Vajda Barnabás: A szlovákiai középiskolai tankönyvek magyarságképe

Nyomtatási nézet

A szlovákiai gimnáziumi tankönyveknek általában véve nincs kifejezett ,,magyarságképük”. Azonban egyes tantárgyak esetében (történelem, geográfia, szlovák irodalom) és egyes tananyagok, témák során (pl. a szlovákság története, a szlovák állam területének kialakulása és az ország népesség) jellemzően és rendszeresen felbukkannak a magyarok.

A vizsgált tankönyvek magyarságképébe beleértendő mind a Magyarországra mint államra, mind a magyarokra mint népre, nemzetre tett utalások. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a vizsgált tankönyvek szám szerint a legtöbb utalást a szlovákiai magyarokra teszik.

A magyaroknak semmi esetre sincs hangsúlyos szomszédsági szerepük a szlovák tankönyvekben. Ellentétben a csehekkel vagy a lengyelekkel, akik rendszeresen kiemelt figyelmet kapnak a tankönyvi lapokon, Magyarország csak egy a szomszéd országok közül.

[Vajda Barnabás PhD, docens, Selye János Egyetem Történelem Tanszék, Észak-Komárom, Szlovákia]

_________________________________

A jelen tanulmány 34 különböző tankönyvkötet vizsgálatán alapul.^[1] A tankönyvek túlnyomó többsége a 2000–2015 közti másfél évtized termése, vagyis a legaktuálisabb könyvek, és rendszerint egy-egy adott szerzői kollektíva által jegyzett tankönyvsorozatok. Típus tekintetében a nagyobb részük ún. tükörfordításos vagy mutációs tankönyv (a tipológiát lásd alább), ami azt jelenti, hogy bár én a magyar nyelvi verziójukat vizsgáltam, de a szövegük teljesen azonos vagy szinte teljesen azonos azon tankönyvekéivel, amelyeket a szlovákiai szlovák anyanyelvű tanulók használnak.

A kutatás során 10 különböző gimnáziumi tantárgy könyveit vizsgáltam: történelem; geográfia; szlovák nyelv és irodalom; művészet és kultúra; matematika; polgári nevelés; biológia; fizika; kémia.^[2] Míg az első öt felsorolt tantárgyban viszonylag sok magyar jellegű utalás van, addig az utóbbi ötben gyakorlatilag nincsenek (tulajdonképpen érthető módon), ezért az utóbbiakról a továbbiakban nem lesz szó. Terjedelmi okok miatt nem fogok foglalkozni a magyar nyelv és irodalom tankönyvekkel sem, amelyekről csupán azt állapítom meg, hogy ezek – mint speciálisan a szlovákiai magyar tanulók számra írt tankönyvek – nagymértékben a magyar kultúra ismert irodalmi vetületeit tartalmazzák, és nagyon hasonló irodalmi kánont tükröznek, mint egyes jelenlegi magyarországi tankönyvek. Ellenben tanulmányom utolsó harmadában bővebben elemzem a jelenleg legaktuálisabb szlovák történelemtankönyveket, amelyek az összes tankönyvnél több és (sajnos) problémásabb utalást tartalmaznak Magyarországra és a magyarokra.

A Szlovák Köztársaság tankönyvszisztémájáról tudni kell, hogy az egy abszolút központosított rendszer. Lényegében az összes tankönyv: minden életkorban, minden iskolatípusban és minden iskolafenntartó esetében – központi állami megredelés alapján készül. Gyakorlatilag minden tantárgy és minden évfolyam számára csak egyetlen tankönyv készül. A könyvek központosított előrendelési rendszer alapján, egy központi raktárból kerülnek a konkrét iskolákba, amelyek a tanév elején kiosztják, év végén pedig visszaszedik azokat. A rendszer fontos eleme, hogy az összes tankönyv ingyen kerül a tanulókhoz, ami miatt viszont a tankönyvek Szlovákiában kereskedelmi forgalomba szinte soha nem kerülnek. Korábban (2010 előtt) a tanulóknak kellett megvenniük egyes könyveket, jellemzően az idegennyelv-tankönyveket (német, angol stb.), mára azonban ezeket is az állami költségvetés állja.

A magán- és egyházi iskolák tankönyves rendje lényegében nem különbözik az állami iskoláékétól. A központi pályázatokon meghirdetett tankönyvírói vállalkozásokba magáncégek (magán könyvkiadók) is beszállhatnak, azonban a folyamat végén Szlovákiában minden tankönyv egy 5 évre kiadott minisztériumi engedély birtokában kerülhet be az iskolarendszerbe. A megrendelő állam gyakorlatilag minden tantárgyból és minden évfolyam számára csak egyetlen tankönyvet készíttet. A hivatalos érvelés szerint ez ,,költségvetési megfontolások miatt” történik, a valóságban azonban a központosított szlovák oktatási rendszer (az állam) egyáltalán nem kívánja, hogy alternatív tankönyvek szülessenek az állami rendszeren kívül, és ezt a célt az oktatási rendszer rigiditásával segíti elő, éri el. Azzal, hogy ennek a maximálisan centralizált rendszernek milyen következményei vannak a szlovákiai tankönyves, pedagógiai és módszertani kultúrára, ebben a tanulmányban nem foglalkozom.

A szlovákiai tankönyvek generálisan az alábbi kategóriákra oszthatók.

A tankönyvek A típusa: Ezek a szlovák tanulók számára, szlovák szerzők által, szlovák nyelven írt tankönyvek. Az ország tanulóinak túlnyomó többsége, a szlovák tannyelvű iskolák, azaz az összes tanuló kb. 85%-a ilyen tankönyvekből tanul. Ide tartoznak egyes, bizonyos szakképzést biztosító iskolában használatos szlovák nyelvű tankönyvek is, amelyeket azért nem fordítanak le a Szlovákiában élő nemzetiségek nyelvére, mivel a szakképzés tárgyai (pl. közgazdaságtan, mechanika) olyan speciális területek, amelyeket a tanulók később valószínűleg szlovák nyelven fognak alkalmazni.

A tankönyvek B típusa: Ezek olyan, szlovák tanulók számára, szlovák szerzők által, szlovák nyelven írt tankönyvek, amelyeket a szlováktól eltérő nyelvekre is lefordítanak; a szlovákiai magyar tanulók esetében magyarra, más esetben romára vagy ukránra. Ezek az ún. tükörfordításos tankönyvek, amelyeknek a szlovák és a nem szlovák változata oldalról oldalra, sorról sorra tökéletesen azonos. Ennek a tankönyvtípusnak az alfaja az ún. mutációs tankönyv, amelynek a nem szlovák nyelvű verziója nagyrészt azonos az eredeti szlovák tankönyv tartalmával, csak vannak benne még ún. nemzetiségek számára készült kiegészítések (szövegrészek, képek, feladatok stb.) is. Annak ellenére, hogy ezek a tükörfordításos vagy mutációs tankönyvek avégett tartalmaznak nemzetiségi kiegészítéseket, hogy – úgymond – jobban megfeleljenek az adott nemzetiségek kulturális igényeinek, hangsúlyozandó, hogy mind a tükörfordításos, mind a mutációs tankönyvek ugyanazon központi kurrikulumok alapján készülnek, mint a többségi szlovák tanulók tankönyvei. Tanulmányom jelentős részében ilyen tankönyveket elemzek.^[3]

A tankönyvek C típusa: A harmadik csoportot az eleve nem szlovák tanulók számára írt tankönyvek alkotják, amelyekben az esetek jelentős részében kifejezetten a nemzetiségek számára készített tartalmak vannak, pl. magyar tanulóknak szánt szövegek, illusztrációk stb. Ezek a tankönyvek rendszerint speciális nemzetiségi kurrikulumok alapján íródnak, amelyeknek nincs, nem létezik szlovák megfelelőjük. Értelemszerűen ilyenek a szlovákiai magyar gimnáziumokban alkalmazott magyar irodalom és nyelvtan-tankönyvek – hiszen ilyen tantárgy a szlovák iskolákban nincs –, valamint a speciálisan a szlovákiai magyar tanulók számára készített szlovák nyelv, szlovák irodalom és szlovák nyelvi társalgás tankönyvek. Mivel ezeket a tankönyveket rendszerint szlovákiai magyar szakemberek írják – időnként szlovák szerzőkkel együtt, esetenként szlovák szaklektorok társaságában –, ezért belső fejlesztésű tankönyveknek nevezhetük őket. Ezeket a kiadványokat könnyű azonosítani, mivel már a címlapjukon explicit módon megjelölik, hogy a könyv ,,a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák számára” készült.

Elvétve és csökkenő számban, de léteznek más, speciálisan szlovákiai magyar tanulók számra írt tankönyvek is, például történelemből. Nagyon fontos megkötés viszont, hogy ezeknek a ,,nemzetiségi” tankönyveknek is a központi (állami, szlovák iskoláknak szánt) kurrikulumból kell kiindulniuk, vagy ha létezik a tantárgyhoz külön nemzetiségi kurrikulum – sajnos történelemből több kísérlet dacára sincs –, akkor azt kell követniük. Meg kell azonban jegyezni, hogy a 2010 utáni szlovák oktatási minisztérium igyekszik ezeket a belső fejlesztésű történelemtankönyveket kiszorítani a rendszerből.

Végül, mivel sok szlovákiai magyar pedagógus elégedetlen a szlovákiai tankönyvekkel – vagy azért, mert azok szerintük módszertanilag rosszak, vagy mert nem tükrözik a tanulók magyar kulturális identitását –, ezért Szlovákiában használatosak Magyarországról származó tankönyvek is. Ezek alkalmazását jelenleg nem tiltja törvény, habár ellentmondnak annak a fő szabálynak, hogy a szlovákiai iskolákban az oktatási minisztérium által jóváhagyott tankönyvek használatosak; a gyakorlatban ezt nem ellenőrzik. Arról, hogy hány iskolában, hány osztályban és milyen tantárgyakból használnak Szlovákiában magyarországi tankönyveket, nincsnek nyilvános adatok.

A magyarokra tett tankönyvi utalások vizsgálatát ott kell kezdeni, hogy a szlovákiai tankönyvekben a más népekre tett hivatkozások egy szélesebb kontextusba ágyazódnak. Ez a szélesebb összefüggés az, hogy a tankönyvek következetesen igyekeznek a nyugat-európai kultúrához tartozóként láttatni Szlovákiát, és általában a világ összes jelenségét e szerint bemutatni. Ami azt jelenti, hogy ha a tankönyves hivatkozások túlnyúlnak a nemzeti kereteken és nem szlovák jellegű jelenségre akarnak utalni, akkor szinte kizárólag nyugat-erópai mintákat mutatnak. A nyugat-európai mérce jelenik meg a tudományokban, művészetekben, történelemben, irodalomban, politikai rendszereket illetően – vagyis mindenütt. A tankönyvek tehát a nyugati civilizációt tekintik példának és mércének. A magyar utalások, ha egyáltalán felbukkannak, csakis ennek a nagy civilizációs referenciának a kisebb részei.

Amennyiben a tankönyvekben az egyes országok tárgyalási sorrendje kifejez valamit, akkor érdekes megfigyelni, hogy a szlovákiai geográfia-tankönyvek a szomszédok közül elsőként mindig Csehországot mutatják be: ,,Csehország / Česko Szlovákia / Slovensko nagyon közeli szomszédja” (GEO-GI-2.-2010; GEO-GI-2.-1994), majd rendszerint másodikként Lengyelországot említik, amelynek ,,gazdag történelmi hagyományai vannak”. (GEO-GI-2.-2010; GEO-GI-2.-1994) Az efféle szláv közösségtudat időnként nemcsak a (legfejlettebb?) északi, de a többi szláv nép vonatkozásában is megjelenik a tankönyvekben, mint pl. a Művészet és kultúra 3.-osoknak készült részében, ahol szövegesen és képben is megjelenítődik öt szláv állam nagyon hasonló zászlaja. (Művészet és kultúra-GI-3.-2012)

Magyarország ezeken a ,,szomszédlistákon” néha a harmadik helyen szerepel, egy csoportban Ausztriával és Szlovéniával (GEO-GI-2.-2010). Gyakoribb viszont, hogy Magyarország az európai régiókat tárgyaló fejezetbe kerül, mint a ,,Közép-Európa” országainak egyike (GEO-GI-2.-1994), Csehország, Lengyelország, Németország, Ausztria és Svájc után (GEO-GI-2.-1994), esetleg a közép-európai kontextus egyik összehasonlítási elemeként. Egy táblázatban, pl. a tanulók azt látják, hogy hol és mennyiért lehet tankolni a ,,szomszédoknál”: a 2009-es adatok szerint Magyarországon jóval olcsóbban, mint Szlovákiában. (Matematika-GI-1.-2009)

Bárhol is van a sorban Magyarország, rendszerint keveset tud meg róla a szlovák tanuló. Egy helyen, például felbukkan Rubik Ernő kockája (Szlovák nyelv-GI-2.-2009), egy másik helyen a körmöcbányai aranydukát. (Matematika-GI-1.-2009) Egy 2010-ben kiadott geográfiából azt tudjuk meg, hogy ,,Magyarország / Maďarsko a Föld / Zem leginkább síkvidéki szárazföldi országai közé tartozik” (GEO-GI-2.-2010), egy továbbiból pedig azt, hogy Magyarország Szlovákia harmadik legfontosabb kereskedmi partnere. (GEO-GI-2.-1995)

Magyarország népesedési viszonyainak több tankönyv is külön figyelmet szentel. ,,Problémát jelent az öregedő lakosság” – írja egy 2.-os gimnazista geográfia-tankönyv (GEO-GI-2.-2010), máshol pedig azt olvassuk, hogy ,,az utóbbi években Magyarországra jellemző a lakosság természetes csökkenése”. (GEO-GI-2.-1994) Többször külön említődik a roma lakosság: ,,A nemzeti kisebbségek közül legnépesebb az ország keleti részén a roma kisebbség. Ha nem változnak meg a népesedési folyamatok, Magyarországon / Maďarsko egy évszázad múlva ez a kisebbség már többségbe kerülhet az országban.” (GEO-GI-2.-2010)

A szlovákiai tankönyvekben előforduló magyar utalások közül a leggyakoribbak a szlovákiai magyarokra tett utalások, akik leggyakrabban vagy mint az ország ,,legnagyobb létszámú nemzeti kisebbsége” említődnek (GEO-GI-3.-2011), vagy mint puszta népszámlálási adat. (GEO-GI-1.-1994) Rendszerint a ,,szlovákiai régiók” kapcsán történik rájuk utalás mint ,,nemzetiségileg vegyesen lakott területekre” (GEO-GI-3.-2011), néha olyan módon, hogy ők azok, akik ,,a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban számbelileg felülmúlják a szlovák lakosságot.” (GEO-GI-2.-1995) Bár általában a tankönyvek megbízható adatokat közölnek, a szlovákiai magyarság szempontjából lényeges pontatlanság vannak. Például egy 1994-es tanköny vallási adatai között nincs feltüntetve a ,,református” kategória, amelybe kb. 100.000 főnyi, 85%-ban magyar nemetiségű szlovákiai lakos tartozik, akiket valószínűleg az ,,evangélikusok” közé soroltak be, akik viszont Szlovákiában jellemzően szlovák anyanyelvűek. (GEO-GI-1.-1994)

A két világháború közti időszak csehszlovákiai tankönyveiben nagyon gyakori jelenség volt, hogy a magyarra fordított tankönyvek a csehszlovák állam csehoszlovakista (a csehek és a szlovákok egységes) ideológiáját tükrözték, ezzel együtt igyekeztek a magyar tanulókban a jó állampolgár, a jó és együttműködő csehszlovákiai magyar nép képét erősíteni a tananyagok által. Ez a jelenség manapság ritka, bár nem ismeretlen. Példa rá az a szlovák nyelvi kommunikáció tankönyv, amely egy képzeletbeli szlovákiai magyar fiatal, egy bizonyos ,,Július Jankó” mintaéletrajza által sugallja a helyes együttműködés mintáját. ,,Július Jankó” (akinek a magyar neve Jankó Gyula volna, de ez a szövegben nem szerepel), aki a ,,sládkovi ovói magyar tannyelvű alapiskolába” jár, egy szlovák nyelven írt életrajzot nyújt be egyetemi jelentkezése mellékleteként. Július Jankó mintaéletrajzát úgy is lehet értelmezni, hogy ő egy olyan ,,jó” állampolgár Sládkovi ovóról (Diószeg, magyar településneve sehol nem bukkan fel), aki a szlovák felsőoktatás részese szeretne lenni, ezért sem a saját, sem a lakhelye nevét nem írja le magyarul, sőt, egyáltalán nem jut eszébe az anyanyelvén kommunikálni a ,,hivatalokkal”. (Szlovák nyelv-GI-3.-2012)

A szlovákiai tankönyvek általános világnézetére vonatkozó szabály, hogy a tankönyvszerzők és -szerkesztők az összes tantárgyban igyekeznek a nemzeti, azaz a szlovák kontextust megjeleníteni, ám ha szükséges, akkor nem félnek nyitni a nyugat-európai vagy a globális témák felé sem. Ez figyelhető meg például a Művészet és kultúra című tankönyvben, amelyben több magyar vonatkozás, utalás is van. A nyugat-európai példák lépten-nyomon felbukkannak a tankönyvekben, mint a 20. század jeles alkotói és művészei, Vincent van Goghtól kezdve Arnold Schönbergen és Sigmund Freudon keresztül Edmund Husserlig, vagy a popzenészek sora Patrik Vrbovskýtól Janis Joplinig. (Művészet és kultúra-GI-3.-2012) Tökéletesen ugyanaz ez a minta, mint a történelemtankönyvekben, ahol az összes nem szlovák híresség gyakorlatilag a nyugat-európai államférfiakat, királyokat, hadvezéreket, gondolkodókat stb. idézi vagy mutatja be. Ennek a nyugatos vagy globális mintának egy sor konkrét példája szerepel a tankönyvekben: mint az afrikai gyerekek európai örökbefogadása; a világ legkülönfélébb lakhatási viszonyai; a sportok közül a jóga és a vadvízi rafting (Szlovák nyelv-GI-1.-2009); a nemzetközi gasztrokultúra csemegéi, vagy az öltözködés támakörben a skót kilt. (Szlovák nyelv-GI-2.-2009)

Ami a magyar vonatkozásokat illeti: Az 1. osztályos Művészet és kultúra (2009) kötet New York és Budapest látképével kezdődik, ahol is ,,A művészet funkciója és értelme”, illetve a ,,felülnézet” fogalom illusztrálására használják a felhőkarcolók és a Duna mellett elterülő Parlament képét a szerkesztők. Az emlékművek fogalma kapcsán látjuk még Mária Terézia egykori pozsonyi szobrát, Fadrusz János alkotását, amelyet 1921-ben ledöntöttek. (Művészet és kultúra-GI-1.-2009) Az irodalom mint művészeti ág taglalásakor az időmértékes verselésre említik példaként Weöres Sándort, Vörösmarty Mihályt és Kölcsey Ferencet, miközben mindháromhoz egy-egy arckép és egy-egy szövegszemelvény is társul (Kereszt-árnykép; A Guttenberg-albumba; Huszt.)^[4]

A szlovákiai tankönyvekben viszonylag sok történelmi referencia van a történelemtankönyveken kívül is, főleg a geográfia, a szlovák irodalom, az állampolgári ismeretek, alapiskolai szinten pedig a honismeret tantárgyban.

Egy-egy tankönyv – óvatosan bár, de – egyértleműen a Magyar Királyság részeként értelmezi és láttatja a szlovák nemzet történelmét; ilyen például a Szlovákia rövid története és a Pozsony, Szlovákia fővárosa című fejezet. (,,Stručná história Slovenska” és ,,Bratislava hlavné mesto Slovenska”, Szlovák nyelv-GI-3.-2012) Akad példa arra is, hogy magyar királyokat, államférfiakat említenek meg, igaz, szlovák helyesírással: ,,Štefan I.”(I. Szent István), Lajos Kossuth, ,,Matej Korvín”(Hunyadi Mátyás) (Szlovák nyelv-GI-1.-2009). Viszont sokkal gyakoribb és jellemzőbb, hogy a szlovák tankönyvekben elrejtve található meg a magyar múlt vagy meg sem jelenik. Ezt azt jelenti, hogy a szlovák személyiségek és események nincsenek magyar kontextusba ágyazva, abból ki vannak ragadva, vagy legalábbis az egykori magyar kontextus nincs hangsúlyozva. Tényként szövegezhető le, hogy időnkén a magyar történelem, illetve Magyarország egyfajta ellenségkép formájában bukkan fel, mint az ,,elnyomás” szimbóluma, főleg a 19. század végén és a 20. század elején. (Pl. Szlovák irodalom-GI-1.-2003; GEO-GI-2.-1995)

A magyarok mint a szlovák történelmi múlt része, rendszeres és külön toposz a geográfiában, mégpedig a Szlovákia területi kialakulása témakör kapcsán. Egy 2.-os gimnazista tankönyvben Szlovákia területének geográfiai fejlődése [sic] kapcsán a témakör legelején olvasunk a szlovákokról: ,,Samo birodalmáról”, a ,,Frank Birodalomról”, a ,,Nyitrai fejedelemségről”, majd ezután a ,,magyar állam”-ról. (GEO-GI-2.-1995) Hasonlóan egy 2011-es, 3.-os gimnazistáknak szánt geográfia-tankönyv szövegében találjuk ezt: ,,A 10. század folyamán ez a terület fokozatosan betagozódik az akkor alakuló történelmi Magyarországba / Uhorsko. A 11. században azonban még mindig egy speciális területi egységet – a nyitrai hercegséget – alkotott […] A vármegyék valószínűleg még nagy-moráviai eredetűek voltak […] A vármegyéket, később pedig a megyéket nem a lakosság nemzetisége alapján alakították ki.” (GEO-GI-3.-2011)

A séma itt tehát a következő: (1) Bármely történeti téma a szlovák nemzet szempontjából kerül előtérbe. (2) A magyar történeti kontextus vagy a lehető legszűkebb terjedelemben, vagy csak nagyon elnagyolt és homályos módon jelenítődik meg. (3) Amennyiben felbukkan a magyar történelem – s nem csak a történelemtankönyvekben –, akkor az gyakran valamilyen szlovák sérelemhez kapcsolódik. A sérelmre a legjobb példa a csehszlovákiai magyarlakta területek 1938-as vissza- vagy elcsatolása, ami előszeretettel jelenítődik meg mint történelmi fájó pont, mind a történelemtankönyvekben, mind azokon kívül. Az 1938-as sérelem egy 1995-ös geográfia-tankönyvben szövegszerűen és térképen is megjelenítődik: ,,A határok mentén nagy területeket foglalt el Németország és Magyarország”, a térkép felirata pedig jelzi, hogy melyek a ,,Magyarország által megszállt területek”. (GEO-GI-2.-1995) Hat évvel később egy 2011-es geográfia-tankönyvben ugyanezt találjuk: ,,A mintegy 11.000 négyzetkilométernyi déli és keleti területeket Magyarország / Maďarsko foglalta el.” (GEO-GI-3.-2011) A földrajzi tárgyú szlovák tankönyvek ugyanazt a történelmi sérelmi narratívát követik, mint a történelemtankönyvek, amelyek előszeretettel mutatják az 1938-as határváltozást, ugyanakkor szinte soha nem ábrázolják térképeken Csehszlovákia határainak 1918–1920 körüli kialakulását.

Az 1918 előtti szlovák nyelvű irodalom alapvetően a Magyar Királyság kontextusában létezett – ez a tény azonban nagyon érdekes módon tükröződik a szlovák irodalomtankönyvekben. Az érdekesség mivoltát úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az alkalmazott nyelv, ahogy a szerzők írnak a szlovák irodalomról, elfedi, elmaszatolja, láthatatlanná teszi a korabeli magyar környezetet. Ennek a technikának a nyelvi alapú megvalósítási módozatairól fontos tudni, hogy az 1918 előtti Magyar Királyságra a szlovák nyelv egy érdekes kifejezést alkalmaz: Uhorsko – amit a legjobb értelmezés szerint ,,történelmi Magyarországnak” fordíthatunk. Ezt az Uhorsko-t használja nagyon-nagyon következetesen a szlovák (és a cseh) kultúrközeg, amivel nyelvi értelemben abszolút képesek elfedni a régebbi történeti korszakok magyar voltát. ^[5]

Ilyen módon a 19. századi szlovák irodalom nagyjai – Ľudovít Štúr és kortársai – úgy jelennek meg a gimnáziumi tanulók előtt, hogy nem derül ki róluk, hogy ők a Magyar Királyságban éltek – ezt ugyan a szöveg nem tagadja, de nem is utal rá világosan. A másik nagyon sajátos nyelvi megoldás az, hogy a ,Slovensko” (Szlovákia – mint ország) megnevezést 1918 előtti korszakoknál is valamennyi tankönyv használja; következetesen, nagyon bátran, mindenféle különösebb részletezés nélkül, mint tényt. Ez a verbális alapú nemzetépítés köre azzal zárul, hogy a szlovák irodalomtankönyvek szövegei gazdagon meg vannak tűzdelve szlovák nyelvű településnevekkel és konkrét évszámokkal, ami fokozza a kor bemutatásának látszólagos autentikusságát.

A művelt szlovák irodalmi nyelvet megteremtő Ľudovít Štúrról nagyon hosszan értekeznek a tankönyvek. (Pl. Szlovák irodalom-GI-1.-2003) Megtudjuk róla, hogy ,,forradalmi nemzetébresztő” volt; hogy ,,Zay-Uhrovcon” született; hogy ,,Ráb”-ban tanult (a tankönyv valamiért Győr németes nevét adja meg); hogy ,,alelnöke volt a Cseh-Szlovák Baráti Társaságnak”; hogy ,,fellépett a magyarizálás ellen”, ezért ,,retorziók érték”, mivel az ,,uhorský kormány nem akarta megvalósítani a szlovák nemzeti törekvéseket”. Ugyanez a magyar kontextusnélküliség jellemzi a számos pozitív kicsengésű magyar vonatkozással rendelkező, liptószentmiklósi születésű másik nagy romantikus költő, Janko Kráľ bemutatását. Kráľ a ,,bratislavai evangélikus líceum tanítványa” volt, ,,végigutazta Slovenskot”, majd ,,jogászként működött Pešten”, ahol ráébredt, hogy ,,a magyar nép forradalmi vágyai megegyeznek a szlovák nép vágyaival”. (Szlovák irodalom-GI-1.-2003) Štúrral kapcsolatban a szlovák irodalomtankönyv szemelvénymelléklete ráadásul egy nagyon hatásos beszédet is tartalmaz, amelyet Štúr mint megyei követ a magyar országgyűlés előtt mondott el 1848. január 15-én. A szép ívű szónoklatban Štúr a magyarországi szlovák tannyelvű iskolák érdekében lép fel, és követeli ezen iskolák számára a szabad anyanyelvhasználat lehetőségét. A szlovák irodalomtakönyvben érthető módon szlovák nyelven közölt beszéd egyáltalán nem tartalmaz utalást arra, hogy a beszéd a magyar országgyűlés előtt, magyar nyelven hangzott el.

A magyar történelmi múlt teljes ignorálására – sőt, esetenként egyszerűen a múlt mint életdimenzió teljes figyelmen kívül hagyására – sajnos, rengeteg további példa van a szlovákiai tankönyvekben. Az egyik szlovák nyelvtankönyvben például rengeteg mindent megtudunk a pozsonyi Pálffy-család egyik kúriájáról, de azon kívül, hogy egy ,,ismert nemesi család”-ról van szó, semmiféle egyéb utalás nincs a család hovatartozására vagy mibenlétére. (Szlovák nyelv-GI-1.-2009) Az egyik matematika-tankönyv Robert Towson angol utazó Út Magyarországon át című útleírásából ragadja ki a ,,szlovák” részt, ti. azt a tényt, hogy Towson 1793. augusztus 17-én megmászta a tátrai Lomnici-csúcsot (2634 m), amihez a könyv illusztrációként közli Towson és egy ,,magyar paraszt” képét. (Matematika-GI-2.-2009)

A legkirívóbb és a legjellemzőbb negatív példának tartom a Zay-Ugróci vár(rom) történetét az egyik szlovák nyelvtankönyvben. (Szlovák nyelv-GI-1.-2009) Itt ugyanaz a mellébeszélő technika évényesül, mint amire fentebb már rámutattam. A tanulók megtudják, hogy Ugróc, amelynek ,,első említése 1294-ből származik”, ,,egyike Szlovákia azon várainak”, amely ,,a 13. század előtt épült”. A ,,14–15. században gótikus palotával egészítették ki”, amikor is ,,a tulajdonosaik a Ctiborok voltak”. A várrom képével illusztrált szövegdoboz így zárul: ,,Legközelebb az ugróci vár a szlovák nemzet felklése során írta be magát a történelembe...” Ez a tankönyv annyira ferde történelemszemléletű, hogy nemcsak a magyar, hanem a szlovák történelemmel szemben is maximálisan tiszteletlen, ugyanis nem említi meg, hogy a vár alatti falu Ľudovít Štúr és Alexander Dubček szülőfaluja! Azt pedig egyenesen ennek a – szerintem nagyon helytelen – oktatatási módszernek tulajdonítom, hogy Ugróc község (szl. Uhrovec, Pozsony közelében) honlapján a tankönyvhöz hasonlóan ugyanúgy egyetlen szó sem esik arról, hogy a falu vára egykor a Magyar Királyság északi részén állt, s hogy az egykoron Csák Máté és Luxemburgi Zsigmod tulajdonát is képezte.^[6]

Csehszlovákiában 1918 óta létező gyakorlat volt, hogy az állam az országban élő nem-szláv nemzetek számára olyan tankönyveket adott ki, amelyeket az ,,államalkotó nemzetek” szakemberei írtak, majd ezeket lefordították a ,,kisebbségek” számára, Csehszlovákiában német és magyar nyelvre. Ez a gyakorlat végighúzódott a két világháború közti időszakon, az egész kommunista korszak tankönyvkiadásán, és az 1993 óta létező Szlovák Köztársaságban is él. Sőt, sajnos, egyre inkább él.

Amíg ugyanis az 1990-es évek végétől már – az alap- és a középiskolák számára is – léteztek szlovákiai magyar történészek által írt ún. belső fejlesztésű történelemtankönyvek, ezeket a szlovák hatóságok 2010 óta igyekeznek visszaszorítani. Sajnos 2010 után újra fokozódnak a szlovák állam részéről azok a törekvések, hogy a központosított tankönyvrendszerben a szlovákiai magyar iskolák tanulóihoz kizárólag szlovák szerzők által eredetileg szlovákul írt, majd szóról szóra magyarra fordított történelemtankönyvek kerüljenek. Ennek a szándéknak az eredménye a jelenlegi, a szlovákiai gimnáziumok 1–3. évfolyamai számára írott tankönyvek, amelyeknek nagyon gyorsan elkészült a magyar tükörfodításuk.^[7]

Ezek a tükörfordításos és mutációs tankönyvek több speciális nyelvi és tartalmi problémát is felvetnek. Egyebek mellett figyelmet igényel a szakszerű magyar fordításuk, és külön didaktikai problématerület az a zavaros mód, ahogy a földrajzi neveket kezelik akár a leíró szövegekben, akár térképeken. Mivel a tükörfordításos és mutációs tankönyvek problémáját már többször felvetettem magyar-szlovák konferenciákon, és írtam is róluk bőven, magyarul is, szlovákul is,^[8] ezért ezen részkérdések elemzésétől ebben a tanulmányban eltekintek. Az alábbiakban csak a legalapvetőbb, a szlovák történelemtankönyvekre vonatkozó érveket foglalom össze, amelyek közt az alapvető, koncepcionális megállapítások mellett tartalmi és didaktikai-módszertani meglátások is találhatók.

A 2010 utáni szlovákiai tankönyvkészítés, illetve annak felügyelői szakítottak azzal a gyakorlattal, mely szerint a szlovákiai magyar közösség szakemberei (történészek, tanárok, tankönyvszerkesztők) készítenek szlovákiai magyar történelemtankönyveket. A szlovákiai magyar történelemtankönyv-írás, főleg 1989 után, magyar és szlovák szakemberek fejlesztő együttműködésén alapult. A mostani tükörfordított tankönyvek szembe mennek a szlovákiai magyar szakemberek közreműködésével készülő korszerű történelemtankönyvek koncepcionális igényével. Nyilvánvaló, hogy ha a szlovákiai történelemtankönyvek magyar közreműködéssel készülhetnének, a magyarságképük sokkal pozitívabb volna.

A szakmai-tartalmi szempontból vizsgálva megállapítható, hogy magyaroknak készített tankönyvek tartalma és formája 99%-ban megegyezik az eredeti, szlovák történelemtankönyvekével, a vizuális szerkezet pedig 100%-osan tükrözi a szlovák eredeti szerkesztését. És bár tartalmi szempontból többnyire megfelelnek a gimnáziumok és középiskolák számára a könyv kiadásának pillanatában meghatározott állami művelődési program követelményeinek, megállapítható azonban, hogy a fordított tankönyvek a történelmi eseményeket, benne a magyar történelmet is szláv, illetve szlovák szempontból tárgyalja.

Itt csupán néhányat sorolok fel a rengeteg példa közül: Az 1. könyv VI. fejezetében (A középkori Magyar Királyság, 128–159. o.) a tankönyv az összes történeti eseményt szláv, illetve szlovák szempontból értelmezi, a történeti események közül a szlávok illetve a szlovákok történelme hangsúlyos, miközben a könyvben aránytalanul kevés helyet kap a magyar történelem. Ez a jelenség a tankönyv összes didaktikai összetevőjében megnyilvánul, tehát a leíró szövegben (pl. 137–138. o., 148–149. o.), a forrásokban (Dubnicai krónika, 131. o., Nagyszombat privilégiuma, 137. o.), a térképeken (pl. 133. o., 140. o.) és a képanyagban is (pl. nyitrai vár, 129. o.). Ez a jelenség visszatérés az 1950-es évekbe, és merőben idegen a mai magyar történelemtankönyvek szemléletétől.

Ezek a tankönyvek a történeti jelenségeket leszűkítik a szlovák szempontból releváns eseményekre és földrajzi térre, ami ellentétben áll azzal, hogy a magyar közoktatás történelemtanítása kitekint az egész Kárpát-medencei magyar vonatkozású eseményekre és térségre. A szlovák szempontból relevánsra szűkítés elve oda vezet, hogy olyan témák hiányoznak a tankönyvből, amelyek hagyományosan minden magyar nyelvű történelemtankönyvben szerepelni szoktak. Néhány példa a hiányokra: a magyar őstörténet; Szent László és Könyves Kálmán uralkodása; a tatárjárás és az oligarchák időszaka; a Hunyadiak törökellenes küzdelmei; a Nándorfehérvár melletti jelentős diadal; a Jagellók kora; a történelmi mérföldkőnek számító mohácsi csata csak egy mondattal szerepel; hiányos a három részre szakadt ország története; nincs benne Erdély jellemzése, a török kor; Rákóczi szabadságharca mellékes, és az 1711 utáni időszak is hanyagul kezelt téma.

Az ún. tükörfordított tankönyvek elfogadhatatlanok nemcsak a szlovákiai magyar, hanem valószínűleg a magyarországi közösség számára is, mert a magyar tanulók ezekből a tankönyvekből nem ismerhetik meg őseik múltját. Ezek a könyvek azt sugallják, hogy az események csak a mai Szlovákia területén, csak szlovák személyiségek révén mentek végbe. Ezzel kapcsolatos, hogy sok esetben az elsődleges történeti források hiányoznak a tankönyvből, azokat másod-, illetve harmadrendű forrásokkal helyettesítették. A könyvek kizárólag szlovák szempontból vizsgálják az egyes témákat, sok esetben manipulált módon, így ezeket a könyveket még a szlovák tanulóknak sem javasoljuk, nemhogy a magyaroknak.

A Szlovák Köztársaság mai határainak berajzolását a 11. vagy 16. századi geográfiai állapotot rögzítő térképekre súlyos szakmai hibának tartjuk. Ugyanennek a geográfiai leszűkítésnek többek között az az eredménye, mintha pl. a reformáció és az ellenreformáció csak a mai Szlovákia területén zajlott volna. Az is elfogadhatatlan, hogy ezekben a tankönyvekben 100%-ban szlovák nyelvű térképek szerepelnek. A szerkesztők egy az egyben, változtatás nélkül átemelték a szlovák nyelvű térképeket a magyar nyelvű tankönyvbe, a néhány kivétel esetén a térképhez magyar nyelvű jelmagyarázatot illesztettek. Ez visszalépést jelent az 1950-es évekbe, mivel akkoriban volt ez az eljárás a csehszlovákiai, egyébként magyar nyelvű tankönyvekben. Ebben az értelemben a tárgyalt könyv kétnyelvű tankönyvnek számít, miközben semmilyen pedagógiai ok nem indokolja, hogy a térképeken a települések, folyók, közigazgatási egységek stb. szlovákul szerepeljenek. Megjegyzendő, hogy 1989 után a szlovák eredetiből fordított tankönyvekben mindig magyarra fordított térképek szerepeltek (l. az Orbis Pictus sorozatot).

Elfogadhatatlan továbbá, hogy a tankönyvek Olvassuk el, nézzük meg! című rovatában kizárólag szlovák nyelvű ajánlott szakirodalom szerepel. A szerkesztők egy az egyben, változtatás nélkül átemelték az eredeti szlovák tankönyvben közölt szlovák nyelvű ajánlott irodalmat a magyar nyelvű tankönyvbe. Teljességgel életszerűtlen, és semmilyen pedagógiai céllal nem indokolható, hogy ezek a könyvek a tanulóknak szlovák nyelvű irodalmat ajánljanak. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ajánlott irodalom között szlovák történeti szakkönyvek és -folyóiratok szerepelnek, amelyeknek nemcsak beszerzése nehéz, hanem értő elolvasása is meghaladja az átlagos szlovák és magyar tanulók szándékát és képességét.

_________________________________

Barnabás Vajda: Conceptions of Hungarians in Slovakian high school textbooks

Present study makes a research into some Slovakian schoolbooks in order to survey how they deal with Hungary as a country and with Hungarians as a nation. The study analyses some 34 Slovakian schoolbooks, all recently published secondary schoolbooks, including schoolbooks for subjects such as History, Geography, Slovak language and literarure, Arts and culture, Maths, Civic education, Biology, Physics, and Chemistry. As a main conclusion, it can be stated that, in general terms, Slovakian secondary schoolbooks do not contain any specific Hungarian perspective, thus we can in fact speak of a lack of a Hungaraian perspective. If and when Slovak schoolbooks refer to Hungary or Hungarians, they do it either in a West European or in a global context, where the Hungarian aspect is only a minor part of a wider Westerner cultural and historical context. The lack of the Hungarian cultural and historical context is quite problematic in the Slovak literature and History schoolbooks.

Key words: Slovakian secondary schoolbooks; Hungary and Hungarians; West European and global context; lack of Hungarian cultural and historical context.

________________________________

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez