Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Tölgyesi József: Egy pedagógus életútja a néptanítóságtól a közoktatás vezetéséig

Nyomtatási nézet

Emlékezés Gárdonyi Lajosra

Minden pedagógus életút része a magyar neveléstörténetnek. Különösen igaz ez arra, aki az évtizedek során mindig megtalálta a személyisége és a feladatok közötti összhangot úgy, hogy ez önmaga és a nevelésügy egymásra találásának kitüntetett helyzetét eredményezte. Ilyen életútja volt Gárdonyi Lajosnak, aki néptanítói pályától indulva jutott el a Veszprém megyei Pedagógiai Intézet vezetéséig, amely utóbbi élete utolsó munkahelye lett.

Veszprém megyében  a néptanító fogalmához mindig is kötődött a helyhez, a szülőföldhöz, vagy a  választott otthonhoz való hűség. A sors kényszere volt-e ez, vagy a lélek, a szellem kötődése?

Gárdonyi Lajos hosszú utat járt be életének 82 éve alatt. A mezőföldi Igar községben kézműves család tizenkettedik gyermekeként született. Boldog gyermekkora volt, amelyre később így emlékezett vissza: „Nem volt életemnek egyetlen olyan szakasza sem, amikor ne örömmel, boldogsággal gondoltam volna igari gyermekségemre. Szelíd volt az apám, céltudatos az anyám, mindketten gyermekszeretők, és nálunk mindig boldog nyüzsgés volt a sok testvérrel. Jó volt ide születni.”

E szeretetteljes családhoz kötődése mellett jelentős egyéniségalakítója volt református hite, amelyhez élete végéig hű maradt. A téli estéken, amikor a petróleumlámpa világánál a rokkapergést édesanyja halk zsoltáréneklése kísérte, vagy nyaranként, amikor az ég csillagait mutatta és mesélte csodálatos történeteit, s a fogékony gyermeki lélek egy életre szóló  indíttatást kapott a szeretetről, az erkölcsi kötelezettségről. Pécsen 1928-ban fejezte be a polgári iskolai tanulmányait, majd 1933-ban Pápán a tanítóképzőt. Már ekkor is sokat olvasott (amit élete végéig megtartott), közöttük sok külföldi szerzőtől, regényíróktól, filozófusoktól, pedagógiai teoretikusoktól.

Állást találnia nem volt könnyű feladat: csak a harmincnegyedik pályázatára kapott elfogadó értesítést, és így lett tanító a kiskorpádi államsegély nélküli kisiskolában, ahol a hat osztályban tizenhat gyermeket tanított.

Ma már szinte anakronisztikusnak hat, hogy egy ilyen kis községben is mennyi iskolán kívüli munkát kellett elvégezni az iskola egyetlen tanítójának. Visszaemlékezésében erről így írt: „A díjlevélben foglalt kötelesség volt a napi fél nyolc órai könyörgés a templomban a gyerekekkel. A kettős ünnepek másnapja kivételével, tehát minden vasárnap és ünnepnap templomi szolgálat délelőtt és délután. Délelőtt prédikáció is, délután csak imádság, mint a hétköznapok reggelén. És természetesen a kántori szolgálat, persze, ez temetéseknél is. A díjlevél csak a temetéseknél rendelt el külön fizetést, a többit kötelesség volt elvégezni. Szintén kötelesség volt a heti egy-egy vallásos este és az ifjúsági összejövetelek vezetése… Iskolai szokásjogú volt a színdarabozás is.”

Máshova pályázott. A 49. pályázatára fogadták fel Gárdony község iskolájába, amelynek sikerében közrejátszott, hogy felfigyeltek a Miért lettem tanító? című írására, amely a Dunántúli Protestáns Lapban jelent meg. Tíz évig tartott az itteni munkája, amely olyan  sikeres volt, hogy fiatal kora ellenére körtanítói, iskolafelügyelői megbízást kapott.

A 2. világháború az ő életébe is beleszólt. Csak 1947-ben tudott újra állásra pályázni. Ezúttal az ötvenedik hozott sikert: a csopaki református iskola tanítója lett.  1948-ban kinevezték az államosított iskola igazgatójának. Tudatos vezetői programmal készült az új tanévre, s kereste azokat a kapcsolatokat, amelyekkel eredményesebb lehet a nevelés, az iskola oktató munkája. Egy év múlva tanfelügyelő, majd a Tankerületi Főigazgatóság munkatársa. (De továbbra is Csopak maradt az otthona, ahol mindig barátságos, a pedagógia új útjairól meditáló, meghitt együttlétek voltak közelebbi és távolabbi kollégáival.)

1954-ben kapta meg a magyar-történelem szakos általános iskolai tanári oklevelét. 1956-ban felmentését kérte a tanulmányi felügyelői munkakörből, de elvállalta először a járási, majd a megyei vezető szakfelügyeletet. Ekkor már átfogó didaktikai, módszertani, neveléselméleti megalapozottsággal és gyakorlattal vizsgálta az iskolák nevelő-oktató munkája és társadalmi kapcsolatai helyzetét. Egyik megfigyelési, elemző munkájának A tényanyag forrásai címet adta. Számára sok hasznos pedagógiai tapasztalatot adott ez a munkája, amelynek az eredményeit belefoglalta előadásaiba, pályamunkáiba, publikációiba úgy, hogy ezekben ötvözte a pedagógiaelméleti, pszichológiai vonatkozásokat is. A pedagógia számos területe foglalkoztatta: ezekben elsősorban azok a problémák, amelyek megoldásai segíthették az iskolák munkája korszerűsítését. Áthagyományozódott néptanítói elkötelezettsége révén ellenőrző, segítő munkája kiterjedt a népművelés számos területére. Ennek teoretikus alapja az volt, hogy a népművelés folytatása az iskola munkájának. Ebben is tevékeny volt: Csopakon a Fürdőegyesület titkára, vezette a dalárdát, rendezte neves szerzők színdarabjait, író-olvasó találkozókat szervezett, s tizenöt éven át volt tagja a helyi községi tanácsnak. A Krónikaíró Kör tagjaként részt vett a hagyományőrző munkában.

(A községi tanács vezetése 1977-ben, a község hiteles forrású említése 700. évfordulóján emlékplakettel és oklevéllel ismerte el e sokoldalú és eredményes munkáját.)

A hatvanas évek második felében átrendeződött a közoktatás szakmai háttérintézmény-rendszere. Megalakultak a megyei továbbképzési és nevelési tanácsadó központok. Veszprém megyében a központ vezetőjének  a megyei művelődésügyi osztály a már széles szakmai körben elismerést szerzett  Gárdonyi Lajost nevezte ki. Irányításával, kitűnő szervező munkájával, vezetői felkészültségével az intézet több évtizeden át (ennek megszűnéséig) a megye pedagógiai szakmai és közéleti központjává vált. A veszprémi egyike lett/volt azoknak, amelyek országos kitekintéssel koordinálták az óvodai, az általános és speciális  iskolai, a középiskolai intézményhálózat nevelő-oktató munkáját. Nagy hatékonysággal szervezték a pedagógus-továbbképzéseket, a diákok tanulmányi versenyeit, kitűnő szakemberekkel nevelési és pályaválasztási tanácsadót működtettek,  kialakították az intézet dolgozói belső önképzési rendszerét.

Gárdonyi Lajos az évtizedeken át jó barátja, az országosan ismert pedagógia vezető és közíró, Fonay Tibor közreműködésével indította el a Megyei Pedagógiai Híradót (1982-től a  címe Megyei Pedagógiai Körkép lett), amely több mint három évtizeden át a megye pedagógiai szakmai, tudományos és közéleti fóruma volt. Ennek párhuzamaként indult útjára a Körkép kiskönyvtár-sorozata, amelyben önálló szerzős és tanulmánykötetek jelentek meg. Sok éven át volt megyeszerte népszerű a közben megyei pedagógiai intézetté átalakult központ pedagógiai írások pályázati rendszere. Gárdonyi Lajos olyan, máig emlékezetes  pedagógiai közéleti műhely hozott létre (amelyben nagy szerepe volt Kapor Károly megyei művelődésügyi osztályvezetőnek is), hogy a gyakorló pedagógusok, intézményvezetők, szakfelügyelők (és szülők, diákok) szívesen időztek ott szakmai beszélgetések résztvevőiként, a Tolnai Valéria vezette kitűnő könyvtár olvasóiként, s jelentős számban voltak azok, akik ön-és továbbképzésükhöz, diplomaszerző tanulmányaikhoz, kutatásaikhoz itt találták meg a szükséges szakirodalmat.

Közben sokat publikált. 1967-ben egyik alapítója volt a Magyar Pedagógiai Társaságnak, majd 1969-ben ennek megyei tagozatának, s elnöke lett  didaktikai szakcsoportjának, felelős kiadója volt a Körképnek és a könyvsorozatnak, és részt vett otthona, Csopak szellemi életében.

Amikor 1977-ben nyugdíjba vonult, külső szakértőként segítette az intézményt. Ott volt a szerkesztőbizottsági üléseken, sokszor volt vitakezdeményező egy-egy szakmai tanulmányról, könyvről, véleményt mondott a rádió és a televízió műsorairól, tanácsokat adott a lap- és kötetkészítésekhez.

Élete utolsó éveit Devecserben töltötte, s ott hunyt el 1995. december 29-én.

Gárdonyi Lajos olyan személyiség volt, aki munkájában megtartotta a néptanítói hivatás  történelmi tradícióit, ugyanakkor korunk modern szellemiségű pedagógusává tudott lenni. Vele a néptanító-nemzedék egyik utolsó személyisége távozott el körünkből. Emléke azonban megmarad. Gárdonyi Lajos egykori munkatársai, a csopaki református egyházközség lelkészei, az újra a református egyház fenntartásában működő iskola pedagógiai, tanulói, és az intézetben utóda, Kapor Károly emlékeztek rá születése 100. évfordulója alkalmából a csopaki sírkertben.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: