Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Jáki László: Benedek Elek, a Nemzeti Közoktatás és a Néptanítók Lapja szerkesztője

Nyomtatási nézet

Benedek Elek élete

 

Polihisztorok esetében gyakran előfordul, hogy a közvélekedés, majd ennek nyomán a tudományos kutatás is a sokféle tevékenységből kiragad egyet, s ezt tekint az adott személy fő tevékenységének.

Így történt Benedek Elekkel is, akinek most ünnepeljük születésének 200. évfordulóját.

Benedek Elek az emberek többségének tudatában meseíró marad, még akkor is, ha sokféle tevékenységének ez csak egy része volt.

Életútja, tevékenysége sokszor nehezen követhető, de személyisége, gondolkodásmódja mindvégig kristálytiszta maradt.

Szellemi, erkölcsi gyökereit gyermekkorában kell keresnünk. Egyik életrajzírója ezt így fogalmazza meg: „Az író egész pályafutását, irodalmi, közéleti tevékenységét elsősorban azok az élmények határozzák meg, amelyeket a szülőföld, a családi élet és nem utolsó sorban kisbaconi iskolája.”

Gyermekkorát, családi élményeit különleges szépséggel írta le az Édes anyaföldem című könyvében.

Pedig ez az iskola mai szemmel, nyomorúságosan szegényes volt. A roskadozó épület egy tanteremből és egy szobás tanítói lakásból állt. A tanító az akkori idők általános gyakorlata alapján a falu mindenese; kántor, sekrestyés, íródeák. A „tanév” mindössze pár hónapból állt, a gyerekek munkáját a szülők nem nélkülözhették.

A 6 éves amikor beíratják az iskolába, de akkor már folyékonyan olvasott, és az egyszeregyet „szöktetve” (azaz fordított sorrendben) is tudta.

Tanítója a székelyudvarhelyi kollégiumból került kisbaconba mesternek. Talán négy osztályt járt, és amikor tavasztól őszig nem volt tanítás „Szotyori nagy buzgón dolgozott: szántott, kapált, kaszált, szénásszekeret rakott, fát vágott a legényekkel, s mindezt széles jókedvvel.”

De mielőtt a XXI. századi gondolkodásmódunkkal sajnálkoznánk a az „akkori” viszonyokon érdemes Benedek Elek gyermekkori visszaemlékezését folytatni… „ő duvasztott nekem, furulyát a fűzfa mézgás hajából; ő faragott nekem szekerecskét, (szekerecskébe kerekecskét); ő vett föl nagy, erős karjára, s vitt enyhe téli napokon az iskolába, végig mutogatván a fali táblák csodálatos figuráit. Ez a tizennyolc éves legény a százötven német forintért minden télen megtanított húsz-harminc gyermeket olvasni, írni, számolni…”

Benedek Elek bizonyára itt ismeri és szereti meg a kor igazi pedagógusát, a falusi néptanítót. Bemutatása külön kutatást, tanulmányt nem érdemelne szerzi meg azokat az élményeket, vagy inkább értékeket, melyek haláláig mozgatják cselekedeteit. Tudományosan aligha tudjuk igazolni, de nem lehet kétséges, hogy a kisbaconi iskola, Szotyori tanító úr nem csak világszemléletét, hanem a Nemzeti Iskola és a Néptanítók Lapjának szerkesztését is meghatározta.

8 éves, amikor a székelyudvarhelyi kollégiumba került A Kisbaconban szerzett élmények élettapasztalatokká sűrűsödnek a Kollégiumban. Itt már olyanokat is tapasztal, melyek végigkísérik életét és meghatározzák személyiségét. A szerzett tapasztalatok sokfélék. Megfigyeli például, hogy a rektor csak azokat vizsgáztatja, akik szegényesebben öltözöttek, míg a jobb módúakat nem. Ő háziszőttesben érkezett ezért latin olvasókönyv olvasásával „felvételizett”. Nyomasztja a szolgadiákság intézménye is, mely a szülők anyagi helyzetétől függően kiszolgáltatott helyzete hozta a tanulókat. Figyel, tanul és nyilvánvalóan alakul.

Benedek Elek Székelyudvarhelyen megismeri az „igazi” világot és a tehetséges serdülő fiúnak a pozitív és negatív élményeket egyaránt fel kell dolgoznia. Neki ez – talán éppen a kisbaconi gyökerek segítségével – sikerült.

Megszerette a Kollégiumot. Jól és sokat tanul, önképzőköri pályázatokat nyer. Többek között egy aranyat székely népdalgyűjtésben elért eredményeiért.

A legációban még jobban megismeri a székely életet, mely végképp meghatározza egész további életútját.

1877-ben iratkozott be a pesti egyetemre. Magyar német szakos tanárnak készül, de gyökeres fordulatot jelent életében, hogy nem fejezi be tanulmányait. Ennek okai feltételezhetően abból adódnak, hogy irodalmi sikerei és ennek nyomán növekvő érdeklődése meghaladják az egyetem szűkebb és feltételezhetően szürkébb kereteit. Egyetemi tanulmányai alatt versei jelennek meg az Üstökösben, majd a székely népmesék és balladák gyűjtései felkelti Gyulai Pál érdeklődését is, aki néhány darabját felolvassa a Kisfaludy Társaságban.

Az egyetemet azonban félbeszakítása erkölcsi, lelkiismereti konfliktust okozott számára, mivel szülei nagy anyagi áldozatok árán tanítatták. Válsága súlyosságát bizonyítja, hogy még öngyilkossággal gondolatával foglalkozott. Csak barátjának – aki kiveszi a golyót a már megvásárolt pisztolyból – köszönhetjük, hogy Benedek Elek megmaradt a magyar irodalom, az ifjúsági irodalom, a néprajzkutatás és nem utolsó sorban a pedagógiai folyóirat irodalom különlegesen igényes képviselőjének.

Életbemaradásához, életkedvének visszatéréséhez hozzájárult, hogy tervezett öngyilkossága napján jelenik meg tárcája az Ellenőrben. Később azt Édes anyaföldem című írásában írja, hogy amikor vissza indul a fővárosba „még egy pillantást vet a vasúti kocsi ablakából erdőzúgásos, vadgalamb-szólásos, szép erdővidék felé, az édes anyaföld felé; ez a pillantás egy szent fogadalom.

– Tied a szívem, tied a lelkem, tied mindenem, édes anyaföldem!

Életét most már az újságírás határozza meg. Mai szóval „főállású” munkatársa lesz a Budapesti Hírlapnak, majd ezzel párhuzamosan 1886-tól 1893-ig szerkeszti az Ország Világ című szépirodalmi hetilapot, valamint 1887 és 182 között a Pallas nagy képes naptárát, mely a falusi népnek szinte egyetlen olvasmánya volt.

Sokirányú tevékenységét feltételezhetően az is befolyásolja, hogy 1884-ben feleségül vette egy szegény özvegyasszony lányát – Fischer Máriát – s növekvő családjának eltartása befolyásolhatta vállalásait.

Közben a politikai életbe is belebonyolódik. 1887-ben a szabadelvű párt programjával képviselő lett, de hazafias meggyőződése a pártból való kilépésre indítja. A közvetlen ok a véderőtörvény elfogadása.

A gyermekkönyvek kiadás mellett 1890-ben Pósa Lajossal megindítja Az Én újságomat (1890), A Nemzeti Iskolát (1894), 1897-ben a Magyar Kritikát, 1901-ben a Magyarságot, 1902-ben a Magyar Világot, 1907-től szerkeszti Néptanítók Lapját, 1909-től a Jó Pajtást, majd a Cimborát. (Ifjúsági folyóiratok ismertetésre a Könyv és Nevelés következő számában még visszatérünk.)

Írásaira már akkor jellemző a könnyed fogalmazás, egyfajta népiesség, a dialógusok és a humor. Írásaiban természetesen politikai szemlélete is tükröződik. A Petőfi szobor felavatása alkalmával a nép jogaiért harcoló Petőfit állítja mondanivalója középpontjába.

Írói sikerét bizonyítja, hogy a Budapesti Hírlapban külön rovatot is kap Sok semmi címen.

A fentiekben természetesen nem vállalkoztunk Benedek Elek gazdag életútjának ismertetésére, mindössze életének azok az elemeit mutattuk be, melyek összefüggnek a Nemzeti Közoktatás és a Néptanítók Lapjának szerkesztésével. Szeretnénk azonban előrebocsátani, hogy nagyon nehéz tudományosan igazolni, hogy egy folyóirat megjelent számai mennyire pontosan tükrözik magát a szerkesztőt. Talán levéltári kutatások segítenének ebben. Amint azt alábbiakban olvashatjuk, hogy arról írt, hogy mennyire önállóan szerkesztette a Néptanítók Lapját. Az önállóságát bizonygatja a Nemzeti Közoktatás esetében is. Ez utóbbi esetében nyilván pénzügyi szempontok, míg az előzőben politikai szempontok is befolyásolták (vagy csökkentették) a teljes „függetlenséget”. Az általa közzétett írások, vezércikkek nyilván bizonyítják szemléletét, azonban tudnunk kell, hogy sok írása név nélkül vagy feloldhatatlan álnéven jelent meg. Mindez nem csökkenti Benedek szerkesztői nagyságát, de tudnunk kell, hogy a folyóiratban megjelent minden írás nem tükrözheti pontosan a szerkesztő szándékát. Természetesen óvatosan, de arra is utalnunk kell, hogy a harcos Nemzeti Közoktatás szerkesztője a Néptanítók Lapjában megszelídült. Tény, hogy Apponyival megváltoztak a viszonyok, de az is tény, hogy egy új miniszter nem tudta egyik napról a másikre azokat a közoktatási problémákat megoldani (tanítók fizetése, egyház és iskola viszonya stb.) melyeket még a Nemzeti Közoktatásban annyira élesen ostorozott.

 

A Nemzeti Iskola szerkesztője

Benedek Elek 1893-ban új vállalkozásba kezdett. Kiadja és szerkeszti tíz éven keresztül a Nemzeti Iskolát. 1904-ben már csak főmunkatárs, a felelős szerkesztő barátja, munkatársa Földes Géza lett.

A vállalkozás merész volt, hiszen 1894-ig több mint 200 pedagógiai folyóirat indult. Döntő többségük azonban egy-két év után meg is szűnt. Csak a 1894-ben és 95-ben 8 új folyóirat indult. A Nemzeti Iskola pontos példányszámát nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy mutatványszámként több ezer példányt küldtek szét. A végleges példányszám nem ismert. Benedek egyszer több ezer példányról írt, ami abban a időben igen magasnak számított.

A folyóiratnak anyagi gondjairól nem tudunk, Benedek erről soha nem írt. Azt azonban tudjuk, hogy ő maga a szerkesztést ingyen vállalta. 1901-ben azt írta, hogy „Az én fizetésem annál a semminél, mit nyolczadik éve pontosan felveszek a Nemzeti Iskola pénztárából, kevesebb már nem lehet.” Az a tény is, hogy az előfizetők 1897-tól ingyen kapták meg a folyóirat irodalmi mellékletét ugyancsak arra utal, hogy a megjelenés anyagi gondok nem nehezítették. Feltételezhető, hogy a hirdetések és az elfizetések lehetővé tették a fentiekben említett magas példányszámot.

Benedek az első számban a programot hirdető vezércikkében szeretettel üdvözli „a magyar kultúra apostolait” és azt ígéri hogy, folyóirata független, bátor, szókimondó lesz. Meggyőződése, hogy szükség van ilyen pedagógiai folyóiratra. Szerinte a pedagógusok által „elszenvedett sérelmek ezredrésze sem kerül a nyilvánosság elé. Tanárok és tanítók keze meg van kötve.” Kockázatos panaszkodni „Ha hangos szóval kér kenyeret és tisztességet: lázító.” Meggyőződése, hogy ezért jelenik meg sok írás névtelenül vagy álnéven. Arra biztatatja a lap jövendőbeli szerzőt ne féljenek „ami egyszer megjelenik a Nemzeti Iskolá-ban, azért a felelősség egyedül az enyém minden fórum előtt. Ígéretének realizálására is sor kerül. Amikor például Körmöcbánya polgármestere hivatalból követeli, hogy közölje a Vétkes mulasztás című írás szerzőjének nevét, Benedek ezt megtagadja, a felelősséget ő vállalja.

Programját 1887-ben megerősíti. Azt írta, hogy „Programunk változatlan. Talán fölösleges újra meg újra hirdetnünk, hogy a Nemzeti Iskola pártoktól és testületekről, föl és lefelé független újság, bátor szókimondásában semmiféle tekintetetek nem korlátozzák.

A bátorságra való biztatásra valóban szükség is volt.

Jancsó Benedek az I. kerületi kir. kath. Gimnázium igazgatója nem félt. A folyóirat első számában A mi nálunk hiányzik című írásában kritikusan írt a meglévő pedagógiai folyóiratokról, illetve azok szerzőiről. Jancsó ezt így fogalmazta meg „az engedelmes emberek, a tanügyi sajtóban is hangadók kezdtek lenni”. Jancsó Benedekben a tanítók és tanárok igaz barátját látta, s örömmel üdvözölte a lapot.

Röviddel a cikk megírása után Jancsó lemond igazgatói állásáról. Bár ő ezt tagadja, de aligha kétséges, hogy lemondása a Nemzeti Iskolába írt írása között összefüggés volt.

Benedek viszonylag keveset írt a lapba, bár feltételezhető, hogy a névtelen vezércikkeket ő írta. Nyílván sokirányú irodalmi tevékenysége is meghatározta, befolyásolta, hogy mikor mennyit publikált. Kivétel az 1894. év amikor tárcáin kívül terjedelmes írásban foglalta össze a népoktatási törvény elfogadása utáni 25 év legfontosabb oktatásügyi eseményeit. Ismerve Benedeknek sokoldalú irodalmi elfoglaltságát, aligha csodálkozhatunk, hogy a folyóiratban közzétett írásainak száma évenként igen nagy eltérést mutatott. 1900-ban például 18 vezércikket írt, de az előtte lévő évben mindössze kettőt.

Tárcáival, elbeszéléseivel hasonló a helyzet. Átlagban azonban 4-6 eredeti közleménye jelenik meg, ami azt jelenti, hogy azok addig máshol nem kerültek közlésre.

Itt említjük meg, hogy külön rovatban minden számban találunk szépirodalmat; elbeszéléseket, tárcákat néha-néha verseket. Ebben a rovatban kapnak helyet Gárdonyi Géza, Gaál Mózes, Jancsó Benedek, Palágyi Lajos írásai. Gárdonyi például itt közölte folytatásokban A lámpás című írását. De itt jelenik meg 1896 karácsonyán Gárdonyinak egy írása, mely az ünnep kapcsán az igazság megcsúfolásáról ír.

A Nemzeti Iskola különben valamennyi iskolatípussal foglalkozott. Benedek a második évfolyamban meg is fogalmazta, hogy nagy szükség van a tanítók és tanárok összefogására. Tehát nem csak a népiskolai tanítók lapja, bár kétségkívül az írások döntő többsége a népiskolát, és a tanítóságot érintette. De jelenek meg írások a kereskedelmi szakoktatásról, a középiskolai tantervekről, a középiskolai épületekről, a tanárság anyagi helyzetéről stb.

A több iskolatípus felé való nyitást segítette, hogy a Tanügyi folyóiratok című rovatban kezdetben 8-10 pedagógiai folyóiratot is ismertettek. 1893-ban például egyetlen számban jelent meg rövid ismertetés a Magyar Paedagógiában, a Középiskolában, a Középiskolai Matematikai Lapokban, a Kereskedelmi Szakoktatásban, a Tornaügyben, a Népnevelők Lapjában, az Izraelita Tanügyi Értesítőben, a Kisdednevelésben és az Unitárius Közlönyben megjelent írásokról. (Tudnunk kell, hogy 1893-ban a lapok száma meghaladta a nyolcvanat).

Érdekes – okát nem tudjuk – ez a rovat fokozatosan elhalt, majd az utolsó években teljesen meg is szűnt.

A lap politikai nyitottságára jellemző viszont, hogy mindig beszámolt a képviselőház ülésiről, ahol oktatási pontosabban közoktatási kérdések felmerültek. Volt rá alkalom, hogy a képviselőházi hozzászólásokat 14 oldalon keresztül közölték.

Benedek betartotta a programadó vezércikkében ígérteket. Hangvétele mindvégig bátor és kritikus.

A Nemzeti Iskola kritikai hangvétele mindvégig megmaradt. Bírálja a minisztereket, a minisztériumot, időközönként a papokat, pedagógiai folyóiratokat, rossz rendeleteket, hozzá nem értő tanfelügyelőket stb. A folyóirat mindvégig egy nyomvonalon halad: a pedagógusok érdeket képviseli, szóvá tesz minden igazságtalanságot, jogtalanságot kiszolgáltatottságot.

Véletlenszerűen, csak a hangvétel stílusát kívánjuk érzékeltetni az alábbi példákkal. Ki a gazda? Levél a miniszterhez című írás élesen bírálja a tanítók nyugdíjügyének rendezetlenségét.

1896-ben élesen bírálja Wlassics minisztert. A cikk utolsó mondata: „Az önreklámok korával jóllaktunk. Új érát várunk!”

Csáky által vezetett minisztériumról „A kultuszminisztériumban beteg minden” című vezércikkben azt írja, hogy a minisztérium munkájára jellemző a határozatlanság, össze-visszaság, gőgös bürokratikus szellem.

A alap hangvételére már a felsorolt alábbi cikkek címe is jellemző:

Koplaló tanárjelöltek

A tanárhiányról

Merénylet (Fővárosi tanítók fizetésügye)

Egy darab Ázsia Barsmegyében

Ne bántsátok a tanárokat

A rozzant iskolák stb.

A kritikai szellem jegyében foglalkozik a lap az elhanyagolt iskolákkal. Az alapvetően pedagógiai kérdésekkel foglalkozó folyóirat élesen fellép a hódmezővásárhelyi agrárszocialista zendülés leveréséről. Benedek a Zendülés az Alföldön című írásában így írt: A csendőrök lőttek, a huszárok vagdalkoztak, több munkás meghalt, még több megsebesült, s talán mire ezek a sorok napvilágot látnak, a kormány jelenteni fogja: A Sipka-szorosban minden csendes.

Ismerve a szerkesztő, kiadó elfoglaltságát, aligha csodálkozhatunk, hogy Benedek írásainak megjelenése évenként igen nagy eltérést mutat. 1900-ban például 18 vezércikket írt, de az előtte lévő évben mindössze kettőt.

Tárcáival, elbeszéléseivel hasonló a helyzet. Átlagban azonban 4-6 eredeti közleménye jelenik meg, ami azt jelenti, hogy azok addig máshol nem kerültek közlésre. Itt említjük meg, hogy külön rovatban minden számban találunk szépirodalmat; elbeszéléseket, tárcákat néha-néha verseket. Ebben a rovatban kapnak helyet Gárdonyi Géza, Gaál Mózes, Jancsó Benedek, Palágyi Lajos írásai. Gárdonyi például itt közölte folytatásokban A lámpás című írását. De itt jelenik meg 1896 karácsonyán Gárdonyinak egy írása, mely az ünnep kapcsán az igazság megcsúfolásáról ír.

A Krónika című a rovatban olvashatunk a pedagógustársadalmat érintő különböző eseményekről, rendezvényekről, tanítói mozgalmakról, egyes iskolák zsúfoltságáról, de itt kerül közlésre Kossuth betegsége, a képviselőház közoktatást érintő eseményeiről szóló beszámolók is.

Gazdag volt a folyóirat Könyvpiac című rovata, ahol néha egy-egy számban tíznél is több recenzió jelent meg.

A folyóirat itt-ott foglalkozik a korszak nagy problémájával a nemzetiségi kérdéssel. Alapvetően azonban visszafogott a kérdés megítélésében. Ritka, amikor indulatosan ír Csákyról, aki rendeletben írja elő a pedagógusok számára a magyar nyelv tanulását és ismeretét, de ezt a szászok tiltakozására visszavonja. A folyóirat szerint a szászok „tele kiabálták az országot” és ezért a miniszter visszavonulót fúj. A folyóirat ezt nem helyeselte.

A Nemzeti Közoktatás – érthetően – szálka volt a hivatalos pedagógia és a hivatalos vonallal barátkozó más folyóiratoknak. E támadások közül mindössze csak egyet említünk. Gyertyánffy aki különben korábban elődje volt, megdicséri Benedek szerkesztette Én Újságomat, de „finoman” megjegyzi, hogy kár, hogy tehetségét pedagógiai folyóirat szerkesztésre pazarolja. „Árnyalt és ügyes furás” mondhatjuk ma, ugyanakkor Benedek szerkesztői tisztességét igazolja, hogy teljes egészében közli Gyertyánffy írását. Erre különben már korábban is volt példa. 1897-ben a Szent István Társulat által kiadott Népnevelő keményen bírálta a Nemzeti Iskolát. Elmarasztalta Gárdonyi írását, melyben bírálta az egyházat és a papokat, valamint ugyancsak Gárdonyinak Ygazság című versét. Benedek ebben az esetben is teljes egészében leközölte a bírálatokat.

A lap megszűnésének (átalakításának) pontos okát nem ismerjük, ez további kutatást igényel. Feltételezhető, hogy az egyik ok Földes Géza túlvállalkozása volt. Az utolsó számban 1902. december 13-án Benedek és Földes így búcsúzik a lap olvasóitól:

„A Nemzeti Iskola ebben a formájában útólszor kerül asztalotokra. Jóllehet nem halálestet kell bejelentenünk nektek, kedves barátaink, de sőt inkább új életet, új erőt: szemünk megtelik könnyel, szóval el nem mondható, írásban ki nem fejezhető érzés dobogtatja meg szívünket.”

A változásokat különben Benedek már szeptemberében Benedek jelzi. „Hiszen is, hogy ha a tanítóság akarja, a tervezet napilap egyike lesz a legelterjedtebb s legtekintélyesebb lapjainknak.”

Az új napilap a Magyar Világ 1902. decemberében jelenik meg, de áprilisban már meg is szűnik. Benedek és Földes a napilapot részvénytársasági alapon kívánta működtetni, össze is jön 3000 előfizető. Egy részvény 100 korona, ő maga tizet vásárol.

A Magyar Világ napilap első száma 1902. december 20-án jelent meg, és a Nemzeti Iskola csak havonta megjelenő melléklap lett amiben „speciális, szakszerű pedagógiai dolgok jelennek meg.”

A Magyar Világ három hónap után megbukott és a Nemzeti Iskola most már Benedek Nélkül a világháború kitöréséig hetilapként tovább működik.

Az új lap megszűnése okainak elemzése messzire vezetne. Bizonyára benne van Benedek és nem utolsó sorban Földes Géza naivitása éppúgy, mint becsületességük. A naivitásuk megbocsátható, de azért éppen Benedeknek és Földesnek tudnia kellett volna éppen a Nemzeti Iskolában közzétett írásokból, hogy a pedagógus társadalom megélhetési gondokkal küszködik, s csak kis részük vállalkozhat egy napilap előfizetésére.

Novemberben Benedek már kész tényként írja, hogy a „Magyar Világ” voltaképpen folytatása lesz a Nemzeti Iskolának. Az lesz a lelke, a mi a Nemzeti Iskoláé”

A megszűnéskor Benedek Hitvallás című írásában így búcsúzott:

„Ami gyenge erőmtől kitellett, s ami barátaim erejéből kitellett, minden emberileg tehetőt megtettünk, hogy ez az újság éljen, s teljesítse azt a szent missziót, melyre vállalkozott, melyre hitet tett. Leroskadtunk, további küzdelmet nem bírjuk. A könnyet nem tudom visszafojtani. Ti sem szégyelljétek a könnyet. Bizony mondom: temetés ez.”

A Magyar Világ megszűnése után a Nemzeti Iskola Földes szerkesztésében, de Benedek segítségével régi formában újraindult.

Ettől kezdve Benedek főmunkatárs, Földes Géza a felelős szerkesztő.

Földeshez írt levelében 1903 októberében meghatóan búcsúzik Földestől, illetve a lap olvasótól, jelezve azonban azt is, hogy tolla továbbra is a folyóirat rendelkezésére áll. Tiszteletdíj „nélkül, ott a nevem, mint főmunkatárs, mindaddig, valameddig a feltámadó Nemzeti Iskola a réginek szellemében, minden irányban függetlenül, önzetlenül szolgálja a nemzeti kultúrát és apostolainak erkölcsi és anyagi érdekeit.”

A végső távozás akkor következik be, amikor Apponyi kérésére elvállalja a Néptanítók Lapja szerkesztését.

Távozását Levél Földes Gézához c. levelében indokolja. A levél mindekét lapnál betöltött szerepére vonatkozóan annyi információt tartalmaz, hogy azt teljes egészében közöljük:

„Kedves Barátom !

Búcsúznom kell tőled, minta a Nemzeti Iskola szerkesztőjétől, s búcsúznom kell az újság olvasóitól. Megilletődéssel búcsúzom, mert a Nemzeti Iskolá-nak egyik megalapítója s hosszú időn át felelős szerkesztője voltam. Te tudod legjobban, hogy kezdettől végig önzetlenül szolgáltam ebben az újságban a nemzeti kultúra ügyét, s a tanítóság erkölcsi és anyagi érdekeit; és neked kell tudnod legjobban, neked, kit a gyermekkorban szövődött s a férfikorban sokszor kipróbált barátság fűz hozzám, hogy nem anyagi érdek vezet, midőn nevemet a Nemzeti Iskolá-ról a Néptanítók Lapjára átteszem.

Engem Apponyi Albert gróf, vallás és közoktatásügyi miniszter úr hívott el, hogy adjam vissza a Néptanítók Lapját igaz rendeltetésének, vagyis röviden: e lap a tanítóság általános műveltségét, még pedig nemzeti szellemű műveltségét szolgálja ä személyi kultusznak, bármi néven nevezhető érdekek szolgálatának tökéletes kizárásával. Ez a néhány szóban kifejezett program bővebb magyarázatra nem szorul Nagy nemzeti érdek volna, hogy ez a program minden időkre állandósuljon s kerüljön majd bárkinek kezébe a nemzeti kultúra hivatalos vezetése, s kerüljön majd a Néptanítók Lapjá-nak élére, erről a megjelölt útról a vallás- és közoktatásügyi minisztérium hivatalos el ne távolodjon. Ám, hogy mit hoz a jövendő, ki tudná megmondani.

Természetesnek találja mindenki, hogy én csak arra az időre vállaltam el a Néptanítók Lapjának szerkesztését, irányítását, ameddig Apponyi Albert közoktatásügyi minisztersége tart. A „tanítók” általános műveltségét sokféleképpen lehet szolgálni, én azonban ä nemes, tiszta magyar szellemben, mely Apponyi nemzeti politikájának minden időben irányítója volt. Ettől a szellemtől való legcsekélyebb szolgálatáéra az én tollam nem kapható gondolom nemcsak Apponyi Albertnek, kit húsz óta büszkén vallok vezéremül, tartozom azzal, hogy tanúságot tegyek politikai és személyi hűségemről, de tartozom magamnak is, – a magam politikai, egyéni és írói tisztességének is. Ezeket a tisztségeket én sohasem tudtam külön választani azt meg sem próbáltam soha.

Eszerint, kedves barátom, bizonytalan időre búcsúzom a Nemzeti Iskolától s ne adja az Ég, ha netalán ismét nehéz küzdelmekbe sodródik nemzetünk, újra felveszem azt a tollat, melyet most leteszek s újra kiveszem részemet a harcból, melyet veled a Nemzeti Iskolában nemzetünk ellenségei ellen folytatánk.

Mondanom sem kell, hogy lelkem s szemem a távolban is rajta lesz a Nemzeti Iskolán s erős hittel, hogy te tovább is lankadatlan erővel, lelkesedéssel szolgálod azt a nemes ügyet, melyet oly hosszú időn át szolgáltunk együtt; szolgálod azzal a felemelő érzése, hogy becsületes törekvéseidet végre siker koronázza, mert a Gondviselés annak a férfiúnak a kezébe adta a nemzeti kultúra vezetését, aki mindkettőnknek mint ember, mint hazafi eszményképünk volt a múltban és marad is a jövőben.

 

Budapest, 1907. október 10.

A régi barátsággal Benedek Elek”

Földes válaszában a sajnálkozáson kívül megemlíti, hogy együtt harcoltak Benedekkel a Néptanítók Lapjának „felfuvalkodott gőgös hadát”, s jelek szerint Apponyi meghallgatta a Nemzeti Közoktatás kritikáját és ezért esett a választása Benedekre.

 

A Néptanítók Lapjának szerkesztője

Apponyi 1907-ben kéri fel a Néptanítók Lapjának szerkesztésére.

Benedek Elekek akkor már jelentős irodalmi, újságírói múlttal, ismertséggel rendelkezett.

Apponyi felkérésről Benedek Elek így számolt be: „Az 1907-ik év nyarán levelet hozott a posta Apponyitól az én kis székely falumba, hol éppen azzal a gondolattal foglalkoztam: búcsút veszek Budapesttől, teljesen berendezkedem a falusi életre s az ország szívébe csak a téli évszak egy-két hónapjára látogatok el. Arra kért Apponyi, hogy az iskolák részére írjam meg a magyar nemzet történetét, illetőleg egyenlőre készítsem el a könyv tervezetét s azt vigyem el hozzá. Hamarosan kész volt a tervezet, felutaztam Budapestre, a könyv dolgát elintéztük és – következett a meglepetés:

Most pedig szeretném, ha elvállalnád a Néptanítók Lapjának szerkesztését? Vállalod-e?

Bár ez az igen megtisztelő felszólítás megzavarta az én életem még hátra lehető idejének programját, habozás nélkül igennel válaszoltam. A kívánsága parancs volt nekem. Csupán egy kikötésem volt, hogy csak az ő miniszterségére vállalom a szerkesztést. Hogy ezt be is jelentem a Beköszöntőben.”

Benedek szerint Apponyi nem kért programot, „teljes bizalommal adta kezembe a Néptanítók Lapját”

Apponyi a lap minden számát átolvasta és soha nem talált kifogásolni valót. „Szóval: hivatalos lap szerkesztőjének aligha volt még része ily ideális függetlenségben, aminőt én e rövid idő alatt élveztem. Úgyszintén nem volt a lap fejlesztésére, bővítésére vonatkozóan oly kívánságom, hogy a legnagyobb örömmel ne teljesítette volna. Így bővült a lap, melynek akkor is volt havonkénti gazdasági melléklete, a Tudományos Ismeretek, majd zenemelléklete.

Ennek nagyműveltségű s nagyszívű ember atyai szeretetének lelke őrködött a Néptanítók Lapja felett, s én minduntalan rebegek hálát Istennek, hogy szerkesztői tövises pályámat a Néptanítók Lapja szerkesztésévével fejezhettem be.”

Amikor tehát Apponyi felkéri a Néptanítók Lapjának szerkesztésre Benedek Elek irodalmi, újságírói körökben ismert személyiség. Apponyihoz politikailag is kötődik és kérésére írta meg a Történeti olvasmányokat. A Történelmi olvasmányok minden iskola könyvtárába elkerült és lefordították valamennyi nemzetiség nyelvére. Jellemző Benedek szemléletére, hogy egyetlen nemzetiséget nem bántott meg könyvében (és ez nem lehetett kis teljesítmény), pusztán csak a bécsi udvar neheztelt. A közös hadügyminiszter tiltakozott a magyar miniszterelnöknél, a könyvet kitiltották a katonai intézményekből, mert az alkalmas arra, hogy az uralkodó iránti hűséget megkérdőjelezze.

Ahhoz, hogy ezt értékelni tudjuk a kinevezés jelentőségét röviden vázoljuk a folyóirat történetét.

A Néptanítók Lapját több, mint 30 pedagógiai folyóirat előzte meg. A különböző kezdeményezések eltérő színvonalon képviselték az oktatás és a pedagógusok ügyét. Ez utóbbit különösen ezért fontos hangsúlyozni, mert e kezdeményezések többsége a pedagógusok sérelmeivel, bizonytalan státusával, munkakörülményeivel foglalkozott. Csak a Néptanítók Lapja megindulása évében 1868-ben. Ezek: Hétfői Lap az Irodalom és Tanügy Számára, Iskola, Néptanoda, Új Korszak.

Eötvös a Népoktatási Törvény elfogadtatásával új korszakot nyitott a magyar oktatásügyben, de egyben a pedagógiai folyóirat kiadás terén. A korábban és a később megjelenő folyóiratok általában rövid életűek voltak. A Néptanítók Lapjának megjelenése idején (1868-1944) a folyóírtatok mindegy fele 3-4 évfolyamot élt meg.

Eötvös a folyóiratot a népoktatási törvény szellemében alapította. A királyhoz, majd az Országgyűléshez fordult támogatásért. Első szerkesztője Környei János, majd Gyertyánffy István volt. A kezdeményezésre nagyságára jellemző, az igen magas példányszám, az ingyenesség és az a tény, hogy indulástól 1873-ig, a folyóirat magyaron kívül németül, tótul, románul szerbül és rutén nyelven is megjelent.

Az ingyenesség különben Klebelsberg minisztersége idején 1925-ben szűnt meg.

Klebelsberg rendeletében azt írta, hogy „papír- és nyomdaárak folytonos növekedése következtében a költségvetésileg engedélyezett hitel a lap előállítási árának kifizetésére elégtelen.” Így 1925-től az iskolák a beíratási díj terhére fizettél a lapot.

A minisztérium hivatalos lapja egyaránt szolgálta a pedagógiai kultúra terjesztését, továbbképzést, és nem utolsó sorban a Minisztérium által fontosnak tartott (rendeletek, hírek, közlemények, pályázatok stb.) információk továbbítását.

Apponyi tehát 1907-ben bízta meg Benedeket a Néptanítók Lapjának szerkesztésével.

Érdekes, de aligha véletlen tény, hogy Benedek csak addig vállalta a lap szerkesztését, amíg Apponyi a miniszter.

Nehéz megállapítani, hogy pusztán protokolláris formaság-e, hogy Apponyi, Benedek kinevezésekor az 1907. évi október 17. számban arra kéri a lap olvasóit, hogy fogadják szeretettel az új szerkesztőt; „Kérem a Néptanítók Lapja tisztelt olvasóit, hogy a lap új szerkesztőjét azzal a bizalommal fogadják, mely őt írói múltjánál, a magyar tanügy és a tanítók érdekeinek szolgálatában eddig kifejtett nemes munkásságánál fogva méltán megilleti.”

A lap valóban átalakult. Mann Miklós is bizonyítja, hogy az Apponyi által megfogalmazott új szemlélet szerint a „pedagógiai cikkeken kívül ismeretterjesztő, tudományos írások is megjelentek, sőt zenei, gazdasági mellékletekkel is bővítették valamennyi iskolatípushoz eljuttatott folyóiratot”.

Apponyi arra kérte Benedeket, hogy a lapból kerüljenek ki a minisztereket, minisztériumot dicsőítő protokolláris írások.

A folyóirat valóban átalakul de csak feltételezzük, hogy a változások Apponyi szándéka teljesen egybeesik Benedek Elek szándékaival. Amint ezt az alábbiakban bizonyítjuk több tudományos igényű írás jelenik meg, növekszik az irodalmi-művészeti írások száma stb.

Tény, hogy Benedek alatt a lap színvonala emelkedett, nyitottabb lett az új tudományos eredmények és a különböző pedagógiai irányzatok irányába, új szerzők jelennek meg, növekszik a külföldi pedagógiai irányzatokat bemutató írások száma.

Egyúttal csökkennek a vitaható, igénytelen, sokszor tudománytalan módszertani írások.

Az új szerzők között kell például megemlíteni Gál Mózest, aki szinte minden számban előfordult. A Szünóra, később Szépirodalom című szépirodalmi rovatban rendszeresen jelennek meg írások Ábrányi Emiltől, Móricz Zsigmondtól, Gárdonyi Gézától, Tömörkény Istvántól, Szabolcska Mihálytól, Gál Mózestől. Az utóbbi különben. Levelek egy néptanítóhoz címen rendszeresen aktuális tanítókat érintő kérdésekkel foglalkozik. Feltételezhetően szerénységből Benedek ritkán karcolatot közöl lapjába. 1907-ben egy, és 1908-ban is egy karcolat jelenik meg Benedektől, mindkettő állatszeretetét bizonyíja. A két karcolat A párjavesztett gerlice (1907) és a Ló (1908)

A tudományos igényű írások a Tudományos ismerek című állandó mellékletben jelennek meg. Ebben a mellékletben jelenik meg például Ranscburg Pálnak az emlékezetről szóló híres tanulmánya, Nagy Lászlónak A tevékenység, mint a gyermek érdeklődésének motívuma, valamint Alexander Bernát, Fináczy Ernő írása.

A tudományos igény és a természettudományok felé való nyitást jelenti Miklós Gergelynek az írása, mely Válogatott kísérletek a népiskolai kémiai és természettani tanítási anyag köréből címen folyatásokban jelen meg 1908-ban. A példákat természetesen sorolhatnánk. Csak a szerkesztés – tehát Benedek – törekvésének érzékeltetésére sorolok fel néhányat:

Gergely Adolf: A sugárzó hő

Lakatos Lajos: Búvárkodás a légkörben

M.K.: A ló megvakulásának okai

Koch Ferenc: Bevezetés a geológiába (5 közlemény)

Wagner János: Bevezetés a biológiába (5 közlemény)

Kovács János: A föld megmérése (3 közlemény)

Miklós Gergely: Az elektromos rezgések (2 közlemény)

Palágyi Lajos: A nyelvről (2 közlemény).

A Gazdasági Népoktatás című mellékletre is az igényesség, tudományosság, sokszínűség jellemző. Csak példaként említem a Magyar erő a feltalálásban című 1908-ben megjelent írást. A szerző itt büszkén, de szakszerűen mutat be több magyar feltalálót. Így például többek között Irinyit, Preyszt, Segnert, Kempelen Farkast Semmelweis stb.

De foglalkozik a rovat a gyermekmunkások helyzetével éppúgy, mint a bolgár rendszerű kertészettel.

Ugyancsak érdekes a nyitás a gyermektanulmányozás felé. Amint az ismeretes, hogy a konzervatív pedagógia tartózkodással fogadta gyermektanulmányozást. Ezzel szemben a Néptanítók Lapja Benedek Elek szerkesztősége idején rendszeresen közöl írásokat Nagy Lászlótól, Ranschburg Páltól, Nógrády Lászlótól. Ez utóbbinak terjedelmes írása A modern pszichológia alapjai és hatása a pedagógiára címen jelent meg.

A tudományos igényesség jellemző a társadalomtudományi, történelmi tanulmányokra is. Ez utóbbiak között ismét csak példaként említem Balogh Pál megjelent három folytatásban megjelent tanulmányát Görgey téli hadjáratáról.

A tudományos igényesség jegyében szerkesztik a Külföldi szemle rovatot, ahol nem az érdekességek, kuriózumok dominálnak, hanem a szakszerű tájékoztatás a külföldi pedagógiai törekvésekről.

Ismét csak példaként emelem ki Ispánovits írását a svéd szlöjdképzésről, Dobos Károly közleményeit az angol iskolán kívüli oktatásról stb.

Aligha tekinthető véletlennek az iskolai könyvtárakról rendszeresen jelennek meg közlemények. 1908-ban szervezik ujjá a Népiskolai Ifjúsági Könyvtárak Intéző Bizottságát. A tagok között Klupáthy Jenő, Marczali Henrik, Alexander Bernát, Csernoh János mellett Benedeket is ott találjuk. Benedek különben azt írja (1908. 7.sz.) „Ha igazi nemzeti politikát akarunk csinálni, elsőrendű feladat segítségül hívnunk a könyvet. Ifjúsági, nép-, tanítói és közkönyvtárakkal kell benépesítenünk az egész országot.” Az írás azzal fejeződik be, hogy a „könyvtár önmagában holt tőke: életet az emberek lelkessége lehel beléje.” Benedek szellemét tükrözi, hogy a könyvtárügy vissza-visszatér a Néptanítók Lapjába, sőt egy nagyobb tanulmány foglalkozik a Skandináv államok népkönyvtáraival, és a németországi népkönyvtárakkal.

Ugyancsak 1908-ban írás jelenik meg az olvasás szeretetéről. Az írás szerint a cél olvasással a tudásvágy felkeltése. A cikk azzal fejeződik be, hogy a „jó könyvtár minden emberre nézve a tiszta örömök kiapadhatatlan forrása.”

Itt említjük meg a Könyvesház című rovatot ahol a tudományok legkülönbözőbb területeiről jelentek meg recenziók. A rovat sokszínűségének alátámasztására említjük, hogy ismertetés jelent meg például Beöthy irodalom és Ranschburg pszichológiai könyvéről, Darwin tanításairól, La Fontaine meséiről, Kossuth életéről.

Külön is értékelendő, hogy az ismertetések nem szokványos közhelyeket, dicséreteket tartalmaznak, hanem sokkal inkább tartalmilag ismertetnek, elemeznek.

Csak példaként említjük Ember János igényes recenzióját Gál Mózesnek A jövő iskolája című könyvéről.

A Néptanítók Lapja a minisztérium hivatalos lapja, így aligha csodálkozhatunk azon, hogy – más lapokkal ellentétben kevesebb tanító panaszról adnak hírt. Ami mégis megjelenik az tárgyilagos és mértéktartó. De érdekes módon annak ellenére, a Néptanítók Lapja a VKM hivatalos lapja, így közel kell állni a hivatalos politikához – árnyaltan foglalkozik az akkori Magyarország egyik politikai kulcskérdésével a nemzetiségi problémával. Amint már említettük a Néptanítók Lapja induláskor 7 nyelven jelent meg. Bár ezt is – mint mindent – többféleképpen lehet értelmezni, mégis e törekvés mögött a megoldás keresését és nem az erőszakot érezzük. Ez tükröződik a Benedek által szerkesztett számokban is. Benedek első írásában is érinti ezt a kérdéssel foglalkozik, de figyelmet érdemel, hogy az egész problémát egy magasabb szintről közelíti meg. A Tanár az utcán cím vezércikkében a tanári szabadságot értelmezi. Hangsúlyozza a tanár nemzeti elkötelezettségének fontosságát, s kifejti, hogy nem lenne probléma ha társadalmunk művelt lenne, és ez a műveltség párosulna erkölcsi bátorsággal.

1907-ben a 47. számban jelenik meg Gárdonyinak egy verse „Az agg norvég” címen. A vers a nemzetiségi kérdéssel foglalkozik, s a türelmet hangsúlyozza. 1908-ban Palágyi Lajosnak a Nemzeti és nemzetközi című írásának alapmotívuma, hogy a nemzeti érzés szerves része az egyetemes emberi érdekeknek, értékeknek.

Bár Benedek keveset publikál az általa szerkesztett lapban az 1908. évi 5. számban vitába száll egy román tanítóval és elzárkózik az erőszakos magyarosítás ellen. Írását azzal fejezi be, hogy tanítsuk a magyar nyelvet, „de ápolják a gyerek lelkébe, hogy „Ember és ember, gyermek és gyermek között nyelve, nemzetisége, vallása, gazdag vagy szegény volta miatt, különbséget nem ismerek.”

A lap hivatalos jellegét jelzi, hogy a folyóiratban van Hivatalos rész rovat is. Ebben rendeletekről, kinevezésekről kap tájékoztatást az olvasó. Nincsenek viszont ellentétben a korábbi és a későbbi gyakorlattal pályázatok, álláshirdetések.

Érdekes, s feltételezhetően a szerkesztő tudatos törekvése, hogy a tanítókhoz szóló lapban több írás is foglalkozik az egységes középiskolával, a tanárok és tanítók nyugdíjügyével, a kereskedelmi iskolák tantervével.

A folyóirat a társadalmi kérdések iránti nyitottságára jellemző, hogy Benedek szerkesztősége idején két alkalommal is foglalkozik az Amerikából hazatelepültek kérdésével. Lakatos Lajos például 1907-ben Vissza az édes anyaföldre címen üdvözli a hazatérőket.

A lapszemle rovat elég szegényes, de tudnunk kell, hogy 1910 körül a pedagógiai lapok száma megközelítette a százat. Csak egy részüknek s ismertetése is szinte lehetetlen vállalkozás lett volna. Kivétel volt a Középiskola cím folyóit, melynek tartalmáról több alkalommal is jelent meg ismertetés. Itt említjük meg, hogy Benedek szerkesztői korszakában 1908-tól a középiskolák is ingyen kapták a folyóiratot.

Külön rovat – terjedelme miatt talán inkább mellékletnek nevezhetnénk –foglalkozott. az Iskolán kívüli közoktatással. Ebben folytatólagosan több számban foglalkoznak az iskolán kívüli oktatás múltjával, valamint az akkor az érdeklődés középpontjában álló Uránia Tudományos Egyesülettel. Ebben a rovatban is gazdag a külföldi törekvések bemutatása. Így például két terjedelmes közlemény foglalkozik az osztrák szabadoktatással.

A Néptanítók Lapja minden számában külön rovat a Tanítók tanácsadója és a Szerkesztői üzenetek. A válaszok, tanácsok rövidek, tömörek és nagyon kedvesek. A rovatot bizonyára Benedek szerkesztette, – ahogy erre a Könyv és Nevelés következő számában visszatérünk – mert valamennyi általa kiadott gyermeklapban igen terjedelmes rovat a szerkesztői üzenetek.

Külön rovatban számol be a folyóirat az országgyűlés munkájáról. A tájékoztatás tömör, korrekt, politikai részletkérdésekben nem foglal állást.

Meséi alapján közismert Benedek állatszeretete. Így aligha csodálkozhatunk, hogy a Néptanítók Lapja lelkesen ír az akkor meghonosodó – különben amerikai eredetű – Madarak és fák napjáról.

Végül megemlítjük a Különfélék című rovatot. A rovatban címének megfelelően a legkülönbözőbb témákat találjuk. Itt kap például helyet Lausz Samú térképismertetése (A magyar szent korona országainak néprajzi iskolai fali térképe), A Jó Pajtás – különben Benedek által szerkesztett ifjúsági folyóirat bemutatása.

Aponnyi távozása után, mint ahogy ezt előzőleg rögzítette, lemond a Néptanítók Lapjának szerkesztőségéről.

Lemondása bár várható volt politikatörténeti szempontból is érdekes, így teljes egészében közöljük az általa szerkesztett utolsó számban megjelent írását.

 

„Tájékoztatásul

A Néptanítók Lapja e számának megjelenésével egy időben a nemzeti kormány talán megszabadul kínos, meg nem érdemelt helyzetéből s helyét új kormány foglalja el. E pillanatban – december 26-án este – csak az a bizonyos, hogy Őfelsége a király Lukács László valóságos belső titkos tanácsos urat, mint deszignált miniszterelnököt megbízza a pártok vezéreivel való tárgyalással s eredményes tárgyalás esetén kabinetalakítással. Megtörténhetik tehát, hogy a tárgyalás áthúzódik az új esztendőbe s nemzeti kormány – akarata ellenére is – ex-lexben végezni az ország dolgát. Ebben az esetben a Néptanítók Lapja újévkor nem jeleni meg, mivelhogy Apponyi miniszter úr – amint ezt velem december 23-án közlé – e lap költségeit is ama költségek közé sorozta, melyeket indemnitás, illetőleg megszavazott költségvetés nélkül – az alkotmányosság szigorú szemmeltartásával – nem utalványozhat. A miniszter úr, természetesen, nemcsak reméli, de igaz szívvel is kívánja is, hogy az alkotmányosság parancsolata intézkedése fölöslegesség váljon; reméli, hogy mire az újesztendő beköszönt, lesz új kormány is, lesz indemnitás is, s a néptanítók Lapja szünetelés nélkül halad tovább.

Két eset lehetséges tehát: ex-lex esetén szünetel a lap, vagy idejében lesz új kormány s így a szüneteltetésre nem lesz ok. Akármelyik eset következzék be, a magam részéről csak ismételhetem ez évi július elsején, a kabinet első lemondásakor tett nyilatkozatomat: a megtisztelő megbízást, mit e lap szerkesztésre Apponyi Albert kezéből vettem, az ő kezébe adom vissza. Eszerint az én nevemet ezen a lapon az új esztendőben csak az esetben találná az olvasó, ha Apponyi az új kormánynak tagja lenne, illetve abban tárcát vállalna. Mivelhogy pedig ez kizártnak tekinthető, a lap és t. olvasói iránt tartozó kötelességet vélem teljesíteni, midőn megkértem Petróczi István és Molnár Lajos dr. szolgálatra berendelt tanfelügyelő ura1kat, kik mindig hűséges munkatársaim voltak: folytassák e lap szerkesztését, nehogy az egy hétre is gazdátlanul maradjon. Ők ezt szívesen megígérték, s így lehetővé tették nekem, hogy vezéremmel egyidőben távozhassam, amiért e helyen is hálás köszönetet mondok nekik.

A fogyatkozáskért szíves elnézést kérem t. olvasóimtól. Kérem tartsanak meg jóemlékezetükben.

 

Budapest, 1909. karácsony ünnepén.

Benedek Elek”

 

Az a tény, hogy Benedek Elek elvállalta a Néptanítók Lapjának szerkesztését feltétlenül pozitívan értékelendő. Olyan lapot szerkesztett és hagyott utódaira, melynek szemléletét a továbbiakban már nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Irodalom

Bajkó Mátyás: Benedek Elek pátriájában. Klny. Az Alföld, 1959. márc. ápr. számából 1-9.p.

Báró Eötvös József felségfelterjesztése a Néptanítók Lapja megindítása ügyében. =Néptanítók Lapja, 1927. 1-2.sz. 4-5.p.

Benedek Elek: Benedek Marcell. =Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. 1.sz. 1-23.p.

Benedek Elek irodalmi levelezése. 1921.1925. Közzéteszi Szabó Zsolt. Bukarest, 1979. 385 p.

Dombi Alice – Oláh János: A XIX. századi magyar pedagógusok a polgárosodásért. Gyula, 2003.

Gyertyánffy István: Visszatekintés a Néptanítók Lapjának hatvan éves múltjára. =Néptanítók Lapja, 1927. 1-2.sz. 17-18.p.

Jankovits Miklós: Néhány szó nevelésügyi folyóirat irodalmunkról. =Cselevés Iskolája, 1936/37. 9-10.sz.

Kőrösi Henrik: A Néptanítók Lapja. =Néptanítók Lapja 1927. 7-8.sz. 1-2.p.

Mann Miklós: Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Bp., 1993. 134.p.

Vezér Erzsébet: Benedek Elek. Bp. 1937. 63 p.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: