Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Czeglédy Sándor: A latintanítás – rejtett kincs?

Nyomtatási nézet

A latin nyelv oktatásának lehetőségei a középiskolában az UNESCO „Oktatás – rejtett kincs” című jelentésének tükrében

Bevezetés

A tanulmány címéül szándékosan választottam e nagy múltú tantárgy mai helyzetének vizsgálatát. A múlt időnként üldözi a jelent és a jövőt. A múlt ebben az értelemben az a gyakorlat, amely tantárgyunk tanítását a XIX. század második felében meghatározta. A latin a gimnáziumi oktatás egyik legfontosabb tárgya volt, heti 4-8 órában tanították nyolc éven keresztül. Jelentőségét a tanítás követelményrendszere adta – legalábbis a korabeli felfogás szerint. E tantárgyat ugyanis a legtöbb iskolában „buktatótárgyként” tartották számon: már az I. gimnáziumi osztályban, a körülbelül 10-11 éves gyerekektől is rendkívül alapos nyelvtani alaktani ismereteket követeltek. A rendkívüli alaposság a teljességre törekvést jelentette: az összes névszó- és igeragozási kivétel ismeretét is megkövetelték, olyanokét is, melyekkel ritkán vagy szinte egyáltalán nem találkozhat későbbi tanulmányai során a tanuló. Nem csoda, ha nagy számban buktak diákok ebből a tárgyból,[1] s tűnt lélektelen magolásnak a latintanulás.[2] A latintanár pedig egyesek szemében – okkal vagy oktalanul, de inkább okkal – érthetetlen, nevetséges embernek tűnt, a „tudni nem érdemes tudomány” tanára lett.[3]

A latin nyelv tanulásának ez a metódusa – bevallva-bevallatlanul – a megbízható, precíz hivatalnok kinevelését tűzte ki célul. A többi idegen nyelv tanítása mai szemmel gyerekcipőben járt, de a latin nyelv tanításának metodikáját követte. A latin szempontjából ez előnyös volt: az úgynevezett nyelvi alapozó tárgy szerepét erősítette. Emléke ma is él azokban, akik abban az oktatási rendszerben nőttek fel. Bár napjainkban is okozhat félreértést: egyesek így képzelik ma is a latin nyelv tanítását, míg a szakmabeliek (jelen esetben a latin szakos tanárok) jelentős része már többé-kevésbé más úton jár. Ez utóbbi törekvés fogalmazódik meg például az elmúlt húsz évben írt tantervekben és tankönyvekben is.

A kérdés számomra az, hogyan lehet a múltból a jelen lehetőségeivel, eredményeivel számolva jövőt alkotni? A tervezés egyik fázisa: összevetni a praxisban felhalmozott tapasztalatot minél több, más szempontból készített átfogó elképzeléssel. Ezért vállaltam a Jacques Delors vezette kutatócsoport jelentésének áttekintését.[4] Tanulmányomban a jelentés főbb gondolatai szerint igyekszem a problémát és a lehetőségeket számba venni.

 

Horizontok

A jelentés e fejezete tartalmazza az oktatás négy alappillére gondolatát, mely a latin nyelv tanításában jelenleg is megtalálható.

Az első alappillér, a kognitív tudás fejlesztésére irányuló „megtanulni tanulni” talán a bevezetésben vázolt XIX. századi hagyományokban is megfigyelhető. Ezek a hagyományok intenek arra, hogy a jó szándék önmagában nem elég, egy szemlélet túlhajtása, mechanikus értelmezése rossz pedagógiai gyakorlatot eredményezhet. Valószínűleg a grammatika elmélyült tanításával elődeink „meg akartak tanítani tanulni”. Lehet, hogy ők, koruk szintén gyors fejlődésének áramában, szintén pozitívan értékelték volna az alábbi gondolatot: „Figyelembe véve a tudományos fejlődés kiváltotta gyors változásokat, valamint a gazdasági-társadalmi tevékenység új formáit, nagyon fontos, hogy összeegyeztessük a kialakult általános műveltséget és az elmélyült munka lehetőségét”[5]. Azt hiszem, az összeegyeztetés módját kell alaposan végiggondolni.

A következő alappillér a „megtanulni cselekedni” gondolata: „Túl a mesterségen, amit elsajátítottunk, olyan jártasságra is szert kell tennünk, amely képessé tesz arra, hogy különböző, akár váratlan szituációkkal is szembe tudjunk nézni”[6]. A XIX. századbeli latintanárok nem sok fantáziát láttak volna ebben, hasonlóan a „megtanulni együtt élni” gondolattal, mely az empátia fejlesztését célozza. Én valami olyat éreztem a jelentés e sorait olvasva, hogy valahol itt lapul a „rejtett kincs”, ez adja általában az oktatásnak és nevelésnek s a latintanításnak is az értelmét. Én magam ezt így fogalmaztam meg 1995-ben, nyolcosztályos gimnáziumok részére írt latin tantervemben: „A latin nyelv ugyanis nem egy az idegen nyelvek közül, hanem olyan, mint a korszerű műveltség néhány követelménye: »áthatja az iskolai oktatás szinte valamennyi elemét«.

 

A latin nyelv tantárgy három részterületet foglal magában.

Ezek:

  • latin nyelvtan,
  • klasszikus és kisebb mértékben középkori és újkori latin szövegek olvasása,
  • római művelődéstörténet.

E három terület sajátos módon összefonódik, hiszen a szövegek megértése nem képzelhető el nyelvtani és művelődéstörténeti ismeretek nélkül. Ennél fogva a tanítási órák nagy részén jelen van mindhárom terület.

A latin nyelv tanulása során a tanulók rendszeresen találkoznak a klasszikus műveltség hétköznapi életünkben, kifejezéseinkben továbbélő emlékeivel. Ennek során fejlődik nemzeti önismeretük és erősödik a közös európai értékrendhez való kötődésük. Felismerik, hogy kultúránk részben a görög–római civilizációban gyökerezik, mint Európa többi népéé. Ezért fontosnak tarthatják a nemzeti kulturális, vallási emlékek ápolását és feltárását. Megismerik Magyarország hozzájárulását az európai fejlődéshez. Érdeklődőkké és nyitottakká válhatnak az európai kultúra, életmód, szokások, hagyományok iránt. Ezáltal értékelni tudják az európai egység erősödésének jelentőségét.

A különböző gondolkodásmódot, tanulási módszert igénylő három részterülettel történő foglalkozás során érzékennyé válnak a problémák lényege, okai, összefüggéseinek és megoldási lehetőségeinek a keresése, feltárása iránt. Mivel e tárgy tanulása során klasszikus szerzők szövegeinek a feldolgozása folyik; elmélyülnek a megismerést, a tanulást, az emberi kapcsolatokat szolgáló információk megértésében, elemzésében, értékelésében. Képessé válnak önálló ismeretszerzésre, véleményformálásra, érvek értelmezésére. Át tudják élni az alapos, elemző olvasás segítségével szerzők és hőseik világát; ez segíti azoknak a pozitív beállítódásoknak, magatartásoknak és szokásoknak a kialakulását, amelyek a gyermekek, ifjak – a leendő felnőttek – egészségi állapotát javítják. Így egészséges, harmonikus életvitelt megalapozó szokások alakulhatnak ki a tanulók cselekvő, tevékeny részvételével.

E szokások csak akkor alakulhatnak ki, ha a hozzájuk vezető út járható, vagyis a latin nyelv tanulása harmonikus és örömteli. Ennek kimunkálásában próbálja segíteni tantervünk az iskolákat és tanáraikat, diákjaikat. Ezért helyez hangsúlyt a képességfejlesztésnél az emlékezet erősítésére; a gondolkodási kultúra művelése szempontjából a megfigyelő és megértő készség fejlesztésére; az önművelés kibontakoztatása terén az empátiára való készség és a műalkotás befogadására való készség kiművelésére”[7].


A fentebbi idézet talán azt is egyértelművé teszi, hogy a „megtanulni minőségi életet élni” gondolata, az erkölcsi és esztétikai értékkategóriák megértetése és interiorizációja szintén olyan feladat, amely része a latin nyelv tanításának. Számomra időnként megdöbbentő, hogy a hazai általános iskolai és gimnáziumi oktatás mekkora súlyt fektet az irodalomtanításra, s később milyen elenyésző azoknak a száma, akik igénylik az értékes irodalmat. Leginkább magyar–latin szakos kollégák értenek velem egyet, hogy a latin órákon több lehetőség van alapos, körültekintő versolvasásra, mint magyar irodalom órákon. Sőt az olvasott szövegnek más művészetekre (képzőművészet, zene) gyakorolt hatását is alaposabban szemléltethetjük, s ezáltal jobban felkelthetjük az igényt általában a művészetek iránt. Szerencsére végzett és visszalátogató tanítványoktól is kaptam erre vonatkozóan biztatást.

Természetesen nem tagadjuk, hogy a latin nyelv tanulásával mélyebben megérthetők bizonyos grammatikai (elsősorban mondatszerkezeti) fogalmak. Ezek alapos megértése segíti más idegen nyelvek tanulását, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg az úgynevezett beszédcentrikus módszert vallja a modern nyelveket tanítók többsége. A mélyebb grammatikai tudatosság leginkább azoknak lehet hasznos, akiknek több idegen nyelvet kell majd használniuk különböző megértési szinten.

 

A tágasság iskolája

A latin nyelv tanítása során a római (és kisebb mértékben a görög és a középkori) civilizáció, életmód, művészetek, filozófia igen széles területéről lehet kultúrtörténeti témát választani. A jelentés számos lehetőséget nyújt annak újragondolására, hogy milyen cél- és követelményrendszer, valamint tartalmi elemek szerint építsük fel a latinórákon tárgyalt művelődéstörténet rendszerét. Az alábbi gondolatokat tartom leginkább hasznosíthatóknak:

„A Bizottság viszont nyomatékosan hangsúlyozza, hogy felülmúlni szándékozik minden olyan oktatási koncepciót, amely kizárólag haszonelvű. Az oktatás nem csak azért van, hogy a gazdaság világát ellássa szakemberekkel: az emberi lény nem a gazdaság ügynöke, hanem a fejlődés végső célja. A minden egyes emberben rejlő tehetséget és képességeket kibontani, egyszerre az oktatás alapvető humanista misszióját, az oktatás vezérfonalát alkotó igazságosság követelménye, olyan igény, amely tiszteletben tartja az emberi és természeti környezetet, valamint a különböző hagyományokat és kultúrákat”[8].

Ez a humanista misszió, amelyet tantárgyunk betölthet. Gimnáziumainkban az a szokás alakult ki, hogy a latin nyelv tanulását bölcsészeti, orvosi, jogi pályára lépőknek ajánlják. Mindhárom pályán közvetlenül emberekkel kell majd foglalkozni (míg pl. egy gépészmérnök vagy számítástechnikus ideje jelentős részét eszközök, gépek között tölti majd). Több megértéssel, empátiával végezheti munkáját az, aki rendszeres, alapos elemző munkával olvasott el és dolgozott fel olyan szövegeket, melyek jelentős részben etikai problémákat tárgyalnak. A római irodalom egyik sajátossága, hogy központi szerepe van az etikumnak: „A [római irodalomban a] római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt. Ez az oka annak, hogy a hazaszeretet, a szülőföld és az emberi méltóság dicsérete oly gyakran felcsendül”[9]. Ha azt szeretnénk, hogy a fentebb említett pályákon a szakmai felkészültség etikummal párosuljon, véleményem szerint hasznos latin stúdiumokon edződni. Ez az edződés a felsőoktatásban elképzelhetetlen, hiszen ott már kész egyéniségek folytatnak szakirányú tanulmányokat. Különösen edződniük kellene a jogi pályára lépőknek, ahol az utóbbi években ragályosan terjedő arcátlanság, gátlástalanság már a fiatalabb generációnak is szemet szúr.[10]

„A műveltség – a társadalmak összetartó ereje térben és időben – nyitottá tesz az ismeretek más területei iránt is; így keletkeznek termékeny kapcsolatok különböző tudományok között. Ami magát a kutatást illeti, tapasztalható, hogy a legfejlettebb ismeretanyag kifejezetten több tudományág metszéspontján jön létre.”[11]

A fentebb említett tematikailag sokrétű, változatos módszerekkel feldolgozható, de mégis mindig egy-egy szöveghez kötődő művelődéstörténeti ismeretanyag megpróbál összeköttetést teremteni különböző művészetek, stílusok, korszakok között; felkelti a tanulók érdeklődését, esetleg olyan művészeti és tudományos problémák iránt is, melyekkel megismerkedhetnek más órákon is, de – esetleg kudarcaik miatt – elfojtódik bennük a természetes kíváncsiság.[12]

„A szolgáltatások fejlődése tehát olyan emberi kvalitások fejlődését követeli meg, amelyekről nem feltétlenül esik szó a hagyományos képzés során. Olyan képességeket igényel, melyek segítségével stabil és hatékony kapcsolatok jönnek létre az emberek között.”[13]

Ha egy kapcsolatot hatékonynak szeretnénk jellemezni, nem magánéleti, hanem munkahelyi és közéleti kapcsolatra kell gondolnunk. Nem szeretném az előzőeket ismételni, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a római jog alapelve a mindenkit megillető méltányos eljárás, a bizalom és a jóhiszeműség.[14] A szépirodalom mellett jogi szövegek olvasása, feldolgozása segítheti az említett emberi kvalitások fejlődését.

„A Bizottság első ülésétől kezdve hangsúlyozta azt az alapelvet, hogy az oktatásnak az egyén teljes – testi és szellemi – fejlődését kell szolgálnia. Fejlesztenie kell az intelligenciát, az érzékenységet, az esztétikai érzéket, a személyes felelősségérzetet. Az ifjúkorában kapott oktatásnak köszönhetően minden emberi lénynek meg kell kapnia a lehetőséget, hogy önálló gondolkodásra tehessen szert, hogy képes legyen értékítéletre, hogy maga tudja meghatározni a későbbiekben, mit akar tenni különböző élethelyzetekben.”[15]

Úgy érzem, ezt az igényt, a gyermekek, fiatalok teljes szellemi fejlődését igen jól szolgálja, ha tantárgyunk tanítása során következetesen áttekintjük a görög–római műveltség elemeit és a későbbi korokra gyakorolt hatását, hiszen számtalan olyan irodalmi alkotás van, amely fejlesztheti az intelligenciát, az érzékenységet, az esztétikai érzéket, a személyes felelősségérzetet. Azt is nyomon követhetjük, hogy ezek az alkotások hogyan hatottak későbbi századokban. Ezért sajátos „európai stúdiumnak” is nevezhetnénk a latin nyelv tanítását. Az európai humanizmus saját nemzeti örökségünk része is, tehát az antikvitás magyar vonatkozásainak ismerete segíti Európához tartozásunk mélyebb átélését is. A jelentés hangsúlyozza a hagyományismeret fontosságát is, természetesen a másság ismeretével, más kultúrák értékeinek tiszteletével együtt.

Számtalan problémát kell még átgondolnunk, de a jelentés több gondolata is véleményem szerint arra figyelmeztet, hogy az európai értelmiség összetartozásának, a humanista értékrend megőrzésének érdekében is meg kell tartanunk a közoktatásban (hazánkban és más országokban is) a latintanítást. Sajátos közös nyelve, közös gyermekkori és ifjúkori élményanyaga ez még a mai európai értelmiség jelentős részének. Remélhetőleg ezek az élmények tudnak még olyan tartást adni az eljövendő generációknak is, hogy értékorientált műveltségeszmény hassa át hétköznapjaikat.



[1] Kosztolányi Dezső Fürdés című novellájának hőse is, akire ezért haragszik meg az apja. E harag vagy inkább a kiengesztelés miatt beszéli rá férjét az anya a tragédiába fulladó fürdésre.

[2] Csehov Három nővérében, érzelmi mélyponton ragozza el latintanár férjének az egyik szereplő: amabam, amabas…(szerettem, szerettél)

[3] Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényében a fizikailag, de lelkileg is egyre inkább vakká váló Fóris Ferenc latin–görög szakos tanár lehet ennek példája.

[4] Oktatás – rejtett kincs. A Jacques Delors vezette Nemzetközi Bizottság jelentése. Budapest, 1997. (a továbbiakban: jelentés)

[5] Jelentés p. 19.

[6] Uo. p. 20.

[7] Latin nyelv 5-12. Profil-rendszerű tanterv, korábban elérhető volt a www.oki.hu oldalon.

[8] Jelentés p. 66.

[9] Adamik Tamás: Római irodalom az archaikus korban. A római irodalom sajátos jellege. Budapest: Magyar Könyvklub, 2001. p. 14.

[10] Új Generáció. 2001. 2. sz.

[11] Jelentés p. 73.

[12] Erre saját gyakorlatomból hozhatnék példát: az eleai Zénón apóriáit (melyekkel fel lehet kelteni a figyelmet, hogy a tér és az idő végtelen pontok halmaza) a 12-13 évesek nagy érdeklődéssel fogadják, ennek további matematikai vonatkozásai később már megértési problémákba ütköznek.

[13] Jelentés p. 75.

[14] Pl. Gaius 3 ad ed. provinc. Az ügyvédnek törvényesen és jóhiszeműen kell eljárnia, e szempontokat ügyfele érdekei elé kell helyeznie (Si quis in rem suam procuratorio nomine agit, veluti emptor hereditatis: an debeat invicem venditorem defendere? Et placet, si bona fide et non in fraudem eorum, qui invicem agere vellent gestum sit negotium, oportere eum invicem defendere.)

[15] Jelentés p. 79.

 

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: