Franyó István: Anakronisztikus lektori vélemény

Nyomtatási nézet

„…bűne a koré, mely szülte őt.”

Madách

Móra Ferenc egyik visszaemlékezésében „legkedvesebb tankönyv” [1] -éről ír. Ezt a kétkötetes Természetrajz tankönyvet a polgári leányiskolák első és második osztályosainak készítette az 1908-as tanterv alapján Wagner Jánossal együttműködve. Mivel – mint korábban sem volt - manapság sem szokás író emberrel tankönyvi szöveget fogalmaztatni, kuriózumként érdemes az átlapozásnál mélyebben elmerülni ennek a műnek a tanulmányozásában. Hogy ne az író iránti szubjektív elfogultság vezéreljen, és ne is vesszünk el a részletekben, valamint, hogy a jelenleg forgalomban lévő 10-12 éveseknek szóló tankönyvekkel – legalább képzeletben – összevethessük, a tankönyvi jóváhagyásokhoz szükséges lektori vélemények egységes szempontsorát vesszük áttekintésünk vezérfonalául. (A szempontok dőlt betűvel szerepelnek a szövegben.)

A tananyag zömében Magyarország (a mű tankönyvként való használatát 1918-ban engedélyezték) termesztett növényeinek, tenyésztett állatainak és az erdőkben, réteken, vizekben és vízparton előforduló élőlényeinek leírását tartalmazza. Van egy tankönyvi egység az emberről „bevezetésül a gerinces állatokhoz” és egy - két részletben - a növények testrészeiről és életéről (növényeken itt, mai terminológiával élve, a zárvatermő növényeket kell értenünk; az élettani részben csak a táplálkozásról és a légzésről van szó). Az élőlények morfológiai áttekintése korrekt, a kor tudományos ismereteinek megfelelő. Érdekes, hogy a denevérek ultrahangos tájékozódását nem említi („Bámulatosan éles a tapintása. Tapintó érzékül repülő hártyája szolgál, amivel megérzi még azt a parányi légrezdülést is, amit egy bogár repülése okoz”), bizonyára akkoriban ez nem volt ismeretes, de a halak úszóhólyagjának a működését sok mai tankönyvnél pontosabban írja le („Az úszási szerveket a test belsejében lévő úszóhólyag, a „pukkantyú” egészíti ki. Amikor ezt összehúzza a hal, összeszorítja benne a levegőt, tehát a test nehezebb lesz: leszáll. Ha a hólyag kitágul, megritkul benne a levegő, a test könnyebb lesz: fölemelkedik.” – ma a nehezebb és könnyebb szavak helyett a nagyobb kisebb sűrűséget használjuk). A legfontosabb életfolyamatokat lényegesen egyszerűsítve, de tudományos hitelességgel mutatja be. Az élőlények ökológiai igényeit is megemlíti, és felsorolja a termesztett növények, illetve tenyészetett állatok kártevőit és kórokozóit az ellenük való védekezéssel együtt. Jellemző az egész könyvre – a szakmai hitelesség mellett – az antropocentrikus (emberközpontú) beállítottság. Az egyes élőlényeket hasznuk, illetve káruk alapján értékeli, de ezeket a tulajdonságaikat dialektikusan mutatja be („A vakondok-túrásokkal elékteleníti a kertet, sok értékes növényt ki is túr. Kertben tehát alkalmatlan, káros, de a mezőn a pajorok és a mezei egerek pusztításával nagy hasznot hajt és aki a mezőn bántja, oktalanul cselekszik.”  Más: „ A vizisikló ártatlan állat, az embernek inkább hasznot hajt, mint kárt, de minthogy a mérges vipera némely fajtájától nehéz megkülönböztetni, óvakodni kell minden kígyótól és pusztításuk ajánlatos.”). Teleologikus – céloki -  magyarázatoktól sem mentes a szöveg.  (A szarvasmarhának „különösen erősek a lábai. Ha gyöngék volnának, nem bíznák naphosszat cipelni az állatot a legelőn.”  Más: „A soktagú méhcsalád fönntartása sokféle munkával jár. Hogy ezeket a munkákat minél tökéletesebben lehessen végezni, a méhcsalád tagjai fölosztják maguk között a munkát.”) Mai tankönyveinkben az ilyen megfogalmazásokra már alig találunk példát.

A tananyag struktúráját három, egymást nem kizáró szempont határozza meg. 1. Az őszi és a tavaszi „tanítás anyagá”-ban  - a kor tananyagelosztási szokásának megfelelően – olyan növények vannak, melyek nagy valószínűséggel a tanulók szeme előtt lehetnek. Télen tanulnak az állatokról, hiszen azok megfigyelése minden évszakban nehézségbe ütközik. 2. Az élőlényeket a századforduló rendszertanának megfelelő csoportosításban tárgyalja. 3. Az egyes csoportok tagjainak leírását a tanulók számára legismertebb fajjal kezdi (pl.: ragadozók – macska, páros ujjú patások – sertés, éneklő madarak – veréb, csúszó-mászók – fürge gyík, kétszárnyúak – házi légy, pázsitfélék – búza).

A művelődési anyag nincs leckékre osztva. Az adott rendszertani csoportban elsőként tárgyalt élőlény leírása a leghosszabb (2-3 oldal), ott szerepelnek a fontosabb szakkifejezések. A többi élőlényről szóló részek sokkal rövidebbek(0,5-1 oldal), mert ezek leírásában a szerző nem magyarázza már a szakkifejezéseket és csak a korábbi jellemzőktől eltérőkre helyezi a hangsúlyt.  Az élőlények jellemzőinek leírásán belül is van struktúra. Egyrészt mindig azonos algoritmus szerint ismerteti az élőlényt – megkönnyítve ezáltal a tanulást -, másrészt kisebb méretű betűk jelzik a szerzők szerint kevésbé fontos ismereteket és az érdekességeket. Azt viszont – csak a betűméreteket figyelve – nem lehet kideríteni, hogy az egyes rendszertani csoportok összefoglalása egyszer miért van nagyobb, másszor miért van kisebb betűvel a könyvben.

A művelődési anyagba foglalt ismeretek megértését, megtanulását két dolog segíti. Egyrészt a szerzők igyekeznek a tanulók mindennapi tapasztalatait figyelembe venni, és ahhoz viszonyulva – nemcsak az új ismeretek tárgyalásánál, hanem nyelvi kifejezésükkel is – feldolgozni a tananyagot, bővíteni a tudásukat.  Másrészt az egyes tankönyvi egységeken belül az új szakkifejezéseket, illetve fontos jellemzőket dőlt betűvel emelik ki a folyó szövegből. Előfordul az is, hogy egy későbbi fejezetben visszautalnak egy korábbiban már szereplő ismeretanyagra.

A tananyagban a mindennapi életben felhasználható tudnivalók is rendszeresen előfordulnak. Ilyenek pl. a minden rendű és rangú kártevők, illetve az ember egészségét veszélyeztető élőlények irtásának és az ellenük való védekezés módszereinek ismertetése. De az ilyen jellegű didaktikai megoldások közé sorolhatjuk azokat a szövegrészeket is, melyekben arról olvashattak a diákok, hogy az illető élőlény vagy valamelyik része hogyan illeszkedik az ember életébe.

Problémák felvetését, és a problémahelyzetek megoldását a tankönyv nem tartalmazza. Ezeket meghagyja a tanárnak, hiszen csak ő tudhatja a tanulócsoport, még jobb esetben az egyes tanulók fejlesztéséhez az adott pillanatban adekvát módszertani eljárást kiválasztani: mindig aktuális problémákkal az érdeklődést felkelteni, és az ezek megoldásához szükséges mentális eljárást megtalálni. Lényegében ez vonatkozik a tanulás módszereinek tanulására is. Nem akarnak a szerzők a tanárok helyett tanárok lenni. Két dologban mégis segít nekik a tankönyv. Az egyik az ábra. Természetesen a számos kép és rajz nem terjedelemnövelőként került a könyvbe. Majd minden növényhez és állathoz tartozik kép, ezek a képek segítik az órán esetleg megvizsgált élőlények, illetve részeik felidézését, a szövegben leírtak elképzelését. A gondolkodási eljárások fejlesztéséhez nagy jelentőségű, hogy az egyes képeken megtalálható az is, hogy az ábrázolt élőlény vagy szerv hányszor kisebb vagy nagyobb a valódihoz képest. Ezt manapság már nemigen szokás feltüntetni. A képek mérete és fekete-fehér nyomása sajnos nem teszi lehetővé a finomabb részletek alaposabb elemzését. Néha olyan részek is találhatók rajtuk, melyekről a szövegben nincs szó. Mindez és az ábrák egy részén alkalmazott jelölések arra utalnak, hogy az illusztrációk nem ehhez a könyvhöz készültek, hanem vagy külföldi vagy egyetemi tankönyvből származnak.

A másik, tanulási módszerrel kapcsolatos segítség a több tankönyvi egység végén található megfigyelnivaló. Ezek a tanulóknak szóló utasítások. Főleg olyan feladatok, melyeket nagyobb időigényük miatt a tanítási órán nem lehet elvégezni. Ebből nyilvánvaló, hogy a szerzők számítanak a tanórai élő szemléltetésre, és a megfigyelésnek mint tanulási módszernek a megismertetésére, gyakoroltatására.

Természetesen vizsgálódásaink sorából nem hagyhatjuk ki a szöveg stílusát, érthetőségét. A szerzők az olvasót, esetünkben a tanulót társuknak tekintik, mintegy vele együtt ismerkednek az illető élőlénnyel („Lassan folyó vizek, tavak pocsolyák tetején gyakran úszkálnak nagy, nyálkás, zöld foltok. Közönséges békanyál a nevük. Néha a víz egész felszínét belepik. Ha egy ilyen csomót kihúzunk, azt látjuk, hogy hosszú, finom zöld fonalakból áll. Ahány fonál, annyi külön növény.” Más: „Nagyítóval nézve rájövünk, hogy a zuzmó nem is egy növény, hanem kettő.”). Igazodnak nyelvi fejlettségükhöz is, rövid mondataikkal világos képet tudnak kialakítani a tanulók tudatában (minden statisztikai kényszer nélkül). Az egy-két helyen található elírás, nyomdahiba nem zavaró, a tanár könnyen javíthatta. Érdekes viszont, hogy a mai köznyelvben általánosan használt agancs és hüllő szavainkat „hibás magyarságú”-aknak mondja, és helyettük a szarv és a csúszó-mászó állatok kifejezéseket alkalmazza.

Összefoglalva: A tankönyv kora kívánalmainak megfelelő tartalmú, és a technikai lehetőségekkel arányos kivitelű. Rengeteg élőlény leírását tartalmazza, amelyek közül a tanár válogathat, hiszen a tanterv csak rendszertani csoportokat sorol fel, konkrét fajokat nem. Szintén a tanár hatáskörében hagyja a módszertani eljárások adekvát használatát, legfeljebb némi segítséget nyújt a megfelelő tankönyvi ábrákkal és a tartós megfigyelni valókra való utalással. Az élőlények jellemzőinek leírásánál következetesen használt algoritmus és az egyszerű szöveg megkönnyíti a tanórán feldolgozott ismeretanyag otthoni felidézését és megtanulását. A tankönyv némelyik jellemzőjét a mai rendeletíróknak és tankönyvszerzőknek is érdemes volna figyelembe venniük.

Vissza a tartalomjegyzékhez