Zarándy Zoltán: Európai értékrend, európai hagyomány

Nyomtatási nézet

Oktatáspolitika és paradigmaváltás a 21. században

Magyarország európai integrációja a történelem mély gyökerekkel rendelkező, longue durée folyamata, amelyben az oktatásnak – mint az európai és magyar műveltség egyik legfontosabb elegyítő műhelyének – mindig kitüntetett szerepe volt. Bizonyíték erre, hogy 1996 a honfoglalás millecentenáriumát és az első magyar középiskola, Pannonhalma millenniumát jelölte. A honfoglalással hazánk földjét nyerték őseink, az iskoláztatással az európai kultúrát. Az első magyarországi iskolák: kolostorok, székesegyházak és plébániák iskolái a nyugati kereszténység oktatási rendszerébe tagolódtak, majd később a reneszánsz, a humanizmus, a reformáció és a barokk szellemének hű közvetítőivé váltak. A magyar közoktatás alapjait – a felvilágosodás, a reformkor, az 1848-as forradalom eszméit és a modern európai szabadelvűség törekvéseit felhasználva – a John Stuart Mill-el rendszeresen levelező Eötvös József fektette le az 1867-es kiegyezés után gyorsan szabadelvűvé váló politikai légkörben. Számos intézkedése, így például a tankötelezettség alapján álló modern népoktatás megteremtése, megelőzte az általában mintául szolgáló Európát.

A XX. század a magyar állam és a magyar nemzet történetében példátlan megrázkódtatás-sorozatot és folyamatos (oktatás)politikai paradigma- és rendszerváltozás-hullámot hozott, s a „nemzet napszámosai” határtalan hivatástudatának köszönhető, hogy a század végén, az ország szuverenitása elnyerésének pillanataiban a magyar közoktatás eredményei a szűkös anyagiak mellett is világszínvonalúak. A jövő nemzedékét egy olyan oktatási rendszerben kell majd felnevelnünk, amelyben egyszerre lesz jelen a nemzeti hagyomány és az európai örökség: a nemzeti és az európai eszmény. Ezek a fogalmak nincsenek egymással ellentétben, hanem éppen ellenkezőleg, egymást kiegészítik, és teljes mértékben harmonizálnak egymással. 2001. január 1-én nemcsak új évezredbe léptünk, hanem a magyar államalapítás és az európai államrendszerbe való első magyar betagolódás ezeréves jubileumát is köszönthetjük. Nagyszerű lenne, ha jelenkori integrációs törekvéseink az ezer évvel ezelőttihez mérhető sikerrel járnának az évfordulón, s ha ebben a sikerben a pedagógusok és valamennyi, az oktatási rendszert működtető szakember ugyanolyan jelentékeny szerepet játszhatna, mint hazánk első sikeres európai beilleszkedése idején.

Ezért le kell számolnunk azzal a sokak számára csábító illúzióval, hogy elegendő nekigyürkőznünk, és ha „Európát” „megtanuljuk” – akkor egyszerűen „megtaníthatjuk”. Írásunkból kiderül, hogy nem elég az európai szellemiségű oktatáshoz a „jó tanuló” mentalitásával közelítünk: önmagában nem elegendő, hogy megtanítsuk Európa földrajzát, történelmét, az Európai Unió intézményeinek működését. Nem elég a „tényekre”, az ismeretként megtanulható dolgokra koncentrálnunk. Az EU-tagságra és teljes jogú európai (állam)polgári státusra felkészülő magyar oktatáspolitikusok, diákok és pedagógusok számára pusztán az ismeretek megszerzése nem elégséges ahhoz, hogy élni tudjanak az európai integráció adta előnyökkel és kezelni tudják a tágasabb munkaerő-piaci versenyből, a minden eddiginél erőteljesebben rájuk zúduló intellektuális információdömpingből adódó kihívásokat. Az európai integrációban részt vállaló nemzetek oktatáspolitikai és pedagógiai gyakorlata arra az alaptételre épül, hogy az európaiság egyszerre mentalitás, műveltség és készség, életvitel és gondolkodásmód, amit gyakorlással, gondolkodással és megint csak gyakorlással lehet elsajátítani és alakítani. Ennek a tételnek „szupranacionális” és nemzeti oktatáspolitikai fundamentumait és pedagógiai gyakorlatát járhatja körül az olvasó írásunk lapjain.

A következőkben egyfajta „intellektuális társasutazásra” hívjuk az olvasót. Az „utazás” során áttekintjük az európai szellemiségű oktatásról való gondolkodás azon dokumentumait, amelyek a 21. század második évtizedéhez érve, a 2014-20-as új, európai programozási ciklus kezdetén a nemzeti és európai oktatási tradíciók ötvözésének politikai, jogi és pedagógiai vízióit és gyakorlatát írják le. Az áttekintés összeállításakor az volt a szándékunk, hogy komplexen mutassuk be azt a nehezen és sokféleképpen meghatározható fogalmat, amelyet az oktatás európai dimenziójának neveznek, hogy az oktatásügyben tevékenykedő lehető legszélesebb olvasóközönség érdeklődését is kielégítsék. Írásunk abban kíván segítségére lenni az érdeklődő pedagógusoknak, oktatáskutatóknak, oktatáspolitikusoknak és a magyar oktatásügy sikeres európai integrációjában érdekelt valamennyi szakembernek, hogy felvillantsa azokat az oktatáspolitikai, jogi, intézmény-menedzsment-beli és pedagógiai kereteket, amelyek között az iskolák Magyarország európai integrációjának elsőrendű fontosságú intézményeivé válhatnak az elkövetkező években, s az oktatásügy valóban stratégiai fontosságú területté válhat.

Az első részben oktatáspolitikai dokumentumokat és specifikus, az oktatás európai értékrendjére vonatkozó hivatalos oktatáspolitikai víziókat és az európai oktatásjog diszciplínáját mutatunk be. Ezek különösen az oktatáspolitika alakítóinak, az oktatással foglalkozó politikusoknak, közigazgatási szakembereknek és iskolavezetőknek lehet izgalmas olvasmány, hiszen ők azok, akik a működési területükön a helyi viszonyoknak megfelelően kell, hogy értelmezzék az európai dimenzió – mint egy egyre erősebb orientációs pont – fogalmát.

A második részt az iskola belső világát alakítók olvashatják nagyobb érdeklődéssel, iskolafenntartók, szakértők, tanárok és diákok, akik intézményük falán belül akarnak egy „kis Európát” létrehozni. Az európai integrációs szervezetek által hozott hivatalos ajánlások alapján mutatjuk be azt a közös gondolkodási folyamatot, amely az elmúlt másfél évtizedben az európai integrációban részt vevő országok az oktatással kapcsolatban folytattak. E dokumentumokból kirajzolódik az a fejlődéstörténet, ahogyan az Európa Tanács és az Európai Közösség oktatáspolitikusai egyre árnyaltabb definícióit adják az oktatás „európai dimenziójának”, s ahogyan e fogalom fokozatosan sarkkövévé válik a kilencvenes évek Közösségi oktatási programjainak. Az áttekintés külön érdekessége, hogy bepillantást enged abba is, hogy a Brüsszelben és Strasbourgban megfogalmazott oktatáspolitikai ajánlások milyen nemzeti fejlesztési projektekhez vezettek olyan kulcsterületeken, mint a tanárképzés, a tantervfejlesztés, a diák- és pedagógusmobilitás, intézménymenedzsment és az új oktatási technológiai és pedagógiai megoldások alkalmazása.

A felhasznált dokumentumok közül kiemelkedik a 2010-ben elfogadott Zöld Könyv az oktatás európai dimenziójáról, és az 2011-ben kiadott ún. „Kék Könyv” bevezetője, amelyek a leggyakrabban hivatkozott Közösségi oktatáspolitikai dokumentumokká, szinte „bestsellerré” váltak, hiszen világos és szabatos megfogalmazásba foglalták mindazt, amire az európai integrációs oktatási programok az ezredfordulón felépülnek. Olyan dokumentumokról van szó, amelyek szerencsés ötvözetét adják annak, hogyan kapcsolható össze és gazdagítható új intellektuális munícióval az európai oktatási fejlesztési programok víziója és a nemzeti sajátosságokkal rendelkező oktatási intézmények mindennapos működése.

Az írás második része tükörképe az elsőnek abban az értelemben, hogy míg az állásfoglalások, határozatok, ajánlások „felülről lefelé” építkeznek, addig az alapul szolgáló dokumentumok többsége az „alulról felfelé” építkezés logikáját és gyakorlatát világítja meg. A magyar jogalkotásban az Alkotmánybíróság működése óta kezd gyökeret verni az angolszász területeken és a Nyugat-Európában nagy hagyományokra visszatekintő precedensjog. Az európai integráció 40 éves történetét érdekes megvilágításba helyezi az, hogy európai szintű jogszabályok és döntések meghozatalát hogyan kényszeríti ki az, hogy az egyes polgárok megpróbálnak élni az új lehetőségekkel az integrációs környezet nyújtotta keretek között. Hogyan mutatnak rá a létrehozott rendszer hiányosságaira azok az életutak, melyek átnyúlnak a nemzetállamok határain. A tőke, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlását hirdető politikai szándék megvalósításához nem elegendő a gazdasági szabályozók átalakítása. Az „európai polgár”, amikor megpróbálja ezt a saját lehetőségeire és életpályájára lefordítani, hamar beleütközik a nemzetállami berendezkedés és jogrend nyújtotta korlátokba.

A harmadik rész áttekintést ad az oktatás európai dimenziójáról, a politika és a jog nagy területei után az oktatás szűkebben értett világába kalauzol el bennünket. Ebben tanári és iskolai megközelítésből próbáljuk meg értelmezni az oktatás európai dimenziójának fogalmát, szolgálva értelmezéssel, kísérleti programok leírásával, eredmények bemutatásával és nem utolsó sorban a kétségek megfogalmazásával. A közös nevező a kísérletezés, a kérdésfeltevéssel és válaszadással próbálkozás, és ugyanerre a mentális játékra hívják fel az olvasót. A magyar szakmai közvélemény és minden egyes pedagógus olyan folyamatba kapcsolódhat be, melynek alakítása nemcsak nálunk, hanem máshol is most történik.

Nincsenek kész receptek „Európában” sem arra, hogy hogyan érvényesülhet az európai dimenzió az iskolában, a tanórán, a tanár, a tanuló mentalitásában. Kérdések és próbálkozások vannak, melyeket magunknak is feltehetünk, melyeket a magyar viszonyok és sajátosságok fényében átfogalmazhatunk, s melyekre a magyar viszonyok és sajátosságok fényében megpróbálhatunk választ adni. A magyar iskola ebből a szempontból sokkal ideálisabb és kellemesebb helyzetben van, mint mondjuk a magyar gépgyártás. Az oktatásban nincsenek európai szabványok, amiket át kell venni. Európai dimenzióvá Magyarországon az válik, amit mi annak nevezünk, amihez mi hozzátettük a helyi színeinket. Feladni nagyon keveset kell a sajátosságainkból, hiszen velük együtt, vagy éppen miattuk vagyunk mi is európaiak. Azonban befogadni az újat, a többet és a mást nemcsak lehet, hanem a világ legtermészetesebb dolga is. Miért ne próbálnánk megkönnyíteni az alkalmazkodást, a fejlődést azzal, hogy azokon a nyomvonalakon járunk, melyeket mások már kipróbáltak? Miért ne foglalkoznánk ugyanazokkal a kérdésekkel, mint társaink Európában, amikor a mi oktatási rendszerünk olyan eredményekkel dicsekedhet, és olyan kudarcokkal küszködik, mint a többi európai iskolarendszer? Miért ne tudnánk mi is letenni a voksunkat, hogy a mi értelmezésünkben mi is ez az európai dimenzió?

Erre a kérdéssorozatra ad különböző külföldi és hazai nézőpontokból megfogalmazott válaszokat a záró rész, mely az oktatáspolitikai vízió és a mindennapi pedagógiai gyakorlat összehangolására tett kísérletek külföldi és magyar eseteit hozza példának. Megszólal az oktatáspolitikus, az oktatáskutató és a gyakorló pedagógus, akik – valamennyien elkötelezett „diákpártiak” lévén – valamennyien a diákok szemével igyekeznek láttatni azt, hogy a tanulási órákon és a „nem hagyományos iskolai keretek között folyó tevékenységekben” hol nyilvánul meg, illetve hová illeszthető be az európai műveltségtartalom. A záró részben az olvasó arról kap körképet, hogy az oktatás európai dimenziója mint oktatáspolitikai programelem, miképpen „fordítódott le” fejlesztési projektekre az Európa Tanácsban, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, s milyen elképzelések fogalmazódtak meg Magyarországon. Az intellektuális körutazás végéhez érve az olvasó is meggyőződhet arról, hogy az európai integráció, az európai identitás beoltása a magyar önismeretbe nem most jelenik meg mint perspektíva a magyar oktatási rendszer előtt: az európai igényességű és léptékű oktatás a magyar pedagógia régi kincse, amelyet most eddig soha nem látott intenzitással kamatoztathat Magyarország a maga és az Európai Unió hasznára.

Rajtunk a sor, hogy továbbgondoljuk az olvasottakat. Ha a tennivalók számosnak, az erőforrások korlátoottnak tűnnek is, idézzük biztatásul a még életében legendássá vált kortárs, az Európai Unió „intellektuális főépítésze”, Jacques Delors által írtakat: „Az oktatással szemben támasztott igények éppen azért olyan magasak, mert határtalanok a benne rejlő lehetőségek.”

Az új Európa: összefüggések és jövőkép

Az európai dimenzió jelentősége hosszú ideig elhanyagolható volt. Hivatalosan szinte nem foglalkoztak vele, és csak néhány tanárt és idealistát érdekelt. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott. Az európai dimenzió jelentős figyelmet kapott az egyes országokban éppúgy, mint az európai intézményekben. Dinamikusan fejlődő koncepciónak tartják, amely azzal foglalkozik, hogyan kell a fiatalokat felkészíteni az életre a demokratikus, multikulturális, soknyelvű és egyre összetettebben működő Európában. Az európai dimenzióról való gondolkozás alapvető megváltozásának fő okai: a Közép- és Kelet-Európában lezajlott drámai változások, s különösen az európai együttműködés és integráció fejlődése.

Az Európa Tanács mostanra a legszélesebb európai kormány- és parlamentközi fórummá vált. Oktatási programjaiban 47 tagállam vesz részt, köztük 21 ország az új közép- és kelet-európai régióból. Ezenkívül a legtöbb, ha ugyan nem az összes országban, régóta élnek kétoldalú együttműködések, és vannak más, fontos politikai, gazdasági fejlemények, amelyek nagy hatással vannak az oktatás európai dimenziójára.

Az egyik ilyen fejlemény, amely egyébként szinte észrevétlenül következett be, a szomszédos országok regionális együttműködése. A skandináv együttműködés úttörő programjai mellett indultak ilyen programok az észak-európai Barents régióban, a balti régióban, Közép-Európában, a Kárpát-medencében és a Fekete-tenger régiójában. Ezek közül számos regionális program foglalkozik a bizalom erősítésével, egymás kölcsönös megértésével, a mobilitással és a csereprogramokkal.

A második fejlemény a civil együttműködés kiszélesedése, például vállalkozások, cégek, bankok, politikai pártok, szakszervezetek, szakmai szervezetek és állampolgárok között. Különösen figyelemre méltó az Európában, Európával kapcsolatosan vagy éppen Európáért létrejött, oktatásban érdekelt nemzetközi civil szervezetek száma. Ilyen szervezet például az Európai Pedagógushallgatók Szövetségének Szervező Irodája (OBESSU Organising Bureau of European School Students’ Union), az Európai Szülői Szervezetek Szövetsége (EPA European Parents’ Association), az Európai Tanárszövetség (EAT European Association of Teachers), az Európai Egyesülés az Interkulturális Nevelésért (EFIL European Federation for Intercultural Learning), az Európai Tanárképzési Szervezet (ATEE Association for Teacher Education in Europe), a Felnőttképzés Európai Irodája (EBAE European Bureau of Adult Education), valamint az Európai Egyetemek Rektori Konferenciája (EURC European University Rectors’ Conference).

Harmadrészt szinte robbanásszerű gyorsasággal fejlődik a különböző országokban működő intézmények, például iskolák, képzéssel foglalkozó intézmények és egyetemek közti közvetlen együttműködés. Röviden szólva mélyreható változások történtek és történnek a politikai, különböző értelemben vett földrajzi és intézmények közötti európai együttműködés területén, és a szemünk láttára születik meg az egyre összetettebben, „hálózatban” működő Európa. Ez az oktatásügy és képzés minden szintjére kiterjed, beleértve a minisztériumokat, parlamenteket, regionális és helyi hatóságokat, oktatási intézményeket, minden életkorú diákot, tanárt, szülőt és közösségi vezetőt.

Ezen fejlemények miatt gyakran állítják, hogy ma már egy új Európában élünk. De mi a jövőkép? Mik az ideálok és az értékek? Több mint húsz éve, 1993 októberében Bécsben megrendezték az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek első csúcstalálkozóját. Ez a csúcstalálkozó vázolta fel az Európa Tanács jövőképét. Olyan kontinensről beszéltek, ahol „minden ország elkötelezett híve a pluralista parlamenti demokráciának, az egyetemes és csorbíthatatlan emberi jogoknak, a törvényes rendnek, valamint a sokszínűségből eredő gazdag kulturális örökségnek”. Az új Európához tehát óriási reményeket fűznek.

Másrészről az új Európának árnyoldalai is vannak, ahogyan azt a kontinens több pontján tapasztalhatjuk. Ezek: a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus; az erőszak a menedéket keresőkkel, vándorlókkal, bevándorlókkal és a kisebbségekkel, különösen a cigányokkal szemben, ilyen a terrorizmus, az etnikai tisztogatás, sőt a háború. Ezen kívül a gazdasági változással és Európa szerkezeti átalakulásával együtt jár a magas és gyakran hosszú ideig tartó munkanélküliség. A munkanélküliség pedig elszigetelődéshez és kiszoruláshoz vezet, amely a társadalom összetartó erejét veszélyezteti.

Indoklás, célok és kulcsfogalmak

Az új helyzet kihívást jelent kontinensünk számára, és ebben a helyzetben természetes, hogy az oktatási intézményeknek a helyi, országos, illetve világméretű dimenziók mellett van európai dimenziójuk is. Sokszor azonban azon törekvéseink, amelyek az európai dimenzió kimunkálására irányulnak, ködös reakciók és értelmetlen, misztikus megfogalmazások hálójába keverednek, ezért mindenekelőtt egyszerűen és világosan meg kell fogalmazni, hogy mit értünk a középiskolai oktatás európai dimenzióján. Ezt az indoklást ki kell egészíteni a gyakorlati célok kitűzésével és az alapelvekkel.

Az európai dimenzió egyre jelentősebb szerepet kap az oktatás tervezésében és gyakorlatában, különösen a következő főbb területeken:

– iskolaszervezés, például két tanítási nyelvű osztályok vagy iskolák felállítása, bizonyos tantárgyak idegen nyelven történő oktatása;

– új tantervek, például az Európáról való oktatás új módszerek szerint, a hagyományos tantárgyak keretében vagy több tantárgyon átívelő témakörök szerint;

– érettségi vizsga, például a nemzetközileg is elfogadott érettségi vizsgák bevezetése;

– tanácsadás, például információ a képzési és munkalehetőségekről, felsőoktatás és munka más európai országokban;

– tanterven kívüli tevékenységek, például iskolai Európa-klubok felállítása, új iskolatípusok és csereprogramok bevezetése.

Használható indoklást fogalmazott meg az Európai Oktatásügyi Miniszterek Állandó Konferenciája, amely két-három évenként ül össze az Európa Tanács oktatási programjaiban részt vevő 47 ország oktatásügyi minisztereinek közreműködésével. Az állandó konferencia rámutatott, hogy az európai munkát, tanulást és pihenést egyre nagyobb mértékben a mobilitás, a kölcsönösség és a kommunikáció határozza meg, és hogy mindennapi életünkben is megjelenik az „eleven európai dimenzió”. Az állandó konferencia azt javasolta, hogy tekintettel erre, az oktatásnak tudatosítania kell az Európa országai és népei között kialakuló egységet és a viszonyok új alapra helyezését; meg kell értetnie azt a tényt, hogy életünk számos területén az európai szempont érvényes, és európai döntésekre van szükség. Az állandó konferencia kijelentette továbbá, hogy az oktatásnak nélkülözhetetlen szerepe van a „demokratikus, békés, toleráns, szolidáris, dinamikus és a világra nyitott Európa felépítésében”.

Az Európa Tanácsban képviselt országok egyetértettek abban, hogy a középiskolai oktatás európai dimenziójának segítenie kell, hogy a fiatalok:

– képesek és hajlandóak legyenek megóvni és elősegíteni a demokráciát, az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat;

– rendelkezzenek azzal a tudással, azokkal a készségekkel és azzal a hozzáállással, amelyre a kölcsönös függések világában az élethez szükség van, egy olyan világban, amelyet a sokszínűség, a folyamatos és gyors változás jellemez;

– tudatában legyenek közös kulturális örökségüknek, annak, hogy Európa mit adott, illetve mit köszönhet más civilizációknak;

– ismerjék az európai együttműködés előmozdítására létrehozott intézményeket és szervezeteket, és készek legyenek ezek elveit és tevékenységét támogatni.

A Tanács tagállamai abban is egyetértettek, hogy az európai ismeretek oktatásában a középiskoláknak törekedniük kell arra, hogy a diákok világos képet kapjanak a következő kulcsfogalmakról: demokrácia, emberi jogok és alapvető szabadságjogok; tolerancia és pluralizmus; kölcsönös függés és együttműködés; egység és sokszínűség; valamint konfliktus és változás.

Az oktatás európai dimenziója nyilvánvalóan sokkal több, mint különböző európai országok történelmének, földrajzának, intézményrendszerének, művészetének és irodalmának bemutatása; avagy az európai együttműködés és integráció bemutatása. Célunk a tudás megszerzésén kívül a hozzáállás és a készségek fejlesztése, s olyan kiterjesztett tantervben kellene gondolkodnunk, amely az órai tanuláson kívül magában foglalja a tapasztalati tanulást és a tanterven kívüli tevékenységeket is. A tanterven kívüli tevékenységek, például az iskolai Európa-klub, jelentős mértékben megerősíthetik a más országokkal és kultúrákkal való ismerkedést. Az európai diákok és tanárok keresik a közvetlen kapcsolatot más országok, illetve más kontinensek diákjaival és tanáraival. Az új kommunikációs technológiák segítségével kiterjesztik a hagyományos értelemben vett iskolai levelezést és információcserét annak érdekében, hogy a fax, e-mail, telekonferencia és az internet révén ablakokat nyissanak Európára és a világra.

Az információ, a gyakorlati tapasztalatok és a bevált módszerek cseréjének elősegítése érdekében az Európa Tanács felállította a Gyakorlati útmutató az európai iskolai kapcsolatok megteremtéséhez és a diákcseréhez (European Network on School Links and Exchanges) nevű hálózatot, amely készített egy kiadványt (Practical Guide to School Links and Exchanges in Europe) és a csereprogramokban részt vevő tanároknak szóló képzési oktatócsomagot.

Az iskolák ösztönözhetik diákjaikat, hogy vegyenek részt olyan európai dimenziójú, tanterven kívüli tevékenységben, mint az évente megrendezésre kerülő Europe at School Competition (Európa az iskolában verseny). Ezt a versenyt támogatja az Európa Tanács és az Európai Unió, tavaly 30 országból, közöttük Magyarországról is, több mint egymillió diák vett részt a versenyben. Ezenkívül a tanárok is szélesíthetik szakmai és személyes látókörüket az Európa Tanács szervezte tanártovábbképző program (In-Service Training Programme for Teachers) keretében. Ebben a programban évente ezer ösztöndíj áll rendelkezésre, amelyeket a szervezet egy másik tagországában tartott szakmai továbbképzésen részt vevő tanárok kaphatnak meg.

Négy alapelv

Célszerű volna, ha a középiskolák európai dimenzióját elősegíteni kívánó törekvések figyelembe vennék az alábbi négy alapelvet.

Az első alapelv az, hogy az „Európa” szó kontinensünk egészét jelenti, és semmiképpen sem valamely európai szervezetet, például az Európai Uniót. A kelet-európai oktatókat és fiatalokat gyakran felháborítja az a tudatlanság, amelyet a nyugat-európaiak tanúsítanak Kelet-Európa történelmével, kultúrájával és nyelveivel kapcsolatban. Történelmi és kulturális tapasztalataikat gyakran elfedi az utóbbi idők történelmének fekete-fehér szemlélete. Az észak-európai népek történelme, kultúrája és nyelvei sem eléggé ismertek kontinensünk más részein. Az Oktatásügyi Miniszterek Állandó Konferenciája ezért azt javasolta, hogy az oktatási hatóságok vizsgálják felül a tanterveket annak érdekében, hogy a tanterv rendelkezzen „teljes európai dimenzióval”, és tükrözze kontinensünk gazdagságát és sokszínűségét.

A második alapelvről már beszéltünk. Az európai dimenzió nem az oktatás egyetlen dimenziója. Oktatási rendszerünknek vannak, és a jövőben is lesznek fontos helyi, regionális, országos és világdimenziói. A fiataloknak nem szabad szem elől téveszteniük országos, regionális és helyi gyökereiket, valamint globális feladataikat. Az európai dimenziót elősegíteni kívánó törekvéseknek nem szabad, ismétlem, nem szabad önző, bezárkózó, eurocentrikus magatartást hirdetniük. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlása szerint oktatási rendszerünknek arra kell ösztönöznie a fiatal európaiakat, hogy „magukat ne csak a régiójuk vagy országuk, hanem Európa és a nagyvilág polgárainak tekintsék”. A Tanács ebben a szellemben alapította meg Lisszabonban A Globális Függés és a Nemzetközi Szolidaritás Európai Központját (European Centre for Global Interdependence and Solidarity), az úgynevezett „észak-dél központot”, amelynek programjában szerepel az oktatás és a képzés, például a Globális nevelés alapdokumentuma (Global Education Charter) előkészítése, amely arra fogja ösztönözni a politikusokat és a tanárokat, hogy a globális kérdéseket építsék be az iskolai tantervbe.

A harmadik alapelv: az „európai dimenzió” kifejezés nem jelenti az oktatási rendszerek uniformizálását az Északi-foktól Ciprusig vagy Máltáig, Londontól Budapestig. Tiszteletben kell tartani mind a sokszínűséget, mind pedig a helyi, regionális és nemzeti sajátosságokat. Előfordul például, hogy egységes, minden iskolában bevezetésre kerülő európai történelemtantervről vagy történelemtankönyvről hallunk beszélni. Az Európai Oktatásügyi Miniszterek Állandó Konferenciájának azonban határozott álláspontja szerint szó sem lehet arról, hogy az európai történelem egységes vagy standardizált változatát kényszerítsék kontinensünk minden iskolájára.

Végül a negyedik alapelv: az „európai dimenzió” kifejezés nem jelenti új tárgy bevezetését az iskolai tantervbe. Az Európáról való tanításnak természetesen vannak előzményei. Tanterveinkben Európa máris teljes mértékben jelen van az idegennyelv-tanításban, a történelemben, a földrajzban, a társadalomismeretben, a közgazdaságtanban, a környezeti nevelésben, az irodalomban, zenében és a művészettörténetben. Másfelől azonban a tantárgyak közötti összehangoltság és a tantárgyak folyamatos egymásra hivatkozásának hiánya miatt az Európáról szóló tanítás nem alkot összefüggő egészet.

Bármilyen törekvésnek, amely az európai dimenziót kívánja elősegíteni a középiskolai oktatásban, mindenekelőtt a tantervek rendszeres és alapos átvizsgálását kell elvégeznie és feltérképeznie, hogy Európa hol és hogyan jelenik meg a tantervben. Az oktatási hatóságok és az iskolák csak ezt követően kezdhetik megteremteni a tantárgyak egymásra hivatkozásának rendszerét vagy összehangolását. Ehhez gondolkodásra, tervezésre és rugalmasságra van szükség. Az egyes iskolák kidolgozhatnák saját „európai dimenzió”- politikájukat.

Öt fontos készség

A középiskolai oktatás európai dimenzióját elősegítő törekvéseknek nem kellene túlzottan kontinensünk múltja, azaz történelme és öröksége felé fordulniuk. Arra kellene törekednünk, hogy megteremtsük a szerencsés egyensúlyt Európa és népei múltja, jelene és jövője között. Melyek azok a kulcsfontosságú készségek, amelyekre ma és holnap szükségünk van az élethez, a tanuláshoz, a képzéshez, a munkához és a pihenéshez (beleértve a turizmust) egy demokratikus, soknyelvű, multikulturális és egyre összetettebb Európában?

Szeretnék kiemelni öt nélkülözhetetlen készségcsoportot, amelyeket az Európa Tanács különösen fontosnak tart. Az első készségcsoport a Tanács Európáról alkotott jövőképéhez kapcsolódik. Eszerint a jövő Európájában az országok elkötelezett hívei a pluralizmusnak és a parlamenti demokráciának, a csorbíthatatlan és egyetemes emberi jogoknak és a törvényes rendnek. A demokrácia felvirágzásának feltétele a szükséges információk birtokában az aktív részvétel. Iskoláinknak tehát fel kell ruháznia a fiatalokat bizonyos politikai és társadalmi készségekkel. Ilyenek például: a demokratikus értékek támogatása és védelme; a konfliktusok erőszakmentes megoldása; a demokratikus intézmények működtetése és fejlesztése; az emberi jogok védelmét biztosító mechanizmusok, például az Emberi Jogok Európai Konvenciójának használata.

A Tanács jelenleg nagyszabású projekten dolgozik, ennek tárgya az oktatás mint a demokratikus állampolgári lét eszköze. Az oktatás – beleértve természetesen az iskolai oktatást és a felnőttoktatást is. A fontos készségek második csoportja a multikulturális társadalomban való élethez kapcsolódik. Az Európa előtt álló egyik legnagyobb probléma az, hogyan tud a többség és a kisebbség harmonikusan együtt élni, intolerancia, elutasítás és erőszak nélkül. Az Európa Tanács úgy véli, hogy a multikulturális társadalomban a kihívásokra a megfelelő válasz az interkulturális oktatás. Ez felruházhatja a fiatalokat, akár a többséghez, akár a kisebbséghez tartoznak, interkulturális készségekkel, hogy elfogadják a különbségeket, hogy a más etnikai, nyelvi, kulturális vagy vallási hagyományokat ápoló népeket tiszteljék és békében éljenek velük.

A legfontosabb készségek harmadik csoportja az írás-olvasáshoz és a kommunikációhoz kapcsolódik. Sokunkat aggodalommal tölt el, hogy zavaróan sok fiatal és felnőtt annyira sem tud olvasni, hogy egy újságcikket, választási anyagot vagy használati utasítást megértsen. A szóbeli és írásbeli kommunikációs készség birtoklása nélkülözhetetlen, e nélkül magánemberként, állampolgárként és munkavállalóként sem tudunk létezni, ami frusztrációhoz, kudarchoz, a társadalom peremére sodródáshoz és kitaszítottsághoz vezet. Az oktatás európai és nemzetközi dimenziója az oktatás tervezésének és gyakorlatának egyre fontosabb tényezője.

Az Európa Tanács már régen felismerte, hogy a modern nyelvek oktatása mekkora szerepet tölt be egymás megértésében, a nemzetközi együttműködésben és a mobilitásban. Ha az európaiak meg akarják egymást ismerni, meg akarják egymást érteni, együtt akarnak dolgozni, kereskedni akarnak egymással, akkor meg kell tanulniuk egymás nyelvét. A „kommunikációs készség” fogalmához ezért ezentúl az idegen nyelv ismerete is hozzá kell, hogy tartozzék. Az Európa Tanács segítette az idegen nyelvek tanításában és tanulásában a kommunikatív módszerek úttörő munkáját és fenntartja az ausztriai Grazban működő Modern Nyelvek Európai Központját (European Centre for Modern Languages).

A kiemelkedően fontos készségek negyedik csoportja az úgynevezett „információs társadalomhoz” kapcsolódik. Ma az új információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően mindannyian annyi információhoz férünk hozzá, annyi szórakozási lehetőség közül választhatunk, amennyi néhány évvel ezelőtt egyszerűen elképzelhetetlen volt. A fiataloknak és a felnőtteknek meg kell tanulniuk az új információs technológiák használatát, meg kell érteniük, hogy mire lehet azokat használni, milyen erényeik és korlátaik vannak. A tömegtájékoztatással és a reklámmal szemben kritikus és józan magatartást kell kialakítaniuk. Ezek a készségek szükségesek ahhoz, hogy az állampolgárokat ne lehessen elfogult tájékoztatással befolyásolni vagy manipulálni, de ugyanakkor az állampolgárok tájékozottak legyenek és képesek legyenek racionális és kiegyensúlyozott döntéseket hozni.

A nélkülözhetetlen készségek ötödik csoportja az élethosszig tartó neveléshez (permanent education) és az egész életen át tartó tanuláshoz kapcsolódik. Az állandó és gyors változások világában többé már nem elég először elsajátítani a szaktudást vagy szakmát, és a következő 30-40 évben pénzt keresni vele, ha ugyan ez valaha is lehetséges volt. Európa az egész életen át tartó tanulás rendszere felé halad. Az iskoláknak azzal a tanulási készséggel kell a fiatalokat felruházniuk, amely alapja lehet életük során a szakmai továbbképzésnek, átképzésnek, személyes fejlődésnek és kiteljesedésnek. Ilyen készségek nélkül nem tudnak majd a tanulás, a képzés, a munka és a szórakozás új formáival boldogulni.

Végül hangsúlyozni szeretném, hogy az Európában élni tudás készségét nem szabad kiragadva szemlélnünk. Nem választható el általában a tudástól és a tudás alkalmazásának készségétől. Hasonlóképpen nem választható el a hozzáállástól, a tulajdonságoktól és az értékektől sem. Fiataljainknak önbizalomra, önállóságra, motivációra, rugalmasságra, tisztességre, szigorra, kreativitásra, képzelőerőre, nyitottságra, szolidaritásra és civil kurázsira van szükségük ahhoz, hogy hozzájáruljanak a „demokratikus, békés, toleráns, együttérző, dinamikus és a világra nyitott Európa” felépítéséhez, ahhoz az Európához, amelyet az Európai Oktatásügyi Miniszterek Állandó Konferenciája álmodott meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez