Jáki László: Aranybánya, avagy az iskolai értesítők bibliográfiája

Nyomtatási nézet

Az iskolatörténeti kutatás kimeríthetetlen forrásai az iskolai értesítők. Kiindulópontját jelentik neveléstörténeti kutatásnak, tájékozódásnak. Szinte nincs olyan iskolatörténeti jelenség, melynek jobb megértéséhez ne kellene az iskolai értesítőkből tájékozódnunk. Legyenek azok oktatási, tantervi, nevelési kérdések, vagy a tanulók túlterhelése, a tanárok óraszámai, s a példákat sorolhatnánk. Természetesen az évszázados múltat nem tekinthetjük mintának vagy követhetőnek, de meggyőződésünk, hogy a múlt ismerete tájékozódási pont lehet a jelen és a jövő problémáinak megértéséhez, és időközönként azok megoldásához.

Az évkönyvek előzményei a 18. századi érdemkönyvekig nyúlnak vissza, de ezek még csak a tanári karra vonatkozó legfontosabb adatokat és a tanulók tanulmányi előmenetelét tartalmazó felsorolásokat tartalmazták. Lényeges változást jelentett e téren az 1849-ben kiadott, a középiskolák működését szabályozó, hazánkra is érvényes osztrák tanügyi rendelet (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich. Wien, 1849.), mely előírta az évenként kiadandó értesítőket, melyeknek egységesen tartalmaznia kellett a tanév során alkalmazott tanterveket, tanárokra, tanulókra vonatkozó statisztikai adatokat, az oktatásban használt tankönyveket, a szertárak, könyvtárak gyarapodását.

Bár a szabadságharc leverésének ténye nem kedvezett egy osztrák rendelet elfogadásának, mégis fordulópontot jelentett középfokú oktatásunk fejlődése szempontjából.

A rendeletnek az iskolai értesítőkre vonatkozó fejezete alapvető feladata egy egységes középiskolai rendszer megteremtése. A cél nem a napi, közvetlen igényeket szolgálta, mégis hosszú távon olyan mennyiségű forrást hozott létre, amely lehetővé tette és teszi kutatók és igényes érdeklődők számára a világszerte is elismert magyar középiskolák eredményeinek megértését. Az értesítők tárgyilagosak, igényesek és pontosak. A ma is figyelmet érdemlő források közül például a tanárok tudományos munkásságának felsorolását említjük. Eötvös Loránd a XIX. század végén fogalmazta meg, hogy a középiskolai tanár (mai megközelítésben a „mester”) elképzelhetetlen saját szaktudományának tudományos szintű ismerete, kutatása nélkül. A középiskolai értesítők egyértelmű bizonyítékai, hogy alig találunk olyan középiskolai tanárt, aki iskolai munkája mellett ne publikálta volna tudományos munkásságának eredményeit. De az értesítőkből megtudhatjuk, hogy az akkori szertárak eszközei mennyire követték a különböző tudományok legfrissebb eredményeit, vagy a könyvtárak mennyire (és milyen gyorsan) szolgálták az olvasó tanulók igényeit.

A bevezető sorokban a „kimeríthetetlen forrásokat” említettük, de fontos tény, hogy az értesítők a kimeríthetetlenség mellett „tiszta”, azaz torzításmentes forrást is jelentenek. A bevezető szövegek tükrözhették ugyan egy-egy korszak ideológiai, oktatáspolitikai szemléletét, de a közölt tények mindig pontosak és hitelesek voltak.

A fentiek után aligha kell bizonyítani a befejező és teljességre törekvő sorozat jelentőségét.

A kötet összeállítása szinte felmérhetetlenül nagy feladatot jelentett a szerkesztő számára. Az első kötet szerkesztője Gráberné Bősze Klára és Léces Károly volt, de Léces Károly halála után a teljes munka Gráberné Bősze Klárára hárult. A közel 14 000 tételből álló sorozat címleírása változatlan és mintaszerű, és ez az anyagban való tájékozódást megkönnyíti. Mivel az iskolai értesítők legnagyobb része az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban, valamint az Országos Széchényi Könyvtárban található, a szerkesztő e két könyvtár raktári számát is közli.

Kerülve a nagy szavakat, megállapíthatjuk, hogy a 17 kötetből álló sorozat tudománytörténeti szempontból is szinte egyedülálló, s ezért csak a legnagyobb elismeréssel említhetjük a szerkesztő teljesítményét, igényességét, ügyszeretetét. Ez utóbbit azért is említjük, mert a változó támogatók, kiadók megnyerése ehhez elengedhetetlen volt.

Szeretnénk remélni, hogy a hihetetlenül nagy erőfeszítést igénylő munka még inkább elősegíti a múlt értékeinek megismerését. A recenzió szerzője félve írja ugyan, hogy a múltat nemcsak megismerni, hanem azt felhasználni is tudni kell a jövő ma még ismeretlen problémáinak megoldásához.

(A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/1851 – 1948/1949. 17. kötet. Szerk.: Gráberné Bősze Klára. Budapest, OFI – OPKM, 2011.)

Vissza a tartalomjegyzékhez