KIS DOMOKOS DÁNIEL: EÖTVÖS JÓZSEF NEVELÉSI ELVEINEK TÜKRÖZŐDÉSE EÖTVÖS LORÁND NEVELTETÉSÉBEN

Nyomtatási nézet

Kis Domokos Dániel PhD, tudományos kutató, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest

Az Eötvösök és Trefort kapcsolatára vonatkozó rész kutatását az Országos Széchényi Könyvtár 2020‑ban kutatónappal támogatta.

Eötvös József a nevelésről már 1866-ban is részletesebben kifejti nézeteit, a sportról pedig 1856-ban, amikor Bérczy Károly (1821–1867), az ismert költő, műfordító, újságíró és lapszerkesztő – legismertebb műve az Anyegin csodálatos fordítása – szerette volna rábeszélni Eötvöst, vegyen részt az 1857 januárjában induló Lapok a lovászat és vadászat köréből című lap szerkesztésében. Ezt bár Eötvös udvariasan elhárította, de A hazai sportról (Levél Bérczy Károly szerkesztőhez) részletesen kifejtette a véleményét.[1] A lap neve már a következő évben Vadász- és Verseny-lapra változott, melynek később Eötvös Loránd egyik nevelőjének, Kelety Gusztáv (1834–1902) műkritikusnak és festőművésznek a testvére, Keleti Károly (1833–1892) statisztikus, közgazdász is cikkírója lett.[2]

Mindkét írásnak van egy fontos, közös gondolata: kitartás, edzettség, önuralom. S mindkettő, a neveltetés és a nevelés, illetve a sport, azaz a lovaglás és legfőképp a hegymászás, turistaság meghatározó volt Eötvös Loránd mondhatni egész életében; az oktatás és a magyar turizmus szervezése, irányítása is életének egy-egy időszakában.[3]

Csaknem ma is érvényes mondatok:

„Megengedem, hogy a mostani tanítási rendszer, amennyiben csak az célunk, hogy a gyermek a legkevesebb fáradsággal mentül több ismeretekhez jusson, a régiebbnél sokkal célszerűebb. Meg vagyok győződve, hogy egy ügyes tanító mai időben s a nevelési eszközökkel, melyek rendelkezésünkre állnak, egy év alatt játszva annyit taníthat nevendékeinek, mire elébb több esztendő, s a nevelő s nevendék részéről sok fáradság kívántatott.

Haladás ez tagadhatatlanul, és távol vagyok, hogy a jelen tökéletesebb rendszer helyett a réginek visszahozását tanácsoljam, de azért nem kevésbé vagyok meggyőződve arról is, hogy pedagógiánknak azon iránya, mely mindég csak azon fárad, hogy a tanulást könnyűbbé tegye, azért mégis tévedés.

A tanításnak egyik feladása, hogy a gyermeknek bizonyos ismereteket szerezzen. De ha meggondoljuk, mi kevés aránylag az, mit az iskolában tanulunk, ez kevésbé fontos. Valamint a gimnasztikánál nem azon mozdulatok s bukfencek, melyekre a mester oktat, hanem testünk megedzése a cél, úgy az oktatásnál nem az ismeretek, melyeket az iskolában tanulunk, hanem azon képesség a fődolog, melyeket szellemi tehetségeink a tanulás által nyernek; s én meg vagyok győződve, hogy az, ki jó mestertől célszerű metódus szerént csupa oly ismereteket tanult volna az iskolában, melyek mind egytől egyig hibásak, mégis nagyobb hasznát fogja venni nevelésének annál, ki a leghelyesebb s hasznosabb ismeretekre oktattatott, de játszva, azaz oly módon, mely szellemi tehetségeinek kifejtésére befolyást nem gyakorol. Az erő csak akkor nő, ha erőlködünk.

Azonkívül van még valami, mit ezen oktatási rendszer magasztalói elfelejtenek, s ez azon hatás, melyet az oktatás módja a jellemre gyakorol.

Feláldozni a jelen élvezetet becsületérzésünknek, teljesíteni kötelességünket akkor is, ha az kellemetlen, egyszóval uralkodni magunk felett, mire az életben annyi szükségünk van, minderre a gyermeknek csak tanulása által van alkalma, s ha bizonyos, hogy ezek nélkül, bármely ismeretekkel bírjon, senki valóban boldoggá vagy hasznossá nem válhatik, kétségtelen az is, hogy senki ezen tulajdonokat nem fogja később megszerezni magának, ha azokhoz iskolai könyvei felett nem szoktatta magát.”[4]

A sport jelentőségéről pedig többek közt így vallott:

„Nép, mely férfias időtöltésekben gyönyörködött, gyáva és elpuhult nem lehetett soha. […]

Én sem szenteltem másoknál több időt mulatságoknak; én is meg vagyok győződve, hogy a férfiút komoly törekvés illeti, s hogy való megelégedést csak való munka után találhatunk; – miután azonban Isten az embert úgy teremté, hogy a legerősebbnek pihenésre, a legkomolyabbnak oly valamire legyen szüksége, mi őt felderítse, miután egy szóval mulatnunk kell, a tudósnak és államférfiúnak szintúgy, mint a gazdának vagy annak, ki napjait számolásai közt tölti: ezen általános szükség kielégítésének módja közönyös nem lehet;

[…] korunk legkitűnőbb nemzeténél – melynek felsőbbségét, kivált az anyagi kifejlődés terén, kétségbe még senki sem vonta – a sport tiszteletben van tartva; hogy abban ott a legkitűnőbb férfiaktól a szerény gazdáig mindenki részt veszen s egész irodalmat találunk, mely azzal foglalkozik; hogy – nagy hadvezérek állítása szerint – Anglia legbátrabb s legkitűnőbb tisztjeit a rókavadászatoknak s más nemes sport gyakorlatának köszöni; hogy e nemzeti időtöltést nagy államférfiak pártolják s fontosnak tekintik: akkor talán azok törekvése is, kik e nemes sport meghonosítását tűzték ki céljokul, más színben fog feltűnni.”[5]

Okfejtését ekképp összegzi:

„[…] e hon termelési képességei közt legfontosabb az, hogy férfiakat teremjen – azon férfias gyakorlatok elterjedésénél, melyeket az angol sportnak nevez, jobb és biztosabb eszközt” aligha találhatunk.[6]

1871-ben írja Than Károly (1834–1908) kémikus, az általa létrehozott új Vegytani Intézet kapcsán: „Mint Bunsen egykori tanítványa, az újabb vegytani intézetek közül a heidelbergi egyetemét legjobban ismertem.”[7]

„Jelenleg a nemzeti kormány készséggel gondoskodott az egyetemi vegytani intézet létesítéséhez szükséges összegről. Ez alkalommal még egyszer ki kell emelnem, hogy az új intézet megalapítása a mindnyájunk által annyira fájlalt és hazánk nagy veszteségére korán elhunyt m. kir. vallás- és közoktatási miniszter báró Eötvös József gondoskodásának köszönhető. A maradandó emlékek sorozatában, melyek e nagy férfiúnak halhatatlan érdemeit az emberiség, különösen pedig hazai művelődésünk legmagasabb érdekei körül oly fennen hirdetik, az éppen leírt tudományos intézet egyike a legkésőbbieknek.”[8]

Eötvös József már 1867-ben, feladatait sorolva ezt is említi: „…építek egy nagy kémiai laboratóriumot az univerzitás számára s visszaállítom a győri jogakadémiát.”[9] – Előbb még, ami az oktatást illeti: „a szerb iskolák s egyházak szervezve – s pedig az illetők megelégedésére”.[10]

Eötvös Loránd a pesti piaristákhoz járt gimnáziumba. A pesti kegyes tanítórendi nagygimnáziumban az I. osztályt (1857–1858), a II–III. osztályok első féléveit (1858–1860), a IV. osztály második (1861) és az V. osztály első félévét (1861–1862), végül a VIII. osztályt (1864–1865) végezte a piarista gimnáziumban, nyilvánosan, a többit magánúton.[11] Az 1861/62. évi értesítőben pedig ez áll: Többek közt „Betegség miatt a tanódából kiléptek: B. Eötvös Lóránt”.[12] S már 1860 áprilisában írja Eötvös József, hogy fiát „egészség ürügye alatt most húsvétre [sic] az iskolából” kivette, s míg a március 15-i diákfelvonulás megtorlását követő viszonyok tartanak, otthon neveli.[13] A IV. osztályban Eötvös még a kitűnő tanulók között van, igaz, az öt közül a legutolsóként: „Erkölcsi viselet dicséretes; Figyelem éber; Szorgalom kellő; Hittan 1, Latin nyelv 2, Görög nyelv 2, Magyar nyelv 1, Német nyelv 2, Földrajz és történelem 1, Mennyiségtan 2, Természettudomány 1.” A VIII. osztályban viszont érdekes módon már nem volt ennyire fényes bizonyítványa: „Erkölcsi viselet törvényes, Figyelem változó, Szorgalom kellő, Hittan jó, Latin nyelv jó, Görög nyelv jó, Magyar nyelv jeles, Német nyelv jó, Földrajz és történelem jó, Mennyiségtan jó, Természettan eligséges, Bölcsészet jó, Általányos osztályzat e.r.” azaz „I. rendű.”[14] 1865-ben érettségizett. A kitűnőre értékelt érettségi bizonyítvány érdemjegyei a természettant kivéve megegyezik az év végi jegyeivel. Természettan alatt pedig az érettségin három tárgy is szerepel: Botanikából („E Botanica”) „eminentes”, ásványtanból („E Mineralogia”) „praecellentes” és állattanból („E Zoologia”) szintén „praecellentes”, azaz jeles érdemjegyet kapott.[15] Magántanárai, a későbbi híres festő, Klette, azaz Kelety Gusztáv, a majdani jogtudós, Vécsey Tamás mellett elsődlegesen a kor jeles mineralógusának, Krenner József Sándornak volt köszönhető ez a fényes eredmény, s később az egyik legsikeresebb, iskolateremtő magyar vegyésznek, Than Károlynak, ki megkedveltette vele a kémiát, s kinek hatására a már jól ismert Robert Bunsen, német kémikushoz (1811–1899) ment továbbtanulni a híres heidelbergi egyetemre.

Az utóbbi időben, a 2019-ben létrejövő „Eötvös 100” rendezvénysorozatnak is köszönhetően egy vitás kérdésre, valóban járt-e, s mennyit Eötvös Loránd a budapesti jogi karra, az 1870. június 30-án kelt, eredetileg latin nyelven írt heidelbergi önéletrajzában világos választ kapunk:

„Az alapismereteket élete első éveiben házitanító segítségével sajátította el. Ezt követően a pesti piarista gimnáziumba járt, ahol a szokásos gimnáziumi követelményeket teljesítve érettségét igazoló vizsgán bizonyítványt szerzett, majd a pesti egyetemre kerülve jogtudományi tanulmányokba kezdett. Minthogy azonban már a gimnáziumban nagy örömet lelt a fizika és a kémia tanulmányozásában, két év után jogi tanulmányait befejezte, s régen dédelgetett vágyának megfelelően fizikai és kémiai stúdiumokba fogott. Ezért Pestet elhagyta és a heidelbergi professzorok nagy hírnevétől vezettetve az 1867. év első szemeszterében Heidelbergbe ment. Itt három szemesztert időzve lehetősége nyílt igen nagyhírű és tudású professzorok – Bunsen, Kirchhoff, Helmholtz, Hesse – óráit látogatni. Az1869. év második szemeszterére elhagyta Heidelberget, hogy egy újabb felsőfokú tanintézményt ismerjen meg. Így Königsbergbe ment, ahol tovább folytatta matematikai és fizikai tanulmányait. A látogatott órák közül azokat találta a legkitűnőbbeknek, amelyeket a híres prof. Neumann és prof. Richelot tartott. Ám már egy szemeszter után kénytelen volt visszatérni Heidelbergbe, úgy vélve, hogy a felsőfokú tanulmányokat ily módon szépen befejezheti.”[16]

Az édesapa, Eötvös József mint római katolikus, még a híres budai jezsuita gimnáziumba járt, kicsit később pedig ugyanide barátja, a református Lónyay Menyhért (1849–1884) is. Eötvös Loránd baráti köréhez tartozott egyik osztálytársa a pesti piaristáknál, Reinholz Károly (1845–1875), akinek az édesapja ismert, módos iparos –, és aki a mennyiségtan és a természetan tanára lett Szentesen. A szentesi gimnázium igazgatójának, Zolnay Károlynak a Reinholz Károly halálára írt sorai jól jellemzik a piarista gimnáziumban őt ért hatásokat, és főképp Eötvös József szerepét a magyar oktatás kiszélesítésében, a tanári pálya kívánatosabbá tételében:

„A magyar nemzetgyűlés csakhamar felismerte, hogy a nemzet ereje a népben, az úgynevezett polgári osztályban van, azért kívánt, az 1868. évi XXXVIII. t. c. megalkotása által, kiválólag ezen osztály képzéséről gondoskodni, ezért vette be a népiskolák keretébe a polgári iskolákat. E törvény következtében állíttatott hazánkban számos népoktatási tanintézet, ez adott lételt a helybeli polgári tanodának is. […]

És én úgy hiszem, hogy itt ismét a barátság folyt be intézőleg jövő életpályájára. Tudjuk, hogy b. Eötvös József, ki az utóbbi években a politikai élet sivár küzdelmeibe beleunt, ki a méltatlan megtámadások miatt, melyeknek e téren kitéve volt, elkeseredett –, halálos ágyán saját gyermekének a tudományok csendes munkakörét, a tanári pályát ajánlotta, mert azt hitte, hogy ezen pályán lehet leginkább az emberiség boldogításának nagy eszméjét megvalósítani; lehetetlen, hogy ő, kinek nagy szíve oly hévvel lángolt e magasztos eszméért, ezen eszmét csak saját családjának kívánta volna örökévé tenni, lehetetlen, hogy ő, ki mint költő, mint filozóf, mint politikus mindig ez eszme létesítéséért küzdött, ne kivánt volna ez eszmének minél több proselytákat, harcosokat szerezni; ezért hiszem, hogy b. Eötvös József befolyása, habár nem közvetlen és nem egészen, de közvetve és részben befolyással volt arra nézve, hogy Reinholz a tanári pályára lépjen.”[17]

Egy napjáról pedig Loránd egész részletességgel maga számol be az ekkor már Münchenben festészetet tanuló Klettéhez, azaz Kelety Gusztávhoz Pesten, 1861. november 15-én kelt levelében:

„…fölkelünk minden nap reggel ötkor, ekkor a másnap megtanult leckét repetálom 7 ½-kor megyek iskolába s egész tizenegyig ott maradok. Ekkor háromszor hetenkint rajzleckém van; háromszor pedig lovardába megyek. — 12- kor villásreggelizünk, 1—2 pedig mindennap a Lónyaiékkal megyek Keresztessyhez vívni.[18] — 2—4 megint iskolában vagyok; 4 ½ ebédelünk, 6—7 háromszor hetenkint angol leckém, háromszor pedig Vécsey[19] úrral görög s latin repetitio órám van, hétkor leckét tanulok, 8 ½-kor teázunk — A kedd délután szabad, de óráink délelőtt, kivéve szombatot, midőn csak tízig tartanak, 11 kor végződnek. Professzoraim következők: az osztály és magyar nyelv tanára Koczány; — a latin nyelvet Cseh, a görögöt Szepessy, az ásvány és mértant Peck, a fizikát Dct. Polák Ede, a történetet Nachtigall, a hittant Trautwein tanítja,[20] a német nem obligált.”[21] A második levelében emlékszik vissza az együtt töltött időszakra: „eszembe jutott, mily boldog idők voltak azok, mikor mi még együtt éltünk; valóban csak most érzem azt, midőn már nélkülöznöm kell ezen élvezetet; nem tudom, mit adnék érte, ha most csak egy napig lehetnénk együtt habár tanulás közt. — Most tudom csak megbecsülni, mily boldog voltam, midőn önnel voltam! Higgye el, ha csak gondolok is önre, könnyek jönnek szemembe, és este ágyamban néha úgy elgondolkozom azon szép időkről, melyeket együtt tölténk, hogy az álom eszembe sem jut. — De elég a sopánkodásból, ami egyszer úgy van, az csak úgy van.”[22] S már 1863. június 8-án, a Széchenyi-hegyen kelt levelében a „még a tél folytán írt regét Mátyás fájáról” is elküldi neki.[23] Valóban, Eötvös Loránd költő is volt, gimnáziumi padtársait disztichonokba szedve örökítette meg, Az első padban címmel.[24]

De a Kelety Gusztávhoz írt levélből az is kiderül, hogy a rendszeres vívóleckék és lovaglás, továbbá a heti három görög és latin mellett már heti háromszor angolul is tanult. Ennek a tudásnak, melyet az iskolákban általában még nem tanítottak, később komoly hasznát vehette, immár eredetiben, s szinte első megjelenésük után nem sokkal olvashatta a brit fizikusok, John Tyndall (1820–1893), Michael Faraday (1791–1867) és a többiek tanulmányait, mint például a nagy Darwin fiának, George Howard Darwinnak (1845–1912), a Cambridge-i Egyetem csillagászat tanárának a naprendszerről szóló könyvét.[25] Ekkor már messze nem a latin volt a tudomány nyelve, s bár Alaxander von Humboldt (1769–1859) német létére is a francia nyelvért lelkesedett, korai nagy tudományos cikkeit is ezen a nyelven publikálta, később Berlinben ő is Berlinben kénytelen volt visszaszokni saját német anyanyelvéhez. Nálunk, Magyarországon is erősen hatott a német nyelv a tudományos életre is, hogy aztán részben Eötvös József, majd fia közreműködésével is, több más magyar tudós – elsődlegesen Szily Kálmán (1838–1924) – részvétele mellett egy közérthetőbb tudományos nyelvezet alakulhasson ki. Eötvös Loránd már néhány fordításában is erre törekedett.[26] Ahogy Hermann Ludwig von Helmholtz (1821–1894) orvos, fizikus népszerű előadásainak fordításához fűzi a kötet előszavában:

„Az általam fordított előadásokat tisztelt barátom Szily Kálmán volt szíves átnézni, s fordításom e revisiónak nem egy javítást köszönhet. Mindamellett az általam használt műszavak választását illetőleg csak én magam vagyok felelős.

Meggyőződésem az, hogy ha tudományos tárgyról írunk, akkor a tudomány érdekeit a nyelvtisztaság igényeinek feláldoznunk nem szabad. Minden magyar műszó, mely az internationalis műnyelvtől eltér, egy kapcsot bont szét, mely fiatal tudományos irodalmunkat a külföld tudománykincseihez köti. Ezért az internationalis műszavakat használtam gyakran még ott is, hol a helyöket elfoglaló magyar elnevezések már közhasználatba mentek át. Így a többi közt megtartottam az elektricitás és magnetismus elnevezéseket, mint magával a tudomány történeti fejlődésével összefüggőket, s nem használtam azok helyett a villanyosság és a delejesség szavakat, bár mellettök azon érv szólna is, hogy már régóta és sokak által használtatnak.”[27]

Eötvös Loránd természetszeretetének, s tegyük hozzá, természettudományos érdeklődésének kialakulásában elsőként atyját kell kiemelni. A kívánt, majd kényszerű (1848–1850) nyaralások, külföldi tartózkodások Ausztriában: Salzburgban, Gosauban, illetve Tirol hegyeiben, és Svájcban: Glarusban és Ragazban, és a közelebbi Schneebergben való kirándulások mind újabb lendületet adtak az ifjú Lorándnak.

Az apjával közös, nagy tudományos olvasmányélmény pedig a tudósfejedelem, Alexander Humboldt, ki mint utazó, sőt hegymászó sem lebecsülendő. Mint az Andok első jelentős hegymászója is világhírű: 1799 júniusában Tenerifén megmászta a Pico de Teyde 3700 m magas csúcsát, majd az expedíció során, 1802-ben, Dél-Amerikában újabb vulkánok következtek, a Pichincha, a Cotopaxi, az Antisana és az Ilinica. Jún. 9-én pedig a 6310 méteres Chimborazón 5810 méterig jutottak föl. (Legyőzése végül csak Whympernek sikerült 1880-ban.) Társadalmi szempontból is példa lehetett a jómódú báró, Alexander von Humboldt, aki vagyonát teljes egészében, a család nem kis rosszallására, a tudományra fordította, s nem mint mecénás vagy mint műkedvelő, hanem mint a kor egyik meghatározó tudósa. Már Eötvös József több könyvét megvette, s az Egyetemi Könyvtárból több növényföldrajzi könyvét kikölcsönözte.[28]

Nem maradhat figyelmen kívül a botanika mellett kémiával s fénytannal is behatóbban foglalkozó írófejedelem sem: a kor nagy élménye, Széchenyi s csaknem minden kortárs nagy példaképe, Goethe. Az ő panteista szemlélete hatott apára és fiúra egyaránt. Loránd is csaknem Goethével utazik minduntalan. Szó szerint idézi többször is naplóiban s leveleiben, itt-ott kisebb pontatlansággal, mely csak alátámasztja, hogy fejből s nem könyvből vagy jegyzeteiből írja. Talán nem véletlen, hogy 1866-os svájci útjának végeztével a tizennyolc éves ifjú az utolsó atyjának küldött levelében (Luzernből, szeptember 24-én) útjának legfőbb hasznaként azt tartja, hogy a „tevékeny életre ébresztette”, majd így folytatja: „feléledve testben, lélekben érzek magamban erőt az élet fáradságaival szembe szállni – csaknem Faust szavai: »Ich fühle Muth mich in die Welt zu wagen; der Erde Weh’ der Erde Glück zu tragen.«”[29] – Később Eötvös Loránd fordítja le heidelbergi kedves tanára, Helmholtz egyik előadását Goethe természettudományi munkáiról.[30]

A legközvetlenebb példa lehetett még „Pabló” nagybácsi, azaz anyai nagybátyja, a geográfus, néprajztudós Rosti Pál (1930–1874). Amerikai utazását, melynek fotótörténeti szempontból is nagy a jelentősége, lelkesedve olvashatták az Eötvös gyerekek, Ilona, „Jolánta”, „Lorándka” és „Mariska”, többek közt a mexikói Popocatepetl megmászásáról szóló színes leírást.[31] Ettől kezdve válhatott a családtagok előtt „Pali”-ból, ahogy általában Eötvös József hívta leveleiben, a spanyolosan csengő „Pabló”-vá. A későbbi fényképész szenvedélyt is tőle örökölte Loránd, a Dolomitokban ezerszám készített ún. sztereoszkóp képei közül számos üveglemez máig megmaradt. Rajtuk megcsodálhatjuk, hogyan másztak sziklát hosszú szoknyában, kalapban az Eötvös-lányok, a vezetők pedig, és természetesen maga Eötvös is, zakóban. 1866-ban még nem hódolhatott e nemes, és Rosti példája után általa is tökélyre vitt vonzalmának, így csak vásárolt képekkel, fényképekkel örvendeztethette meg hétről hétre otthonmaradt családtagjait.

Hegymászásban Rosti magasabbra jutott, mint unokaöccse, Loránd és sok más későbbi híres magyar hegymászó: 1857. december 24-én felmászott a mexikói Popocatepetl 5452 m-es, hóval és jéggel borított vulkáni kúpjára. Karácsony este ért föl kísérőivel a kráterhez, ott éjszakázott, majd másnap felkapaszkodott a kráter legmagasabb pontjára. Eötvös ezt a magasságot soha nem érte el.

Rosti Pál amerikai útjáról írt könyvét (Úti emlékezetek Amerikából) és az ott készített eredeti fényképeket tartalmazó album egyik példányát Alexander von Humboldtnak nyújtotta át Berlinben, mire az agg tudós hálából színezett metszetű portréját dedikálta 1858. november 1-jén.[32] Humboldt idősebb korában végül, részben anyagi gondjainak rendezéseképp is a bátyja által alapított berlini egyetem tanára lett.

Apa és fia szimbólumértékű szellemi találkozására pedig 1866-ban került sor. Eötvös József 1836. augusztus 9-én a Szent Bernát (Hospice St-Bernard) klastromban járt nyugat-európai körútja során, fia pedig 18 évesen, 1866-ban jutott el ide. Ahogy Loránd írja apjához szeptember 19-én, Sionból:

„18-án reggel az egyedül még itt tiszteletben tartott régi idegen könyvekben lapozgattam, s ott csakugyan megtaláltam nevedet 1836. aug. 9. dátummal. A kandalló tüze, a szomszéd templom orgonahangjai képzeletemet felizgatták, láttam, hogy írod a könyvbe nevedet; látom aztán az én még nedves nevemet sárgán, s hozzá magamat ősz hajakkal, mindazt, mit addig tenni kötelességemnek tartom, s miből még semmit sem végeztem – elborzadtam;”[33] – A két bejegyzés máig megvan a kolostor vendégkönyveiben.[34]

Eötvös József születésének 100. évfordulóján, 1913-ban pedig Eötvös Loránd egy vallomással emlékezik apjára, Berzeviczy Albertnek írva:

„Jó atyám, kit most eltemettem, volt az, ki nekem meséi közben először beszélt Akadémiánkról, s ő tanított arra, hogy ezt a mi magyar akadémiánkat érdeme szerint nagyrabecsüljem.”[35]

Eötvös József érdeklődése a természettudományok iránt később is megnyilvánul. Ennek egyik legérdekesebb példája: fia tanácsára, immár 1870 nyarán Darwint kezd olvasni.

„Újságokon kívül alig olvasok mást, mint Darwint, melyet tanácsodra magammal hoztam. Nagy élvezetet szerez.”[36]

„Fiam tanácsára Darwin könyvét olvasom. Rendkívül érdekes, habár alig képzelhető szomorúbb... A legszomorúbb az, hogy a teóriát valónak kell tartanunk. Legalább mi az embereket, s főképp a népeket illeti, bizonyosan az, egész történetünk nem lévén más egy hosszú küzdelemnél, melynek legfeltűnőbb eredménye az, hogy a nemzeti egyéniségek mindég fogynak, s végre csak néhány küzdő marad a téren. Az egyetlen, mi még vigasztaló, az, hogy a küzdelem eredménye mindig csak a magasabban álló, a tökéletesebb egyéniségeknek győzelme lehet, s hogy az embereknél az, mi erősebbé tesz, csak a szellemi magasabb kifejlődés.”[37]

S bár lenyűgözi – nyilván fenntartotta korábbi véleményét. 1858. december 26-án még így írt róla:

„Hogy az utolsó félszázad alatt a természettudományokban nagy haladás történt, hogy e haladásnak mindenesetre roppant s talán üdvös következései lesznek, azt senki nem tagadhatja; de nem kevésbé világos előttem, hogy a rendszer, melyet egyesek e tudományok körében követnek, s mely szerint minden szellemi tünemények a matematika s kémia törvényei szerint magyaráztatnak meg, azért nem kevésbé hiányos. Oly természettudomány, melyben az ember csak mint az emlősállatok egyike jelenik meg, s róla körülbelül oly értelmezés adatik, hogy kétlábú állat, melynek tollazata nincsen, soha a valónak ismeretéhez nem fog vezetni. – Valamint az emberi elmének határait előre kijelölnünk nem lehet, úgy nincs nagyobb csalódás, mintha emberi elménk hatalmát határtalannak gondoljuk.”[38]

Az 1869. december 11-én, fiához írt levelében pedig így méltatlankodik:

„Tudományos állapotjainkról új bizonyságot tesz a zaj, melyet Vogtnak látogatása okoz. Minden lap szól róla, az egyetemi ifjúság fogadására készül, s a belépti jegyek hat előadására mind elkeltek és felpénzzel árultatnak azoknak, kik jegyet nem kapván, Vogt szájából hallani akarják annak bebizonyítását, hogy a majmoktól származnak, s azokkal családi rokonságban állnak. Ha Bunsen vagy Kirchhoff jönne ide, talán néhányunk kívül alig venné észre valaki;”[39] A szóban forgó személy pedig Karl Christoph Vogt (1817–1895) német materialista természettudós.

Eötvös József már 1856 előtt is ismerte Bunsent, tehát akadémiai kültaggá választásában nyilván oroszlánrésze lehetett. 1856. augusztus 16-án írja Ostendéből Toldy Ferencnek, aki az irodalomtörténetet később az orvosi pályával cseréli föl:

„Szalaynak levele, melyben az értekezés címlapján meghagyott hibáról tudósított, csak akkor jutott kezembe, mikor 8 példányt már elosztottam; képzelheti, mennyire bosszankodtam. Heidelberg felé utazván vissza, a Bunsen, Kreutzer és Sch[l]ossernek adott példányokat sajátkezűleg ki fogom javítani, […]”[40]

Eötvös Loránd írja Bunsenről apjának 1867. október 17-én Heidelbergből:

„Az üdvözleteket Bunsennel az ebédnél szoktam közölni, – ilyenkor ő fülét ráncigálja, feláll, aközben köszönő szózatot mormog; természetesen én is fölállok, az asztal fölött mosolyogva egymás felé hajlunk, s mikor veszély nélkül tovább hajolni már nem lehet, nehány pillanatig beszédre várva szembe nézzük egymást – s rendesen szó nélkül nagy lassúsággal ismét leülünk.”[41]

Az apa válaszlevelét pedig ezzel zárja:

„Tiszteld nevemben Bunsen, Kirchhoff, Welcker, Bluntschli és Wangerowot.” – köszöntve a fia levelében említetteket.[42] Gustav Robert Kirchhoff (1824–1887) a Heidelbergi Egyetem fizika professzora, Adolph von Vangerow (1808–1870) ugyancsak heidelbergi professzor, neves jogtudós volt, akárcsak Karl Theodor Welcker (1790–1869) és Johann Kaspar Bluntschli (1808–1881), akit Eötvös József személyesen is ismert, még 1862-ből, amikor Pesten találkoztak.

1868. jún. 30-án kelt levelét pedig ezzel fejezi be:

„Mondd Bunsen- és a többieknek tiszteletemet, s kérdezd az elsőt, csakugyan megy-e Karlsbadba, én semmiesetre augusztus közepe előtt nem juthatok oda.”[43]

Július 27-i levelében megismétli kérdését:

„Kérdezősködj, kérlek, tudósíts, Bunsen Karlsbadba jön-e?”

Levelét szinte már mint egy tapasztalt vegyész, így folytatja:

„Tellurom van 2 mázsa, mint kívántad: csakhogy megijedtem, mert kijelentve, hogy az aranyértéke ki fog fizettetni, tegnap a finánc miniszteriumától árjegyzéket kaptam, melyben a 2 mázsa tellurérc aranyát 4760 ft oszt[rák] ért[ékben] számítjuk. Mondám, hogy ha az Than által megvizsgáltatván, annak csakugyan ily nagy aranytartalma volna, 1 mázsát az egyetem számára meg fogok tartani. Beszéld el az adatot Bunsennek. Azon esetre, ha, miután elébb Than az érc valóságos becsét megvizsgálta, ő a heidelbergi laboratórium számára az egész mázsát vagy annak részét a valóságos érték lefizetése mellett átvenni kívánná, én azt számára fenntartom. Mondd, kérlek, Bunsen, Kirchhoff és Welckernek tiszteletemet, […]”[44]

Már 1858-ban szépen összegzi Eötvös József a természettudományokról kialakult véleményét:

„Ha minden tudományok szellemi kötelékkel fűzik össze az embereket, mennél inkább a természettudományok. Minden lépéssel, mellyel e mezőn továbbhaladunk, inkább mutatja azon csudálatos összefüggést, melyben a világ minden tárgyai egymáshoz állnak; minden haladás erősíti a meggyőződést, hogy az egésznek esmerete csak a részletek tanulmányozása által lehetséges, s hogy a legkisebb részletet csak az egész által érthetjük. – A haladás, melyet a természettudományok általjánosan tesznek, attól függ, hogy e föld minden országában, minden nép a neki e mezőn jutott feladást megértse, s annak megfeleljen. – Az egésznek dolgozunk, de csak itt teljesíthetjük kötelességünket, s a haszon, mely működéseinkből az emberiségre háromol, attól függ, hogy saját körünkben feladásunknak eleget tegyünk.”[45]

Már 1863-ban pedig így folytatja okfejtését:

„A természettudományoknak rendkívüli emelkedése az újabb korban két nagyszerű eredményt idézett elé, mely egymással bizonyos pontig ellentétben áll.

Az első az, hogy midőn a természetben létező erőket tökéletesebben felesmervén, azokat céljainkra felhasználni tanultuk, s így az uralom, melyet az ember az anyag felett gyakorol, nagyobbá vált.

A második, hogy szüntelen az anyaggal foglalkozva, azon potenciák iránt, melyek nem anyagiak, érdekünket elvesztettük, s így az anyagnak nagyobb mértékben szolgái vagyunk, mint talán valaha.

Ki tagadhatja, hogy a természettudományokban tett haladás következései között csak az előbbit mondhatjuk jótékonynak.”[46]

Eötvös József nagy érdeklődéssel figyelte fia szellemi fejlődését, melyet a maga választotta nevelőkön keresztül céltudatosan irányított. 1864. szeptember 3-án, az e napon betöltött ötvenkettedik születésnapjáról is megemlékezve írja: „Ma adtam először 150 frtot fiamnak, ki holnapután geologicus utazásra megy. Ha gyermekeimre nézek, elfeledek minden keserűséget, melyet életemben találtam; de látni fogom-e Őket felnőve boldogan?”[47] Majd a viszontlátás feletti boldogságát is megörökíti: – Svábhegy, szeptember 28. „Ma jött meg fiam utazásából. Flegler, ki éppen nálam volt s a gyermekek véghetlen örömét látta, melyel [sic] testvéreket fogadták, mondta, hogy boldog apa vagyok s neki igaza van.”[48]

Ezen felvidéki „mineralógiai” tudományos utazáson a szakma későbbi kiválósága, Krenner Sándor (1839–1920) ásványkutató vezette, kit nevelő tanárául fogadtak a szülők, s egy másik, korábbi nevelője, Kelety Gusztáv ment még vele. Útjukon Vác mellett elhaladva, a Naszályt is említi Loránd sötétzöld vászonkötésű jegyzetkönyvecskébe följegyzett, ekkor még igen részletes földrajzi leírásokat tartalmazó naplójában; Losonc és Tiszolc közt a zlatnói üveghutát is fölkeresték, Murány várát is megnézik, Kapsdorf, azaz Káposztafalva, a mai Hrabušice környékén kirándulnak, majd Schmecks, vagyis Tátrafüred következik, s Alsó-Kubin mellett Árva várát is megcsodálják. Beszterce-, Selmec- és Körmöcbánya sem maradhat el. Gyakorlatilag bejárják a Gömör-Szepesi-Érchegység és az Alacsony-Tátra egy részét. Napról napra följegyzi a barométer állását s a hőmérsékletet: például a Garam forrásánál a víz hőmérséklete 1864. szept. 11-én reggel 9-kor 6,4, a levegőé 15,3.[49] Másik útitársa, Kelety (korábban Klette) Gusztáv, a későbbi festőművész közben még mint tudományos fordító is kitűnt, Helmholtznak a képírásról optikai szempontból tartott előadását fordította le.[50]

Egyik alkalommal, 1866-ban Svájcban, mint majd Tirolban is, Lorándot Markusovszkyékkal – Markusovszky Lajossal (1815–1893) és feleségével, a Zalaegerszegre való Kis Zsófiával – hozza össze a véletlen, kik nagy sajnálatára épp előttük járták meg a Piz Languard-ot.[51] Markusovszky Lajos, a közismert orvos, többek közt az Orvosi Hetilap alapítója és tulajdonosa, nyarait maga is részben tudományos utakkal töltötte, közben majd’ mindig két-három hetet az Alpokban töltött. Mint az Eötvös és a Trefort család háziorvosa, jól ismerte Eötvöséket, kik barátjuknak tekintették. – Itt jegyezzük meg, Loránd nagybátyjának, azaz Eötvös József sógorának, Trefort Ágostonnak (1817–1888) az édesapja, Trefort Ignác (1770–1831) is orvos volt, méghozzá neves sebész és Zemplén vármegye tisztiorvosa.

Köztudott, hogy Markusovszky biztatására – és hosszas baráti unszolásra – írja meg végül Semmelweis Ignác (1815–1893) a nők védelmében, a gyermekágyi láz elkerülését szolgáló fertőtlenítési eljárást az Orvosi Hetilap hasábjain. Markusovszky korábban Görgei Artúr (1818–1916) fejsebét kezelte, Lumniczer Sándortól (1821–1892) átvéve e terhes feladatot, s egész Klagenfurtig kísérte, s többször is meglátogatta, s élete végéig szoros barátságba kerültek, melyben része volt mindkettőjük evangélikus hitének is.

Majd Loránd 1869. augusztus 5-től szeptember 2-ig tartó tiroli útja következik, erre a kirándulásra barátjával, Inkey Bélával (1847–1921), aki geológus lett, kelt útnak. A Königsbergből küldött néhány levelében tervezett svájci útja végül ide vezetett.[52] Barangolásuk során többek közt 18-án a Gross-Glocknert, 25-én a Gross-Venedigert mászták meg. Loránd útitársáról, barátjáról – mint a korra is jellemző természettudományos szerepvállalást – idézzük Pálfy Móric (1871–1930) megemlékező szavait: „A vagyonos földbirtokos, akinek módjában lett volna az élvezetek poharát fenékig üríteni, egész életében igénytelenül és egyszerűen élt s élvezetét az önként vállalt vagy a sorstól részére kiszabott munkában lelte. Azt hiszem, hogy legtöbb gyönyörűségét utazásaiban találta.”[53]

Eötvös Lorándnak a kémia iránti szeretete, s ennek továbbtanulása a híres heidelbergi egyetemen egyértelműen az egyik leghíresebb s legsikeresebb magyar vegyésznek, Than Károlynak volt köszönhető. Végül részben ő beszélte rá Eötvös Józsefet, hogy fia a jog helyett a természettudományt választhassa. Bár annyira azért, ahogy azt Eötvös József természettudományok iránti érdeklődéséből is láttuk, ez a rábeszélés nem lehetett túl nehéz.

Than egy ideig Heidelbergben Bunsen asszisztense volt 1858–1859-ben. S Eötvös barátja is, Lengyel Béla (1844–1913), a későbbi egyetemi tanár, akadémikus pedig a budapesti egyetem kémia szakán végzett, majd Than Károly tanársegédje lett, de 1868-ban külföldi tanulmányútja során Bunsen és Helmholtz mellett dolgozott, s itt szerezte meg a doktorátust is.[54] Eötvös és Lengyel neve együtt is szerepel, mégpedig Than egyik dolgozatában. A szénéleg-kénegről írt tanulmányát ezzel fejezi be:

„Végre köszönetemet fejezem ki b. Eötvös Loránd és Lengyel Béla uraknak azon szíves fáradozásukért, mellyel a kísérletek kivitelében segítségemre voltak, és a mely lehetővé tette, hogy számos foglalatosságaim daczára e vizsgálatok rövid idő alatt eszközöltettek.”[55]

Eötvös Loránd 1868. április 3-ával kezdődőleg Than Károllyal és Lengyel Bélával is kisebb utazást tesz, Siklós várát is megörökíti, lerajzolja naplójában. A napló tele van kémiai feladatokkal, kérdésekkel, megjegyzésekkel.[56]

Eötvös Loránd is tehát Heidelbergbe ment, eredetileg kémiát tanulni Bunsentől, Kirchhofftól és Helmholtz-tól, három, azóta is világhírű természettudóstól. Helmholtz még Max Planckot (1858–1947), a kvantummechanika későbbi megalapozóját is tanította, igaz, már Berlinben. Kirchhoff másik híres magyar tanítványa Heller Ágost (1843–1902) volt, a későbbi fizikus, tudománytörténész. Eötvös geológiát Gustav von Leonhard (1816–1878) professzornál hallgatott.

Robert Wilhelm Bunsen hazai népszerűségére jellemző, hogy már 1858. december 16-án kültagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia, míg másik két tanártársát, Hermann Ludwig von Helmholtzot és Gustav Robert Kirchoffot, bár egy napon, de csak 1872. május 24-én.[57] – Bunsen megválasztásakor Eötvös József még csak alelnök, akkori szóhasználattal „másodelölülő”, igazgató tag volt, elnök gróf Dessewffy Emil halálát követően, 1866-tól, szintén haláláig. Bunsen tanítványai, munkatársai közt szép számmal akadnak jeles magyar természettudósok. Most csak Eötvös Loránd közelebbi kortársait emeljük ki: Schuller Alajos (1845–1920) fizikus, kémikus műegyetemi tanár a pesti egyetem elvégzése után 18770–72-ig képezte tovább magát Heidelbergben, eközben Kirchoff tanársegédje volt. Wartha Vince (1844–1914), ki a zürichi egyetemen tanult, majd Bunsennél doktorált 1865-ben, Szily Kálmán pedig egy félévet hallgatta a másik jeles tudós, Bunsen kiváló kollégája, Kichhoff előadásait 1865 első félévében.

Eötvös Loránd később mindegyikükkel szorosabb kapcsolatban állt, több egyesületben is együttműködtek. Bunsen tanítványa, munkatársa, Than így emlékezik rá:

„Hazánkfiai közül is sokan nála nyerték kiképeztetésüket a chemiában, így saját magam, Eötvös, Lengyel, Szily, Wartha, Schüller, Hoffmann Károly, Fabinyi, Bosvay, Hidegh Kálmán, Kubacska, Reichenhaller és többen mások is. Velünk szemben különös jóakaratot tanúsított és bátran mondhatjuk, hogy befolyása a természettudományok fejlesztésére és elterjesztésére hazánkban a legáldásosabb volt.”[58]

Hazai hatására is jó példa, hogy Eötvös Loránd tehát többek közt Heidelbergben Bunsennél vehetett részt üvegtechnikai gyakorlatokon, hogy aztán itthon, a budapesti egyetemen, az elméleti fizika épületében az ő javaslatára jöhessen létre Kiss Károly (1858–1914) vezetésével az első üvegtechnikai intézet. Kisst még 1882-ben Than Károly, mint az I. chemiai intézet igazgatója, asszisztensnek vette maga mellé, hogy előbb a gyógyszerészek laboratóriumi dolgozatainál, majd később a rendes előadásoknál segédkezzen. Látva Than a kémiai, fizikai üvegeszközök szerkesztésében való ügyességét, külföldi, elsődlegesen taneszközkészítő üvegtechnikai műhelyekbe küldte továbbképzésre. 1886-ban Than és Eötvös javaslatára Trefort, az akkori miniszter a budapesti egyetem kebelében működő üvegtechnikai laboratóriumot állíttatott fel, berendezésével és vezetésével Kiss Károlyt bízta meg. Ő volt az első, ki rendszeres vizsgálatokra állandó röntgenlaboratóriumot szerelt föl.[59]

Eötvös természettudományos, pontosabban a mineralógia, geológia iránti érdeklődését egyik nevelőjétől, ahogy otthon kedvesen hívták, a „kis Krennertől” is kaphatta, ki több „geologicus” utazást tett vele, az első jelentősebbet még 1864-ben a Felvidékre. De tudományos pályaválasztásának egyengetői között találjuk Petzval József (1807–1891) cipszer, mérnök-matematikust is, és Kondor Gusztáv (1825–1897) csillagász, geodétát, majd alighanem a legjelentősebbet, Jedlik Ányos (1800–1895) bencés természettudóst, aki már az egyetemen nevelgette a még kissé csapongó Eötvöst igazi, elmélyült tudóssá.[60]

Fizikusi, hegymászói alkatát pedig egyik nagy példaképétől, John Tyndalltól, a híres angol fizikustól nyerte, kinek egyik hegymászó írását is lefordította. Fizikusként Franz Neumann (1798–1895) königsbergi professzor is hatott rá, aki emellett minerológiával is foglalkozott, s aki korábban nem kisebb tudós tanára volt, mint Kirchhoffé. Eötvösék szintén szorosabb kapcsolatban álltak Kirchhoff-fal, Loránd egyik, 1868. február 24-én kelt levelében számolt be édesapjának, hogy „Tegnap Kirchhoff-nál ebédeltem.”[61] A Habsburg Monarchia egyik miniszterét sokra tartották még Heidelbergben is, de ezek az ismeretségek, mint már szó volt róla, jóval korábbiak, és mélyebben gyökereznek. Ugyanebben a levelében írja Loránd, kissé gunyorosan, ami viszont témánk szempontunkból is érdekes adalék: „Volt-e Lónyay Menyus nálatok? s megnyitotta-e rendesen hallgatag ajkait Heidelberg dicsőítésére?” Lónyay református volt, ezért is emlegethette annyit a reformátusok híres kátéjának városát.

Hogy a családi, rokoni, baráti kapcsolatrendszerek, és a modern szóhasználattal élve a „gyenge kapcsolatok” hogyan működtek, jó példa erre Eötvös József következő néhány sora, melyet fiához intézett 1869. november 20-án kelt levelében:

„Igen köszönni fogom, ha azokra, kiknél heidelbergi hontársaid között talentumot és iparkodást találsz, figyelmeztetsz. Magyar közoktatási miniszter a talentum, főképp a haszonvehető talentumoknak nagy szükségét érzi, és én valóban nem tudom sokszor, honnan szerezzem a tanerőket azon intézetekhez, melyeket alapítok. – Elképzelheted, hogy a recurrensek nem hiányoznak, azonban igen sokszor fordul elé az eset, hogy olyanok kérnek tanárságot, kik még arra sem lennének képesek, hogy az illető tudományt tanulják, mert még ehhez is nélkülözik a szükséges előismereteket. – Krennert kineveztem, s így máris legalább tűrhető állapotba helyeztem őt. Ha, mint reménylem, a Múzeum organizációját még 1870-ben kiviszem, a fizetések is javulni fognak, s így jövőjéről gondoskodva van.”[62]

Ugyanebben a levelében ad pontos meghatározást lelki alkatukról, jó tanácsot a barátok és a társaság fontosságáról. Mindezt a ma embere is méltán, s még inkább megszívlelendőnek találhatja:

„Igen helyeslem, hogy kollégiumaid választásában mérséklettel éltél. A tudományból, mint mindenből, csak annyi válik hasznunkra, amennyit nagy megerőltetésünk nélkül kezelhetünk, s ki ennél többet gyűjt, az lexikont vagy kompilációt írhat, de a tudományt nem fogja előbbre vinni. – Azonkívül a doktorátus is sok idődet fogja igénybe venni, s igen kívánatos, hogy a társaságtól se szigeteld el magadat. Mi Eötvösök úgyis kissé búvó természetűek vagyunk, ez családi hibánk, s azért olyan, melytől őrizkednünk kell. – A társalgás is szokás dolga, s ki magát izolálja, végre elijed, mennyire magányosan áll, s mint a szentírás mondja: nem jó az embernek magának lenni. Ha a társaságnak nem volna más haszna, mint az, hogy bohócságait látva, néha nevethetünk, már az is megérdemli azon kisebb áldozatokat, melyeket a szociális élet az egyestől kíván. E részben is, mint mindenben, magamat hozhatom fel például, ki ifjú erőmnek érzetében sokaknak közeledését elutasítottam, sőt már létező összeköttetéseket széttéptem, hogy annál szabadabban haladhassak, s ki ezt nemcsak most, de már évek óta sajnálom. – Az élet későbbi szakaiban senki barátot nem szerez magának, legfeljebb, ha a jó ismeretségig jutunk viszonyainkkal; minden évvel ritkul körünk, mindég magányosabban érezzük magunkat, s mi ifjú napjainkban mindezt pótolá, képzeletünk s nagy feltételeink, melyek akkor egyszersmind nagy reményeink voltak, eltűnnek az ifjúsággal, s vágyódunk társaság után, de elfelejtettünk benne mozogni, s azért rosszul is érezzük magunkat körében. Hajlamaid e tekintetben nagyon hasonlítanak az enyimekhez, s vigyáznod kell, hogy következéseit kikerüljed.”[63]

Később mindezeket, úgy tűnik, legalábbis részben megfogadta Eötvös Loránd, s valóban első ellenszenvét legyőzve szoros kapcsolatba került korábbi heidelbergi diáktársával, König Gyula matematikussal,[64] több fórumon is sikeres volt az együttműködésük. S ahogy korábbi nevelőjét, Krenner József Sándort is felkarolta az édesapa, ki nem egyszer hallgatott fia tanácsára, s adott a véleményére, ajánlotta később nagybátyjának, azaz Eötvös József sógorának, Trefort Ágostonnak, az immár „közoktatási” miniszternek (1872–1888) kedves tanársegédjét, a kiváló fizikust, Bartoniek Gézát a miniszternek, levelében ugyanakkor óva int egy bizonyos Akin kinevezésétől.

Már korábban, 1868. december 20-án kelt, fiához írt levelében Eötvös József is lerántja róla a leplet:

„Akin itt az Akadémiában szemtelenkedett. Ugyanezt tette Bécsben, hol ahelyett, hogy magát tudományos előadás által docensnek habilitálja, Bunsen és Kirchhoff ellen tartott előadást. – […] Ezen ember itt azonban főképp […] a zsurnalisztikánál pártfogókat talál. Bizonyságul képességére nézve mindig az Akadémiában Faradayról tartott előadása hozatik fel. Emlékszem, hogy egyszer mondád, hogy Akinnek ezen előadása fordítás, és hogy te annak originálisát (mely, nem emlékszem, francia vagy angol lapban jelent meg) – ismered. Igen leköteleznél, és valóban jó szolgálatot tennél, ha megírnád, hol jelent meg Faraday azon biográfiája, melyet Akin nagyrészt lefordított. Ha a füzet Heidelbergben kapható, szeretném, ha mindjárt elküldenéd, azonban írd meg csak pontosan a folyóiratot és időt, melyben az megjelent.”[65]

Akin Károly (1830–1893) 1867. december 2-án tartott előadást az Akadémián, melynek témája Michael Faraday angol fizikus és kémikus, a Royal Society tagja volt.[66] Az Eötvös József kérte mű talán John Tyndall brit fizikus – aki ugyancsak a Royal Society tagja volt – Faraday-ről írt munkája[67] volt, amelyet Helmholtz fordított németre. [68]

Eötvös Loránd apja nyomdokain haladva tehát 1883. december 23-án írja nagybátyjának, Trefortnak, de most mint a tanár a miniszternek:

„Kedves Trefort bácsi!

Asszisztenseim egyikét, Bartoniek Gézát bátorkodom figyelmedbe ajánlani. Csak azért teszem azt, mert kötelességem azt tenni, hiszen tudom, hogy szavamra nem sokat adsz, legalább az újabb ministeri leiratok értelmében az egyetemi tanárok, s különösen a természettudományok tanárai feladatukhoz nem méltó dolgokkal foglalkozzanak, s csak arra jók, hogy a pesti egyetem látogatottságát fokozva tandíjzsarolásokat kövessen el. A jelen esetben mégis kiteszem magamat annak, hogy szavam e tárgyban competensebb tekintélyek nyilatkozatai ellenében figyelemre ne méltassék, mert ha az egyetem jobb tanulóinak egyáltalában nem lesz kilátása állami alkalmazásra, akkor akár legjobb volna az egyetemet bezárni, vagy legalább minket elmozdítani.

E szavakból keserűséget olvasol, de ne csudáld, mert az olyan ember, mint én, aki egész életét egy egyetlen kártyára tette fel, s akinek egyetlen célja az volt, s az lesz, hogy az egyetemi tanár tekintélyét buzgósága által emelni törekedjék, az olyan ember keserű lesz, ha látja, hogy azok mocskolják, akiktől épen az ellenkezőjét várta.”[69]

Majd a lényegre térve mondja:

„A budapesti gyakorlóiskolán (melyet Mintagimnáziumnak is neveznek) Luther matematika és fizika-tanárnak bekövetkezendő más elhelyezése által tanszéke megürül. Elsősorban ez az állomás az, amelyre Bartonieket ajánlom, mint olyan embert, ki nálam négy éven át asszisztens volt, s meggyőződésem szerint igen sokat tanult, s rendkívüli szorgalma és tudományos törekvése mellett még sokat fog tenni, ha a fővárosban marad, ilyen ember az, akiből esetleg még egyetemi tanár is válhatik, s ilyenre lesz szükség, ha 3. egyetem lesz.”[70]

Bartoniek Géza (1854–1930) kerületi állami polgári tanítóképző intézet rendes tanára lett. Bartoniek végül az Eötvös Loránd rövid minisztersége idején, 1895-ben alapított – s utódja, Wlassics Gyula (1852–1937) minisztersége alatt megvalósuló – Eötvös József Collegium megszervezője, majd első igazgatója lett, természetesen Eötvös Loránd javaslatára.

Lutter Ferdinánd (Nándor) (1820–1891) piarista tanár, matematikus pedig a modern magyar közoktatás egyik kidolgozója volt, az Országos Közoktatási Tanács tagja. 1867-ben Eötvös József Zürichbe küldte az ottani közoktatás tanulmányozására. Eötvös Loránd tanulmányai idején, 1858–1861 között főgimnáziumi igazgató Pesten, az Akadémia levelező tagja.[71]

Mindezek a hatások, kapcsolatrendszerek, összefüggések is azt bizonyítják, hogy a kellően beosztott idő, a jól megszervezett tanulás azért sokszor elnyeri méltó jutalmát. Eötvös József fiából, apja minden aggodalma mellett igazi nagy tudós, sőt tanár lett, az Akadémia tagja s elnöke 16 éven át, s mint szakvéleményt adó, hozzáértő pedagógus, később mint művelődéspolitikus is kivette a részét a magyar tanügy fejlesztésében is.

Ahogy az általa alapított Eötvös Collegium kurátoraként mondta már élete alkonyán a fényes vizsgaeredmények fölötti örömében:

„Látják, ez a jól berendezett tanulással szerzett tudásnak eredménye: az nem felejtődik olyan könnyen, mint a »készülés« hevenyészve összehányt adathalmaza.”[72]

Források és irodalom

Akin Károly (1867): Faraday Mihály. Értekezések a Természettudományi Osztály köréből. Olvastatott az 1867-diki decz. 2-dikai ülésben. Pest, Eggenberger Ferdinánd. http://real-eod.mtak.hu/1876/1/ErtekTermtudKorebol_01_10.pdf

Bényei Miklós (1996): Eötvös József könyvei és eszméi. Debrecen, Csokonai Kiadó. https://mek.oszk.hu/03100/03176/03176.pdf

Csengeryné Nagy Zsuzsa (1970): Eötvös Loránd és Kelety Gusztáv kapcsolata. In: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1. MNG, Budapest. 188–194.

Darwin, George Howard (1904): A tengerjárás és rokontünemények naprendszerünkben. Fordította Kövesligety Radó. Az eredetivel összehasonlította Dr. B. Eötvös Loránd. Budapest, K. M. Természettudományi Társulat.

Eötvös József (1857): A hazai sportról (Levél Bérczy Károly szerkesztőhez). In: Eötvös József (1976): Kultúra és nevelés. Összegyűjt. és szerk. Mezei Márta. Budapest, Magyar Helikon. https://mek.oszk.hu/06300/06330/06330.pdf

Eötvös József (1976): Levelek. Szerk. és ford. Oltványi Ambrus. Budapest, Magyar Helikon. https://mek.oszk.hu/05400/05480/05480.htm

Eötvös József (1978): Naplójegyzetek. 1870. augusztus [6]-tól kezdve 1870. november 30-ig. Közzéteszi és jegyz.: Czegle Imre. Történelmi Szemle. 21. 2. 364–411. https://tti.abtk.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz1978_2/eotvos.pdf

Eötvös József, Báró (1941): Naplójegyzetek, gondolatok. 1864–1868. Közzéteszi, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. Budapest, M. Tud. Akadémia.

Eötvös József (1866): Nevelés. 1866. augusztus 18. In: Eötvös József (1977): Vallomások és gondolatok. Összegyűjt. és szerk. Bényei Miklós. Budapest, Magyar Helikon. 699–701. https://mek.oszk.hu/05200/05249/05249.pdf

Eötvös Loránd. In: Wikipedia. https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_Lor%C3%A1nd

Eötvös Loránd 1868 októberével kezdődő naplója „Fekete notesz” – Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) Geofizikai Szakkönyvtár

Eötvös [1964] Loránd, a tudós és művelődéspolitikus írásaiból. S. a r. Környei Elek. Budapest, Gondolat.

Eötvös Loránd (2020): Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával. Budapest, Unicus Műhely.

Eötvös Loránd Berzeviczy Alberthez, 1913. június 7. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár, Levelestár.

Eötvös Loránd (1872): A Jungfrau megmászása. Tyndall ’Hours of exercise in the Alps’ című munkájából. Természettudományi Közlöny. 4. 38. 383–389. https://adt.arcanum.com/en/view/TermtudKozl_1872/?pg=390&layout=s

Eötvös Loránd naplója. „Apr. 3. Than és Lengyellel utazás Siklósra.” [1868] MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Ms 5097/46. http://real-ms.mtak.hu/24173/1/Ms_5097_46.pdf

Falk Miksa (1903): Kor- és jellemrajzok. Bev. Wekerle Sándor. S. a. r. Falk Ernő. Budapest, Révai Testvérek.

Fekete Gézáné (1975): A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–1973. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára.

Helmholtz, H. (1878): A képírásról optikai szempontból, Berlinben, Düsseldorfban és Kölnben tartott előadások átdolgozása, fordította Keleti Gusztáv; az eredetivel összehasonlította Szily Kálmán. In: Népszerű természettudományi előadások. Faraday, Helmholtz és Pettenkofer munkáiból. Déri Miksa, Hoitsy Pál, Keleti Gusztáv és Sajóhelyi Frigyes. (1878) Budapest, Természettudományi Társulat. 219–266.

Helmholtz, Hermann (1874): Népszerű előadások. Fordították B. Eötvös Loránd és Jendrassik Jenő. Budapest, Természettudományi Társulat. http://real-eod.mtak.hu/7921/1/Tmtan_O_115_001037092.pdf

Hospice du Grand-Saint-Bernard. CH – 1946 BOURG-ST-PIERRE. Gastbuch No 2866/9 Seite 19 és No 2866/17 Seite 314.

A kegyes [1865] tanítórendiek pesti nagy gymnasiumába járó ifjuságnak érdem szerénti osztályozása 1864/5-iki tanév második félévében. Pest, Emich Gusztáv.

-e- [Keleti Károly] (1878): Tíz év egy vasárnapi puskás életéből. Vadász- és Verseny-lap, 22. 156–157., 23. 166-167. https://library.hungaricana.hu/hu/view/VadaszEsVersenylap_1878/?pg=156&layout=s

Kincses Károly (1992): Rosti Pál 1830–1874. Az Úti jegyzetek Amerikából hasonmás kiadásához. Budapest, Balassi Kiadó.

Kis Domokos Dániel (1998): A csúcson. A hegyek szerelmese – báró Eötvös Loránd. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

Kubbinga, Henk [2020]: Roland Eötvös Dokumenten Universitätsarchiv Heidelberg. [online] https://media.eotvos100.hu/mediagyujtemeny/other/Eotvos-Roland-Doktorarbeit-Heidelberg-Januar-2020.pdf

Mayer Farkas (2010): Tanította-e Jedlik Eötvös Lorándot? In: Mayer Farkas: Epizódok Jedlik Ányos életéből. Budapest, Jedlik Ányos Társaság. Magyar Szabadalmi Hivatal (Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei 62.) 61–62.

Pálfy Móric (1924): Inkey Béla l. tag emlékezete. Budapest, Akadémia. (Akadémiai emlékbeszédek. XVII. k. 10.)

Papp Gábor (2019): „... hálás tanítványa, Loránd” – Eötvös Loránd és Krenner József barátságáról. Annales Musei Historico-Naturalis Hungarici, 111. 61–77.http://publication.nhmus.hu/pdf/annHNHM/Annals_HNHM_2019_Vol_111_61.pdf

Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti gimnázium levéltára, Anyakönyvek és az értesítőkben: Tudósítvány a pesti kegyes tanítórendi nagy gymnasiumrol a vonatkozó években.

Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára. Budapesti Gimnázium iratai = III. 9. a. Érettségi 1861-66. FOR G-2, 5. Eötvös Loránd bizonyítványa 1864/65. júl.

Plósz Katalin (1992): Eötvös Loránd elveszettnek hitt levelei. Fizikai Szemle. 42. 2. 41–51. http://real-j.mtak.hu/7126/1/FizikaiSzemle_1992.pdf

Radnai Gyula (1991): Az Eötvös-korszak. Fizikai Szemle, 41. 10. https://epa.oszk.hu/00300/00342/00025/rgy9110.html

Radnai Gyula (1984): Vajon ki volt Antolik Károly? Fizikai Szemle, 34. 6. 220–221. http://fizikaiszemle.hu/archivum/fsz8406/radnaiantolik8406.html

Rosti Pál (1861): Uti emlékezetek Amerikából. Pest, Heckenast.

Szinnyei József (1891–1914): Magyar írók élete és munkái. I–XIV k. Budapest, Hornyánszky.

Sághelyi Lajos (1938): A magyar üvegesipar története. Budapest, Budapesti Üvegesek Iparegyesülete. 1938.

Tar Attila Szilárd (2007): Magyar–német felsőoktatási kapcsolatok és kölcsönhatások a 18–19. században. [Doktori (PhD) disszertáció]. Budapest, ELTE BTK. http://doktori.btk.elte.hu/hist/tar/disszert.pdf

Than Károly (1901): Bunsen Róbert k. t. emlékezete. In: Emlékbeszédek a M. Tud. Akadémia tagjai felett. Szerkeszti a főtitkár. X. k. [1899–1901]. (1901) Budapest, Magyar Tudományos Akadémia. 1–33. http://real-j.mtak.hu/641/1/EMLEKBESZ_010_1899_1901.pdf

Than Károly (1871): Az egyetem új vegytani intézete. Természettudományi Közlöny. 3. 27. 425–431. http://real-j.mtak.hu/6566/1/TermtudKozl_1871.pdf

Than Károly (1867): A szénéleg-kénegről. Pest, Eggenberger Ferdinánd. (Értekezések a Természettudományi Osztály köréből. Vol. I. No. 7.) 12. http://real-eod.mtak.hu/1873/1/ErtekTermtudKorebol_01_07.pdf

Tyndall, John (1868): Faraday as a discoverer. London, Longmans, Green, and Co. https://archive.org/details/faradayasdiscove00tyndrich/page/n7/mode/2up

Tyndall, John (1870): Faraday und seine Entdeckungen. Eine Gedenksschrift von John Tyndall, Professor der Physik an der Royal Institution und der Königl. Bergwerksschule zu London. (1870) Autorisirte deutsche Übersetzung herausgegeben durch H. Helmholtz. Braunschweig, Druck und Verlag von Friedrich Vieweg und Sohn. https://gdz.sub.uni-goettingen.de/id/PPN309201888?tify={%22pages%22:[4,5],%22panX%22:1.602,%22panY%22:1.058,%22view%22:%22info%22,%22zoom%22:1.204}

Tudósítvány [1862] a pesti kegyes tanítórendi nagy gymnasiumrol 1861/62-diki tanévben. Pest, Beim J. és Kozma Vazul.

Universitätsarchiv Heidelberg, Acten der Philosophischen Facultät [...] 1. October 1869/70.Dekanat von Geh. [eimrat ?] Prof. Kirchhoff. Univ.-Archiv. III. 5a, No 99. Verhandlungen der philosophischen Facultät zu Heidelberg vom 1. October 1869 bis 1 October 1870. Decanat des Geh. [Geimrat] Hofr. [Hofrat] Kirchhoff. Roland Eötvös: Vita. Eötvös kézírása. Fol. 302–303. – A teljes dokumentumcsoport Henk Kubbinga holland tudománytörténész jóvoltából került napvilágra. http://real-ms.mtak.hu/23733/1/E%C3%B6tv%C3%B6s_cv.pdf

A latin szöveget átírta és magyarra fordította Tóth Gábor (MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye). In: Báró Eötvös Loránd-emlékév. 2019 https://media.eotvos100.hu/mediagyujtemeny/other/Eotvos_cv_lat_hun.pdf

Zolnay Károly (1875): Emlékbeszéd Reinholz Károly felett. Tartatott 1875. június 29-én. In: 1874/5-ik tanévi Tudósítás a Szentes városi hat osztályú gymnasiumi tanfolyammal egybekötött polgári fitanodáról és a két osztályú polgári leánytanodáról, megtoldva az ismétlő iskoláról szóló jelentéssel. (1875) Budapest, Athenaeum.

Under his Second Ministry the works in the field of science and education of József Eötvös are extremely important, as it is also emphasized by his friend, Károly Than, who was a prominent chemist of the age, and who also had a great influence on the young Loránd Eötvös. The establishment of the Chemistry Institute of the University was also one of these important works.

Due to his paternal interest in the natural sciences, and the infinite love of nature and the early joint alpine excursions and, of course, his paternal educational principles the son eventually exchanged the Law study for the Chemical and Physical studies at the famous University of Heidelberg, where mainly his father’s and Than’s older acquaintance Robert Bunsen took him under his wings, later he expanded his knowledge at Kirchhoff, Helmholtz, and then in Königsberg at the famous physicist Franz Ernst Neumann.

This was preceded by a well-organized teaching system, partly in the Piarist Grammar School in Pest, and partly under the guidance of home educators and through various other private lessons, one might say without regretting to spend money, time and energy.

Gusztáv Kelety, who later became a famous painter and the jurist Tamás Vécsey and especially Sándor Krenner, the future renowned mineralogist, with whom he made minor geological study trips and the father’s interest in science is also felt in his career choice and character development, in addition to the effects of the spirit of the age.

The young rhymester eventually matured into a serious physicist mastering also perseverance, train, and commitment, even with a high degree of human sensitivity.

Thus, as a child in addition to his father, later as a young man hiking the Alps, finally conquering the rock peaks of the South Tyrol Dolomites he could become a great professor of her age, and the exact expert of research and science, and an organizer of scientific life and education, even of tourism.

The establishment of the Eötvös József Collegium is also a good example of enhancing well-organized, really effective learning.

Vissza a tartalomjegyzékhez