Ifj. Horánszky Nándor: …a néptanítók érdekeiért

Nyomtatási nézet

Utánközlés

A cikk utánközlés: Ifj. Horánszky Nándor: …a néptanítók érdekeiért. In: A tanító. Bp.: Egyetemi Nyomda, 1969. VII. évf. 1. sz. p.5-6. (Százéves a népoktatás rovat), mely Gárdonyi Győrben, 1886-ban Ziegler Géza szerkesztői (és kiadói) álnéven megjelentetett Tanítóbarát című folyóiratát méltatja. Ifj. Horánszky Nándor (1938-) történész, neveléstörténész.

__________________________________________________________

„Szükségünk volt… egy lapra, mely a tanítósággal, a néptanítók érdekeivel szorosabban foglalkozzék. A Tanítóbarát egyenes célul tűzte ki a tanítók társadalmi helyzetének javításán munkálkodni, szellemi emelkedésükben segédkezet nyújtani, anyagi gyarapodásukat jó tanácsokkal, vagy ha szükséges a lapban való felszólalásokkal előmozdítani.”(1)[1]

Ezzel a programmal indította útjára Gárdonyi Géza a Tanítóbarátot 1886-ban, melynek közel három évig volt a szerkesztője. Gárdonyi a maga célját így fogalmazta meg:

„Tégláimat – ezért van téglaszíne a Tanítóbarátnak, s ezért Ziegler (téglás) a nevem (valóban e néven szerkeszti a lapot. H. N.), mindaddig hordom a haza javának építésére, míg erőm tart. A velem munkálkodókról pedig elég azt tudnom, hogy szintén a haza javán munkálkodnak.”(2)

A lap elsősorban a tanítóság érdekeit veszi figyelembe, s ennek érdekében a tanítóságot ért hivatalos és más lapok részéről ért támadásokra mindig érzékenyen reagál. Sőt állandóan bírálja Trefort közoktatásügyi minisztert is. A lapnak ilyen irányú  tevékenységét Hegedűs András: Gárdonyi a néptanító című művében (Tankönyvkiadó 1962.) egyéb kérdésekkel együtt alaposan és részletesen elemzi.

A Tanítóbarát megtalálja a módját annak is – igaz, aránylag kevés számú cikkben –, hogy a néptanítók művelődéséhez, képzéséhez szükséges könyvekre felhívja  a figyelmet.

Néhány, a pedagógiai gyakorlatot érintő cikkére is érdemes felfigyelni. Agárdi Sándor egyik írásában(3) a magyarázat szerepének fontosságát hangsúlyozza példákkal is illusztrálva. Másutt pedig az iskolai tanítás gépiessége ellen emel szót(4); a tantervek differenciálatlanságát hiányolja. Szerinte a falusi iskolákban más tantervek szükségesek, ill. más követelmények támasztandók, mint a városi iskolákban.

„Miért, s mi módon kell már a népiskolákban is a hazaszeretetet fejleszteni és ápolni” című cikkében(5) az érzelmi nevelés fontosságát hangsúlyozza a lap. Itt a helyes nemzeti kapcsolatokra is találunk utalásokat:

„Figyelmeztessük arra is gyermekeinket, hogy a más nemzetiségűeket – kik e hazá- nak szintén egyenlő jogú fiai – ne gúnyolják, ne bántalmazzák, hanem velök testvéri egyetértésben lenni és élni igyekezzenek.”(6)

A nőnevelés érdekében is több cikket közöl(7) Amint az eddigiekből is láthatjuk, elég széles területet ölel fel a Tanítóbarát témaköre. Érdemes azonban azt a tevékenységet alaposabban szemügyre venni, melyet az 1868. 38. tc. betartásáért tett, a hibákat ostorozva. Az alábbi idézetekkel igyekszünk erről átfogó képet adni.

Müller Károly néptanító szerint oktatásügyünk általános és fő akadálya „hogy a tanítók közvetlen a nép által, s hozzá még termesztményekben kapják fizetésüket. Hogy az iskolaszék e tekintetben édeskeveset tesz, és hogy a tanítóság csak tengődik, az elismert tény… De nem tekintve azon nyomort és keserűségeket, melyeket e slendrián fizetésmód a tanítónak okoz, mint mondám: magára a nevelés oktatásügy emelkedésére nézve egyik főakadály, mert a tanító és a szülő között mindig ez idézi elő a rossz viszonyt, minek rendes következménye az, hogy a szülők gyermekeik előtt teljesen lerontják a tanítók tekintélyét.”(8)

E problémák a későbbiekben is vissza-visszatérnek, bizonyítékaként annak, hogy azokat még mindig nem oldották meg.(9)

„A szegény tanító azonban egészen a nép akaratától függ, amennyiben közvetlen érintkezik a néppel, és közvetlenül a néptől húzza fizetését. A népnek eme akarata azonban, melytől a tanító existentiája tétetik függővé, lépten-nyomon a tanítóban a népnevelést, amelytől a nép műveltsége s ebből kifolyólag a nép jóléte függ – bosszulja meg.”(10)

Ugyanakkor azonban az iskolaszékkel egyetértésben jövedelemcsonkítások történnek. E két tapasztalt jelenség következtében „állott elő az az anomália, melynek következménye az a nyomor, mely a magyar tanítóság nagy többségét, nem tekintve minőségét rabigában tartja. Rabigában a szó szoros értelmében, mert az anyagi nyomor, számtani bizonyossággal vonja maga után a szellemit.”(11)

Schimmer József konkrét visszaéléseket is leír. Pedig a „közoktatási törvénynek egyik legfontosabb részét képezi a IX-ik fejezet, mely a tanítókról szól, s ezek sorsának biztosításáról akar gondoskodni”, de a valóságban nem mindig veszik figyelembe a törvényadta jogokat. Mivel a tanítók jövedelmének forrásai bizonytalanok, ill. ingadozók, és a behajtásuk is nehézséget okoz, ezért Schimmer szerint:

„Kell tehát, hogy a törvény:

a tanítói fizetések minimumára nézve vidékenkint, a viszonyoknak megfelelőleg, a községek, városok lakóinak számához arányítva fokozatokat állapítson meg;

a fizetést a szolgálati évek arányában országszerte, felekezeti különbség nélkül feljebb emelje.

A fizetési tételek pedig amennyiben azok törvénybe iktattatnak, a pénzérték ingadozása szempontjából időnkint, a viszonyokhoz mérten, törvényes alapon átalakítandók.”(12)

Keserű kifakadásra készteti a besztercebányai r.k. tanítók őszi nagygyűlésén a néptanítók helyzete Bielek Károly tanítót. Beszédét a lap közli.(13)

„A néptanítói állás, igaz, egy pár év óta erkölcsileg nagyon emelkedett, anyagilag azonban vagy nagyon keveset, vagy éppen semmit. Az 1898. évi 38-ik törvénycikk, mely a néptanítói állás erkölcsi emelkedésének oly hatalmas lendületet adott, az anyagi tekinteteket sem hagyta figyelmen kívül. Megállapította a minimumot, melyet a tanítónak fizetésül adni minden iskolát fenntartó hatóság köteles. Sajnos, hogy 18 év alatt, a mióta tudniillik a nevezetes 300 frtos híres törvény fennáll, mindig nem tudtak arra módot találni, hogy annak érvényt szerezhessenek. Hát, kérdem tisztelettel, minek alkotnak törvényt s miért áll fen az a törvény, ha nem egyéb, mint holt betű, üres szó? Mindig szemünkre vetik magasztos hivatásunkat! Inkább ne legyen a szájban olyan nagyon magasztos a mi hivatásunk, csak adjanak nekünk nagyobb s nem olyan száraz darabka kenyeret, majd mi aztán a netán hiányzó magasztosságot helyrehozzuk, kipótoljuk.”(14)

Az eredménytelenségek vázolása mellett a lap javaslatokat is tesz; így a tanítók helyzetén arra alkalmas tanfelügyelők kinevezésével kíván segíteni.

„A míg a törvény csak írott malaszt lesz, addig országszerte pontos iskolalátogatás, terv szerint beosztott és így sikerdús eredményű oktatásról álmodozni nem egyéb, hiú ábrándnál. Míg a szülők kénye kedve határozza meg a tanév kezdetét és végét, míg a községi elöljárók ügybuzgósága vagy lanyha eljárása lesz az irányadó a rendes iskolázást illetőleg, míg a tanító csak eszközül tekintetik a tanügy emelkedésében és előbb haladásában, addig jövője, virágzása az elemi tanügynek nincs, és nem is lehet.

Érvényre kell emelni a közoktatási törvényeket, és felvirágzik a népnevelés, fokozódni fog a köznép értelmi képzettsége; … A tanító kell, hogy viselje az iskola képét, neki, vagy a hol többen működnek igazgatói minőségben egynek okvetlenül közvetlen összeköttetésben kell állnia a kir. tanfelügyelővel. Végül, a tanfelügyelők kinevezésénél mulhatatlanul megkivántatónak vélem, hogy miként postaigazgatóvá, vagy bármi néven nevezett hivatali felügyelővé arra készült gyakorlott egyén választatik, úgy a tanügynél is alkalmaztassék és tartassék szem előtt az elv: csak szakember képes teljesen megfelelni a reá bízottaknak. Tehát ám vegye a miniszter úr a tanfelügyelőt ott a hol kapja, de az ne legyen oly egyén, a ki más hivatalra alkalmatlan, ne legyen laikus, a ki csak annyiban ért a tanügyhöz a mennyiben ő is járt iskolába.”(15)

Azokról a kívülállókról, akik állandóan bírálják a tanítóságot Pongrácz János egy cikke eképpen ír:

„Tanítófalónak lenni nem nagy mesterség. – Úgy is elég van olyan haszontalan ember, akinek nincs egyéb foglalkozása mint az, hogy mások tetteiben gáncsoskodik… Csak az, aki tehetne, de nem akar tenni, annak nem jut talán eszébe is, hogy jó volna biz egy kis reform. Ezen reform helyett inkább képzettségünk ellen van igen nagy kifogása. Hát bizony én is részben igazat adok…, de ha már olyannyira elégületlen a mi táborunkkal, úgy iparkodni kell azon, hogy minél alaposabb képzettséget nyerhessenek a tanítók.”(16)

Ilyen körülmények között a tanítót bármikor megfoszthatják állásástól, „hiába mondja az 1868. évi 38-ik t.czikk: »a tanítók élethossziglan választatnak és hivatalukból csupán súlyos hanyagság, erkölcsi kihágás vagy polgári bűntény miatt mozdíthatók el…« Hogy a törvényczikket miképpen értelmezik, azt egy példa a közel múltból eléggé bizonyítja. Törvényeink e paragrafusa felsőbb helyen szépen kijátszatott, és elmozdítottak egy tanítót. »A ki hivatalát mióta elfoglalta (t.i. 1872-ben) az 1886 évi augusztus hóban kiállított hivatalos bizonyítványok tanusága szerint mindenkor úgy elöljárói, valamint a szülők teljes megelégedésére töltötte be.« Most már láthatja mindenki, hogy a törvényeink minősége valóban olyan, mint a pókháló, t.i. az erős légy áthatol rajta, míg a gyenge szunyog megakad benne.”(17)

A visszásságokban az iskolaszéki intézményeknek is nagy szerepük van.

„Elvitathatatlan tény, hogy boldog emlékű Eötvösünk az iskolaszékek életbe léptetésével a mindnyájunk által óhajtott czélt; a tanügy minél szélesebb körben való fölkarolását kívánta elérni. Hogy ezt elérni egyáltalában nem sikerült, bizonyítja a 17 évi praxis, s a panaszok, melyek az intézmény ellen mindinkább sűrűbben hangzanak. Hogy az iskolaszék a rendes iskoláztatást előmozdítaná, arról szó sem lehet, hiszen valamennyi iskolaszéki tag különös privilégiumának tartja, gyermekét akkor fogni ki iskolából, a mikor éppen akarja. Nézetem szerint a szakszerű felügyelet jobban czélhoz vezetne, mint az iskolaszéki intézmény.”(18)

E gondolat folytatásaként írja Schimmer:(19)

Nem vitás, hogy a Tanítóbarát e sokirányú és céltudatos tevékenységével nagyban hozzásegített a nehézségek elviseléséhez, de – bár ez nem rajta múlt – alapjaiban nem segített a bajokon. Maga a tudat is bátorítóan hatott, hogy van olyan lap, amely a tanítóság érdekeit állandóan és hathatósan, minden megalázkodás nélkül síkra száll.

A lap akkor is folytatta tevékenységét, mikor Gárdonyi megvált annak szerkesztésétől, és e munkát Szilli Benedek győri tanító vette át. Igaz, tanácsokkal továbbra is  ellátta Gárdonyi a lapot.

A Tanítóbarát 1892-ben szűnt meg. Rövid fennállása alatt haladó törekvéseket szolgált.

A Tanítóbarát borítója

_________________________________________________________

[1]Először midőn a „Tanítóbarát” első számát kibocsátom, alkalomszerűnek találom elmondani, mi is indított engem a lapnak alapítására.

Künn voltam falun. Mint tanító, a kerü- letbeli, később a vidék tanítóságával  ismerkedtem meg. Hát bizony én igen szomorúnak találtam a néptanítók és a tanügy álla potát. Sokat töprengtem, miként lehetne csak némileg is orvosolni a bajokat. Áttanulmányoztam az ország minden tanügyi lapjának tendenciáját, de bizony csak arról kellett meggyőződnöm, hogy az iskola, a tanítás, a közokt. Minister rendeletei s e féle dolgok vannak azokban folyvást püfölve, míg a tanítók, a népnevelés főszereplőivel, ezek helyzetével, gondjaival és anyagi állapotuk emeléséről édes keveset beszélnek.

Szükségünk volt tehát egy lapra, mely a tanítósággal a néptanítók érdekeivel  szorosabban foglalkozzék.

Éreztük már régen e lapnak a hiányát. Eddig a „Paedagogiai Szemle” szentelt egy-egy kis tért a tanítók érdekeinek. A „Tanítóbarát” egyenes célul tűzte a tanítók társadalmi helyzetének javításán munkálkodni, szellemi emelkedéseikben segédkezet nyújtani, anyagi gyarapodásukat jó tanácsokkal, vagy ha szükséges a lapban való felszólalásokkal előmozdítani.

Mennyiben érjük el célunkat, a lap pártolásától függ. Nem kételkedhetünk azon, hogy a hazai néptanítóság fel fogja ismerni érdekeinek igazi barátját, valamint a lap az ő boldogulásukon fárad, úgy ők is viszonozzák ezt a lap pártolása által.

A ki ezen lapot pártolja, önmagát fogja pártolni. Az előfizetési árat olyan csekélyre szabtuk, hogy törekvéseink egyszerűsége, szándékunk egyenes volta még csak ebből is kitűnik. Amennyiben lehet (a pártolás arányában), igyekszünk folytonosan emelni úgy az alakot, mint a tartalmat.

Jelen mutatványszámunk úgy van szerkesztve, hogy (a mennyire az első szám összeállításának nehézséget leküzdöttük) némi áttekintést nyújtson a többi számok tartalmára és alakjára nézve. Az egyes cikkek úgy vannak megszakítva, hogy magukban véve is egészet képezzenek. Időnként arczképekkel és zenemelléklettel kedveskedünk.

Ezen számhoz mellékletet nem adhattunk. A jövő szám február elején jelenik meg.

Igen tisztelt előfizetőinket kérjük, szíveskedjenek bennünket minden eseményről, melyek a tanítók körében előfordulnak, értesíteni. Ilyenek p.o. a halálozások, ugyancsak nevezetesebb események, tisztújítás, jubileum vagy más olyan dolog, mely a tanítókat érdekelheti. Mi mindent elkövetünk a mi erőnkből telik, hogy lapunk hasznossá és érdekessé váljék. Az ország jelentősebb pedagógusai közül sokakat megnyerünk munkatársnak.

Megjegyezzük még hogy a Tanítóbarát előfizetői a Néptanítók naptárát minden  évben 25 kr. leszállított áron kapják.

Azon reményben, hogy Ön tisztelt Olvasó pártolója leend lapunknak vagyunk legmélyebb tisztelettel

a Tanítóbarát szerkesztősége.

Gárdonyi népiskolai tanítói oklevele 1882-ből, az eredetit a Dobó István Vármúzeum őrzi
(Forrás: Korompai János: Gárdonyi Géza egri otthona.
Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1983.)

Jegyzet

1. Tanítóbarát, 1886. 1. sz.

2. Tanítóbarát, 1889. 3. sz.

3. Hogyan lehet kevés erővel sokat tanítani? 1887. 7-8. sz.

4. Agárdy Sándor: Az iskolai tanítás gépiessége. 1886. 12. sz.

5. Tanítóbarát, 1889. 2. sz.

6. Uo.

7. Szaák Luiza: A nőipar iskolákról. 1889. 8. sz., Nőnevelésünk vidéken. 1886. 9. sz.

8. Müller Károly: Oktatás-ügyünk egy nagy akadálya. 1886. 11. sz.

9. Schimmer József: Haladási tért a néptanítónak. 1887. 4. sz.

10. Uo.

11. Bielek Károly beszéde. 1887. 1. sz.

12. Schimmer József: Jogviszonyaink általános szabályozásáról. 1887. 1. sz.

13. Bielek, i.m.

14. Uo.

15. Pandur Pál: Mit, és miért? 1887. 3. sz.

16. Pongrácz János: A tanítók helyzete iránti részvétlenség. 1887. 11. sz.

17. Uo.

18. Nagy József: Az iskolaszékről. 1887. 6. sz.

19. Uo.

20. Uo.

Vissza a tartalomjegyzékhez