Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Varga Emőke: Bárdos József - Galuska László Pál: Fejezetek a gyermekirodalomból

Nyomtatási nézet

A harmadik évezred elején az univerzális igénnyel fellépő irodalomtörténet diszciplináris helye kétségessé vált. E tényt a hazai tudományos életben A magyar irodalom történetei I-III. kapcsán az elmúlt években zajlott viták mellett a gyermekirodalom tárgyalásának temporális módusát érintő, a kutatásban és az oktatásban egyaránt jelenlévő dilemmák is folyamatosan jelzik. Milyen irodalomtörténetet érdemes írni ma, az irodalmi emlékezet mennyiben és milyen módon rendelhető alá a folytonosság eszméjének, a klasszikus linearitás elvének?

A hazai gyermekirodalom-kutatás e kérdést először az ezredforduló éveiben artikulálta (lásd az Elfelejtett irodalom című kötet előszavát), ám a tudományterület emancipációs problémái következtében az irodalomtudomány egészét érintő narratív történetiség problémája mellett számos más historikus vonatkozású kérdéssel is szembesülnie kellett. Elsősorban azzal, hogy a gyermekirodalom-kutatás milyen módon integrálható a nemzeti irodalomtörténet-írás kereteibe, továbbá hogyan egyeztethető össze a saját diszciplináris határait sokáig szigorúan őrző „felnőtt irodalom”-kritika szempontjaival az a szintén történeti paraméterekkel is rendelkező tudományközi jelleg (lásd a mezőkeresztezést a gyermekirodalom története, valamint a pedagógia, a pszichológia, a szociológia, a zene- és művészettörténet stb. közt), amely a gyermekirodalom-kutatásnak viszont kezdetektől fogva meghatározója. Bár az elmúlt másfél évtizedben számos tanulmány bizonyította, a gyermekirodalom kérdéseit a hazai kritika korántsem csak a kronologikusság perspektívájában képes értelmezni – lásd a Fejezetek a gyermekirodalomból című tanulmánykötethez koncepciójában és a tudományos és oktatási praxisban betöltött szerepét illetően legközelebb álló két kiadványt, a Komáromi Gabriella szerkesztette Gyermekirodalom, valamint Tarbay Ede Gyermekirodalomra vezérlő kalauz című monográfiát – a téma jelenlegi kutatottsága ma is sok kívánnivalót hagy maga után.

Bárdos József és Galuska László Pál Fejezetek a gyermekirodalomból című munkája e hiányt elsősorban a szélesebb szakmai közönség igényei felől közelítve pótolja. „Ez a könyv – a szerzőpáros saját szándéka szerint is – a már meglévő ismereteket és nézeteket adja könnyen elérhető s főképpen tanulható formában a gyermekirodalommal majd a hétköznapi, gyakorlati (óvodai, iskolai) munka során találkozó leendő pedagógusnak (és nem pedagógusnak) kezébe” (9. o.). Az eredmény pedig – némi túlzással azt is állíthatjuk, hogy – már most megjósolható, hiszen a jelen kiadás hat évvel ezelőtt napvilágot látott szövegváltozata, a Jegyzet a Gyermekirodalom kurzushoz című tankönyv (Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar, 2007) évről évre szerepel az egyetemi és főiskolai kurzusok kötelező és ajánlott szakirodalmi listáin. (El)ismertségét (1) a történeti kérdéseket interdiszciplináris megközelítésben tárgyaló koncepciónak, (2) az értelmezői nézőpontok relativitásaira érzékeny műértelmezéseknek, (3) az olvasóvá nevelést metodikailag is segítő pedagógiai perspektíváinak, (4) nem utolsósorban pedig a gyermekkönyv-kultúra aktualitásait történeti távlatban bemutató fejezeteinek köszönheti. Mindehhez hozzájárul az olvasóra koncentráló, közérthető nyelvhasználat.

(1) A kötet címe az „objektív történetírás” feladatától való elhatárolódást önmagában is szignálja, a műfaji megjelölés: „fejezetek”, már eleve erre enged következtetni. A szerzők, túl azon, hogy munkájuk kereteit az európai és a magyar irodalom hagyományaihoz igazodva jelölik ki, a hangsúlyok kialakításában vállaltan szubjektívek, ugyanakkor mind a bevezetőben, mind a fejezetcímekkel világosan jelzik tájékozódásuk koordinátáit. A mesedrámáról és a magyar gyermekfilmről szóló részeket például a narratív történetmondás mellett a művészeti ágak közti hasonlóságok megmutatásának elve határozza meg, míg az animációs filmről szóló részt áthatják a pedagógiai szempontból is hasznos asszociációk; a Harry Potter-jelenség, a lányregények, a magyar gyermeksajtó bemutatásában pedig meghatározó szerep jut a művelődéstörténet, az irodalomszociológia és az olvasásszociológia perspektíváinak. A hatástörténeti összefüggések ugyanakkor nemcsak az esztétikai-poétikai és az irodalmi műfajokkal kapcsolatos folyamatok bemutatásában körvonalazódnak, hanem az egyébként az életrajzi érdekességek és a gyermekirodalmi vonatkozások felől felépített pályaképekben is (Milnétől Baumig, Tolkientől Rowlingig, Dickenstől Salingerig, Bezerédj Amáliától Lázár Ervinig és Szabó Magdáig).

(2) A lényegretörő, a felsőoktatási jegyzet műfajához terjedelmében is igazodó műértelmezések különböző irodalomtudományi iskolák szemléletrendszerére épülnek. A jellemzően befogadáselméleti megközelítések mellett a proppi strukturalizmus modelljét hozza például működésbe a János vitéz- és a Hófehérke-interpretáció, ugyanakkor az utóbbi a bettelheimi pszichoanalitikus megközelítés, valamint a motiváció- és szimbólumelmélet eszközeit is felhasználja – így kínál egyszerre szakszerű és szórakoztató olvasmányt. Gördülékenység és jó ritmus jellemzi a szerkezeti kérdésekből (a lányregénysablon ismérveiből) kiinduló Abigél-értelmezést, a ritmusforma bemutatásán alapuló Bóbita-, valamint a színháztörténeti háttér előtt felvázolt Többsincs királyfi-elemzést.

(3) Az egyes szövegrészeket gyakran módszertani problémafelvetések is strukturálják: a gondolatmenetet a mindennapok pedagógiai gyakorlatát segítő útmutatókon kívül a felnőtt kor küszöbén álló hallgatóknak szóló tanácsok és a szélesebb olvasóközönséget megszólító észrevételek színesítik. Szó van például arról, hogy milyen balladai témák befogadása lehet problematikus kamaszkorban (36. o.), hogy hogyan vezet rá Hófehérke története a helyes családi „munkamegosztásra” (57. o.), vagy miért fontos strukturális szempontból is ismerni azt a történettípust, amelyben a „lány” az aktív szereplő (104. o.). A pedagógiain kívül morális kérdéseket is felvet a kötet két, tantervi kánont érintő tanulmánya. Az alsó tagozatban olvastatott Kincskereső kisködmönről szóló írás a szegénység megjelenítési módjára vonatkozó pedagógiai szándék helyességét firtatja, a felső tagozatos kötelező olvasmányt, a Légy jó mindhalálig című Móricz-regényt bemutató fejezet pedig felhívja a figyelmet a nemzeti identitástudattal kapcsolatos írói kijelentések tartalmának és érzelmi argumentáltságának vitatható értékű lélektani hatására. Figyelmet érdemlő a kötet írásainak a „nagyközönség” esztétikai „nevelésére” irányuló szándéka, elsősorban a kommersz gyerekkönyvek és -filmek ismérveinek és a befogadóra gyakorolt hatásainak bemutatása. „A legjobb szándékkal elgiccsesített, rózsaszínre pingált világ – olvashatjuk a magyar gyermekköltészet megújulása című fejezetben – ugyanolyan ártalmas, mint az ellenkező véglet” (166. o.). A nyelvi-képi giccsel kapcsolatos érvek (például a lányregény, a meseregény és az animációs film bemutatásában) több helyütt irodalom- és kultúrtörténeti távlatot kapnak, (4) ugyanakkor hazai aktuális példákkal is kiegészülnek. „A gyermekkönyv-kiadás óriási üzlet – állapítja meg a fejezet szerzője, Bárdos József. – Különösen a babairodalom, az oviirodalom, illetve a kötelező olvasmányok kiadása, ehhez társul várhatóan a közeljövőben a klasszikus képregény és a manga. Mindez olyan hatalmas torta, amelyből szinte minden könyvkiadó megpróbálja kivágni a maga szeletét. Ez a felfutás azonban természetesen együtt jár a színvonal csökkenésével: sok kiadó nem rendelkezik megfelelő, értéktudatos szakembergárdával, maga a kínálat szélesedése is természetesen az átlagszint süllyedését okozta” (203. o.).

A Fejezetek a gyermekirodalomból című kötet módszertani értékeit növeli a gyermekek fázis-tipikus érdeklődéséhez igazított szépirodalmi ajánlójegyzék, illetve a nyomtatott és elektronikus irodalmi hivatkozások.

Végül megjegyezzük, hogy a kötet anyagát egy későbbi kiadásban érdemes lenne kibővíteni – alapozva A jó gyermekvers jellemzői című fejezet tartalmi összefüggéseire – a hazai kortárs gyermekversnek a jelenleginél részletesebb bemutatásával, továbbá a (magyar) népmeséről szóló fejezetben a folklorisztika által perspektivált kérdések (az oralitás jellemzői, Berze Nagy János mesetipológiája stb.) felvázolásával.

Bárdos József és Galuska László Pál gyermekirodalmi kötete a szakszerűen felépített egyetemi jegyzet és a művelt olvasóközönségnek szóló kalauz műfaja között egyensúlyozva, korszerű szemlélettel, emlékezetes nyelvi-retorikai eszközökkel teremti meg annak lehetőségét, hogy a hazai irodalomtudományos gondolkodás még ma is mostohán kezelt területe ismertebbé váljon; nem utolsósorban pedig követendő példát ad a gyermekbefogadók által diskurzusba vont szövegek sok szempontú, kreatív megközelítési módjaira.

 

| Bárdos József – Galuska László Pál: Fejezetek a gyermekirodalomból. Bp., Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013. 221.

 


Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: