Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Andrási Zoltánné: A Szent Pál Marista Általános Iskola könyvtára

Nyomtatási nézet

Iskolánk, a Szent Pál Marista Általános Iskola nemcsak nevében hordozza Jézus egyik leghívebb apostolát, hanem tevékenységével is a rászorulók segítését, s ezáltal a keresztényi élet legfontosabb törvényeinek megvalósulását tűzte ki céljául. Végzi ezen munkáját attól kezdve, hogy 1930-ban a Salvator Rend öt nővére megkezdte oktató-nevelő tevékenységét iskolánk főépületében. Bár 1948-ban intézményünket államosították (először Állami Általános Iskola, majd Zádor Úti Általános Iskolaként működött), az akkor még megszabott felvevőkörzetünk jelentős hányadát kitevő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek sorsát, gondozását továbbra is szívügyének tekintette a mindenkori iskolavezetés és tantestület. Amikor újra egyházi iskola lettünk, felvevőkörzetünk jelentősen bővült: gyakorlatilag az egész város, de vidéki települések kis nebulóit is tárt karokkal várja intézményünk. Az pedig csak természetes, hogy az eddig is iskolánk „körzetébe” tartozó Északi Újtelep roma lakosságának leszármazottai őszinte szívvel ragaszkodnak megszeretett, bevált, jól ismert iskolájukhoz!

Nem kis büszkeséggel írom le, hogy oktatási intézményünk tevékeny, szorgalmas, kiválóan képzett, sokoldalú tantestületet mondhat magáénak. Tanulóink sokfélesége, eltérő értelmi-érzelmi-képességbeli sajátosságai, igényszintje, más-más pedagógiai módszerek alkalmazását követeli meg tőlünk, amelyeket folyamatos továbbképzések, önképzések végzésével, szakemberek bevonásával igyekszünk gazdagítani. Maximálisan törekszünk a roma és a nem roma gyermekek egészséges együttnevelkedésének megoldására: nemzetiségi öntudatuk, hagyományaik, kulturális értékeik, emberi méltóságuk tiszteletben tartása mellett. A „Szent Pál” – ahogyan városszerte neveznek bennünket – a római katolikus vallás szellemiségétől áthatott, igazi befogadó iskola. Nagy súlyt fektetünk arra, hogy maradéktalanul ellássuk a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelését-oktatását, ugyanakkor vonzóvá váljunk azon gyermekek számára is, akiknek nincsenek ilyen problémáik. Kiemelt feladatunk nemcsak a tanulási nehézségekkel és szociális hátránnyal küzdő, nehéz sorsú gyermekek felkarolása, gondozása s lehetőség szerinti fejlesztése, hanem a tehetséggondozás is, amely oktató-nevelő munkánk számos területén megvalósult már. Tudjuk, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, a mi legfőbb célunk pedig egyenlő jogokat, kötelességet, esélyt biztosítani minden tanulónk számára!

S itt kapcsolódik be ebbe a nem könnyű munkába iskolai könyvtárunk, mint az oktató-nevelő munka legfontosabb segítője – pedagógusok és tanulók számára egyaránt. Mivel pedig a tanulás és művelődés alapja az írásbeliség, a könyvnek mint forrásnak a használata, a használat „tudománya” alapvető követelmény mindenki számára. Azt szeretnénk, ha minden tanulónk megérezné, hogy olvasni jó! Könyvbarát klubunk is ezt a nevet viseli; jelenleg 28 gyermek és 9 felnőtt tagja van. Tanév végére tagságunk nyilván bővülni fog, hiszen minden oktatási időszak legszorgalmasabb könyvtárlátogatói, könyvtári rendezvényeink „szereplői” is taggá válhatnak!

Azért tartottam szükségesnek mindezt előrebocsátani, mert munkám egyik legfontosabb, legizgalmasabb, ugyanakkor legnehezebb területéről, az olvasóvá nevelésről szeretnék „beszámolni”.

 

Olvasni jó!

Iskolánk tanulóifjúságát jobbára halmozottan hátrányos helyzetű családok gyermekei alkotják. Ezek a szülők, nagyszülők bizony nemigen forgattak könyvet a kezükben felnevelkedésük során – kivéve tankönyveiket, szöveggyűjteményeiket, esetleg kötelező olvasmányaikat. Ezeket a csekély számú ismeretterjesztő- és szépirodalmi műveket is pedagógusi irányítással – buzdításra ismerték meg tehát. Mivel otthonról sem ők, sem gyermekeik – unokáik nem kaptak/kapnak semmilyen indíttatást az olvasóvá neveléshez, ez a nem kis feladat is az iskolára, az iskolai könyvtárra, illetve a Városi Csokonai Könyvtár Gyermekrészlegére hárul. Szerencsére igen jó a kapcsolatunk a nevezett intézménnyel, így ebbéli tevékenységünkben nem vagyunk magunkra hagyva.

Iskolánk tanulói saját bevallásuk szerint szabadidejükben viszonylag keveset olvasnak. A felső tagozatos nebulók, ha módjuk van rá, leülnek a számítógép elé és az internet segítségével tájékozódnak a világ, a társadalom és minden őket érdeklő téma irodalmából. Szakirodalmi ismereteiket az internet, szépirodalmi igényeiket a megnézhető filmek elégítik ki. Az alsó tagozatos nebulók esetében kicsit más a helyzet. A kisiskolások számára az olvasás varázsa sokkal közelibb élmény még, mint idősebb iskolatársaiké. A nekik készülő, szép ábrákkal, kifejező rajzokkal illusztrált, tipográfiai és tartalmi szempontból „könnyen fogyasztható” irodalom az élményszerű, a vonzó számukra. Ezért ők sokkal szívesebben és gyakrabban látogatják a könyvtárakat, olvassák a nem tankönyvszerű könyveket. Általános azonban az a megfigyelés, amelyet családlátogatást végző kollégáim tettek: igen kevés azoknak a famíliáknak a száma, akik rendelkeznek (egy bármilyen kicsi) „házi könyvtárral”. A gyermekek otthon jobbára csak tankönyveiket forgatják.

Azonban ahhoz, hogy gyermekeink olvasóvá nevelése egyáltalán elindulhasson, szükségünk van az olvasás-írás tudományának elsajátítására. Ez a tudás a nálunk oly nagy problémát jelentő értő olvasás kulcsa is. A bajok forrásának jelentős hányadát a családi háttérben kell keresnünk. Pedagógusaink (különösen az elsős tanító nénik) a megmondhatói, mennyi kedvezőtlen hatással kell megküzdeniük kis nebulóinknak az írás-olvasás nélkülözhetetlen tudománya minél jobb, alkalmazóképesebb elsajátításáért!

Amikor egy óvodás a mi iskolánkba beiratkozik, a kötelező orvosi vizsgálat mellett mindezt egy úgynevezett szakértői vélemény birtokában is teszi, amely mentális-iskolaérettségi tapasztalatokat állapít meg róla. Ennek alapján már körvonalazódik, a tanévkezdéstől számított 3-4 hónap múlva elvégzett di-fer-mérés alapján pedig teljes bizonyossággal megállapítható a gyermek iskolaérettsége; illetve az, hol vannak az alapkészségek terén lemaradásai, hiányosságai. Az olvasástanulás terén megfigyelhető nehézségek, problémák leggyakoribb forrásainak vizsgálatakor pedagóguskollégáimmal a következő megfigyeléseket tettük:

Az iskolánkba kerülő kisgyermekek jelentős része ingerszegény környezetből, a tanulás iránt érdeklődést csekély mértékben vagy egyáltalán nem mutató családból érkezik. Szókincsük igen szegényes, beszédkészségük, fogalmi ismereteik, s ezáltal beszédértésük sok esetben rendkívül alacsony színvonalú. Mindezekhez járul még a gyakran észlelhető beszédhiba, a szájtérben való tájékozottság éretlensége (amely miatt „csúszásban van” a betű képének és hangalakjának elsajátítása) is.

Kedvezőtlen számukra a gyors olvasástanulási tempó, amely szerzett diszlexiához vezethet, de oka lehet a betűkeverésnek, az összeolvasási nehézségeknek, a helytelen szótagolásnak, a helytelen hangsúlyozásnak – és kiejtésnek –, mindezek pedig a hangos olvasás kudarcához vezethetnek. Azt a jelenséget is sok esetben észleltük már, amikor a mechanikus olvasást elsajátító gyermek értő olvasása nehezen vagy egyáltalán nem alakult ki, s így – feladatértés, szövegértés hiányában, tanulmányi sikertelenségei mellett – az olvasás sem jelent számára gyönyörűséget, kikapcsolódást. Iskolánk tanulóinak körülbelül negyede küzd valamilyen olvasási nehézséggel, diszlexiával, illetve olvasási készség elmaradásával. Fejlesztő pedagógusaink természetesen mindent elkövetnek azért, hogy ezeken a gyermekeken segítsenek: részképességek fejlesztésével, amelyen az olvasási készség alapul; a megfelelő olvasási technika elsajátíttatásával, valamint sok és változatos gyakorlással az olvasási rutin megszerzéséért.

Ebbe a tevékenységláncolatba kapcsolódik be iskolai könyvtárunk olvasáson alapuló, sokféle programjával, például: szókincsfejlesztés szinonimaszótárak, értelmező szótárak stb. használatával; játékos szövegkereső feladatok (értő olvasáson alapuló totó-kkal, rejtvényekkel, feladatlapokkal), amelyek a szövegben való tájékozódást segítik elő. De rendeztem már hangos olvasóversenyt, könyvtárhasználati vetélkedőt, vers- és prózamondó versenyeket stb., amelyek egytől-egyig az olvasási készség fejlesztését szolgálták, élményszerűvé tették az olvasást, mint a hasznos és kellemes kikapcsolódások egyikét.

„A könyv tanít, nevel, szórakoztat!” – hangzott ez a szlogen a mi időnkben – s azt hiszem, teljes joggal aktuális ma is! A lassan három éve tartó könyvtárpedagógiai „működésem” során igyekeztem mindent elkövetni az olvasástanítás segítéséért, az olvasás megszerettetéséért, a tanulók olvasóvá neveléséért. A 2008/2009-es tanév során (még részmunkaidőben) megteremtettem szakmai tevékenységem alapjait: állományvizsgálatot végeztem az átadás-átvétel során, s az egyes állományrészeket praktikussági szempontok szerint átrendeztem. Mivel akkor még egy tantermen közösködtünk a nyelvi laborral, a délelőtti tanítás miatt csak a délutáni órákban vált használhatóvá könyvtárunk. Anyagi lehetőségeinkhez képest tervszerű állománygyarapításra is sor kerülhetett: főként oktatási segédleteket (térképek, feladatgyűjtemények, szöveggyűjtemények, szótárak, lexikonok, fogalomtárak) szereztünk be a kissé elavult kézikönyvtári egységünk, illetve tartós tankönyvi állományrészünk felfrissítésére. Iskolánk tanulóinak összeállítottam a Könyvtárhasználati kis kalauz elnevezésű, kétoldalas könyvtárhasználati útmutatót, amely a legfontosabb magatartási és könyvtárhasználati tudnivalókat foglalja össze számukra, valamint tájékoztatja őket a könyvkölcsönzés és a helyben használat legfontosabb szabályairól. Ezek a táblázatok sokszorosítva, lefóliázva megtalálhatók valamennyi tanteremben, a gyermekek számára megfelelő magasságban kifüggesztve.

A könyvtár forgalmát nagyban befolyásolta a „társbérleten” kívül az a tény is, hogy ebben a teremben tévékészülék, video- és dvd lejátszó is működött, így ezeknek az eszközöknek a használata is a délelőtti-délutáni, szabadidős-könyvtári programok részévé vált. Könyvtárunk emellett délelőtt rendhagyó jellegű tanórák, könyvtárhasználati órák színtereként, délután pedig irodalomkutatás, versenyekre, pályázatokra való felkészülés, szakkörök, kézműves foglalkozások, szavalóversenyek, tréfás vetélkedők, projektórák lebonyolításának helyszíneként is remekül „működött”.

Meghonosítottam a havonkénti értékelést, amely az egész iskolaközösség előtt zajlott. A „díjazottak” jutalmazását adományokból, akciósan beszerzett, hasznos ajándéktárgyakból oldottam meg (pl. gyermek- és ifjúsági folyóiratok, jegyzettömbök, naptárak, poszterek stb.). Az értékelések alkalmával A Hónap Olvasója (a legszorgalmasabb könyvtárlátogató), A Hónap Rejtvényfejtője (a legtöbb hibátlanul megoldott rejtvény, feladatlap beadója), valamint az adományok mennyiségének függvényében – Fortunának is esélyt adva – a rejtvények helyes megfejtői közül sorsolással kiválasztott gyermekek részesültek jutalomban.

 

Bővülő kínálat, növekvő érdeklődés

A következő tanévben fenntartói változás következtében a Szent Pál Marista Általános Iskola főállású könyvtárosaként folytattam munkámat. Az első év tanulságain okulva, sikerein pedig felbuzdulva a felső tagozaton bevált akcióimat az alsó tagozatos nebulókra is kiterjesztettem. Legnagyobb megelégedésemre – mint azt már említettem – igen nagy olvasótáborra leltem a kicsik között. A rejtvényeknek, a totóknak immár nemcsak a katolikus naptári év aktuális eseményei, az iskolai rendezvények által meghatározott, valamint a gyermekek érdeklődési körének megfelelő tartalmú követelményeknek kellett megfelelniük, hanem igazodniuk kellett a kis olvasók képességeihez-készségeihez is. Ennek érdekében tett erőfeszítéseim szerencsére nem voltak hiábavalók: osztatlan sikert arattam velük úgy a kollégák, mint a kis olvasók körében! Ezeknek az ötleteknek hála, kibővült „repertoárom”: nemcsak szabadidős tevékenységek szervezésével, hanem műsorok forgatókönyveinek megírásával is megbíztak munkatársaim. Könyvtári Híradónk, azaz a folyosón függő faliújságunk tartalma iránt pedig egyre nőtt az érdeklődés. Hirdetményeket, cikkeket, képeket láthatnak rajta tanulóink, de természetesen mindezekből jut az alsó tagozatos iskolarészek központi területeire vagy a tantermek mellett található faliújságokra is!

A már említett fenntartói változás miatt át kellett dolgoznom könyvtárunk működési rendjét és gyűjtőköri szabályzatát. Egyúttal elkészítettem néhány formanyomtatványt is a megrongált, elveszett, illetve késedelmesen visszahozott könyvek kölcsönzői részére figyelmeztetés vagy kártérítési-kárpótlási igény érvényesítése céljából. Ide kívánkozik az is, hogy ebben a tanévben sikerült az előző évihez képest nagyobb állománygyarapítást produkálnunk: hasznos pedagógiai szakkönyveket, kézikönyveket, tartós tankönyveket, ismeretterjesztő irodalmat, kötelező olvasmányokat tudtunk beszerezni.

Egyre népszerűbbé váltak – és meg is szaporodtak – könyvtárhasználati óráink, de a könyvtárban tartott „rendhagyó” tanórák is. Ez pedig azt jelentette számomra, hogy pedagóguskollégáimmal való együttműködésünk egyre sikeresebb a tanulási-tanítási folyamat és a könyvtárhasználat tekintetében is. Leginkább humán jellegű tantárgyak: irodalom, történelem, hittan, erkölcstan óráit sikerült megvalósítanunk a könyvtárhasználat bevonásával, de osztályfőnöki órák alkalmával is remek témák kerültek „terítékre”, például A költészet napja (József Attila élete és munkássága), a Magyar Kultúra Napja (Kölcsey Ferenc és a Himnusz), A roma nép története és kultúrája a kezdetektől napjainkig stb.

A leggyakrabban könyvtárba járó gyermekekkel megalakítottuk első Könyvbarát kör elnevezésű klubunkat, amelynek a következő tanévben már ezt a nevet adtuk: „Olvasni jó!” Könyvbarát Klub – tagjai pedig kitűzőként viselnek egy általam készített kártyát.

Jelenleg 28 gyermek és 9 felnőtt taggal büszkélkedhetünk. A klub létszáma természetesen fokozatosan bővül, hiszen minden szorgalmi időszak havonkénti értékelésekor „felbukkanhatnak” újabb szorgalmas könyvtárlátogatók, rejtvényfejtők, totó-kitöltők, versenyeken résztvevők, akik érdemessé válnak eme tagságra! Az viszont aggodalommal töltött el, hogy a tanév végi értékeléskor a szigorú statisztika szerint a megoldott rejtvények, totók fele sajnos hibás volt – így nem vehetett részt a sorsoláson. Miután ezek a feladatlapok elsősorban az értő olvasás képességén alapultak, hamar rájöttem, hogy ezen a területen tanulóink túlnyomó többsége kisebb-nagyobb gondokkal küzd.

 

Társbérletből új otthon, de…

Ekkor azonban újabb változások történtek könyvtárunk életében. 2010 nyarán a Mária Iskolatestvérek Szerzetes Rend lett iskolánk fenntartója, s végre megszabadultunk a kényszerű „társbérletből”. Új helyre – egy megüresedett, felújított, tágas tanterembe – költözött iskolai könyvtárunk. Új „otthonunkban” valamennyiünk őszinte örömére sikerült kialakítani egy szép kis olvasótermi részt hat asztallal, körülöttük négy-négy székkel a marista rend adományaként. Ide már nem „követett minket” a tévé-, video- és dvd készülék, ezért a helybenhasználat statisztikájának eme „rubrikája” megszűnt. Helyébe a megnövekedett számú búvárkodás, irodalomkutatás, jegyzetelés, olvasás, tanulás lépett, karöltve olyan rendezvényekkel, mint a szavalóverseny, az olvasóköri foglalkozás, az olvasóverseny, a könyvtárhasználati témájú bemutató órák, a csoportos könyvtárlátogatások alsós osztályok részvételével stb.

Jelen tanévünkben még tovább emelkedett a rejtvények, totók megfejtőinek száma. Akkora sikerük van, amekkorára legszebb álmaimban sem gondoltam! A múlt évi eredményekre, a nagy érdeklődésre és az olvasói összetételre való tekintettel persze tovább differenciáltam a feladatlapokat: ma már háromfélét készítek mindegyik témából: „kicsiknek” (1–2. osztályosoknak), „alsósoknak” (3–4. osztályosoknak) és „felső tagozatosoknak” (5–8. osztályosoknak). Fokozottan ügyelek a témákra (aktualitás, érdekesség, hasznos ismeretek közvetítése), a formára (tipográfia, elrendezés, képesség-készségszint), a változatosság biztosítására (jelenleg húszféle feladatlap van „forgalomban”, ezek függetlenek az aktualitástól, és „Állandóan kiadható feladatok”, ahogy a dossziéjukon is olvasható!).

Ma már egyetlen nap sem képzelhető el anélkül, hogy az utolsó óráról való kicsengetés után ne hallanám a lépcsőn fölfelé haladó, dobogó lábak hangját, s néhány másodperc múlva meg ne lássak egy ajtómon bekukkantó gyermekfejet (s mögötte a többiekét).

„Csókolom! totó van? Ha kész a házi, jöhetünk? …”

A könyvbarátok levelei

„Mindenkinek van egy álma …” – szól a régi sláger. Nekem is van, több is… Azt már tudom, hogy a közeljövőben újra költözködnünk kell (a könyveknek és nekem), ám ezúttal már a végleges helyünkre kerülünk. Remélem, ugyanilyen praktikusan, kellemesen sikerül majd berendezkednem ott is. Nagy vágyam két-három számítógép beszerzése kis olvasóim számára, és egy munkagép a megfelelő könyvtári programmal nekem, hogy tevékenységemet a modern technika segíthesse. A visszahozott könyvek átmeneti tárolására és kényelmes visszaosztására szükségem lenne egy kerekeken gördíthető könyvbölcsőre, valamint a könyvespolcok közé-mellé néhány fotelre a kényelmes böngészgetés, válogatás biztosításához.

 

Végezetül könyvbarát klubunk néhány tagja számol be arról, mit is jelent számukra az olvasás.

Íme, előbb a „vitaindító” levél:

 

„Mondjátok, szerettek olvasni? Mert én nagyon! Amióta itt az iskolában belekóstoltam az olvasás tudományába, egyre szívesebben töltöm ezzel a szabadidőmet.

Szerintem azért jó dolog az olvasás, mert ha izgalmas a történet, nem tudom abbahagyni. Ha meg tréfás, azon jót lehet nevetni.

Olyan dolgokat is írhat az író, ami vele megtörtént, ezeknek a tanulsága a hasznos. De azokat a könyveket is szívesen kézbe veszem, amikor kitaláció az egész, mert megmozgatja a fantáziámat. Különösen azokat a történeteket kedvelem, amelyek régen születtek, mert nagyon híres írók írták őket és ezek nagyon jó könyvek. Hát, én ezért szeretek olvasni!

Kíváncsian várom a véleményeteket: Ti szerettek-e olvasni? Miért?” Balogh Norbert 4. a

 

„Sokat olvasok és örülök neki, hogy egyre jobban sikerül. Amikor pedig elolvastam, amit akartam, azt le tudom rajzolni!” Kály Ivett 3. a

 

„Nagyon szeretek olvasni. Főleg azért, mert sokat lehet belőle tanulni.” Horváth István 4. a

 

„Olvasni nagyon jó! Érdekel a szereplők sorsa, szeretem a szép történeteket.” Sípos Anett 3. a

 

„Azért szeretek olvasni, mert ezzel gyakorolom az olvasást és majd felnőtt koromban jól fogok olvasni. És még azért is, mert tetszenek az érdekes történetek, kíváncsi vagyok, mi történik a szereplőkkel.” Nobik Alexandra 4. a

 

„Azért szeretek olvasni, hogy jobban teljesítsek az órán, hogy könnyebben tanuljak. Szóval azért kell sokat olvasni, hogy kifejlődjön bennünk a tanulás és az olvasás.” Kály Julianna 3. a

 

„Azért szeretek olvasni, mert ha ideges vagyok, megnyugtat és jól érzem magam tőle.” Kiss Szabolcs 4. a


„Nagyon szeretek olvasni. Különösen a meséket, mert amit olvasok, olyan, mintha filmet néznék.” Balogh Éva 2. a

 

"Azért jó olvasni, mert ha hibátlanul olvasok, hibátlan lesz a dolgozatom, mint legutóbb is…” Kelemen Szilvia 3. a

 

„Szeretünk Gabi nénivel olvasni, mert tudjuk, hogy fontos, ha például jön levél, el tudjuk olvasni, mert muszáj olvasni!…” Gyökeres Noémi és Kiss Éva 4. b

 

„… Ha folyamatosan olvasunk, jobban tudunk tanulni is. …” Kály Olga 3. a

 

„Legjobban a vicces, tréfás meséket szeretem, meg azokat a történeteket, amelyek igazságosan végződnek, vagyis a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését.” Farkas Natasa 4. a

 

„Elsős koromtól kezdve szívesen nézegetem a szép könyveket. A dínós vagy tudományos olvasnivalókat szeretem a legjobban.” Kiss Erik 3. a

 

„Azért jó egy könyvet kézbe venni, mert ha sok kép van benne, az segít elképzelni a történetet.” Bekecs Krisztina 4. a

 

„Sokat járok az iskolai könyvtárba. Minden érdekes könyvet szívesen olvasok, például szamurájokról, emlős állatokról.” Burai Dezső Armandó 3. a

 

„Nagyon szeretem a szép meséket, és ha nem tanulnánk meg olvasni, honnan tudnánk meg, hogy mi van a mesekönyvben?” Bakó Éva 2. a

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: