Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Kóczy Á. László: A publikálás folyamata és az Open Acces dilemmái a közgazdaság-tudományban

Nyomtatási nézet

A tudományos diskurzus jelentős része manapság drága folyóiratok zárt kapui mögött, a szegényebb kutatók és a közvélemény elől elzárva folyik. Különösen furcsa, ha erősebben akarunk fogalmazni: elfogadhatatlan, hogy a jellemzően állami pénzekből finanszírozott kutatások eredményeit az adófizetők, extrém esetben a kutatóintézet, sőt, maguk a szerzők is csak jelentős összegek kifizetése után tekinthetik meg – miközben a folyóiratok az eredményeket ellenszolgáltatás nélkül, pusztán a közlésért mint szakmai elismerésért cserébe kapják meg.

Az Open Access mozgalom a tudományos eredmények szabad hozzáféréséért küzd, nem is eredménytelenül. Mára számtalan szabad hozzáférésű folyóirat indult, a Directory of Open Access Journals (www.doaj.org) közel tízezer folyóiratot listáz, valamint a hagyományos folyóiratok esetében is választható a szabad hozzáférés. Ekkor azonban a kiadók elesnek a letöltésekből származó bevételtől, és esetleg az előfizetői díjaktól; mindezt a szerzőktől beszedett, esetenként igen magas közlési díjakból pótolják. Így előállhat az a helyzet, hogy a jelentős költséggel elvégzett kutatási eredmények átadásáért még fizetnek is a kutatók. Tanulmányunk célja a közgazdaság-tudomány szemszögéből áttekinteni a publikációs folyamatot, és körüljárni az eredmények szabad közlésének a lehetőségét. Választ keresünk az Open Access dilemmájára: tisztázzuk az OA szerzői költségeit, majd összevetjük ezeket a vélt, vagy valós előnyökkel. Javaslatunkban végül megkerüljük a problémát, és különválasztjuk a publikációt és az eredmények szabad hozzáférését.


A publikálás folyamata


A publikálás folyamata tudományterületenként változó, ezért talán nem érdektelen pár szót ejteni a közgazdaság-tudományi eredmények közlésének lehetőségeiről.

A nyers kézirat

Egy eredmény megszületése után a megvitatás elsődleges fóruma a szerzők saját intézménye. Ha egy intézmény rendelkezik valamely kutatási területen a szükséges „kritikus tömeggel”, már egy tanszéki, kari szemináriumon is sok értékes visszajelzés érkezik. A kézirat 70-80%-os készültsége mellett elküldhető első körös véleményezésre a szakmabeli barátoknak. Ekkor az eredményeket, szerzői jogokat semmi sem védi, ezért egy ilyen kézirat bizalmasan kezelendő.

A műhelytanulmány

A visszajelzések alapján elkészül az első publikus változat, amely rendszerint az intézet műhelytanulmány-sorozatában jelenik meg. Gyakorlati szempontból a műhelytanulmány, working paper, discussion paper, research memorandum, preprint, vagy technical report szinonimaként kezelendő.

Ezeket a sorozatokat kis füzetek formájában szétküldték a partnerintézetekbe, de manapság a kizárólagos elektronikus megjelenés a jellemző. Bár egy műhelytanulmány nem tekintendő publikációnak, a tudományos eredmények terjesztése szempontjából nagyon fontos szerepe van, mivel akár évekkel megelőzi a publikáció megjelenését, ráadásul szabadon hozzáférhető. Hivatkozásokat is kaphat, elsősorban a kezdeti időszakban, de akár a cikk megjelenése után is, így kívánatos rögzítése a publikációs adatbázisokban. Sajnos például a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) ezt a kategóriát nem ismeri.

Kereshető adatbázisok

Az elektronikus formában is letölthető tanulmányok természetesen bárki számára elérhetők, s a Google Scholarnak köszönhetően ma már könnyen meg is találhatók. Ha valamelyik tematikus portálon, vagy közösségi oldalon is megjelennek, ezzel jelentősen nő annak az esélye, hogy egy kutató rájuk is bukkan. Míg az utóbbiak révén szakmai kapcsolataink értesülhetnek új eredményeinkről, előbbiek, így a RePEc, vagy az SSRN előnye, hogy a tanulmány bekerül egy kereshető bibliográfiai adatbázisba. Az említett portálokra még részletesebben kitérünk.

Konferenciák

Rendszerint egy cikk konferenciára csak a műhelytanulmány széleskörű terjesztése után jut el. Ezzel egyrészt védettek az eredmények, másrészt, ha sikerült felkelteni az érdeklődését, a hallgatóság is könnyen hozzáfér az eredmények részleteihez. Erre szükség is van, hiszen közgazdaság-tudományi konferenciákról általában nem készül konferencia-kiadvány.

Publikáció

Fontos megjegyeznünk, hogy az eredmények eddig semmilyen bírálaton nem estek át.[1]

A közgazdaság-tudományban a jelentősebb eredmények folyóiratokban kerülnek közlésre.[2] A monográfiák ritkák, elsődleges eredményközlést nem tartalmaznak, inkább a terület fejlődésétől évtizedekre elszigetelt területeken, így hazánkban jellemzők. A folyóirat-publikációkon kívül egyes tanulmánykötetek, illetve referenciamunkák, kézikönyvek méltók említésre. Előbbiek a tisztázatlan bírálati folyamat miatt kevésbé megbízhatók, rendszerint folyóiratban való publikáláshoz nem elég kiforrott eredményeket közölnek. Utóbbiak, így például az Elsevier/North-Holland Handbooks in Economics sorozatának kötetei (Aumann és Hart, 1992, 1994, 2002 stb.) nagy elismerésnek örvendenek, de áttekintő, összefoglaló jellegük miatt eredeti eredményt nem tartalmaznak.

A folyóirat-publikációk általános jellemzője az úgynevezett peer review, melynek során egy vagy több (jellemzően két) anonim bíráló ellenőrzi a tanulmány helyességét. Közlésre csak a bírálók által helyesnek, érdekesnek és megfelelően kidolgozottnak talált cikk kerülhet. A kézirat elfogadásáról végső soron a szerkesztő dönt, de ritka, és a folyóirat megítélését rontó eset, ha figyelmen kívül hagyja a bírálók véleményét.

A folyamatnak nagyon fontos része a bírálók anonimitása, mely a bírálati folyamat alatt és utána is megmarad. Itt jegyezzük meg, hogy a bírálók a szerzőkhöz hasonló kutatók; mindenféle ellenszolgáltatás nélkül készítik el a bírálatokat. Így aztán nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben a folyóiratok és cikkek elbírálásának minősége látványosan romlott, valamint egyre több bíráló szűri meg, hogy mely folyóiratok részére hajlandó bírálatokat készíteni. Így egyre elterjedtebb, hogy az alacsony színvonalú, vagy túlárazott lapok felkéréseit visszautasítják (Bergstrom, 2001), ami hosszabb távon ezen lapok minőségének romlásához vezethet.

A szerzők az elfogadott kéziratot és – egy hagyományos folyóirat esetében – annak minden szerzői jogát ellenszolgáltatás nélkül adják át a folyóiratnak, sőt, esetenként közlési díjat is fizetnek az átadott cikk mellé. Aligha találunk még egy olyan iparágat, ahol a beszállítók (szerzők) és a fogyasztók (olvasók) is fizetnek egy cégnek (kiadó) (Bergstrom és Bergstrom, 2004). Érdekességként megemlítjük Prüfer és Zetland (2009) javaslatát, melyben a kiadók „tudományos dollárokat” fizetnének a cikkekért, bár ezt a fizetséget a szóban forgó cikkben hivatkozott művek szerzői, bírálói és elfogadó szerkesztői kapnák.

A következőkben áttekintjük a folyóiratokat fajtáik, különös tekintettel a finanszírozási modelljük, illetve az Open Access-publikációs lehetőségeik szerint.


A folyóiratok fajtái


A folyóiratok jellege markánsan elkülönül a kiadójuk alapján. A továbbiakban különbséget teszünk a folyóiratok között kiadójuk szerint:

tudományos társaságok és egyetemi kiadók,

nagy, profitorientált kiadók,

kis, hagyományos kiadók,

új kiadók.

Nonprofit kiadók, folyóiratok

A tudományos társaságok és egyetemi kiadók által kiadott lapokra a magas minőség és a viszonylag alacsony előfizetési díj jellemző. A legnagyobb hatású lapok mind ide tartoznak, miközben előfizetési díjuk szerény, a könyvtárak számára is csak évi párszáz dollár (Bergstrom, 2001). Többségükhöz vásárolható egyéni előfizetés is, ami még kedvezőbb. Nonprofit kiadók – a teljesség igénye nélkül:

American Economic Association: American Economic Review, American Economic Journal folyóiratcsalád;

Econometric Society: Econometrica, Theoretical Economics;

European Economic Association (EEA): Journal of the European Economic Association (JEEA);

Az oxfordi, cambridge-i, Princeton, Yale, MIT stb. egyetemek kiadói.

Sajnos az egyesületi, egyetemi háttér még nem garancia a fentiekre. A Journal of the European Economic Association néhány éve éppen azért indult el, mert korábbi lapja, az European Economic Review túlságosan drága, az EEA számára vállalhatatlan lett. A JEEA pedig már, hasonló okokból, rákényszerült egy kiadóváltásra: míg eleinte az MIT Press jelentette meg, 2011 óta a Wiley-Blackwell a kiadója. A kisebb társaságoknak ritkán van ekkora befolyása, lapjuk valamely nagy kiadó portfóliójának része.

Nagy, profitorientált kiadók

A hagyományos kiadókon  a közgazdaság-tudomány esetében elsősorban az Elsevier, a Springer és a Wiley-Blackwell értendő. Ezek a kiadók, különösen az első kettő, a felvásárlások és fúziók révén uralják a tudományos folyóiratok piacát; mára teljességgel megkerülhetetlenek. A helyzettel visszaélve az évek során drámaian megemelték az előfizetési díjakat. Elsősorban az Elseviert éri sok kritika a magas folyóirat-előfizetési díjak miatt, de általánosságban jellemző, hogy a nonprofit kiadókhoz képest oldalanként öt-tízszeres előfizetési díjat kérnek (Bergstrom, 2001). Mivel a részterületek vezető lapjait gyakran ezek a kiadók jegyzik, az egyetemek többsége előfizet rájuk. Az Elsevier híres, vagy hírhedt arról, hogy egy-egy lap helyett egy sok, amúgy érdektelen lapot is tartalmazó csomagot kínál az érdeklődőknek egy titkosan kezelt hozzáférési díj ellenében. Ez a fajta árukapcsolás, piaci befolyással való visszaélés viszont biztosítja, hogy a fejlett világban gyakorlatilag minden kutató hozzáfér az Elsevier (némileg korlátozottabban a Springer és a Wiley-Blackwell) folyóirataihoz.

Ted Bergstrom mozgalmat indított az Elsevier árazása ellen: weboldalán folyamatosan követi a folyóiratok árait és minőségét, egyfajta hatékonyságot vizsgálva (http://journalprices.com), és az Elsevier bojkottjára buzdítja a kutatótársakat. Ez a kezdeményezés egyelőre nem ért el olyan látványos sikereket, mint a matematikusok lázadása (Farkas, 2012; Gowers, 2012).

Kisebb, hagyományos kiadók

Példaként említendő a Mohr Siebeck, mely a Journal of Institutional and Theoretical Economics kiadója. Egy, a témakörében elismert folyóiratról van szó, a szakterületén nem pótolható, így a kiadó a nagyokhoz hasonló árazást alkalmazhat. Méreténél fogva ugyanakkor nem tudja a folyóiratait csomagban kínálni, a JITE számaihoz tényleg csak az fér hozzá, aki kifejezetten ezt a lapot akarja olvasni. Felismerve ezt a problémát, a Homo Oeconomicus kiadója, eredetileg a Hamburgi Egyetem egyik tanszéke, egy szponzor segítségének köszönhetően számait ma már szabadon letölthetően publikálja.

Új kiadók

A folyóiratokban való közlés a közgazdaság-tudományban leginkább egy kitüntetéshez hasonlítható. Publikációs funkciója szinte nincs, hiszen a bírálati folyamat hosszú, gyakran évekig tart, így a téma iránt érdeklődő kutatókhoz addigra már eljutott a műhelytanulmány, vagy hallották valamelyik konferencia-előadást. Egy olyan elismerésnek, amiről senki sem hallott, nem sok haszna van, így egy induló folyóirat számtalan nehézséggel kell, hogy szembenézzen, különösen, ha a kiadója nem tudja egy ismert lap mellé csomagolni. Az új lapok között megjelenik „a jó, a rossz és a csúf” is.

A jó, vagy hobbilapok küldetéssel indulnak, többnyire a nagy kiadók hatalmának megnyirbálása, alternatív publikációs lehetőségek kialakítása a cél. Például az MDPI kiadó Games című folyóirata szerény publikációs díj mellett Open Access licensszel publikálja a cikkeket, de sajnos a lapnak a hatása egyelőre elhanyagolható. Az ELectronic Society for Social Scientists (ELSSS, http://www.elsss.org.uk) a legdrágább vezető lapok mellé kívánt versenytársat indítani, de a lelkesedés ellenére a tervekből semmi sem lett, a weboldal utolsó frissítése 2002-es.

Az elektronikus folyóirat-kiadás alacsony költségei és a fizető szerzők adta új üzleti modell lehetővé tette, hogy második vonalbeli olasz, magyar vagy indiai egyetemek saját folyóiratot indítsanak, hogy oktatói gárdájuknak, szakmai kapcsolataiknak publikációs lehetőséget biztosítsanak. Szögezzük le, volt már rá példa, hogy fontos eredmények pehelysúlyú lapokban jelentek meg, mert a „fősodorba” tartozó lapok túl forradalminak érezték a cikket. Ha azonban valaki rendszeresen nehézségekbe ütközik a jegyzett lapoknál, valószínűbb, hogy munkája nem éri el a kívánt szintet, mintsem, hogy egy meg nem értett zseniről lenne szó. Ezek a kis lapok a másutt közölhetetlen eredmények gyűjtőhelyei, de félő, hogy egy-egy tájékozatlan szerzőnek az értékes munkái is ide kerülhetnek. Ezek „csúf” lapok, hiszen a hulladékot próbálják eladni, de mindezt naivan, jó szándékból teszik. Ettől függetlenül a termék ­értéktelen.

Sajnos nem mondható el mindez azokról a lapokról, amelyek a tájékozatlan szerzőket tudatosan, előre kitervelten félrevezetik. Ezek a „ragadozó lapok” (Beall, 2012).[3]

Aligha van olyan, nemzetközi lapokban publikált kutató, aki ne kapna szinte minden héten felkérést valamely eddig ismeretlen lapban való publikálásra. Nagyjából itt is alkalmazható Groucho Marx híres mondása, miszerint nem akar egy olyan klub tagja lenni, ami hozzá hasonló tagokat is felvesz. Már önmagában az is rossz hír, ha egy folyóirat keres meg minket egy publikációs lehetőséggel, de az ajánlatot alaposabban elolvasva kiderül a motivációjuk: a cikket csak jelentős összeg (pár száz amerikai dollár) ellenében hajlandóak publikálni. Cserébe szabad hozzáférést ígérnek, s ha összevetjük a márkás szabad hozzáférésű lapok díjaival (pár ezer dollár), akár jó üzletnek is tűnhet az ajánlat. Kár, hogy a megjelenés nélkülözi a folyóiratok presztízsét adó, és a szerző számára is hasznos bírálati folyamatot, a cikkek gyakorlatilag ellenőrizetlenül és mindenféle minőségi garancia nélkül kerülnek ki a világhálóra (Bohannon, 2013). Ugyanezt az intézeti műhelytanulmány sorozatban ingyen megkaphatjuk.

Bohannon (2013) cikke mintha az Open Access-folyóiratokat támadná, holott elsősorban arra világít rá, hogy a kisebb lapokban komoly gondok vannak a peer review-val. Mivel egy gyenge lap nem tud megélni az előfizetőiből, az ilyen típusú csalás elsősorban az Open Access-folyóiratokra jellemző. Ideje, hogy rátérjünk, mi is az Open Access, és mit nyújt a kutatóknak.


Open Access


Bár a szabad hozzáférés gondolata megelőzi az internetet, az Open Access első, nemzetközi, jól artikulált felhívása friss, mellesleg hazánkhoz köthető. Az Open Society Institute 2001 decemberében Budapesten rendezett konferenciája fogalmazta meg a Budapesti Open Access Kezdeményezést (http://www.budapestopenaccessinitiative.org/), amely felismerte a nagy lehetőséget egy régi hagyomány és egy új technológia ötvözetében: „A régi hagyomány, hogy a kutatók hajlandóak munkájuk gyümölcseit ellenszolgáltatás nélkül megosztani a tudományos folyóiratokban, pusztán a tudomány érdekében. Az új technológia az internet.”[4]

Az alábbiakban részletezzük az Open Access lehetőségeit.[5] Mondanivalónkat az 1. táblázat foglalja össze. Kitérünk a publikációs költségekre, a publikációval járó érdemre, azaz, hogy a szerző szakmai előmenetele szempontjából értékes-e a publikáció, illetve az olvasókörre és a cikk várható hatására. A táblázatban nem térünk ki a jellemzők szóródására: a nagy, profitorientált kiadók portfóliójába sok, szinte értéktelen lap is tartozik, ugyanakkor kiadnak sok nagyrabecsült folyóiratot is. Itt a ** minősítés valójában *-*** is lehetne.

 

Open

Access

Szerzői

Könyvtár

Egyéni

Érdem

Olvasók

Impakt

 

díjak

köre

Nonprofit folyóiratok

-

-

$$

$

***

***

***

Nonprofit OA folyóiratok

arany

$

-

-

*

*

*

Nagy profitorientált kiadók

-

-

$$$

$$$

**

***

***

arany

$$$

$$$

-

**

***

***

Kis profitorientált kiadók

-

-

$$$

$$$

**

*

**

arany

$$$

$$$

-

**

**

**

OA folyóiratok

arany

$$$

-

-

*

*

*

„Ragadozó” folyóiratok

arany

$$

-

-

-

-

-

Önarchíválás

zöld

-

-

-

-

**

**

1. táblázat

Az Open Access-lehetőségek összefoglalása. A $ jelek nagyságrendeket jeleznek, a * értékelés szubjektív és átlagos értékeket mutat. A könyvtári előfizetési és az egyéni hozzáférési díjak együttesen nem merülnek fel.

Arany OA

Az Open Access-közlés szemben áll a hagyományos publikációs modellel, ahol a szerző ellenszolgáltatás nélkül átruházza a folyóiratra a szerzői jogokat, majd a folyóirat az ingyen megszerzett cikkeket előfizetési díj ellenében bocsátja az olvasók rendelkezésére.

Az arany Open Access alapvetően négy esetre bontható: a ténylegesen ingyenes és ­nonprofit folyóiratok, a fizetős, profitorientált OA-folyóiratok, a fizetős folyóiratokban való OA-publikáció és a már említett „ragadozó” lapok.

A hagyományos folyóiratokban a szerzőknek a cikk elfogadása után nyilatkozniuk kell, hogy a szabad hozzáférésű közlést választják-e (amennyiben a folyóirat rendelkezik ilyen lehetőséggel). Ha igen, a cikk ugyanúgy bekerül a folyóirat megfelelő köteteibe, és megjelenik az online felületein is, de ingyen letölthető. Így a szerzők élvezhetik a folyóirat presztízse és infrastruktúrája által nyújtott előnyöket, de megtarthatják szerzői jogaikat.

A lap a szerzői jogokért és ezen eszközök használatáért ellenszolgáltatást, a nagy kiadók által gondozott lapok esetében nagyságrendileg 2000 euró+ÁFA díjat kér. Bár az összeg önmagában is elrettentő, az elv is vitatható, hiszen ez olyan, mintha a finanszírozó intézménynek akár háromszor is ki kellene fizetnie a cikket: egyrészt fedezte a cikk készítésének költségeit, fizeti a folyóirat előfizetési díját és az OA-opció esetén fizeti a közlés költségeit is. Szembetűnő, hogy az OA-opcióval közölt cikkek elterjedését nem követte a folyóiratok előfizetési díjának csökkenése. Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy egy évfolyam minden cikke szabad hozzáférésű, de ettől függetlenül a kiadó beszedi a könyvtárak előfizetési díjait.

Ennél lényegesen kedvezőbbnek tűnhet a „ragadozó” lapok ajánlata, hiszen látszólag hasonló szolgáltatást kínálnak, csak valamivel olcsóbban. A látszat azonban csal: ezeknek a lapoknak presztízse nincs, így tulajdonképpen semmiféle szolgáltatást nem nyújtanak, viszont ehhez képest igen drágán.

A ténylegesen ingyenes lapok a már említett hobby-lapok, ahol az olvasó nem fizet, és a szerző sem – sokat. Bár még korai lenne ítéletet hirdetni ezen lapok felett, szárnyalásról csak kivételes esetekben (pl. Theoretical Economics) beszélhetünk. Míg egy profitorientált kiadónak gazdasági érdeke a folyóirat presztízsének emelése, új szerzők, új olvasók szerzése, a hobbi-lapoknál ezek az ösztönzők látványosan hiányoznak.

Egy profitorientált Open Access-lap esetében a közölt cikkek mindegyike szabad hozzáférésű, így a lapnak előfizetési díja nincs. Szerzői oldalról hasonlít a hagyományos folyóiratok OA opciójára, azaz a cikkek pár ezer eurós közlési díj mellett jelenhetnek meg. Itt a hagyományos publikációs modellhez hasonlóan, ahol a mű elkészítésének költségén túl előfizetési díjjal kell számolni, „csak” kétszer kell a közölt cikkért fizetni. Ezt az üzleti modellt követi a PLoS One[6], de hasonló, kifejezetten közgazdaság-tudományi folyóiratról nincs tudomásunk.

Összegezve tehát az arany Open Access vagy drága, vagy haszontalan, a kivétel ritka. Vajon érdemes egyáltalán OA licensz alatt publikálni?

Az Open Access dilemmája

Az Open Access mellett alapvetően két érv szól. A közpénzből végzett kutatások eredményeit közkinccsé kell tenni. A tengerentúlon ez régóta elvárás, hazánkban újabban, az OTKA és a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programja által támogatott kutatások eredményeit is szabadon hozzáférhetővé kell tenni. Ez azonban nem jelenti feltétlenül az OA-folyóiratokban való publikálást, sőt, az előfizetéses folyóiratokban való OA-opció választását kifejezetten ellenzik, ezekből a forrásokból ilyen OA-díjakat fedezni nem lehet.

A másik érv a szabad hozzáférés mellett a magasabb olvasottság, magasabb idézettség, magasabb impakt. A szabadon hozzáférhető cikkek látványosan nagyobb hatásúak (Antelman, 2004; Lawrence, 2001). Elvégre a publikálás célja az, hogy az eredményeket minél több emberhez eljuttassuk. (Vagy nem?)

Nos, ez csak részben igaz. A mennyiség nem helyettesíti a minőséget. Ahogy egy Nobel-díjas ezrek által kézbevett méltatásában megjelenő hivatkozás sokkal többet ér egy „ragadozó”, áltudományos lapban megjelentnél, az olvasók sem egyformák. A kutatói előmenetel szempontjából releváns lapokban közölt cikkek döntő részét az Egyesült Államok néhány – gazdag – egyetemén írják (Collins, Cox és Stango, 2000). Ha szeretnénk, hogy ezek a szerzők hivatkozzanak ránk, akkor hirtelen jelentőségét veszti az Open Access melletti második érv. Egy jó nevű amerikai egyetemen dolgozó kutató számára a jelentősebb folyóiratokhoz való hozzáférés magától értetődő az intézményi előfizetésen keresztül. Azzal viszont számolnunk kell, hogy a folyóiratok számának drámai növekedése miatt (1980 és 2000 között a közgazdaság-tudományi folyóiratok száma 120-ról 300-ra nőtt (Bergstrom és Bergstrom, 2004); a példánkban szereplő kutató csak a legnívósabbakat olvassa, és nem követi a különféle alternatív – „szegény ember” Open Access-típusú – kiadványokat. Ha tehát célközönségünknek a vezető kutatókat tekintjük, akkor fontosabb, hogy jó helyen publikáljunk, mint az, hogy milyen licensz alatt: éppen az Elsevier agresszív piaci magatartásának, elsősorban a csomagban való értékesítésnek köszönhetően az Elsevier-folyóiratok a világ legtöbb egyetemi könyvtárából hozzáférhetők. Egy hagyományos folyóiratban publikálva mellesleg „két legyet ütünk egy csapásra”, hiszen a hivatkozások száma mellett szokás követni egyéb mutatókat is: Magyarországon például számon tartjuk a kutatók összesített impakt faktorát. Tekintettel arra, hogy az „alternatív” lapok többsége még nem rendelkezik hivatalos impakt faktorral, ebből a szempontból is szerencsésebb hagyományos kiadványban közölni eredményeinket.

Zöld OA

Bár úgy tűnik, a magasabb olvasottság és értékes idézettség éppen az OA ellen érv, a szabad hozzáférés alapvető elvárásán mindez nem segít. Ez a konfliktus azonban feloldható azzal, ha kimondjuk, hogy a kutatás eredménye és a publikáció nem egy és ugyanaz. A kutatás eredménye egy modell, esetleg mérés, számítás, illetve ennek kiértékelése. A publikáció ugyanennek egy ellenőrzött, formázott, letisztázott változata.

Az eredményeket már a publikációs folyamat elején szabadon hozzáférhetővé tettük azzal, hogy megosztottuk a műhelytanulmányt a világhálón. A benyújtott cikket elfogadják  – de a gyakorlatban sokkal jellemzőbb az elhúzódó bírálati folyamat (Ellison, 2002), melynek során a bíráló jelentős változásokat kér. A kézirat átdolgozásával párhuzamosan frissíthetjük a szabadon hozzáférhető műhelytanulmányt is. Egyre több kiadó engedélyezi az AAM (Author’s Accepted Manuscript), azaz az elfogadott kézirat (korlátozott) megosztását is.[7] Az AAM tartalmában végleges, formázás előtti változat, átesett a bírálati folyamaton, tehát szakmai hiba, tévedés (elvileg) nincs benne. Az AAM, vagy jobb híján az utolsó benyújtott kézirat alkalmas arra, hogy szabadon hozzáférhetővé tegyük a kutatás eredményeit. Ez a zöld OA lényege.

Sajnos azonban az, hogy az eredmények elérhetők a neten, még nem jelenti azt, hogy az érdeklődő olvasók (elsősorban a többi kutató) meg is találják őket. Ebben a problémában segíthetnek a különböző szakterületi, vagy intézményi repozitóriumok: műhelytanulmányokat gyűjtő szerverek, illetve a tudományos profilú közösségi oldalak. A következőkben négy ilyen, a közgazdaság-tudomány szempontjából érdekes oldalt mutatunk be.[8]

RePEc

A RePEc (Research Papers in Economics, http://repec.org/) a legnagyobb közgazdaság-tudományi bibliográfiai adatbázis. Gyökerei 1992-ig nyúlnak vissza, jelenleg több mint 1,4 millió anyag: műhelytanulmány, cikk, könyv, fejezet stb. bibliográfiai információit tartalmazza. Felépítése némileg szokatlan, ezért megérdemel pár szót.

A RePEc nem tárol egyetlen cikket (könyvet stb.) sem: minden egyes cikk valamelyik adatszolgáltató saját szerverén található. Adatszolgáltató lehet egy egyetem, vagy kutatóintézet (pl. műhely­tanulmányok, konferencia-kötetek esetében), vagy egy kiadó (pl. folyóiratcikkek esetében). A RePEc rendszeréhez való csatlakozás ingyenes, egy internetes tárhellyel rendelkező intézmény esetében technikai akadályok sincsenek. A tárhelyen egy speciális mappa tárolja az intézmény paramétereit, speciális (szöveges) adatfájlokat a kiadvány-sorozatokról, illetve az egyes publikációkról; ide kerülnek az esetlegesen letölthető anyagok is. Miután az intézmény csatlakozik a RePEc rendszeréhez, egy robot napi rendszerességgel ellenőrzi, frissült-e a mappa, s ha igen, az új dokumentumok bekerülnek az adatbázisba.

Az adatbázis több, egymással versengő felületen is elérhető, kereshető; ilyenek az EconPapers (http://econpapers.repec.org/), vagy az Ideas (http://ideas.repec.org/). Az ismert keresőmotorok is jól kezelik, így a RePEc-ben rögzített anyagok könnyen fellelhetők az interneten is. A frissen bekerült műhelytanulmányokból heti, tematikus válogatású hírlevelek jutnak el 35 000 regisztrált olvasóhoz. A szerzők regisztráció után magukhoz kapcsolhatják publikációikat, s az így összeállított profil bibliográfiai adatai és statisztikái alapján havi rendszerességgel országos rangsorok készülnek.

Tekintettel a RePEc ingyenességére és népszerűségére, némileg csalódást keltő, hogy mindössze nyolc magyarországi felsőoktatási intézmény rendelkezik RePEc archívummal, s a listáról több neves egyetem és az összes gazdasági vonatkozású folyóirat is hiányzik.

A RePEc decentralizált felépítésének köszönhetően nem rendelkezik az egyes dokumentumokkal, s ennek jogi értelemben óriási jelentősége van. A fent említett AAM közreadásával kapcsolatban például gyakori kikötés, hogy csak a szerző intézménye által működtetett szerveren tárolható. A szabályt mintha csak a RePEc-re gondolva találták volna ki.

MPRA

Amikor az Óbudai Egyetemre kerültünk, egyik első feladatunknak a helyi RePEc archívum létrehozását tekintettük, ami hamar meg is valósult – éppen megelőzve a Harvard Business Schoolt. Sajnos nem mindenki dolgozik ilyen rugalmas, segítőkész környezetben, így előfordulhat, hogy a kutató hosszas kérése ellenére sem hoz létre az intézménye RePEc archívumot. Az ilyen helyzetben levő kutatókon segít az MPRA (Munich Personal RePEc Archive, http://mpra.repec.org/). Az ide feltöltött cikkek – jóváhagyás után – ugyanúgy bekerülnek a RepEc-be, mint az intézményi archívumokban szereplő társaik.

SSRN

Az SSRN (Social Science Research Network, http://ssrn.com/en/) a RePEc versenytársa, pár alapvető különbséggel. Az SSRN profitorientált vállalkozás, az anyagokat saját szerverein tárolja, a cikkek közvetlen feltöltését is engedélyezi. Mivel ezek a fájlok az SSRN szerverein kerülnek tárolásra, itt jobban kell ügyelni a (folyóiratnak átadott) szerzői jogok tiszteletben tartására. Az SSRN profiljába a számvitel, a jog és egyéb társadalomtudományi területek is beletartoznak.

ResearchGate, Academia.edu, LinkedIn stb.

A közösségi oldalak jelentősége a tudományos eredmények terjesztése szempontjából sem alábecsülendő. A ResearchGate (http://www.researchgate.net/), az Academia.edu (http://www.academia.edu/) és a LinkedIn (https://www.linkedin.com/) oldalakon saját tudományos honlapot, profilt alakíthatunk ki, ahová (eddig meg nem jelent) publikációinkat, műhelytanulmányainkat is feltölthetjük. A közösségi funkcióknak köszönhetően szakmai környezetünk azonnal értesül feltöltéseinkről, míg az intézményi honlapunkat esetleg hetekig senki sem látogatja. Bár ide sem tölthetjük fel a már publikált cikkeinket, a ResearchGate azokra is gondol, akik nem elégednek meg a formázatlan változattal: egy gombnyomással elkérhetjük a szerzőtől a publikált változatot. Személyes tapasztalatunk szerint ezt a lehetőséget sokan használják.

Sajnos itt is meg kell jegyeznünk, hogy az értékes publikációk (és hivatkozások) jelentős részét adó elit amerikai egyetemek jelenléte és aktivitása ezeken a portálokon is szerényebb. A RePEc egyik heti hírlevelének szerkesztőjeként rálátásunk van az olvasóink e-mail címeire; aránytalanul kevés közöttük az edu végű cím, elit egyetemről pedig csak elvétve találunk előfizetőket.

 

Saját szerver

Értesítés

Olvasók

Saját profil

Impakt

Extrák

Saját honlap

+

 

+

+

++

Intézeti repozitórium

+

 

+

RePEc

+

+

hírlevél

+++

+

+++

rangsorok

MPRA (+RePEc)

+

hírlevél

+++

+

++

SSRN

+

hírlevél

+++

+

+++

ResearchGate

+

fal

++

+

++

cikk kérés

Academia.edu

+

fal

++

+

++

előadások is

LinkedIn

+

fal

+

+

Mendeley

+

fal

-

+

-

hivatkozás-kezelés

Facebook stb.

+

fal

++

+

+

2. táblázat

A zöld Open Access lehetőségei, melyek akár együttesen is alkalmazhatók


Összegzés


A tudományos kutatás eredményeinek minél szélesebb körben való elérhetősége közérdek, és egyben a kutató érdeke is. Ugyanakkor a puszta elérhetőség önmagában nem érték. Ha csak a tudományos folyóiratokat nézzük, ma már egy-egy tudományterület összes folyóiratának követése sem lehetséges egy-egy kutató számára, így a kevésbé ismert folyóiratokban közölt eredmények rendszerint el sem jutnak az olvasók többségéhez. Ha nem a hozzáférés lehetősége, hanem az eredmények tényleges felhasználása a célunk – rövidtávon legalábbis –, jobban járunk, ha a terület hagyományos fórumain közöljük eredményeinket. Sajnos ezeken a helyeken az Open Access közléséért rendszerint komoly árat kell fizetni, és az ezt megfizetni képes kutatók előnybe kerülnek. A cikkekért való többszörös fizetés már-már erkölcsi kérdéseket vet fel a folyóiratok kapcsán, de az igazi kérdés az, hogy mekkora érték az előfizetéssel nem rendelkező kutatók hozzáférésének biztosítása. Jelenleg úgy látjuk, hogy a szerző és intézménye számára kevés ennek a hozadéka. Így publikációink nem hozzáférhetők, ugyanakkor a közgazdaság-tudományi területen eredményeinket minimális plusz erőfeszítéssel, de költségmentesen, szabadon hozzáférhetővé tehetjük.

Végül talán érdemes kitérni a szabad hozzáférésnek a globális hatásaira. A hagyományos, fizetős hozzáférésű lapokban akárki publikálhatott, ha eredményeinek tudományos értéke megütött egy szintet. Előfordulhatott ugyanakkor, hogy a saját cikkét sem tudta kezébe venni, és csak nagy nehézségek árán tudta követni a tudományt. Az OA „arany útja” ezzel szemben csak a gazdag kutatók és kutatóintézetek számára elérhető, a harmadik világ és részben a feltörekvő országok kutatói ezekkel a lehetőségekkel anyagi okokból nem élhetnek. Így kialakulhat az a helyzet, hogy a szegényebb kutatók csak a gazdagok cikkeit olvashatják, saját kutatótársaik eredményeit nem. Az Open Access segít abban, hogy a szegény kutatók is hozzáférjenek mások (elsősorban a gazdagok) eredményeihez, de kifejezetten hátrányba hozza őket az eredmények publikálásakor. Sajnos ez jelentős részben a hazai kutatókra is igaz.



[1] Érdekes kivétel a szabadon elérhető műhelytanulmányokhoz pusztán (pozitív) bírálatokat közlő NAJ – Not a Journal of Economics (http://www.najecon.org/). A neves kutatók által jegyzett bírálatok az internetes közléssel együtt – a NAJ szerkesztői szerint legalábbis – megfelelnek egy bírált publikációnak.

[2] Egyéb publikációs formákról nem is szól például a fiatal kutatók számára írt akadémiai etikett (Hamermesh, 1992) és a folyóiratok minőségével foglalkozó cikkek (Kalaitzidakis, Mamuneas és Stengos, 2003; Laband és Piette, 1994; ­Liebowitz és ­Palmer, 1984 – ha némileg elfogultan is, de egyenlőséget tesznek egy kutató tudományos munkája és a folyóirat-publikációi közé).

[3] Beall külön blogot szentel (http://scholarlyoa.com) a „ragadozó” kiadóknak és folyóiratoknak. Mint írja, a szerzőknek kétszer meg kellene gondolni, mielőtt ezekben a kiadványokban publikálnak, és viszont, a tudományos munkásság értékelésekor igencsak kérdéses, hogy egy, a listán szereplő folyóiratban megjelent cikk említésre méltó-e.

[4] Saját – szabad – fordítás. Sajnos a Budapest Open Access Initiative tucatnyi nyelven elérhető, de a magyar nincs köztük.

[5] A témáról tudományterületeken felül álló, általános áttekintést Holl (2013) ad.

[6] A PLoS One további érdekessége, hogy minden tudományos szempontból korrekt cikket közöl a fontosság, vagy aktualitás mérlegelése nélkül.

[7] A folyóiratoknak az önarchiválásra vonatkozó szabályait megtaláljuk például a SHERPA/RoMEO (http://www.sherpa.ac.uk/romeo/) portálján.

[8] Az alábbiakon túl sok száz repozitórium létezik, ezek megtalálhatók az OpenDOAR (http://opendoar.org/find.php), illetve a ROAR – Registry of Open Access Repositories (http://roar.eprints.org/) oldalán. Jellemző ugyanakkor, hogy a közgazdaság-tudományon belül első helyen a RePEc szerepel 1,4 millió rekorddal, amit az Econstor követ 70 ezer cikkel.

 


 

HIVATKOZÁSOK

Antelman, K. (2004): Do open-access articles have a greater research impact? College & Research Libraries, 65(5), 372-382. Retrieved from http://crl.acrl.org/content/65/5/372.short

Aumann, R. J., és Hart, S. (Eds.). (1992): Handbook of Game Theory with Economic Applications. Handbook of Game Theory with Economic Applications (Vol. I). Amsterdam: Elsevier.

Aumann, R. J., és Hart, S. (Eds.). (1994): Handbook of Game Theory with Economic Applications. Handbook of Game Theory with Economic Applications (Vol. II). Amsterdam: Elsevier.

Aumann, R. J., és Hart, S. (Eds.). (2002): Handbook of Game Theory with Economic Applications. Handbook of Game Theory with Economic Applications (Vol. III). Amsterdam: Elsevier.

Beall, J. (2012): Predatory Publishing. The Scientist. Retrieved from http://www.the-scientist.com/?articles.view/articleNo/32426/title/Predatory-Publishing/

Bergstrom, T. C. (2001): Free Labour for Costly Journals? Journal of Economic Perspectives, 15(4), 183-198. Retrieved from http://ideas.repec.org/a/aea/jecper/v15y2001i4p183-198.html

Bergstrom, T. C., és Bergstrom, C. T. (2004): Will open access compete away monopoly profits in journal publishing ? Retrieved from http://octavia.zoology.washington.edu/publications/BergstromAndBergstrom06.pdf

Bohannon, J. (2013): Who’s afraid of peer review? Science (New York, N.Y.), 342(6154), 60-65. doi:10.1126/science.342.6154.60

Collins, J., Cox, R., és Stango, V. (2000): The publishing of recent economics Ph.D. recipients. Economic Inquiry, 38(2), 358-367. doi:10.1111/j.1465-7295.2000.tb00023.x

Ellison, G. (2002): The Slowdown of the Economics Publishing Process. Journal of Political Economy, 110(5), 947-993. Retrieved from http://www.journals.uchicago.edu/doi/abs/10.1086/341868

Farkas, E. (2012, February 19): Fellázadtak a világ kutatói. index. Retrieved from http://index.hu/tudomany/2012/02/19/fellazadtak_a_vilag_kutatoi/

Gowers, T. (2012): Elsevier — my part in its downfall. Retrieved from http://gowers.wordpress.com/2012/01/21/elsevier-my-part-in-its-downfall/

Hamermesh, D. (1992): The young economist’s guide to professional etiquette. The Journal of Economic Perspectives, 6(1), 169-179. Retrieved from http://www.jstor.org/stable/10.2307/2138379

Holl, A. (2013): A nyílt hozzáférés nemzetközi és hazai áttekintése. Könyv és Nevelés, 2. Retrieved from http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/a_nyilt_hozzaferes_nemzetkozi_es_hazai_attekintese

Kalaitzidakis, P., Mamuneas, T. P. T. P., és Stengos, T. (2003): Rankings of Academic Journals and Institutions in Economics. Journal of the European Economic Association, 1(6), 1346-1366. doi:10.1162/154247603322752566

Laband, D. N., és Piette, M. J. (1994): The Relative Impacts of Economics Journals: 1970–1990. Journal of Economic Literature, 32(2), 640-666.

Lawrence, S. (2001): Free online availability substantially increases a paper’s impact. Nature, 411(6837), 521. Retrieved from http://www.nature.com/nature/journal/v411/n6837/full/411521a0.html

Liebowitz, S. J., és Palmer, J. (1984): Assessing the Relative Impacts of Economics Journals. Journal of Economic Literature, 22(1), 77-88. Retrieved from http://www.jstor.org/stable/2725228

Prüfer, J., és Zetland, D. (2009): An auction market for journal articles. Public Choice, 145(3-4), 379-403. doi:10.1007/s11127-009-9571-3

___________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: