Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Németh Nóra Veronika: Az olvasás védelmében

Nyomtatási nézet

Könyvismertető

A Pont Kiadó legfrissebb kötete egy régi, mégis mindig aktuális témáról: az olvasás fontosságáról szól. A kiadó korábbi kiadványai – melyek akár sorozatnak is tekinthetők (Olvasni jó! Tanulmányok az olvasás fontosságáról. 2009; Olvastad már? Könyvajánlások gyermekeknek. 2009; Mint a mesében? Tanulmányok a mese fontosságáról 2009) – folyamatosan vezettek el ahhoz a tanulmánykötethez, amely az olvasást, a különböző tudományterületeken kutató szakemberek szemszögéből, interdiszciplináris jelleggel mutatja be. Az olvasás védelmében felszólaló olvasáskutatók, szociológusok, irodalomtörténészek, könyvtárosok és pszichológusok is mind a saját szakterületük kutatásain keresztül közelítenek a kérdéskör xxi. századi kihívásaihoz. Míg a könyv előszava (pontosabban az előszó helyettesítője) emocionálisan hívja fel a figyelmünket az olvasásra leselkedő veszélyekre, az objektív kutatói attitűd segítségével a kötet tizenegy tanulmánya olyan jelenségeket és tendenciákat nevez meg, melyek az olvasás és az ahhoz való viszonyulás szempontjából relevánsak, a tudományosság szempontjából megalapozottak. Bár a kötetben szereplő írások többsége már megjelent korábban – könyvtári, neveléstudományi periodikumokban, illetve a Fordulópont című folyóirat korábbi számaiban –, szerencsés válogatást kap kezébe az olvasó, ha átfogó képet kíván kapni napjaink olvasáskutatásáról.

A diszlexia és a gyenge olvasás nem egyenlő

A kötetben a pszichológia, a szociológia, a neveléstudomány és az irodalomtudomány olvasáshoz kapcsolódó kutatások mellett a könyvtár-pedagógia és a biblioterápia nézőpontjai is megjelennek. Az olvasás pszichológiai aspektusát két kutató tollából ismerhetjük meg. Csépe Valéria Csak az ember olvas – de hogyan? című tanulmányában a pszichológia és az idegtudomány olvasáshoz kötődő vizsgálatairól referál. A szerző az olvasás tanulása, majd maga az olvasás segítségével történő tanulás agyi funkcióit, az agyban végbemenő strukturális változásokat mutatja be. Az olvasás fiziológiás feltételeinek elemzése mellett Csépe Valéria felhívja a figyelmet, hogy – tévesen – gyakran összekeverik a diszlexiát (az olvasási képesség speciális zavarát) a gyenge olvasással. A diszlexia vizsgálata iránt érdeklődők a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatási eredményekről kaphatnak rövid áttekintést. Ugyanakkor az idegtudományban nem járatos olvasó számára is új megvilágításba kerül a diszlexia kérdése, annak értelmezése. A tanulmány a diszlexia mellett felvázolja a ses (szocio-ökonómiai státus) olvasási képességgel és tanulással kapcsolatos kutatásait is, elsősorban amerikai példákon keresztül.

Mesék, amelyek eszközként szolgának

Vekerdy Tamás a pszichológia más kutatási területe felől, a mese világából tekint az olvasás, az olvasóvá válás dilemmájára. A meséléstől az olvasásig című írás hét interjúrészlettel kezdődik, mely önmagában is megmozgatja a fantáziát. Amikor azzal szembesülünk, hogy a szülő inkább választja a video (tévé) mesét olvasás helyett, vagy amikor egy felháborodott apuka megjegyzésével találkozunk, aki arról panaszkodik, hogy milyen brutálisak és durvák a mesék (klasszikus meséket említve), kíváncsian várjuk a pszichológus magyarázatát, még akkor is, ha korábbi tanulmányaink és tapasztalataink alapján többé-kevésbé kialakult képünk van a témáról. Vekerdy Tamás magyarázatai rámutatnak azokra a pszichés jelenségekre (szorongás, elaboráció, képteremtés), melyekre a mesék – ősi mítoszokhoz hasonlóan – eszközként szolgálnak a bontakozó gyermeki lélek számára. Az írásban utalások és javaslatok találhatók arra vonatkozóan is, hogy a megfelelő olvasóvá, gondolkodóvá és problémamegoldóvá nevelő olvasmányok mely személyiségfejlődési szakaszban ideálisak, illetve elterjedtek. A magyar és külföldi klasszikus gyermek- és ifjúsági irodalom rövid vázlata mellett megerősítést kapunk a Harry Potter-könyvek olvasásfejlődésben betöltött pozitív szerepéről is. Vekerdy úgy véli, hogy a Rowling-féle ifjúsági sorozat azért felel meg az adott korosztálynak, mert a szerző pontosan leírja, hogy kinek szánja műveit: „Rowling szerint az olvasónak legalább annyi idősnek kell lennie, ahány éves Harry az olvasott kötetben.” (Vekerdy 38. p) Így nem történhet meg, hogy a gyermek nem az életkorának – azaz az aktuális értelmi-érzelmi fejlettségének és állapotának – megfelelő könyvet vesz a kezébe, melyet jobb esetben nem ért, rosszabb esetben olyan kérdéseket vet fel, feszültségeket alakít ki, melyekkel nem tud mit kezdeni. A pszichológus ezért kifejezetten károsnak tartja a filmesített verziók megtekintését a nem megfelelő korosztály számára.

Babér a nemzetközi ifjúsági szerzőknek jár

Miután Vekerdy Tamás írásából megtudtuk, hogy általában milyen irodalmi utat járnak be a gyerekek olvasóvá válásuk során, Péterfi Rita kutatási eredmények tükrében ismerteti a kedvelt olvasmányok tekintetében végbement változásokat 2003 és 2008 között. A tanulmány címe – Mikszáth vagy Meg Cabot? – arra az irányváltozásra utal, amely a tizenéves gyerekek könyvválasztási szokásaiban ment végbe, s mely a két időpontban vizsgált adatok összevetéséből egyértelműen kiderül. A kutatás alapját kisvárosi könyvtárak 10–12 és 13–14 éves közönségének könyvkölcsönzési adatai nyújtották. A fokozatosan csökkenő klasszikus (kötelező) szépirodalom (Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Tamási Áron) mellett egyre népszerűbb a hazai kortárs ifjúsági irodalom néhány képviselője (Sohonyai Edit, Böszörményi Gyula) is. A babérokat azonban a nemzetközi ifjúsági irodalom szerzői (Meg Cabot, Patricia Schröder, Hortense Ulrich, Katherine Applegete, Thomas Brezina) aratják le. A népszerűség magyarázata a könyvek témájában rejlik. A tizenéveseket érdeklő kamaszkori problémákat feldolgozó, xxi. században játszódó történetek stílusa, nyelvezete és cselekménye – a klasszikusokhoz képest – közelebb állnak a fiatalokhoz.

A tanulmány az olvasott könyvek listájának elemzése mellett kitér a könyvtárba járók számának változására is. Bár a vizsgált intézményekben a beiratkozott gyermekolvasók számának csökkenő tendenciája jellemző (2003-ban több mint 1602 fő, 2008-ban 1342 fő), a kölcsönzések száma növekedett. A könyvtárba járók arányának csökkenése egyrészről demográfiai tendenciákkal magyarázható. A szerző másrészről felhívja a figyelmet, hogy a könyvtári szakemberállomány csökkentése milyen minőségbeli romlást hozhat magával a szolgáltatások tekintetében, melyek a könyvtár-látogatási szokásokra is negatívan hat(hat)nak. A tanulmány végén találunk viszont olyan pozitív példákat is, melyek olvasói létszámnövekedésről, magasabb kölcsönzésszámról szólnak. Ezek azokban a könyvtárakban valósulhatnak meg a szerző szerint, „ahol egyszerre több eszközzel tudják a fiatal olvasók igényeit kielégíteni” (Péterfi 133. p).

A globalizáció és az önérvényesítés kihívásai

Az olvasás szociológiai megközelítése Péterfi Rita könyvtárhasználati szokásokat feltérképező írása mellett Gereben Ferenc és Nagy Attila kutatásaival válik egésszé. Gereben Ferenc az olvasáskultúrát a kárpát-medencei magyarok nyelvi identitása szempontjából vizsgálja. A kutatásban az anyanyelvhez való viszonyulás mellett a könyvolvasási szokásokat is feltérképezték (Mit olvasnak? Milyen nyelven? Kedvenc szerzők?). A kérdőíves és interjús felmérés eredményeként a szerző beszámol arról a tendenciáról, mely a „kommercializálódás és a prakticizálódás jegyében” (Gereben 107. p) napjaink értékrendjét és életmódját jellemzi. Bár a kisebbségben élő magyarok olvasáskultúrája az identitásmegőrzés céljából erősebbnek tekinthető (a magyarországi szinthez képest), a globalizáció és az önérvényesítés egyre nagyobb kihívásokkal állítja szembe a tradicionális kultúra képviselőit és őrzőit a határon túl is. Nagy Attila tanulmányában szociológiai eszközökkel végzett kutatás alapján társadalomtudományi magyarázatot ad az elmúlt három évtizedben tapasztalható olvasási és könyvtárhasználati szokások változására. Az adatok értelmezése mellett azonban figyelemfelhívó az a gondolatsor, melyben a szerző az interperszonális kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet, éppen az olvasás, tehát egy magányosnak nevezhető cselekvés kapcsán. A szülők, a pedagógusok és a könyvtárosok felelősségét hangsúlyozza, amikor felteszi a kérdést: „De ki figyel a gyerekek töprengő arcára?” (Nagy 119. p) Nagy Attila tanulmánya ezen a ponton kapcsolódik legszorosabban a kötet címében megfogalmazott gondolathoz: Az olvasás védelmében. Itt talán pontosabban fogalmazva: Az olvasó védelmében. Védeni, óvni kell az olvasó gyermeket. Figyelni, irányítani, segíteni, hogy eligazodjon a könyvek birodalmában.

Sztorigami

Hasonló gondolatokat kínál a kötet utolsó írása, melynek Szvetelszky Zsuzsanna az ötletes Sztorigami címet adta. Az olvasmányélményekkel kapcsolatos sztorizgatás, a motiváció mellett az olvasmányok feldolgozását is segíti. Bár ez az írás kevésbé tudományos hangvételű, az általa felvetett téma a szülők mellett a pedagógusok számára is elgondolkodtató. Hasonlóan ahhoz a tanulmányhoz, melyben Józsa Krisztián és Steklács János neveléstudományi megalapozottsággal vázolja fel az olvasástanítás és -fejlesztés kérdéskörét. A kötet leghosszabb közleménye az olvasástanítás pszichológiai és pedagógiai magyarázata mellett a hazai és nemzetközi módszerek tapasztalatait is sorra veszi.

A tanulmánykötetben a szociológiai és pszichológiai magyarázatokat és kutatási beszámolókat az irodalomtörténészek, gyermekirodalom-kutatók és könyvtárpedagógusok írásai teszik árnyaltabbá, így a kvantitatív megközelítéseket, kvalitatív vizsgálati eredmények is színesítik. Komáromi Gabriella bemutatja azt a folyamatot, ahogy az olvasó a tündérmesék segítségével az élet valóságához juthat el. Azokat a didaktikus fordulatokat elemzi, melyek sokszor (szerencsés esetben mindig) rejtve maradnak a mesei élmény, s bármilyen irodalmi alkotás sorai között. Gombos Péter arra a tendenciára hívja fel a figyelmet, hogy a gyerekek és fiatalok által szívesen olvasott könyvek mennyire nem esnek egybe a kötelező olvasmányokkal, s főleg, hogy a gyerekek mennyire nem beszélgetnek kedvenc könyveikről iskolai közegben, felnőttel, tanárral, könyvtárossal. A szerző szerint ennek egyik oka, hogy a pedagógusok nem ismerik ezeket a kortárs szerzők tollából származó könyveket, s esélytelen az is, hogy beillesszék a tananyagba, vagy akár felcseréljék valamelyik korábbi olvasmánnyal. A kötelező irodalom kiválasztása, frissítése a kötet több írásában visszatérő motívumként szerepel. Az olvasmánylista változtatása, újabb irodalmi alkotások beemelése a kötelező tananyagba aktuális kérdés, melyet a szakértőknek, a pedagógusoknak a legfrissebb olvasáskutatási eredmények tükrében kellene megválaszolniuk és megoldaniuk.

Virtualitás és/vagy lélekgyógyítás

Az „olvasás utáni életre”, pontosabban az olvasásban a digitalizáció hatására bekövetkezett paradigmaváltásra reflektál Fűzfa Balázs. A szerző az úgynevezett „dekódolási olló” jelenségére hívja fel a figyelmet, ami a jelrendszerek változása mellett a generációk közötti különbség által okozott feszültségekre is utal. A virtualitásban élő gyermekek és a tradíciót továbbra is megkövetelő felnőttek (szülők, pedagógusok) világa egyre nagyobb léptekkel távolodik egymástól. Szintén az információs jelhasználattal van kapcsolatban a szerző által „helyesírási ollóként” aposztrofált jelenség. A nyelv polifón használatát prognosztizálja a szerző, aki szerint ez a kérdés többé már nem az „Akadémia szerint megfelelően írni tudók, illetve írni nem tudók közötti különbségtevést jelzi (…) hanem sokkal inkább a nyelv (…) többféle helyesírás létezésének bizonyítéka.” (Fűzfa 161. p)

A Bartos Éva és M. Fekete Katalin szerzőpáros által közreadott írás a Fűzfa Balázs-féle negatív (mégis reális képet festő) vízióval szemben az olvasás lélekgyógyító szerepét hangsúlyozza. Olyan tapasztalatokat vesznek sorra, melyekben a biblioterápiának pozitív, sőt kifejezetten gyógyító hatása volt. A biblioterápia xx. századi fogalom, mely a könyv gyógyító erejére épül. A módszer a konkrét lelki gyógyítás mellett fejlesztésre és problémamegoldásra is kiválóan alkalmas. A szerzők röviden ismertetik a magyarországi biblioterápia helyzetét, illetve a könyvgyógyítás módszerét, majd kiemelten foglalkozik a Pest Megyei Könyvtár bibiloterápiás-képző műhely bemutatásával.

A kötet borítóján egy tíz év körüli, könyvet olvasó kislány fotója látható, akinek arckifejezése ugyanúgy utal az elmélyült intellektuális tevékenységre, a koncentrálás legmélyebb szintjére, mint a gondterheltségre, ahol a gondolkodás és a teher egyformán megjelenik. A könyvben illusztrációként több fekete-fehér fénykép is található, vélhetőleg figyelemfelhívó, gondolatébresztő célzattal. A képekből áradó affektív hatás így megtöri a könyv tanulmányaiból áradó szigorú tudományosságot, ugyanakkor a könyvet olvasóbaráttá is teszi. Az olvasás védelmében című kiadványt bátran ajánlhatjuk szakembereknek, kutatóknak és az olvasóvá nevelés feladatával felruházott szülőknek, pedagógusoknak egyaránt.

 

│ 
Szávai Ilona (szerk.): Az olvasás védelmében. Budapest: Pont Kiadó. 2010. p. 184.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: