statisztikák csak az olvasók összességére szolgáltatnak adatokat, az egyéni olvasmányok megismerésének más forrásai léteznek. Fitz írása ezen részében a három, Magyarországon addig megjelent gyűjteményes hazai olvasmányvallomás alapján fejti ki mondandóját. Ezek sorában az első volt a Gyalui Farkas által 1902-ben közzétett Legkedvesebb könyveim, a Kőhalmi Béla-féle 1918-as Könyvek könyve, illetve a szintén az ő összeállításában 1937-ben napvilágot látott Az új könyvek könyve. Érdekes, hogy Kőhalmi Béla őt is megkereste 1936-ban, és kérte, hogy fejtse ki gondolatait olvasmányairól, azonban nem reagált a megkeresésre.[8] Fitz 1941-ben a három kötetben közreadott vallomások alapján vonja le az olvasásra vonatkozó általános következtetéseit.

Az első megállapítása az a felismerés, hogy a keveset olvasó személyre a kevés könyv sokkal maradandóbban hat, mint a sok könyv a sokat olvasóra. A „keveset olvasó egyoldalú, lelke belefúrja magát az élvezett könyv gondolatvilágába, eszméi és kezdeményezései megkötöttek, ítélőképessége fejletlen. A sokat olvasó viszont sok olvasmányából kritikát tanul, szelleme fürgébb, eszméit zabolázni tudja. A keveset olvasó mélyre hatol, a sokat olvasó széles felszínen mozog.”[9]

Középiskolás korban új korszak kezdődik az olvasásban. „Ifjúságunk hatvan év óta falja Jules Verne és Jókai regényeit. Mohón, bűvölten olvassa, lélekben együtt szenved és küzd hőseivel, de aztán elfelejti őket s világszemlélete kialakulására ezek a könyvek nincsenek számbavehető hatással” – írja.[10]

Véleménye szerint tizenöt éves kor körül akad rá az egyén arra a műre, mely az életre vonatkozó terveknek új irányt szab, s gyakran eldönti a pályaválasztást is. Cholnoky Jenő példáját hozza fel, aki kamaszkoráig mérnöknek készült, ám akkor kezébe került a francia Reclus nagyszerű földrajztudományi munkája, A Föld, és annak hatására lett geográfus.[11] Az egyetemi évek alatt újra meg újra sok olyan könyvre bukkanunk, amely „további működésünkben éltető forrásunk” lesz. Az olvasás elmélyültebbé válik, már nem annyira a tárgykör vonzza az olvasót, hanem az író módszere, „Az olvasó az író tanítványa, követője, utánzója, sőt talán utóda, a folytatója lesz.”[12] Az egyetem után, a hivatás művelésének évei alatt az olvasásban is új korszak kezdődik.

A könyvet háttérbe szorítja a hírlap és a folyóirat, az egyetemet végzettek csak arra törekszenek, hogy érdeklődési körük színvonalán maradjanak. Sajátos véleményt fogalmaz meg a klasszikusok olvasása kapcsán. Az olvasmány-vallomásokból kiderül, hogy Dante vagy Shakespeare milyen nagy hatással van olvasóikra. Fitz véleménye szerint ezt a hatást nem közvetlenül a klasszikusoknak kell tulajdonítani, hanem a kommentátoroknak, vagyis az irodalomtörténészeknek és a tanároknak. Kétségtelenül a sznobizmusra mint kulturális jelenségre utal soraival: „Mert e régi nagy írók világa, gondolat- és kifejezésmódja számunkra, modern emberekre, annyira idegen és bonyolult, hogy a gyönyör, melyet keltenek, sehogysem lehet közvetlen. Tetszenek, mert művészi felépítettségük, logikájuk, előadásmódjuk megegyezik olyan követelményekkel, melyeket neves kritikusok a művészi alkotásoktól megkívántak. Olyan előnyökért tetszenek, melyeket előbb más könyvekből kellett megtanulnunk méltányolni. De ez másodlagos gyönyörűség. Aki irodalmi tanulmányokat nem folytatott, nem olvassa a klasszikusokat, vagy ha olvassa és tiszteli őket, tömegszuggesztió hatása alatt teszi, abban a tudatban, hogy a művelt embernek ez kötelessége.”[13] Fitz – megelőlegezve olvasmányai ismertetését – mindenesetre egész életében rendszeresen olvasta a görög, de főleg a latin klasszikus szerzőket, és kedvenc latin költőiből kéziratos antológiát állított össze Latin költők címmel. Ehhez kapcsolódóan vitatja azt a közkeletű, először Taine által kidolgozott nézetet, miszerint az életkor előrehaladásával a szellemi fejlődés új, ám erőben sajnálatosan egyre csökkenő korszaka kezdődik. A korral változik az olvasmányok összetétele, azonban a változásoknak alapvetően nem az életkor előrehaladása az oka, hanem az életkörülmények változása. Ezek alapvetően befolyásolják az olvasó kedélyállapotát és befogadóképességét. „Az olvasmány kíséri az életkörülményeket, okozati összefüggésben van velük, sokszor visszahat rájuk” – fejtegeti.[14] Példaként Dosztojevszkij művét, Emlékiratok a halottasházból (az új fordításban: Feljegyzések a holtak házából) című írását említi, mely a békeévekben meglehetősen hatástalan volt a magyar olvasóközönségre, viszont a háború alatt hadifogságban szenvedő olvasóknak megrázó élményt jelentett.

Harmadik következtetése egy lélektani törvény, miszerint a könyv az első olvasásra hat a legerősebben. Az újraolvasás kétségtelenül megszilárdítja az emlékeket, de elhalványítja az első olvasás friss benyomásait. Minél többször olvassuk ugyanazt a könyvet, annál gépiesebben hat a szöveg az olvasóra. Sajátságos véleménye szerint „Ha tehát valamely könyv különösképpen tetszik, akkor legjobb, ha nem olvassuk újra. Tovább és vágyóbban fogunk emlékezni rá.” Ehhez a tételhez azonban hozzáteszi azt az olvasás-lélektani megállapítást, hogy ha évek múlva, megváltozott tapasztalatok alapján, új szempontok mentén olvassuk újra a művet, „egészen más képzeteket kelthet bennünk, és ismét frissen hathat. Ekkor az újraolvasás gyümölcsöző lesz. S ha a régen olvasott könyv tartalmát már hosszabb ideje elfelejtettük, a második olvasásnál akár mélyebb benyomást is gyakorolhat ránk, mint az elsőnél.”[15]

Személyes olvasmányaiban nem tartotta magát fenti véleményéhez. Sok könyvet többször is elolvasott, egyeseket rövid idő elteltével. A szépirodalmi mű egyébként sokkal élénkebben hat akár a legjobb tudományos könyvnél is, mert képeket varázsol elénk, és érzelmeket kelt. Példaként a Quo vadis? című Sienkiewicz-regényt említi, mely jobban láttatja a római császárság életét, mint a történész Mommsen vagy Ferrero korszakról írott nagy monográfiája. A lelki életben a képzelet hatalma nagyobb, mint az értelemé – állapítja meg. Ebből vonja le azt a következtetést, hogy tudományos könyv is csak akkor ihlet meg, ha képeket kelt az olvasóban, és képzettársításaival további meglátásokra, felfedezésekre ösztönzi olvasóját.

Következő gondolata egyfajta olvasói nemzetkarakterológia. Kétségtelenül némileg vitatható meglátása szerint az olvasmányok megválogatásánál és hatásánál fontos szerepe van az olvasó nemzeti vérmérsékletének is. A források alapján azt állapítja meg, hogy a magyar olvasó a magyar irodalom után leginkább a francia írókat kedveli. Szerinte nem az az oka ennek a jelenségnek, hogy a magyarság latin szellemben nevelkedett, s a latin irodalmi hagyományok tisztábban élnek tovább a francia irodalomban, mint más nemzeti irodalmakban. A közös, vagy inkább hasonló vérmérsékletben fedezi fel a magyarázatot, a magyar és a francia egyaránt hajlamos a rögtöni állásfoglalásra, az érzelmek és az események egyszerű értelmezésére. „Igaz, a magyar időnként tépelődni szokott, ami a franciánál ritkán fordul elő, de ez a tépelődés nem a germán elmélyedéssel rokon, hanem az orosz magábaszállással” – fejtegeti.[16] Ez a lelki rokonság, a „puszták fiainak szemlélődése” okozza az orosz irodalom kedveltségét. A német irodalom a külföldi literatúrák olvasottságában csak a harmadik, többnyire Goethe és a német filozófusok kedveltsége miatt. Az angol irodalom világa, az angol írók vérmérséklete alapvetően különbözik a magyartól, és ez a megállapítás vonatkozik a többi nagy nemzetközi irodalmi személyre is. Ezekkel az irodalmakkal, illetve az azokat jelentő külföldi írókkal „Érdeklődéssel és meglepetéssel ismerkedünk meg, de nem alakít át bennünket.”[17]

Fitzet behatóan foglalkoztatta az olvasás mennyiségének kérdése. E probléma kifejtésére szánta Mennyit olvashatunk? című tanulmányát, illetve német nyelvű előadásának egy részét. Fejtegetésének kiindulópontja a könyvek szinte áttekinthetetlen nagy száma. Mint egy 1908-as adatra hivatkozva írja, Gutenberg óta 12 millió könyvet nyomtattak, és „a mi korunkban egyedül csak Európában évről-évre több mint százezer kötet jelenik meg”[18]. Ezt a felfoghatatlan mennyiségű szöveget képtelenség elolvasni, egyszerűen fizikai korlátjai vannak. Külföldi olvasás-lélektani kísérletek alapján vázolja a szöveg befogadásának módját. A vizsgálatok kiderítették, hogy olvasás közben a szem nem egyenletes mozdulatokkal követi a betűket, hanem a tekintet lökésszerűen halad a soron, majd egy pillanatra megáll a megértés szempontjából fontosabb szónál, és csak a szünetet követően halad tovább. A szökellés alatt, amíg a szem mozog, nem olvasunk; ez csak a szünetekben történik, az egyik tekintetszökellés vége és a következő kezdete között eltelő pillanatban. Vagyis a szemünk nem betűket, nem is szóképeket, hanem szócsoportokat olvas. Egy-egy sorra 3-6 szökellés és az azt követő szünet esik: könnyebb szövegnél kevesebb, nehezebbnél több. Anyanyelven történő regényolvasásnál átlagosan háromszor akad meg a sorban a szem, nehezebb, bonyolultabb szövegű szakmunkánál azonban ötször-hatszor. Egy könnyű szövegű sor elolvasása 2 másodperc, nehezebb szöveg sora átlagosan 4, esetleg 5 másodpercet vesz igénybe.[19] Az olvasás sebességét természetesen az egyén természete és képessége jelentős mértékben befolyásolja. Gyakorlatlan vagy nehezebb felfogású olvasó lassabban halad a rendszeresen olvasó, éles eszű személynél, és az is természetes, hogy anyanyelven gördülékenyebben olvasunk, mint idegen nyelven. De a pillanatnyilag adott körülmények is befolyásolják a szöveg befogadásának sebességét, illetve az is, hogy némán vagy hangosan olvasunk-e. Az olvasás gyorsaságában – eltérő mértékében – a nyelvek szerkezete szerinti különbségeknek is szerepük van. Az angol nyelv szavainak rövidsége és mondatszerkezetének egyszerűsége miatt beszédben és olvasásban egyaránt sok időt takarít meg. A franciák is gyorsan olvasnak, mert a francia nyelv szórendje szigorú következetességével megkönnyíti a szöveg gyors megértését. A lazább szórendű nyelvek olvasása azonban hosszabb időt kíván. Ha valaki egyforma biztonsággal és folyékonysággal olvassa a magyar, a német, a francia, az angol és a latin nyelvet, könnyű szövegek esetében valószínűleg az angolt fogja leggyorsabban olvasni, utána a franciát, majd a magyart, a németet; a leglassabban pedig a latint, mert a latin mondatban az összetartozó szavakat szinte össze kell keresgélni, s ez a szellemi munkatöbblet időveszteségben nyilvánul meg.[20] Egy illető kikapcsolódásként 3 óra alatt elolvasott egy 271 oldalas detektívregényt, oldalanként 23 sorral, soronként átlag 9 szóval. Az első órában 89, a másodikban 90, a harmadikban 92 oldalt olvasott, percenként tehát másfél oldalt, vagyis 34-35 sort, 440 szót.[21] A könyvnek csak a cselekményét kellett követnie, ami rendkívül lebilincselő volt, és a végkifejlet iránti kíváncsiság okozta az olvasott oldalak számának növekedését minden órában. Az illető más alkalommal világhírű szerző irodalmi értékekben gazdag regényét olvasta. Ebben az esetben óránként csak 55 oldalt olvasott, egy percre 23-24 sor, illetve 190-191 szó esett. A regényben kevesebb izgalmas rész volt, mint a detektívtörténetben, az olvasó értelme nemcsak az elbeszélést követte, hanem a szerző írásművészetét is méltányolta és élvezte. A harmadik esetben egy hivatása körébe tartozó gyermeklélektani tanulmányt olvasott; a gondolatgazdag szövegből percenként 21 sort, vagyis 129-130 szót fogadott be. Végül egy irodalmi tanulmányt olvasott olyan témáról, amellyel maga is foglalkozott, és a kérdést részleteiben is jól ismerte. Ebből a szövegből percenként alig fél oldalt, mindössze 18 sort, azaz 114 betűt olvasott.[22] Mindebből nyilvánvaló, hogy minél több figyelmet igényel az olvasott szöveg, annál több gondolatot ébreszt, és annál lassúbb az olvasás menete.[23]

Érdeklődését az olvasás mennyiségi kérdései iránt egyébként Ferenczi Zoltán esete keltette fel. Az irodalomtörténész a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója volt 1925-ig, Fitz mint hivatali főnökét közelről ismerte, és feljegyezte róla, hogy „bámulatosan olvasott ember volt”, őt látva kezdett töprengeni azon, hogy mennyit olvashat valaki 60-70 év alatt.[24] Az olvasás sebességéről, mennyiségéről egyébként saját megfigyeléseit is rögzítette. Olvasmánynaplójában közölte a számszerű adatokat, egy német nyelvű regény, egy magyar nyelvű hivatalos irat és egy német nyelvű tanulmány olvasása során jegyezte fel az eredményeket. A regény Gerhart Hauptmann Der Ketzer von Soana (magyar fordításban A soanai eretnek) című műve volt. Egy óra alatt 55 oldalt, oldalanként 28 sort, soronként átlag 8 szót olvasott, vagyis egy óra alatt 1430 sor,[25] 11 440 szó volt az olvasási sebessége. Másképp kifejezve: 1 percre esik nem egészen egy (0,916) oldal, 23-24 sor vagy 190-191 szó. A magyar nyelvű hivatalos szöveg az Egyetemi Könyvtár igazgatójának, Pasteiner Ivánnak egyik gépiratos jelentése volt, a 11 oldal terjedelmű szöveg oldalanként 38 sort, soronként átlag 8 szót tartalmazott. Az egész jelentést 23 perc alatt olvasta el, vagyis 418 sor, 3344 szó volt a sebesség, ami 1 percre átszámolva nem egészen fél oldal (0,478), 18 sor, azaz 144 szó. A harmadik példája pedig egy szexuálpszichológiai tanulmány volt, H. Zikel írása: Das Sexualleben der Frauen. A 28 oldalas szöveget 39 perc alatt olvasta el, összesen 840 sorból állt a tanulmány, oldalanként 30 sorral, soronként 6, összesen 5040 szóval. A percenkénti olvasási sebesség 0,71 lap volt, vagyis 21,5 sor.[26] Ezeknek a méréseknek közvetlen gyakorlati haszna azonban kevés annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mennyit lehet elolvasni életünk során – fejtegeti tovább tanulmányában.[27] A kérdés megválaszolásához az olvasmánynaplókat kell figyelembe venni.

Az írás következő részében névtelenül ugyan, de saját magáról és „olvasmányi naplójáról” ír: „Egy rendszeresen sokat olvasó férfi naplója van előttem, ki minden nap 3-4, néha több órát is olvasott ebéd után és a korai éjjeli órákban. Olvasmányai során körülbelül egyformán váltakoztak a komoly szépirodalmi és a tudományos könyvek, de emellett buzgó újságolvasó is volt. […] Ha mármost olvasmányairól évi és havi statisztikát készítünk, azt látjuk, hogy évente átlagban 76 könyvet olvasott; egy-egy hónapra átlagban 6 könyv esik. A téli hónapokban, októbertől márciusig többet olvasott, 7-8 könyvet, a nyári hónapokban azonban csak négyet-ötöt. […] E statisztikából az látszik, hogy 10 év alatt rendszeres olvasó elolvashat 760 kötetet, egy élet alatt, 50 évi olvasás után közel 4000 kötetet. Ez tekintélyes szám, megfelel egy jóravaló polgári magánkönyvtár állományának. De ha a nagyobb közkönyvtárak százezres és milliós kötetszámára gondolunk, teljesítményét szánalmasnak fogjuk látni. […] Magyarországon mostanában évente átlagban 2500 új könyv kerül könyvárusi forgalomba, s ezek együttes lapszáma meghaladja a 330.000 oldalt. Ha valaki semmi mást, csupán ezt az egyetlen év alatt megjelent bolti könyvet akarná elolvasni, 34 évre volna hozzá szüksége.”[28]

A megjelent könyvek óriási száma és az olvasásukra rendelkezésre álló idő közötti aránytalanságot csak válogatva, tervszerű olvasással egyenlíthetjük ki. A tervszerű válogatás nem könnyű feladat, tudományos művek esetén megkönnyíti a szakbibliográfia, ha pedig szépirodalmat akarunk olvasni, tájékoztat az irodalomtörténet, a kritika, tanácskozhatunk könyvtárossal vagy fordulhatunk magyarázatos mintacímjegyzékekhez, és léteznek a könyveket népszerűségük, kedveltségük alapján rangsoroló listák is. De mind a mintacímjegyzékeknek, mind a ranglistáknak csak szerény hatása van a művelt olvasóra. Senki sem fogja az összes ajánlott vagy kedvelt olvasmányt elolvasni. „Vezetni – de azt is csak korlátolt mértékben – legfeljebb a kiskorú olvasót lehet, amíg nevelői hatása alatt áll. […] A művelt felnőttek azonban alig engedik magukat olvasmányaikban vezetni. Az olvasás életük egy része, hiszen a legtöbben a nap 24 órájából 3-4 órát szánnak olvasásra. S a könyvekkel nemcsak az idejüket töltik el, hanem az olvasmány észrevétlenül át is alakítja az életüket, finomítja, csiszolja, megváltoztatja az egyéniségüket. Olvasásuk tehát életük változataihoz igazodik, és ha válogatnak, egyéni céljaik szerint válogatnak.”[29] Az olvasás tehát „átalakítja az életet, finomítja, csiszolja, megváltoztatja az egyéniséget”.

Olvasmányaiból milyen képet nyerhetünk személyiségéről?

Fitz gyermek- és ifjúkori olvasmányai

Olvasmánynaplóját – szó volt róla – 1916-ban, a harctéren kezdte vezetni, és korábbi olvasmányairól retrospektív módon emlékezett meg. Fitz értelmiségi családban született, nagyapja, Fitz József orvos volt, apja, Fitz Pál pedig jómódú és köztiszteletben álló királyi tanácsosi címmel rendelkező királyi közjegyző Oravicabányán. Anyai nagyapja, Bedőházy József tanár volt, az erdélyi polihisztor Brassai Sámuel tanítványa, és szegről-végről rokona a tudósnak. A családnak alighanem tekintélyes magánkönyvtára volt. Tanulmányai végén Fitz a Széchényi Könyvtárban szeretett volna dolgozni, Fejérpataky László igazgatónak szóló álláskérelmében írta, hogy „Kedvet érzek és talán tehetségem is lesz a könyvtártiszti hivatáshoz. A könyvtártan alapvonalait Dr. Ferenczi Zoltán könyvéből lelkiismeretesen tanulmányoztam, a szakirodalommal most is állandóan foglalkozom, sőt gyakorlatilag is működtem, amennyiben egy több ezer kötetes könyvtárt rendeztem és az most is kizárólagos felügyeletem alatt van.”[30] A „most is kizárólagos felügyeletem alatt” álló könyvtár lehetett akár a családi gyűjtemény is. Első könyvélményei a szülői bibliotékához kötődnek: „4 éves koromban, mikor még olvasni sem tudtam, Brehm 10 kötetének minden képéről meg tudtam mondani, milyen állatot ábrázol. Ezért csodagyereknek tartottak” – fűzte hozzá az önirónikus kommentárt emlékezéséhez.[31] Elsősorban a Robinsont emelte ki 6-8 éves kori olvasmányai sorában, melyet „vagy hússzor” olvasott el. Ebben az életkorban olvasta Andersen és Grimm meséit, Goethetől a Reineke Fuchs (magyar fordításban Reineke, a róka) című állatmese gyerekeknek szánt német nyelvű változatát. Szintén németül ismerkedett Gulliver kalandjainak gyerekváltozatával. Fitz ezen a nyelven tulajdonképpen nem tanult, édesanyja, Bedőházy Mária anyanyelve ugyanis német volt, így a szülői házban sajátította el olyan szinten, hogy később németül novellákat is írt. A német mellett franciául és angolul olvasott és beszélt,[32] és tanulmányai során biztos latin tudásra tett szert. Gyerekkorában Oravicabányán ráragadt bizonyos szintű román nyelvtudás (szülőfaluja lakóinak száma 1891-ben 4115 fő volt, túlnyomóan román és német nemzetiségűek lakták) is. Az elenyésző számú magyar a nagyközség vezető rétegét alkotta. A gyerekkori román játszótársaitól elsajátított némi román nyelvtudásnak egyébként jó hasznát vette az 1920-as, 1930-as években, amikor szüleit meglátogatta az immár Romániához került Oravicabányán). Később olaszul is megtanult. Gyermekkori olvasmányai között megemlékezett a Don Quijotéról is, nyilván a regény gyerekeknek átírt változatával ismerkedett. Akantisz Viktortól a Legszebb hősmondák[33] és Jósika Miklóstól A könnyelműek volt még emlékezetes olvasmánya ebben az életkorban.[34] 10 éves korában ismerkedett meg Verne műveivel; az író egy-egy regényét egyébként később is elolvasta. Emlékezése szerint kiskamaszként a Nemo kapitány szigete című regényt olvasta; nyilván két, többé-kevésbé összetartozó Verne-regényből, a Nemo kapitányból és a Rejtelmes szigetből alkotta meg utólag a címet.[35] Olvasmányai között 13-14 éves korában kezdtek megjelenni az ismeretterjesztő munkák. Németül egy kétkötetes Goethe-életrajzot olvasott ekkoriban, illetve Ferenczi Zoltán Petőfi élete című nagy biográfiáját, Alexander Bernáttól A művészet című kötetet, Gaál Mózestól A magyar irodalomtörténetet, Fischer Sándortól pedig a Petőfi élete és munkáit. A kisgimnazista Fitznek szépirodalmi olvasmányai közül emlékezetes élményt jelentettek Berzsenyi Dániel Ódái.[36] 16 éves korában két könyv volt rá nagy hatással. Az egyik Kiplingtől A dzsungel könyve volt, a másik Victor Hugo regénye, az Egy halálra ítélt utolsó napjai (a feljegyzésben kissé pontatlanul emlékezett a regény címére, „Egy halálra ítélt végnapjai” alakban említi).[37] Fitz 1–5. osztályú tanulmányait a fehértemplomi állami gimnáziumban, a 6–8. osztályt pedig a temesvári piarista gimnáziumban végezte, és itt tett érettségi vizsgát. A matúra előtt álló nagydiák emlékezetes olvasmányai sorában emlékezett meg Lyka Károly könyvéről, A képírás újabb irányairól, melyet – feljegyzése szerint – „vagy tízszer” olvasott, Tolsztojtól a Kreutzer-szonátát, Sienkiewicztől a Quo vadist? németül olvasta, angolul Thackeraytől a The book of snobs című kötetet (magyar fordításban Sznobok könyve). Az érettségi után egyetemi tanulmányait Budapesten, Münchenben, Párizsban és Lausanne-ban végezte, nyelvészeti, irodalmi, művészettörténeti és filozófiai stúdiumokat folytatott. Doktori értekezését Brassai Sámuelről írta, és 1913-ban védte meg a disszertációt. Egyetemi hallgatóként filozófiai olvasmányai mellett irodalomtörténeti munkák is helyet kaptak. A szépirodalomban a kortárs irodalom vezetett, a magyar szerzők közül Adyval ismerkedett (Az Illés szekerén, Vér és arany), Kosztolányit (Boszorkányos esték), Herczeg Ferencet (Mutamur) és Gárdonyi Gézát (Ábel és Eszter, Az a hatalmas harmadik) olvasta. A külföldi szerzők közül Anatole France volt rá nagy hatással, 4 könyvét olvasta magyar, illetve francia és német nyelven. A francia írók közül ismerte Maupassant-t és a franciául író belga Maeterlincket. A kortárs német irodalomból Gerhart Hauptmannt, Richard Dehmelt, Hermann Bahrt, Heinrich Mannt és mindenekfölött Thomas Mannt olvasta, tőle öt kötetet jegyzett fel. Olvasmányai sorában azonban akadtak kisebb irodalmi értéket képviselő szerzők könyvei is, így a rémtörténeteket író német Ewerstől négy kötetet is olvasott. A német szerző Edgar Allen Poe kisebb kaliberű követője volt; Fitz a „mestertől” is olvasott – egyébként németül – egy kötetet. Selma Legerlöftől németül olvasta a Gösta Berlinget. Aktuális, főleg politikai kérdésekkel foglalkozó könyvet keveset tanulmányozott, mindössze egy ilyen kötetet jegyzett fel, egy Sasmosky nevű szerző Die Balkanpolitik Österreichs-Ungarns című kétkötetes munkáját. A filozófusok közül Schopenhauert olvasta feljegyzése szerint, ugyanakkor gondolkodására Kant teóriái voltak nagy hatással. Legalábbis atyai barátja, lelki vezetője, a későbbi csanádi püspök levele szerint. Glattfelder Gyula egyik dátum nélküli levelében azért bírálja, mert „túl sokat foglalkozik bálványával, Kanttal.”[38] Glattfelder egy másik levelében Adyt vetette szemére. Egyik vizsgája elhalasztása kapcsán írja Fitznek: „Hogy vizsgája elhalasztása alkalmával Adyval érzi – Mi mindig mindenről elkésünk – az nagyon természetes. Az adysták végzete, hogy elkésnek.”[39] Fitz olvasmányait részben vásárolta. Fennmaradt egyetemi hallgató korából Németh József könyvkereskedő néhány levele, amelyből beszerzéseit lehet megismerni. 1911-ben az éves elszámolás szerint 239 korona értékben vásárolt könyvet (és írószert), például szótárakat (angol, francia) és zenei könyveket. A zene Fitz számára nagyon fontos volt, kitűnően zongorázott, rendszeresen járt hangversenyekre, és még késő öregkorában is napi rendszerességgel játszott a hangszeren. Zenei érdeklődését jelzi Kovács Sándor zeneesztétikai könyvének megvásárlása, de megrendelte Liszt Ferenc levelezését, Doppler Ferenc Erkelhez írt leveleit, valamint a zenetörténész Isoz Kálmán műveit. Vásárolt képzőművészeti albumokat, Leonardo, Goya, Velasquez alkotásairól. A Filozófiai Írók Tára új köteteit is megvette, valamint számos német nyelvű esztétikai könyvet is vásárolt. Az elszámolás szerint rendszeresen megrendelte a folyóiratok közül a Huszadik Századot, a Nyugatot, a Magyar Figyelőt és az Ország-Világot. A könyvsorozatok közül vásárolta a Magyar Könyvtár és az Olcsó Könyvtár köteteit, a szépírók közül Maupassant egy könyvét franciául rendelte meg, a magyar szerzők közül Bródy Sándort, Herczeg Ferencet, Molnár Ferencet kérte a kereskedőtől. A külföldi szerzők közül Tolsztoj és Maeterlinck egy-egy kötetét is megvette. A könyvkereskedő 1912. szeptember 17-én arról értesítette, hogy a kért Holnap kötetet nem tudja szállítani. Németh József 1913. július 15-én számlázta le a megrendelt Ferenczi Zoltán könyvet, A könyvtártan alapvonalait.[40]

Fitz olvasmányai 1916–1957 között, feljegyzései alapján

A hagyatékában található kisalakú kockás füzet 47 levél terjedelmű. Sajátossága, hogy a füzet elején kezdte el vezetni olvasmányai jegyzékét a szerző és a cím, illetve a terjedelem közlésével, majd megfordította, és hátulról, az első részhez képest fordított állású feljegyzéseket rögzített. Ebben a részben többek között olvasmányairól összesített táblázatokat készített különböző szempontok szerint. Az egyik ilyen táblázat az „Olvasmányaim számszerű statisztikája” címet viseli, és az 1916–1928 közötti évek olvasmányainak mennyiségi adatait közli havi bontásban. Nincs terünk a táblázat részletes bemutatására, néhány jellemző adatát azonban kiemeljük. A fronton az 1916–1918 közötti három évben meglepően sokat olvasott, 1916-ban 76, 1917-ben 77, 1918-ban 70 kötetet. Az olvasott kiadványok száma 1919-ben és 1920-ban tovább emelkedik, 81-re, illetve 102-re nő, hogy 1921-ben 56-ra csökkenjen. 1922-ben 71, 1923-ban 64, 1924-ben pedig 66 könyvet olvasott el. Az 1920-as évek második felében jelentősen csökken az olvasott művek száma, 1925-ben 19, 1926-ban 17, 1927-ben 34, 1928-ban pedig 30. Egy másik táblázatban az 1916–1927 között olvasott kötetek oldalszámát összesítette. A következő kimutatásban külön feljegyezte az olvasott könyvek tartalom szerinti megoszlását 1916–1924 között. Három – Szépirodalom, Tudományos és Tankönyv – kategóriát állított fel. A fronton olvasott könyvek nagyobb része szépirodalmi volt, 1919-től viszont – az 1923-as év kivételével – a tudományos könyvek olvasása vált hangsúlyosabbá. Évi néhány tankönyvet is átnézett, ezek részben angol, francia és olasz nyelvkönyvek voltak. Az 1916–1921-es évekre vonatkozóan összeállította „Az olvasmányok tárgyköre” elnevezésű táblázatot is, ebben a részben a szépirodalmi és a tudományos műveket bontotta műfaj, illetve szakterület szerint. A szépirodalmon belül a hat év alatt mindössze két verseskötetet olvasott, a novelláskötetek száma 70 volt. Ugyanennyi, 70 volt a regények száma, és meglepően magas az elolvasott színdarabok száma: 95. Különösen sok színművet olvasott 1920-ban, számuk 41 volt. Az olvasott tudományos művek közül 24 filozófiai, 9 művészeti (zenei), 7 nyelvészeti, 51 irodalomtudományi, 33 emlékirat, 45 történettudományi, 22 földrajzi (útleírás), 11 természettudományi és 12 „pályabeli szakmunka” volt. Az olvasmánynapló utolsó, összesített táblázata az 1916–1924 közötti olvasmányok nyelvi összetételét mutatja be. A kilenc év alatt németül olvasta a legtöbb könyvet, 301 az ebbe a csoportba tartozó kötetek száma, a magyaré valamivel kevesebb, 285. Az angol nyelvűek száma 49, francia 37 és mindössze 2 olasz nyelvű volt közöttük.

Miket olvasott konkrétan ezekben az években? A háborús évek olvasmányai között akadnak katonai tárgyú kötetek, így egy német nyelvű monográfia az orosz-japán háborúról, ugyancsak németül egy, az Isonzó menti harcokról írt munka, a Monarchia hadiflottájáról szóló magyar nyelvű kötet és több német nyelvű könyv a keleti front harcairól. Katonai szolgálatát a Balkánon, közelebbről Albánia területén teljesítette, ezzel magyarázható, hogy olvasmányaiban helyet kaptak az Albániát bemutató tomusok, a Balkánról szóló munkák, sőt, a balkáni iszlámról is olvasott német nyelvű opusokat és Goldziher Ignác egyik magyar írását is tanulmányozta a mohamedán vallásról. Valahonnan egy albán nyelvkönyvet is szerzett, és elkezdte tanulni a nyelvet. Nem tudjuk, honnan szerezte olvasmányait.

Az 1916–1918 között elolvasott 223 kötet egy kisebb könyvtár, szinte elképzelhetetlen, hogy a fronton akár csak kisebb részét is magánál tudta tartani egy alacsony tiszti rangban szolgáló személy. (1914 augusztusában hívták be, tartalékos tiszti tanfolyamra vezényelték, melynek elvégzése után zászlósként került ki a frontra. Több kitüntetés birtokában főhadnagyi rangban vált ki a hadsereg kötelékéből 1918 novemberében.) Elképzelhető, hogy az alakulatoknál létrejött könyvtárakból származtak olvasmányai. Lehetséges persze az is, hogy saját könyveit olvasta és rendszeresen hazaküldte az átnézett példányokat. 1918 decemberében foglalta el ismét munkahelyét a budapesti Egyetemi Könyvtárban.

Olvasmányait a dokumentumokból, elsősorban olvasmánynaplójából 1932-ig lehet tételesen nyomon követni, illetve az 1936 és 1957 közötti évekből hézagosan fennmaradt éves noteszeiből, amelyekben rögzítette olvasmányai adatait. A hatalmas mennyiségű címanyag alapos feldolgozására nincs elég terünk, a továbbiakban csak összesített megállapításokat teszünk erudíciója jellegzetességeiről. Könyvtártudományi szakirodalmi működését az 1920-as években kezdte, olvasmányai alapján nyomon követhető szakmai érdeklődésének alakulása, az egyes kérdéskörök kutatása. Feljegyzéseiből jól kirajzolódnak a későbbi publikációkban is testet öltő témák, mint az ősnyomtatványok az 1920-as évektől, a bibliográfia kérdései, a magyarországi könyvnyomtatás kezdetei vagy az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc nyomdászata. Az 1920-as években dokumentációs jellegű szövegek készítésével (bibliográfiák, sajtószemlék, tömörítvények) jelentkezett a Jakabffy Elemér szerkesztésében Lugoson kiadott Magyar Kisebbség című szaklapban, érthető módon néhány évig jelentős helyet kaptak olvasmányai között a Népszövetség kisebbségvédelmi tevékenységével foglalkozó közlemények. Olvasmányai között időről időre felbukkantak egyéni érdeklődését tükröző kérdések, jellemző módon 20-30 kötetet is elolvasott egy-egy átmenetileg őt foglalkoztató kérdésről. Ilyen volt az 1920-as években az első világháborús emlékiratok olvasása, számos katona és diplomata memoárját tanulmányozta ezekben az években. Ehhez kapcsolódott az orosz forradalom és a cári család sorsa, 1929-1930-ban számos munkát lapozott át főleg németül a kérdésről. Naplójában egyébként az év végén gyakran megjelölte „Állandó tanulmányok” elnevezéssel az őt elsősorban foglalkoztató témákat. Eszerint behatóan érdeklődött a drámairodalom iránt, a görög klasszikusok olvasásán túl Shakespeare műveit is szisztematikusan tanulmányozta, és a drámák mellett az alapvető szakirodalmat is megismerte. Érdeklődése elsősorban a humán területekre fókuszált, de évente egy-két természettudományos ismeretterjesztő munkát is elolvasott, így például Flammarion népszerű csillagászati művét vagy Fritz Kahn Tejútrendszerről szóló Die Milchstrasse című kötetét. E művet egyébként többször is elolvasta, utoljára 1956-ban. Természettudományi érdeklődése még késő öregkorában is megmaradt, például 1954-ben áttanulmányozta Öveges József akkoriban kiadott Kis fizika című művét. Érdekelték az útleírások is, közelebbről Afrika és a sarkvidék felfedezése, például olvasmánynaplójában 1921-ben feljegyezte az érdeklődését felkeltő témák közül: „Délsarki tanulmányok”. Számos angol, német és magyar nyelvű könyvet olvasott el a déli pólus eléréséért folytatott expedíciókról, illetve Nansen egyik németül kiadott beszámolóját az északi sarkvidéken tett útjáról is ismerte. Állandó olvasmányai között voltak zenei könyvek, és több-kevesebb rendszerességgel olvasott tanulmányokat a sakkról is. Jól játszott, egyik barátjával vívott sakkjátszmájáról hírt adott Elhárított királycsel. Dr. Szávay Zoltán – Dr. Fitz József sakkjátszmája címmel az Oravicabányai Híradó 1913. augusztus 7-ei száma is. Rendszeresen olvasott történettudományi munkákat is, a magyar szerzők közül főleg Hóman Bálint és Szekfű Gyula írásait követte figyelemmel. 1950 és 1953 között jelentős számban olvasott ideológiai jellegű könyveket, füzeteket. A marxizmus-leninizmus klasszikusai mellett feljegyzései szerint a kor szereplőinek ideológiai, politikai írásait is forgatta. Aligha saját érdeklődéséből. Az 1950-es években az Országos Könyvtári Központnál dolgozott, feltehetően neki is részt kellett venni a rendszeres szemináriumi foglalkozásokon. 1953 után már nincs nyoma ezen irodalom olvasásának. Talán a brosúrák és a szovjet irodalom (Azsajev: Távol Moszkvától, Szimonov: Nappalok és éjszakák) ellensúlyozására nagy számban tanulmányozta a latin klasszikusokat és Jules Verne regényeit, a francia írótól csak 1951-ben 8 kötetet olvasott el. Szépirodalmi olvasmányaira a szerzői és tematikai gazdagság jellemző. Elég gyakran olvasott kikapcsolódásból divatos könyveket, illetve a jelek szerint kedvelte a bűnügyi történeteket. Olvasmányai között rendszeresen szerepelt Conan Doyle és Edgar Wallace, többnyire angol eredetiben olvasta ezeket az írókat. A magyar szerzők közül Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Ambrus Zoltán, Molnár Ferenc, Szini Gyula műveinek tanulmányozását jegyezte fel, tőlük több könyvet is olvasott. De ismerte Mikes Kelemen, Kármán József, Balázs Béla, Csáth Géza, Erdős Renée, Tormay Cécile, Petelei István, Zilahy Lajos, Harsányi Zsolt, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szerb Antal, Makkai Sándor, Karinthy Frigyes, Móra Ferenc, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Somlyó Zoltán munkásságát is. A névsor kétségtelenül imponáló, egy nyitott szellemiségű, elsősorban az értékekre figyelő értelmiségi arcképe bontakozik ki a feljegyzésekből. Vörösmartyról, Petőfiről, Jókairól, Mikszáthról, Adyról irodalomtörténeti szakmunkákat és visszaemlékezéseket is olvasott. Herczeg Ferenc iránti érdeklődését jelzi az a tény is, hogy műveinek mintaszerű bibliográfiáját ő állította össze.[41] Az irodalomtörténész szerzők közül ismerte és használta többek között Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Riedl Frigyes, Ferenczi Zoltán, Horváth János munkáit. A külföldi irodalom még változatosabb képet mutat. A sok nyelven olvasó Fitz a világirodalmat részben eredeti nyelven, vagyis németül, angolul, franciául és latinul, illetve néhány alkalommal olaszul olvasta. Sok esetben egyébként német fordításban tanulmányozott francia, angol vagy orosz szerzőt; általánosságban megállapítható, hogy a legfontosabb idegen nyelv számára a német volt. Az 1940-es évektől olvasmányai nyelvi összetételében a korábbi időszakhoz képest némi változás figyelhető meg; többségében magyarul olvasott, de az idegen nyelvű olvasmányok között akkor is vezetett a német. Például a rendelkezésünkre álló utolsó, 1957-es notesz kimutatása szerint abban az évben 70 könyvet olvasott, épp a fele, 35 mű magyar, 15 német, 11 angol, 7 francia és 1-1 olasz és latin nyelvű volt. Az ókori görög és latin szerzőket egész életében forgatta. A görög szerzőket fordításban, németül vagy magyarul, a latin szerzőket többnyire eredeti nyelven, illetve kétnyelvű (magyar vagy német) kiadásban és kommentárokkal. Plutarkhosz életrajzait folyamatosan lapozgatta és olvasta, a görög drámaírók közül Szophoklészt és Euripidészt kedvelte, és tanulmányozta Homéroszt is Kemenes József fordításában, illetve Arisztotelésztől a Poétikát. A latin írók közül sok történetírót olvasott, Tacitust, Liviust, Cornelius Nepost, Curtius Rufust, Sallustiust, Julius Caesart forgatta. Plautus drámáit, Cicero beszédeit és Plinius leveleit is lapozta, a költők közül pedig Catullust, Propertiust, Ovidiust, Vergiliust, Horatiust, Tibullust jegyezte fel. A latin egyházatyák közül Szent Ágoston Vallomásait ismerte magyar fordításban. A német, illetve németül író szerzők közül sok könyvét olvasta Gerhart Hauptmann-nak, Thomas Mann-nak, Hermann Hessenek; a kortársak közül ismerte Stefan Zweiget, Frank Wedekindet, Max Brodot, Jacob Wassermannt, Franz Werfelt, Arthur Schnitzlert, Heinrich Mannt, Gustav Meyrinket, Erich Marie Remarquet – tőle a kor nagy kultuszkönyvét, az Im Westen nichts Neuest (magyarul Nyugaton a helyzet változatlan címmel jelent meg) nem sokkal a megjelenése után olvasta. A régebbi németül publikáló alkotók közül Goethe, Novalis, Hölderlin, Jean Paul, Ludwig Tieck, Gottfried Keller, Conrad Ferdinand Meyer, Eduard Mörike műveit lapozgatta. Az angol nyelvű irodalomból olvasta a legtöbb szerzőt; igaz, egy részét a szerzőknek magyarul vagy német fordításban vette kézbe, szemben a németül írókkal, akiket kevés kivétellel eredeti nyelven olvasott. Ismerte és olvasta a kor nagy nemzetközi sikerkönyveit, így Margaret Mitchell, John Knittel, Upton Sinclair, Sinclair Lewis regényeit. Lawrence híres és hírhedt könyvét – Lady Chatterley’s Lover (magyar fordítása Lady Chatterley szeretője) – 1936-ban angol kiadásban ismerte meg. Georg Bernard Shaw drámáit is forgatta, és a források tanúsága szerint kedvelte Chesterton, Jerome K. Jerome, Kipling, H. G. Wells, Mark Twain, Dickens, Robert Graves, Edgar Allen Poe írásait. Olvasta Bulwer híres regényét, a The Last Days of Pompeii-t (magyar fordításban Pompeji utolsó napjai címmel jelent meg). Az amerikai Cooper indiántörténeteiből is kézbe vett néhány kötetet. Beecher-Stowe híres regényét 1927-ben német fordításban ismerte meg: Onkel Tomas Hütte (magyarul Tamás bátya kunyhója). Walter Scott, Robert Louis Stevenson, Hawthorne, Swift, Shakespeare, Emerson, Defoe, az esszéíró Maculay, az angolul publikáló Tagore – műveit többnyire német fordításban ismerte – írásai voltak leggyakoribb olvasmányai az angol vagy amerikai szerzők közül. A korábban már említett Arthur Conan Doyle és Edgar Wallace, a bűnügyi történetek népszerű íróinak könyveit is kézbe vette, többnyire angol nyelven, de egyes köteteket magyar fordításban. Jól ismerte a francia irodalmat. Leggyakoribb olvasmányai Anatole France, Maupassant, Claude Farrére, Maeterlinck, Jules Verne – őt magyar fordításban olvasta – művei voltak, de forgatta Alphonse Daudet, Stendhal, Balzac, Flaubert, Théophile Gautier, Lemaitre, Romain Rolland, Taine köteteit is. A második világháború utáni években Sartre egyik filozófiai munkáját is tanulmányozta. A francia nyelvű szórakoztató irodalomtól sem idegenkedett, a mondén világot ábrázoló Maurice Dekobra több kötetét is kézbe vette feljegyzései szerint. Az orosz irodalmat többnyire német fordításban, ritkábban magyarul olvasta. A német, angol vagy francia írókhoz viszonyítva kétségtelenül szerényebb mértékben ismerte az orosz irodalmat: Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gogol és Turgenyev műveit forgatta, utóbbi szerzőtől különösen sok kötetet tanulmányozott 1949-ben. Az újabb orosz nyelvű írók közül Gorkijtól már a század elején olvasott írásokat, és időről időre kézbe vette egyes köteteit. A sematikus szovjet írók közül – szó volt róla – olvasta Azsajevet és Szimonovot. Az egyéb nyelveken alkotó szerzők közül viszonylag sok északi szerzőt olvasott, többnyire német fordításban. Strindberg, Knut Hamsun, Ibsen, Björnson, Selma Lagerlöff, Georg Brandes számos kötetét kézbe vette, illetve 1949-ben Andersen meséit forgatta német nyelvű kiadásban, és több kötetét olvasta a kortárs holland írónak, Heijersmanns-nak. Átlapozta Casanova emlékiratait német kiadásban, Cervantes Don Quijote című regényét magyarul többször is, és nagy hatással volt rá a jelek szerint Sienkiewicz Quo vadisa, utóbbi regényt szintén többször olvasta. A fentiekben kiemelt, karakterisztikus szerzőkön és műveken kívül természetesen számos egyéb könyvet is kézbe vett, és ismeretüket feljegyezte. Folyamatosan és sokat olvasott, nyilván azokban az években is, amelyekről nem maradt fenn jegyzete.

A források alapján az alábbi kép vázolható az olvasó Fitz Józsefről. Professzionális, minden műfaj és téma iránt nyitott, széles érdeklődésű körű személyiség volt. Az olvasás számára egyszerre jelentette az informálódás, a világ megismerésének alapvető eszközét és az értelmes szórakozás, a kikapcsolódás egyik módját. Szépirodalmi olvasmányai kiválasztásában kétségtelenül az irodalmi értékek voltak az elsődleges szempontok, de önálló egyéniség volt, mentes mindenféle irodalmi vagy kulturális sznobizmustól: jól érzékelhetően tisztában volt az irodalom szórakoztató, pihentető funkciójával. A „magas” literatúra jelentős alkotásai mellett rendszeresen olvasott könnyebb műfajú műveket, láthatóan érdekelték a bűnügyi történetek, a kalandos históriák is, és nem vetette meg a nívós szórakoztató irodalmat sem. Kedvelte az emlékiratokat és az útleírásokat, élete egyes korszakaiban szisztematikusan olvasott egyes korszakokhoz vagy egyes földrajzi területekhez köthető memoárokat és úti beszámolókat. A módszeresség abban is megmutatkozik, hogy egyes írók műveit egymás után, szinte sorozatban olvasta, illetve az adott szerzőre vonatkozó irodalomtörténeti munkákat is áttanulmányozott. Az olvasásról írott tanulmányában ugyan annak a véleményének adott hangot, hogy helyesebb nem azonnal újraolvasni egy-egy könyvet, a maga gyakorlatában azonban eltért ettől az elvtől, és meglehetősen gyakran gyorsan újraolvasott egyes tomusokat. Igyekezett lépést tartani az irodalmi újdonságokkal; olvasmányaiban ugyan meghatározó módon szerepeltek a klasszikus vagy a XIX. századi szerzők, a forgatott írások hozzávetőleg fele vagy talán magasabb aránya is kortárs szerző műve. A szépirodalom mellett rendszeresen tanulmányozott szakkönyveket. Elsősorban hivatása, a könyvtártudomány magyar és nemzetközi szakirodalmát követte figyelemmel, egyes könyvei írása előtt, az anyaggyűjtés során szisztematikusan dolgozta fel a könyv-, nyomda- és könyvtártörténeti, könyvtártudományi szakirodalmat. Folyamatosan követte a kapcsolódó területek szakirodalmát, így az irodalom- és történettudomány, illetve a művészettörténet publikációit is tanulmányozta, de átlapozta a legfontosabb nyelvtudományi írásokat is. Figyelemmel kísérte az őt személyesen érdeklő kérdések válogatott irodalmát, többnyire ismeretterjesztő műveket a zene­történet, a sakk, a földrajz és a természettudományok, főleg a csillagászat köréből. Fiatalon rendszeresen, később – főleg idősebb korában – esetlegesen olvasott filozófiai műveket, leszámítva az 1950-es évek elején, a nyilván kényszerűségből tanulmányozott marxista-leninista műveket. Egyes olvasmányai szorosan kötődtek hivatali vagy egyéb kötelezettségeihez, ilyen kérdéskört jelentett számára az 1920-as években a kisebbségi irodalom, amikor a Magyar Kisebbség című lap külső munkatársa volt. Az olvasásról kifejtett gondolatainak és konkrét olvasmányainak áttekintése csak elmélyítik azt a rokonszenves képet, amely szakmai működése nyomán az utókorban kialakult. Őrá is illik, amit Halász Gábor Szerb Antal világirodalom-történetéről publikált recenziójának címéül adott: A szenvedélyes olvasó.[42]



[1] Fitz József 1888. március 21-én született a Krassó-Szörény megyei Oravicabányán (ma Románia). Születési időpontja a közkeletű kézikönyvek egy részében pontatlanul, március 31-ei dátummal szerepel. Lásd a helyes dátumról a hagyatékában található számos autográf önéletrajzot, ezek közül legterjedelmesebb az 1945. március 29-én kelt Igazoló irata. Fitz József hagyatéka. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Fond 45/1214.

 

[2] Két tanulmánya Pécsett jelent meg: Fitz József (1941): Mit olvasunk? Sorsunk, 1. 200–207. p., Fitz József (1942): Mennyit olvashatunk? Sorsunk, 2. 100–104. p. A német nyelvű előadás szövegének kézirata két példányban maradt fenn: Zur Psychologie des Lesens, 19 folio, ez eredeti gépirat, a másik indigóval készült gépiratos másolat, terjedelme – nagyobb méretű papíron – 16 folio. 45/1280. A két magyar nyelvű tanulmány lényegében a németül megtartott előadás szövegváltozatának tekinthető, az eltérés minimális: helyenként más példákat hoz fel, és a német szövegben elszórva irodalmi hivatkozások találhatók, illetve az előadás szövege egységes, a két tanulmány viszont összetartozása ellenére értelemszerűen külön is olvasható. Előbbit egyébként Keszthelyen, a nyári egyetemen adta elő1934. VIII. 16-án.

 

[3] A dokumentumok hagyatékában találhatók. 1916. és 1932. között vezetett olvasmányi naplójának jelzete 45/1262; 1922-ben vásárolt könyveinek jegyzéke, „növedéki naplója” 45/1141; a későbbi évek olvasmányairól hiányosan fennmaradt éves noteszei tájékoztatnak. Összesen 18 zsebkönyv maradt fenn az 1936., 1938., 1942., 1944., 1945., 1946., 1947., 1948., 1949., 1950., 1951., 1952., 1953., 1954., 1955., 1956., 1957. évről. (1938-ból két notesz maradt fenn.) A 18 zsebkönyv összesített jelzete 45/1261.

 

[4] A Fitz Józsefre vonatkozó legfontosabb szakirodalom, munkásságáról összefoglaló pályakép: Pogány György (1987): Fitz József élete és munkássága. 1-3. rész. In: Könyvtáros, 37. 10. sz. 619-629. p., uo. 11. sz. 676-685. p., uo. 12. sz. 737-745. p. A pécsi évekről: Boda Miklósné (1974): Fitz József a Pécsi Egyetemi Könyvtár élén. In: Jubileumi Évkönyv 1774-1974, Egyetemi Könyvtár, Pécs. 115-162. p., az OSZK élén töltött időszakról: Haraszthy Gyula (1984): Az OSZK fejlesztésének irányai Fitz József főigazgatósága idején 1934-1945. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1982-1983, OSZK, Bp. 121-140. p., u.ő. (1989): Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. In: Könyvtáros, 39. 2. sz. 62-66. p. Tudományos munkásságáról: Soltész Zoltánné (1989): Fitz József, a könyvtörténész. In: Könyvtáros, 2. sz. 66-69. p., az oktatóról: Diószeghyné Szépe Katalin (1988): Fitz József tanítványa voltam. In: Könyvtáros, 38. 4. sz. 233-234. p. Az OKK-ban végzett tevékenységéről: Wix Györgyné (1988): Fitz József az Országos Könyvtári Központban. In: Könyvtáros, 6. sz. 346-349. p., a Magyar Bibliophil Társasággal való együttműködésről: Pogány György (1988): Fitz József és a Magyar Bibliophil Társaság. In: Magyar Könyvszemle, 104. 2-3. sz. 169-185. p.

 

[5] Fitz, 1942. i.m. 104. p.

 

[6] Fitz, 1941. i.m. 200-202. p.

 

[7] Uo. 201. p.

 

[8] Kőhalmi Béla felkérő levele 45/380.

 

[9] Fitz, 1941. i.m. 203. p.

 

[10] Uo. 204. p.

 

[11] Uo.; Kőhalmi Béla (1918): Könyvek könyve. Lantos, Bp. 1918. 44. p.

 

[12] Fitz, 1941. i.m. 204. p.

 

[13] Uo. 205. p.

 

[14] Uo.

 

[15] Uo. 206. p.

 

[16] Uo.

 

[17] Uo.

 

[18] Fitz, 1942. i.m. 100. p.

 

[19] Uo. 100-101. p.

 

[20] Uo. 101-102. p.

 

[21] A percenkénti 440 szó elírás, a helyes érték 315 szó.

 

[22] A 114 betű elírás, az érték nagyjából 114 szó.

 

[23] Fitz, 1942. i.m. 102. p.

 

[24] Dátum nélküli fogalmazvány, az olvasmányi napló melléklete. 45/1262.

 

[25] Helyesen 1540 sor.

 

[26] Fitz József Olvasmányi naplója 1916-1932. 45/1262. Az adatokat a két magyar nyelvű tanulmányban nem, a német nyelvű előadásban viszont felhasználta. 45/1280.

 

[27] Fitz, 1942. i.m. 102. p.

 

[28] Uo. 103. p.

 

[29] Uo. 104. p.

 

[30] Fitz 1913. szeptember 15-én kelt kérelme Fejérpataky László igazgatóhoz. 45/1121. A remélt állást ekkor nem kapta meg, a budapesti Egyetemi Könyvtárban viszont elnyert egy gyakornoki helyet, így könyvtári szolgálatát ott kezdte el 1914 januárjában.

 

[31] Fitz, 1916-1932. i.m.

 

[32] A 30. sz. jegyzetben idézett levél.

 

[33] Pontos címe: A klasszikus ókor legszebb hősmondái.

 

[34] Fitz, 1916-1932. i.m.

 

[35] Uo.

 

[36] Uo.

 

[37] Uo.

 

[38] Glattfelder Gyula dátum nélküli levele Fitz Józsefhez, 45/207.

 

[39] Glattfelder Gyula 1911. október 7-ei levele Fitz Józsefhez, 45/207.

 

[40] Németh József könyvkereskedő Fitz Józsefhez írt levelei, 45/498.

 

[41] Fitz József (1944. összeáll.): Herczeg Ferenc irodalmi munkássága. Új Idők, Bp. 255-368. p. (Klny. a ­Herczeg Ferenc Emlékkönyvből)

 

[42] Halász Gábor (1977): Válogatott írásai. Magvető, Bp. 784-789. p.

 

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: