Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Rápolthy Ágnes: ELVIS PRESLEYRŐL IS TANULNAK A KÍNAI TÖRTÉNELEMÓRÁN

Nyomtatási nézet

A kínai gyerekek rengeteget tanulnak. A mondat lassan frázissá válik, mégis, új értelmet kap, ha személyesen is meggyőződhetünk igazságtartalmáról. A Nemzeti Felsőoktatásba Belépő Vizsgára, a Kao Kaóra készülő, 19 éves Mao Hszin-zsui még európai turistaútjára is becsomagolta néhány tankönyvét. Nem akart két hetet kihagyni a tanulásból – noha akkor hivatalosan a szünidejét töltötte. Nem mellesleg jól tette, mert így mi is bepillantást kaphattunk a kínai történelemoktatásba, elsősorban az ő tankönyvein keresztül. 

Rápolthy Ágnes nyelvtanár, Budapest

____________________________________________

Kínában, Magyarországhoz hasonlóan, megkülönböztetik az alap- és a középfokú oktatást, ott mindkettő hatéves képzést jelent. A középiskolás időszakot ugyancsak két részre bontják, ezek közül az elsőt nevezhetjük alsós, a másodikat felsős középiskolás szakasznak. A kínaiak nagyjából hasonló tantárgyakat tanulnak, mint a magyar kortársaik, természetesen ezek közé tartozik a történelem is. A 13 és 18 év közötti kínai diákok minden évfolyamon tanulnak történelmet, méghozzá színvonalas, jól illusztrált, gazdag tényanyagot tartalmazó könyvekből. A felső középiskolás – 16–18 éves – tanulók hetente legalább öt-hat történelemórán vesznek részt, azaz a tantárgyra fordított időmennyiség esetükben meghaladja magyar kortársaikét. Nemcsak e tantárgy esetében ilyen magas az óraszám, hanem általában is elmondható, hogy a kínai tanulóknak több órájuk van hetente, mint a magyar diákoknak.

A magas óraszám ellenére az egyes történelmi témákat nem tanulják hosszan, nem vesznek el részletekben. Alig akad olyan téma, amellyel két-három leckénél többet foglalkoznának. Sőt, a leggyakoribb az „egy lecke, egy óra” haladási ütem. A diákoknak szinte minden tárgykör végén számot kell adniuk a tudásukról. A tanultak kikérdezése általában írásos formában történik, a szóbeli felelet ritka kivételnek számít. Az írásbeli számonkérés előnyben részesítését némileg indokolhatja a magas osztálylétszám: a tanulók létszáma gyakran negyven körüli. A történelemtanítás során kötelező olvasmányok nincsenek, ugyanakkor a tanárok szívesen veszik, ha valaki „hozzáolvas”, azaz saját érdeklődése alapján kiegészíti a tudását. A történelmet fontos tanulni, mert érettségi tantárgy, úgy, mint nálunk.

A magyar történelemoktatás az őskor bemutatásával kezdődik, s időrendben haladva dolgozza fel a tananyagot, eljutva a közelmúltban történt eseményekig. Ugyanezt az időtávot fogja át a kínai oktatás is, de a diáknak sokkal szélesebb körből, nagyobb ismeretanyagot kell elsajátítania. Közismert tény, hogy Kínáé a világ egyik legősibb civilizációja, a Sárga-folyó környékén már Krisztus előtt nyolcezer évvel kialakult a földművelő életmód. És ez már része a tananyagnak... A kínai oktatás kreativitást vár el a tanulóktól, ugyanakkor megköveteli a lexikális ismeretek elsajátítását is. Vagyis teret ad egy adott témán belül a bővebb ismeretanyag beépítésének, de pontosan kijelöli a törzsanyagot.

A középiskola felső három évfolyamán évfolyamonként kettő, összesen hat tankönyvet használnak a történelemoktatásban. A két tankönyv közül az egyiket – nevezzük alapkönyvnek – mindenkinek fel kell dolgoznia a történelemtanulmányai során. A másik tankönyv feladata, hogy kiegészítse, bővítse és más forrásokat is bemutatva szemléltesse az alapkönyvben feldolgozott törzsanyagot. A tananyag egészét a két tankönyv együtt alkotja, a kiváló tanulmányi eredmény eléréséhez és a mélyebb történelmi ismeretekhez nélkülözhetetlen mindkettő ismerete.

A vizsgálat középpontjába a 16 és 18 év közötti, érettségire készülő középiskolásoknak íródott történelemtankönyvek közül a három alapkönyvet állítottam. A történelemtanítás törzsanyagát feldolgozó három tankönyvben a „hazai” és a nemzetközi anyagok aránya körülbelül 50-50 százalék. A kínai diákok többet tanulnak, következésképpen többet is tudnak Európáról, mint mi róluk. Az általam látott könyvekben a külföld azért nem jelenti a teljes nagyvilágot: a tananyag jórészt Európáról és kis mértékben az Amerikai Egyesült Államokról szól. A felső középiskolások tankönyvei és más történelemkönyvek alapján azt az érdekességet emelhetem ki, hogy a kínaiak a magyarnál tágabban értelmezik a történelem tananyagát. Az elsajátítandó témák között van néhány olyan más ismeretkör, amelynek nevébe ugyan beilleszthető a történelem szó, de kapcsolódhatna más tantárgyhoz is. A kínai gyerekek bizonyos értelemben kultúrtörténetet, alapszinten filozófiatörténetet, vagy tudománytörténetet is tanulnak a történelemórákon.

A három tankönyvben a tananyag tárgyalása áttekinthető és logikus. Kifejezetten tanulóbarát, hogy a leckék elején röviden összefoglalják a lényeget. Ez a vázlatát is adhatja az adott résznek, azon végighaladva, megfelelően kibővítve „felmondható” az anyag. A leckék a téma részletes tárgyalása mellett általában tartalmaznak egy kiegészítő jellegű külön részt, mely a téma iránt mélyebben érdeklődőknek szól. Ennek a résznek a címét körülbelül így fordíthatnánk: Hozzátartozik még.

A három könyv jól elkülöníthető tematikailag. Magyarországon az őskortól négy év alatt jutunk el a jelenig, a kínaiak viszont minden évben több évezreden haladnak át, különböző témákra összpontosítva. Az első könyv a „klasszikus” történelemmel foglalkozik, az itt feldolgozott témák szinte mindegyike helyet kaphatna a mi rendszerünk szerint készített történelemkönyvben is. (Természetesen a külföldieket meghagyva, a kínai témák helyett a magyar megfelelőt választva.) Ugyanakkor óriási időbeni ugrások jellemzik a tankönyv tematikáját.[1]

Az első lecke feldolgozza a Krisztus előtti 23. században hatalomra került Hszia-dinasztia történetét, és az azt követő Sang-, illetve Csou-dinasztia históriáját. A következő leckék már a Csin-, aztán a Kubiláj kán[2] által alapított Jüan-dinasztiáról szólnak; az utóbbi esetében, időben már a tatárjárás utáni években vagyunk. A negyedik lecke is kínai témájú, két olyan híres dinasztia hosszú történetét tömöríti egybe, mint a Ming és a Csing. Az előbbi 276, utóbbi 268 évig volt hatalmon; nem lehet könnyű röviden összefoglalni az 1368-tól a Kínai Köztársaság 1912-es kikiáltásáig tartó több mint fél évezredet.

A diákok az ezt követő leckével ismét jócskán visszamennek az időben, ismerkednek a világtörténelemmel. Az ókori Görögország és Róma politikai rendszerét tanulják, megismerik az athéni demokráciát. Belekóstolnak a mai jogrendszerek alapjául szolgáló római jog alapjaiba – igaz, ez tényleg csak „kóstoló”, hiszen két lecke alatt feldolgozzák ezt az időszakot.

Érdekes, hogy ebben az évben kimaradt a tananyagból az európai országok történelemoktatásában kifejezetten hangsúlyos középkor, a hetedik leckénél már az újkornál, az angol alkotmányos monarchiánál tartanak. Foglalkoznak az Egyesült Államok létrejöttével, rögtön utána visszaugranak Európába, hogy megismerkedjenek a kontinens nyugati felén kialakult kapitalista rend térhódításával, megszilárdulásával.

Érintőlegesen a magyar történelemoktatásnak is része az ópiumháborúk időszaka. Kínában részletesebben foglalkoznak ezzel – még ha a történelmüknek nem is éppen sikerfejezete –, mert jelentősen hozzájárult egy történelmi korszak lezárásához, a Csing-dinasztia bukásához. Ugyanerre az időszakra esnek a következő leckék témái is, mint például a Tajping-felkelés. Ez utóbbi a XIX. század közepének nálunk kevéssé ismert, ugyanakkor nagyon érdekes eseménysora.

A 12. leckénél jut el a tankönyv a XIX. és a XX. század fordulójához, az első kínai-japán háborúhoz, majd a vucsangi felkeléshez, amelynek eredményeként megszületett a Kínai Köztársaság. A 14. leckénél érkezünk a polgárháborúhoz, a köztársasági kormánypárt, a Kuomintang[3] és a kínai Kommunista Párt közötti mély konfliktushoz. Ezután a második kínai-japán háborúi következik, amely korábban kezdődött, mint a második világháború, majd annak részévé vált. A tananyag Kína japánellenes háborújára helyezi hangsúlyt. A negyedik nagy fejezet az úgynevezett felszabadító háborúval zárul, amelynek végén Mao Ce-tung[4] 1949. október elsején kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot.

A tankönyv következő nagy fejezete a szocialista rendszer taglalásával, a tudományos szocializmus elméletével foglalkozik. Kitér a marxizmusra, illetve a Lenin vezette, 1917-es orosz forradalomra (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom elnevezést használják). A lezárás inkább az elméleté, mint a konkrét történelmi események taglalásáé, megismerhető belőle az elmúlt bő hat és fél évtized politikai konstrukciója, az ottani kifejezéssel élve a demokratikus politikai felépítés, sőt, a tanagyag kitér az újraegyesítésre is. Hongkong és Makaó visszacsatolása Teng Hsziao-ping,[5] az akkori, első számú vezető a nyolcvanas évek közepén megfogalmazott „egy ország, két rendszer” tézisének eredménye.

Külön leckékben foglalkoznak a kínai tanulók akár aktuálpolitikai kérdéseknek is nevezhető témákkal, mint az új kínai diplomácia kora (ennek kiindulását ismét Teng Hsziao-ping működéséhez, a hetvenes évek végén az Egyesült Államokkal, 1984-ben Nagy-Britanniával kötött megállapodásához köthetjük), a kétpólusú világ taglalása, illetve annak több pólusúvá bővülése.

Ennek a tankönyvnek (is) érdekes, bár elnagyolt része a függelék, amelyben a kronológiai táblázatok és szószedet található. A szószedetben a legfontosabb külföldi nevek és szavak, illetve kifejezések olvashatók többnyire angol írásmódban és kínai átírásban. Ez segít a külföldi források és szakirodalom szóhasználatának megismerésében és további információk keresésében.

A második könyv a gazdaságot állítja a központba, s annak alapján mutatja be a társadalmak fejlődését. Itt még inkább jellemzőek a hatalmas időbeli ugrások, hiszen az első leckében még az ősi mezőgazdaságot tárgyalja – ugyanakkor a fejlett jelzőt a címbe építve azonnal jelzi, hogy az első könyvvel ellentétben nem megy vissza a Krisztus előtti 6. évezredbe, amikor Kína egy részén már létezett bizonyosfajta primitív földművelés. A második lecke az ősi kézművességgel foglalkozik, itt már megjelenik az edény-, a fegyver- vagy akár a ruhakészítés, hogy csak néhányat emeljek ki. Ezután következik a korai kereskedelem taglalása, majd a negyedik leckében eljutnak az ókor gazdaságpolitikájához.

Akárcsak az első könyvben, itt is nagy ugrás következik az időben, hiszen a második fejezet nyitányául is szolgáló ötödik lecke már a tőkés világpiaci rend kialakulását ismerteti. Említést tesz új kereskedelmi útvonalak létrejöttéről, illetve ezt követően tárgyalja a gyarmatbirodalmak megszületését, az ebből a szempontból legerősebb, legnagyobb európai országok terjeszkedését.

A következő két lecke akár a magyar tankönyvekből is kerülhetne a kínaiba, hiszen mindkét országban foglalkoznak a diákok az ipari forradalmakkal. Az első értelemszerűen a XVIII–XIX. század történéseivel, újításaival foglalkozik, kiemelve ennek az időszaknak a „szülötteit”, például James Watt gőzgépét és az úgynevezett fonó Jennyt. A következő rész már a második ipari forradalom kialakulásának okait, illetve hatását elemzi. A (részben gazdaság-) történelem tanulásában így a diákok ekkorra eljutnak a XX. századig.

A kínai tanulók ezután nem váltanak korszakot, hanem saját országukról tanulnak bővebben. Olyan érdekes kérdéseket boncolgatnak – ismét csak elsősorban gazdasági szemüvegen keresztül – mint a modern Kína gazdasági szerkezete vagy a két világháború közötti időre eső „kínai nemzeti kapitalizmus” korszaka.

A tankönyvszerkesztők ebben az esetben sajátos megoldást választottak, hiszen folytatják a XX. századi történések ismertetését a Kínai Népköztársaság megalapítását követő időszak elemzésével. Tárgyalják a kommunista hatalomátvétel utáni első időszakot, amelyben érintik az ötvenes évek nagy léptékű iparosítását, a mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek, más néven kommunák kialakítását – ami által a többségben lévő, önellátó kistermelők magántulajdonát felváltotta a társadalmi tulajdon. Fontos a következő lecke is, mert azt a meghatározó folyamatot mutatja be, hogyan alakult át a hetvenes évek végén a szovjet típusú tervgazdálkodás az ún. szocialista piacgazdasággá. Ennek eredményeként lett a kínai a világ leggyorsabban fejlődő gazdasága, amely a legtöbb mutató szerint ma már az Egyesült Államok mögött a világ második legnagyobb gazdasága.

A hetvenes évek nyitását követően újabb lépés volt a (külön leckében tárgyalt) további modernizálás, amely méginkább gyorsította a kínai gazdasági élet fejlődését. A következő néhány fejezet már a jelennel foglalkozik – ami még egyáltalán nem történelem –, tárgyalva a járműiparban vagy a tömegkommunikációs eszközök világában elért fejlődést is.

A tankönyvszerzők ezután ismét ablakot nyitnak a nagyvilágra, s visszatérnek a XX. század első harmadának végére. A gazdasági fejlődés oldaláról elemzik a világpolitika változásait. Tananyaggá tették Franklin Delano Roosevelt híres New Dealjét, amellyel – a minden korábbinál hangsúlyosabb állami beavatkozás révén – az Egyesült Államok kilábalt a nagy gazdasági világválság okozta sokkból. Részben még kapcsolódik az Egyesült Államokhoz, de nemcsak ide tartozik a következő lecke témája, amely a kapitalizmus a II. világháború utáni változásait tárgyalja.

E könyv hetedik nagy fejezete foglalkozik a (hajdani) Szovjetunióval. Olyan fogalmakat tárgyal, mint a „hadikommunizmus”, vagy a „sztálini minta”. Kitér a Szovjetunióban a második világháború után végbement – tehát egy nyolcéves periódust tekintve még a sztálinizmus idejére eső, de nagyobb részben már az azt követő – gazdasági változásokra.

A tankönyv utolsó része a jelenbe érkezik, ugyanis a globalizációval, a kapitalista világgazdasági rendszer térnyerésével, illetve a világgazdaságon belüli regionális „blokkok” kialakulásával foglalkozik. Ahogyan az első könyv végén, ide is szerkesztettek kronológiai táblázatokat, illetve megtalálhatóak a legfontosabb szavak, kifejezések angolul is.

A harmadik könyv filozófiai alapvetéssel kezdődik. Az első leckékben Konfuciusszal,[6] illetve a konfucianizmus ismertetésével, sőt későbbi hatásával foglalkoznak a diákok, beleértve azt is, hogyan gondolkodtak a későbbi korokban, például a Ming- vagy a Csing-dinasztia időszakában.

A következő fejezet az Európából indult eszmevilággal foglalkozik, a humanizmus és a reformáció, valamint a felvilágosodás elméleti alapvetésével ismerkedhetnek meg a diákok. A fejezetindító oldalpáron Leonardo da Vinci Mona Lisa című festménye látható. A humanizmus világát elsősorban a képzőművészeten keresztül jeleníti meg a tankönyv, némileg vegyítve a politika és az irodalom nagyjait. A kínai gyerekek megismerkednek Shakespeare nevével, majd az időben előre haladva Maximilien de Robespierre-ével, Jean-Baptiste Colbert-ével, Voltaire-ével, vagy Jean-Jacques Rousseau-éval.

A harmadik egység újra Kínával foglalkozik, nagyon érdekfeszítő leckékben. Az ősi kínai tudománnyal, a technika fejlődésével, tudományos felfedezésekkel ismerkednek meg. A tanulók ízelítőt kapnak a kínai irodalom és művészet történetéből is, függetlenül attól, hogy az irodalom természetesen náluk is külön tantárgy. A tananyag megismertet a csillagászat alapjaival, a nyomtatás megjelenésével, és jól illusztrálva mutatja be az írásjegyek fejlődését. A tankönyv képein többek között láthatók a teknősbékapáncélra írott vagy éppen bambuszra festett írásjegyek. A kultúrtörténet oktatása igen gazdag, hiszen hangulatos festményekkel és a kínai opera alapjaival is megismertetnek a leckék.

A következő fejezetekben ismét a külfölddel foglalkoznak, olyan alapvető kérdéseket boncolgatva, mint az élet eredete, vagy a fizika néhány nagyon fontos felfedezése. Itt is foglalkoznak a gőzgéppel… Csak néhány név az említésre (tanításra) kerülők közül: Isaac Newton, Galileo Galilei vagy az előző század német nagyjai közül Max Planck és Albert Einstein. A szerzők az emberiség genezisét is belevették a tananyagba, foglalkoznak az isteni eredet kérdésével, mint ahogyan fontos téma Charles Darwin, illetve az evolúcióelmélet. Ha már a felfedezőknél, tudósoknál tartunk: James Watt és Michael Faraday sem maradt ki a sorból.

A következő anyagrészben a tanulók megismerik a marxizmus alapvetését, majd visszakanyarodnak a XX. századi Kína eszmeáramlataihoz, a Kínai Köztársaság korszakát meghatározó „három népi elvvel”, majd Mao Ce-tung gondolataival foglalkoznak. Itt (is) tanulnak olyan – a magyar tananyagokban is felbukkanó – kínai politikusokról, mint Szun Jat-szen,[7] Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping. Felbukkan a „Virágozzék száz virág...” elve, de nem része a tananyagnak a kulturális forradalom.

A kötetet záró anyagok, az utolsó kivételével, a jelenről szólnak, a modern Kína és a külföld tudományos, irodalmi és művészeti életéből adnak ízelítőt. Kang Ju-vej,[8] a XIX. és a XX. század fordulója legnagyobb hatású kínai gondolkodójának élete, legfontosabb gondolatai is a történelemtanítás részévé váltak. (Kang Ju-vej egyébként két ízben is járt Budapesten: 1904-ben és 1908-ban. Naplójában mint keletről elszármazott „rokon népet” említi a magyarokat.) És szintén bemutatják a filozófus, reformer, Liang Ci-csao[9] munkásságát. Itthon nyilván elsősorban az irodalomoktatás része lenne Lu Hszün,[10] a XX. század elejének legnagyobb hatású kínai írójának munkássága. Kínában az élete is a történelemtanítás része, tekintettel arra, hogy Lu Hszün – akit sok vonatkozásban nem túlzás a kínai Petőfinek nevezni – hatása történelmi jelentőségű. Olyan ismert gondolkodók és irodalmárok (írók, költők, filozófusok, tanítók) életét is oktatják, mint a kommunista pártot alapító Li Ta-csao[11] és Csen Tu-hsziu[12], valamint Hu Si[13].

A zárás tiszta kultúrtörténet a nagyvilágból: irodalom, képzőművészet, zene-, sőt, filmművészet a XX. század elejétől. Azon aligha lepődünk meg, hogy Rabindranáth Tagore, Percy Bysshe Shelley, Henrik Ibsen vagy Lev Tolsztoj neve (utóbbi kettőnél maradva, a nők mindenkori helyzetének illusztrálásául a Nóra vagy az Anna Karenina) a tananyag része. Egyébként talán ez a leginkább könnyednek nevezhető rész, egyszersmind a leginkább meglepő. Hiszen ki gondolná, hogy a kínai gyerekek kötelező tananyagába tartozik Beethoven munkássága és a klasszikus balett történetéből vett ízelítő mellett Louis Armstrong, vagy éppen Elvis Presley munkásságának tanulmányozása? A filmművészetet is közelebb kívánják hozni a diákokhoz, a fejezetet Charlie Chaplin képével illusztrálva.

Amint azt fentebb már említettük, a szemlézett három könyv mellett további történelemkönyvekből válogathatnak a kínai történelemtanárok. Ezek rengeteg témát érintenek, néhány közülük szerepel az alapkönyvekben, ezért itt inkább kiegészítő, részletező információt kapnak a diákok. Ezekben a könyvekben kevés kivétellel – mint a tudósok, Albert Einstein, Isaac Newton és a nálunk kevéssé ismert, kínai geológus tudós, Li Szi-kuang,[14] akit hazájában a geomechanika atyjának tartanak, s aki sokat tett felfedezésével, újításával azért, hogy Kína olajnagyhatalom is legyen – a klasszikus értelemben vett történelmi hősök életét és történelmi témákat dolgoznak fel. Akár beleértve a nagy gondolkodókat, a napkeleti bölcseket, Konfuciuszt, Platónt és Arisztotelészt is – de a fenti állítás már vitathatatlan Oliver Cromwell, George Washington, vagy Napóleon nevének említésekor. Ugyanakkor akadnak olyan történeti alakok is, akik a magyar vagy akár más európai országok többségének történelemkönyvében szerényebb említést kapnak: ilyen a kínai Szun Jat-szen, az indiai Mahatma Gandhi vagy éppen a Török Köztársaság alapítójának tartott Kemal Atatürk. Bő említést kapnak a proletárforradalmak és a munkásmozgalom történetének legfontosabb szereplői, így Karl Marx, Friedrich Engels és Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin is. A kínaiak Mao Ce-tungot és Teng Hsziao-ping életét is újra tanítják itt.

Ahogyan a magyar történelemtankönyvekben, úgy a kínaiakban is jelentős szelet a XX. század. Az I. világháború, a versailles-i békeszerződés, illetve tágítva a kört, a Párizs-környéki békeszerződések, a Népszövetség mind-mind téma. A gazdasági világválságon és az antifasiszta harcon keresztül jutnak el az öt leckében tárgyalt második világháborúig. Az azt követő, már valóban a legmodernebb időkről szóló anyagok sora a jaltai konferencia ismertetésével kezdődik, kitér a hidegháborúra, éppen úgy, mint a szovjet hegemóniára. Ázsia történelmének fontos fejezeteit tanítják a koreai, illetve a vietnami háborúról szóló fejezetben. Tananyag a közelmúlt, az utóbbi negyedszázad története is, így az iraki-iráni konfliktus, az Öböl-háború, illetve az egyik könyv foglalkozik a háborúellenes mozgalmakkal, s nem utolsósorban az Egyesült Nemzetek Szervezetével is. Az utolsó fejezet a jelené: béke és fejlődés a mai világban.

Mao Hszin-zsui az átlagosnál érdeklődőbb, a világra nyitott fiú. Érdekelte az is, milyen a magyar történelemkönyv. Egyben vérbeli diák. Örült, amikor látta, hogy – részben a latinbetűs szövegek és a kínai írásjegyek jelentette különbség, részben a feldolgozás tematikája miatt – neki egy adott külföldi témáról kevesebb évszámot kell bebifláznia, kevesebb anyagot kell megtanulnia. Aztán a témáról beszélgetve kiderült, hogy legalább annyit tud a történelemből, mint átlagos magyar kortársai, s jóval többet Európáról, mint mi a kínai történelemről. Nem kétséges: a kínaiak valamit jól csinálnak… Nem a lexikális tudást részesítik előnyben, hanem igyekeznek a folyamatok megértésére koncentrálni, hangsúlyt helyeznek arra, hogy láttassák, hasonló folyamatok mehetnek végbe hasonló történelmi körülmények között. Tesznek azért, hogy éberen tartsák a tanulók kreativitását.


Kína uralkodó dinasztiái

Hszia-dinasztia (Kr. e. 21. század–Kr. e. 1600)

Sang-dinasztia (Kr. e. 1600– Kr. e. 1046)

Csou-dinasztia (Kr. e. 1046– Kr. e. 221)

Csin-dinasztia (Kr. e. 221– Kr. e. 207)

Hszi Han-dinasztia (Kr. e. 206–225)

Tung Han-dinasztia (225–220)

Három királyság (220–280)
– Vej (220–265)
– Su (221–263)
– Vu (222–280)

Nyugati Csin-dinasztia (265–316)

Keleti Csin-dinasztia (317–420)

Északi és déli dinasztiák (420-581)
Nan Csao
– Szung (420–479)
– Csi (479–502)
– Liang (502–557)
– Csen (557–589)
Pej Csao
– Pejvej (386–534)
– Tungvej (534–550)
– Pejcsi (550–577)

Szuj-dinasztia (581-618)

Tang-dinasztia (618–907)

Öt dinasztia, tíz királyság korszaka (907–960)
– Hou Liang (907–923)
– Hou Tang (923–936)
– Hou Csin (936–947)
– Hou Han (947–950)
– Hou Csou (951–960)

Szung-dinasztia (960–1279)

Liao-dinasztia (916–1125)

Harmadik Csin-dinasztia (1115–1234)

Jüan-dinasztia (1271–1368)

Ming-dinasztia (1368–1644)

Csing-dinasztia (1644–1911)



[1] Kína történelmének hagyományos, dinasztiák szerinti felosztása megtalálható a közlemény végén.

[2] Kubilaj kán (1215. szeptember 23.–1294. február 18.) Dzsingisz kán unokája, a Mongol Birodalom nagykánja, a Jüan dinasztia alapítója.

[3] Kuomintang 1912-ben alapított politikai párt, amely 1927 és 1948 között irányította Kínát. Legfontosabb alakjai Szun Jat-szen (1866. november 12.–1925. március 12.), „a kínai köztársaság atyja” és halála után Csang Kaj-sek (1887. október 31.–1975. április 5.) voltak.

[4] Mao Ce-tung (1893. december 26.–1976. szeptember 9.) a Kínai Népköztársaság „első embere” az alapítástól a haláláig.

Maoizmus a Mao Ce-tungról elnevezett, a marxizmus-leninizmusra alapozott, kínai eszmeáramlat, amely a Sztálin halála után az enyhülő szovjet politika bírálataként jött létre. A hatvanas-hetvenes években több európai szocialista országban is a fennálló rendszer szélsőbaloldali alternatívájaként jelent meg.

[5] Teng Hsziao-ping (1904. augusztus 22.–1997. február 19.) kínai politikus, reformer, 1976 és 1989 között a Kínai Népköztársaság tényleges vezetője.

[6] Konfuciusz: (Kr. e. 551–Kr. e. 479): Kína történetének legnagyobb hatású filozófusa, legfontosabb munkája a Beszélgetések és mondások.

Konfucianizmus a Konfuciusz által alapított átfogó filozófiai eszmerendszer, kínai elnevezésének jelentése az írástudók tanítása, iskolája. Kiterjesztő értelemben konfucianizmusnak nevezik azokat a Csou-kori eszméket és intézményeket, amelyek évezredeken át meghatározták a kínai társadalom jellegét, az államrendszert, s az egész kínai életformát.

[7] Szun Jat-szen (1866. november 12.–1925. március 12.) nagy hatású forradalmár, a „Kínai Köztársaság atyja”, annak első elnöke.

[8] Kang Ju-vej (1858. március 19.–1927. március 31.) politikai gondolkodó a Csing-dinasztia alkonyán.

[9] Liang Ci-csao (1873. február 23.–1929. január 19.) gondolkodó, reformer, filozófus.

[10] Lu Hszün (1881. szeptember 25.–1936. október 19.): író, költő, gondolkodó, forradalmár, a modern kínai irodalom megalapítója.

[11] Li Ta-csao (1888. október 29.–1927. április 28.) ideológus, a Kuomintang vezetésének tagja, a Kínai Kommunista Párt egyik alapítója, Mao Ce-tung egyik példaképe, támogatója.

[12] Csen Tu-hsziu (1879. október 8.–1942. május 27.) ideológus, filozófus, a Kínai Kommunista Párt egyik alapítója, első főtitkára.

[13] Hu Si (1891. december 17.–1962. február 24.) esszéista, filozófus és diplomata, a kínai nyelvreform atyja.

[14] Li Szi-kuang (1889. október 26.–1971. április 29.) A kínai geomechanika megalapozója, később a Kínai Tudományos Akadémia alelnöke, földtani miniszter.

_________________________

 

IRODALOM:

 

Pu Bian Gao Zhong Ke Cheng Biao Zhun Shi Yan Jiao Ke Sho Li Shi 1 Bixiu Ren Min Jiao Yu Chu Ban Shi, 2012 (5. kiadás)

Pu Bian Gao Zhong Ke Cheng Biao Zhun Shi Yan Jiao Ke Sho Li Shi 2 Bixiu Ren Min Jiao Yu Chu Ban Shi 2012 (5. kiadás)

Pu Bian Gao Zhong Ke Cheng Biao Zhun Shi Yan Jiao Ke Sho Li Shi 3 Bixiu Ren Min Jiao Yu Chu Ban Shi 2012 (5. kiadás)

Buckley, EbreyPatricia (2010): China. The Cambridge Illustrated History of China. Cambridge,

John King Fairbank (1992): China. A New History, Cambridge.

John King Fairbank (1987): The Great Chinese Revolution, 1800–1985. New York.

Ray Huang (1997): China. A Macro History. London.

Mackerras, Colin – Yorke, Amanda (1991): The Cambridge Handbook of Contemporary China. Cambridge.

Mackerras, Colin (2008): China in Transformation, 1900–1949. Abingdon.

Zhong xue li shi jiao xue yuandi. (www.zxls.com/index.html)

Zhong xue li shi jiao yu (http://www.chinaneng.com/)

Li shi feng yun wang (lsfyw.net)

____________________________________________

Ágnes Rápolthy: Also about Elvis Presley is taught in chinese history class

The following analysis shows the characteristics of teaching history in China at upper high school. It was done with the help of the books used by 19-year-old student Mao Xin-rui. The research reveals that teaching history in China is somehow a more complex manner compared to the Hungarian way due to dealing with personas from other several topics. It demands accuracy and creativity though serving with less material at each themes. It is particular that a topic or a notable historical persona may appear in various years and books. The proportion of Chinese and world history is 50-50 percent. Europe and United States of America appear exclusively when dealing with world history in China. The surrounding Asian countries appear at minimum level. The lexical knowledge and knowing historical events by year are demanded on lower level compared to Hungary. On the other hand Chinese students must know the correlations very well, and they learn more about Europe and America than Hungarians do about China or the rest of Asia. We would not have guessed that Ludwig van Beethoven, Charlie Chaplin, Louis Armstrong or even Elvis Presley were the part of the Chinese historical studies!

____________________________________________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: