Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Fodor János: Csetablaktól a könyvespolcig

Nyomtatási nézet

A könyvtári tartalomfejlesztés lehetőségei

Fodor János PhD, egyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK KITI, Budapest

______________________

Egy friss felmérés szerint[1] az Európai Unió országai közül Magyarország a legnagyobb közösségimédia-fogyasztó. Az európai átlagnál húsz százalékkal többen facebookozunk, twitterezünk és instagramozunk, a 16–24 éves korosztályban szinte mindenki aktív valamelyik közösségi oldalon. Egyfelől örülhetünk az új technológiák terjedésének, bízhatunk abban, hogy a digitális bennszülött generációk munkában, társadalmi önszerveződésben és kreativitásban is hasznosítani tudják a korszerű kommunikációs eszközök kezelésében szerzett kompetenciát. Másfelől joggal tartunk az álhírekkel manipulálható közösségi médiafogyasztás következményeitől, a társadalom kötőanyagait fellazító véleménybuborékok hatásától. A kulturális, tudományos, műveltségi közös nevező záloga a tanulás és önkéntes művelődés: időigényes tevékenységek. A közösségi médiafogyasztás pedig – üzleti modelljéből következően – időrabló, hiszen a felhasználók figyelméből, választásaiból, aktivitásából profitál, a használt szolgáltatások kiterjesztésére törekszik, egészen az alapvető élettevékenységek szintjéig. Van-e esély az időigényes olvasás reneszánszára, vagy máris rétegigényt képvisel a történetekben, tudásban elmélyedő, fantáziájával szavakból képeket teremtő olvasó? S ha az e-book, a digitális szöveg olvasása a jövő, vezet-e út vissza, a könyvespolcok közé, vagy készüljünk föl könyvtáraink fokozatos felszámolására? Ahogy e kérdések is leegyszerűsítik a bizonytalanság komplexitását, úgy válasz sem adható röviden vagy általános érvénnyel.

Jelen gondolatmenet arra vállalkozik, hogy gyakorlati projektek tapasztalatainak értelmezésével felmutassa a könyvtári tartalomszolgáltatás szerepének és lehetőségeinek korszerű, jövőben is életképes példáit.

A kommunikáció eszközeinek és gyakorlatának átalakulása az átlagember spontán, gyors reakciói mentén alig két évtized alatt formálta át hétköznapjainkat. A mindenkori jelenben játszódó filmek egyre gyorsabban kapnak szembeötlő patinát, forgatásukat szinte évre pontosan tudjuk datálni, ahogy szereplőik használni kezdik a megfizethető számítógépet, a grafikus kezelőfelület újabb és újabb verzióit, a társas érintkezésben nélkülözhetetlen webet, keresőfelületeket. Levelek helyett csetelünk, olvasás gyanánt kapcsolati háló mentén tájékozódunk, s tesszük mindezt okostelefonok pár évente újra cserélt generációin, úton, útfélen.

Az évszázadok során felgyűlt tudás átadásával, megőrzésével eljegyzett hivatások képviselői: pedagógusok, muzeológusok, levéltárosok és könyvtárosok érthetően lassabban, megfontoltabban reagálnak a változásokra, mint az információ azonnali átadását vállaló cégek, intézmények és szakemberek, vagy maga az írott és elektronikus sajtó, ami a radikális átalakulás során részben fel is számolta önmagát. Izgalmas jövőkép és kiábrándító rémkép egyaránt épülhet a mindenre választ adó hálózati kereshetőség illúziójára, a könyvek teljes körű digitalizálásának elvi-távlati lehetőségére. Szükség lesz-e könyvtárra, levéltárra az adatbázisokban kutató mesterséges intelligencia korában? Kiváltja-e végül az iskolát a távoktatás? Megújítható marad-e a múzeum fogalma?

Kevés tudományterület fogadhatta felkészültebben és józanabban a változásokat, mint a könyvtártudomány, a tudás osztályozásának, visszakereshetővé tételének és a róla tájékoztató rendszerek fejlesztésének tudománya. Mégis, ahogy a pedagógiának számolnia kell az oktatás élő rendszerének mindenkori látenciájával, a generációváltások és társadalmi változások ütemével, úgy a könyvtártudománynak is az elmélet és gyakorlat szinkronba állítását kell szolgálnia. A hazai könyvtárügy helyzete és finanszírozása, a szakember-generációk és tájékozódási szokások változása annak ellenére kételyeket és aggodalmat szült, hogy a könyvtári információ-visszakeresés és tudásközvetítés kifinomultabb, hitelesebb és tudományosan megalapozottabb, mint a mindennapjainkat átformáló webes szolgáltatások.

Biztathatjuk magunkat azzal, hogy az évszázados gyakorlattal rendezett tudás továbbadására, szakértő hozzáférhetővé tételére akkor is szükség lesz, amikor már érteni, elemezni is tudjuk a mai gyors és spontán döntések hosszútávon kiteljesedő hatását. De ha késésbe kerülünk, ha nem vállalunk aktív szerepet a változásban, olyan visszafordíthatatlan folyamatok is elindulhatnak, melyek megkérdőjelezik tudásunk, hivatásunk létjogosultságát.

 

I. Három szakasz

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében az ezredforduló óta kiemelten foglalkoztunk a könyvtári tartalomszolgáltatás kérdéseivel, a kulturális és tudományos örökség közreadásának aktuális formáival.[2] A hallgatói érdeklődés és a szakmai rendezvények tematikája, a kutatási irányok és a szaksajtó figyelme változó aránnyal, de három jól elkülöníthető szakaszt rajzol a könyvtári tartalomfejlesztéssel kapcsolatban. A 2000-es évek közepétől a web 2.0-ás eszközöket megismerő fiatal könyvtárosnemzedék sürgető elvárásait érzékeltük a szakma megújulása, az új, hétköznapivá váló IT-eszközök fölhasználása kapcsán. Saját jártasságukból kiindulva joggal érezték úgy, hogy a könyvtári szolgáltatásoknak lépést kell tartaniuk a megváltozott hálózati élménnyel, felhasználói igényekkel.

A második szakaszban, ahogy ismertebbé váltak az átfogó, gyakran országos digitalizálási és adatbázis-fejlesztési projektek, a létrejött online könyvtári szolgáltatásokkal szemben fokozódó olvasói igényekkel és elvárásokkal szembesültünk.

A harmadik, ma is formálódó szakaszban azt kutatjuk, hogyan segíthetnénk az olvasókat abban, hogy maguktól, ugyanolyan természetességgel, otthonossággal tudják használni – megosztani, feldolgozni, kutatni és élvezni – a könyvtárak online elérhető állományát, ahogy korábban a kikölcsönzött könyveinket.

Ez a kérdés kulcsfontosságú lehet, hiszen a könyvtár továbbélését, szolgáltatásainak domesztikálását jelentheti a digitális korszakban.

 

1. A nagy verzióugrás

E sorok írója 2000 ősze óta egyetemi oktató, a web fejlődésének első szakaszától, annak utolsó éveitől élhette át könyvtáros hallgatóival a változásokat. A statikus weboldalak „egyenjogúságának” időszaka volt ez, a hallgatók is html-nyelven tanultak, mert a könyvtárak – mint minden intézmény, kisvállalkozás és magánszemély – honlapot készítettek. Mindegyik más: zsúfoltak voltak információkkal, grafikai megvalósításuk egyenetlenre sikerült, s csak esetlegesen kapcsolódtak digitális állományokhoz, online katalógushoz. Tartalmuk ritkán frissült, s aktualitások helyett az állandó, változatlan információk közzétételét szolgálták. A programozott tartalomkezelő rendszerek elterjedésével nyílt forráskódú, ingyenes portál- és blogmotorok váltak közismertté, velük megérkezett a webre az élő, interaktív tartalom és az azonnali, online frissítés lehetősége.

A kétezres évek közepétől web 2.0-ás korszakként emlegetett időszak könyvári megfelelője a Könyvtár 2.0 (Library 2.0) irányzat,[3] mely a kölcsönvett verziószám jegyében dinamikus tartalomszolgáltatást, a webre költöző író-olvasók online kiszolgálását propagálta blogokkal, chatablakban elérhető tájékoztató könyvtárossal és az olvasók bevonásával a könyvtári tartalomfejlesztésbe.

Dolgozatokból blog-hálót készítettünk, Joomla-alapú portált is tanultunk üzemeltetni. Végzett hallgatóink WordPress blog-szolgáltatást indítottak könyvtári szakembereknek,[4] s évekig sikerrel járultak hozzá a szakmai nyilvánosságot többrétegűvé tévő blogkultúra virágzásához.

A korszak tetőpontjaként éltük át a hallgatók által szervezett konferenciákat, melyeken startupfejlesztők és könyvtári szakemberek találkoztak, valóban innovatív légkörben.[5] A nagyszabású tervek, az együttműködési készség mégsem hozott létre maradandó eredményeket. A nyílt forráskódú rendszerek terjedését a bizonytalan technikai támogatástól való félelem hátráltatta. A nagy szolgáltatók által fenntartott, ingyenes blogrendszerek használata aggályosnak tűnt: szabad-e kereskedelmi cégek platformjain, szűkös közpénzen fizetett munkával információt felhalmozni? A komplex, intézményi támogatással megszületett könyvtárportál[6] pedig, a korszerű funkciói ellenére, nem vált népszerűvé: az uniformizált megjelenés helyett a könyvtárak saját honlapjuk fejlesztésére koncentráltak, s az olvasók is azokon keresték az információkat. Végül pedig, az olvasóközönség bevonása, a könyvtárak webes jelenlétéhez csatlakozó aktív, katalogizáló, címkéző közreműködői körök létrehozása is illúziónak bizonyult: az általános közösségi hálózatok, a hazai iWiW, majd a Facebook vonzerejével csak néhány réteg-közösségi hálózat tudott dacolni, aktív közönséget olvasás-témában hazánkban egyedül a Moly.hu tudott magához vonzani.

 

2. A nagytömegű digitalizálás hatásai

A 2010-es évekre a digitalizálás, a nemzeti örökség archiválásának fontossága hétköznapi irányelvvé vált. Hosszú évek munkájával, de közismertté váltak hazai és nemzetközi digitális könyvtári szolgáltatások, s az elektronikus könyvtári keresők, katalógusok és dokumentumtárak mellett szaporodni kezdtek a nyilvános intézményi (például egyetemi) repozitóriumok, dolgozattárak, nyílt hozzáférésű (Open Access) publikálási formák.

Kutatási blogunkon több tucat jelentős hazai dokumentumgyűjteményt elemeztünk.[7] A létrejött szolgáltatásoktól elvártuk, hogy felhasználóbarátak és könyvtártudományi szempontból szofisztikáltak, jól kereshetőek legyenek; tételeik megosztása, netán címkézése és kommentálása lehetséges legyen. Bár a jogos elvárásoknak továbbra is különböző kialakítással, olykor nehezen áttekinthető felületekkel felelnek meg, évről-évre egyre több olyan adatbázist látunk, melyek tartalma később részét képezheti egységesebb, könnyebben használható rendszereknek. Az olvasók és a digitalizálással foglalkozók közös vágya, hogy a digitalizált értékek szolgáltatása jól szervezetten, egységes kialakítású, korszerű formában álljon rendelkezésre, hozzáértő szakemberek felügyelete alatt. Bár ettől még távol vagyunk, máris át kell gondolnunk a folytatást.

Ha a digitális állományokat szolgáltató gyűjteményekben, adatbázisokban a könyvtári állomány virtuális otthonra lel, egyúttal el is szakad a könyvtártól. A virtuális gyűjtemények gyarapítása és folyamatos fejlesztése mellett megmaradhat-e vagy pótolható-e az a könyvtári és munkatársi környezet, amely magáénak érezve az állományt, napról-napra elősegítette annak megismerését, s értékeinek az olvasók figyelmébe ajánlását?

 

3. Elidegenített archívumok?

A 2010-es évek közepe nem csak a digitalizálás, de a digitalizált könyvforma, az e-book köztudatba kerülését is elhozta. Az e-könyv sikert aratott, de a könyvkiadás problémáit inkább bonyolította. Az intézetünkben megrendezett E-könyv, e-olvasás szakmai nap vitájának[8] legfontosabb tanulsága az volt, hogy az e-book összességében nem feltétlenül vonzóbb és korszerűbb formátum. A praktikussága és költségtakarékossága ellenére inkább egyenrangú alternatíva, melynek terjedésében a felhalmozás vágya csak keveseket motivál. Egy e-könyv beszerzése, főleg vásárlása érdekében a hagyományos könyvekhez mérhetően fontos a tájékoztatás, a promóció, a személyes kötődés. A digitális javak felhasználása és hasznosulása tekintetében kiterjeszthető e tanulság a könyvtári állományok egészére is. Hiába áll majdan rendelkezésre az írott emberi tudás átfogó digitális tára, ha az archívumok meglétéről csak passzív ismerettel bír az olvasó. Ha az aktív használatra nem szakít időt, léte inkább megnyugvással tölti el, s csak csökkenti felfedező kedvét.

A figyelem, az idő lekötése és a kíváncsiság felkeltése a könyvtárak számára napjainkban ugyanolyan kulcskérdéssé válik, mint a pedagógusok számára a kötelező olvasmányok célszerű frissítése, vagy a múzeumok számára izgalmas, interaktív események, tárlatok tervezése.

Kutatásaink[9] bizonyították, hogy a könyvtárak közösségi média jelenlétében megjelenik az ajánlás, figyelemfelkeltés vágya, de sok esetben átgondolatlanul: a könyvtár nevében gyakorlatilag személyes érdeklődése szerint oszt meg számára érdekes tartalmakat egy-egy munkatárs. A tudatos stratégiát gátolhatja, hogy nincs saját digitalizált gyűjtemény, vagy, hogy gyűjteményük olyan adatbázisban érhető el, amely a könyvtártól független identitásként van jelen a közösségi médiában.

A közösségi médiajelenlét vizsgálata során egyértelművé vált, hogy a nagy digitális gyűjtemények aktivitása elhanyagolható a közösségi médiatartalomban. Néhány, már korábban is aktív szereplőtől eltekintve az újabban létesült vagy nagyobb könyvtáraink gondozásában működő, elkülöníthető gyűjteményekről jóformán tudomást sem szerezhet az, aki a közösségi médiából tájékozódik érdekes tartalmakról.

Így továbbra is néhány, a közösségi weben beágyazottabb, vagy tágabb média-megjelenéssel támogatott gyűjtemény (Fortepan, Mai Manó Ház) aratja le – a sikerükkel bizonyíthatóan meglévő – közösségi érdeklődést a digitalizált tartalmak iránt.

 

II. Az olvasói motivációk nyomában

 

1. Küzdelem a figyelemért

Tanulságos gondolatmenet jelent meg[10] a Wikipédia körüli lelkesedés csökkenéséről, a szócikk-írók számának megcsappanásáról a Wired című magazinban. A web történetének első, írás-olvasás centrikus évtizedét a felvilágosodás tudásvágyával rokonítja a szerző, s az intellektuális tudásvágy jelképének, legszebb gyümölcsének tekinti a bárki számára írható, globális lexikont. Hanyatlását a közösségi média által újrafókuszált figyelemmel, a tömegmédia kíváncsiságot kioltó visszatérésével magyarázza. Ahogy a televízió fénykorában, úgy az üzleti alapon szabályozott információ-fogyasztás térfoglalásával is az tölti ki figyelmünket amit elvárunk, amit amúgy is tudtunk.

Nehezen cáfolható, hogy a felfedező és ismeretfelhalmozó kedv alábbhagyott, iránya megváltozott, szegmentálódott. Ahogy a web 2.0-ás szolgáltatások egyre finomabban töltik ki az élet, az emberi tevékenység még lefedetlen részterületeit, a kezdetben úttörő, hiánypótló globális projekteket építő aktivitás szétszóródott, más terepet keres. De a változás nem egyértelműen a passzivitás és kritikátlan befogadás irányába mutat, inkább az életteli, interakciót kínáló közeg felé.

Kisunokám, téged folyton keresnek? – teszi fel a kérdést az egyszeri nagyszülő, növekvő rosszallással szemlélve a folyamatosan telefonja fölé görnyedő gyermeket. A méltatlankodó válasz borítékolható, s valóban, indokolható a folyamatos elfoglaltság az információs technológia svájci bicskáján. Nem csak a tévén nézett film IMDB-adatlapjának párhuzamos megtekintése vagy a rádióból hangzó zene felismertetése adhat értelmet az idősebbek számára váratlan melléktevékenységeknek, de applikáció-választástól a telepítésig, döntéseket megelőző kommentolvasástól a vásárlásig, útvonaltervezéstől a hírolvasásig számos tennivaló lehet éppen aktuális feladat. Az élő kapcsolat fenntartása érdekében karban kell tartani a készüléket, a szoftvereket, a kezelőfelületet és az ismeretségi hálót is.

A technológiai és emberi kapcsolatrendszer karbantartásaként nehezebben védhető szükséglet a minden szabadidőt, utazást hézagmentesen kitöltő játék, főleg felnőttkorban. Tágabb értelemben, talán, a psziché karbantartásaként napjaink elfogadott kortünete, ám az az álláspont, hogy a sporthoz hasonlóan a mindennapokból kiszabadító hatású – erősen vitatható. A játékok keresése, ajánlása, kiválasztása, a lejátszott menetek száma, időtartama, még eredményeink is részei, forgalmazott értékei a véleménybuborékokat körénk feszítő, aktivitásunkat statisztikákra váltó üzleti modellnek.

Határvonalat húzni a vegán étrendben, homeopátiában, oltásellenességben, radikális politikai eszmékben vagy fanatikus szektákban hívő csoportok között csak a társadalmi együttélés szabályainak betartását számon kérve lehetséges. Vitatni egy minden idejét szerepjátékkal vagy a gamer szubkulturában eltöltő felnőtt ember döntéseit hiábavaló, ahogy a fanficton írók vagy mangarajzolók körében sikeres fiatalt sem szükséges más témák, stílusok felé erővel terelni. Identitás-formáló rétegérdeklődésekké bomlott értékrendek korszakában élünk, a kánonok erőltetése illetéktelen beavatkozás, ami távol áll a könyvtáros hivatástól is. Mi sem áll ugyanakkor közelebb hozzá, mint az értékek fölajánlása és a tudás rendezése.

Ha belegondolunk, éppen ez szolgálhat legkisebb, de közös nevezőként a saját értékeihez ragaszkodó, identitását őrző, tudását rendező olvasóval.

 

2. A rendezés közös öröme

Az ezredforduló óta Budapesten végzett könyvtáros hallgatók közös élménye, hogy mindannyian részt vettek a Fodor András hálózati életműkiadásban.[11] A Kossuth-díjas költő életművének oktatási felhasználását nem csak az tette lehetővé, hogy e sorok írója a szerzői jogok örököse, de az is, hogy ideális hipertext-alapanyag. A fél évszázadot átfogó költői életművel párhuzamos esszéírói és fordítói munkásságot gazdag levelezés és naponta vezetett napló kíséri. A különböző műfajú szövegek és a folyamatosan, írásban rögzített aktivitás olyan több rétegű, életteli történelmi és irodalomtörténeti forrást alkot, melynek szereplői ismert művészek, közéleti személyiségek.

A projekt során egy hallgató csak egyetlen naplófeljegyzést dolgoz fel, de a szöveg digitalizálása, információérték-növelt közreadása – a benne szereplő személyek, helyszínek, művek azonosításával, indexelésével – komplex feladat. A napokhoz korabeli sajtószemlét, a napot magába foglaló hónapról kronológiai gyűjtést készítenek, az időszak eseményeiből linkekkel teli cikket – „hónap portrét” – írnak, róla infografikát készítenek.

A másfél évtizede tartó munka folyamatai a hallgatói fogadtatás szerint alakultak. Az egy félév alatt lezárható, sikerélményt adó feladat-kijelölés jelentősége mellett a legfőbb tanulság az, hogy az irodalom iránt kevésbé érdeklődő hallgatókat is magával ragadja a rendszerezés, a rendszerépítés lehetősége. A véletlenszerűen feladatul kapott időpillanat és kontextusa elsőre teljesen idegennek tűnhet, mégis, a sok nézőpontú kutatás során kronológiai adatbázisokból, korabeli sajtóból, archív filmes és zenei sikerlistákból óhatatlanul előkerülnek ismert vagy halványan ismerős nevek, események, alkotások. A gyakran meglepő kronológiai együttállások felismerése a huszonévesek számára saját ismereteik rendezését is jelenti. Filmcsatornákon máig elő-elővett klasszikusok, kortárs előadók által remixelt slágerek, a kultúra és társadalom félmúltjából más és más irányból ismerős nevek – Brezsnyev, Kádár, vagy Jancsó, Pilinszky, a diáklázadások és a hetvenes évek terrorcselekményei – munkáikban fedésbe, helyükre kerülnek, s joggal érzik úgy, létre hoztak valamit, felkutatták és rendbe szedték saját területükön az idő széttartó szálait.

A Hálózati életműkiadáshoz[12] kapcsolódó régmúlt hónapokat csak kényszer hatása alatt – érdemjegyért – kutatják hallgatóink, de az ismeretlen terep felkutatása örömmel jár és motiváló. A Wikipédiát gyarapító önkéntes felfedezőkedv alábbhagyásának oka lehet az is, hogy az enciklopédikus említés szintjén fontos, emlékezetes tételeket, a sokak számára érzelmi kötődést hordozó szócikkeket mások már létrehozták. Az említett cikk lesújtó megállapítása, hogy manapság leginkább csak filmsorozatokról és azok szereplőiről születnek új szócikkek. A személyes kötődés, motiváció és kutatási kedv spontán összekapcsolódása a könyvtár jövőjének záloga.

Ennek azonban az olvasó, internethasználó közönség motivációinak megértése és a kutatható, izgalmas tudás hozzáférhetővé tétele egyaránt feltétele.

3. Tartalomszolgáltatás a valóságos közösségi térben

A korszerű digitális gyűjtemények a könyvtári szolgáltatások új, virtuális formáját hozták létre, eltávolodásuk a könyvtártól részben szükségszerű volt, részben orvosolható. A folyamatosan fejlődő technológiai környezetben ezeknek a rendszereknek is meg kell felelniük az egységesség, az adatcsere, a gépi „arathatóság” globális követelményeinek, többnyire felületük, szolgáltatásaik kialakításában is az őket hosszútávon karbantartó, továbbfejlesztő informatikusoké az utolsó szó. A könyvtári tartalomszolgáltatás e gyűjtemények tételeire épülhet, ahogy a szakma fokozatosan birtokba veszi és a fizikai állományhoz hasonló otthonossággal ajánlja őket személyes és hálózati tartalomszolgáltatásként. A könyvtár naprakészsége szempontjából azonban minden időpillanatban döntő a virtuális és valós térben nyújtott szolgáltatások harmóniája. Ezért kutatjuk a tartalomszolgáltatás új lehetőségeit, s ezért keresünk analógiákat a virtuális térben betölthető szerepekhez a fizikai könyvtár jövőképében is.

Világszerte számos példát látunk a könyvtár alkalmazkodásra. A könyvtári közeg megújításának sikeres kezdeményezéseit az olvasók bevonása, a személyes motivációk felmérése jellemzi. A hasznos ismeretek segített, támogatott gyűjtési és rendezési lehetősége csakis fölfedezhető, megbízható szolgáltatások között lehetséges.

Megvalósult, bizonyító példák hozhatóak a közösségi térként mindennapi teendők otthonos, jól felszerelt helyszínévé váló skandináv könyvtáraktól a privát szférát védő, anonim böngészést kínáló amerikai kezdeményezéseken át [13] egészen odáig, hogy a barkácsoláshoz, vagy akár 3D nyomtatáshoz már nem csak szakirodalmat, de eszközöket és teret – makerspaces – biztosít a könyvtár.[14] Az intézmény kiléphet statikus, épített teréből, megjelenve ott, ahol szükség lehet állományára, szolgáltatására. Magyarországon is szaporodnak a könyvmegállók, a nyitott könyvszekrények. A könyvtár nélküli falvakat rendszeresen bejáró könyvtárbuszok egyike tavasszal egyetemünket is meglátogatta. Más szinten, de ugyanez a folyamat játszódik le a tudományos tájékoztatásban is, a kutatásra nálunk többet áldozó országokban megbecsült státusszal segíti[15] a szakemberek munkáját a kutatóhelyekre kihelyezett könyvtáros.

A könyvtár formálódó, remélt jövőképével harmóniában szükségszerű tehát, hogy a virtuális térben is ott ajánlja föl állományát és szolgáltatásait, ahol a potenciális olvasók idejüket eltöltik, ügyeiket intézik.

De hogyan és mit mutassunk évszázadok tudásából, művészetéből a közösségi hálózatok hírfolyamaiban annak érdekében, hogy felfedezzék és spontán használni kezdjék, kutassák a digitalizált gyűjteményeket?

 

III. Meg kell érteni az olvasót – a közösségi hálón is

 

1. Biztonsági játék

A közösségi hálózatokban megosztott tartalmakban és az aktivitás kommentekben, lájkokban tetten érhető jeleiben két, markánsan eltérő magatartásforma tükröződik, melyekre a könyvtári tartalomfejlesztés reflektálhat.

Az egyik meghatározó attitűd a saját, óvott értékek rendezési igénye, kontrollja – egyfajta biztonsági játék. A mai tizenévesek távolságtartása, elfordulása a Facebooktól éppen az uralható kapcsolatrendszer igényével magyarázható. Ne szóljon bele senki felülről, nem kívánnak nyomokat hagyni, önfelszámoló, eltűnő üzenetekkel kommunikálnak inkább a Snapchat szolgáltatásban. Gyermeknek, kamasznak, a számítástechnikával idős korban ismerkedőnek különösen nehéz átlátni a kapcsolati hálók szabályrendszereit, a privátszféra védelmét többé-kevésbé biztosító beállítási lehetőségeket. S ne legyenek illúzióink, a legotthonosabban mozgó huszonévesek életében is változnak a körülmények, jönnek olyan időszakok, amikor rutinból, kevéssé odafigyelve posztolnak vagy kattintanak linkekre.

Ahogy a közösségi média tartalmának hitelessége megkérdőjeleződik, a megosztási aktivitás mozgatórugói között egyre hangsúlyosabb a személyes hitel megtartása. Az identitáslopás fenyegető lehetősége vagy az online zaklatás gyakran tragikus esetei a szélsőséges példák arra, milyen könnyű lerombolni, s milyen nehéz megőrizni a magunkról fölépített virtuális képet. A nehezen átlátható, sok tényezőtől függő rendszerekben a felhasználók alapélménye az óvatosság; néhány alapszabály esetenként túlzott, görcsös betartása. Sokan csak olvasásra, esetleg lájkolásra vagy kommentelésre használják a Facebookot, saját képet nem töltenek fel, tartalmat nem osztanak meg, így a hozzáférési körök beállításával sem kell foglalkozniuk.

Az identitás védelme meghatározó az aktív megosztók magatartásában is, hiszen a közösségi médiában komoly szerkesztő, publikáló munkát végzők akarva-akaratlanul, saját felelős kiadóikká válnak. Az erőfeszítés értelme, a profit, amiért e munkát elvégzik, saját identitásunk formálása, megőrzése, fenntartása. A megosztások, az ízlést vagy állásfoglalást tükröző kedvelések és kommentek sorával magukból írják a Facebook, Instagram stb. tartalmát, annak ismeretségi hálójuk számára olvasható részét. Folyamatosan döntési helyzetben vannak: mit és kinek tegyenek láthatóvá személyiségük vonásaiból.

A veszélyek mérlegelése és az identitás épségét óvó megfontolások tükröződnek a megosztott tartalmak összetételében, gyakoriságában. Többé-kevésbé biztonsággal megoszthatóak az „itt jártam, ezt láttam, ezt ettem” típusú tartalmak, a szelfik és gasztrofotók, hiszen mindenki jár itt vagy ott, a digitális fotózás korában pedig elfogadottá vált önmagunk és élményeink lépten-nyomon történő megörökítése. Ugyanígy közös nevező a mémek továbbosztása, a részvétel a komikum hullámhosszán kialakult közös szórakozásban.

Csoportképző, elhatároló hatása miatt kompromisszumokkal, de a többség számára még „bevállalhatóak” a nagyobb közösségekhez kapcsoló elköteleződések, rajongott zenészek, rétegkultúrák, hobbi, életmód, netán politikai hovatartozás mentén. A magabiztosabb felhasználókat nem rettenti el a veszély, hogy néhány ismerős esetleg elfordul tőlük vagy ellenérzéseit fejezi ki – a különbözőség tolerálása e tekintetben változó lehet.

Sokkal kockázatosabb viszont a mélyebb ismeretek, szaktudás, a szűk rétegérdeklődés megosztása. Ha vannak ismerősei között szakértők, akkor nyilvánosan kiderülhet relatív tájékozatlansága, lelepleződhetnek bizonytalan forrásai. Olyan ismerősöktől, akiket a téma nem érdekel, elválaszthatja az érdektelen megosztások sorozata.

A műveltség és elmélyült érdeklődés szükségszerűen szűrő. Ha a közösségi hálón ismerősökkel bátran megosztott tartalmak tudományos „mélységigényét” végigkövetjük, akkor a saját fotóktól, szöveges közlésektől a blogokból, weblapokról megosztott cikkek és hírek tömegén át szinte csak egyetlen, bár tágan értelmezhető témában, a kor- és helytörténet vonatkozásában jutunk el a könyvtári tudáskincs mélységéig. A közösen megélt idő előzményei és a közösen ismert tér múltja mindenkit érdekel. A web hálózatos információhalmaza mögül hiányzó kronológiai rétegzettség valamilyen szinten mindenkiben hiányérzetet kelt, s a térkép és navigációs alkalmazások sikere látványosan bebizonyította, hogy a „kibertér” térélménye önmagában kevés.

A retromániaként is észlelhető jelenség hátterében fedésbe kerül a közösségi weben önmagát képviselő író-olvasó biztonságérzete és a tudás forrásához közvetlenül hozzáférő könyvtár küldetése. A kockázatmentes megoszthatóság feltételeit kielégíthetik a hiteles információegyüttesek, a könyvtárak, történeti fotógyűjtemények kimeríthetetlen forrásaivá válnak képpárok, visszapillantó múltidézések közös rácsodálkozást kiváltó megosztásaink.

De a könyvtári szereplehetőség nem pusztán a gyűjtemény elemeinek felkínálásában áll. Jelentheti a kutathatóság, a tudományos összefüggésrendszer tágabb felmutatását is. Az identitás közös pontjainak biztonságára alapozva, a hely- és kortörténet senkitől sem idegen témájában a legkönnyebb olyan megosztásokkal példát mutatni, amelyek kedvet teremtenek az elmélyülésre, továbbkutatásra, hasonló gyűjteménytételek önálló megtalálására.

Korábban is hivatkozott, s két ízben is lefolytatott[16] közösségi média kutatásunk során a legnépszerűbb, legsikeresebb bejegyzések szinte kivétel nélkül térrel, idővel kapcsolatos, továbbgondolható, továbbolvasható, gondosan kidolgozott információegyüttesek voltak. Mintaként hozható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének poszt-sorozata, amely képarchívum-tételeik megosztására ad inspiráló példát. A gyűjtemény vezetője, Sándor Tibor így írt vállalkozásukról: „Minden nap közzétettünk egy összeállítást, amivel egyszerre szerettük volna felkelteni a várostörténet iránti kíváncsiságot és a gyűjteményben fellelhető források változatosságára is ráirányítani a figyelmet. Rövid kommentárok voltak hívatva eligazítani az aznapi kínálatban, de munkatársainkat elragadta a hév: a közléseket egyre igényesebb eseti kutatások előzték meg, a magyarázatok egyre hosszabbak lettek, magunk közül választott lektorunknak pedig kíméletlenül kellett csattogtatnia szerkesztői ollóját. A közlemények megírásában mindenki részt vett, beleértve raktárost, közmunkást és szerződéses önkénteseinket is.”[17]

A közösség Wikipédia-bővítéstől elforduló aktivitása többek közt a lokálisan, személyes kötődések mentén fontos ismeretek felhalmozása felé mutat. A több országban népszerű Topotékák[18] a kisebb régiók, városrészek lakóinak lelkesen megosztott fotóiból, múltat feltáró emlékeiből gyarapodnak.

Egyetemi műhelyünk a kétezres évek közepétől foglalkozik a helytörténeti részgyűjtemények hálózati közreadási lehetőségeivel,[19] modellkísérleteink legnépszerűbb megvalósult példái régi budapesti fotók közreadására épülnek.

Részgyűjteményi mikroszájtként valósítottuk meg az Egyszer Bolt[20] (1xBolt) oldalt, mely Kalota Béla amatőr fotós város- és kereskedelemtörténeti képeit adja közre. A fotós célja az volt, hogy még eltűnésük előtt megörökítse a múlt emlékeit hordozó, kihalófélben lévő kiskereskedelmi boltkategóriákat (például szemfelszedő, delejező, trafik stb.) A hallgatók feladata nem merült ki abban, hogy saját fotókkal bővítsék a gyűjteményt, de kutatásaikkal felderítették egy-egy kiválasztott tevékenység cégtörténeti, kereskedelmi múltját és jelenét, a kihalás okait, a továbbélés formáit.

Kalota Béla másik, jelentősebb méretű (csaknem ezer tételes) fotóanyagára épült második hely- és kortörténeti projektünk, mely különösen népszerűnek bizonyult hallgatóink körében. Az iTTiVoTT Budapest[21] enciklopédikus módszerességgel rendszerezi több száz budapesti vendéglátóipari egység portálfotóit a rendszerváltás utáni évtizedből, a város valamennyi kerületéből. A projekt megvalósítása során a kocsmatérkép-jellegű kezdeményezéseket megelőzve, elsők között alkalmaztuk a helyszínek térképre helyezésének, linkelésének és beágyazásának lehetőségét. A retró képpárok divatjának elterjedése előtt kezdtük el az „ilyen volt – ilyen lett” párhuzamok vizuális megjelenítését is, hiszen a projekt folytathatóságát és érdekességét kezdettől fogva az adja, hogy a gyűjtemény helyszíneit pár évente felkeressük, s megörökítjük az üzlethelyiségek változását, funkcióváltását, fejlődését vagy lepusztulását.

Várostörténeti szempontból is tanulságos követni a Kalota Béla által megörökített helyszínek metamorfózisát presszóból kínai üzletté, abból nemzeti dohánybolttá, s a helyszíneket személyesen ismerők számára emlékezetes idővonalat húznak a hallgatók által készített bejegyzések.

Az iTTiVoTT projekt volt az első műhelymunkáink közül, melyet a statikus gyűjteményi weboldalak mellett 2009-től a Facebook felületére is bevezettünk; a létrehozott csoporthoz máig csatlakoznak érdeklődők. Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy a képgyűjtemény legrégebbi, Kalota Béla által készített rétege a Budapest múltjával foglakozó csoportok, honlapok kedvelt képforrásává vált.

Egyetemi projektjeinek sorában talán a legnagyobb, bár legkevésbé meglepő közönségsikert Neon Budapest[22] gyűjteményünk hozta. A budapesti neonfények látványos mementói az elmúlt korszakoknak. Megmaradásuk, megóvásuk sokak szívügye volt korábban is. A projekt során egy pár évvel korábbi fotógyűjtemény tételeit fotóztuk újra, létrehozva az időben érzékelhető változások lenyomatait. A törékeny városdíszek közül sok eltűnt, megrongálódott pár év leforgása alatt is. A szöveges helyszínrajzokkal és térképes ábrázolásokkal kiegészített tételeket több szempont szerint – így a hirdetés tartalma és a tevékenység aktualitása, tipográfia, elhelyezés és állag – szűrhetővé, rendezhetővé tettük. A projekt újdonságát a háttéranyag sokfélesége és a bevont szakemberek, szakterületek gazdagsága jelentette. A hajdani neonmentő vállalkozásoktól a történeti és technológiatörténeti visszatekintésig, a nemzetközi és vidéki körképtől a művészeti felhasználásig, a múzeumok áttekintésétől a neon mai gyártásáig számos kapcsolódási pontot kínáltunk ahhoz, hogy a látogatók érdeklődését felkeltsük. A projektbemutatón e kapcsolódó területek több képviselője közreműködött, s a honlapra felfigyelt a média. A beszámoló cikkek és munkánkra hivatkozó publikációk száma folyamatosan gyarapodik, s rendszeresen kapunk visszajelzéseket, a gyűjteményből hiányzó neonfényeket figyelmünkbe ajánló leveleket.

 

2. Az izgalom és kizökkentés igénye

A közösségi hálón megosztott tartalmakból és aktivitásokból kirajzolódik a virtuális biztonságra törekvés ellenpontja is, a kontrollált hazardírozás igénye. Alkattól függ, ki hogyan gondoskodik adrenalin szintje megemeléséről, horrorfilm-nézéstől a túrázásig, vadvízi evezéstől a bungee jumpingig. De a szabadidős tevékenységekről árulkodó közösségi médiatartalmak alapján is érzékelhető, hogy az óvott, védett identitás ellenpontja a kihívások vállalása. A kontrollált körülmények között, szolgáltatásként igénybe vett izgalmak, a szabadulószobák, rejtélymegoldások és nyomozójátékok népszerűsége megfeleltethető a leterhelt menedzseréletmódból kiszakító extrém sportoknak, a munkaközösséget felrázó csapatépítő tréningeknek is. A „ha már benne vagyok, megpróbálom túlélni” hozzáállástól a „Varázsolj el!” ön-kiszolgáltató gesztusáig különbözően indulnak, s bizonyára különbözően emlékezetes élményben végződnek ezek a vállalkozások, de az irányítottság és a kész helyzetben boldogulás többségünknek meghatározó emléke – gondoljunk az időben szinte minden esetben megszépülve távolodó sorkatonai szolgálat évére.

E sorok írójának több fontos tábori/olvasótábori élménye maradt emlékezetes a felülről irányított, de a résztvevőket szolgáló próbatételektől, az önkifejezésre késztető közösségi megmérettetésektől. Amikor az előkészített, váratlan izgalom kulturális és tudományos tartalommal párosítható, a résztvevők sajátjukként élik meg a tanulás folyamatát, s az így szerzett tapasztalatokat leghitelesebb, legmegbízhatóbb ismereteik között raktározzák el. Tudják ezt a pedagógusok, de tudja ma már sok, a közösségi médiában is közismert vállalkozás (például Hosszúlépés, járunk[23]), amely közösségi, személyesen átélhető kalandként kínál különleges vagy kevesek által ismert helytörténeti programokat, sétákat, kirándulásokat. A siker kulcsa itt is az izgalom, a megismételhetetlen, egyszeri élmény ígérete.

Mind a valós, mind a virtuális gyűjtemények igyekeznek tanulni a korunkra jellemző szabadidős tevékenységek példáiból. A „gamification” igénye, a játékélmény beemelése múzeumi tárlatrendezéstől a webes felületek tervezéséig számos formában aktuális téma napjaink konferenciáin, új projektek tervezésekor. Évek óta ismertek a tartalomszolgáltatás és tájékoztatás megújításával kapcsolatos hazai kutatóműhelyek projektjei[24] is, a Hajnali háztetők helyszínének bejárhatóságát biztosító applikációtól[25] a népszerű Fortepan fotógyűjtemény – egyszer talán megvalósuló[26] – helyszín-nyomozós, újrafotózós kiterjesztéséig.

A kísérleti projektek és ötletek gyakran megelőzik korukat vagy szponzor hiányában tervek maradnak. Azonban ahogy a digitális technológiák, algoritmizálható folyamatok alkalmazási lehetőségei megjelennek az egyes tudományterületeken, a rendszerezett ismeretek értékéről újabb és újabb izgalmas példákat mutathatunk föl. A digitális bölcsészet (hazánkban) friss tudományága kipróbált, egységesített eszközöket ad a kulturális örökség adatainak korszerű feldolgozásához és megjelenítéséhez, akár vizualizálásához. Térképen vagy infografikán ábrázolva vonzóbbá és gyorsabban befogadhatóvá tehetőek a korábban csak hosszú tanulmányokban kifejthető összefüggések, régmúlt korok kapcsolati hálói. Nyelvstatisztikai minták kiértékelése nem csak a számítógépes nyelvészet kutatásaiban alkalmazható, de digitális helyszínelésként akár egy költő elveszettnek hitt műveinek azonosításában is. A tudomány élményszerű, rejtvényeket megfejtő arcát bemutatva a tudományos tartalomszolgáltatás is több eséllyel versenghet a figyelemért, a kutatási vágy felkeltéséért.

Az izgalmas élményeket, velük a személyes kötődési lehetőséget és a szabad kutathatóságot a tartalomszolgáltatás alapötlete is biztosíthatja. A Budapest Gyűjteménnyel közös Hullámfürdő projektben mi is a közös nyomozás lehetőségét, motiválásának módjait kutatjuk: a rövidesen közzétett több mint félezer fényképen a 70 évvel ezelőtti Gellért-fürdő vendégei, a kor elitjének képviselői láthatóak, a paparazzi-fotósok korszakát megelőző, szokatlanul intim beállításokban. A képeket az akkori fürdőmester, Pusztai Sándor saját örömére, olykor a modelleknek szánt ajándékként készítette. Bevontunk szakértő történészeket, de velük is csak a személyek 10%-át tudtuk beazonosítani, jobbára azokat a színészeket, politikusokat, akiket egy korábbi válogatott kiállításra (Miniszterek gatyában,[27] 2012) már kiválasztottak. A Budapest Gyűjteménnyel közösen kialakított koncepció szerint megpróbálunk megtenni mindent annak érdekében, hogy a gyűjtemény közösségi átvizsgálása, a nagy- és dédszülők azonosításának esélye a lehető legnagyobb legyen. A közösségi média terjesztéshez megosztható ízelítőként kollázsokat készítünk, melyek egy-egy közös motívum mentén válogatnak a bőséges képanyagból, ráirányítva a figyelmet az érdekes részletekre. A gyűjtemény tételeit a lehetséges szempontok szerint szűrhetővé tesszük, s háttéranyagokat szerkesztünk a korabeli fürdőéletről, fürdőruha-divatról, a korszak eseményeiről. A Hullámfürdővel kapcsolatos visszajelzéseket űrlapon és saját Facebook-oldalon gyűjtjük majd, így elemezni, mérni tudjuk a projekt sikerességét.

 

3. A könyvespolctól a csetablakig – és vissza

Ahogy kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk, úgy a jelenben gyermekkorunk olvasáskultúráját sem kívánhatjuk vissza. Magunknak felnőttként, s gyermekeink, tanítványaink számára sem. A végtelen könyvespolc, a tudással teli raktár szimbolikus helyszíne világunknak; filmek, regények izgalmas toposza, építeni kell rá, nem lerombolni. A könyvespolcokhoz visszavezető utat azonban a mai, információs technológiáktól átszőtt kor olvasóinak kell megtalálniuk „okos városokban”, közösségi terekben és virtuálisan létrehozott, vonzó felhasználói környezetben, ahol saját érdeklődésüktől vagy élményigényüktől hajtva próbálnak eligazodni. A pedagógusoknak, könyvtárosoknak és az évszázadok alatt felhalmozott tudás minden őrzőjének hivatása, alapvető feladata, hogy ebben segítsenek nekik. E feladat nem új, de még újak, szokatlanok lehetnek az eszközök és a stratégiák, melyek gyakran igénylik az alkotó együttműködést informatikusokkal, szabadidő szervező pedagógusokkal, vagy egészen más kompetenciákat birtokló, kreatív szakemberekkel.



[1] Peleschuk, Dan: Europe's most socially networked country? Not what you'd expect. Letöltés: http://www.ozy.com/good-sht/europes-most-socially-networked-country-not-what-youd-expect/80737 (2017. 10. 26.) A hivatkozott felmérés: Eurostat's latest report on Digital Economy and Society in the EU. Letöltés: http://ec.europa.eu/newsroom/document.cfm?doc_id=44391 (2017.10.20.)

[2] Kiszl Péter (2015): Tudományos örökség és gyorsuló fejlődés – könyvtárosképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Könyvtári Figyelő, 25. 4. 443–462.

[3] Tóth Máté (2011): Könyvtár 2.0 vagy Könyvtár III: visszavenni az irányítást. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 58. 10. 452–455.

[4] Hubay Miklós (2009): Könyvtári blogok Magyarországon. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 56. 11–12. 503–514.

[5] Fodor János (2014): Mestereket szólító tanítványok. MLS 3 konferencia az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatóinak szervezésében. Könyv, könyvtár, könyvtáros, 23. 7. 39–41.

[6] Letöltés: http://konyvtar.hu/ (2017.10.20.)

[7] Digitális Gyűjtemények, Letöltés: http://kutatasinaplo.blogspot.hu/p/digitalibrary.html (2017.10.20.)

[8] Boda Gáborné Köntös Nelli (2014): Pro és kontra az e-könyvekről. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 61. 11–12. 438–443.

[9] Fodor János (2014): A megosztó hivatás. Könyvtári jelenlét a Facebook közösségi oldalon 2013/2014-ben. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 61. 7–8. 275–294.

[10] Hossein, Derakhshan(2017): How social media endangers knowledge. Wired, 2017. 10. 19. Letöltés: https://www.wired.com/story/wikipedias-fate-shows-how-the-web-endangers-knowledge/ (2017. 11. 19.)

[11] Fodor János (2013): A Fodor András hálózati életműkiadásról. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 22. 5. 31–38.

[12] Fodor András hálózati életműkiadás. Letöltés: http://inaplo.hu/fodorandras

[13] Bacsárszki Ágnes (2015): A könyvtárak takarják el a Nagy testvér szemét. Média 2.0, 2015. 10. 06. Letöltés: http://media20.blog.hu/2015/10/06/konyvtarak_anonim_nezetes (2017. 10. 06.)

[14] Koreny Ágnes (2016): Könyvtár és közösség (3. rész) – Funkciók és terek kapcsolata a közösségvezérelt könyvtárban. Librarian day by day, 2016. 07. 12. Letöltés: http://librariandbd.blogspot.hu/2016/07/konyvtar-es-kozosseg-3-resz-funkciok-es.html (2017. 10. 12.)

[15] Koltay Tibor – Špiranec, Sonja – Z. Karvalics László (2016): Research 2.0 and the future of information literacy. Chandos Publishing

[16] Fodor János (2017): Megosztás vagy szerkesztés? A könyvtár változó szerepe a közösségi médiában. Tudomány és Műszaki Tájékoztatás, 64. 1. 24–36.

[17] Sándor Tibor (2015): Helyismeret változó felhasználói környezetben. A százéves Budapest Gyűjtemény mai törekvései. Könyvtári Figyelő, 61. 2. 157–167.

[18] A Topotékákról a Wikipédián. Letöltés: https://hu.wikipedia.org/wiki/Topot%C3%A9ka

[19] Fodor János (2015): Kollaboratív tartalomfejlesztési projektek az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 62. 11–12.

[20] Egyszer Bolt. http://1xbolt.blogspot.hu

[21] iTTiVoTT Budapest. http://inaplo.hu/ittivott

[22] Neon Budapest. http://inaplo.hu/neon/ (2017. 10. 20.)

[23] Hosszúlépés, járunk? https://hosszulepes.org/hu (2017. 10. 22.)

[24] MOME TechLab. http://create.mome.hu/

[25] Interaktív irodalmi séta Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényének városi kalandtúra jellegű élmény formájában való feldolgozásával a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az MTA SZTAKI-val együttműködésben. Letöltés: techlab.mome.hu/hajnalihaztetok/ (2017. 10. 22.)

[26] „Nem érzem idealizmusnak, szerintem ez a normális” – Tamási Miklós, Fortepan. Letöltés: https://artportal.hu/magazin/nem-erzem-idealizmusnak-szerintem-ez-normalis-tamasi-miklos-fortepan/ (2017. 07. 17.)

[27] Mai Manó Ház (2012): Miniszterek gatyában – Pusztai Sándor úszómester képei 1930–1939. 2012. 05. 13. Letöltés: http://maimanohaz.blog.hu/2012/05/13/miniszterek_gatyaban (2017. 10. 12.)

_____________

János Fodor: From chatbox to bookshelf – the possibilities of content development of libraries

Libraries have been present on the Web with their homepages, digitized content and news items since the beginning of the Internet era – this is how they keep direct contact with their readers. But during the last two decades there was a significant change in the use of the Web: users were given opportunities for activity and collaboration, as community-based interactive applications and socialnetworks started to be used. Their attention and free time locked into the social media through the screens of smartphones and tablets. As users meet web content through social media, it seems logical that libraries should also appear there, sharing contents from their digitized collections.

The author offers a historical overview of content development and digitizattion, proposing content-sharing strategy relying on habits and interests of social network users. Deducing from analyses of users’ motivation, such as privacy saving efforts or adventurousness, the author presents several examples of good practices, such as sharing inspiring collections on local history or chronology. The study based on experiments of the content providing projects of the Institute of Library and Information Science at the Eötvös Loránd University.

Keywords: Digitization, Information technology, Socialnetworks, Content sharing, Web, Local history, Chronology

______________________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: