Katona András: Az általános iskola 70 éve - a történelemtanítás felől szemlélve I.

Nyomtatási nézet

Az általános iskola létrejötte és első évei az államosításig. A rövid demokratikus időszak történelemtanítása (1945–1948)

1945 tavaszától az Ideiglenes Kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériuma (VKM),[1] valamint az újonnan létrejött Országos Köznevelési Tanács (OKT)[2] szakemberei rohammunkában dolgozták ki az általános iskola új rendszerét. 1945 júliusára készült el Kovács Máté[3] részletes tervezete, és a koalíciós pártok a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete aktívaértekezletén elfogadták a nyolcosztályos általános iskola tervét.[4] Az erősen kommunista befolyás alatt álló szakszervezet még e hó végén egy fővárosi átképző tanfolyamon ismertette az elképzeléseket a szélesebb nyilvánossággal is. Szinte az utolsó pillanatig kétséges volt azonban, hogy a népiskola mintájára egységesen 8 éves, vagy 4+4-es rendszerben valósul-e meg az általános iskola. Lukács Sándor szakszervezeti főtitkárhelyettes visszaemlékezése szerint[5] még augusztus első felében is bizonytalan volt az új iskolatípus őszi bevezetése. Bassola Zoltán, a VKM Iskolai Ügyosztályának akkori pártonkívüli vezetője visszaemlékezésében ír az általános iskola körüli vitákról, mely azt bizonyítja, hogy a vita nem szakmai, hanem politikai érvek mentén dőlt el, a kommunista párt nyomására: „Szélmalom harc volt ez, ma már világosan láthatjuk. Mindazok, akik kardot rántottunk ellene, előbb-utóbb Don Quijote sorsára jutottunk: elterültünk a földön. A miniszter éppen úgy felsőbb parancsot teljesített, amikor aláírta – talán Rákosi telefonált rá: na, meddig játszogattok még azzal az általános iskolával? –, mint Kovács Máté, aki előterjesztette." [6]

1945 augusztusában, alig két héttel (!) a tanévkezdés előtt – nyilvánvalóan sokkal rosszabb körülmények között, mint eddig bármikor[7] – politikai megfontolásból bevezették a nyolcosztályos általános iskolát: „A népiskola I–VIII. és a gimnázium, illetőleg a polgári iskola I–IV. osztályai helyett "általános iskola" elnevezéssel új iskolát kell szervezni.”[8] Lényegében az 1940. évi XX. törvény alapján létrehozott nyolcosztályos népiskola[9] átszervezéséről döntöttek. Ennek alsó tagozatos négy osztályában meghagyták a korábbi osztálytanítós rendszert, míg a felső tagozat osztályaiban szakrendszerű tanítást vezettek be. (Vagyis az egyes szaktárgyakat általános iskolai – eleinte polgári iskolai és gimnáziumi – szaktanári képesítéssel rendelkező tanárok tanították.)

Mindez a nyolcosztályos gimnáziumnak, valamint a polgári iskolának a halálát jelentette, hiszen az ezt követő vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet egységesen az általános iskola 5. osztályává minősítette a gimnázium és a polgári iskola első osztályát, valamint a népiskolákban, ahol az érintett tanulók száma a 40 főt meghaladta, általános iskolai osztályt kellett indítani.[10]

1945 októberében jelent meg az előző rendelet mellékletében foglaltak kiegészítése és módosítása, mely az újonnan létrehozott általános iskola V. osztályába való felvételről intézkedett. Ide mindenkit fel kellett venni, aki a népiskola IV. osztályát sikerrel elvégezte és szeptember 15-ig nem töltötte be 15. életévét. A népiskola felsőbb osztályaiból az általános iskola V. osztályába csak megfelelő férőhely esetén lehetett átkerülni. A kultuszkormányzat ugyanakkor közölte, hogy az általános iskola nyolc osztályának elvégzését igazoló bizonyítványt a népiskola nyolc osztályának végzettségét tanúsító bizonyítvány birtokában különbözeti vizsga útján is megszerezhetik majd az érintettek. A rendelet értelmében az általános iskola értéke azonos volt, függetlenül attól, hogy ideiglenesen népiskolai, polgári iskolai, vagy éppen gimnáziumi keretben szerveződött. A rendelet intézkedett arról is, hogy a tanító- és tanítónőképzők gyakorló iskoláinak felső tagozatán megnyitható legyen az általános iskola V. osztálya.[11]

Augusztus végén kézbesítették az iskoláknak az 1. és 5. osztály új általános iskolai tantervét,[12] melyet felmenő rendszerben vezettek be az 1948/49-es tanévig. A teljes tanterv nyomtatott formában csak 1946 júliusában látott napvilágot. Ennek tájékoztatójában Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter a következő kultúrpolitikai törekvést fogalmazta meg: „Az általános iskola hivatása társadalmunk helytelen osztálytagozódásának megszüntetése, egységes közműveltségi alapvetés megadása, a magyar népi közösség, főként a parasztság és a munkásság szellemi színvonalának általános felemelése, a magyar közösség egészéből történő helyes tehetségválasztás és tehetséggondozás általános megszervezése, az egyéni hajlamok tudatosítása és a helyes pályaválasztás előkészítése.”[13]

Összegzésként megállapíthatjuk azonban, hogy bár a baloldali pártok felfogása szerint „osztályszempontból” forradalmi tett volt az általános iskola bevezetése, parlamenti polgári liberális felfogás alapján azonban egyfajta puccs volt annak kikényszerítése, mert a reformot nem törvény, hanem rendelet útján indította el a „féllegitim” Ideiglenes Nemzeti Kormány, amely nem választások révén állt fel.[14] Az általános iskola biztosította ugyan a mindenkire egyformán kiterjedő művelődés lehetőségét, de komoly értékvesztéssel is járt. Egyetértünk Kardos József értékelésével: „Az elsietett döntéssel megszűnt a nagy múltú polgári iskola és a kiemelkedő tehetségeket is nevelő nyolcosztályos gimnázium. Az uniformizált iskolarend az egyéni képességek kibontakozásának gátja, a sokszínű oktatás akadálya, majd később a tan- és gondolatszabadság béklyója lett. Egyúttal lehetőséget nyitott az állami beavatkozás, irányítás és fenntartás kizárólagos megvalósításához.”[15] Ugyanakkor – beleilleszkedve a nemzetközi tendenciákba[16] – szélesebb rétegek számára tette lehetővé az alapműveltség megszerzését, a földosztással együtt demokratizálva a társadalmat.

„A szocialista berendezkedés legitimációja: az általános iskola. A magyar, szovjet típusú szocialista (közoktatás) politika kezdetét az 1990 előtti nevelés-történetírás többnyire az 1945-ben létrehozott általános iskolához köti.”[17] Csakhogy ekkor még nem dőlt el egyértelműen a „ki kit győz le” kérdése, így az általános iskola végleges sorsa sem. Viták is voltak, igaz, jobbára a döntés után. A támogatók az alapozó képzés kiterjesztésének igényére és az egyenlőség követelményének szervezett biztosítására hivatkoztak.[18] Két fő ellenvetés merült fel az általános iskolával szemben. Az egyik nagyon gyakorlati volt és vitathatatlan. Az adott viszonyok között gazdaságilag teljesen megalapozatlan volt a bevezetése, még fokozatos megvalósítás esetén is. A másik fő ellenvetés a színvonalcsökkenéstől való félelem volt, legalábbis a régi polgári iskolához és a gimnázium alsó osztályaihoz képest. Felmerült még egy harmadik – sokak szerint ál – probléma is: Mi lesz azokkal a tanulókkal, akik a legjobb akaratuk mellett (főleg annak híján) nem tudják elvégezni a tananyagot? Felmerült még az is, hogy a kötelezőség nem ösztönöz a jó tanulásra, és egyesek veszélyt láttak a 10–14 éves tanulók képzése uniformizálásában is.

Mindszenty József hercegprímás 1945. október 2-án a kultuszminiszterhez küldött levelében egyenesen tiltakozott az általános iskola létrehozatala ellen. Ennek hátterében az ekkor még többségben lévő katolikus iskolák féltése húzódott meg, hiszen a népiskolák összevonásával gyakran megváltozott az iskolafenntartó, amely jellemzően az állam lett. Másik érve jól tükrözi a fennálló helyzetet: a rendelet „… a különböző helységbeli iskolák összevonásakor nem számol azzal, hogy a magyarok 1945. esztendeje nem való ilyen tanügyi átalakulásokra. Nincs ruha, nincs lábbeli, fa, kenyér, taneszköz stb.” Végső következtetése: „Ezek alapján kérem a Miniszter Urat, a természetjogba ütköző, kivihetetlen és méltánytalan rendeletet méltóztassék hatályon kívül helyezni.”[19] Az együttműködő iskolák közös igazgatását is lehetetlennek tartotta, és arra utasította a katolikus iskolákat, hogy a tárgyalás elől térjenek ki. Hasonló értelmű volt a Református Egyház Konvent elnökségének az 1946. márciusi levele is.[20] Ugyanakkor a helyi katolikus és protestáns felekezeti vezetők részéről volt némi együttműködési hajlandóság, például a Tiszántúlon, Balatonkenesén és Sopronban.[21]

Bár az OKT-n belül is voltak komoly fenntartások az általános iskolával szemben, de a tagok többsége végül is elfogadta annak gondolatát, és részt vállalt a tantervek és tankönyvek kidolgozásában. Különösen Kemény Gábor és Kiss Árpád, az OKT akkori tényleges vezetői játszottak ebben jelentős szerepet.

Először az általános iskolai 5. osztályát szervezték meg. Ebben a – megfelelő közigazgatás híján létrejött – „féllegitim” nemzeti bizottságok játszottak jelentős szerepet. Helyi szervezeteik bevonásával állapították meg, hogy melyik iskolában létesüljön az új általános iskola. A népiskolák, polgári iskolák és gimnáziumok tanárainak arányos elosztására is szükség volt, hogy az egyes iskolák közötti színvonalkülönbség csökkenjen.

Gondot jelentett az is, hogy az 1944/1945-ös, háború miatti csonka tanév elmaradt tananyagait valahogy pótolni kellett, továbbra is felettébb rendkívüli körülmények (pl. tüzelő- és tanteremhiány, bizonytalan tankönyvhelyzet, várható tanulói hiányzások) közepette. Ezért az átmenetinek szánt 1945/1946-os tanév tananyaga csak a legfontosabb, a továbbhaladás szempontjából mellőzhetetlen részek tanítását írta elő. Az új általános iskola I. osztálya a régi népiskola hasonló osztályának óra- és tanterve alapján indult.[22] Az V. osztály óra- és tanterve viszont nagyrészt a polgári iskola és a gimnázium megfelelő osztályainak tananyagát vette át, 5 órát biztosítva (a teljes óraszám hatodát) szabad foglalkozások céljaira. Ezek a tanulók egyéni hajlamainak megfelelő gyakorlati munkák (mezőgazdasági, ipari és kertészeti gyakorlatok) lehettek, vagy élő idegen nyelvek (német, angol, francia, orosz), esetleg latin, sőt zene tanulására nyílott lehetőség.

Az OKT 1945-ben kiegészítő utasításokat tett közzé a tantárgyak „átértékeléséhez” és újszerű oktatásához.[23] Ebben leszögezik azonban, hogy „… az új nevelési eszményt nem lehet elrendelni, a nevelés célját, módszereit – ha lehet is megszabni és irányítani – egyik napról a másikra gyökeresen és egyetemesen megváltoztatni nagyon nehéz. Az új iskolának azokban kell kiérlelődni, akik ennek az iskolának cselekvő alanyai: a nevelőkben.”[24] A nevelők feladata az adott helyzetben az útkeresés, kísérletezés az emberségre, a magyarság polgári humanista szellemű nevelése felé vezető úton. Például a magyar irodalom tanításában is „a költői művekből kiáradó humánum sugalló hatásait” javasolják érvényesíteni.

Különösen szembeötlőek a történelemtanítás terén bekövetkezett változások. Az 1945/1946-os Kiegészítő utasítás antitézise a háború előtti tanterv célkitűzéseinek.

Az 1938-as tanterv és az 1945/1946-os Kiegészítő utasítás történelem tantárgyi céljainak összehasonlítása

*     Részletes utasítások a gimnázium és leánygimnázium tantervéhez. Első kötet. Kiadta a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 109.646/1938. IX. sz. rendeletével. Történelem. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest. 1938. 62.

**   Kiegészítő utasítások az 1945/46. iskolai évre. OKT, Budapest. 1945. 26-27. (Kiemelés az eredeti szövegben.)

Az 1945/46-os Kiegészítő utasítás a demokratikus gondolkodást igyekezett érvényesíteni a nevelés síkján: „A történelem tanára soha ne feledje el, hogy az igazi államfenntartó erő mindig a névtelen milliók munkája volt, amely az egyiptomi gúlaépítőktől [sic!] az ókori rabszolgákon és a középkori jobbágyokon át elvezet a modern proletáriátusig. A súlyt ne csak a vezető rétegek irányító munkájára helyezzük, hanem ezeknek a nagy tömegeknek az alkotómunkájára is. Emeljük őket megbeszélésünk tengelyébe, és keressünk módot reá, hogy jelentőségük az eddiginél fokozottabb mértékben kidomborodjon.”[25]

Újrafogalmazták a történelemtanítás célját is: „A történeti megismerés végső célja … a tájékozódás a jelen társadalom életfolyamatában, amelyben el kell helyezkednünk, és amellyel szemben állást kell foglalnunk, ha cselekvő részesei akarunk annak lenni. […] Ennek a problémának megoldása, illetve az ifjú léleknek erre előkészítése a történelem tanárának legsúlyosabb feladata. Minél viharosabb egy korszak és minél jobban ingadoznak egy társadalom pillérei, annál inkább keressük a múlt tanulságait, és annál inkább igyekezzünk azokat felhasználni jelenünk megismerésére, sőt bizonyos határok között jövőnk irányítására is. […] A jó történelemtanár nem az emlékezetet terhelő adatok bőségére, hanem a kauzális kapcsolatok megvilágítására fogja a súlyt helyezni. Vigyáz arra, hogy ne süllyedjen lépten-nyomon verbalizmusba, hanem tisztázza azokat a fogalmakat, amelyekről szól a tanuló értelmi fokának megfelelően.”[26]

Újabb viták is kezdődtek, ezúttal a tandíj és az idegen nyelvek tanítása körül. Az előbbi ráadásul „post festa” robbant ki. 1945 októberében kimondták, hogy az általános iskola ingyenes, sőt beíratási díjat sem szabad szedni. A tandíjszedés támogatói már csak az „elitebb” polgári iskolákból és gimnáziumokból alakult általános iskolákban kívántak volna tandíjat szedni, de mivel a népiskolai oktatás 1908 óta ingyenes volt,[27] ezt a jogutódjában is megengedhetetlennek ítélték. Azoknak a hangja pedig, akik az egyházak anyagi helyzetét féltették, ekkor már nem hallatszott olyan messzire.[28] Ami az idegen nyelveket illeti: nem volt megfelelő számú és képesítésű nyelvtanár, ráadásul a szülők jelentős része a hagyományos nyelvekhez (német és latin) ragaszkodott. Valóságos latinháború alakult ki,[29] főleg a nyelv társadalmi hasznát illetően, melynek vége az lett, hogy 1947 nyarán törölték az általános iskolai szabadon választható tantárgyak közül a latin nyelvet.[30] A problémakör gordiuszi csomójának az átvágására azonban kommunista módra 1949-ben került sor, amikor kötelezővé tették az általános iskolákban az orosz nyelv tanítását, viszont az összes többi élő idegen nyelvet – mint választhatót – törölték mellőle.

Nagyobb lépést jelentett az általános iskola megvalósításában az 1946 nyarán kiadott VKM rendelet,[31] amely kimondta, hogy az általános iskolákat szervezetileg el kell különíteni az eddigi kereteket alkotó népiskoláktól, polgári iskoláktól és gimnáziumoktól, illetve szükség esetén egyesíteni kell a különböző iskolatípusokban kialakult általános iskolákat. A rendelet melléklete, Útmutatása[32] kimondta az általános iskolák önállósítását, önálló igazgatás alatt, külön nevelői karral és külön épületben írta elő a működését. A vezető tisztség elnyeréséhez nem kellett feltétlenül képesítés. Igazgató az lehetett, „… akiben megvannak az ehhez szükséges jó személyi tulajdonságok”. Ezek közül az első: „… őszinte hűség a népi demokráciához és a demokratikus magyar köztársasághoz …”[33] Az általános iskola felső tagozatában taníthattak olyan tanítók is, „… akik a kedvüknek, képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelő tárgykörökben rendszeres önképzés útján olyan tájékozottságra tesznek szert, hogy ezen az alapon a szakrendszerű tanításban eredményesen vehetnek részt.”[34] Vagyis itt sem volt szükség feltétlenül a megfelelő képesítésre.

Az általános iskola első tanterve tíz hónap alatt készült el a régi polgári iskolai,[35] valamint a gimnáziumi tanterv és utasítás[36] felhasználásával, de erősen hatott rá az 1941. évi népiskolai tanterv[37] is. Érdekes, ha ennek bizonyítására egybevetjük egymással a népiskolai és általános iskolai tanterv óratervi arányait.

Az 1946-os általános iskolai tanterv óratervi arányai – egybevetve az 1941-es népiskolai tantervével

Mérei Ferenc ezzel kapcsolatban a következőket állapította meg: „… a hajlam-, a képességfejlesztő tárgyak túlzott súlyával, valamint a teljesítmény szempontjából nem eléggé kihasználható órák nagy számával a komoly követelményt állító tantárgyak magas óraszámát lehetetlenné teszi, ily módon a természettudományos oktatást alacsony szinten tartja és az elmélyült művelődést gátolja.”[38] Meglepő megállapítás, különösen a szerző későbbi munkássága tükrében.

Az első általános iskolai tantervek tantárgyfelosztása (Felső tagozat)

*     Köznevelés, 1. (1945. 08. 15.) 4. 26.

**   Tanterv az általános iskola számára, 1946. 15.

*** A testnevelési óraszámban az osztályonként kötelező heti 2 órás játék, ill. sportdélután nincsen benne.

**** Az egyik gyakorlat választható.

Megjegyzés:
Az egyik választható tárgy vagy gyakorlat nagyobb (legfeljebb heti 4) óraszámban is tanítható. Ez esetben a másik választható tárgy vagy gyakorlat heti 2 órában tanítható. Élő idegen nyelvet vagy latin nyelvet viszont heti 2 órában nem lehet tanítani.

A részletes útmutatásokkal együtt 1946 júliusában jelent meg az általános iskolai tanterv.[39] Az előkészítését sok vita előzte meg az OKT-ben és a VKM-ben. Volt olyan elképzelés is, hogy ideiglenes jelleggel adják ki egy évre, majd átdolgozzák, hiszen új iskola számára készült, és a szokásosnál nagyobb felelősséget jelentett a kidolgozása. Aztán többszöri átdolgozást követően a tanterv végleges bevezetése mellett döntöttek. A tanterv szerint „Az általános iskola feladata, hogy a tanulót egységes, alapvető, nemzeti műveltséghez juttassa, mindenirányú továbbnevelésre és önnevelésre képessé tegye és közösségi életünk tudatos és erkölcsös tagjává nevelje.”[40] Ballér Endre a tanterv négy fő vonását emeli ki: a demokratikus Magyarország művelődéspolitikájának a szolgálata; a tanulók egyéni hajlamainak, képességeinek feltárása, fejlesztése; elméleti megalapozottság biztosítása, hogy az iskolai munka tudatosabb, eredményesebb legyen; realitás, azaz a lehetőségek figyelembevétele.[41]

Vessük össze az 1945/1946-os tanévre kiadott 5. osztályos tanterv tantárgyfelosztását az 1946-ban megjelent teljes tantervével!

Az 1946. évi általános iskolai tanterv tantárgyfelosztása (Alsó tagozat)[42]

Egyáltalán nem véletlen, hogy a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tanterve hozta tartalmában és szemléletében a leglényegesebb változásokat. Az előbbi a korábbi tantervektől eltérően a helyes gondolkodásra nevelés igényét jelölte meg; kiemelte a hazai és külföldi népköltészetet; hangsúlyozta az olvasmányok művészi színvonalának fontosságát.[43] A nyelvtan elkülönített felső tagozatos óraszámai (3–3–2–2) a résztárgyra irányuló nagyobb figyelmet tükrözték, ami azonban csak a tantárgyak leírásánál jelent meg. Ugyanakkor feltűnő az alsó tagozatban ennek részbeni hiánya, illetve az anyanyelvi ismeretek viszonylag kis súlya.

Az új általános iskola 1946-ban megjelent történelemtanterve élesen szemben állt a Horthy-korszak szellemiségével, de az erősen nyomuló marxizmussal is. A cél: „A magyar és világtörténet főbb eseményeinek, különösen az emberi munka és művelődés jelentős állomásainak napjaink megértését elősegítő áttekintése.”[44] A miniszter által jegyzett Tájékoztató így ír a tárgyról: „A történelem tanítása az V. és VI. osztályban olvasmányokra és azok megtárgyalására szorítkozik. Olyan életkor ez, amely az összefüggő, az eseményeket időrendi sorrendben elmondó történelemtanításnak még nem kedvez. Az olvasmányok nem maradhatnak meg mindig a magyar élet múltjának sokszor hiányosan rendelkezésre álló beszámolóinál; szükség van arra, hogy a gyermek tőle térben és időben messze eső világ embereivel is szembenézzen. A történelemnek ez az előkészítése vezet a VII. és VIII. osztályban a magyar nemzet világtörténelmi utalásokkal és kitekintésekkel kísért elbeszélő történetéhez.”[45]

Az 1946-os tanterv nyíltan elutasította a marxista történelemtanítást (az osztályharc történelmi menetének bemutatása teljesen hiányzott a koncepcióból), de az ún. idealizmust is (a szellemtörténet háttérbe szorítása). Horváth Márton bírálata a ’70-es évek végén ma már elismerésnek hat: „A tanterv írása során a szerzőket az vezette, hogy ne tartalmazzon határozott politikai, világnézeti utalásokat, mert ez ellentétes a személyiség fejlesztésére vonatkozó demokratikus nevelési elvekkel.”[46] Éles a szembenállás a korábbi nacionalista és militarista célkitűzésekkel is. Ugyanakkor – ellentétben az 1945/46-os Kiegészítő utasításokkal – határozottan teret követelt a reformpedagógia vívmányainak. A gyermeklélektani szempontok hangsúlyozása – legalább is az alsóbb osztályokban (V–VI. oszt.) – a módszerek terén egészségesen hatott. Azt leszögezhetjük, hogy történelemtanítás V–VI. osztályban csak olvasmányos volt, ami nem adott módot összefüggő történelmi ismeretek és szemlélet kialakítására. VII–VIII. osztályban sem beszélhetünk elemző történelemtanításról: „A magyar föld és nép elbeszélő története a legrégebb időktől a szatmári békéig, [illetve a szatmári békétől napjainkig], figyelemmel e kor legfontosabb világtörténeti eseményeire.”[47] Az erkölcstan, a történelem és az ember élete tantárgyak tanításában jelentős szerepe volt a szabad beszélgetésnek.[48]

A többi tantárgy vonatkozásában elmondhatjuk, hogy a természettudományi tantervek korszerűbbek voltak a régieknél. Megjelent 7. osztályban a fizika (természettan) és 8.-ban a kémia (vegytan). Jellemző és heves vita bontakozott ki az ember élete tantárgy tanítása körül. E tantárgy bevezetésével az volt a törekvés, hogy a tananyag az embert ne a biblikus világkép alapján, a „teremtés koronájaként", hanem az élővilág fejlődésének legmagasabb pontján, a darwini szemlélet alapján mutassa be. „Az ember élete" (VII. osztályos) tankönyv[49] bevezetése ellen Mindszenty hercegprímás személyesen tiltakozott a miniszternél. A könyvet a kinyilatkoztatott hitbe és az erkölcsbe ütközőnek, tudománytalannak nevezte, és közölte, hogy használatát a katolikus iskolákban megtiltotta. Kiss Árpád, az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető elnöke a miniszterhez írt válaszában megállapította, hogy a tankönyv a tudománynak részben egy évszázad óta ismert, részben legújabb eredményeit tartalmazza, így nem tudománytalan és nem erkölcstelen.[50]

Továbbra is szabadon választható élő idegen nyelveket (angol, francia, német, olasz, orosz + nemzetiségi nyelvek) jelöl meg a tanterv határozottan politikai céllal: „…a demokrácia egyik fő célja, hogy minél szélesebb szociális rétegekből emeljen ki és neveljen vezetőket a legfontosabb állásokra.”[51] Az orosz nyelv tanításának fontosságát is szívhez szólóan taglalja, de nem a kommunista retorikával: „Magyar népünkre nézve életkérdés, hogy soraiból minél többen megismerjék azt a nyelvet, amelynek politikai, gazdasági és művelődési jelentősége adott viszonyaink között szinte beláthatatlan. Mintegy százötvenmillió ember érti és beszéli az orosz nyelvet. … ismerete a többi szláv nyelv alapját és szellemét is feltárva, összekapcsol bennünket északról és délről körülvevő szláv szomszédainkkal is.”[52]

Az általános iskolai tantervben jelentős volt a szabadon választható tárgyak aránya. 13 közös tárgy mellett 8 volt választható, sőt, ha az élő idegen nyelvek további kínálatát tekintjük, akkor a választható tárgyak száma valójában szintén 13 volt. Ez a gazdag választási lehetőség azonban megfelelő feltételek híján zömmel kihasználatlan maradt. A tényleges személyi és tárgyi lehetőségeknél jóval többet szerettek volna elérni a tanterv készítői, de gyakran a szülők választottak a tanulók helyett. Ennek köszönhető a latin nyelvet választók magas aránya is, főleg a gimnáziumi továbbtanulásra pályázók körében.[53] Az 1946. évi általános iskolai tanterv fokozatos bevezetése és egyúttal a gimnázium és a polgári iskola I-IV. osztályainak megszűnése az 1948–49. tanévben fejeződött be.

Nemcsak a háború utáni körülmények, hanem a régi iskolai rendszer elavult és hiányos volta is nehezítette az általános iskolák létrehozatalát. A népiskolák több mint 90%-ában az osztályösszevonás valamilyen módját alkalmazták.

Országos átlagban minden tanítóra 65 tanuló jutott, nem kis mértékben a háborús veszteségeknek és az igazoló-eljárásoknak köszönhetően.^[54] Márpedig egy 1945-ös VKM rendelet szerint max. 40 fős osztályok esetén lehetett általános iskolát szervezni.[55] Ezzel szemben még 1947-ben is a következő volt a helyzet:

Az egy tanulócsoportra jutó tanulók száma 1947 nyarán

Mintegy 1400 nevelő hiányzott ahhoz, hogy az egy tanerőre jutó létszám ne haladja meg a 60-at! Ugyanakkor a népiskolákból lett általános iskolák felszereltsége erősen hiányos volt, gyakran nem volt kályha, az ablakok és ajtók rosszak voltak, a gyerekek vittek székeket, hogy legyen mire ülni. A polgári iskolákból és gimnáziumból alakult általános iskolák minden szempontból előnyösebb helyzetben voltak. 1946-ban 816 általános iskola működött az országban, melyekből korábban több mint 500 polgári iskola és gimnázium volt. A népiskolákból csupán mintegy 300 alakult át általános iskolává, az összes népiskola mintegy 6–7%-a.[56] 1948 tavaszáig az iskolák közel 60%-a alakult át általános iskolává, és még mindig több mint 3000 állt az átalakulás előtt.[57]

Maga a miniszter így vázolta az 1945 utáni helyzetet: „Minden tervünk, szinte a kizárólagosan politikainak tetszők is, nemcsak az általános iskola jó kiépítése, az állami könyvkiadás, a pedagógusok státusrendezése, a népi kollégiumok, a dolgozók iskolájának fölemelése, mind-mind elsősorban anyagi természetű feltételektől, költségvetésünk adott kereteitől függ. S ez pedig kényszerű függvénye hazánk mai gazdasági lehetőségeinek, bár én meg vagyok győződve róla, hogy a magyar köznevelés kérdése … a magyar demokrácia elsőrendű kérdése lett s kell, hogy ennek az új költségvetés is méltó kifejezést adjon.”[58] 1947-ben a költségvetés 9,5%-a jutott a kultusztárcának, melynek azonban jelentős része az egyetemekre és – állítólag – az egyházi iskolák támogatására ment. (Gyanítjuk, hogy utóbbi inkább az egyik érv lett azok következő évi államosításához.)

A stratégia az volt, hogy előbb (1945–1946-ban) a nagyobb településeken építették ki a teljes szervezettségű, teljes tananyagot oktató, teljes pedagógusszemélyzettel rendelkező általános iskolákat. A környező kisebb településeken körzeti iskolákat hoztak létre, azaz alsó tagozatba lakóhelyükön, felső tagozatba pedig közös, összevont iskolákba jártak a tanulók. Léteztek még ún. fiókiskolák, melyek olyan osztott vagy osztatlan iskolák voltak, amelyek úgy vállalkoztak az általános iskolai tanterv tanítására, hogy kapcsolatot tartottak fenn egy teljesen kiépült általános iskolával (anyaiskolával), melynek tanárai szakmai tanácsokkal látták el őket. Léteztek még együttműködő falusi törpeiskolák is, melyek a gazdaságosabb működést tették lehetővé, de ezt a rendelet és melléklete nem tette kötelezővé.[59] Érdekes, ha áttekintjük korabeli statisztikák segítségével a különbözőképpen működő általános iskolák megoszlását.[60]

Az általános iskolák működés szerinti megoszlása az 1946/47. évi tanévben

* melyek keretében nem alakult általános iskola.

Elhagyott vagy elvett kastélyokban és földterületeken ingyenes, bentlakásos internátusokkal munkaiskolákat hoztak létre, például Csorváson, Tégláson, Nyírábrányban, Velencén, Sárszentágotán, Orosházán, Kondoroson, Csabacsűdön, Szarvason, Szeghalmon.[61] A soktanulós, 40 fő feletti osztálylétszámú, szaktanárokkal nem ellátott népiskolák 1947-ig nem váltak általános iskolává. Ez év augusztusában azonban lehetővé tették a 40 főnél nagyobb létszámú osztályokban is az általános iskolák létrehozatalát, ami felgyorsította a folyamatot. A korábbi terv, hogy az általános iskola és a népiskola még sokáig együtt fog létezni, megváltozott.

A VKM Általános Iskolai Ügyosztálya az 1948. évi adatok szerint a rendelkezésre álló 27.000 és kinevezésre váró 3.700 népiskolai tanító az alsó tagozat nevelőszükségletét fedezte, de a felső tagozat számára a meglévő 3800 mellett csaknem 25.000 tanár képzéséről kellett gondoskodni.[62] A tanárhiányt a háborús veszteség mellett az is okozta, hogy sok régi polgári beállítottságú tanítót, tanárt internáltak. Az igazolóbizottsági eljárásokon átesett közalkalmazottak – köztük tanítók, tanárok – lehettek: igazoltak, feddésben részesülők, áthelyezettek, vezető állásra alkalmatlannak minősítettek, előléptetésből 1–5 évre kizártak, a pályáról eltávolítottak és népbíróság elé utaltak.[63]

Kimutatás a tanítói igazolási eljárásokról 1946. április 1-jén

Forrás: Köznevelés, 2. 1946. 06. 15., ill. Dokumentumok… (1990) 131.

Az újonnan generált szaktanárhiány megoldására új pedagógusképző intézményt hoztak létre, a pedagógiai főiskolát, először 1947 őszén – jogszabályi háttér nélkül, mintegy „kísérleti” jelleggel – Budapesten és Szegeden, 1948 őszén pedig Pécsett és Debrecenben. (Utóbbi egy év múlva Egerbe települt át.) A négy főiskolának ekkor összesen alig több mint ezer hallgatója volt. Az első évben még tanítói és szaktanári feladatokra egyaránt képezni kívántak, de a második évtől már csak felső tagozatos szaktanári képzés folyt a három éves tanulmányi időben.[64] 1947 nyarától lehetőség volt a szaktanítói cím megszerzésére gyakorló tanítóknak, akik két nyári tanfolyammal, évközi tanulással, a végén vizsgával nyerték el képesítésüket, amely két felső tagozatos szaktárgy tanítására jogosított.[65] 1949-re, mire a felmenő rendszer szerint kiépült az általános iskola teljes osztályrendszere, ily módon jelentősen javult a szakos ellátottság.[66] Súlyos következményekkel járt viszont az, hogy a pedagógiai főiskolák létrehozatalával szinte párhuzamosan megszüntették a középfokú tanítóképzést, még mielőtt az új intézmények tanárt adhattak volna a közoktatásnak.

Ráadásul a közalkalmazottak igazolási eljárásán átesett, jobbára társadalomtudományokat oktató pedagógusoknak már 1945 nyarától továbbképző tanfolyamokon is át kellett esniük. A cél valóban a demokratikus szellemiség kialakítása, és nem feltétlenül a marxista világnézeti átformálás volt. Az – egyébként zömmel igen színvonalas – előadásokat minden tanintézetbe eljuttatták, majd ott értekezleten megvitatták. Míg az 1945-ös „káderképző” tanfolyamon Sík Sándor, Kosáry Domokos, Váczy Péter, Hajnal István tanulmányai mellett ilyenek is voltak: Molnár Erik: Őskommunizmus, Andics Erzsébet: A legújabb kor;[67] addig az 1947-es továbbképzési tervben is még eléggé háttérbe szorult a marxista világnézeti átképzés.[68] Ennek ellenére a szakmai jellegű átképzés fokozatosan politikaivá silányult, marxista-leninista, sőt sztálinista agymosássá vált.

Az iskolai tankönyvek vesztett háború utáni kötelező felülvizsgálata[69] előírta, hogy minden iskolában alakítsák meg a tankönyvvizsgáló bizottságot. Az utasítás szerint a tankönyvekből el kellett távolítani az első világháború utáni korszakot ismertető anyagot. (Jellemzően egyszerűen kitépték a tankönyvekből.) Az utasítás szükségesnek tartotta a marxizmusra, a Szovjetunióra, a szövetséges államokra és az országhatárokra vonatkozó tankönyvrészek gondos átvizsgálását, szükség esetén eltávolítását. Aláhúzta, hogy fontos a háborús pusztulás okainak „kellő megvilágítása”, „a tömegek érdekeivel ellentétes intézkedések feltárása”, az irredentizmus helyett az ország újjáépítésének hangsúlyozása. Az utasítás értelmében a tankönyvvizsgáló bizottság javaslatáról a tantestület határozott, és a határozat egy példányát a tanke­rületi főigazgatóhoz is meg kellett küldeni.

A tankönyvek központi felülvizsgálatáról szóló rendelet[70] kimondta, hogy az 1945/46. iskolai évtől a népiskolák, szakiskolák, középiskolák csak olyan tankönyveket használhatnak, amelyeket központilag felülvizsgáltak, és amelyet a VKM engedélyezett, az OKT Tankönyvügyi Bizottsága (elnöke Sík Sándor, helyettese Kiss Árpád) közreműködésével és a kommunista befolyás alatt álló Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete segítségével. A kiadó vállalatoknak kérelmezni kellett a tankönyvek újabb kiadásának engedélyezését, míg az egyházi iskolák tankönyveinek jóváhagyását az egyházi tanügyi hatóságokra bízták, azonban a végső engedélyezés előtt a VKM-nek is be kellett mutatni azokat.

1945 és 1947 között csak az OKT Tankönyvügyi Bizottsága által felülvizsgált és engedélyezett tankönyvek jelenhettek meg. 1947-től az OKT már nem az engedélyezett, hanem a kötelezően előírt tankönyvek listáját tette közzé. Ezek között – különösen az új iskolatípusban, az általános iskolában – jócskán akadtak új tankönyvek is. Ezek megírására állami hatóság, a minisztérium írt ki pályázatot, ami alapvetően megváltoztatta az addig szokásos tankönyvkiadási gyakorlatot. 1946 áprilisában írták ki az általános iskola V–VI. osztályos történelem- és (a német kivételével) élő idegen nyelv tankönyveinek pályázatát. A pályázati kiírásban pedagógiai, világnézeti és ún. negatív szempontok szerepeltek.[71] Szeptemberre már eredményt hirdettek, majd újabb pályázatot írtak ki az I-VII. osztály újabb tankönyveire. Ennek nyomán a beérkezett 261 pályaműből 53 tankönyv, 8 nevelői kézikönyv és 3 térképfüzet készült el 1947 szeptemberére.[72]

1947 decemberére napvilágot látott az általános iskola I–VII. osztályának teljes tankönyvsorozata, melyek tagjait Mészáros István idézett művében „imponálóan korszerű tartalmú, pedagógiai-didaktikai szempontból modern, külső kiállításban is mintául szolgáló tankönyvek”-nek minősíti.[73] Különösen a világnézetileg még utoljára semlegesnek mondható történelmi olvasókönyvek emelhetők ki e sorból.[74] A könyvek jellegét jól tükrözi az V. osztályos olvasókönyv előszava: „Könyvünk új utakat keres. Célunk az, hogy a hagyományos romantikus történetszemlélet helyett reális történeti képet állítsunk tanulóink elé, hogy a nagy egyéniségek, emberek képe mellett meglássák a történelem mozgató erejét, az egyszerű emberek életét az évszázadok folyamán. Ezért mutatják meg a könyv olvasmányai, hogyan laktak, ruházkodtak, utaztak, dolgoztak, szórakoztak, mit ettek, ittak, tanultak az elmúlt kor emberei.”[75]

Az 1946-os általános iskolai történelemtanterv tananyagbeosztása és a hozzájuk tartozó tankönyvek

A Szent István Társulat többszínnyomású I. osztályos általános iskolai tankönyvet is kiadott.[76] Volt olyan tankönyvíró – a matematikus Varga Tamás –, aki nyolc jeligés tankönyvírói pályázatot nyert meg.

1948-ban azonban bekövetkezett a fordulat. Az OKT február 5-i ülésén Ortutay Gyula kultuszminiszter felszólalásában méltatta ugyan az új tankönyveket, de kifogásolta, hogy nincsenek eléggé „átpolitizálva”: „Nem elég pozitív módon terelik a figyelmet a népi demokrácia berendezései, új formái felé. … új tankönyveink megszerkesztésénél egyik alapvető irányelvünk lesz, hogy a magyar köztársaság, a népi demokrácia kifejezésre jusson.”[77] Ennek nyomán és az államosítások következtében kivonták a forgalomból az előző évben kiadott történelemtankönyveket. Helyettük már pályázat nélküli megbízással írattak újakat, melyek szerzőit 1949 márciusában az újonnan alapított Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntettek ki: „… az általános iskolák 7. és 8. osztálya számára írt első marxista–leninista szemléletű, pedagógiai és ideológiai szempontból egyaránt igényes történelemtankönyvéért.”[78]

1948 őszén az OKT-t is felszámolták. 1949-ben megalakult a Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat (egy év múlva Tankönyvkiadó Vállalat néven működött), mellyel hosszú időre (a ’80-as évekig) megszűnt a tankönyvi pluralizmus Magyarországon, a szocialista tábor többi országához hasonlóan.

Magyarországon az oktatásügy évszázadokig az egyházak monopóliuma volt, de a kiegyezés óta is meghatározó volt az egyházak szerepe az ifjúság nevelésében. 1945 után viszont – főleg a baloldali pártok megerősödésével, a kommunisták „nyomulásával” – politikai-világnézeti harc bontakozott ki az egyházak oktatási szerepével, jogaival kapcsolatban. A földosztás az egyházak, főleg a katolikus egyház anyagi lehetőségeit rendítette meg, és ezzel iskolafenntartási költségeit érintette érzékenyen. „Az általános iskola szervezése – az iskola-összevonás – kedvezőtlen következményekkel járt, a tananyag egységesítésére tett törekvések, a tankönyvrevízió, a különféle politikai pressziók mind-mind élezték a feszültségeket.”[79] Megindult a támadás az egyházi iskolák ellen.

A támadás éle először főleg a katolikus egyház iskolán kívüli nevelő-oktató szervezetei ellen irányult. 1946 nyarán a belügyminiszter feloszlatta az összes katolikus egyesületet – a „hitbuzgalmi jellegűek” kivételével. Feloszlatták a katolikus paraszt- és munkásszervezeteket, betiltották a katolikus ifjúsági folyóiratokat. Az első komoly erőpróbát azonban a fakultatív hitoktatás bevezetésének a kísérlete jelentette 1947 első felében, melyet a kisgazdapárti kultuszminiszter, Ortutay Gyula szorgalmazott a legjobban, bizonyára nem csupán saját elhatározásból. Az országos tiltakozás nyomására ekkor még visszavonták a tervet.

Egyre jobban előtérbe került azonban az egységes, állami iskolarendszer megteremtésének a terve. 1946 tavaszán a baloldali sajtóban már megjelentek olyan írások, amelyek megkérdőjelezték az egyházi iskolák létjogosultságát. 1947 márciusában Ortutay Gyula irányításával jól megtervezett és előkészített (propaganda)hadjárat indult az iskolák államosításának előkészítésére.[80] A szó szerint véres harc az egyházak vereségével végződött, Ravasz Lászlót eltávolították, megkezdődtek az egyházak elleni koncepciós perek, Mindszentyt is perbe fogták, a szerzetesrendeket betiltották. A cserkészszövetségnek először az egyházi kapcsolatait számolták fel, majd beolvasztották az 1946 júniusában alakult úttörőszervezetbe, amely így 1948 szeptemberétől bő negyven évig az általános iskolai korosztály egyedüli engedélyezett ifjúsági szervezete lett.

A kommunista párt a fakultatív hitoktatás terén elért egyházi sikert követően taktikát váltott. Az iskolaállamosítás kapcsán nem támadták a kötelező hitoktatást, hanem „… úgy állították be, mint az oktatás színvonalának emelését, a jobb tankönyvellátás, a kedvezőbb pedagóguselosztást, a különbségek csökkentését, a szociális esélyegyenlőséget szolgáló intézkedést. Az egyházakat pedig úgy aposztrofálták, mint e kedvező változtatás kerékkötőit, a demokratikus haladást gátló és ezzel szellemét konzerváló intézményeket.”[81] Az iskolák államosításának előtörténete 1948 elejétől kezdődött. Előbb januárban Rákosi Mátyás az egyre inkább diadalmaskodó baloldali erők nevében jelezte a felekezeti iskolák államosításának igényét, majd februárban – lássunk csodát (!) – a VKM napirendre tűzte a zömmel községi törpeiskolák[82] államosításának kérdését. Ez még feszültebbé tette az állam és egyház viszonyát, hiszen ezen iskolák zöme egyházi, főleg katolikus kezelésben volt. Áprilistól májusig valamennyi koalíciós párt határozott az iskolák államosításának támogatásáról. A Katolikus Püspöki Kar 1948 májusában pásztorlevélben hívta fel a figyelmet az iskolaállamosítás veszélyeire, amire válaszul néhány nappal Ortutay Gyula kultuszminiszter bejelentette az iskolák államosításának szándékát. Júniusban, a baloldali pártok (kommunisták és szociáldemokraták) egyesülési kongresszusát követően néhány nappal az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalta, és név szerinti szavazással mintegy háromnegyedes többséggel elfogadta „A nem állami iskolák államosításáról” szóló törvényt (1948: XXXIII. tc.).[83] A képviselők a megszavazás után felálltak és elénekelték a Himnuszt. Slachta Margit, a Keresztény Női Tábor képviselője, aki élesen ellenezte az iskolák államosítását, ülve maradt. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikusi pályája végét is jelentette. Később azt mondta testvéreinek: „Nem jól tettem, hogy nem álltam föl, le kellett volna térdelnem.”[84]

Jellemző Ortutay Gyula kultuszminiszter véleménye, amelyet már az államosítás után hangoztatott egy beszédében: „… az iskolaügy elsőrendű politikai és hatalmi ügy, az elemi oktatástól kezdve a felső fokig, mert az elemi fokon is éppen úgy, mint az egyetemen arra tanítják a növendéket nyíltan vagy burkoltan, hogy az államhatalom különböző posztjain, a szellemi, gazdasági, politikai és egyéb irányító posztjain hogyan viselkedjék és vezesse a hatalom érdekében az ország népét... Az iskolaügyön keresztül az állami apparátusnak módja van, ha tetszik bármiféle eszmét begyakoroltatni, beidegeztetni …”[85] Tehát az iskolák államosítását nem pedagógiai-tanügyi célok, hanem hatalmi-pártpolitikai érdekek motiválták. Ennek ellenére vannak olyan vélemények, amelyek szerint demokratikus lépésnek tekinthető az egyházi iskolák államosítása 1948-ban, vagyis az egyház és az állam szétválasztása, ami azonban a kommunista hatalomátvétel folyamatába illeszkedve számos anomáliához és törvénytelen lépéshez vezetett.[86] Gyarmati György ugyanakkor a Rákosi-korszakról szóló monográfiájában azt állítja – és mi ennek elfogadása felé hajlunk –, hogy „… itt már nem csupán az állam és egyház … szétválasztásáról van szó. Sokkal inkább a vallásos meggyőződés kíméletlen üldözéséről és ennek intézménye(i), az egyház(ak) lehetőség szerint felszámolásáról.”[87]

Az állam összesen 6505 iskolát vett át a felekezetektől, köztük 5437 általános és népiskolát, 98 tanítóképzőt és líceumot, 113 gimnáziumot. Ez az ország iskoláinak több mint a kétharmada volt. Körülbelül 18 000 pedagógus került állami státusba.[88] Hangulatjavításként számukra fizetésemelést rendeltek el. A pedagógusok átlagbére ennek nyomán havi 500 forint körül mozgott.[89]

Ezt követően egy szűk hónappal minisztertanácsi ülésen döntött a hatalom arról, hogy az egyházak kezén általános iskola egyáltalán nem marad, csak néhány középfokú oktatási intézmény: 2-2 katolikus bencés, piarista, ferences és iskolanővér gimnázium, 4 református kollégium, 1-1 evangélikus fiú- és leánygimnázium, valamint – rövid időre – egy zsidó gimnázium. 1949 szeptemberében jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a fakultatív hitoktatásról.[90] A gyakorlatban viszont ezt követően a hittanbeíratást mindenütt akadályozták, a szülőket presszió alá helyezték, a hittantanítást minden eszközzel üldözték.[91]

Ami az általános iskolát illeti: az államosítással egységessé vált az iskolatípus műveltségi anyaga, osztott és felső tagozatán szakrendszerű oktatása felülmúlta a népiskolát. Nőtt az oktatásban részesülők száma.[92] Ugyanakkor egy sokszínű alapoktatás[93] uniformizálódott politikai-ideológiai érdekek mentén. A totális államosítások tehát, az iskolák államosításával egyetemben a diktatúrába vezető utat kövezték ki. 1948 forró nyarán a demokratikus kísérletnek bealkonyult, az általános iskola viszont megerősödve élte túl a kritikus első éveket. Egy később forradalomba torkolló sötét diktatúra kezdődött.

The 70 years of the primary school – from the point of view of history teaching

The establishment of primary school and its first years until nationalization. The history teaching of the short democratic period (1945–1948)

Just two weeks before the start of the school year in September 1945 is the Hungarian Prime Minister's Decree of the provisional national government on the establishment of primary schools published, although the National Assembly has always decided on such importants educational issues so far. But the situation was extraordinary. After another lost war, a significant part of the country was ruined together with the former political system. In the country occupied by the Soviet Union this educational provision, which was so important as the land reform in March, seemed initially less successful, but finally it stood the test of time. The history of the primary school in the past two thirds of the century was a thorny path. Especially, when we think of the over-politicized, ideologically influenced or even determined era of socialism, which lasted more than 40 years. From this point of view, the importance of history teaching was a basic issue, which indicates, why the development of history teaching is the ground of this overview.

_________________________________

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez