Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Barátné Hajdu Ágnes: Adalékok a két világháború közötti hódmezővásárhelyi társadalmi egyletek történetéhez

Nyomtatási nézet

Olvasókörök és más társadalmi egyesületek – általában

A Lassalle-nak tulajdonított mondást, hogy „A tudás hatalom” mára a gyakori használat közhellyé koptatta. Ám eközben agitatív jelszóból sok-sok emberi törekvés mozgatórugójává is vált. Benne élt az „alsóbb” társadalmi rétegek közgondolkodásában. Az olvasókörök és más egyesületek kialakulásának átgondolásakor a föltörekvés társadalmi méretekben való jelenléte mellett kézenfekvő figyelembe venni az összefogásban rejlő megsokszorozott erőt is.

Ha e két eszmekört együttes hatásukban vizsgáljuk, máris természetesen adódik, hogy a legtöbb egyesület kulturális jellegű volt. Az egyéni tudást, művelődést tűzte ki célul, amelyet közösségi keretben láttak leginkább megközelíthetőnek. Ez a szép idea ilyen kristálytisztán nálunk azonban legfeljebb a XIX. századi olvasókörökre, egyletekre nézve volt érvényes. A későbbi időszakban – bár az egyesületek gyakran idézett alapszabályaiban erre, mint célra mindenütt hivatkoznak – a működés, a mindennapi élet gyakorlatába egyéb tevékenységi formák és törekvések is bekerültek. Helyenként gazdasági érdekek, másutt szórakozási formák, a társas élet eseményei, szakmai és továbbképző programok. Esetenként, bár nagyon ritkán, pedig megjelent az egyébként tilosnak deklarált politikai tevékenység, mely időnként háttérbe szorította a közműveltség emelésének nemes eszméjét is.

Nagy hiba lenne, ha a közös szórakozást, a társas életet valamiféle haszontalanságnak minősítenénk. Különösen a várostól távol, a tanyavilágban egy évszázadon át ez volt szinte az egyetlen módja a nehéz munkával töltött napok utáni fölüdülésnek, a hasznos eszmecserének, együttlétnek. Haszontalan időtöltés legföljebb a kártyázás volt, amit kezdetben tiltottak az alapszabályok, de később – ha nem pénzre játszottak – elnézték, mert a tiltásnak nem tudtak érvényt szerezni. Ugyanilyen fontosságú volt a gazdasági élet, a sportolás vagy a különböző képzési formák megjelenése az egyesületekben.

Senki nem gondolhatta komolyan, hogy az előrehaladás a műveltségben önmagáért való lenne. Az olvasás és más kulturális tevékenységek jegyében szervezett közösségek elősegítették a közgondolkodás fejlődését, s egyben a tudatosan cselekvő emberek egyéni képességeinek kibontakozását. Az állam sohasem tudta egyedül megoldani a lakosság művelődésének ügyét. Ez pedig a nemzet fennmaradása, az ország előrehaladása szempontjából elsőrangú, mondhatjuk: létkérdés. Eötvös József Felhívás népnevelési egyletek alakítására című írásában (1867) így jellemzi a nép önművelésének szükségességét, s az olvasókörök semmi mással nem pótolható szerepét: „Ha van feladat, melynek megoldására az állam minden hatalma elégtelen – ez a népnevelés. Oly feladat ez, melyet csak a nép maga oldhat meg. Az egyes ember, de még inkább egy nemzet nem élettelen anyag, melyet a leghatalmasabb művész is tetszése szerint faraghatna képzeletében előtte lebegő ideáljának megfelelővé. Az emberi szellem úgy egyéni létében, mint társadalmi közösségében oly önálló hatalom, mely egyedül önmunkásságával fejtheti ki erőit és képességeit. A népnek csak magának lehet önmagát művelnie”[1].

Az igazi hazafiság sem képzelhető el nélküle. Mi lesz abból az országból, amelyet fiai nem szeretnek, amelyért áldozatokra nem hajlandók? Különösen fontos mindez azokban az években, amelyeket a szabadságharc, később a háború elvesztése, majd Trianon vezet be.

 

Az olvasókörök fogalma

Az olvasókörök, egyletek, egyesületek fogalmának meghatározása nem könnyű feladat, de nem is célja írásunknak. Ugyanakkor mindenképpen magyarázatot érdemel, hogy az olvasókörök témáját látszólag miért terjesztettük ki a társadalmi egyesületekre. Ezért három idézettel szeretnénk szemléltetni a fogalom megközelítésének egyre általánosabb jellegét.

„Könyvek gyűjtésére, olvasására, időszaki sajtótermékek előfizetésére alakult egylet. Magyarországon a felvilágosodás korában politikai céllal is szerveződtek olvasókörök az értelmiség körében.”[2]

„Olyan közművelődési egyesület, amely tagjainak színvonalas olvasnivalót nyújt és alkalmat teremt a lakóhely társadalmi életében való részvételre.”[3]

„...sokkal többről van szó, mint a művelődés egyik lehetséges útját járó szervezetek létrehozásáról [...] A múlt tanulsága is az − s a jelené még inkább −, hogy az olvasókör elnevezés gyűjtőfogalom, benne igen sokféle törekvés és cél rejlik. Ezek között a tagság művelődésének segítése csak egyik, de a jó olvasókör a helyi demokrácia és a társas élet alapvető intézményévé válhat. Fontos szerepet kap bennük a múlt értékes örökségének ápolása, ezen belül saját hagyományaik újjáélesztése.”[4]

A könyvek, folyóiratok gyűjtésétől a társadalmi életre felkészítésen át a gyűjtőfogalomként használt integráló szervezetig tágul az olvasókörök megközelítése. Ezt a színességet és összetettséget támasztja alá a megnevezések sokszínűsége (olvasókör, olvasóegylet, olvasó népkör, egyesülés, olvasó- és társalgó népkör, kaszinó stb.), az alapszabályok és célok hasonlósága, de a társadalmi-politikai elhelyezkedés, a jogszabályok hatálya, illetve a támogatási rendszer azonossága is.

 

Hódmezővásárhely és az olvasókörök

Többé-kevésbé joggal érte szemrehányás Vásárhelyt az egyes területen mutatkozó elmaradásáért, de egyedül ez a település kapta meg „az olvasókörök városa” megtisztelő jelzőt.

Az olvasókörök, társadalmi egyesületek számbavétele, illetve ezek összehasonlítása nem könnyű, mert az egyes korok, intézmények és kutatók más-más kritériumok alapján csoportosítják őket.

A kiegyezés után egyre több olvasókör szerveződött országszerte, melyek közül a legtöbb ellenzéki kör volt, nem egy közülük, kimondottan baloldali. Vásárhely a XIX. század végére valóban az „olvasókörök városa” lett. A városban az 1848/1849-es szabadságharc előtt kilenc polgári egyesület alakult, majd folyamatosan gyarapodott a számuk az 1880-as évek végéig. Ekkor néhány évig visszaesett a köralakítási kedv, de 1893-tól ismét évente alakultak újabb olvasókörök.[5] 1892-ben Soós János levéltárnok kimutatása alapján a Hódmezővásárhely területén működő egyletek, társaságok, társadalmi szervezetek száma 70.[6] Az első öt egyesület a listán remekül szemlélteti az általánosabb megközelítés létjogosultságát:

1. Cassinó Egylet,

2. Takarékpénztár,

3. Önsegélyező egylet,

4. Központi takarékpénztár,

5. Római Katholikus I-ső temetkezési társulat.

 

Az utolsóként bejegyzett Mártélyi Olvasókör alapításának ideje 1889. október 6.

A Faluszövetség kimutatása szerint 1922-ben Vásárhelyen 51 olvasókör kör volt.

1922-ben hirdetmény jelent meg a helyi lapokban, mely a 45093. VII-a. 922. sz. BM rendeletre hivatkozva felszólítja az egyesületeket, hogy jelentsék be az aktuális vezetőséget, illetve legfontosabb adataikat (székhely, taglétszám, könyvtári állomány nagysága stb.). Ezeket a bejelentéseket még a 874/1874. BM sz. rendelet[7] értelmében a Polgármesteri Hivatal összesíti és bevezeti az egyletekről és intézményekről vezetett nyilvántartásába. Ettől az évtől kezdve ez az eljárás volt érvényben egészen 1945-ig. Amennyiben a körök nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek, kizárták magukat az esetleges támogatásból és bezárásukat is kezdeményezhette a helyi hatóság. Bár a bejelentett adatok minősége nagyon ingadozó volt – csupán az elnök nevét közlőktől a több oldalas táblázatokig –, mégis egy tényekben igen gazdag adatbázis épült így a Polgármesteri Hivatalokban.[8]

Az 1938-as kamarai adatok már 64 vásárhelyi kört tartottak nyilván.[9]

A korabeli iratok tanúsága szerint mind a körök vezetői, mind a tagság, mind pedig a város vezetősége tudatában volt az olvasókörök kiemelkedő elterjedtségének Hódmezővásárhelyen, és gyakran utaltak erre, amikor például kialakították a körök támogatásának éves rendszerét, vagy a köröket használták fel, hogy terjesszék a modern mezőgazdasági szemléletet. A Gazdasági Egyesület és a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztő (Szarvasmarha-tenyésztő) Egyesület is folyamatosan együttműködött az olvasókörökkel. Télen tanfolyamokat tartottak, máskor ingyenes tenyészszemlékkel igyekeztek a minőségi állattenyésztést segíteni, felhasználva az egyletek szervezettségét.

 

 

A statisztikai számbavétel és az összehasonlíthatóság nehézségei

Vidra Szabó Ferenc az Országos Statisztikai Hivatal által 1984-ben kiadott, az egyesületek számára és taglétszámára vonatkozó összehasonlító táblázatot közöl, mely az 1932-es állapotokat veti össze az 1982-es adatokkal.[10]

 

Az egyesületek száma és taglétszáma 1932-ben és 1982-ben11

 

Az egyesület jellege

Az egyesületek száma

Az egyesületi tagok száma (1000 főben)

1932

1982

1932

1982

Tudományos

102

119

39,1

276,5

Művészeti, kulturális

1.827

90

267

41,5

Társaskörök

3.807

 

476,5

 

Sport

1.331

3.013

195,4

720,1

Vadász

 

740

11,7

30,7

Horgász

 

694

 

239,2

Jótékonysági

836

 

160,4

 

Biztosító és önsegélyező

1.389

12

790,8

329,1

Érdek-képviseleti és Gazdasági

2.351

 

604,3

 

Tűzoltó

 

1.481

70,8

57,1

Állattenyésztő és Állatbarát

 

295

 

27,6

Egyéb

2.722

126

382,2

582,7

Összesen

14.365

6.570

2.998,2

2304,5

A kimutatásban nem szerepelnek a gazdasági társulások, önképzőkörök, dalárdák stb.

 

Az első világháborút követő korszak társadalmi egyesületeinek gyökerei a XIX. századra nyúlnak vissza. Számos egyesület alapítása is erre a korszakra tehető. A két világháború közötti időszak egyletei szerkezetükben, eloszlásukban, célkitűzéseikben és tevékenységükben erősen hasonlítanak XIX. századi elődeikre, ugyanakkor a háború/háborúk, a gazdasági nehézségek és válság nyomai is tetten érhetők a történetükben. „A háború elvesztésével széttört egy hosszú idő óta fennálló-működő hatalmi rend, de megváltoztak a körülmények nyomására az emberek is, a változás szükségességét senki sem vitatta. Vásárhely messze esett a nagy események színhelyétől, de hatásuk alól nem vonhatta ki magát. Erkölcsileg a régi paraszti világ értékeit súlyosan megrongálta, részben el is tüntette a háború”[12] − fejezi be a háborús évek bemutatását 1914 és 1918 között Makó Imre. Az, hogy ez a változás mennyire érhető tetten − a mai napig is a tradícióikat erősen ápoló olvasókörök és más társadalmi egyesületek működésében −, kérdés. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy éppen a háborúk, a nehéz gazdasági helyzet, az embertársaikon és a környezetükön való segítés vágya az, amely összehozta az embereket a körökben. Persze előfordult, hogy a legtöbbször férfi tagokat integráló szervezetekben, háborúk idején önként, vagy hivatalból elrendelten felfüggesztették a működést[13] − különösen az első világháború idején vannak ennek levéltári nyomai −, de a többiek, illetve a hazatérők soha olyan aktívan nem működtek, mint ezekben az években.

Milyennek látták a tanító-számlálóbiztosok az 1930-as népszámlálás idején a lakosok életkörülményeit?[14] Egyes jelentésekben a tanítók beszámolnak a népművelési előadások hasznosságáról és még több támogatást kérnek a megyei és városi hatóságoktól a népművelési munkához.[15] Feljegyzéseikben a tanítók kitértek a körzetükben élő lakosok körében tapasztalt hazafias érzések mélységére és a hazához való viszonyulásra. Ebben a témában érősen megoszlottak a vélemények. Volt, aki a kormány politikájával szembeni ellenzékiségre hívta fel a figyelmet, mások a felemelő hazafiságról számoltak be. A tanítók zöme a legszegényebb paraszti réteggel kapcsolatban írta le a gyenge vagy éppen teljesen hiányzó hazafiságot. Ennek ellentmondanak az egyesületek iratai között fellelt anyagok, illetve az a különösen a háborúk idején megnyilvánuló önzetlen segíteni vágyás, melynek számos jelét találtuk a dokumentumokban. Nem túlzás úgy leírnunk egy-egy új, például olvasókör megalakulását, hogy két dologról határoztak a vezetőség megválasztása mellett az alakuló ülésükön:

1. hogyan ünnepeljék meg március 15-ét, illetve őrizzék a Kossuth-hagyományokat;

2. mely rászoruló réteget és hogyan támogassák működésük során.

 

Ezen információk birtokában különösen elgondolkodtató az, hogy vajon a tanítók, akik számos körben töltöttek be elnöki tisztséget, hogyan láthatták ennyire különböző módon, elsősorban a szegényebb, gyakran külterületen élő parasztembereket.

Érdemes összevetni mindezeket a megállapításokat például Móricz Zsigmond írásaival,[16] akinek első kellemetlen, téves tájékoztatáson is alapuló cikke megjelenése után rendeződött a várossal való viszonya, és több látogatás után 14 riportot is közölt a település elsősorban külterületen élő lakosairól, ahol elismerően szólt találékonyságukról, szorgalmukról: „A magyar földműves remekül tudja egyszerűsíteni a munkáját. Jóformán minden lépésénél van valami ötlete…[17] Persze azért megjelenik a szomorú és együttérzést keltő gazdasági helyzet is: „Alig van szerszám a tanyán, amelyen valami javító változtatást ne tenne a kisgazda. Milyen kár, hogy nem gyűjtik a szakemberek. Magyarországon körülbelül háromszor annyi zenetanár van, mint amennyi gazdasági szaktanító. Pedig mintha az emberek Magyarországon inkább a mezőgazdaságból élnének.”[18]

 

Az egyletek működését szabályozó fontosabb jogszabályok a korban

Már a kezdetektől jellemző, hogy az egyesületbe általában csak két tag ajánlásával lehetett belépni. A felsőbb társaságokban hasonló korlátként működött a magas tagdíj is, ami eleve kizárta a szegényebb rétegek jelentkezését.

Az egyesületi életet meghatározó rendelkezések, az egyesülési jog még a kiegyezés után is elsősorban a szokásjogon alapult. Az állami kontrollt főként az alapszabályok láttamozása jelentette. Az első írott módon is megfogalmazott jogszabály az 1394/1873. BM. sz. rendelet. Erre az alapvető jogszabályra egészen a körök beszüntetéséig támaszkodtak az egyesületek és a hivatalok emberei. „Ez a rendelet utal az egyesületek fontosságára, »a közélet ébresztése és fejlesztése« szempontjából, hangsúlyozza továbbá, hogy az egyesületi szabadság addig is fennállott és megállapítja, hogy az egyesületek hatósági felügyeletének feladatköre csupán az államérdek megóvására és a visszaélések meggátlására szorítkozik. A rendelet intézkedik továbbá az alapszabályok kötelező kormányhatósági láttamozása, a törvényhatóságok által vezetendő egyesületi nyilvántartás és végül az egyesületek ellen előforduló panaszok megvizsgálása és elintézése tekintetében.”[19]

Az előzőekben már idézett 1912. évi XLIII. törvény 9. §-ára hivatkozva további két rendelet is született, mely megtiltotta az új egyesületek alakulását, ill. korlátozta és szigorúbb ellenőrzést vezetett be a már működő körök tekintetében − 5479. ME. sz. rendelet (1914. július 27.); 5735. ME. sz. rendelet (1914. augusztus 1.). Bár a szüneteltetéshez gyakran nem volt szükség semmilyen hivatalos eljárásra, hisz számos ok lehet, amiért a tagok önként is a szüneteltetés mellett döntöttek ezekben az években. Paksi István tűzoltó bejelentette például, hogy az Állami és Törvényhatósági Altisztek és Szolgák Országos Szövetségének hódmezővásárhelyi csoportja 1918 novemberében a forradalom miatt felfüggesztette a működését, majd 1921. szept. 11-én újra indult.[20]

 

Az enyhülés fokozatosan következett be. A 1442. ME. sz. rendelet megengedte, a hadviseléssel vagy a hadi jótékonysággal kapcsolatos célokat szolgáló egyesületek alakulását, majd átmenetileg az 1919-es III. néptörvény teljesen feloldotta az egyesületi alakítás jogának mindenféle korlátozását és felügyeletét: „eltörlik az engedélyeztetési eljárás szükségességét az egyesület alakításakor, sőt be sem kellett jelenteni, hogy az egyesület megalakult. Az egyesület jogképességét bírósági bejelentéshez kötötték, tudomásul vételét a bíróság csak akkor tagadhatta meg, ha az egyesület célja az 1878. évi büntető törvénykönyvbe ütközött”[21].

A Tanácsköztársaság után megjelent 5084/1919. ME. sz. rendelet (1919. szept. 13.) és a 88318/1919. BM. sz. körrendelet az 1918 októbere előtti időszakhoz hasonlóan szabályozta az egyesületek alakításának rendjét: „Azok az egyesületek, amelyeknek kormányhatósági láttamozással ellátott alapszabályai nincsenek, kötelesek vezetőségük útján az egyesület alapszabályait e rendelet hatályba lépésétől számított 30 nap alatt láttamozás végett a belügyminiszterhez a fennálló jogszabályoknak megfelelően bemutatni"[22]. Az 1922. évi XI. törvény 5. §-tól a 11. §-ig ismételten foglalkozott az alapszabályok engedélyeztetésével, de most már az egyesületek csak a BM által jóváhagyott alapszabályok után kezdhették meg működésüket. Ugyancsak ez a törvény tiltotta meg, hogy az egyesületek (a trianoni békeszerződés alapján) katonai vagy fegyveres erő bevetésével, alkalmazásával kapcsolatos célokra jöjjenek létre, ill. hogy közvetlenül katonai célú működést fejtsenek ki.[23] Az 1920-as évek elején még számos további jogszabály jelent meg, amely a Tanácsköztársaság jogi szabályozásának teljes visszavonását, a körök mindennapi működésének kontrollját, illetve az 1918. október 31. és 1920. március 15. között alakult egyesületek ellenőrzésbe történő bevonását célozta.

Természetesen mindezek az egyszerre enyhülést és szigorodást jelentő intézkedések nem akadályozták meg a hatalmat abban, hogy egy-egy veszélyesnek ítélt egyesület megalakítását megakadályozzák. A Hódmezővásárhelyi Általános Munkás Dalegylet 1921. április 10-én tartotta alakuló ülését a Teleki u. 13. alatti Építőmunkás csoport helyiségében, Alapszabályának láttamozását 1922. április 19-én elutasította a miniszteri tanácsos az 5779/1914. M.E. számú rendeletre hivatkozva – új egyesületek nem alakíthatók.[24]

A 77000/1922-VŐŐ. BM. sz. rendelet, illetve az ez alapján megfogalmazott, sokszorosított elutasító BM határozat többtucatszor szerepelt az 1920-as évektől egy-egy vásárhelyi kör dokumentumaiban, legyen az alapítás vagy alapszabály-módosítás. Érdekessége ezeknek az eljárásoknak, hogy a már akár sokkal korábban benyújtott kérvényeket is ez alapján a jogszabály alapján utasítottak el, miközben az egyletek a benyújtás pillanatában még nem is ismerhették az alapszabály tartalmát részletesen szabályozó rendeletet. Indokul a „jogfejlődés természetszerű kívánalmainak, …” való nem megfelelést írták az értesítésekbe. Jellemző példa a Hódmezővásárhelyi Sport Vadásztársulat megalakulása.[25] 1921. szeptember 4-én tartották meg alakuló ülésüket és megválasztották ideiglenes elnöknek Hocsi Istvánt. A benyújtott kérvényt és alapszabály-tervezetet a Belügyminisztérium nem láttamozta a 77000/1922-es rendeletre való hivatkozással. Levelük kelte 1922. július 25. A vadásztársaság 1923. szeptember 29-én újra beadta a módosított alapszabályt. 1924. február 11-én a Földművelésügyi Minisztérium az alapszabály kiegészítését kérte – a további szakmai szempontokkal: fő/200 hold jusson minimum egy tagra, illetve minden tag köteles évenként min. 100 szürke varjat vagy szarkát elejteni, műtojást és mérgezést foganatosítani. 1925. január 24-én az újabb változatot terjesztették fel a Földművelésügyi Minisztériumba, 1925. márc. 8-án újbóli elutasítás érkezett a Belügyminisztériumtól, most már a 77000/1922-es rendeletet kiegészítendő 9900/1923. BM rendelet beépítését is kérték, különös tekintettel a 11. és 14. pontban. 1926. augusztus 31-én ismételten, immár negyedik alkalommal felterjesztették az alapszabályt láttamozásra, melyet 1926. november 16-i levelében végül meg is tett a Belügyminisztérium. Ezt a tortúrát azonban nem sok alakuló egyesület vállalta, ráadásul a 77000/1922-VŐŐ. BM. sz. rendeletnek volt egy olyan kitétele is, hogy új egyesületek alakítása csak kivételesen, rendkívüli méltánylást érdemlő, közérdekű indokok fennforgása esetén engedélyezhető. Erre a pontra azonban a vásárhelyi iratok alapján csak kivételes esetekben hivatkozott a Belügyminisztérium, de például a vadásztársulatok engedélyeztetésére Soós István polgármester, vagy annak helyettese Csáky Lajos polgármester-helyettes a fontos közérdeket is rávezette a kísérő iratra támogatásként. „Ez a rendelet az egyesületi statisztika szempontjából is nagy jelentőségű. Egyöntetűvé, tehát könnyebben összehasonlíthatóvá tette az egyesületek alapszabályait […] a kormányzat az egyesületi élet ellenőrzését egyre fokozottabb mértékben tartotta szükségesnek, tevékenysége azonban 1945-ig azok között a tradicionális keretek között mozgott, amelyeket már az 1873. évi m. kir. kormány kijelölt, kimondva azt az elvet, hogy az államhatalom csupán az államérdek megóvása vagy visszaélések meggátlása céljából kívánja felügyeleti jogát a társadalmi egyesülések felett gyakorolni.”[26]

 

A körök és a politika

„Az ismertető jegyek között szembetűnő a körök politikai tevékenysége. Az egyesületek több csoportja politizált nyíltan vagy burkoltan, attól függően, hogy céljaik megfeleltek-e a hivatalos politikai irányvonalnak, avagy részben vagy egészen szembefordultak vele. Azaz leplezetlen politikai tevékenység elsősorban azokban a körökben folyt, amelyek a kormányzat vagy egyéb hivatalos szervek segítségével jöttek létre, éppen a veszélyesnek ítélt társulások hatásának közömbösítésére. A másik oldalon pedig akkor lett nyilvánvaló a politikai törekvés, amikor a politikai osztályharc a társadalmi, gazdasági, politikai életben kiéleződött. Így különösen az agrárszocialista mozgalmak, a belpolitikai válságok és a forradalmak idején.”[27]

Mivel az olvasóköröknek nem a politizálás volt az elsődleges célja, hanem a művelődés, ezért arra is volt példa 1909. január 9-én, hogy az Első Olvasó Népkör akkori elnöke, id. Tölcséry István főgimnáziumi tanár megnyitó beszédében a tagokat felkérte, ne politizáljanak, mert az „kétélű fegyver, mellyel az ember magát is ellenfelét is megvágja, hanem arra törekedjünk, hogy minél több szépet és jót tanuljunk”.

A második világháborút követő időszakban a Parasztszövetség, de más politikai szervezetek is próbálták a köröket beszervezni, tagjaik közé toborozni, de ennek általában ellenálltak az egyesületek.

 

Összegzés

Nem kell elfogult lokálpatriótának lenni ahhoz, hogy elfogadjuk, Hódmezővásárhely a körök, egyesületek szervezése tekintetében egészen különleges helyet foglal el hazánk történetében. Bár másutt is voltak művelődési társaságok, de sehol ilyen korán és ennyi, ilyen hatásfokkal működő nem volt. A körülöttük kialakult helyi közösségekhez a felnőtt lakosságnak mintegy fele kapcsolódott. Jelen voltak az egyesületek az ekkorra már erősen tagolt társadalom minden rétegében. A városi polgárság, iparosok, munkások stb. csakúgy létrehozták saját szervezeteiket, mint a zömmel tanyán élő parasztság. Nem hiányoztak azok a „kovász-emberek”, akik hajlandók voltak vállalni az összefogás serkentését, a szervezőmunkát és még a válságos időkben is az anyagi áldozatokat. Az önművelődésért érzett felelősség, a szűkebben vett művelődési érdekek, a szépirodalmi és ismeretterjesztő művek olvasása és megbeszélése, daloskörök, zenekarok és műkedvelő rendezvények szervezése mellett számos további tevékenység kötődik az egyesületekhez.

Olvasókörhöz tartozni jó volt, ma is az. Ott tisztséget viselni megbecsülést jelentett és jelent. Tiszteletet fejezett ki, ha valakiről azt mondták: olvasott ember. Tudom, mert apai nagyapám a Visszhang Utcai Olvasókörnek alelnöke, majd elnöke volt a harmincas években. Édesapám, az Olvasókörök Szövetsége örökös elnöke.



[1] Eötvös József: Kultúra és nevelés. Budapest: Magyar HelikonSzépirodalmi Könyvkiadó, 1976. p. 331.

[2] Magyar Nagylexikon XIV. kötet. Nyl-Pom. Szerk. Bagi Valéria et al. Budapest: Magyar Nagylexikon Kiadó Zrt., 2002. p. 147.

[3] Magyar értelmező kéziszótár. 2. átdolgozott kiadás. Szerk. Juhász József et al. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1975. p. 1011.

[4] Hajdu Géza: Az olvasókörök városa. Hódmezővásárhely, 2002. p. 53-54. (Továbbiakban: Hajdu: Az olvasókörök…)

[5] Hajdu Géza: Vásárhelyi egyletek és könyvtárak. Szeged: Somogyi Könyvtár, 1977. p. 97. (Továbbiakban: Hajdu: Vásárhelyi…)

[6] 148/892. aug. 3. sz. irat, Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár

[7] Ezt a rendeletet valószínűleg helytelenül idézték a sokszorosított lapokon, és az 1394/1873. BM. sz. rendeletről lehet szó.

[8] Megjegyzendő, hogy az így rekonstruált egyesületi névsor nem egyezik meg pontosan sem számszerűségében, sem egyediségében az országos kimutatásokkal. Ennek oka egyrészt a helyi követhetőség és a társadalmi egyesületek egységes kezelése, másrészt az országos adatszolgáltatás esetleg pontosító, csoportosító, kizáró jellege is lehetett. Persze így is akadt számos olyan kör, amely tájékozatlanságból, vezetőségváltás miatt, esetleg gondatlanságból nem tett eleget bejelentési kötelezettségének. Jó néhány felszólító levelet őriznek a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár elnöki iratai.

[9] Hajdu: Vásárhelyi…, i.m. (5. jegyzet) p. 101.

[10] Vidra Szabó Ferenc: Kulturális egyesületek és a helyi társadalom a nyolcvanas években. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 1993. p. 12.

[11] Az üresen maradt helyeken nincs adat a kimutatásban, pedig számtalan állattenyésztő egyesületet ismerünk az 1930-as évekből, pl. Hódmezővásárhelyi Haszonbaromfi Tenyésztők Szövetsége, Hódmezővásárhelyi Házinyúltenyésztő Egyesület, Hódmezővásárhelyi Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület stb. Ezeket valószínűleg a gazdasági körökhöz sorolták.

[12] Makó Imre: Vásárhely a világháborúban (1914-1918). In: Hódmezővásárhely története. 2/2. köt. Főszerk. Szabó Ferenc. Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város, 1993. p. 929.

[13] Az 1912. évi XLIII. törvény 9.§-a feljogosította a Belügyminisztériumot, hogy a biztonság érdekében szükség esetén megtilthatja az új egyesületek alapítását és korlátozhatja, ill. felfüggesztheti a már meglévők működését. Az első világháború kitörésekor a hivatalok gyakran éltek ezzel a jogosultsággal.

[14] Sárközi István: A tanítók jelentései a lakosság életviszonyairól Csongrád megyében az 1930. évi népszámlálás idején. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből. 1919-1945. Szerk. Farkas József. Szeged: Csongrád Megyei Levéltár, 1977. p. 49-79. (Továbbiakban: Sárközi: A tanítók…)

[15] Sárközi: A tanítók…, i.m. (14. jegyzet) p. 72.

[16] Móricz Zsigmond: Ez a magyar kultúra! Hatvanezer lakosú városban egy könyvet sem vesznek. In: Az Est. 1923. szeptember 2.

Móricz Zsigmond: Bolondkocsi, pávafarkú traktor stb. In: Vásárhelyi Újság. 1933. augusztus 20. p. 1-2. (Továbbiakban: Móricz: Bolondkocsi…)

Varsányi Attila: Így láttuk mi. A 20. század első felének Hódmezővásárhelye irodalmár vendégei szemével. In: Tiszatáj. 2006. október. p. 80. [online] [2010.06.30.] <http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/06-10/varsanyi2.pdf>

[17] Móricz: Bolondkocsi…, i.m. (16. jegyzet) p. 1-2.

[18] Móricz: Bolondkocsi…, i.m. (16. jegyzet) p. 1-2.

[19] Magyarországi egyesületek adatbázisa. Szigetváry Éva: Az egyesületi jog történeti áttekintése. [online] [2010.06.30.] <http://old.mol.gov.hu/egyesulet/> (Továbbiakban: Szigetváry: Az egyesületi…)

[20] 5210/1921. szept. 24. elnöki irat, Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár

[21] Szigetváry: Az egyesületi…, (19. jegyzet)

[22] 5084/1919. ME. sz. rendelet 3. §.

[23] Benke József: Kizárólag személyesen gyakorolhatja-e az egyesület természetes személy tagja az Etv.-ben meghatározott jogait? (Észrevételek a Legfelsőbb Bíróság 2/2005. KJE. számú jogegységi határozatához) [online] [2010.06.30.] <http://www.pesiitelotabla.hu/docs/szakmai/polgari/2006_6.pdf>

[24] 2240. júl. 10. elnöki iratok, Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár

[25] 4930/1921, 3519/1922, 5149/1922, 3634/1923, 592/1924, 366/1925, 1287/1925, 3591/1926, 4924/1926 elnöki irat, Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár

[26] Szigetváry: Az egyesületi…, (19. jegyzet)

[27] Hajdu: Vásárhelyi…, i.m. (5. jegyzet) p. 5-6.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: