Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Fehér Katalin: Egy tanár olvasmányai a reformkorban

Nyomtatási nézet

Beély Fidél hagyatéka

A katolikus papság műveltebb része a világi értelmiséghez hasonlóan jelentékeny szerepet töltött be a reformkor irodalmi életében.[1] Több jelentős író került ki közülük, mint például Guzmics Izidor, Horváth Endre vagy Czuczor Gergely. Jó néhányan, mint könyvvásárlók és olvasók vállaltak részt az irodalom támogatásából, és kapcsolódtak be az irodalmi életbe. Előfizetőket gyűjtöttek, és maguk is előfizettek a kortárs-írók könyveire. Sokan tagjai lettek a kaszinóknak és olvasóegyesületeknek.[2]

 

*

 

Guzmics Izidor szeretett tanítványa és munkatársa, Beély Fidél[3] kéziratos hagyatéka olvasmánytörténeti vonatkozásban is rendkívül érdekes. Kéziratban maradt részletes önéletrajza,[4] és az 1845 és 47 közötti évekből származó olvasmányjegyzéke[5] tájékoztatást nyújt arról, milyen jellegű és témájú könyveket olvasott tanulóéveiben és későbbi élete során.

Beély tizenöt éves korában, 1822-ben Pannonhalmán lépett a bencés rendbe. Önéletrajzában leírja, hogy ekkor ízlelte meg először az olvasás örömét, és részletezi mit olvasott ebben az évben. Úgy tűnik, már gyermekkorától érdeklődött a kortárs magyar irodalom iránt, hiszen Kisfaludy Sándor regéit, és az Auróra köteteit említi ebből az évből, mint kedvelt és meghatározó olvasmányait. Ekkor olvasta Faludi Ferenc műveit és németül Schiller, Goethe, Herder munkáit. Két évvel később, 1825-ben, mikor Bakonybélben folytatta tanulmányait, leírja, hogy itt csak a klasszikus szerzők, Livius, Cicero, Horatius, Vergilius olvasására nyílt alkalma, mert „az odavaló könyvtár semmit az újabb literatúrából nem bírt”. Az 1827 és 1830 közötti éveket ismét a pannonhalmi rendházban töltötte, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Itt „bőségében lévén a könyveknek”, örömmel olvasott, de inkább németül, mint magyarul, „tökéletesebb lévén a könyvtár német munkákra nézve, mint magyarokra”. Azonban egy ismerősétől,[6] akinek „válogatott magyar könyvtára” volt, gyakran kapott kölcsön ezekben az években magyar műveket. Berzsenyit, Dajka Gábort, Kisfaludyt olvasott. Említi az Auróra zsebkönyvet, melynek olvasása mindig „igaz örömet” okozott neki. 1832-ben mindennapos olvasmányai közé tartoztak az újságok (különösen a Jelenkor), de szívesen olvasta a Tudományos Gyűjteményt és a Felső Magyar Országi Minervát is. Ebben az évben Kazinczy, Kisfaludy Sándor és Károly, Virág Benedek, valamint Klopstock, Vieland, Herder, Kleist és Goethe munkái tették ki olvasmányai jelentős részét.

1832-ben Guzmics Izidort nevezték ki bakonybéli apáttá, és ő magával vitte kedves tanítványát, a huszonöt éves Beély Fidélt is, hogy nevelés- és oktatástant, esztétikát, diplomatikát és heraldikát tanítson a növendékeknek. Önéletrajzában ezt írja az első bakonybéli évekről Beély: „alig valék képes az összehalmozott újságok és járó folyóiratokon kívül valamit olvasni, mert maga a leckékre való mindennapi készülés elvona tőlem naponként 3-4 órát”[7].

 

*

 

A bakonybéli apátság és rendház könytára Guzmics Izidor apáti kinevezése idején kezdett fejlődni és gyarapodni. 1835 őszén az apát Beély Fidélt nevezte ki a könyvtár őrévé, évi 8 pengő forint tiszteletdíj ellenében. 1835 októberében Beély önéletrajzában írja: „vagyon az apátságnak egy kisded könyvtára, mely mintegy 1120 munkát bír, ám a magyar literatura újabb jeles termékeit föllelheted benne, néhány régi nyomtatott magyar imádságoskönyvekkel a XVI. századból. Most vagyon benne egy kis pénz- és kőgyűjtemény, melynek szaporítására gond fordíttatik”[8]. A könyvtárat Beély 1837 februárjában és márciusában rendezte. „Február s márciusban ez évben egészen újra rendezém a könyvtárt, mindeneket újjonan leírék, a lajstromokat megcsinálám, a könyveket a könyvtár magyar nyomtatott billegével megjegyzém, s osztályozám oly móddal, hogy kiki ezentúl akármelly könyvre könnyen ráakadhat. E dolog két hétig eltartott és ki is fárasztott, annál is inkább, mert mármost saját könyveimet is újra rendezém, osztályozám, s nevem nyomtatott bélyegével megjegyzém, mellyek akkoriban mintegy 290 darabra mehettek. Ezentúl a könyvtárban könnyű volt a vett és rendelt könyveket beírni, megbillegezni, mit egy évben minden fertály esztendőben egyszer szoktam megtenni.”[9]

Kéziratban fennmaradt Beély Fidél olvasmányainak jegyzéke[10] az 1845 és 1847 közötti évekből a Szent Benedek Rend Pannonhalmi Nagykönyvtárában. Az összesen 102 lapot tartalmazó iratcsomó a „Különféle könyvek, mellyeket elolvastam, jelesebb helyei, és lapjainak följegyzése vagy kivonatos megismertetése” címet viseli, négy részből áll. Az első rész (I. szám) a Beély által 1845 novemberében és decemberében, a második és harmadik rész (II–III. szám) az 1846-ban, a negyedik rész (IV. szám ) az 1847-ben elolvasott könyvek és folyóiratok kivonatát tartalmazza. A két év és két hónap alatt a bakonybéli rendház szerzetestanára összesen 56 magyar és német nyelvű könyvet olvasott el. Ezek között kilenc teológiai, négy pedagógiai, két pszichológiai, négy nyelvészeti, hat történelmi, két esztétikai témájú tudományos munka, egy útirajz, egy életrajz szerepel, a többi szépirodalmi mű. Emellett megemlíti még a Magyar Tudós Társaság névkönyvét és évi értesítőit, melyek szintén szerepeltek olvasmányai között. Szembetűnő, hogy az olvasmánylista kizárólag frissen (1843 és 1847 között) megjelent könyveket tartalmaz, tehát Beély Fidél törekedett arra, hogy lépést tartson kora tudományos- és szépirodalmának legújabb eredményeivel és törekvéseivel.

 

*

 

A bakonybéli szerzetes által a két év alatt elolvasott húsz szépirodalmi mű között a reformkor irodalmának jelentős darabjai szerepelnek. Olvasta Vörösmarty Mihály 1845–46-ban a Nemzeti Könyvtár sorozatban megjelentetett összes munkáinak 1–8. füzetét, mely a költő verseit, hőskölteményeit, színműveit tartalmazza. Beély Vörösmartyt tartotta „honunk legjelesebbik” költőjének, szerette Csokonait, ám Kis János, Császár Ferenc költészete is közel állt hozzá. Szívesen olvasta Szigligeti Ede színműveit, Farnkenburg Adolf beszélyeit.

Érdekes, hogy mennyire magragadta a korszak jeles író-újságírója, a Széchenyi eszméiért lelkesedő Nagy Ignác munkássága. Olvasta a nagy sikert aratott, és a Magyar Tudós Társaság által száz arannyal jutalmazott Tisztújítás című politikai vígjátékát, melyben a korrupt választási hadjáratok ellen emeli fel szavát. Részletesen írt a Magyar titkok című 1844–45-ben megjelent regényéről, amely tulajdonképpen életképek sorozata, és melyben a főváros korabeli életét és társadalmi viszonyait ábrázolta és bírálta. „Az egész munka oly jeles, oly mulattató és figyelmet lebilincselő, hogy a honi irodalom termékei közt a szatíra mezején párjára alig találhatunk”[11] – írja Beély. Megnyerték tetszését Nagy Ignác más munkái is, az 1843-ban megjelent Beszélyek, az 1844-ben megjelent Torzképek, a Hajdan és most (1845), a Bors és paprika (1845), valamint a Menny és pokol (1846) című humoreszkgyűjtemény is.

Nagy élményt jelentett számára Eötvös József regénye, A falu jegyzője, melyet megjelenése évében olvasott, és amelyről felismerte, hogy „tagadhatatlanul egy a legjelesebbek közül korunkban, mely a regény hatalmas országában megjelent[12].

Úgy tűnik, erősen érdeklődött a népköltészet iránt is, mert örömmel olvasta a Tompa Mihály által összegyűjtött és az 1846-ban két kiadást is megért Népregék és mondákat, valamint Erdélyi János Népdalok és mondák (Pest, 1846) című gyűjteményét.

 

Mivel a nevelés- és oktatástan tanára volt, több, frissen megjelent pedagógiai-pszichológiai szakmunka is szerepelt olvasmányai között. Olvasta az esztergomi érseki tanítóképző vagy korabeli elnevezése szerint, „mesterképző” tanárainak, Majer Istvánnak (Népneveléstan 1845) és Rendek Józsefnek (Tanmódszer városi, s falusi elemi iskola-tanítók és mesterképző intézetek használatára 1846; Kalauz 1847) kifejezetten a katolikus tanítóképzés céljait szolgáló műveit. Majer István könyve inkább a nevelés elméleti kérdéseivel foglakozik, tanártársa, Rendek József munkái oktatáselmélettel és oktatásmódszertannal, de emellett szólnak a tanítói hivatás lényeges kérdéseiről, sőt a fogyatékos gyermekek oktatásának speciális problémáiról is. Beély Rendek József műveit lényegesen jobbnak tartotta, mint Márkli József hasonló témájú (Módszertan 1845) munkáját.

 

*

Beély, maga is tanár lévén felismerte a diákszínjátszás nevelő hatását. Életrajzában említi, hogy tanítványai Guzmics Izidor apát nevenapját a maguk által írt és előadott színdarabbal köszöntötték Bakonybélben. Éppen ezért fordult különös figyelemmel Majer István ifjúsági színdarabjai felé (Színdarabok ifjúság számára. Pest, 1846.). Bár elismeri, hogy a szerzőt „jó szándék vezérelte” nem hallgatja el, hogy „a drámai tökélytől oly távol áll, hogy e tövises mezőn alig foghat babérokat arathatni”. Tehát a darabokat rossznak tartotta, olyanoknak, melyek nem alkalmasak iskolai színielőadásra. Nem is vette fel Majer színdarabjait abba a bibliográfiába, melyet az 1848-ban megjelent pedagógiaelméleti művének függelékében közölt, pedig ebben számos kortárs szerző (Döbrentei Gábor, Bátky Károly, Bezerédj Amália és Ney Ferenc) ifjúsági művei szerepeltek. Hogy mennyire fontos volt Beély számára az ifjúsági irodalom kérdése, jelzi, hogy 1849-ben, a Somogyi Károly által szerkesztett színvonalas pedagógiai szaklap, a Katholikus Iskolai Lap hasábjain hosszú tanulmányt közölt az ifjúsági irodalomról és az ifjúság számára író szerzők felelősségéről, „Az ifjúsági iratok árnyoldalai, czélja és minősége” címmel, a lap 1849. február 6-i számában. Ez a cikk azért méltó figyelmünkre, mert ez az első olyan magyar nyelven megjelent írás, amely az ifjúsági irodalom kérdéseivel, tudományos alapossággal foglalkozik. A szerző felismeri, hogy milyen nagy az ifjúsági irodalom pedagógiai jelentősége. Azt vallja, hogy ez a gyermekek életszemlélete, magatartása, de ismereteinek megszerzése szempontjából is ez az egyik leghatékonyabb eszköz. Az olvasmányok érzelmeket keltenek a gyermekekben, eszményképeket nyújtanak nekik, élettapasztalatokat előlegeznek számukra, cselekvésre ösztönzik őket. Beély sorra veszi a gyermekek számára írott művek hiányosságait. Elítéli azokat a szerzőket, akik pusztán szórakoztatni kívánják kis olvasóikat. Nézete szerint a csak időtöltésre, unaloműzésre szánt írások feleslegesek. Olyan munkákat kell az ifjúság kezébe adni, melyek hasznosak. Ezért történeti és útleírásokat, valamint ismeretterjesztő műveket ajánl. Az olvasmányoknak ki kell egészíteniük az iskolában megszerzett tudást, sőt olyanoknak kell lenniük, melyek a nevelés esetleges hiányosságait is képesek pótolni. A szerző különösen fontosnak tartja, hogy csak szép és helyes magyar nyelven írott munkák kerüljenek a gyermekek kezébe.

 

*

 

1846. január 12-én ünnepelték Pestalozzi születésének 100. évfordulóját. Németországban Diesterweg indított mozgalmat a jubileum megünneplésére, nálunk sokkal szerényebb keretek között, Tavasi Lajos kezdeményezésére rendeztek Pesten és vidéken néhány ünnepi gyűlést. Hogy az évfordulós ünnepségeken elhangzottak nyomtatott formában is megmaradjanak, Tavasi saját költségén kiadott egy Pestalozzi-emlékkönyvet Nevelési Emléklapok[13] címmel. A Pestalozzi emlékének szánt – 1846 januárjában megjelent – füzet több pedagógus értekezését és költeményeit közli Pestalozziról. A Religio és Nevelés című katolikus lap cikksorozatban[14] támadta a Nevelési Emléklapok Pestalozzi számát, meglehetősen erős hangon, kiemelve azt, hogy a svájci pedagógus „a francia forradalom híve” és „az arisztokrácia ellensége” volt, hogy „vallástalan”, és hogy a „tanításhoz nem is értett”. Beély, aki olvasta a füzetet, szintén keményen megbírálta azt, egyoldalúan dicsérő hangja miatt. „Sokat ígérő munka, de keveset nyújtó, melyben Pestalozzi úgy magasztaltatik s oly dicsővé emeltetik, kinél jelesebb tanító és nevelő soha nem volt, s nem is lehetett a földön.”[15] – írja. Beély elismeri ugyan Pestalozzi érdemeit a népnevelés terén, részben egyetért módszertani elképzeléseivel is, de túl mechanikusnak tartja azt. A bakonybéli szerzetes véleménye sokkal több objektivitást és szakmai hozzáértést mutat tehát, mint a Religio és Nevelés recenziói.

Rónay Jácint,[16] Beély Fidél tanítványa, 1846-ban adta ki a Mutatványok a tapasztalati lélektan köréből, és 1847-ben a Jellemisme című munkáit, melyeket Beély jelentős magyar nyelvű pszichológiai műveknek tartott, olyanoknak, amelyek a hazai lélektani irodalom fontos darabjai, sőt felveszik a versenyt a hasonló tárgyú német munkákkal. Ő, aki ritkán ragadtatta magát személyes megjegyzésekre, érzelmei kifejezésére írásaiban, volt tanítványával kapcsolatban kivételt tett. Az elsőként megjelent műről megjegyzi: „kellemes írmodora, s gondolatinak kedves folyadékonysága miatt általános dicséretet aratott”. Az 1847-ben napvilágot látott Jellemisme című műről pedig azt írja, hogy az elsőt „sokban fölülhaladja, s mind férfi, mind nőnek oly kedves olvasmányt nyújt, mellyet örömest kezéből le nem teend, míg azt figyelmesen át nem olvasta… Éljen sokáig a jeles és munkás író!”

 

*

 

Úgy tűnik, hogy a bakonybéli szerzetes-tanár érdeklődött a magyar történelem iránt is, mert igen részletes tartalmi ismertetést írt Horváth Mihály A magyarok története című (Pápa, 1842–46), a magyar történetírás szempontjából is jelentős művéről, melyet jeles, értékes munkának tartott. Hasonlóképpen vélekedett Körmöczy Imre A keresztény hit és egyház történeti kifejtése című, 1845-ben, Pesten megjelent egyháztörténeti összefoglalásáról is.

Mivel Bakonybélben esztétikát is tanított (melyet a neveléstannál kevésbé kedvelt) elolvasott minden frissen megjelent művet, amihez e tárgykörben hozzájutott. Purgstaller József[17] A szépműtan vázlata (Buda, 1844.) éppúgy szerepelt olvasmányai között, mint a neves német esztéta, Theodor Mundt, 1845-ben, Berlinben megjelent Aesthetik című kötete. Az utóbbiról Beély véleménye az, hogy a tárgykörben igen jeles mű, és bár a szerző protestáns, „s így a catholica vallásnak kevésbé barátja”, a kötet „megérdemli az olvasást, és néhány helyén a stylre nézve classicusnak is mondhatni”[18].

Beélynek a magyar nyelv iránti érdeklődésére vall az a három kötet, melyek új magyar szavak és kifejezések gyűjteményeinek tekinthetők, és amelyeket azért olvasott különös érdeklődéssel, hogy mind a katedrán, mind pedig publikációiban tökéletesen fejezze ki magát magyarul. Kiss Mihály Magyar újdon szavak tára, melly magában foglalja a hírlapokban, könyvekben és társalgásban előkerülő új és műszavakat című könyve 1844-ben, Pesten jelent meg. Beély a saját költségén szerezte meg a könyvet kis magánkönyvtára számára, és mint szegény szerzetes, igencsak bosszankodott, hogy a könyv, vonzó címe és magas ára ellenére „két váltó garast sem ér meg”, hiszen hiába keresett benne új szavakat. „Kár volt a szerzőnek íly haszontalan szóleírásra vesztegetni a fáradságát, mellyel a közjónak biz igen csekély szolgálatot tett, s vevőit reményeiben csak megcsalá.” Bizonyára nagyon bántotta, hogy a címe miatt, körültekintés nélkül vette meg a drága kötetet, mert erkölcsi tanulságként megfogalmazza a maga számára: „vonzó cím által ne engedjük magunkat megcsalatni, s elámítani, hanem vagy vizsgáljuk meg előbb önszemeinkkel, s forgassuk kezeinkkel a munkát, vagy pedig halljunk előbb róla közvéleményt, s csak azután vegyük meg, különben gyakran kidobandjuk filléreinket mellyeket hasznosabb dolgokra fordíthattunk volna”[19]. Jobb véleménnyel volt a másik két szótárról, amelyeket a következő évben vásárolt. (Királyföldi Endre:[20] Újdon magyar szavak tára. Pest, 1846. és Idegen szótár. Pest, 1846.) „E két kisded szótárt leginkább azért szerzém meg, hogy a legújabb szavak, s a társalgási nyelv idegen kifejezéseit bírhassam.” – írja. Ezekben nem csalódott, megtalálta bennük amit keresett.

 

*

 

Szerzetestanárként Beélynek kevés magánjövedelme volt. A professzori munkáért szemeszternként 8, a könyvtár rendezéséért évente szintén 8, a bakonybéli rendház kertjének rendezéséért évente 16 pengőt kapott. Főként a korabeli lapokba írott cikkei jelentettek számára némi pénzt, melyre igen nagy szüksége is volt, hiszen özvegy édesanyját is támogatnia kellett. Irataiból kitűnik, hogy nagyon szeretett utazni, bár erre sok alkalma nem volt. 1833-ban  bátyjával tíz napot töltött  Bécsben, majd 1844-ben egy pozsonyi[21] és egy nagyszombati[22] tanártársával négy héten át utazást tett Alsó-Ausztriában. Nagyon vágyott Olaszországba, ahová soha nem jutott el. Talán éppen ezért olvasta olyan figyelemmel, és ezért jegyzetelte ki annyira részletesen Császár Ferenc Utazás Olaszországban című, 1844-ben, Pesten megjent könyvét.[23]

Az olvasmánylista és az önéletrajz tartalmazza azoknak a hírlapoknak és folyóiratoknak a címét is, melyeket Beély rendszeresen olvasott ezekben az években. Megemlíti a Budapesti Híradó és a Nemzeti Újság című konzervatív hírlapokat, a Tudománytárt, a Pesti Divatlapot, az Életképeket[24], a Világot, a Honderűt, a Religio és Nevelést, mely – mint írja – „nekem a szerkesztő szívességéből jár”. Rendszeresen olvasta a Der Katholische Jugendbildner című német pedagógiai folyóiratot, és a saját költségén járatta a Francendorfer Blättent.

 

*

 

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a bakonybéli bencés rendházban élő szerzetestanár, műveltsége alapjait diákkorában önművelés útján szerezte meg. Ismerte a klasszikus szerzőket, az európai filozófia és irodalom jeleseit. Azonban Beély Fidél leginkább saját kora, saját hazája irodalma és tudománya iránt mutatta a legnagyobb érdeklődést. Elmondhatjuk, hogy szinte csak frissen megjelent műveket olvasott. A tanári működéséhez kapcsolódó legújabb pedagógiai-pszichológiai-esztétikai szakirodalmat jól ismerte, kritikával olvasta, és beépítette tantárgyai anyagába. Ugyanígy érdeklődött a magyar nyelv ügye, fejlődése iránt, igyekezett szép tiszta magyarsággal írni és előadni. Az erre vonatkozó nyelvészeti és szótárirodalom ismerete fontos volt számára. Érdekelte a magyar történelem, de legfőképpen az új, fejlődő magyar irodalom. Ismerte a korszak jelentős költőit, íróit, tájékozott és biztos ítéletű volt a reformkor magyar irodalmában. Szerény jövedelme jó részét könyvekre költötte. Saját könyvtára 1837-ben 290, 1847-ben közel 400 kötetet tett ki. Kéziratban maradt önletrajzában minden évben megemlíti legfontosabb olvasmányait egészen 1849-ig.

Bár korántsem volt a forradalom híve, élet- és munkakedve a szabadságharc bukása után megtört. A bakonybéli tanárképző tanfolyam megszűnt, Beély Fidél nem taníthatott többé. A kert gondozása, szépítése maradt minden öröme, hiszen bátyja és szeretett édesanyja is meghalt. Ezekben az években nem publikált és alig olvasott. 1855-ben új megpróbáltatás érte. „Házfőnök s gymnasiumi igazgatónak neveztetett ki” Kőszegre. A végsőkig elkeseredetten írja önéletrajzában: „hogy én, mint magyar testestül lelkestül, Magyarországban német nyelven tanítsak […] ellenkezett nézeteimmel”[25]. Mégis engedelmeskedett rendfőnöke parancsának. Utolsó éveit Kőszegen töltötte. Az önéletrajz további részei nem szólnak az olvasmányokról, csak az iskolai tanítási és igazgatói terhes kötelezettségekről és az aggasztó kül- és belpolitikai eseményekről. Utolsó éveiben Kőszegen is a kert okozott számára örömet. Már nem olvasott, nem írt, csak fordítgatott, kedv és cél nélkül.

1863-ban bekövetkezett halála után iratai Pannonhalmára kerültek. Hatalmas kéziratos hagyatéka történelmi,[26] neveléstörténeti, rendtörténeti, és mint láttuk, olvsamánytörténeti szempontból is számos értékes adatot rejt. A hagyaték túlnyomó része máig feldolgozatlan.



[1] Vö.: Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Budapest: Akadémiai
Kiadó, 1978. p. 230-236.

[2] Számos pap és paptanár neve, pl. Czuczor Gergelyé, Guzmics Izidoré, Deák Ferenc rokonáé, Oszterhuber Ferenc veszprémi kápláné, Ruszek Józsefé vagy a főpapok közül Barkóczy Lászlóé és báró Szepessy Ignácé szerepel az előfizetési jegyzékekben. Kisfaludy Károly Aurórájának és Vörösmarty Zalán futásának legtöbb előfizetője is dunántúli katolikus pap.

[3] Briedl József (a Beély Fidél nevet később vette fel) 1807. július 5-én született Székesfehérváron. Elemi és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1822-ben a Szt. Benedek rendbe lépett. Pannonhalmán, majd Bakonybélben tanult. 1830. augusztus 6-án áldozópappá szentelték. Guzmics Izidor, aki már diákkorában felfigyelt a tehetséges ifjúra, apáttá történt kinevezésekor magával vitte Bakonybélbe. Őt találta alkalmasnak az oklevéltan, az esztétika, valamint a nevelés- és oktatástan tanítására. Egyidejűleg kinevezte a könyvtár őrévé is. A fiatal tanár számos idegen nyelven olvasott, és a bakonybéli könyvtár gazdag anyaga is a rendelkezésére állt. Pedagógiai tárgyú írásokat fordított németből és angolból, és ezekben az években kezdett publikálni. Elméleti pedagógiai munkásságának elismeréséül 1839. november 22-én az Akadémia Beély Fidélt levelező tagjává választotta. Főműve, az Alapnézetek a nevelésről... 1848 márciusában jelent meg. A szabadságharc bukása után megszűnt Bakonybélben a tanárképzés. Beély hat éven át az apátság botanikus kertjét gondozta, 1855-től a rend kőszegi gimnáziumának igazgatójaként működött, 1863. június 30-án bekövetkezett haláláig.

[4] Beély Fidél: Életem rajza. Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK 218. I. 1.

[5] Külömbféle könyvek, mellyeket elolvastam, jelesebb helyei, és lapjainak följegyzése vagy kivonatos megismer-
tetése.
Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK. 218. II. 2.

[6] Reginald viceadministrator

[7] Beély Fidél: Életem rajza. Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK 218. I.1. 9.

[8] Uo. BK 218. I.1. 11.

[9] Uo. BK 218. I.1. 19.

[10] Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK. 218. II. 2.

[11] Uo. BK. 218. II. 2. I. II. szám. 26.

[12] Uo. BK. 218. II. 2. I. IV. szám 11.

[13] A Nevelési Emléklapok 1846-1848-ig jelent meg, rendszertelen időközönként, hat füzetben, Pesten, Tavasi Lajos szerkesztésében.

[14] Religo és Nevelés. 1846. 51. sz. p. 121., 142.

[15] Főapátsági Könyvtár Kézirattára, Pannonhalma. BK. 218. II. 2. I. III. szám. 5.

[16] Rónai (Leitzinger) Jácint (1814–1889) a későbbi nemzetőr-pap, természettudós, 1835-ben Beély tanítványa volt Bakonybélben, akit önéletrajzában „kitűnő szorgalmú”-ként említ. Az önéletrajz 1849-ben ismét megemlékezik Rónayról, akit a katonaság előtt Győrben tartott, a forradalmat és Kossuthot éltető, lelkesítő beszédei miatt Pannonhalmára majd Bakonybélbe küldtek a rend vezetői. „Ittlétét igen örömest vettük”, írja Beély „mert igen kedves és mulattató ember”… Fájlalja, hogy „Rónay köztünk alig töltött el egy hónapot, mert miután Győrt, s nem soká reá Budát is május elején a magyarok visszavették ostrommal, meghívatott újra Győrbe főszónoknak Pöltenberg magyar Generalis által, s eltávozott örömest, közénk aligha visszatétendő valaha, mert mondott s kinyomtatott lelkesítő beszédei, mellyekben a habsburgi házat szidalmazza, olly bizonyítványok ellene, mellyek miatt néki visszatérnie lehetetlen. Ő el van szerzetünkre nézve veszve, kit a körülmények s az ifjúi tűz belesodrott a forradalom örvényébe”.

[17] Palotai (Purgstaller) József (1806–1867) egyetemi tanár, a MTA tagja, piarista.

[18] Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK. 218. II. 2. I. II. szám. 14.

[19] Uo. BK. 218. II. 2. I. III. szám. 8.

[20] Királyföldi Endre pozsonyi ügyvéd volt, és a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület levéltárnoka.

[21] Brecska Aurél

[22] Kollár Henrik

[23] Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK. 218. II. 2. I. II. szám. 14-20.

[24] Mint a legtöbb említett lapba, az Életképekbe maga is írt. 1847 októberében ezt az érdekes megjegyzést olvashatjuk az önéletrajzban: „az Életképekhez többé nem dolgozom, miután a szerkesztőséget Jókay Mór vette át, akit én nem ismerek”. (Az előző szerkesztőt, Frankenburgot személyesen ismerte.)

[25] Beély Fidél: Életem rajza. Pannonhalma: Főapátsági Könyvtár Kézirattára. BK 218. I. 1. 78.

[26] Rendkívül érdekesek például az önéletrajznak az 1848/49-es évekre vonatkozó részei. Több olyan adat olvasható a feljegyzésekben, melyek volt tanítványai, Rómer Flóris és Rónay Jácint, valamint rendtársa Czuczor Gergely szabadságharc alatti tevékenységének azokat az oldalait mutatják be, melyek nem közismertek.

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: