Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Bárdos József: Az élet értelme a tündérmesékben

Nyomtatási nézet

A XX. század kegyetlen tapasztalatai után a XXI. század embere a korábbinál sokkal erősebben kérdez rá az emberi élet értékére, értelmére, céljára. Erősebben kérdezünk rá, talán éppen azért, mert elvesztettük azokat a válaszokat, amelyek így vagy úgy, de eltakarták előlünk az ember parányi és jelentéktelen voltát a hallgatag univerzumban.

Hankiss Elemér így ír erről:

„Civilizációnk az élet értelmének, a szabadságnak, az emberiség fontosságának és halhatatlanságának káprázatos tűzijátéka. Ámítás és önámítás, de segít nekünk élni egy olyan univerzumban, melyben lehetséges, hogy nincs értelem, nincs szabadság és az ember számára nincs halhatatlanság."[1]

Szintén Hankiss Elemér mutat rá arra, hogy valaminek célját, értelmét megtalálni csak egy nagyobb távlatba, tágabb keretbe helyezve lehet meghatározni. Pontosan erre érez rá Arany János jól ismert, de kevés figyelemre méltatott szösszenetében, a Sejtelem[2] (1882. március 2.) című kis versben.

Sejtelem

Életem hatvanhatodik évébe'

Köt engemet a jó Isten kévébe,

Betakarít régi rakott csűrébe,

Vet helyemre más gabonát cserébe.

Sejtelem: igen, a közelgő halál előérzete, intézzük el egy legyintéssel a szöveget, és talán észre sem vesszük, hogy a vers alapvető metaforája (én = gabona) hogyan tölti fel mély, filozófiai tartalommal ezt a négy kis sort. Mert a metafora szerint a „jó Isten" okos gazdaként bánik a gabonájával. Elveti, időben learatja, „betakarítja", elhelyezi a jó előre megépített „csűrbe".

És bár a szövegszinten erről nincsen szó, mindebből következik az is, hogy a „jó Isten" éppoly céltudatosan bánik a maga gabonájával (az emberrel), mint a jó gazda. És ebből a tágabb nézőpontból már egyértelműen következik, hogy az ember nem látja, nem ismerheti ezt a célt, ahogy a gabona se ismerheti a maga létének célját, értelmét, tekintve, hogy még egy kenyér se jött vissza a mezőre, hogy beszámoljon a még élő gabonának arról, mi történik majd vele a halála (az aratás, betakarítás) után.

„a nem ismert tartomány,/

Melyből nem tér meg utazó"[3] – ahogy Hamlet fogalmaz.

A gazda dolga, kötelessége, hogy ezt a célt ismerve járjon el. Talán az emberi élet célja, értelme is ott van valahol az „aratás", a halál után. Jó volna ezt tudni, mondja a vers. De ez csak „sejtelem" lehet az ember számára, sőt, ehhez a sejtelemhez is az Isten létébe vetett hitre van szükség.

És így már egészen más jelentést, távlatot kap a cím, a Sejtelem is. Innen már csak egy lépés Einstein híres mondásáig: Az egyetlen érthetetlen a Világegyetemben az, hogy érthető."[4]

Itt most nem kívánok kitérni arra gondra, ami a mai magyar közoktatásban (az óvodától kezdve) a szövegértés értelmezése és számonkérése terén mutatkozik (amely szerint a fenti vers nem egyéb, mint afféle „mezőgazdasági szakköltemény", amelyből jó előkészítéssel meg lehet tanulni a „gabona, a vetés, a betakarítás, a csűr" fogalmát, vagy legalábbis ezen szavak jelentését).

Sokkal fontosabbnak érzem, hogy ez az alapvetően „hasznossági szemlélet" egyúttal vaknak mutatkozik a tündérmesék legfőbb üzenetei iránt is.

Hogy mik is ezek a legfontosabb üzenetek? Erről próbáltam számot adni 2018-ban megjelent esszékötetemben.[5] Most csak utalnék arra, a tündérmesékben megjelenő, ma is érvényes, kultúrákon átívelő, semmiféle külső, transzcendens megerősítésre nem szoruló etikai rendszerre, mely az ember legalapvetőbb tulajdonságára, az empátia velünk született szükségére és képességére épül.

Első helyen természetesen az emberi élet tisztelete és az empátia áll. Minden további erkölcsi tulajdonság bizonyos mértékig összefügg ezekkel, vagy közvetlenül/közvetve ezeken alapul. Ilyen erkölcsi tulajdonságok alkotják a tündérmesék erkölcsi rendszerét (természetesen mindig ellenpárjaikkal együtt): segítőkészség, együttműködés képessége, szeretet, kötelességtudat, hűség, illemtudás, eltökéltség, bátorság, kitartás, őszinteség, leleményesség, öregek tisztelete, tolerancia, a másik ember tisztelete.

Akkor és ott elsősorban ennek kifejtése állt szándékomban. Így viszonylag kevesebb szó esett tündérmesék másik, ma, a korábbiaknál is aktuálisabb üzenetéről. Arról, hogy célt, értelmet visz az emberi létezésbe. Erre pedig talán sosem volt nagyobb szüksége a fiataloknak, mint manapság, amikor a tér kitágulása folytán sokkal tovább és sokkal eredménytelenebbül keresnek maguknak identitást, célt, értelmet a létezésben.

Hadd térjek egy percre vissza az Arany-szösszenethez!

Vajon mit tarthat élete céljának, értelmének a gabona?

Nyilván azt, hogy kiteljesítse a magban adott lehetőségeket, hogy nagyra nőjön, hogy élvezze a napfényt, az esőt, hogy bő termést hozzon (feltéve, hogy a metafora alapján a gabonát is felruházzuk értelemmel, érzelmekkel, céltudattal).

És akkor már közel járunk fő kérdésünkhöz. Mi is az élet értelme? Mit mondanak erről a tündérmesék?

De előbb még egy apró kitérő. Amihez eljutottunk, az valójában Horatius híres gondolata, a „Carpe diem!". Mert hát mindannyian megszületünk, felnövünk, élünk, megöregszünk, s végül meghalunk. A két végpont között sok minden történik velünk. És csak egy lényeges választáson múlik, hogy mindezt átéljük, vagy megéljük. Azaz üres, értelmetlen csellengéssel, a végtelennek tűnő idő úgy-ahogy eltöltésével múlasztjuk életünket, vagy éppen értelmes tartalmakkal, élményekkel töltjük meg.

A tündérmesék Propp által feltárt szerkezeti egységei[6] a lehető legáltalánosabb szinten jelenítik meg az emberi életnek azokat a legfontosabb mozzanatait, amelyekkel valamennyien találkozunk.

Egyúttal elültetik ezeket a tudattalan „én"-be, amely később érzelmi hatással is nagyban befolyásolja döntéseinket. Ezt Zimothy D. Wilson így fogalmazza meg: „a tudattalan [...] egy olyan mentális folyamat, amely hozzáférhetetlen a tudat számára, de amely befolyással van ítéleteinkre, érzéseinkre vagy magatartásunkra."[7]

Hogy ezeknek az érzelmeknek milyen jelentős a hatása személyiségünkre, talán felesleges is említenem. Mégis, hadd hivatkozzam itt is szakemberre! Heller Ágnes írja: „Az ember partikuláris adottságokkal születik, partikuláris nézőpontja transzcendálhatatlan. Az ösztönvezetés funkcióját – az embernél – primeren a társadalmi szokásrendszerek veszik át. Ezért azt mondhatnánk, hogy a partikuláris és individuális magatartástípusok közül a partikuláris a »természetesebb«. Ezzel szemben az individuális magatartás a »második kilépés« a természetből."[8] És korábban: „Az individuális viszony, azaz az értékek választása, distancia önmagunkkal és környezetünk szokásnormáival szemben e választott értékek alapján nem más, mint tudatos viszony a nembeliséghez. Ez a tudatos viszony a nembeliséghez, mint választott viszony, tartalmazza a szabadság mozzanatát, és mint szabadság és tudatosság, a nembeli lényeg konstituensei."[9]

Kérdés persze, hogy mit is értsünk ezen a tudatosságon, és egyáltalán, mi a tudatos én szerepe életünkben. Ismét T. D Wilsont idézem: „Bármennyire hasznos is a tudattalan mintafelismerő funkció, az itt és mosthoz, a jelen pillanathoz kötött. Gyorsan reagál pillanatnyi környezetünkre, ügyesen észleli a mintázatokat, riaszt bennünket veszély esetén, és mozgásba hozza a célirányos viselkedést. Arra azonban nem képes, hogy előre lássa, mi fog holnap, a jövő héten vagy jövőre történni, és ennek megfelelően terveket készíteni. Az adaptív tudattalan arra sem képes, hogy eljátsszon a múlttal, és beépítse énünk koherens történetébe. Az események előrejelzése, a mentális szimuláció és a tervezés képessége a tudat fő funkciói."[10]

Mint látható, az adaptív tudattalan korábban alakul ki, (részben genetikailag meghatározott), a tudatos én kialakulása három-négy éves kortól kezdődő, hosszú-hosszú folyamat.

A tündérmesék cselekménymozzanatai éppen ezt a tudatosodást, egyúttal a partikulárisból való kilépést, az élet megélését segítik elő. A következőkben mindössze hét szerkezeti egységet emelek ki.

A károkozás, a kiinduló helyzet megváltozása még tőlünk független: senki sem dönthet saját megszületéséről, de születésével azonnal felborítja a fennálló rendet, a család kialakult egyensúlyát. A házaspárból szülők válnak, életük végéig tartóan apa és anya lesz belőlük. Ha már volt egy gyermekük, az addigi egykéből testvér lesz (báty vagy nővér). A második gyerek egyszerre középsővé válik, mert az újszülött lesz a legkisebb.

Az útnak indulás következik. Mert mire nagyjából kialakulna az új rend, addigra külső és belső késztetések kilendítik a családi körből, mert akár tudatosul benne, akár nem, világa tágul, óvodás, iskolás lesz, új kapcsolatai, új igényei jönnek létre. Néhány jellegzetes példa:

„– Eredj, nézd meg azt az Ibolyát, ha szereted, vedd el. Ismerem az apját, jó ember."[11]

---

„Kedve támadt egyszer egy szegény székely legénynek, hogy megházasodjék."[12]

---

„Egyszer, mikor a gyerek már megnőtt s megokosodott, azt mondta:

– Édesapám, jó volna valahova elmennem, szolgálatot keresni."[13]

---

„Fiaim, ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok többet nekem hozni, s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét, megfelezném veletek a birodalmamat."[14]

---

„Azt mondja egyszer a fiú az anyjának, hogy ő bizony nem sanyarog többet itthon, elmegy szerencsepróbálni."[15]

Itt térbeli helyváltoztatás következik. Ennek során gyakran ér válaszúthoz a hős, ahol döntenie kell, emellett sokszor akadályba ütközik, melyet le kell győznie, vagy problémába, melyet meg kell oldania, hogy továbbhaladhasson. Mint ahogy már az eddigiek során, itt is olyan sokféle élethelyzet jelenhet meg, amely átfogja szinte az élet teljességét. Erről sokat megtudhatni Boldizsár Ildikótól[16]. Néhány példa:

„Zöldszemű Péter [...] nekieredt az ádáz sötétségnek. Ment, mendegélt, annyi sötétséget hagyott maga mögött, hogy ezer éjszakára elegendő lett volna, mégsem jutott a végére. A hetvenhetedik napon elérkezett a gonosz vén táltos házához."[17]

---

„A legkisebb királyfi ezenközben nyugatnak hajtotta a lovát. Harminchárom országot hagyott maga mögött, s még mindig nem talált rá a nyílra. Mikor aztán se várost, se falut, de még csak egy kunyhót sem látott, megijedt. Visszafordult volna minden bizonnyal, ha nem fél az apjától, aki meghagyta volt, hogy a nyíl nélkül meg ne térjen. Tovább ment hát nagy búsan, s szidta magát, hogy miért pattintotta meg oly erősen az íját. Egyszer csak egy nagy barlangerdőbe ért. Olyan sötét volt, hogy alig látott, s untalan beleütközött a fákba."[18]

---

„Mennek, mendegélnek. Ha hegy akadt az útjukba, könnyen segítettek rajta, mert Hegyhengergető koma egyszerűen félretolta. Ha pedig nagy folyó akadt az útjukba, azon meg Fanyűvő koma segített azzal, hogy kihúzott egy nagy fát a földből, átdobta a vízen, és mint hídon, azon átmentek."[19]

---

„No! Szegény kislány hova forduljon most már? El van csapva azért az egy szóért. Szegény lánynak, mit volt mit tenni: összeszedte, ami kis holmija volt, azzal elindult világnak.

Megy, mendegél, maga sem tudja, merre, nagy sokára egy nagy gazdaságra talál, amiről azt se tudja, hogy kié. Kérdezősködött itt is, ott is, úgy hallotta meg, hogy egy nagyon gazdag királyé.

Akkor előadta, hogy mi járatban van, kiféle, miféle. Hogy ő szolgálatot jött volna keresni, ha találna."[20]

A találkozás a segítővel, adományozóval nem egyszeri esemény az életben. De ahogy halad az ember, keresve saját útját az erdőben, egyre gyakrabban kell döntenie, választania, egyre nagyobb tudatosságra van szüksége. S ha az útnak indulásnál talán még nem fogta ezt föl, itt már nyugodtan támaszkodhat a tündérmesék üzenetére, hogy ne elbukó álhős, elsodort mellékszereplő, hanem főhős legyen saját életében.

Ez az a pont, ahol a hősnek empatikus magatartását teszi próbára a mesei történet. Itt hangzik el oly gyakran a „jó tett helyébe jót várj" fordulat. Ez semmiképpen nem valami üzleti ajánlat, hiszen a kisegített lény gyakran elő sem fordul később a történet során. Még az adományozók esetében is, amikor konkrétan ad valamit a megsegített, szépen köszöntött szereplő, akkor is legtöbbször olyan varázstárgyról van szó, amelynek haszna csak jóval később derül ki.

Mit jelent hát akkor ez a mondat? Valamiképpen a kölcsönös segítségnyújtásról van szó. Arról, hogy a feláldozott érték (elemózsia, erőfeszítés) hosszabb távon megtérül, sőt akár többletet is hozhat. Erről ezt mondja az evolúciós pszichológia: "előnyös lehet az együttműködés olyan élőlényeknél, beleértve az embert is, melyek csoportban élnek, és rendszeres időközökben találkoznak egymással, a gyakori találkozással pedig nő a megtérülés esélye is. Tehát összességében a csoport tagjai élvezhetik, hogy időről időre kisegítik őket, ami hosszú távon kimondottan nyereséges lehet."[21]

A tündérmesék tehát, mint látható, alapvető túlélési tanácsot adnak hallgatóiknak, olvasóiknak. Ez, amit proszociális viselkedésnek szokás nevezni, különösen világosan megmutatkozhatott a zárt, falusi közösségekben, de valójában érvényes ma is, tágabb, de valamiképpen mégis összetartozó közösségekben (például osztálytársak, autósok, túrázók, vásárlók, stb.). Itt szívesen hivatkoznék a kommunikációs képességre mint a varázseszköz vagy a segítő elnyerésének feltételére, és nyilván nem is tévednék nagyot.

Ugyanakkor érdemes figyelembe venni Boldizsár Ildikó véleményét, aki így ír erről:

„A mese szerkezeti csúcspontja az a pillanat, amikor a hős kapcsolatba kerül a segítővel, akár úgy, hogy találkozik vele, akár úgy, hogy a segítő a birtokába kerül. Attól kezdve eltökélten követi célját, és valóban olybá tűnhet, mintha mindent a segítő végezne el helyette. Propp – aki kifejezetten morfológiai szempontból vizsgálta a meséket – nagyon találóan jegyzi meg, hogy ez azért van így, mert a segítőtárs nem más, mint a hős képességeinek megszemélyesítője, azaz – és ez a kijelentés a morfológiából a meseterápiába vezet át – a hős és a segítő funkcionálisan azonos személyek."[22]

Mire ideér, a mesehős már jócskán benn jár az erdőben. Talán utat is vesztett, s az adományozó éppen a cél felé vezető információval ajándékozta meg.

Nézzünk a segítőkre is néhány példát:

„– Na, te legény – mondá –, megöregedtem, kenyeremnek javát megettem, de még ilyen szolgám nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt, legyen rajta szerencséd."[23]

---

„Amikor Palkó kioldozta a gyík lábát, amaz megszólalt:

– Köszönöm, Kicsi Palkó, hogy részvéttel voltál hozzám. Jó tettedért jót várj. Tedd el az aranyfonalat, amit a lábamról leoldottál, még hasznát veszed."[24]

---

„– Ne ölj meg, te szegény ember, mert egész életedre boldoggá teszlek, ha meghagyod az életemet.

– Ugyan, mit beszélsz, te kígyófiú, – mondá a szegény ember – nem vagyok én olyan bugyuta bolond, hogy higgyek a te ígéretednek.

– Már bizony csak higgy nekem, szegény ember, s nem bánod meg. Nesze, adok neked egy acélgyűrűt, húzd fel az ujjadra..."[25]

---

„Amint ott eddegélne, csak eleibe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki Isten nevében egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy álló nap, hogy nem evett.

– Jó szívvel – mondá a legény –, te kicsi egérke, úgyis talán megsegít a jó Isten, hogy nem kell ebből a pogácsából sokáig élnem.[...]

– Ezt a kürtöt neked adom – mondá az egérke –, tedd el, még hasznát veheted."[26]

---

„Kérdi a királyfi:

– Hát te ki vagy, s mi vagy? Mi a mesterséged?

Mondja a széles mellű ember:

– Én Fúvó vagyok, s egy fuvintásomra a legnagyobb ház is összedől s a legnagyobb fákat is pozdorjává töröm.

– Ejnye – mondja a királyfi –, éppen nekünk való ember vagy, állj közénk kenyeres pajtásnak."[27]

De akárhogyan is, ekkor jön el a pillanat, a térbeli helyváltoztatásé, amikor a hősnek át kell lépnie egy másik (felső? alsó? titkos?) világba. S ehhez bátorságra és eltökéltségre van szüksége. Ez a mozzanat is valamennyiünknek szól: ha célt akarunk érni, ki kell lépnünk a megszokott világunkból, ki a komfortzónánkból. El kell hagynunk a látszólagos biztonságot adó hiteinket és előítéleteinket. Igaz, itt egy elsőre félelmetesnek tűnő, ismeretlen, kockázatos világba jutunk, ám aztán szinte mindig kiderül, valójában ez ugyanolyan világ, mint ahonnan jöttünk, talán csak mi, azaz a mesehős változott meg:

„Nekifohászkodott, behunyta a szemét – szervusz, világ! –, ráugrott a falevélre, hogy csak elterült rajta, mint egy kecskebéka. No, csakhogy itt van!

Bezzeg elállt szeme-szája, mikor széjjelnézett. Hát itt éppen olyan ország van, amilyen odale."[28]

---

„Az ám, éppen a föld kellős közepéig. Itt volt a lik, amelyiken le lehetett menni az alsóvilágba.[...]

Ment, mendegélt Pali az alsóvilágban, s estefelé meglátott egy asszonyt, amint éppen vizet merített a kútból. Nézi, nézi, hát ez az asszony csudálatosan hasonlít az ő anyjához."[29]

Ekkor a hős már viszonylag gyorsan szemben találja magát az ellenféllel, a gonosszal. Igen gyakran már a „másik világ" határán feltűnnek sárkányok, melyeknek éppen a határ őrzése a feladatuk. Kútnál, hídnál, stb. állnak, mert az élet és a halál birodalmát szinte mindig víz választja el. A víz, amely lehet az élet vagy a halál (netán a csodás újjászületés, átváltozás) vize.

„Hajtani kezdte a legény a nyájat, a nyájban az aranyszőrű bárányt. Hajtotta, hajtotta, egészen az ezüsterdő hídjáig.

Mikor a hídon is átmentek kibukott a sűrűből a tizenkét fejű sárkány, és se szó, se beszéd okádni kezdte a tüzet a legényre. Olyan komiszul, hogy a subája megpörkölődött.

– Megállj, megállj, te tizenkét fejű sárkány, mindjárt megbosszantalak a furulyámmal! – mondta a legény."[30]

---

„A rét közepén pedig volt egy forrás, a forrás mellett egy rézvályú.[...]

– Hát – Uram Jézus Krisztus, adj egy kicsi spirituszt! – alighogy az idősebb királyfiknak bekoppant a szemük, jött a hétfejű sárkány, s a hét szájából szaladt a láng hét rőffel előre.

– Gyere csak, gyere – mondá a kicsi királyfi –, emberedre találsz! Hej, hogy megküzdöttek, hogy megerősködtek, de hogy! Még a föld is rengett belé ahogy össze-összecsaptak, de a kicsi királyfi bizony nem költötte fel a bátyjait. Meggyőzte ő egymaga is a hétfejű sárkányt."[31]

Ezek a sárkányok viszonylag könnyen (például csellel) legyőzhetők, az igazi gonosz, az ellenfél a „másik világ"-ban várja a hőst.

Sokszor vendégként, sógorként, ismerősként fogadja a mesehőst, mintha eredendően volna valami a hősben, ami éppen ezt az ellenfelet hívta életre, éppen ennek az ellenfélnek a legyőzését kívánná meg.

Legtöbbször a hős és az ellenfél küzdelme eleinte kilátástalannak tűnik. Hiába vágja földbe a hős ellenfelét térdig, mert az kiugrik, és most ő vágja a földbe a hőst derékig. Vagy éppen (mint sok mesében) a gonosz először le is győzi, megöli a hőst (akár apró darabokra is vágja), és csak valamely segítőnek köszönhető (például táltos paripának, leányfejű kígyónak), hogy a hős újra és újra feltámad, és csak miután egyre jobban megerősödve, megszépülve újjászületik, lesz végül képes felülkerekedni a gonoszon.

„Kettőt-hármat sem lépett, elejébe áll az óriás, s nagyot kiált:

– Állj meg, hé! Innét tovább nem mégy, míg nem jössz velem az ólomszérűre, s ott meg nem birkózol.

– Jól van – mondta a fiú – csak menjünk, ha meguntad az életedet.

Kimennek az ólomszérűre, ott megfogja az óriás, felkapja a fiút, s úgy levágja, hogy bokáig süppedett a szérűbe. [...]

– De a fiú is kiugrott nekifohászkodik, fölkapja az óriást, s nyakig vágja a szérűbe.

– No, most gyere ki, ha tudsz!

– Bezzeg, hogy nem tudott kijönni. Vette a fiú a kardját s lenyisszantotta az óriás fejét."[32]

---

„A sárkány nagyot szisszent.

Ejnye, sógor, de kemény a kezed!

– Hát – feleli Fanyűvő –, így szoktam odahaza parolázni, sógorkám!

– No, gyere – feleli a sárkány –, együnk egy kicsit előbb, mert éhes vagyok! Azután megbirkózunk. Amelyikünk erősebb, az lesz a győztes. [...]

Harmadszorra Fanyűvő úgy vágta a sárkányt a földbe, hogy csak a fejei voltak ki. Azzal kapta a fejszét, és a sárkány minden fejét levágta, a nyelveket pedig a tarisznyájába rakta."[33]

---

„Megkeresték Rózsát, megfogták, összeaprították mint a torzsát, és kihányták az ablakon.

Reggel az óriások megint elmentek keresetre.

Akkor a bokorból előmászott egy szép, leányfejű kígyó, és Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte, összerakogatta. [...] Egy közel való forrásból élő-haló vizet hozott, avval is meglocsolta.

Rózsa egyszer csak talpra szökött. Hétszerte szebb és erősebb lett, mint azelőtt."[34]

A gonosz legyőzése, a nehéz feladat megoldása egyúttal a keresett tárgy, személy megtalálását, megszabadítását is jelenti, és már csak a lakodalom, a hétköznapi felnőtt világba való belépés marad hátra. Mire ideér a hős, aki a mese elején valami hétköznapi ember (legkisebb királyfi, szegény legény stb.) volt, igazi hőssé válik. Ehhez azonban sokszor még egy utolsó csodára, valamiféle csodás átváltozásra is szükség van:

„– Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony! Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hétig és hét napig kígyóbőrben járjak."[35]

---

„Telemeríti a süvegét a királyfi, aztán szépen felhasítja a nádszálat, nehogy megsértse a világszép Nádszál kisasszony gyönge testét, s ím, csak kipattan a nádszálból egy olyan szépséges szép leány, amilyent még emberi szem nem látott. Ott mindjárt egymás nyakába borultak.

– Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s nagyharang válasszon el minket!"[36]

---

„Akkor az ezüstmedve megrázkódott egyszer, s mindjárt Tűzmadár lett belőle. Megrázkódott még egyszer, s gyönyörű szép leány lett belőle.

– Meg ne rázkódjál még egyszer! – kiáltott rá Bátor Ákos. – Ennél szebb úgysem lehetnél.

Nem is rázkódott meg a gyönyörű szép leány, hanem a nyakába borult Bátor Ákosnak. El sem eresztette, míg a pap össze nem eskette őket"[37]

---

„Akkor a kép mellől lepattant egy szép veres huszár, kezében karddal. Kardjával levágta a kakas nyakát, s így lett vége Ej Hajnak.

Azt mondja akkor a huszár a királykisasszonynak:

– Mondd meg nekem most már, leszel-e a feleségem vagy nem?

– Leszek, ha édesapám is megengedi."[38]

---

„Estére kelve Disznófickó keresztülbütyközött a fején, s lett belőle egy tiszta gyémánt királyúrfi. A varas disznóbőrt, amiből kibújt, odaakasztotta az ágy gombjára.

– Szívemnek szerelme, szívemnek kegyese, szeress engem – mondta a feleségének."[39]

---

„De erősködik a gyíkocska:

– Mondom, csak vágj engem oda a kőhídhoz!

A királyfi váltig ellenkezett, de amikor látta, hogy a gyíkocska mennyire elszontyolodott, bekumta, vagyis jól behunyta a szemét, és úgy vágta a gyíkocskát oda a kőhídhoz. Hát erre mit lát? Egy gyönyörű szép fehérnépet a gyíkocska helyett. Azt mondja a szép lány:

– No, királyfi, rám ismersz-e?"[40]

Félreértések elkerülése érdekében muszáj utalnom arra, amiről bőséggel volt szó egyik korábbi munkámban, hogy a lányok épp ilyen nehéz próbák, alvilágjárás, feltámadás, átváltozás útján jutnak el a boldog felnőtté váláshoz. Itt csak emlékeztetőül utalok néhány magyar népmesére. Például Leányszín Bálint[41], Szép Cerceruska[42], Az aranyhajú hercegkisasszony[43]

A mesehős ezzel elérte, kiküzdötte, hogy a fele királyságot és a boldog szerelmet elnyerő királyfi/királykisasszony legyen belőle a saját életében.

Ha csak idáig tekintjük át a tündérmesék szerkezetét, akkor is láthatóvá válik, hogy a mesehős útjának (életútjának) van célja, értelme. Ez pedig nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmazható meg, hogy felnőtt, a világot megismerni akaró, a boldogságot kereső emberré kell válnia. A már többször idézett Hankiss Elemér az emberi élet értelmére, céljára kérdezve többek között Jungra hivatkozik. „Carl G. Jung tágabb keretben mond valami hasonlót: »Létem értelme az, hogy az élet egy kérdést tett fel nekem. Vagy megfordítva, én magam vagyok a kérdés, amely feltétetett s világnak, és nekem magamnak kell megtalálnom és elmondanom a választ, mert ha nem teszem meg, akkor a világ válaszától válok függővé.« Ami azt jelenti, hogy elvesztem a szabadságomat."[44]

Tovább egyszerűsítve a választ: az ember dolga, létének értelme, tartalma, hogy megtalálja önmagát, hogy válaszolni tudjon arra a kérdésre: Ki vagyok én?

S ha így tekintünk a tündérmese szerkezeti egységeire, láthatjuk, erről van szó. Az útnak induló, hétköznapi mesehős tulajdonságai fokozatosan bontakoznak ki előttünk, miközben saját útját, célját keresi ebben és a másik világban egyre inkább találja meg önmagát. Ezzel a lakodalom előtti-utáni átváltozásnak is megnyílik üzenete: ott és akkor mutatkozik meg végképpen a hős/hősnő valódi énje, személyiségének teljessége.

[1] Hankiss Elmér (2006): Félelmek és szimbólumok. Budapest, Osiris. 110.p.

[2] Arany János, Költeményei, Budapest, Helikon. 1983. 452.p.

[3] Shakespeare, W.: Hamlet, dán királyfi, ford. Arany János. In: Arany János: Összes művei. VII. köt. szerk. Keresztury Dezső, Budapest. Akadémiai, 1961. 149.p.

[4] Idézi Davies, Paul (1996): Isten gondolatai. Budapest, Kulturtrade. 143.p.

[5] Bárdos József (2018): A klasszikus tündérmesék korszerűsége, Budapest, Pont.

[6] Lásd: Propp, V. J. (1975): A mese morfológiája, Budapest, Gondolat.

[7] Wilson, T. D. (2010): Ismeretlen önmagunk, Budapest, Háttér. 44–45.p.

[8] Heller Ágnes (2009): Az érzelmek elmélete, Budapest, Jószöveg Műhely, 190.p.

[9] Heller Ágnes, (2009) 175.p.

[10] Wilson, T. D. (2010) 90.p.

[11] Rózsa és Ibolya. In: Illyés Gyula (1979): Hetvenhét magyar népmese, Budapest, Móra. 289.p.

[12] Az ördög kilenc kérdése. In: Illyés Gyula (1979) 404.p.

[13] Ej Haj. In: Illyés Gyula (1979) 415.p.

[14] Aranyszóló pintyőke, In: Illyés Gyula (1979) 130.p.

[15] Szép Palkó, In: Benedek Elek (é.n.): Magyar mese és mondavilág, Budapest, Könyvmíves, 22.p.

[16] Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia, Budapest, Magvető

[17] Zöldszemű Péter, In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.): A csodafurulya, Budapest, JLX, 92.p.

[18] A béka-királykisasszony, In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 187.p.

[19] Fanyűvő, Vasgyúró. Hegyhengergető, In: Illyés Gyula, 261.p.

[20] A libapásztorból lett királyné. In: Illyés Gyula (1979) 361.p.

[21] Gyuris Petra – Meskó Norbert (szerk. 2016): Evolúciós pszichológia mesterfokon, Budapest, Pannónia, 209.p.

[22] Boldizsár Ildikó (2010) 155.p.

[23] Az aranyszőrű bárány. In: Benedek Elek (é.n.) 30.p.

[24] Örömalma. In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 269.p.

[25] Az acélgyűrű, In: Benedek Elek (é.n.) 64.p.

[26] A király nyulai. In: Benedek Elek (é.n.) 66.p.

[27] Szélike királykisasszony. In: Benedek Elek (é.n.) 376.p.

[28] Az égig érő fa. In: Benedek Elek (é.n.) 10.p.

[29] Erős Pali. In: Benedek Elek (é.n.) 238.p.

[30] A csodafurulya. In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 2.p.

[31] A fekete havas. In: Benedek Elek (é.n.) 16.p.

[32] A zöld király. In: Benedek Elek (é.n.) 321–322.p.

[33] Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető, In: Illyés Gyula (1979) 274.p.

[34] Rózsa vitéz. In: Illyés Gyula (1979) 232.p.

[35] Sárga kicsi kígyó. In: Benedek Elek (é.n.) 200.p.

[36] Világszép Nádszál kisasszony. Benedek Elek (é.n.) 350.p.

[37] Bátor Ákos. In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 303–304.p.

[38] Ej Haj. In: Illyés Gyula (1979),424.p.

[39] Disznófickó. In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 440.p.

[40] Ribike. In: Illyés Gyula (1979) 49.

[41] Leányszín Bálint. In: Kolozsvári Grandpierre Emil (é.n.) 45.

[42] Szép Cerceruska. In: Benedek Elek (é.n.) 12.

[43] Az aranyhajú hercegkisasszony. In: Arany László (é.n.): Magyar népmesegyűjtemény, Budapest. Franklin, 197.p,

[44] Hankiss Elmér (2006) 260–261.p.

Also people nowadays seek the value, the meaning and the purpose of life. In fairy tales – regardless of culture – there is a respect for life, and empathy. The development of the conscious self is a long process, which starts at the age of 3-4. The plot phases of the fairy tales help just this consciousness and experience of life. Influenced by external or internal impulses the protagonist leaves the initial stage and hit the pike. On the way he has to often make decisions, encounters obstacles and has to solve problems, to overcome. He meets with helpers several times and this is connected with situations, where the acceptance of the skill of empathy and reciprocity is manifested. In fairy tales survival advice are given, where prosocial behaviour is the essential element. If the hero wants to reach his goal, he needs courage and determination, he has to leave his own world and enter an unknown, hostile world. So the goal of the fairytale hero is to become an adult who wants to know the world and seeks happiness.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: