Galuska László Pál : A szimmetria szerepe a tolkieni utópiában

Nyomtatási nézet

A tolkieni fantasy világa egyszerre ismerős és ismeretlen számunkra. Feltérképezhető. Ismerős, mert a mi univerzumunk elemeit fogadja magába, s még inkább azért, mert a mitológiák sémáiból épül. Ismeretlen, mert teljes megértéséhez nemcsak a kulturális emlékezet, hanem a psziché mélységeibe is le kellene merülnünk.

Fantasy és mitológia

Manapság csak a mítosz jelent menekülést az „… unalom, a sivárság apokalipszisával, az ökológiai végpusztulással, a morál tökéletes devalválódásával fenyegetett” napjainkból.^[1]Az írásbeliség elterjedésével és a tudomány előrehaladásával azonban az emberiség egy jelentős hányada mindinkább elveszíti élő kapcsolatát hagyományos mítoszaival. Ugyanakkor a „modern” vagy a még elterjedtebb és még kevésbé jogos „civilizált” névvel illetett tömegek „mítoszéhsége” egyre kifejezettebb. Az agnosztikus gondolkodás logikájával tökéletesen megfér az a paradoxon, hogy  a tradicionális valóságmagyarázatok, vezérfonalak hitelességében kételkedők „mesterséges” mítoszok hatása alá kerülnek, sőt kifejezetten keresik ezeket. Nem csak  az USA-ban, illetve Nyugat-Európában, hazánkban is egyre jelentősebben növekszik az olyan mitikus logikával megszerkesztett „valóságon belüli valóságok” rajongótábora, mint a Star Trek, a Csillagok háborúja, az animék világa, illetve Tolkien univerzuma. Különösen a Tolkien iránti érdeklődés és lelkesedés erősödése szembetűnő. Bizonyos esetekben nem is egyszerű rajongásról van szó: Tolkien munkásságán vallásfelekezetek is alapulnak, amelyek A szilmarilokat egyfajta szentírásnak,  Tolkient pedig prófétának tekintik.^[2] Általában elmondható, hogy a jelenleg rendszeresen olvasó közönség jelentős hányada az ilyen mesterséges mítoszvilágok iránt érdeklődik.

Többféle magyarázat is van a fantasy és annak irodalmi vonatkozásai iránti növekvő figyelemre. Az irányzat egyik legelső és legjelentősebb teoretikusa, Lin Carter szerint az emberek azért fogadnak be szívesen fantasyket, mert az „emberi lét jellemzője” a „mesés dolgok iránti éhség”, és mert az emberi lényeknek megvan az „álmodozásra való képességük”.^[3]

Sok „komoly” irodalomtörténész úgy véli, hogy a fantasy csak a szórakoztatás kedvéért jött létre.^[4] Carter azonban azt állítja, hogy a fantasy egy nagyon ősi, gazdag műfaj, és fontos része, sőt „eredeti formája” az elbeszélő irodalomnak. A modern irodalom kezdetei (Rabelais és Cervantes) éppen koruk fantasy jellegű irodalma elleni lázadásként értelmezhetőek, ami akkor uralta az írott szövegek univerzumát. Ezek a szerzők a „romance”-nak nevezett „hősi fantasyket” akarták túllépni.^[5] De – bár ezzel a gesztussal az irodalom „komolyan vett” iránya igyekezett eltávolodni a fikciótól – a közönség érdeklődése mégis megmaradt, hiszen az új formák nem vetélkedhettek azzal a gazdag és viszonylag szabad képzeletvilággal, amit a tradicionális epika hordozott. Minden fikcióra épülő irodalmi szöveg másik valóságot teremt, és egyben újraértelmezi a külső valóságot, ha úgy tetszik, egyfajta vezérfonalat ad azáltal, hogy mitikus alternatívát hoz létre. Akárhogyan is: a fantasy nem valami új, eddig nem létező úton jár, hanem az irodalom egy nagyon jelentős vonulatának a logikus folytatása, amely azonban hangsúlyozottan törekszik egyfajta mitologikus olvasatra.

Ugyanakkor a mítoszteremtés nem „valóságpótlék”: a jelentősebb fantasy írók újraértelmezik és aktualizálják a mítoszokat.^[6] (Itt és most nem térünk ki arra az igen kiterjedt és elágazó véleményhalmazra, amely azt a kérdést vizsgálja, lehet-e Tolkien után „minőségi” és „saját” fantasyt írni.) Ez azt jelenti, hogy a létező mitologikus rendszerek egyes elemeivel találkozik az általuk kreált fantáziavilág, de összességében valamiféle „új”, eddig még nem létező kombinációban, „szétszórva” és „keverve” jelennek meg a már ismert archetípusok, ezzel az ismerősség érzetét keltve a befogadóban.^[7]

Hogy Tolkien művei „alternatív mitologikus rendszert” képeznek, azt egyébként nemcsak a rajongó, hanem a vegyesebben értékelő olvasat, például A szilmarilokról a magyar recepció egyik legelső, meglehetősen fanyalgó kritikáját író Galántai Zoltán^[8] is elismeri. Abban azonban vitatkoznunk kell vele, hogy mítoszokat „egy létező kultúrára vonatkoztatva szoktunk értelmezni” (bár ezt az állítását szánta egyik legsúlyosabb érvének Tolkien ellen). Hiszen ha ez a megállapítás igaz, akkor a rég letűnt népek mitikus hagyományai miért is lennének érdekesek a számunkra, miért termékenyítették volna meg évszázadokon keresztül például a görögség és Róma összeomlott kultúrájának mítoszai a művészeteket, s miért építene még ma is rájuk nemcsak az „elit”, hanem a tömegkultúra, mint a filmipar is egyes alkotásaiban? Egy-egy jól megírt mesterséges, alternatív mítosz pedig hasonló módon működhet, mint a „valódi”, amelyet egy valaha volt kultúra (és nyelv) termelt ki a régi időkben.

A fantasy „világteremtő”, illetve a világteremtést értelmező irányzat. A továbbiakban arra teszünk kísérletet, hogy a világteremtő és -értelmező szándék kapcsán  feltárjuk bizonyos „hagyományos” mitológiák és a tolkieni univerzum elemeinek néhány markánsabb párhuzamát. Olyan korábbi fantáziavilágokat tekintünk át, amelyeket  Tolkien ismert, és hatást gyakoroltak rá munkássága folyamán.

Atlantisz, Camelot és az Utópia

A Demiurgosz vagy Kreátor akarata által létrehozott alkotás – legyen az univerzális vagy városnyi méretű – hasonló sajátosságokat mutat. Legfontosabb jellemzője a működés emberfeletti rendje, illetve a szimmetrikus és koncepciózus strukturáltság.

Az isteni eredetű államok egyik legelső és legismertebb példája Atlantisz, amelyről Platón két dialógusában is említést tesz. Leírásában Atlantisz teremtője a halhatatlan isten, Poszeidón, aki Klétó nevű halandó kedvese iránti féltékeny szerelmétől vezetve csatornák és szigetek egész gigászi gyűrűkből álló rendszerét megalkotva hozta létre városát. Elsőszülöttjüknek az Atlasz nevet adták, s az ő tiszteletére kapta a város az Atlantisz, a körülötte hullámzó mérhetetlen víz pedig az Atlanti-óceán nevet. A Platón által közölt leírás olyan pontos, hogy a város szinte tökéletesen rekonstruálható: a nem kevés képzőművészeti ábrázolás mellett még mérnöki alaposságú tervrajz is készült ennek alapján.^[9] Atlantisz teljesen szimmetrikus: szabályos, koncentrikus körgyűrűkből állt, amelyek között csatornák futottak, s hidakon lehetett átkelni egyik körszigetről a másikra (1. ábra^[10]).

1. ábra: Atlantisz

A szigetváros maga is egy  sziget közepén helyezkedett el. Egyenlő méretű királyságokra oszlott, amelyek élén tíz atlantida: Poszeidón és Klétó utódaiból lett király uralkodott. A tökéletes kialakítás és a szintén tökéletesen monolit, utópisztikus társadalmi rend mérhetetlen hatalommal ajándékozta meg a szigetállam urait, akik végül az isteni gőg bűnébe estek, az egész világon uralkodni akartak; lázongani kezdtek a halandó lét ellen. Ezért az istenek megbüntették Atlantiszt: a sziget elsüllyedt, lakosainak nagy része odaveszett: csak egy csekély maradéknak sikerült elmenekülnie. Erre a momentumra a szöveg eleje utal, ugyanis a Platón által Timaiosz szájába adott történet^[11] − Zeusz az istenek tanácsában elmondott, Atlantisz büntetésére felhívó beszédének elején − félbeszakad, s a történet többi része eltűnt. A sziget további sorsáról Kritiasz elbeszéléséből tudunk meg adalékokat.^[12] Ebből kiderül, hogy az atlantidák serege megtámadta  Athént, de az athéniak vitézi ellenállásán seregük ereje megtört. Hamarosan „rendkívüli földrengések” és „özönvizek” támadtak, s a szigetállam mindörökre elsüllyedt, lakosai odavesztek. (Ugyanígy járt a velük harcban álló athéni haderő is.) A többszörös narráció mögé rejtett történetből (Szolónnak egyiptomi papok mondják el, ő rokonának, Dropidésznek adja tovább, aki pedig fiának, idősebb Kritiásznak meséli el; innen kerül a történetmondóhoz, ifjabb Kritiászhoz, akinek szavait Platón jegyezte le) az is kiderül, hogy Atlantisz kultúrája nem tűnt el teljesen nyomtalanul: Egyiptom számos elemet átvett belőle.

Máris felhívjuk az olvasó figyelmét néhány meghatározó tényezőre: a fentebb már említett emberfeletti rend és szimmetria mellett a kultúraközvetítés előbb békés, majd invazív jellegére, illetve az isteni büntetésre és a kultúra maradványainak hanyatló – mindazonáltal még több évezredes – továbbélésének momentumaira.

Atlantisz legendája logikus folytatásának tekinthető a középkori kelta-brit kultúra egyik legmarkánsabb képzeletbeli városa: Camelot. Az Arthur mondakör e misztikus városa a kultúra és az emelkedett civilizáció, a valódi értékek és a humanizmus őrzője a rómaiak távozása utáni kaotikus és sötét történelmi időkben. Tolkien igen jól ismerte ezt a mondakört, már az iskolában a Beowulf mellett egyik kedvence a Sir Gawain és a Zöld Lovag históriája című kora középkori, a Kerekasztal-legendárium egyik elemét feldolgozó angolszász mű.^[13] Arthur és Camelot Tolkien tudományos előadásaiban is rendre felbukkan.^[14] Camelot alapítója a legendás Arthur király, és bukása végül belső árulás miatt következik be: Arthur és Camelot legnagyobb ellensége, Morgan le Fay úrnő közös fia, Mordred megtámadja apját, s párviadalban halálosan megsebzi a királyt, ami a királyság megszűnését is jelenti egyben.

Semmiképpen sem hagyhatunk említés nélkül még egy legendás előképet, amelyet részint Atlantisz, részint Camelot táplál. Tudor VIII. Henrik lordkancellárja, későbbi politikai áldozata, Thomas More (Morus Tamás) az angolszász kultúrában és a világirodalomban is kikerülhetetlen nagy művéről, az Utópiáról van szó.^[15] A szigetről egy fiktív elbeszélő Hythlodaeus Raphael ad leírást, akinek a neve beszédes:  Szavajátszó, Lehetetlenbeszédű, egyik szellemes angol fordításában: Nonsenso^[16] (talán portugál származása miatt). Ő számol be tehát a szigetállamról, amelyet egy legendák ködébe veszett király, Utopus alapított és látott el bölcs törvényekkel, s amely tökéletesen szimmetrikus, emberfelettien rendezett (2. ábra^[17]).

2. ábra: Utópia

Számos későbbi méltatója szerint Morus – akarata ellenére is – inkább disztópiát, mint utópiát alkotott, állama elviselhetetlenül egyenjogú, monolit és sivár. Leírásában azonban mind a későbbi álutaztató államfilozófiai regényeknek (pl. Swift Gullivere vagy Voltaire Candide-ja), mind pedig a fantasztikus utaztató kalandregényeknek jó alapot teremtett. Utópia a világunkban található, de helynevei mégis azt sejtetik, hogy közönséges ember számára elérhetetlen. Valahol Dél-Amerikában, „Új Kasztíliában” fekszik, s közvetlen földrajzi környezete igen részletesen és aprólékosan jellemzett, azonban nem tudjuk meg az odavezető utat.^[18] Ismerős ez? Természetesen. Ilyen a „földrajzi helyzete” Carroll Csodaországának, Baum Smaragdvárosának, Lewis Narniájának, Tolkien Amanjának, de még Rowling Roxfortjának is.

Tolkien – angolszász kultúrában nevelődött emberként – nyilván jól ismerte Morus történetét is. Különösen érdekes a számunkra, amit Morus az utópiai vallásról ír.^[19]

Ha mindezekkel az ősképekkel egybe kívánjuk vetni Tolkien világábrázolását, akkor három birodalmat kell megemlítenünk. Mindegyik szerepel A szilmarilokban (illetve az Elveszett mesék könyvében és a Befejezetlen regékben), de legalább említés szintjén A Gyűrűk Urában is felbukkan.

A három birodalom: Gondolin, a Rejtett Város; Númenor: jutalom és büntetés; Minas Tirith: a remény városa

Kezdjük először is a Turgon birodalmával, Gondolinnal, a Rejtett Várossal, melyet Középfölde később tenger által elborított területén, Beleriandban alapítottak meg, északon, egészen közel a sötét istenség, Melkor országához, az Echoriath hegység gyűrűjében.^[20] Csodálatos és erős lakhely volt ez, amelyet halhatatlan királya és népe évszázadokon át bővített és erősített. A várost szigorúan elszigetelték a külvilágtól, bejáratát varázslat és titok védte, s miközben Melkor hatalma sorra feldúlta a többi tünde birodalmat Beleriandban, Gondolin gyarapodott és virágzott. Ám baljós árny vetül e virágzásra, mert elrendeltetett, hogy Gondolin egy napon elpusztuljon, de az évszázadok folyamán Turgon szívében elhalványul a végzettől való rettegés. Végül a lakók elbizakodottsága és elszigeteltsége mérhetetlenné növekszik: hiába jön el egy halandó, Tuor, s hiába figyelmezteti Turgont közelgő végzetére, a király nem hallgat rá. Camelot sorsához hasonlóan belső árulás lesz a város veszte, a király unokaöccse, Maeglin Melkor fogságába esik, s elmondja neki Gondolin titkát. Melkor addig elképzelhetetlen méretű és erejű, iszonyú hadserege végül elpusztítja a várost. Gondolin tehát megfelel mind az atlantiszi, mind a camelot-i előképnek. Tökéletesen szimmetrikus, kör alapú város, amelyet halhatatlan erő emelt, elszigetelt, s csak a kiválasztottak számára elérhető, harmónia és rend uralja, s a hitványság lesza veszte.

Ha megtekintjük Gondolin térképét (a hátsó belső borítón), láthatjuk, hogy víz veszi körül, mint Atlantiszt és Utópiát, illetve a földöntúli harmónia kifejezéseként szabályos mértani idomok rendezhetőek el benne, kör, négyszögek és sokszögek.^[21] Közepén áll a királyi vár, mint Atlantisz és Utópia esetében is. A királyi vár előtt álló két fa arról tanúskodik, hogy Gondolin a Halhatatlanok földjének utánzata, s maga Turgon is azzal dicsekszik, hogy Gondolin szépségében már fölülmúlja a tündék Valinor-beli városát, Tiriont. (Ezáltal isteni gőg bűnébe is esik.)

Mint már említettük, Gondolin eleste a Tolkien-féle „üdvtörténet” szempontjából nem hiábavaló: a valák, tündék és emberek közös utódja, Earendil eljut Valinorba, és hívására az istenek, tündék hadereje az emberek támogatásával megtöri Melkor hatalmát. A halhatatlanokkal együtt harcoló emberek jutalmul egy csodálatos szigetet, Númenort kapják ajándékba, ott élhetnek a Beleager tenger közepén, éppen félúton Középfölde  és Valinor között.^[22] Ha megnézzük a Karen Wyn Fonstad-féle térképet – amely egyébként Tolkien saját kezű térképei és leírásai alapján készült aprólékos munka –, s összehasonlítjuk Atlantisz, de még inkább Utópia ábrázolásával, azonnal szembetűnnek a hasonlóságok  és a markáns különbségek. Utópia ábrázolatán hat város látható, amelyek egy képzeletbeli hexagram hat csúcsának feleltethetők meg. A hexagram a tökéletesség, a harmónia jelképe^[23], s ez az Utópia írójának szándékával is egyezik, mivel egy tökéletes államot akart ábrázolni. Tolkien Númenorjával már kissé más a helyzet. A sziget ötágú csillag, pentagram formáját ölti fel. (Öt félszigetből áll, amelyek egy ötszög alakú középső tartományt zárnak körül, s az egész sziget közepén szintén pentagramot formázó hegy: a Meneltarma emelkedik.) Ez a szimbólum kettős értelmű. Amíg a hexagram mindig egyforma (mivel tökéletesen szimmetrikus), addig a fölfelé mutató hegyű pentagram pozitív jelkép, többek között „a jó célra fölhasznált erők” és a „fehér mágia szimbóluma”, míg a lefelé mutató hegyű pentagram negatív jelkép, a bukást, illetve „a rossz célra fölhasznált erőket, a fekete mágiát” jelképezi.^[24] Ha Númenor ötágú alakját dél felől szemléljük, felfelé mutató csúcsú, pozitív értelmű, ha észak felől (ahonnan lakóinak támadása az isteni világ felé megindul), akkor lefelé mutató csúcsú, negatív értelmű pentagrammá válik. Az is jelképes, hogy jó szándékú (s ezért a későbbi kataklizmát túlélő) lakosai a „felfelé mutató”, míg rossz szándékú lakosai a „lefelé mutató” pentagram irányába indulnak el (s míg korábban  az előbbiek az istenek kultuszának megtartásával a „fehér mágia”, addig az utóbbiak Sauron és Melkor követésével a „fekete mágia” mellett tesznek hitet).

Tudjuk, hogy Númenor sorsában végül ezek a baljós előjelek beigazolódnak.  A númenori emberek kezdetben hálával, hódolattal és szeretettel gondolnak a valákra, akiktől gyönyörű és gazdag szigetüket, hosszú életüket és hatalmas tudásukat kapják, s Númenor egyfajta Utópiává válik. Később azonban tudásukkal visszaélve  és az örökkévalóságért sóvárogva előbb középfölde alacsonyabb embereit hajtják uralmuk alá, s végül, az utolsó király, Arany Ar-Pharazôn – igaz, az udvarába fogadott gonosz Sauron hatására – megtámadja a Világ Erőit is, és ezáltal Númenor Atlantisz (és Camelot) sorsára jut. Tolkien tudatosan, a verbalitás szintjén is hangsúlyozza  az atlantida párhuzamot.^[25]

Miként Atlantisznak, úgy Númenornak is akadnak túlélői. A valákhoz hű emberek kilenc nagy hajóval, Elendil, Isildur, Anárion vezetésével kikötnek Középföldén, s nagy birodalmakat alapítanak, amelyek mindazonáltal Númenornak csak árnyképei lehetnek már. Jelen munkánkban nem térünk ki ezekre az országokra, csupán a déli birodalom, Gondor legjelentősebb városára, a Gyűrűk Urában szereplő Minas Tirith-re.^[26] Minas Tirith a Sauron erői által feldúlt és lerombolt egykori főváros, Osgilitah helyét veszi át a birodalom élén. Az eddig tárgyalt városokhoz és szigetállamokhoz hasonlóan a kedvező természeti adottságokkal rendelkező helyszínt, lakói felsőbbrendű tudás segítségével tökéletesen szimmetrikus és jól berendezett hellyé alakítják (a hátsó belső borítón). A város hét körgyűrűből áll (mint Atlantisz), és nagyjából kör alapú, míg oldalnézetből egy hatalmas, hétemeletes torony, afféle zikkuratszerű monumentális építmény (mint Gondolin). Ötvözi Tirion és Gondolin sajátosságait, azonban lakói nem halhatatlanok, s ez majdnem pusztulásához vezet. A gondori királyok kihalnak, szerepüket helytartók veszik át, akik nem méltók őseik hatalmas tudásához és emberi léptékkel mérve szinte mérhetetlen hatalmához. Az utolsó helytartó, Denethor bele is roppan e súlyos teher viselésébe, és Minas Tirith csaknem az ő keze által vész el. Pedig az ellene támadó ellenség rohamát – igaz, nagy nehézségek árán – föltartóztatja, és visszaveri. A probléma egyik gyökere már a város alaprajzáról is látható: a tökéletes köröket mindössze egyetlen képződmény: a Holtak városa töri meg. A Holtak városa lesz az a hely, ahová az eszelőssé vált Denethor bezárkózik, és felgyújtja saját magát és városát. A végzetes pusztulást azonban megakadályozza egy előre nem látott tényező, Pippin, a hobbit megjelenése, aki riasztja Gandalfot és a városlakókat, s így csupán Denethor és a baljós kriptaváros semmisül meg a tűzben: Minas Tirith végül elkerüli mind Gondolin, mind Númenor (tehát Atlantisz és Camelot), ám Utópia sorsát is – megmenekül a pusztulástól, de ennek a régi rend felbomlása az ára. Aragorn király beiktatásával emberi lakhellyé válik, egykori tökéletességét talán elveszítve, de magába fogadva gyarapodó és őszintén boldog lakosait, amivel végül paradox módon sokkal inkább megvalósul az a cél, amiért eredetileg létrehozták.

(Az alábbi két illusztráció a folyóirat nyomtatott változatának hátsó belső oldalán található.)

Gondolin térképe

[online] [2013.06.19] <http://dc510.4shared.com/img/rfpc0M3z/s7/Map_of_Gondolin.jpg>

Vissza a tartalomjegyzékhez