Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Jáki László: Az olvasás öröme

Nyomtatási nézet

Írók visszaemlékezései az olvasással való találkozásról

Korábban folyóiratunk Mustra rovatában jeleztük, hogy a jövőben az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítunk a tanulók olvasási kultúrájának alakulására. E szándék jegyében összegyűjtöttük több mint 200 magyar író, közéleti szereplő, önéletrajzíró írásaiból azokat a részeket, melyekben leírják gyermek- és fiatalkori találkozásukat az irodalommal, az olvasással.

A mintavétel nem reprezentatív, de mégis hallatlanul érdekes. Érdekes, bár egyenes következtetéseket nem vonhatunk le az életrajzi részletekből, hiszen a kiválasztott személyek esetlegesek – többnyire írók –, így nem tükrözik általában a magyar ifjúságot, sem az adott korszakot. Az összeállítás, mégis elgondolkodtató, hogy az olvasás élménye, öröme, milyen módon alakította egykori tanulóinak személyiségét, életútját, olykor pályaválasztását.

A fenti összeállítást terjedelmi okokból nem a Könyv és Nevelésben közöljük, de az azzal kapcsolatos gondolatokat, reflexiókat igen. A bemutatott szerzőket „nem kértük fel” életrajzukból mi emeltük ki azokat a részeket, melyeket az olvasás megszeretésével kapcsolatban fontosnak tartottunk. Így írásomban a gondolatok sokaságát próbáltam rendszerezni.

Szülők, családi környezeti hatások

Előre kell bocsátanom, és lehetséges ezzel sokan nem értenek egyet; a pedagógiai hatás kiszámíthatatlan, egyenes megfelelések bármennyire is szeretnénk, nincsenek vagy legalábbis ellentmondásosak. Tehát úgy gondoljuk, a kedvező családi körülmények automatikusan segítik az olvasás megszeretését, még a kedvezőtlenek akadályozzák azt.

Hangsúlyozzuk, hogy összeállításunk nem reprezentatív, mégis elgondolkodtató, hogy a szülői, családi hatás, „beavatkozás” eltérő következményekkel járt. Móra édesapja például óvta, hogy gyermeke „tücsköt-bogarat” olvasson. Viszont megengedte, hogy a padlásról lehozzon egy könyvet. Azt mondta, hogy csak egyesével fiam. „A levest ne keverjük össze az uborkasalátával, meg a mákos csíkkal, hanem külön esszük, nem rontjuk el a gyomrunkat.” Különben édesanyja – apja elől titkolva – a piacról hozta haza az Ezeregyéjszakát.

A szülői példa mint a pedagógiában ennyi más esetben meghatározó volt. A tanyasi környezetben, szegényparaszti családban élő Csizmadia Imre „öreg szülői” éjfélig olvastak. Az elemi iskola második osztályába járó Imre így emlékszik vissza estéire:

„Másodosztályos koromtól kezdve, miután leckémet megtanultam, megengedték, hogy lefekvés előtt egy félórácskát olvashassam, nézegethessem a könyveket. De a félóra hamar letelt és már hallatszott is öregszülém figyelmeztetése, Gyere, a cigánygyerekek citerázzák az iccakát. Le feküdni má, mer reggelre nem ébredsz fel.”

Szenes Piroska olyan családban nőtt fel, ahol mindenki, mindent elolvasott. Szabó Ervin szüleinek nagy és gondosan válogatott könyvtára volt, ott szeretett meg olvasni. Hardy Kálmán – később altábornagy – családjában a xx. század elején karácsonykor nem ajándékot kaptak a gyerekek, hanem könyvet. A szünet végére már mindenki mindent elolvasott. Volt olyan család, ahol az olvasás lehetőségei eleve adottak, más esetekben viszont voltak olyan családok is, ahol a beavatkozás, az érdeklődés irányítása tudatos volt. A pozitív példák mellett bőven találunk ellenpéldákat is. Török Sophiet – Babits későbbi feleségét – szülei egyenesen tiltották az olvasástól. Ahogy visszaemlékezik „az olvasás tilos volt és haszontalan cselekedetnek számított, mint dologtalan léha idő fecsérlése.”

A szülők szociális viszonyai, kulturális helyzete, mint annyi minden mást, gyermekeik olvasási kultúráját és szokásait is messzemenően befolyásolták. Volt, akit támogattak, voltak, akik haragudtak, ha gyerekeik olvasnak, voltak, akik eltűrték, s voltak olyanok, akik optimális támogatást kaptak. A különböző variációk igen szélesek. Petrovics Elek például nem irányította senki. A tiltás, a csendes elfogadás mellett számos ellenpéldát is találunk. Nyíri Tamás akkor kapta édesapjától a Toldit, amikor még csak betűzni tudott. Táncsics Mihály édesanyjának megvolt a Makula nélküli tükör című könyve. Ahogy visszaemlékezik rá, ez volt a faluban a legnevezetesebb könyv. „Ez a könyv sem nem história, sem nem imakönyv, hanem elmélkedés Jézus és Mária életéről; én ezt bizonyos alkalmakkor, nevezetesen Nagypénteken szentegyházba elvittem, s midőn a lányok és asszonyok egymás közt sugdozták nézd csak, ő még abból a nagy könyvből is tud olvasni.” Fejtő Ferenc papája könyvkereskedő, lapkiadó volt, s „sokáig ő irányította érdeklődésemet” a klasszikusok felé. Berend T. Iván szüleinek gazdag könyvtára volt, de leginkább a cowboy könyvek érdekelték. Jó ideig 16 éves koráig csak a grund és a foci érdekelte. Az olvasás támogatása, tiltása, a szülői érdeklődés teljes hiánya számtalan variáció megtalálható összeállításunkban.

A mese szerepe

Nem szorul bizonyításra, hogy az első életéveknek meghatározó szerepe volt és van a gyermekek életében. A mesével való találkozás az esetek többségében megelőzte az olvasást, de a hallott mese nyilván szoros kapcsolatban van a későbbi meseolvasással. Varga Imre úgy emlékezik vissza, hogy „jóval hamarabb tanultam meg a mesét hallgatni, mint a betűvetést megtanultam volna.”

A mese hallgatásában, mesekönyvek vásárlásában és olvasásában Benedek Elek elsőbbsége vitathatatlan. A sok közül csak Tersánszky Józsi Jenőt említem, akinek például felolvasták Benedeket. Természetesen más mesekönyvek is voltak. Többen említik Andersent. Várnai Zseni például így ír Andersen hatásáról „Megidézem tanúimat, kik vallomást tehetnek mellettem, miért vagyok, olyan amilyen vagyok? Első tanúm Andersen, a nagy meseköltő, aki már gyermekkoromban formálni kezdte lelkemet.”

Gyűjtésünk során egyetlen kritikussal találkoztunk. Nagy Lajos kapott ugyan karácsonyra egy képes, állatokkal foglalkozó mesekönyvet, de azokkal szemben kritikus volt. Ennek okát nem tudjuk. Nagy Lajos szerint: „Tündér, az nincs mondtam. A farkas nem tud beszélni.”

Talán legtöbb válaszoló véleményét tükrözi Balassa Imrének az a megállapítása, hogy „Az első olvasmányok, amelyek képzeletemet formálni kezdték szellemem kialakulására döntő hatással voltak: a népmesék.”

Életkor

Az olvasás első élményének ideje az összeállításunkban szereplőknél általában igen korai volt. Sok esetben az olvasás megtanulása megelőzte az iskolát. Az eltérések okai lehetnek: szülők anyagi helyzete (otthoni könyvtár, szülői példa, házitanítók), de kalkulálnunk kell a visszaemlékezők emlékezőképességének bizonytalanságával és szubjektivitásával is, azaz saját múltjuk és az értékek túlbecsülésével.

E problémák érzékeltetésére csak kiragadott példákat említünk. Schöpflin Aladár már 7-8 éves korában olvasta Jósika Csehek Magyarországon című – véleményünk szerint sem életkorának megfelelő – könyvét. Talán éppen ennek hatására maga is megállapította, hogy a túl korai olvasmányok zavaros benyomásokat okozhatnak, de azért hozzátette „hogy megnyitották előttem az olvasás nagy örömforrását.”

Az alábbi példákat kuriózumnak is tekinthetjük, de azért talán el is gondolkodhatunk rajtuk. Először azok példáját említjük, akik igen korán tanultak meg olvasni:

Nyíri Tamás még nem tudott olvasni, de már megkapta a Toldit. Szenes Piroska 7 éves, amikor Jókait olvasott. Tápay-Szabó László 10 éves korában – rögtön a ponyva után azt írta, hogy a „görög mitológia jó részével megismerkedtem”. Tolnai Gábor 8 éves korában a Bibliát és Petőfit olvasott. Elek István az elemi iskola harmadik osztályába járt, „amikor észrevétlenül elvitte Hunfalvy János Egyetemes történelmének harmadik kötetét”. Fejtő Ferenc, akinek az apja könyvkereskedő volt 5 éves korában már újságot olvasott. Ferenczy Valér 10 évesen Turgenyevet, Tolsztojt bújta. Herczeg Ferenc, aki német anyanyelvű volt 7 éves korában, a padlón hasalva német könyvet betűzött. Bárány Tamás 8 éves korában Homéroszt olvasott, s ez egy életreszóló érdeklődést váltott ki belőle az antikvitás iránt. Szabó Dezső 5 éves korában édesanyjától tanulta meg a betűket, és környezetének legnagyobb meglepetésére részletet olvasott fel Petőfi verséből.

Természetesen a többség 10-l6 éves korban vált rendszeres olvasóvá. Krammer Jenő 13 évesen találkozott Franklin életírásával, s ez meghatározó volt számára. József Attila kamaszkorában Attila királyról olvasott, és ahogy írta: ez az olvasmány vezetett el a további olvasmányokhoz.

Az életkornak nem megfelelő olvasmányok külön tanulmányt igényelnének, de azért idézzük Aradi Zsoltot, aki pontos életkort ugyan nem említ, de a gyermekkori olvasmányokat tartja döntőnek, „amelyek gyökeréig tudják az embert megrázni és átállítani (…) elhatározó hatást nem a filozófiai művek adják meg, hanem a gyermekkori emlék”. Ezt állítja Schütz Antal is, aki azt írja, hogy „Azt gondolom semmiféle későbbi könyv nem éri el ezeket a gyermekkori olvasmányokat.”

Iskolai teljesítmény és az olvasás kapcsolata

E kérdés többeknél felmerül, mégis kitérünk az egyértelmű válasz elől. Az olvasás pozitív hatása legtöbb esetben nem közvetlenül jelentkezett, más esetben viszont, rövid távon rontotta a mérhető iskolai teljesítményt.

Elek Artúr szenvedélyes olvasó volt. Bevallása szerint a „könyv kedvéért mindent elhanyagoltam, leginkább a tanulást”. Baránszky-Jób László, Török Sophie a pad alatt olvasott, mégis koruk, szakterületük kiválóságai lettek. A kuriózumoknál is említhetnénk, hogy e sorok írója a világháború után a negyvenes évek végén egy felső kereskedelmi iskolában tanult. Kevés érdeklődéssel, gyenge teljesítménnyel, de az akkori időben a középosztály gyermekei számára a kereskedelmi pálya iránt fokozódott az érdeklődés. Az iskolában működött a Fővárosi Kereskedelmi Szakkönyvtár. Gyönyörű elhelyezéssel. Csodálatos gazdag anyaggal, de akkorra már a polgári kereskedelem iránti érdeklődés a nullára csökkent. A bátortalan és gyengén teljesítő kisfiú – ez én voltam – véletlenül betévedt a könyvtárba, ahol az unatkozó könyvtáros néni a polgári politikai gazdaságtan nagyjait Ricardot és Smithet ajánlotta. Osztálytársaim gúnyosan nézték a kölcsönzött (amikből semmit nem értettem) könyveket, viszont elterjedt rólam, hogy „olvasó” vagyok, és ez bizonyos „rangot” jelentett számomra. Egyszer aztán véletlenül kezembe került Roosevelt elnök fiának a könyve, melyben értékelte a New Dealt. Ezt viszont egy dolgozat írásánál remekül felhasználtam. A siker osztálytársaim, sőt a tanárok előtt is egyértelmű volt. Jogtalanul ugyan, de megbecsült, (felül) értékelt lettem, s ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy fizikából és matematikából ne bukjak meg. A tanulságot az iskolai teljesítmény és az olvasás között természetesen itt sem lehet levonni.

Az iskolai könyvtár

Az iskolai könyvtárak viszonylag ritkán kerülnek említésre. Ennek talán egyik oka lehet az is, hogy a visszaemlékezők ezt a megoldást természetesnek tartották.

Érdekes, de érthető megoldás, hogy a nyolc osztályos gimnáziumban, ahol a 10-18 éves fiatalok tanultak, az iskolai könyvtáros döntött, hogy a tanuló mit kölcsönözhet, mit nem. Elek Artúr például a középiskola negyedik osztályában nem kapott Vernét, helyette Edgar Allan Poe könyvet kapott. Talán éppen ezért az iskolai könyvtárból nem is kölcsönöztek, hanem ahogy többen fogalmazták könyvet „osztottak”. Balogh János tudós biológus úgy fogalmazott, hogy „rászabadultam” az iskolai könyvtárra. Voltak iskolák – feltételezésem szerint ritka esetben –, ahol a tanulók a tanári könyvtárat is használhatták, Berecz János azt írta, hogy Sárospatakon a „teológiai könyvtárba otthonosan bejártunk”. Beke György Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, s azt írta, hogy „a tanári könyvtárba is be lehetett lopózni, legfeljebb azzal az ürüggyel, hogy segíteni szeretnénk a portörlésben.”

Közkönyvtár

Az iskolai könyvtárnál többször kerül említésre a nyilvános könyvtár. Kővári László a reformkori Tordán a Casinóban működő könyvtárból kölcsönzött, ez a tanulók számára is hozzáférhető volt. Csizmadia Imre Hódmezővásárhelyen a Polgári Olvasóegyletből kölcsönzött, Szakasits Árpád a budapesti viii. kerületi közkönyvtárban kereste ki azokat az idegen szavakat, melyeket a Darwin-könyvben nem érett. Volt olyan gyerek, aki kilométereket gyalogolt egy-egy kölcsönkönyvért. Miklós Pál Perecesbánya telepen a bányász olvasókör és kultúregyesület könyvtárát fedezte fel az 1920-as években. Így emlékezett vissza a kölcsönzésre: „Péntekenként a kölcsönzés napján mindig ott lebzseltem az öreg aknász körül, aki kevéske szakértelemmel, de annyival több ügyszeretettel végezte ezt a munkát (…) Így olvashattam az összes Vernét, Jókait, Mikszáthot, de Márait és más kortárs szerzőt, ha nem vitte el éppen, őket a mérnökné nagyságos asszony.” Keveseknek volt olyan szerencséje, mint Hermann Imrének, aki középiskolás korában már belépőt kapott az Akadémiai Könyvtárba, vagy Arany Jánosnak, aki előtt Kisújszálláson Török Pál megnyitotta a könyvtárát. Ettől kezdve mindkettőjük életének a könyvtár szerves része lett.

Az olvasott könyvek mennyisége

Természetesen itt is fenntartással kell élnünk. Egyrészt a mennyiséget önmagában nem lehet pozitívan értékelni, másrészt számolnunk kell a megnyilatkozók esetenkénti túlzott önértékelésével. Mindezek ellenére megdöbbentő, hogy a megnyilatkozóknak mennyi ideje maradt az olvasásra, a tanuláson, a játékon és az egyéb elfoglaltságokon túl. Az olvasással, a szabadidővel számos vizsgálat, felmérés foglalkozik, de kevés olyanról tudunk, ami a szabadidő szerkezetét, annak történelmi alakulását vizsgálná. Egy azonban tény, hogy összeállításunkból az derül ki, hogy aki szeretett olvasni, az megtalálta hozzá a szükséges időt is. (Lásd az Olvasás helye alcímet.)

Pályaválasztás

Külön tanulmányt érdemelne annak bemutatása, hogy az olvasás miként befolyásolta a tanulók érdeklődését, majd a későbbiekben – pályaválasztását. Franklint azért adta apja nyomdásznak, mert sokat olvasott. Petrovics Elek 14 éves korában olvasta Taine A művészet filozófiája című művét, így lett művészetekkel foglalkozó író. Stein Aurél a földrajz iránti érdeklődése Verne könyveinek köszönhető. Baktay Ervin érdeklődését a hindu világ iránt gyermekkori olvasmányai keltették fel. Borsos Miklós 15 éves korában akadt rá Lyka Károly A művészet könyvére, e hatásra fordult érdeklődése a művészetek felé. Már-már humoros Balogh János Kossuth-díjas zoológus érdeklődésének alakulása. Ő ugyanis gimnazista korában törmelék nápolyit vásárolt. A zacskó, amibe ezt csomagolták a Természettudományi Közlöny egyik számából készült. Ebben olvasott Új-Guineáról, aminek alapján elhatározta, hogy zoológus lesz.

Újraolvasás

Az olvasott könyvek ismételt elolvasása igen gyakran felmerül a visszaemlékezésekben. Nehéz megállapítani, hogy a sokszor olvasott könyvek iránti felfokozott érdeklődés volt-e az alapigény, vagy bizonyos esetekben a korábbi felületes olvasás, netán az olvasás pótlása volt az indítóok. A példák nem az utóbbit támasztják alá. Ady maga írja, hogy Jókai könyveinek egy részét „negyvenedikszer” olvasta, míg Szabó Dezső a Don Quijotét „csak” hússzor.

Elek Artúr, amit kapott könyvet, azt „számtalanszor elolvastam”.

Az olvasás helye

Amint már említettük majdnem valamennyi visszaemlékezés olyan mértékben függvénye a visszaemlékező életkörülményeinek, hogy ebben az esetben is csak kuriózumokat említhetünk.

Miklós Pál a szomszédoknál olvasta a ponyvákat. Szakasits Árpád inas korában a Nyugati pályaudvar lépcsőjén gázlámpa alatt olvasta Darwint. Csizmadia Imre, alföldi parasztfiú titokban, az istállóban olvasott. Pozsgai Imre a padláson, Györffy István „lámpaoltás után olyakor a holdvilágnál” csillapította olvasás iránti szenvedélyét. Oláh Gábor az iskolában a pad alatt ismerkedett Shakespeare műveivel. A legtöbb problémája azoknak volt, akiknek az olvasást ilyen vagy olyan okból tiltották a szülők. Romány Pál szülei takarékoskodtak a petróleoummal. „De segítettem magamon – írja. Zseblámpát szereztem valahonnan, kilopóztam a konyhába, s annak fényénél fejeztem be a Sárga regény olvasását.” (A Sárga regény-sorozat különben egy ponyva volt.) Török Sophie még nehezebben találta meg az olvasás helyét. „Otthon a spájzban olvastam, mellékhelyiségekben, járás közben, az iskolai tízpercekben a folyosón álldogálva, tanítás alatt, míg egy stréber társnőm a padból kilépve, illedelmes meghajlással, szoknyáját szépen lesimítva, leckefelmondó be nem árult. Mire a tanárnő, mint a fúria rontott nekem, elkobozva a pad alatt rejtegetett könyveimet, a bűnömért megfosztott szinte egyetlen örömömtől; egy évig nem kaptam könyvet az iskolai könyvtárból.” Baránszky-Jób László szintén az óra alatt a pad alatt olvasott. Nemeskürty István a katonaiskolában a tölténytáskájában tartotta a kiválasztott könyv lapjait, és akkor olvasott, amikor a katonai élet ezt lehetővé tette.

Könyvespolc

A könyvek tárolása nyilván függött a szülők anyagi helyzetétől. A szegényebbek padláson, ládában, istállóban tartották könyveiket. Csizmadia Imre azt írta, hogy az istállóban volt a „lakosztálya”. Könyveit egy faládában tartotta… „Pompásan elfértek benne kincseim, de az év végére tele lett és nagyobbról kellett gondoskodnom. Ez a kis láda volt a legelső könyvszekrényem, és ereklyeként ma is őrzöm még.” Sinka István azt írta, hogy könyvespolca „a szűröm ujja volt, vagy valami rejtettebb hely az iskolában”.

Könyv és film kapcsolata

Mivel a megnyilatkozók többsége még olyan korban nőtt fel, amikor a filmnek, mozgóképnek, televíziónak lényegesen kisebb szerepe volt, érthető, hogy kevés utalás van az olvasás és a film kapcsolatára. Ezek között viszont érdekes, hogy Romány Pál például azért nem nézte meg a Csendes Dont, mert szerinte Solohov annyira plasztikusan elevenítette meg mondanivalóját, hogy a film csak csalódást okozott volna számára.

Természetesen a teljesség igénye nélkül itt kellene foglalkozni az olvasás legfőbb „ellenségének” tekintett televízióval. Csíkszentmihályi Mihály erdélyi származású, Amerikában élő pszichológus így fogalmaz: „az embereket a televíziózás általában semmilyen lelki vagy értelmi fejlődéshez nem segíti hozzá.” Ugyanő idézi Emmanuel Le Roy történészt, aki szerint a xiii. században, az akkori világ egyik legfejlettebb területén, a francia falvakban, „az emberek legközönségesebb szórakozása az volt, hogy egymás hajából szedték ki a tetveket. Most természetesen más a helyzet. Ma már van televíziónk.”

Szennyirodalom, ponyva

Hajlamosak vagyunk a ponyvát, a „szennyirodalmat” egyértelműen elutasítani, holott számos példa van rá, hogy bizonyos esetekben az igénytelenebb irodalom is hozzájárulhat a későbbi igényesebb irodalom megszeretéséhez. (Természetesen ebből sem – mint a pedagógiában sok másból sem – lehet egyértelmű következtetést levonni.)

Arany János „mindent olvasott, amihez hozzájutott”. Miklós Pál két nyarat töltött el ponyva olvasásával, Berend T. Iván, Kockás Péter történeteit szeretette. Tápay-Szabó László első olvasmányai a ponyvák voltak. „Csaknem minden héten vettem egy könyvet” – írta. Takáts Gyula Nick Cartert szerette, de apja nem tette szóvá. „Feddés helyett inkább olvasmányos értékeket (mondjuk a Dzsungel könyvét) adott. S mivel látta, hogy szíves erdőjáró vagyok, s ő is szeretett barangolni, Bársony István vadásztörténeteit, természetfestő írásait adta a kezembe.”

Könyvek vásárlása, beszerzése

Forrásaink ritkán tesznek említést a vásárlás, beszerzés módjáról. Sajátos módon jutott a könyvekhez Franklin. Könyvkereskedő tanoncoktól kapott kölcsön könyveket, de „nagyon vigyáztam, hogy idejében és tisztán jutassam vissza.” Ezen túl azonban „ami kis pénzt összekuporgattam könyvekbe gazoltam.” Móricz elsőéves gimnazista korában vett meg Debrecenben 30 krajcárért egy Csokonairól szóló könyvet. Hónapokig nézte a kirakatban, amíg megszerezte a szükséges 30 krajcárt. Csizmadia Imre meghatóan írja le, hogy Hódmezővásárhelyen kinézett egy könyvet (ponyvát), s csak véletlenül tudta megvásárolni, mert „Mindkét nagymamámat megszállta a Szentlélek, és mindkettő adott egy-egy tízfillérest.”

Megható Sinka István szenvedélyes könyvszeretete. Bicskáját, parittyáját, gombot „mindent, mindent talán még a fél kezemet is odaadtam volna akármilyen könyvért. Leírhatatlan volt bennem a vágyás, a szomjúság a könyv, a betű után (…) Nyáron beszegődtem pénteki napokra egy história- és kalendáriumárushoz” – munkája fejében könyvet kapott. Máskor viszont az artézi kútról hordott vizet, hogy pénzt szerezzen könyvre.

A betegség, a véletlen szerepe az olvasás megszerettetésében

Bármennyire is szeretnénk a pedagógiában és mindenben a törvényszerűségeket keresni, mégis sokszor a véletlenek, az esetleges, sőt a látszólag negatív élmények is pozitív hatásokkal járhatnak. Gyalui Farkas egy bárányhimlő „szobafogságban” szerette meg a francia állatmeséket, Vikár Béla 10 éves korában tífusz utáni lábadozása során kedvelte meg az olvasást. Móricz 5 évesen betegen feküdt, amikor nagybátyja megkérdezte, hogy mit hozzon a vásárból, ő könyvet kért. Pölöskei Ferenc történészt, akadémikust, aki gyermekkorában leginkább „focizni” szeretett, egy lábtörés kötötte az ágyhoz, s ekkor szerette meg az olvasást. A betegségek mellett természetesen számos más véletlen is elindíthatta az olvasás szeretetét. Kárpáti Aurél például a padláson véletlenül akadt, Vörösmarty Július Caesarjának első három felvonására. Elolvasása „feledhetetlen hatással” volt rá.

Az ifjúsági folyóiratok

Az ifjúsági folyóiratok kevés alkalommal kerülnek említésre. Ennek egyik oka lehet, hogy a visszaemlékezők ezek olvasását természetesnek tartották. Ez azért valószínű, mert különböző forrásokból tudjuk, hogy az Én Újságom, a Zászlónk magas példányszámban jelentek meg.

A visszaemlékezők ugyancsak kevésszer említik, de feltételezhető, hogy a tanulók a felnőtteknek szóló képes újságokat is megnézték. Schöpflin Aladár 7-8 éves korában már olvasta az ő idejében igen népszerű Vasárnapi Újságot és a Bolond Istókot. Tudjuk például, hogy Pozsgai Béla „első képeskönyve”, az Érdekes Újság volt.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: