Seregy Stella: Az olvasás öröme

Nyomtatási nézet

Reflexió – Olvasási szokások egy gimnáziumi könyvtárból nézve

Felemelő érzés olvasni nagy íróink, költőink gondolatait az olvasásról, emlékeiket első olvasási élményeikről. Mindegyikükben közös, hogy miután kisgyermekként megismerték és megszerették a betűket, életformájukká vált a mindennapos olvasás.

Ez nem csak a később tollforgatóvá váló emberekkel történik így. Szinte mindenki gyermekként szereti, vagy nem szereti meg az olvasást. Aki ugyanis tanulmányai befejezéséig nem válik rendszeres könyvolvasóvá, az később már csak valami szerencsés véletlen folytán válik azzá.

A mai gyerekekkel sokkal nehezebb megszerettetni az olvasást, mint az egy-két generációval előbbiekkel. Ma már sokkal több kikapcsolódási, szórakozási lehetősége van egy fiatalnak, mint régebben. Akkor az olvasás jelentette a mindennapokból való elszakadást, a kalandok, élmények átélését, a tudásszerzés lehetőségét. Ma ugyanezt az élményt nyújtja a minden háztartásban megtalálható televízió vagy internet. Gyorsabb, egyszerűbb, kényelmesebb, néha naprakészebb is az internet segítségével információhoz jutni, mint szakkönyveket bújni. Ha nincs megadva egy-egy kötelezően használandó forrás, akkor kiselőadásra, versenyre is szívesebben készülnek a diákok számítógépes segítséggel, még akkor is, ha képanyagot kell gyűjteni.

A szórakoztató szépirodalom olvasását háttérbe szorítja a televízió, a számítógépes játék. Gyermekeink iskola után különórákra, edzésekre mennek, és ha lelkiismeretesen készülnek a másnapi órákra, alig marad idejük. Kevesen vannak, akik szabadidejüket olvasásra szánják.

Alsóbb évfolyamokban gyakrabban, de az idő előrehaladtával egyre ritkábban térnek be a könyvtárba, hogy saját érdeklődésüktől hajtva, saját örömüket szolgálva könyvet kölcsönözzenek. Aki addig nem olvasott az a 10-11. évfolyamban kezdi a kötelező/ajánlott irodalmat kölcsönözni. Sokszor csak 12-ben, amikor egy-egy lyukas órán a könyvtárban tartózkodik, akkor csodálkozik rá, hogy milyen gazdag anyag áll itt rendelkezésre, de akkor már az „érettségire tanul”. Kérdésünkre a válasz mindig ugyanaz:

• eddig azért nem jött, mert otthon minden megvolt;
• másik könyvtárba jár, onnan kölcsönöz mindent.

Ezek a válaszok számtalan kérdést vetnek fel a könyvtárosban:

• miért jár 2-3 könyvtárba, ha helyben mindent megtalálhat?
• milyen módszerekkel lehet őket becsalogatni, ideszoktatni?
• mégis, hogyan lehet kedvet csinálni az olvasáshoz, könyvtárhasználathoz?

Természetesen a kortársak, barátok, osztálytársak példamutatása, ajánlása ebben (is) elsődleges szerepet játszik. Egy-egy érdekesebb mű elolvasása után többen is jönnek azt keresni, kölcsönözni. Ilyen esetben van lehetőség az „új olvasó” bevonására, megtartására.

Elenyésző azok száma, akik könyvtárban keresik a régi, klasszikusnak számító regényeket, vagy a kortárs, magasabb irodalmi értéket képviselő műveket. A többség a romantikus, a detektív, az ezotériába hajló, illetve a most divatos vámpíros könyveket keresi. Ez utóbbiból nem tartunk, de a többiből igyekszünk gondosan válogatni. Hiszen tudjuk, mindegy mi az első könyv, aminek a hatására rákap az olvasásra, az a lényeg, hogy megszeresse. De ehhez el kell jutni az első, valóban élményt nyújtó olvasásig.

Egyre nagyobb számban találkozunk azonban olyan fiatalokkal, akik úgy jutnak (akár 8. osztály után) gimnáziumba, hogy a folyamatos, értő olvasás képességével nem rendelkeznek. Éppen ezért nem is jönnek be szívesen a könyvtárba. Nehezen tájékozódnak, az abc stabil ismerete hiányában nem igazodnak el a polcok között. (Nálunk szabadpolcon van az állomány, számtalan eligazító felirattal.) Ódzkodnak segítséget kérni, és kioktatásként élik meg a segítő, tanítgató magyarázatot. Szívesebben vennék, ha minden szó nélkül kézbe kapnák a könyvet, nem kéne „kitalálniuk”, mi is a szerző vezetékneve. Hiába a könyvtárhasználati óra, a könyvtárat használni egyenként, személyre szabottan lehet megtanulni.

Próbáljuk felkelteni a tanulók figyelmét, érdeklődését. Az új könyvek külön polcon, jól látható helyen vannak elhelyezve. Szívesen megvesszük azokat a könyveket, amiket keresnek, ha azok a gyűjtőkörbe beletartoznak. Egy-egy kölcsönzés után –ha van idő a 10 perces szünetben – örömmel elbeszélgetünk az éppen olvasott műről, ajánlunk újakat. A betelt olvasójegyet „zsákmacska” jutalommal honoráljuk.

Iskolaszerte plakátokkal hirdetjük a Hónap írója nevet viselő versenyünket, amelynek kérdéseit úgy állítjuk össze, hogy az internet segítségét is igénybe tudják venni, de egy-egy kérdés megválaszolásánál mindenképpen használniuk kelljen a könyvtári anyagot is.

Összességében azt gondolom, hogy az olvasásszeretet otthon, illetve az alsó tagozatban dől el. Ha az olvasás mint tevékenység örömet és nem nyűgöt jelent, a gyerek előbb-utóbb rátalál az őt érdeklő művekre, és megszereti azokat. Ha teheti, még akkor is olvasni fog, ha a tanítási időszakban szinte kizárólag a tanuláshoz szükséges könyveket tudja csak kézbe venni. De ha a kezdeti lelkesedést nem követi gyakorlás, és nem alakul ki a megfelelő olvasási készség, az olvasás csak nyűg marad. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem vesz majd könyvet a kezébe, hanem csak azt, hogy önmaga szórakoztatására, kikapcsolódásra inkább mást választ.

Vissza a tartalomjegyzékhez