Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Pogányné Rózsa Gabriella: A könyvtár szakos képzés megszervezése a hazai felsőoktatásban

Nyomtatási nézet

A mai Eötvös Loránd Tudományegyetemen az 1948/1949-es tanévben indult meg az egyetemi szintű könyvtár szakos képzés, eleinte még nem is stabil, állandó főállású oktatói gárdával rendelkező tanszéki keretben. Az egyetem leginkább a tudományos, egyetemi és a nagykönyvtárak számára képzett könyvtárosokat, a szocialista kultúrpolitika által létrehozott üzemi, szakszervezeti, falusi, városi és a 1952. május 14-én ratifikált 2042-13/1952. sz. minisztertanácsi határozat által megszervezett megyei könyvtárak munkatársai számára az 1951 és 1955 között működő budapesti (Apáczai) Pedagógiai Főiskolán jött létre tanszék.

A könyvtár szakos képzésnek a felsőoktatásba való bevezetése a konkrét szervezési, strukturális és módszertani kérdéseken túl a szakpárok meghatározásában, a különféle képzési szintek feladatának kijelölésében, egyáltalán a képzés létjogosultságát érintően heves szaktudományi vita tárgyául szolgált.

(Pogányné Rózsa Gabriella PhD, Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Laboratóriumi Intézet Tudományos Könyvtára, Budapest)

_________________________________

 

„Ez az [egyetemi végzettségű könyvtárosok iránt mutatkozó] igény valóság: jelenleg főfoglalkozású könyvtárosi beosztásban több, mint 1500 ember dolgozik Magyarországon” – olvasható egy 1954-ben a könyvtárosképzés kérdéseinek tisztázására megtartott értekezlet jegyzőkönyvében[1] – „kezükbe van letéve a felnőtt lakosság műveltségének gondozása, irodalmi és tudományos nevelésének jó része. E feladatokat, az ezekre való készülést nem lehet ’spontán’ módon elsajátítani, erre az egyetemen tudományos módszerességgel kell felkészíteni az ifjúságot.” A könyvtár mint a társadalmon belüli különféle célú, rendeltetésű, tartalmú kommunikációs folyamatokban fontos ágens, illetve a könyvtáros, az információ közvetítője (összegyűjtője, feldolgozója, megőrzője) a mindenkori jelen társadalmi paradigmájában működik, de – éppúgy a könyvtárosnak, mint a terület szabályozójának, vagy akár a könyvtárosképzésnek – tisztában kell lennie azzal, hogy „stratégiai” ágazatban tevékenykedik, a jövőt alakítja.

Más most a paradigma, mint az 1945 és 1956 közötti időszakban, a Rákosi-korszakban, témaspecifikusabban szólva a felsőoktatási szintű könyvtárosképzés megteremtésének idején. De a ma számára sem lehet közömbös az akkori történések sora; az akkori események és a vonatkozó szakmai vagy ideológiai nézetek nagy része ma még terra incognita. Jelen dolgozat az említett korszak magyarországi könyvtárügyét feldolgozó, a Könyv, Könyvtár, Könyvtárosban Dr. Sonnevend Péter, az ötletgazda írásában meghirdetett projekt[2] része, egy nagy kutatás egyik ága, a teljes kép mozaikdarabjai az eddig feltárt adalékokból.


AZ EGYETEMI KÖNYVTÁROSKÉPZÉS ELŐZMÉNYEI


Az egyetemi rangú könyvtárosképzés gyökerei nemzetközi viszonylatban a XIX. század utolsó évtizedeiig nyúlnak vissza. Melvil Dewey, a Columbia Egyetem könyvtártan professzora 1883 és 1888 között, Karl Dziatzko pedig Göttingenben szervezett könyvtári segédtudományi tanszéket 1886-ban. A hazai felsőoktatásban Gyalui Farkas volt diszciplínánk első egyetemi magántanára, neki köszönhetően indultak először könyvtári kurzusok a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1902-ben; 1918-ig, az egyetem román kézbe kerüléséig több mint 1000 hallgatója volt az előadásoknak.[3] A korszak egyedüli szakfolyóirata így méltatta Gyalui kinevezését: „Különös jelentőséget ad egyébként ez eseménynek az a körülmény, hogy a bibliografia először foglal helyet általa magyar főiskolán a tudományos kollégiumok sorában.”[4] A budapesti egyetemen könyvtártudományból (könyvtártanból) elsőként Gulyás Pál kapott magántanári címet 1914-ben,[5] Pécsett Fitz József 1932-ben, Máté Károly 1936-ban,[6] Nyireő István pedig 1934-ben a debreceni universitason lett a könyvtártudomány magántanára. A II. világháború után példaértékű kezdeményezésként hivatkozott a szakirodalom a Tanácsköztársaság tervére, hogy a könyvtárosképzés műhelyét/műhelyeit „az egyetemi oktatás egy tagozata gyanánt” kell létrehozni.[7]

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ekkor már formálisan megszervezett tanszékeken valódi szakos oktatás folyt volna, még akkor sem, ha a Magyar Könyvszemle hasábjain Esztegár László már 1898-ban felvetette, hogy a bibliográfiát (értsd: a könyvtártudományt) az egyetemi diszciplínák közé kellene emelni; tanulmányában ismertette a külföldi példákat, illetve vázolta az itthon járható utat az egyetemi szak megszervezésére.[8] A magyar könyvtárosoknak még fél évszázadot kellett várniuk az egyetemi könyvtár szak megindítására a mai ELTE-n az 1948/1949-es tanévben. Addig csupán iskolarendszeren kívüli képzések álltak rendelkezésre a könyvtáros (és levéltáros) hivatás elsajátítására.

A II. világháború után más paradigmában vetődött fel ismételten ez a már egyre szorongatóbb kérdés. A könyvtárosképzésben korábban már jelentős elméleti és gyakorlati oktatói feladatokat ellátó Fitz Józsefet a Magyar Nemzeti Múzeum igazoló bizottsága 1945. május 7-én „a közszolgálatban való meghagyás[a] mellett a főigazgató állásra alkalmatlannak minősítette,” ezért levélben más beosztáshoz folyamodott gróf Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Kérelmében egyrészt áttekinti a területen bekövetkezett nemzetközi és hazai fejleményeket, másrészt pedig – saját ebbéli tapasztalataira, egyetemi magán-, később pedig rendkívüli tanári tevékenységére hivatkozva – kéri, hogy a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen megszervezendő könyvtártudományi tanszék oktatója lehessen, illetve hogy a minisztérium rendelje el, „hogy a jövőben alkalmazandó könyvtárosjelölteknek ilyen [könyvtártani és könyvtörténeti] előadások anyagából kolloquálniok kell”-jen.[9] A Széchényi Könyvtár (volt) főigazgatójának kérése sem saját sorsa, sem pedig a könyvtárosképzés tekintetében nem nyert meghallgatást, Fitz Józsefet nyugdíjazták, és a Magyar Könyvszemle 1947-es, csupán kefelevonatban ránk maradt évfolyamának nyitó tanulmányában Varjas Béla újra kénytelen volt a megoldást sürgetni.[10] A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete 1946 végén megtartott közgyűlésén[11] újra akarták indítani a szervezet működését – nem utolsósorban a szakképzés ügyének rendezésére.

Varjas Béla Könyvtárosképzés című tanulmányában a szerző a múltra visszatekintve önkritikát is gyakorol: a II. világháború előtt a szakképzés leginkább csak a tudományos könyvtárak káderszükségleteivel számolt; „ez is érthető, ha számot vetünk azzal, hogy igazán nagy, számottevő hivatásos könyvtárosgárdája csak egyetlen közművelődési könyvtárunknak, a Székesfővárosi könyvtárnak volt, amely viszont házi tanfolyamokon nevelte ki fiatalabb könyvtáros-nemzedékét. A többi, aránylag csekély számú s főként vidéki közművelődési könyvtár egyenként alig két-három tagot számláló tisztviselői kara, nemcsak a tudományos könyvtárak tisztviselőinek túlsúlya, hanem szétszórtsága miatt sem képezett olyan jelentős réteget, amely a könyvtárosképzés terén erősebben éreztette volna hatását. Ezek után alig lephet meg már valakit annak a megállapítása, hogy a nép- és rokontípusú könyvtárak kezelőinek képzése még mostohább sorsban részesült s az a semmivel egyenlőnek tekinthető.”[12] Akkor még a nép-, vagy üzemi könyvtárak munkatársai, a népművelési felügyelők, előadók számára szervezett tanfolyamok[13] sem léteztek.

Ő azonban a szakképzés tekintetében nem csupán rövid kurzusokban gondolkodott, ennél sokkal nagyra törőbb terveinek adott hangot 1947. június 17-én a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének könyvtári intézőbizottsági ülésén, amikor egyetemi tanszék, könyvtártudományi intézet megszervezéséről szólt.[14] Javaslatára még 1947-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium szekszárdi vándorgyűlésén „konkrétumként fogadták el, hogy a könyvtárosképzés helye az egyetemen van.” Azonban akkor még a szak beindítása (Tolnai Gábor egyértelmű támogatása ellenére is) a muzeológusok és levéltárosok ellenvetései miatt nem történhetett meg.[15] A szervezet következő évi egyik rendezvényén Trócsányi György a könyvtárpolitika feladatairól szóló előadásában azért nem foglalkozott e kérdéssel, mert az UNESCO 1948-as munkatervében nemzetközi könyvtárosképző intézmény megszervezése szintén szerepelt.[16] Az a gondolat később is felvetődött, hogy a hazai könyvtáros-társadalom egy része külföldi tanulmányutakon vegyen részt. A szakképzéssel foglalkozó egyik 1955-ös fogalmazvány M. Larsen tervezetére hivatkozik, amely a Párizsban megszervezendő nemzetközi könyvtáros iskoláról szól, ennek a’ propos-ján az irat javasolja a külhoni képzőintézményekkel való kapcsolatok kiépítését, elsősorban természetesen Moszkvával, de „ugyanígy elképzelhető, hogy a párisi École des Chartes főiskolán vagy másutt minél több ország könyvtárosai szerezhessenek szaktudást.”[17]


A KÖNYVTÁROSKÉPZÉS BEINDÍTÁSA A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEMEN


A Magyar Köztársaság kormányának az egyetemi bölcsészettudományi és természettudományi képzés újjászervezése tárgyában hozott 260/1949. Korm. rendelete teremtette meg az egyetemi rangú könyvtárosképzés lehetőségét. A jogforrás kimondta, hogy „A hazai tudományegyetemek bölcsészettudományi karán folytatott tanulmányok alapján középiskolai tanári, könyvtárosi és muzeológusi képesítést … lehet szerezni” ötéves képzésben. Az a kitétel azonban, hogy „könyvtárosi … képesítést csak a Pázmány Péter Tudományegyetemen lehet elnyerni,” kizárta annak lehetőségét, hogy a vidéki univerzitásokon is tanszék szerveződhessen.[18] A képzés „feladata a magyar könyvtárak, elsősorban a tudományos könyvtárak szakemberszükségletének kielégítése.”[19]

Így a könyvtár szakos képzés csak a budapesti egyetemen indulhatott meg az 1948/1949-es tanév második félévében. Eleinte „a könyvtárosi szak első két éve azonos a két szaktárgyas tanárjelöltével, azonban a jelölt tanári szaktárgyai [magyar–történelem vagy magyar–latin] a kötelezően előírt könyvtárosi előadásokat is köteles hallgatni… az alapvizsga letétele után a jelölt választhat, vajjon [sic] két szaktárgyas tanárjelölt vagy könyvtáros akar-e lenni.”[20] Az első hallgatók tehát a harmadéves, más szakon tanuló egyetemi polgárok közül kerültek ki, vagyis „a tanár szakos hallgatók a III. évben szakosodtak könyvtár szakra egyik tanári szakjuk [a pedagógiai és pszichológiai képzés] elhagyásával”[21] és könyvtörténetből különbözeti vizsga letételével. Így lett könyvtár szakos diák többek között Debreczeni Kornélia, a Magyar írói álnévlexikon szerkesztője, Kókay György híres sajtótörténész, Fülöp Géza, az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének egykori vezetője, Fodor András legendás KMK-s és költő, Tárkányi Gyula és Bruckner János, akik még hallgatóként terjedelmes cikket közöltek a képzésről. (Tárkányi Gyula ígéretesen induló karrierje korai halála miatt tört meg, Bruckner János pedig az ELTE Egyetemi Könyvtárából külföldre távozott, felkészültségének köszönhetően hazáján kívül is hű maradhatott hivatásához.) A lassan kiépülő tanári kart pedig olyan nevek fémjelzik, mint  Dezsényi Béla, Goriupp Alisz, Haraszthy Gyula, Kéki Béla, Kőhalmi Béla, Léces Károly, Mezey László, Varjas Béla.[22] Csak később kapcsolódtak be az oktatói tevékenységbe Ady Mária, Babiczky Béla, Léces Károly, Lisztes László és Szentmihályi János.[23] Az első tanterv[24] a következő, mindenki számára kötelező, illetve az egyes szakirányokban választható kurzusok elvégzését írta elő:

 

 

Varjas Béla tanszékvezető egyik jelentésében részletesen kifejtette az államvizsga menetét: a szakvizsga írásbeli feladata 20 kiadvány katalogizálása és ETO-zása. A szóbeli vizsga tételei: a), gyakorlati könyvtártan, a könyvtár szervezése, könyvtárépület és berendezés, szerzeményezés, naplózás, címfelvétel szabályai, szakozás, tizedes rendszer, szakrendszerek, tárgyi katalógusok, raktározás, könyvtárhasználat, kölcsönzés, bibliográfia, dokumentáció; b) könyv- és könyvtártörténet: a könyv fogalma, szerkezete, kialakulása, technikai találmányok, az írás története, eszközei, a kódex, a nyomtatott könyv, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek, a könyvnyomtatás története és fejlődése, a könyvkiadás és könyvkereskedelem, hírlap- és folyóiratkiadás, a könyvtárak története.

A képesítővizsga mindegyik szakirány esetében megadott könyvtári gyakorlati és könyvtörténeti kérdésről készített házi dolgozatból és zárthelyi írásbeliből áll, a szóbeli rész tételei pedig a gyakorlati könyvtártan egyes kérdései: a könyvtárak funkciója, külföldi és hazai fejlődése, könyvtárigazgatás, könyvtárjog, a nyomtatott könyv illusztrálásának története, technikája, könyvkötés, könyvrestaurálás.

A vizsga további része eltérő a különféle szakirányokon:

Társadalomtudományi könyvtár szak: könyvírás, latin és magyar paleográfia, kéziratmeghatározás, kódexismeret, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek, töredékek meghatározása, külön kezelt gyűjtemények.

Természettudományi könyvtár szak: a természettudományok és a műszaki tudományok külföldi és hazai fejlődésének főbb mozzanatai, a természettudományi és műszaki dokumentáció célja, feladata, szervezete, műszaki rajzok, tervek kezelése.

Közművelődési könyvtár szak: a könyvtár és környezete, az olvasó foglalkozása, érdeklődési iránya, az olvasó irányítása, nevelése, a könyvtári propaganda eszközei, a hazai és külföldi ismeretterjesztő, politikai, gazdasági, szaktudományos és ifjúsági irodalom ismeretének fő irányai, képviselői.

Varjas Béla írása elveti, hogy a szakirodalom kötelező olvasmány legyen, hiszen a magyar nyelven elérhető források mennyisége csekély, illetve azok részben elavultak, az idegen nyelvűt pedig nem lehet mindenki számára kötelezően előírni.[25]

A korai időszakban még sem önálló tanszék, sem főállású tanszemélyzet nem volt: az intézetnek egyetlen irodáját Havasi Zoltán engedte át a Puskin utca 3-ban, ahol a diákok végezték az intézeti adminisztrációs munkát.[26] 1950-től a tanszék némileg jobb tárgyi feltételekkel működhetett,[27] de csak 1953-ban került a bölcsészkarnak sokáig helyet adó Piarista közi (akkor Pesti Barnabás utcai) épületbe, és ugyanabban az évben jelentek meg az első egyetemi jegyzetek is.[28] Kezdetben Telegdi Zsigmond és Varjas Béla magántanárok alkották az oktatói kart,[29] vagyis – Varjas Béla helyzetelemzését idézve – „a könyvtáros szak a gyakorlattal a legszorosabb kapcsolatban állván majdnem kizárólag külső előadókkal dolgozik.”[30] A tanszéki könyvtár kialakításához az OSZK-t kérték, hogy könyvtártudományi duplumaiból ajánljon fel példányokat,[31] de számos kötet érkezett az Egyetemi Könyvtárból, az Országos Könyvtári Központtól és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, a gyűjtőköri szabályzatot pedig szintén két hallgató, Bauer József és Tárkányi Gyula készítette.[32]


FELÜLVIZSGÁLATOK ÉS VITÁK AZ EGYETEMI KÖNYVTÁROSKÉPZÉS KÖRÜL


A hallgatói létszám emelkedésével (az első évfolyamon 36, az 1949/50-es tanévben 48, 1950 szeptemberétől pedig egészen az 1952-es belépő csoportig kb. 50 hallgató tanult),[33] illetve azáltal, hogy a végzett hallgatók idővel már nemcsak a tudományos, hanem a tömegkönyvtárak vezető beosztásaiba, illetve vidékre is elkerültek, a képzés jobban szem elé került, a kulturális irányítás és a szakma kezdett több figyelmet szentelni a fiatal tanszék kezdeti nehézségeinek.[34]

Egyre nagyobb publicitást kapott – eleinte csak az egyetemen belül – , hogy a kialakulatlan, kezdetleges szervezeti forma milyen nehézségeket okoz, így a kari tanács már 1951 tavaszán foglalkozott a képzés nem megfelelő feltételeivel. Az Egyetemi Tanácsban Fogarasi Béla hívta fel a figyelmet „a könyvtárosi szak elhanyagolt voltára”, de a dékán (Tamás Lajos) válaszából kiderült, hogy az egyetem vezetősége már korábban megkezdte a probléma vizsgálatát.[35] A dékán később elismerte, hogy „a Bölcsészeti Karon vákuumok vannak, mert pl. a Könyvtártudományi Intézetben … nincs kinevezett professzor, intézeti titkár és adjunktus. Ez tehát a karnak egy nagyon elhanyagolt szektora.”[36]

1951 tavaszán Trencsényi-Waldapfel Imre rektor a szak hiányosságait strukturális okokra vezette vissza, mindenképpen a képzés megtartása, megerősítése mellett foglalt állást, sőt az egész egyetemi képzés számára fontos feladatot és ezzel nagyobb elismertséget szánt az intézetnek azáltal, hogy „meghatározott létszámban minden szakhoz kapcsolódjék könyvtáros képzés. A gyakorlati évet az e képzésben részt vevő hallgatók könyvtárban töltenék.”[37]

Pár hónappal később a kari tanács részletesen foglalkozott a képzés helyzetével: egyértelműen kimondták, hogy „a Könyvtártudományi Intézetnél vannak az oktató-nevelő munka színvonalát közelről érintő problémák.” Ekkoriban Tolnai Gábor miniszteri főosztályvezető szintén sürgette a szak átalakítását.[38] Varjas Béla hozzászólásában kitért arra, hogy a könyvtár szak a Bölcsészettudományi Kar „látóhatárán … kívül esik.” Szemére veti az egyetem vezetőségének, hogy korábban nem foglalkozott a könyvtárosképzéssel, „nem ismerték fel ugyanis, hogy … mi a jelentősége a szocializmus építésében. [Az] teszi ma a könyvtár szakot súlyponti szakká – szól az érvelése –, mert százszámra létesülnek könyvtárak, viszont nincsenek szakképzett könyvtárosok.” Az akkori tanszékvezető utalt arra, hogy a szaknak nincsen igazi tanszemélyzete, sőt elhelyezése is nagyon szűkös.[39]

Ugyanakkor azonban nem csupán önmagában a tanszék volt instabil, hanem szervezeti hovatartozása sem volt sokáig igazán tisztázott, ahogyan a korszakban az egyetem maga is gyakran változtatta struktúráját. Hamar napirendre került a Bölcsészettudományi Kar átszervezése, kettéosztása; a „decentralizáció” és a „kari szakmai profil túl bonyolulttá” válásának elkerülése céljával a könyvtár szakot az újonnan kialakítandó önálló Nyelv- és Irodalomtudományi Karhoz kívánták helyezni,[40] bár éppígy szóba került, hogy a levéltár, muzeológia és művészettörténet diszciplínákhoz kötődő tartalmi rokonsága okán, illetve a könyvtártudomány tudomány-rendszertani kapcsolatrendszere alapján a Történettudományi Karon lenne a helye.[41] De potenciális szervezeti megoldásként még az is elhangzott, hogy a könyvtáros- és a muzeológusképzés önálló fakultást alkosson.[42] Maga Varjas Béla, az akkori tanszékvezető e kérdésben a filológiai karhoz tartozás mellett voksolt, de hosszú távon önálló könyvtárosképző főiskola megalapítását tartotta kívánatosnak,[43] ahogyan nem sokkal később, az I. Országos Könyvtári Konferencián Haraszthy Gyula előadásában immáron hivatalos tervről számolt be: „Az egyetemi és főiskolai képzést, a megfelelő időben, célszerű lesz önálló könyvtáros főiskola keretében egyesíteni.”[44] (Később végül hosszú időre stabilizálódott, hogy a könyvtártudomány tudomány-rendszertanilag, illetve a szakos képzés szervezetileg a bölcsészettudományokhoz kötődik.)[45]

A problémák és szakmai kérdések felismerése után hamarosan megkezdődött a tanszék első felülvizsgálata, az illetékes bizottság vezetésével az ELTE Egyetemi Könyvtár igazgatóját, Mátrai Lászlót bízta meg az oktatási tárca. A munka elvégzésére az 1952. november 25. és december 10. közötti időszakot jelölték ki.[46] Ezzel párhuzamosan az ELTE Egyetemi Tanácsa 1952. november 28-án tárgyalta Haraszthy Gyula professzori pályázatát, illetve – némi stabilitást biztosítandó az Intézetnek – tanszékvezető egyetemi tanári kinevezését.[47]

Az 1954-es esztendő szeptemberében újabb szakértői vélemény készült a Könyvtártudományi Intézetről, ezúttal Kovács Máté, akkor a debreceni egyetemi könyvtár igazgatójának tollából. Szakvéleménye magában foglalta a könyvtárosképzés és ezen belül az egyetemi szak fejlesztésére vonatkozó javaslatait. A különféle könyvtártípusok számára más-más képesítést tartana megfelelőnek: az Apáczai Pedagógiai Főiskola kétszakos képzését elegendőnek véli a tömegkönyvtárak munkatársai esetében, ellenben a tudományos vagy a nagykönyvtárak káderutánpótlása csak megfelelő egyetemi alapképzettségű és kétszakos, vagy más diplomával rendelkező, de minimum a kötelező szaktanfolyami végzettséget megszerzett könyvtárosokkal oldható meg. A tanfolyami oktatásban a tervezet a nagykönyvtárakra is épít; felvetette továbbá, hogy bölcsészkari tudósképzésben úgyszintén szükség lenne könyvtári vonatkozású kurzusok indítására.[48] (1956-ban a tanszékvezetői stallum átvétele után, az intézet és az oktatás megszilárdítása, kiteljesítése során Kovács Máté bevezette a könyvtárhasználati ismeretek oktatását, az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Karának 1956/1957-es munkatervében szerepel, hogy a Könyvtártudományi Tanszék oktatói megismertetik az elsőéves hallgatókkal a fővárosi jelentős bibliotékákat.)[49]

Az újabb év újabb felülvizsgálatot hozott a tanszék életében, ekkor Tolnai Gábor elnöklete alatt hoztak létre bizottságot. Az első évek hiányosságait a jelentés az egyetem, a hatóságok és a könyvtárak irányából megfogalmazott ellentétes követelményekre, illetve a tapasztalatok, az elméleti útmutatás hiányára vezette vissza, de úgyszintén mentségül hozta fel, hogy a tanszemélyzeten belül arányaiban túl kevés a belső, főállású oktató. A tanszékvezetéssel kapcsolatban problémaként emelte ki, hogy az intézet akkori felelőse, Szauder József irodalomtörténész eredendő szervezeti kötődése és az általa művelt szakterület miatt „a tanszék munkájának csak elvi irányítója” helyteleníti, hogy „az illető tanszék vezetője saját tanszékén belül egy kollégium oktatására sem vállalkozhat.” Legfontosabb – még a következő esztendőben – megoldandó feladatokként a bizottság a tanszékvezetés megnyugtató rendezését, a képzés és az egyes kurzusok tartalmának, programjának kidolgozását, a speciálkollégiumok rendszerének kialakítását, megfelelő egyetemi jegyzetek összeállítását és az oktatók számára külföldi (lipcsei, berlini, prágai, pozsonyi és bécsi) tanulmányutakon való részvételt határozott meg, valamint előírta a szakpárokon folyó oktatással való összhang megteremtését, illetve a BTK-n bevezetendő Könyvtári alapismeretek tematikájának kidolgozását. A felülvizsgálók célszerűnek tartották a lehetséges szakpárok körébe bármely bölcsész, sőt bármelyik ELTE-n oktatott szak beemelését.[50]

A jelentéshez csatoltan maradtak fenn Kőhalmi Béla elnök levelében az 1954-ben életre hívott Akadémiai Könyvtártudományi Főbizottságának[51] vonatkozó határozatai: javasolják a latin nyelv kötelezővé tételét a könyvtár szakon, illetve felvetik, hogy a tanszék oktatóinak kiválasztásánál a jövőben kérjék ki a Főbizottság véleményét is.[52]

Az egyetemi tanszék ügyében az Országos Könyvtárügyi Tanács szintén nyilatkozott: megállapította, hogy a tanszéknek „eredményei mellett igen súlyos fogyatékosságai is vannak,” ezeket azonban annak tulajdonítja, hogy az egyetem és a felsőbb hatóságok sem segítették munkáját, a hibák elismerése azonban azok kijavítását, nem pedig az „annyira szükséges” képzés megszüntetését kell, hogy maguk után vonják.[53] (Ez a megjegyzés válasz az Oktatásügyi Minisztériumban 1954 októberében tartott értekezlet által felvetett javaslatra, amely szerint nincs szükség egyetemi könyvtár szakra, hanem a más végzettséggel rendelkezők a gyakorlatban sajátítsák el a könyvtárnokságot.)[54]

Bizonnyal a korábbi együttműködés, a tanszék hosszú távú, stratégiai fejlesztési irányait kijelölő, 1954-es keltezésű szakvélemény is hozzájárult ahhoz, hogy a tanszék stabilitását megteremtendő kiírt újabb vezetői pályázat tárgyalásán 1956. június 4-én Hermann József dékánhelyettes egyik beérkezett anyagot sem tartotta megfelelőnek, hanem a szakbizottság egyhangú határozatát tolmácsolva felvetette, hogy „a tanácsülés pályázaton kívül hívja meg Kovács Mátét.”[55] Pár nappal később az Egyetemi Tanács ülésén Székely György megbízott rektor ezt már kész tényként közölte a résztvevőkkel; felszólalásában még Kőhalmi Béla anyagáról tett említést.[56] A minisztérium Sebestyén Géza kinevezését támogatta: „A tanszék vezetését olyan tudományos felkészültségű szakemberre bízzák, aki a tudományos könyvtárak mellett a közművelődési könyvtárak életét és problémáit is jól ismeri. Ezzel kapcsolatban Sebestyén Géza személyében javaslatot is tudunk tenni.”[57] Az említett tanácsülésen azonban az ő neve nem hangzott el a jelöltek között.

A Könyvtártudományi Tanszék körüli hosszas, illetve vissza-visszatérő vitákban azonban olyan hangok is hallatszottak, amelyek nem csupán a tanszéknek az egyetemi struktúrán belül éppen elfoglalt helyét kérdőjelezték meg, vagy az oktatómunka hiányosságait felismerve annak jobbítására, kiteljesítésére fogalmaztak meg javaslatokat, hanem magának az egyetemi rangú képzésnek létjogosultságát vonták kétségbe, sőt a tanszék megszüntetését szorgalmazták.

Bolgár Elek, volt bölcsészkari dékán 1953-ban felvetette, hogy a könyvtár szaknak az egyik nagykönyvtárhoz kell kapcsolódnia, Hajdu Gyula professzor pedig a könyvtáros mellett a tanárképzést is az egyetemen kívülre száműzte volna. Mátrai László a jegyzőkönyv tanúsága szerint „helyesli, hogy [a képzés] az Egyetemen kívül fog történni, de felhívja a figyelmet arra, hogy a leválasztás csak akkor történjék meg, ha a könyvtárosképzés szerve már ki lesz jelölve. Ellenkező esetben 150 hallgató nem tudná folytatni tanulmányait.” Trencsényi Waldapfel Imre rektor véleménye pedig az volt, hogy „Aránylag könnyű kérdés a könyvtáros képzés. Máris olyasmit tanulnak féléveken át, amit bármilyen alapos szakképzettséggel rendelkező ember egy-két hét alatt a gyakorlatban megtanul (címfelvevés stb.). Helyes, ha a 130 hallgató második szakára egyszakosítást nyer s a gyakorlati képzéséről valamelyik nagy könyvtárnak /Egyetemi, Széchenyi [sic], esetleg osztva/ kell gondoskodnia, de ilyen gyakorlatra nemcsak bölcsészeket, hanem TTK-sokat, műszakiakat stb. is kellene meghatározott számban küldeni.”[58]

Ezen nézetek – mint látható – többek között a könyvtártudomány „önálló tudomány voltá”-t tagadták. Az egyetemen belül az egyik leghevesebb „ellenzéki” a híres marxista filozófus, Mátrai László, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója volt. Műhelyeim története című memoárjában részletesen megörökítette a különféle ülések, bizottságok jegyzőkönyveiben csak röviden összefoglalt – helyenként nem kicsit cinikus – nézeteit: „A legnagyobb eszmei zűrzavart azok okozták, akiknek kisebbségi érzésük volt, hogy nem lehetnek tudósok, hanem ’csak’ könyvtárosok. Ők találták ki a könyvtártudomány fogalmát, annak mintájára, ahogy csomagolástudomány, színháztudomány stb. is létrejött.” „A józanabb gondolkodásúak” – folytatja – „tudták, hogy a könyvtárosság gyakorlati tevékenység, megvan a maga elméleti oldala, ami azonban még nem önálló tudomány, hanem a könyvtári munka elmélete. … Miért volt szükség a ’könyvtártudományra’? Mert ha megmaradunk a tényállásnál, hogy tudniillik a könyvtárosság gyakorlati tevékenység, akkor azt elsősorban műhelyben, a könyvtárban kell megtanulni, nem pedig egyetemi előadásokból. De ha nincs könyvtártudomány, nincs könyvtártudományi katedra sem – és egy sor szubjektív ambíció kielégítetlen marad. …. a tudományos könyvtáraknak nem könyvtártudósokra, hanem tudós könyvtárosokra van szükségük. … A Főhivatal ezt az egyszerű tényt nem volt képes megemészteni, és a tudományos könyvtárak konstruktív és modern törekvéseit konzervativizmusnak, múltba nézésnek minősítette.”[59]

A tanszék létjogosultsága körüli vita azonban a könyvtárosi munkakör képesítéshez kötéséről és a könyvtárosok továbbképzéséről szóló 11-2-18/1954. NP. M. számú utasítás megjelenése után sem csendesedett le, holott az a nagyobb könyvtárak vezetői számára egyetemi vagy pedagógiai főiskolai – elsősorban – könyvtár szakos végzettség meglétét, illetve bizonyos időn belüli megszerzését írta elő.[60] Így mindenképpen tanulságos beleolvasni Mihályi Imrének a Népművelési Minisztérium könyvtári osztálya munkatársa egyik, a könyvtárosképzéssel kapcsolatos aktára reagáló értékelésébe: „Az egész anyagból az derül ki, hogy az egyetemi könyvtárosképzés létét valami ismeretlen erő fenyegeti.” Ő maga a szak megtartása mellett van, de érezhetően annak az ellenzéki nézetnek követője, amely a könyvtártudomány mint önálló diszciplína létét tagadja: „A memorandum szövege több helyen tesz említést az ú. n. könyvtártudományról, egy alkalommal pedig odáig jut, hogy önálló szaktudománynak minősíti. (Nem szándékom, hogy rögeszmés emberek véleményével hosszan vitatkozzak, ezért csak néhány szót erről:) Nincs tudomásom arról, hogy valaha is bebizonyította volna valaki a könyvtártudomány önálló tudományos voltát, jóllehet sokan bizonygatták. A bizonyítás nem hozott komoly eredményt, az erőlködés ellenére az ún. könyvtártudomány segédtudomány maradt. A Szovjetunióban és más államokban is ennek tartják. Kicsit fenegyerekes és vállveregető tehát ez a megállapítás és a tudálékoskodáson, vagy nagyképűségen kívül semmit sem fed. Az a tény, hogy a könyvtári munka egésze tudományos problémákat vethet fel, hogy tudományos munkára lehetőséget ad, még nem jelenti, hogy a könyvtári munka tudomány, mégpedig önálló tudomány.” Félőnek tartja, hogy „a hallgatók zöme kilépve az egyetem kapuján egyenesen a fellegekben jár, szaktudósnak képzelve magát.”[61]

Mindezekkel együtt, illetve minden, a könyvtártudomány önállósága, akár léte és az egyetemi szak ellen felhozott érv ellenére az egyetemi könyvtárosképzés megmaradt, sőt az akkoriban már formálódó, előkészítés alatt lévő 1956-os „könyvtári törvény”-ben külön részt (IX. fejezet) terveztek szentelni a könyvtárosképzésnek és -továbbképzésnek, mint a könyvtári rendszer egyik nélkülözhetetlen elemének.[62] Mindamellett a Könyvtártudományi Intézet működése, illeszkedése az universitas egész képzési rendszeréhez a továbbiakban is heves szakmai diskurzus témája maradt.

Nem volt az egyetem vezetősége számára sem egyértelmű, hogy a könyvtár szak önálló, egyszakos stúdium, vagy másik – ebben az esetben: melyik – szakkal legyen párosítható. Kezdetben, az 1948/1949-es tanévtől az 1950 szeptemberében belépő évfolyamokig a képzés ötéves és magyarral párosítva kétszakos volt, de a diplomában csak könyvtáros képesítés szerepelt.

Később alakult ki az önálló, egyszakos és ötéves képzés úgy, hogy az utolsó évet a hallgatók gyakornokként valamely könyvtárban töltötték. Ekkor azonban – ahogyan Trencsényi Waldapfel Imre 1952-es egyetemi tanácsülési hozzászólása mutatja – a könyvtár szaknak a tanárképzéssel való szoros elméleti és gyakorlati, a társadalmi funkcióját érintő kapcsolatára hívta fel a figyelmet: „A pedagógusképzésnek érvényesülnie kell a muzeológus és könyvtárosképzésben is, mert a muzeológia és a könyvtártudomány [sic] elsőrendű nevelőintézmények. … A pedagógusképzést ennek következtében teljes mértékben a muzeológia és a könyvtár szaktól sem vonná meg.”[63]

1954 szeptemberétől vált ismét kétszakossá a szakképzés, mindazonáltal Haraszthy Gyula tanszékvezető 1954 tavaszán, a magyar-könyvtár kétszakos oktatás előkészítési folyamatában nehezményezte, hogy a két diszciplína nem egyenlő súlyú, a magyar szakos heti óraszám több, mint a könyvtári vonatkozású.[64] Néhány évig a magyar és történelem szakpárt lehetett választani, 1955 nyarán pedig arról is megállapodás született az Oktatásügyi Minisztérium illetékeseivel, hogy a történelem-könyvtár szakpár keretszáma terhére öt könyvtár-művészettörténet szakos hallgatója lehet a tanszéknek.[65] A könyvtárhoz választható második szakok tekintetében egyre tágabbá vált a látókör, Léces Károly, a Könyvtártudományi Intézet tanársegédje egyik 1956-ban megjelent írásában célként emelte ki a képzés kiszélesítését: felvetette, hogy természettudományi, műszaki, orvosi, mezőgazdasági szakos hallgatók is lehessenek könyvtárosjelöltek, így lehetőség nyílna újabb szakirányok, pl. természettudományi szakkönyvtári, bibliográfus, dokumentarista, gyermekkönyvtáros stb. indítására. Ez azonban nem csupán elvi vita tárgya, hanem megfelelő oktatói gárda megteremtését feltételezi.[66] Végül 1956 szeptemberétől már a nem bölcsész tanulmányok végzése is lehetővé vált a könyvtár szakosok számára.[67]

Ekkor a diákok diplomájában már mindkét képesítésük, könyvtárosi és középiskolai tanári végzettségük szerepelt. De az egy vagy több diploma, illetve végzettség melletti döntés sem volt könnyű feladat. Egyrészről logikus az az álláspont, hogy mindkét végzettséget igazolnia kell a diplomának, hiszen honorálni kell mindkét irányú tanulmányok elvégzését,[68] viszont a másik szak szerepeltetése az oklevélben a könyvtár szak önállóságát, presztízsét veszélyeztetheti. Az egy- vagy többszakos képzés mindegyike talált támogatókat a Könyvtártudományi Intézet oktatói között, abban azonban egyhangúan foglaltak állást még Kardos Lajos dékán ellenében is, hogy az oklevél csak egyetlen végzettséget igazoljon. Talán legszigorúbban Varjas Béla fogalmazott az egyik értekezleten: „A könyvtártudományt nem kell megtámogatni egy másik szakkal, megáll az maga is … Nem akarunk hermafrodita könyvtárosokat nevelni.”[69]


A KÖNYVTÁRÜGY EGÉSZSÉGE


Akár a tanárképzéshez való kötődés, akár a képzés erősen történeti, irodalomtörténeti és társadalomtudományi orientációja megkérdőjelezi azt, hogy az egyetem az egész könyvtári rendszer számára biztosítja a káderutánpótlást. Mihályi Imre egyik 1954-es feljegyzésében a tanár-könyvtáros képesítéssel kapcsolatban felvetette, hogy „ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a felsőfokú könyvtárosképzést nem a könyvtárügy egészének érdeke, feladatai határozzák meg, hanem alárendeljük az Oktatásügyi Minisztérium alá tartozó iskolai könyvtárak ügyének.[70] A fennhatóság körüli nyilatkozatháborúban Barabási Rezső, a Népművelési Minisztérium könyvtári osztályának vezetője Sulán Bélának, az OM Egyetemi Főosztályára írott levelében nehezményezte, hogy az egyetemi könyvtárosképzés új tervének összeállításába nem vonták be a Népművelési Minisztériumot, „holott köztudomású, hogy [az] állami könyvtárak a Népművelési Minisztériumhoz tartoznak és minden könyvtár szakfelügyeleti jogát is mi gyakoroljuk. … Azaz az egyetemen részünkre képeznek ki kádereket, de nélkülünk akarják ezt csinálni. Legalábbis az új séma tervei erre mutatnak.”[71]

Könyvtárelméleti, szakmai és tagadhatatlanul politikai kérdéssé is vált 1951 és 1955 között, a pedagógiai főiskolai képzés fennállása idején a könyvtárosképzés „megosztott” volta, ami antagonisztikus ellentétben állt a folyamatosan hangoztatott, és A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 2042/13/1952. számú, a könyvtárügy fejlesztéséről szóló határozata hatályba lépésével törvényre emelt alapelvvel, nevezetesen a könyvtárügy egységével. „A szocialista építés sokrétű feladatainak megoldása, valamint a dolgozók széles tömegeinek egyre növekvő művelődési vágya szükségessé teszi az állami, szakszervezeti és tömegszervezeti könyvtárak munkájának alapvető megjavítását és továbbfejlesztését. Meg kell teremteni az állami könyvtárak egységes irányítását és felügyeletét, az állami könyvtárak egységes rendszerét, amely biztosítja a tudományos könyvtárak tapasztalatát és segítségét a városi, községi, szakszervezeti és szövetkezeti könyvtárak számára.”[72] Már maga a határozat preambuluma sugallja azt, ami az egyes rendelkezések vizsgálata alapján bizonyított tény, hogy a szocialista könyvtárügy kettéválasztja a tudományos és a tömegkönyvtárakat; egyértelműen utóbbiakat preferálja („naponta 3 új népkönyvtár létesül”)[73] a tudományos és nagykönyvtárak részéről igazán csak a tapasztalatokra számít (tapasztalatcsere vagy patronálás formájában), a rendszerre és a „nemzeti érdekű tudományos és történeti értékű könyv- /nyomtatvány/ és kéziratpéldányok”[74]-ra kevésbé. Ezt a megosztottságot hivatalos részről a 4.329/1949. /XI. 26./ M. T. számú rendeletben már a Népkönyvtári Központ megszervezése szentesítette,[75] ám de jure végleges rögzítése „A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi … számú törvényerejű rendelete a tudományos könyvtárakról”[76] című tervezet elutasítása miatt sohasem történt meg,[77] vagyis a Népkönyvtári Központ mellett nem jött létre a tudományos könyvtárakat összefogó önálló intézmény. Ez azonban nem az egységet szolgálja, hanem a tudományos könyvtárak ügyének negligálását mutatja.

Takács József avatott jogi szakvéleménye sem tagadja a kimondatlan és kimondhatatlan megosztottságot: „jelenleg a főfelügyelet és központi irányítás, valamint működési tekintetben is kétfelé választódik könyvtári szervezetünk.”[78] Ez a kettősség a könyvtárosképzésben többszörösen is megnyilvánult. Takács József szavai még az 1952-es határozat előtt születtek, de a törés megmaradt az egyetemi és a főiskolai szintű képzés feladatai, módszerei, célkitűzései, a budapesti és a vidéki, illetve a tudományos és a tömegkönyvtárak között.

Az egyre határozottabban átpolitizálódó (kulturális) irányítás a tudományos könyvtárakat és az egyetemi szakot a szakmai közösség nem megfelelő szociális összetétele miatt sem szívesen támogatta. Tolnai Gábornak a Közoktatásügyi Minisztérium Kollégiuma elé terjesztett 1951-es helyzetjelentése kifogásolja, hogy a „könyvtári szak 4 évfolyamának 123 hallgatója van igen rossz szociális összetételben,” az I. évfolyamon 20% a munkás származású, máshol csupán 5–10%; a jelentés súlyos hibának minősíti továbbá, hogy „a tudományos könyvtáros képzés távol áll az üzemi és népkönyvtárosok képzésétől és [a beszámoló elhangzásakor, 1951 nyarán] nincs meg a lehetőség arra, hogy az üzemi és népkönyvtárak felső káderei főiskolai jellegű képzésen menjenek keresztül.” Kritikai észrevételeket tett a tananyag túl nagy mennyiségével, ideológiailag nem kellően áthatott voltával kapcsolatban is.[79]

A tudományos könyvtárügy háttérbe szorítását V. Waldapfel Eszter gondolatmenetét idézve úgyszintén mutatta az, hogy az egyetemi képzés beindításánál nem volt kellő kormányzati támogatás, elvi-tartalmi útmutatás a hivatalos szervek részéről, sőt az sem volt egyértelmű, hogy milyen könyvtárak számára kell képezni. A főiskolai tanszék megalapításakor más volt a helyzet, a tömegkönyvtárak munkatársait képző intézetben volt főállású tanszemélyzet, itt azonban a rövid képzési idő és a hallgatók „alapképzettségének rendkívül széles skálája” nehezítette az oktatómunkát.[80]

Az egyetemen megszervezett szakképzés elsődleges feladata „a magyar könyvtárak – elsősorban a tudományos könyvtárak – szakemberszükségletének kielégítése.”[81] Igaz ez azzal együtt, hogy a képzés megszervezésekor kialakított három szakirány egyike – ahogyan korábban látható volt – az úgynevezett közművelődési könyvtárosi szakasz, de maguk a diákok és a szakma szintúgy érzékelte, hogy a stúdiumok súlypontja nem ez a terület. Hebenstreit Nándor, járási könyvtárvezető nézete szerint az egyetemi képzés nem készít fel a közművelődési könyvtári munkára és nem is szeretteti meg e területet.[82] Korbuly Dezső egyetemi hallgatóként fogalmazott meg éles kritikát: a tudásanyag túl elméleti, és nem ért egyet a történeti kurzusok magas arányával, kevesli viszont a gyakorlatokra meghatározott időkeretet, továbbá a budapesti nagykönyvtárak mellett vidéki praktikumot hiányol, hiszen a hallgatók ezáltal „közelebb kerülnének az élethez, melytől jelenleg az egyetem jóvoltából olyan távol állnak.”[83] Pedig a tanszék részéről éppígy megfogalmazódott, hogy „a kiteljesedő megyei és járási könyvtári hálózat egyetemi végzettségű könyvtárosokat is igényel a vezetői beosztásokban.” Varjas Béla azonban a beosztott könyvtárosok számára szintúgy szükségesnek tartja az egyetemi végzettséget, példaként említve a megyei könyvtárak kéziratgyűjteményeinek kezelőit, a kézirat-katalógusok összeállítóit.[84] A frissen végzett egyetemi diplomás könyvtárosok elhelyezésével kapcsolatosan a Könyvtárosok 1954-es Országos Értekezletén Bodri Ferenc egyetemi hallgató felszólalásában azt vetette a könyvtári igazgatás és a tanszék szemére, hogy a jó kádereket a tudományos könyvtárakba küldik, a rosszakat pedig a népkönyvtárakba.[85]

Miszti László, a Pedagógiai Főiskola könyvtári tanszékének vezetője a szaksajtóban egyértelműen deklarálta a képzés kettősségét, vagyis azt, hogy a leendő könyvtárosok intézményválasztása jórészt predestinálta karrierlehetőségeiket: „A 4 éves egyetemi képzés célja elsősorban az, hogy nagy tudományos könyvtáraink sokrétű és differenciált munkaterületeire adjon tudományos képesítésű kádereket. A 2 éves főiskolai képzésnek a népkönyvtárak, üzemi és városi könyvtárak, illetve a járási és megyei könyvtárak és a fejlesztendő iskolai könyvtárak számára kell szakképzett könyvtárosokat adnia.”[86] 1953-ban Haraszthy Gyula ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a felsőfokú képzés a tömegkönyvtárak számára is képezzen: évente 150 egyetemet végzett vezető munkaerőre van szükség, az 1953/54-től megindítandó négyéves, estin és levelezőn ötéves főiskolán 1000 hallgató képzése oldható meg, évfolyamonként 250. (Kérdéses, hogy mi lehetett Haraszthy terve az akkor (még) működő Pedagógiai Főiskolával.) Ezen felül biztosítani kell a főiskolát végzettek számára az egyetemen való továbbtanulás lehetőségét.[87]

A könyvtárosképzés helyzetéről és aktuális kérdéseiről A Könyvtáros című szakfolyóirat 1954-ben nyilvános vitának adott teret. A diskurzus keretében Kiss Jenő (a FSZEK későbbi főigazgatója), Majoros János és Karácsony József egyetemi hallgatók az intézményrendszer kettéosztásáról, külön tudományos és külön népkönyvtárosok képzéséről nyilatkozva kimondta: „Ez a nézet szerintünk teljesen tarthatatlan. Visszalépést jelentene a könyvtárügyünk egységesítése felé vezető úton. Meggátolná, hogy tömegkönyvtáraink tudományossá, a tudományos könyvtáraink mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.” Érdemes megjegyezni, hogy írásuk a könyvtári rendszer egészének irányítását egységes könyvtári központra bízná.[88]


A PEDAGÓGIAI KÖNYVTÁR TANSZÉKE


A felsőfokú könyvtárosképzés históriája és a könyvtárügy egységes vagy megosztott volta kapcsán mindenképpen részletesebben kell szólni a – mégoly rövid életű – budapesti (később Apáczai Csere János) Pedagógiai Főiskoláról, a főiskolai könyvtár szakról is.

Tolnai Gábor 1951 júniusában a Közoktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére a könytárosképzés tárgyában készített előterjesztése a következőképpen vázolja a könyvtárosképzés akkori rendszerét: az ELTE-n működő szak mellett csupán hosszabb-rövidebb tanfolyamok állnak rendelkezésre, ezért esti tagozatos kétéves főiskolai szintű képzésre is szükség van, „ahová felvehetők a középiskolai végzettséggel nem rendelkező, de könyvtári gyakorlatban jártas és a követelményeknek megfelelő üzemi munkások, könyvtárosok,” a vidéki jelöltek számára pedig nélkülözhetetlen a levelező oktatás bevezetése. Mivel azonban az egyetem főiskolai diplomát nem adhat ki, ezért kell az alakulóban lévő Pedagógiai Főiskolán könyvtáros tagozatot szervezni az üzemi és népkönyvtári vezető funkciókra, illetve továbbtanulási lehetőséget kell biztosítani az egyetemen levelező tagozaton. Megoldandó konkrét feladatokként a pedagógiai főiskolai képzés törvényi hátterének megteremtését jelölte ki, hogy rövidesen a 100 estis hallgató oktatása megkezdődhessék, közülük harminc levelező képzésben. A jelölteket az üzemi munkások, könyvtárosok, munkás káderek, műszaki, szakszervezeti vagy népművelési könyvtárak dolgozói közül kell kiválasztani: 50-et javasoljon a szaktanács az üzemi és szakszervezeti könyvtárakból, 15-öt az Országos Könyvtárügyi Központ a tudományos könyvtárakból, 10-et a Központi Technológiai Könyvtár a műszaki könyvtárakból és 25-öt a Népkönyvtári Központ a városi vagy népművelési könyvtárakból.[89] A kicsit később megszervezett nappali tagozatra a gimnáziumok irányították a fiatalokat, a már könyvtárban dolgozókat a személyzeti osztályok iskolázták be.[90]

Végül – Gerő Gyulának, a (h)őskorra visszaemlékező cikkét idézve – „a Népművelési Minisztérium könyvtári osztályvezetőjének, a ’gőzhenger’ Barabási Rezsőnek a rámenősségéből”[91] A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 140/1951. /VII. 21./ MT. számú,[92] illetve az annak végrehajtása tárgyában hozott 1.550-27/1951. /VIII. 26./ K. M. számú közoktatásügyi és népművelési miniszteri rendeletekben[93] foglaltak alapján indult meg a kettő, illetve hároméves esti és levelező tagozatos képzés a budapesti Pedagógiai Főiskolán az 1951/1952-es tanévvel.

A könyvtár szak első tantervét az OKK 1951. augusztus 18-ai ülésén tárgyalta meg,[94] és az „üzemi, városi és népkönyvtárak részére megfelelő elméleti és gyakorlati képzettséggel rendelkező könyvtárosok képzésére”[95] vállalkozók első évfolyamán összesen 150 hallgató volt.[96] A következő szeptemberben pedig már „a nagyarányú könyvtári munkaerőhiány”[97] megszüntetésére nappali tagozatos diákjai is voltak az intézménynek.[98] 1952-ben „a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa [nevében Rákosi Mátyás elnök] az általános népoktatás, a magyar oktatási nyelvű egyetem alapításának első szószólója, a haladó pedagógiai eszmék terjesztője, Apáczai Cseri János emlékére a következőket határoz[ta] el: a Budapesti Pedagógiai Főiskola ezentúl ’Apáczai Cseri János Pedagógiai Főiskola’ elnevezés alatt folytatja működését.”[99]

A főiskolai könyvtár szakos képzés tartalmáról Miszti László tanszékvezető a Könyvbarát című lapban tett közzé felhívást azok számára, „akik hivatást éreznek erre a pályára, akik könyvtárosok, a nép nevelői akarnak lenni.”[100] A program a következő tantárgyakat tartalmazta:

 

 

Az általános tárgyakra 686 elméleti és 182 szemináriumi, illetve a magyar és orosz nyelvi képzés esetében 252 vegyes órát rendelt a képzés programja, a szakmai kurzusokra pedig 303 elméleti és 380 szemináriumi foglalkozás állt rendelkezésre; emellett különféle könyvtárakban tett látogatások egészítették ki a képzést. Az egyéb főiskolai elfoglaltságokat is összegezve mindez heti 35–36 órát igényelt, az oktatók pedig heti 14–21 órát tanítottak. A szak terve a nappali tagozaton a 4. szemeszter elején egyhónapos gyakorlatot írt elő (Miszti idézett cikkében megjegyezte, hogy tulajdonképpen három hónap kellene, de a képzési idő rövidsége miatt erre nincs mód), mivel azonban az estis és levelezős diákok könyvtári alkalmazottak voltak, számukra a praktikum elvégzése nem volt kötelező.[101] A képzés kívánatos tartalmi súlypontjaként Haraszthy Gyula az olvasókkal való foglalkozást, a pedagógiát és a bibliográfiát emelte ki.[102]

A tanszék – Gerő Gyula visszaemlékezése szerint a „Misztianum” – főállású tanári karát csak Miszti László tanszékvezető és később Simon Mária alkotta, de Dezsényi Béla, Kéki Béla, Szentmihályi János és Tóth András személyében a gyakorlatban elismerten tevékenykedő oktatók kapcsolódtak be a képzésbe.[103]

Az első évfolyamok diákjai között számos, a kor, illetve a későbbi időszak könyvtárügyében meghatározó, prominens személyt találni, érdemes – a teljesség igénye nélkül – megemlíteni néhányukat. Asztalos Györgyné 1949–1950 fordulóján a Népművelési Minisztérium Népnevelés Főosztályának budapesti Szabad Akadémiáján lezajlott könyvtáros tanfolyam vezetője volt,[104] tanulmányai alatt a Rákosi Mátyás Művek Szakszervezeti Könyvtárának könyvtárosa. Darabos Pálné és Kondor Istvánné a Népművelési Minisztériumból kerültek az iskolapadba, mindkettőjük további pályafutása is ezen intézményhez kötődött. Dobos Piroska az Újpesti Könyvtárosképző oktatója volt, utóbb a Szabó Ervin Könyvtár munkatársa, majd osztályvezetője. Népművelési gyökereihez hű maradva 1956-ban jelentette meg Budapesten A magyar népművelés tíz éve (1945–1954) című háromkötetes összeállítását. Gaschler Rezső, akkor a Népkönyvtári Központ munkatársa, 1950–51-ben a Népművelési (Könyvtárosi) Iskola vezetője,[105] majd a FSZEK-ben, illetve a Pest Megyei Könyvtárban dolgozott. Gerő Gyula neve a Könyvtáros szerkesztőjeként vált híressé szakmai körökben, legutóbbi munkája a Magyar könyvtártörténeti kronológia 4 monumentális kötete (Budapest, 2009–2014). Gyimesi Pál a Felsőoktatási Minisztérium Egyetemi Főosztályának Személyzeti Osztályán dolgozott, később az ELTE Egyetemi Könyvtára munkatársa, legutóbb az ELTE Jogi Kari Könyvtár igazgatója volt. Havasi Zoltán a Felsőoktatási Minisztérium Tankönyvkiadó Osztályáról vált könyvtárossá, karrierje a szegedi egyetemi könyvtár, illetve az OSZK főigazgatójaként teljesedett ki. Lakatos Éva a híres sajtótörténész, folyóirat-bibliográfus, akkor az OSZK, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum megbecsült munkatársa. Lipták Pált egész könyvtárosi működése az 1952. március 9-én, Rákosi Mátyás születésnapján elsőként felavatott[106] békéscsabai megyei könyvtárhoz kötötte, innen ment nyugdíjba könyvtárigazgató beosztásból. Rózsa György akkor a Népkönyvtári Központ alkalmazottja volt, később az Akadémiai Könyvtár tudós főigazgatója. Simon Mária (névváltozata: Simon Mária Anna), akit az Elnöki Tanács Titkársága iskolázott be, tanulmányai után alma matere oktatója volt, később a Könyvtártudományi és Módszertani Központ, illetve az Akadémiai Könyvtár munkatársa. Takács Miklós 1954-től a szombathelyi megyei könyvtár munkatársaként, 33 évig igazgatójaként szolgálta Vas megye művelődését. Talán a harmadik évfolyamnak volt diákja Veredy Katalin, az Országgyűlési Könyvtár egyik igazgatója.[107] Zalai Zoltán pályafutása pedig az Országos Könyvtári Központ és a Népkönyvtári Központ irányításán keresztül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhoz vezetett.[108]


LEVELEZŐ OKTATÁS, KÖNYVTÁROS KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK


A Pedagógiai Főiskolán a felvétel előfeltétele a könyvtárosi munkatapasztalat, alkalmazás volt, a „középiskolai végzettség igazolása nem szükséges.” A végrehajtási utasítás kimondta továbbá, hogy „a Főiskola könyvtárosképző szakán folytatott tanulmányok alapján könyvtárosi oklevelet szerzett hallgatók a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtárosképző szakán [erre a képzésre már 1953-ban a levelező formát javasolták] egyetemi képesítést szerezhetnek, és ebben az esetben kérelmükre a főiskolai tanulmányi idő az előírt egyetemi tanulmányi időbe teljes egészében beszámítható.”

Utóbbi két kitétel a 128/1951. (VI. 17.) sz. Minisztertanácsi rendelet alapján a felsőoktatásban megszervezett levelező oktatásnak a maitól teljesen eltérő értelmezéséről is szól. A jogforrás alapján ezen oktatási forma egyik jellegzetessége, hogy határozottabban épít az egyéni tanulásra: „félévenként három konferenciát kell szervezni. Mindhárom konferencia a budapesti hallgatók számára kötelező. A könyvtár szakos vidéki hallgatók a második konferencián kötelesek megjelenni, az első és harmadik konferencia számukra fakultatív.”[109] Másrészt azonban azt is előírja, hogy a kimeneti oldalon „a rendes hallgatók részére kiadott oklevéllel azonos képesítő értékű,” de „a levelező tanfolyamokra való felvétel nincs iskolai végzettséghez kötve.” Ez a gyakorlatban azt jelentette – nem kis tiltakozást váltva ki többek között az egyetem részéről –, hogy olyan személyek is egyetemi polgárokká válhatnak, akiknek nincs érettségijük. „A hallgatót azonban – folytatódik a rendelet – általában csak arra a karra /szakra/ lehet felvenni, amely munkaköre természetének megfelel,” „szükség esetében az illetékes miniszter a megfelelő előképzettséggel nem rendelkező jelentkező részére előkészítő tanfolyamot szervezhet.”[110] A diákok előképzettsége tehát a 6 elemitől az egyetemi diplomáig,[111] akár a doktori címig terjedt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az ellenőrző dolgozatok mellőzését kérő, a Főiskola által felterjesztett kérvényben éppen a könyvtár szakot hozzák fel egyik ’minőségi’ példaként: „önálló munkát – márpedig akkor van értelme a dolgozatnak – nem kaptunk hallgatóinktól, legfeljebb kétes önállóságú munkát, de azt is csak a nyelvészeti és némely könyvtártani ellenőrző dolgozatnál.” (A lehangoló valóság végül engedékenységre bírta a minisztériumot a házi dolgozatok tekintetében.[112]) 1953 nyarára 111-en végeztek a főiskolán (levelezőn 62, estin pedig 49 hallgató), 1954 májusára pedig már negyvenen jelezték továbbtanulási szándékukat a Népművelési Minisztérium felé, de ügyük nem volt megoldott. Mindazonáltal „A főiskolát végzettek egyetemi továbbképzése feltétlen fontos azért – írja Jánosi Ferenc népművelési miniszterhelyettes az oktatási tárca felelőséhez írott levelében –, mert a tudományos könyvtárak munkatársainak a főiskola nem adott elég ismeretet tudományos munkakör betöltésére.”[113] Az ELTE-n azonban csak az 1955/56-os tanévvel indult meg a levelező oktatás,[114] bár már a Könyvtártudományi Intézet 1952-ben lezajlott felülvizsgálata is foglalkozott e kérdéssel, és a felülvizsgáló bizottság arra a döntésre jutott, hogy 1953-tól biztosítani kell a Pedagógiai Főiskolát végzettek továbbtanulását, de csak esti tagozaton, levelezőn nem.[115]

Így a tudományosság szempontja és az egyetem elképzelései, illetve a szakma, az intézmények káderszükséglete, a minisztérium és a (kultúr)politika antagonisztikusan ellentétes érdekei feszültek egymásnak.

Sőt, időközben a Varjas Béla által már 1947-ben sürgetett[116] képesítési követelményeket szabályozó rendelet is megszületett. Szükséges volt ez egyrészt önmagában a szakmai munka színvonalának emelésére, hiszen a kezdeti időszakban a sok újonnan létrehozott könyvtárat és könyvtárosi státuszt meglehetősen hiányos előképzettségű és csak kevéske szakismeretekkel rendelkező, sokszor csak néhány hónapos, hetes, akár néhány napos szaktanfolyami végzettséggel bíró munkatársakkal töltötték fel, másrészt pedig azért, „mert a megyei könyvtárakat tudományos könyvtárakká kell fejleszteni, továbbá több olyan megyei székhely van, ahol nincs tudományos könyvtár és így a tudományos könyvtári funkciót ezeken a helyeken a megyei könyvtáraknak már most be kellene tölteni.”[117]

A Népművelési Miniszter 11-2-18/1954. NP. M. számú utasítása rendelkezett a könyvtárosi munkakör képesítéshez kötéséről és a könyvtárosok továbbképzéséről; eszerint a megyei könyvtárak vezetőinek, illetve helyetteseiknek és osztályvezetőiknek, valamint a járási vagy budapesti fiókkönyvtárak vezetőinek 1954. augusztus 1-jétől csak egyetemi vagy pedagógiai főiskolai könyvtár, magyar, történelem, magyar-történelem, orosz, magyar-orosz, magyar-idegen nyelv szakot végzett személy nevezhető ki. A már kinevezetteknek 1956. október 1-jéig meg kell kezdeniük tanulmányaikat és 1961. október 1-jéig le kell diplomázniuk; a más oklevéllel rendelkezőknek különbözeti vizsgát kell tenniük. A kisebb gyűjtemények könyvtárosai esetében az utasítás minimum érettségit vagy tanítóképző végzettséget írt elő, ennek pótlására 1955. október 1-jéig meg kell kezdeniük középiskolai tanulmányaikat és 1960. október 1-jéig le kell érettségizniük. Ugyanez a határidő vonatkozik a maturálás tekintetében azokra is, akik az utasítás megjelenésekor még csak hat elemit jártak. Az ennél alacsonyabb iskoláztatású kollégákat, ha éppen nem járnak iskolába, akkor 1954. október 1-je után nem hagyhatják meg beosztásukban. A képesítési követelmények megjelenése előtt kinevezett minden nem megfelelő szakképzettségű kollégának könyvtártechnikai minimum-vizsgát írtak elő.[118]

Jánosi Ferenc népművelési miniszterhelyettes leveléből tudható, hogy ez a gyakorlatban – csupán a jelen dolgozat szempontjából kiemelten fontos felsőfokú képesítések tekintetében – azt jelentette, hogy „a megyei könyvtárak vezetőinek és vezetőhelyetteseinek, járási könyvtáraink vezetőinek mintegy 50 %-a nem rendelkezik egyetemi, illetve főiskolai végzettséggel.” Vagyis 1955-től 1960-ig 710 főnek kell könyvtár szakos egyetemi vagy főiskolai oklevelet szerezniük a magyar könyvtári rendszer különféle beosztásaiban.

Az egyik népművelési minisztériumi munkaanyag tanúsága szerint a képesítési követelmények 1954 decemberében a tömegkönyvtárak munkatársainak összesen 36%-át érintették; – a Szabó Ervin Könyvtár adatai nélkül – 35 könyvtárost kellett már elbocsátani, további 22 ügy folyamatban volt, 39 kolléga maga kérte felmentését és 114-en már megkezdték a számukra előírt továbbtanulást.[119]

Mihályi Imre feljegyzésében közelebbről meg nem nevezett körökben (más forrásból azonban bizonyosan az Oktatásügyi Minisztériumban 1954. június 4-én Kardos Lajos, az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Kar dékánhelyettese, Haraszthy Gyula könyvtártudományi intézeti tanszékvezető, Miszti László pedagógiai főiskolai tanszékvezető, a Népművelési Minisztérium képviseletében Kondor Istvánné és Mihályi Imre, az Oktatásügyi Minisztériumból pedig Kovács Ferenc és Ladányi Andor részvételével tartott megbeszélésen)[120] felvetődött az a nézet, hogy a képesítési követelményekről szóló rendeletnek akkor is meg tudnának felelni a továbbtanulásra kötelezett könyvtárosok, ha a pedagógiai főiskolai végzettségükkel nem könyvtár, hanem magyar vagy történelem egyetemi szakra jelentkeznének. Ezzel ellentétben állt a Mihályi által képviselt „hivatalos” álláspont: a fejlődő megyei és járási könyvtárak munkatársai számára „nem tesszük lehetővé, hogy egyetemi színvonalon foglalkozhassanak e kérdésekkel, hanem arra hívjuk fel őket, hogy behatóan tanulmányozzanak irodalmi, illetve történelmi problémákat.”[121]

Az Oktatási Minisztérium részéről Füszfás Jenő főosztályvezető szállt be a diskurzusba és fogalmazta meg ellenvetéseit a káderszükséglettel kapcsolatban: nincs szükség annyi egyetemi diplomás könyvtárosra a megyei, járási és városi könyvtárakban, az ELTE-n nincs levelező képzés másik szakon sem, és a tanterv kidolgozására már nem áll rendelkezésre kellő idő a tanévkezdésig, ezért felveti, hogy „tekintettel arra, hogy az egyetemen folyó könyvtárosképzés tudományos és nem népművelés jellegű, amennyiben a Népművelési Minisztérium fenntartja az átiratában jelzett szükségletét, javasoljuk a Népművelési Minisztériumhoz tartozó önálló könyvtárosképző főiskola felállítását.”[122] Egy, a Pedagógiai Főiskola megszüntetése, újraindítása, áthelyezése kapcsán 1955 tavaszán keletkezett irat szintúgy foglalkozik e kérdéssel: „Szükséges felfigyelni néhány jelenségre, amely arra enged következtetni, hogy az egyetemen folyó könyvtárosképzés léte is problematikus,” így, ha másképpen nem lehetséges, magának a Népművelési Minisztériumnak kell az oktatási tárcával együttműködve kézbe vennie a könyvtári szakképzés ügyét.[123]

Nem sokkal a képesítési követelmények deklarálása után az Országos Könyvtárügyi Tanács állásfoglalásában pedig az állt, hogy a levelező képzést az ELTE Könyvtártudományi Intézetében csak a pedagógiai főiskolai oklevéllel rendelkező könyvtárosok számára kell megszervezni.[124] Másrészről viszont a nem könyvtáros diplomával rendelkezők továbbképzésének lehetőségeit fontolgatták, egy-, illetve kétéves, úgynevezett „ráfejelő” egyetemi kurzusok megindítása formájában; sőt, az I. Országos Könyvtáros Konferenciától kezdődően időről időre felvetődött a tudományos szintű képzés, az aspirantúra megszervezése. [125]

A könyvtárosként való alkalmazás előfeltételeit meghatározó népművelési miniszteri utasítás nem vonatkozott a népművelési szakemberekre, illetve a tanácsoknál 1955 elejétől alkalmazott „megyei és járási könyvtárügyi előadók”-ra, de Mihályi arról a tervről számolt be, hogy a rendelkezés hatályát rájuk szintén kiterjesszék. Azonban a népművelési szakemberek képesítési követelményeiről szóló 11-1-132/1954. számú utasítás[126] „a népművelési osztályvezetők és csoportvezetők részére is minimumként csak a gimnáziumi érettségit vagy tanítóképzői oklevelet jelöl meg,” ami jóval kevesebb a könyvtárosok számára előírtnál.[127] Végül azonban az ELTE könyvtár szakán az 1955/1956-os tanévvel meginduló ötéves levelező képzésre – minimum két év gyakorlattal és érettségivel, illetve azzal egyenértékű iskolai végzettséggel rendelkezve – nemcsak a könyvtárosok, hanem „az államigazgatási szervekben dolgozó és könyvtári munkával foglalkozó népművelési munkások” is jelentkezhettek 22 és 40 éves kor között.[128] Mindazonáltal ezen képzési formára eleve a hallgatók 3 százaléka erejéig érettségi nélküliek felvételét tervezték, ezt a rátát azonban az Oktatásügyi Minisztérium nevében Csetreki Lajos személyügyi főosztályvezető egyik levelében 15–20 százalékra akarta feltornázni.[129]


A PEDAGÓGIAI FŐISKOLA MEGSZÜNTETÉSE


Mindazzal együtt, hogy a képesítési követelményekről szóló határozat egyértelműen számított még a Pedagógiai Főiskolára, 1954 utolsó hónapjaiban már egyre érezhetőbb volt, hogy az oktatási kormányzat és a pártvezetés sem szán hosszú jövőt az intézménynek.[130] Mihályi Imre 1954. november 29-én értesült az Oktatásügyi Minisztérium 14/855-19/9/1954. számú leveléből arról, hogy a pécsi egyetemi könyvtár vezetőjével való csere következtében az Oktatásügyi Minisztérium Dr. Scher Tibort bízta meg még feltehetően november első dekádjában a tanszék vezetésével és egyidejűleg kiírta a tanszékvezetői pályázatot. Ám a pályázat már december 1-jén megjelent, sőt a pécsi pedagógiai főiskolán már november végén kifüggesztették a felhívást, és Mihályi nehezményezte, hogy abban egyáltalán nem szerepel, hogy milyen tárgyak oktatását kívánnák az új tanszékvezetőre bízni, a megfogalmazás teljesen általános és meghatározatlan: „A kinevezendő tanszékvezető tanár kötelessége lesz a tanszéken folyó munkát irányítani, előadásokat tartani, szemináriumokat vezetni, vizsgáztatni.”[131] A tanszék funkciója miatt, vagyis azért, mert elsődlegesen a Népművelési Minisztériumhoz tartozó könyvtárak számára képzett kádereket, indokoltnak tartotta volna, hogy a pályázatot a Népművelési Közlönyben, illetve A Könyvtárosban tegyék közzé. A december közepi határidőig Scher Tibor és Kéki Béla jelentkezése érkezett meg, illetve „folyamatban volt” Kerekes András, a kaposvári megyei könyvtár vezetőjének anyaga, aki azonban akkor még a főiskola III. éves hallgatója volt. A részben bizalmas minősítésű anyagból kiderült, hogy könyvtári munkát nem végző vidéki pedagógusok szintén érdeklődtek az állás iránt. A főiskolai tanács eredetileg december 20-án tervezte az ügy tárgyalását, a másik napirendi pont elhúzódása miatt azonban erre mégsem került sor. „A tanácsülést követően könyvtári szakemberek körében heves vita alakult ki, amelynek az a lényege, hogy a főiskolai könyvtárosképzést meg kell szüntetni, az egyetemi képzést pedig meg kell tartani, sőt meg kell azt erősíteni.” Így lehetséges, hogy 1955. szeptemberében már nem is indul új évfolyam, ebben az esetben – Mihályi jóslata szerint – Scher megbízatását egyszerűen meg fogják hosszabbítani. Az 1955. január 26-ai ülésen a tanács egyértelműen Scher Tibort támogatta, a többi pályázóról csak röviden szólva, csupán azt ismertették, hogy ők miért nem kaphatják meg a tisztséget. Kéki Béla, a műegyetem könyvtárának osztályvezetője – aki egyébként a minisztérium támogatottja volt – azért nem jöhetett szóba, mert egyetemi végzettséggel nem, csupán abszolutóriummal rendelkezett, a budapesti, majd a kolozsvári egyetemen végzett magyar-pedagógia-esztétika szakos tanulmányokat. Mindazonáltal Mihályi Imre az eljárást „a fennálló szabályokkal ellentétben álló”-nak és az intézmény megszüntetését sugallónak minősítette. „A probléma bizalmas jellegére való tekintettel az előzménye és maga a terv mind a mai napig nem kerültek nyilvánosságra. … Értesülésem szerint – szól értékelése – a főiskola egész ügye jelenleg a Pártközpontban van és rövid időn belül a Minisztertanács elé kerül.”

A sub rosa zajló folyamatokról A Könyvtárosban 1954 májusában megjelent, Ej, ráérünk arra még! című cikkben csak bizonytalan megfogalmazású közlés olvasható arról, hogy abban az évben a főiskolán nem indul nappali és esti tagozat, de feltehetően levelező sem, az egyetemre pedig magyar–könyvtár szakpárra lehet jelentkezni nappali és esetleg levelező oktatási formára. A főiskolai diplomát megfejelő képzésről még vita folyik. Mindezért „mi szégyelljük magunkat” – írja a szerkesztőség.[132]

Mihályi hírei azonban igaznak bizonyultak annak ellenére is, hogy 1954–1955 fordulóján az Oktatásügyi Minisztérium vonatkozó javaslatában még az olvasható, hogy „a többirányú káderszükséglet szükségessé teszi, hogy kettéválasszuk a könyvtárosképzést,” az egyetem csak kis létszámú évfolyamokkal a tudományos könyvtárak igényeit szolgálja, a tömegkönyvtárak munkatársait a főiskolán magyar-, esetleg történelem–könyvtár szakos képzésben készítsék fel hivatásukra.[133]

Nem sokkal ezután pedig a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1017/1955. (II. 6.) Mt. h. számú határozata,[134] illetve az oktatásügyi miniszter 20/1955. (O.K.5.) OM számú utasítása[135] végül ténylegesen kimondta a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszüntetését: a főiskola 1955. július 31-ével bezárta kapuit. A nem pedagógus hallgatók levelező oktatását 1956. július 1-jéig a szegedi Pedagógiai Főiskola folytatta Budapesten, az általános tantárgyak esetében az esti és a levelező formát ötvöző félévenkénti 2-3 konzultáció biztosításával,[136] de például „a felvilágosító és olvasószolgálat, valamint hírlap- és folyóiratkezelés oktatását a könyvtárszakon konferenciák [értsd: konzultációk, tanórák] nélkül.[137] Az összesen 83 fő II. és III. éves könyvtár szakos hallgatónak legkésőbb az 1955/56-os tanév végéig le kellett államvizsgázniuk, „az általános iskolai tanárok képzéséről az egri, pécsi, szegedi pedagógiai főiskolák útján kell gondoskodni.”

A felszámolással kapcsolatban gondoskodni kellett a személyzet elhelyezéséről: jelen dolgozat témája szempontjából Scher Tibor megbízott tanszékvezető, Simon Mária tanársegéd, Bácsy Ernő könyvtárvezető és Szauder Józsefné könyvtáros további sorsa releváns.[138] 1955 augusztusában pedig már tudható volt, hogy Simon Mária (Anna) a Népművelési Minisztérium könyvtárába kérte áthelyezését, és ezen szándéka a minisztériumban támogatásra talált,[139] Scher Tibor pedig később többek között az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének is volt oktatója. A főiskola vagyonának sorsáról a következőképpen rendelkeztek: a központi könyvtár az egri pedagógiai főiskolához, a könyvtári tanszék könyvei részben a „Budapesten szervezendő konzultációs központ”-hoz, részben pedig a központi könyvtárral Egerre kerültek. A dokumentumok és a könyvtári berendezés átadása a központi könyvtár esetében ömlesztve /darabszám szerint/ kellett, hogy történjen, a tanszéki gyűjtemények leltár szerint.[140] Bácsy Ernő a központi könyvtárral együtt Egerben folytatta pályafutását, Szauder Józsefné nevével utóbb az ELTE Egyetemi Könyvtárában lehetett találkozni.

1955 nyarán tehát – ahogyan mondani szokás – egyetlen tollvonással eltűnt az Apáczai Csere János nevét viselő budapesti pedagógiai főiskola; „mivel … könyvtárosszaka [sic] betöltötte azt a feladatát, amivel kormányzatunk megbízta (könyvtáros középkáderek képzése mindenekelőtt közművelődési könyvtárhálózatunk számára), fokozatosan megszűnik”,[141] de már a törvény előkészítése alatt tervként vetődött fel a főiskolai szintű képzés újraindítása az 1955/1956-os tanévre.[142] Az Oktatásügyi Minisztérium még 1955. márciusában felajánlotta, hogy az egri pedagógiai főiskolán induljon könyvtár szak, de csak abban az esetben, ha a Népművelési Minisztérium minimum 5–6 évre biztosítja a beiskolázást. A népművelési tárca a hevesi megyeszékhelyen megfelelő gyakorlóhelyet és „a tanszék szilárd vezetés”-ét hiányolva inkább Szegedet vagy Pécset javasolta, de csak levelező oktatásra tartva igényt,[143] így az ELTE Könyvtártudományi Tanszéke maradt szakmánk számára sokáig az egyetlen felsőoktatási képzőhely. 1962-ben Szombathelyen és Debrecenben indult újra könyvtár szakos oktatás a tanítóképzőn, a főiskolai szintű képzés újbóli megjelenéséig pedig egészen az 1970-évekig kellett várni.

1945–1956: egy nehéz korszak, a hazai könyvtárak életében bizonyos tekintetben hőskor, más szempontból (könyvkivonás, államosítás, nyíltan átpolitizált kulturális élet) szégyenfolt. De Magyarországon a könyvtár szakos képzés megteremtődésének kora; Sebestyén Géza szavait idézve „elismerés illeti … Varjas Bélát a könyvtáros szak megteremtéséért, Haraszthy Gyulát annak megszilárdításáért és Szauder Józsefet azért, hogy a tanszék betöltéséig is igyekszik legalábbis a folyamatosságot biztosítani.”[144] Éppígy elismerés illeti Miszti Lászlót és munkatársait, akik az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán tevékenykedve közvetítettek szaktudást, elhivatottságot a sokszor politikai szempontok alapján beiskolázott és gyakran meglehetősen hiányos előismeretekkel rendelkező kollégáknak mindaddig, amíg a politikai akarat az intézmény reformja helyett a megszüntetése mellett nem döntött. 1956 korszakhatár, nemcsak a köztörténelemben, hanem szakmatörténetünkben is; 1956 ősze fordulatot hozott az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén, a kezdeti próbálkozások, nehézségek, presztízsviták után új korszak kezdődött Kovács Máté tanszékvezetőségével: a könyvtár szak megszilárdítása.



[1] Haraszthy Gyula levele az Oktatásügyi Minisztérium Tudományegyetemi Főosztálya részére a könyvtárosképzés jövő helyzetének alakulásáról. Bp., 1954. november 18. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés, 1954.

[2] Sonnevend Péter (2014): Terv és remény. A magyarországi könyvtárügy története a Rákosi-korszakban (1945–1956). Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 7. sz. 7-14. p.

[3] Gyalui Farkas munkásságával és a kolozsvári egyetemen indított kurzusaival kapcsolatban részletesebben vö: Pogányné Rózsa Gabriella (2004): Habent fata sua libelli et bibliothecarii. Gyalui Farkas életútja és könyvtártani munkássága. Könyvtári Figyelő. 4. sz. 763-793. p.

[4] A Könyvtári tudományok a kolozsvári M. Kir. Ferencz-József Tudomány-Egyetemen. Magyar Könyvszemle. 1901. 417. p.

[5] A könyvtártudomány a budapesti Kir. Magyar Tudományegyetemen. Magyar Könyvszemle. 1914. 286. p.

[6] Kovács Máté (1970): Az egyetemi könyvtárosképzés fejlődése. Könyvtártudományi tanulmányok. 1969. Bp. NPI, 25. p.

[7] Hivatkozza: A Tanácsköztársaság könyvtárügye. 1919, 1. 7. p.

[8] Esztegár László (1898): A bibliografiai szakismeretek megszerzése. 1-2. Magyar Könyvszemle. 1898. 212-225., 357-371. p.

[9] Vö. Fitz József levele gróf Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Bp., 1945. május 11. OSZK Kézirattára, Fond 45/1214.

[10] Varjas Béla (1947): Könyvtárosképzés. Magyar Könyvszemle. 1947. 1-13. p.

[11] Vö. Varjas Béla (1947): Könyvtárosképzés. Magyar Könyvszemle. 1947. 2. p.

Bényei Miklós (szerk.) (2011): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története 1935–2009. Jubileumi kiadvány. Bp. MKE, 2011. 15. p.

[12] Varjas Béla (1947): Könyvtárosképzés. Magyar Könyvszemle. 1947. 3. p.

[13] A könyvtáros tanfolyamokkal kapcsolatban vö. a megjelenés alatt álló tanulmányt: Pogányné Rózsa Gabriella (2016): A hazai könyvtáros tanfolyamok vázlatos története a régi századfordulótól a Rákosi-korszakig. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2016. p.

[14] Vö. Gerő Gyula (2009): Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007. 1. kötet. Bp. OSZK, 163. p.

[15]. Jegyzőkönyv a Könyvtártudományi tanszék 1969. máj. 12-i jubileumi üléséről és munkaértekezletéről. p. 2. OSZK Kézirattára, Fond 210/92.

[16] Vö. Trócsányi György (1955): A könyvtárpolitika új feladatai. 4. p. ELTE Levéltára, Fond 405/c.

[17] Fogalmazvány a könyvtárosképzésről. Bp. 1955. augusztus 15. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955

[18] Vö. Köznevelés. 1949, 3. sz. p. 9-12.

[19] Fogalmazvány a könyvtárosképzésről. Keltezés nélkül. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[20] A bölcsészeti és természettudományi karok reformja. Bp. VKM, 1949. 41. p.

[21] Kovács Máté (1968): Az egyetemi könyvtárosképzés tantervi kérdései. Bp., 1968. május 3. Ikt. Sz. 4354. Hivatkozza: Sebestyén György (2001): Az egyetemi könyvtárosképzés ötven éve. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 38. p., Vö. Kókay György (2000): Ahogyan az első könyvtáros hallgatók látták. Könyvtári Figyelő. 1. sz. 25-29. p.

[22] Vö. Kókay György (2000): Ahogyan az első könyvtáros hallgatók látták. Könyvtári Figyelő. 2000, 1. sz. 25-29. p.

[23] 1954. november 11-én az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi kar Könyvtártudományi Tanszék értekezlete a könyvtárosképzés jövő helyzetének alakulásáról. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955

[24] Tanterv 1949. OSZK Kézirattára 210/74. ELTE iratok. 1949.

[25] Varjas Béla levele „Elnök Úr”-hoz a könyvtárosi vizsgával kapcsolatban 1949. III. 25-én. OSZK Irattár 162/1949.

[26] Vö. Bauer József – Tárkányi Gyula(1951): Az egyetemi könyvtárosképzés. Könyvtárügyi Szemle. 1951, 1. 3-4., 6. p.

[27] Vö. Czövek Zoltán (2010): Az egyetemi könyvtárosképzés megindulása Magyarországon. Képzés és Gyakorlat. 2010, 3/4. 33-34. p.

[28] Vö. Hangodi Ágnes (2000): Könyvtárügyünk változásai az egyetemi és főiskolai könyvtárosképzés kialakulása éveiben. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2000, 3. p. 48.

[29] Jegyzőkönyv a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1949. évi okt. hó 5-én tartott … üléséről. p. 8. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[30] Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának 1951. évi júl. 6-án … tartott … tanácsüléséről. p. 19. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[31] 1949. II. 19-én kelt levél. OSZK Irattár 104/1949.

[32] Bauer József – Tárkányi Gyula (1951): Az egyetemi könyvtárosképzés. Könyvtárügyi Szemle. 1951, 1. 1-10. p.

[33] Tolnai Gábor (1955): A Könyvtártudományi tanszék felülvizsgálatának jegyzőkönyve. Bp. 1955. de­cember 2. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954-1955.

[34] A kérdéssel kapcsolatban felhasználtam korábbi cikkemet: Pogányné Rózsa Gabriella (2012): Tudomány vagy gyakorlat? Korabeli könyvtárszakmai gondolatok Kovács Máté és Mátrai László párhuzamos életrajz-vázlata kapcsán. Könyvtári Figyelő. 2012, 3. sz. 525-548. p.

[35] Jegyzőkönyv a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1951. évi jan. hó 4-én tartott … tanácsüléséről. p. 8. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[36] Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1951. évi április 6-án … tartott nevelési értekezletről. p. 7. ELTE Levéltára, Fond 8/a

[37] Jegyzőkönyv az egyetemi tanács 1951. évi ápr. hó 18-án tartott III. rendes üléséről. p. 11. ELTE Levéltára, Fond 1/a.

[38] Vö. Jegyzőkönyv az egyetemi tanács 1951. évi ápr. hó 18-án tartott III. rendes üléséről. p. 25. ELTE Levéltára, Fond 1/a.

[39] Vö. Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1951. évi július 6-án … tartott … tanácsüléséről. p. 8., 18-22. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[40] Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának 1951. évi júl. 6-án … tartott … tanácsüléséről. p. 8. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[41] Jegyzőkönyv, mely felvétetett az Egyetemi Tanácsnak 1954. júl. hó 9-én tartott rendes üléséről. p. 2. ELTE Levéltára, Fond 1/a.

[42] Vö. Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1952. márc. 19-én … tartott tanácsüléséről. p. 2-4. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[43] Vö. Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1951. nov. hó 26-án … tartott … tanácsüléséről. p. 10. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[44] Varjas Béla (1952): Beszámoló a magyar könyvtárügy fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és feladatairól. Könyvbarát. 1952, 12. 6. p.

[45] Vö. az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanácsüléseiről készült jegyzőkönyvek. 1949-1956. ELTE Levéltár, 19/a.

[46] Vö. A Közoktatásügyi Minisztérium nevében Simonovics Istvánné 855-16112/1952. számú levele Mátrai Lászlóhoz. Bp., 1952. november 24. ELTE Levéltára. Fond 19.

[47] Vö. Jegyzőkönyv, amely felvétetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi tanácsának 1952. november 28-án tartott III. rendes üléséről. In: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi tanácsának ülései 1952–53-ban. P. 52. ELTE Levéltára. Fond 1/a.

[48] K. M.: Megjegyzések a Nyelv- és irodalomtudományi és a Történettudományi Kar nem tanári szakképzéseinek átalakítására vonatkozó javaslatokhoz. Bp., 1954. szept. 30. OSZK Kézirattára, Fond 210/75.

[49] Vö: Az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Karának munkaterve az 1956-57-es tanévre. Bp., 1956. szept. 15. p. 2. OSZK Kézirattára, Fond 210/76.

[50] Vö. Tolnai Gábor: A Könyvtártudományi tanszék felülvizsgálatának jegyzőkönyve. Bp., 1955. december. 2. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[51] Vö. 1954. november 11-én az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi kar Könyvtártudományi Tanszék értekezlete a könyvtárosképzés jövő helyzetének alakulásáról. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[52] A Könyvtártudományi Főbizottság ülésének határozatai. Bp., 1955. november 5. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954-1955.

[53] Újhelyi Szilárd főosztályvezető anyaga a könyvtárosképzésről. Bp., 1955. február 14. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954-1955.

[54] Vö. Mihályi Imre feljegyzése Újhelyi Szilárd részére. Bp. 1954. december 30. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954-1955.

[55] Vö. Jegyzőkönyv felvétetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Kar 1956. június 15-én tartott tanácsülésén. ELTE Levéltár. 8/a.

[56] Vö. Jegyzőkönyv, mely felvétett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanácsüléséről 1956. június 15-én. ELTE Levéltár. 1/a.

[57] A Népművelési Minisztérium könyvtári osztályán feltehetően 1955 év végén készült Feljegyzés az egyetemi könyvtárosképzés néhány kérdéséről. Dátum, aláírás és szám nélkül. MNL OL. XIX-I-3_d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[58] Vö. Jegyzőkönyv, mely felvétetett az Egyetemi Tanácsnak 1953. II. 27-én tartott VI. rendes üléséről. 1-7. p.; az idézetek forrása. 6-7. p. ELTE Levéltára, Fond 1/a.

[59] Mátrai László (1982): Műhelyeim története. Szépirodalmi K. Bp. 207-208. p.

[60] A Népművelési Miniszter 11-2-18/1954. NP. M. számú utasítása a könyvtárosi munkakör képesítéshez kötéséről és a könyvtárosok továbbképzéséről. A Könyvtáros. 1954, 8/9. 44-45. p., eredeti közlése: Népművelési Közlöny. 1954. augusztus 27. 154-155. p.

[61] Mihályi Imre feljegyzése Kondor Istvánné részére. Bp., 1955. február 7. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[62] Kovács Máté (1954): A könyvtári törvény előkészítése. A Könyv. 1954, 4. 152. p.

[63] Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 1952. jan. hó 10-én … tartott … tanácsülésének II. feléről. 8. p. ELTE Levéltára, Fond 8/a.

[64] Haraszthy Gyula (1954): Magyar-könyvtár szak tantervi javaslata. Bp., 1954. április 30. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–55.

[65] A Népművelési Minisztérium könyvtári osztályán feltehetően 1955 év végén készült Feljegyzés az egyetemi könyvtárosképzés néhány kérdéséről. Dátum, aláírás és szám nélkül. MNL OL. XIX-I-3_d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[66] Léces Károly (1956) Gondolatok az egyetemi könyvtárosképzésről. A Könyvtáros. 7. 493-494. p.

[67] Vö. Kovács Máté (1958): Az egyetemi könyvtárosképzés fejlődése és továbbfejlesztése. Bp., 1958. június 16. OSZK Kézirattára. 210/78.

[68] Mihályi Imre feljegyzése Kondor Istvánné részére. Bp., 1955. február 7. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[69] 1954. november 11-én az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi kar Könyvtártudományi Tanszék értekezlete a könyvtárosképzés jövő helyzetének alakulásáról. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[70] Mihályi Imre feljegyzése Mikó Zoltán részére. Bp., 1954. június 23. MNL OL XIXI-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[71] Barabási Rezső levele Sulán elvtársnak. 1954. május 20. MNL OL XIX-I-2-f. 154. doboz. 865/855-5/1954. sz. köteg.

[72] A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 2042/13/1952. számú határozata a könyvtárügy fejlesztéséről. Népművelési Közlöny. 1952. május 14. 58-59. p.

[73] Tolnai Gábor előadó előterjesztése a Közoktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére a könytárosképzés tárgyában. Bp., 1951. június 15. MNL OL. XIX-J-5-d.

[74] A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi … számú törvényerejű rendelete a tudományos könyvtárakról. Bp., 1950. január 14. 6. p. ELTE Levéltár 19/a. 1950.

[75] 4.329/1949. /XI. 26./ M. T. sz. rendelet a Népkönyvtári Központ megszervezéséről. In: Takács József (1951): Könyvtárügyi jogszabályok gyűjteménye. OKK. [Bp.] 41. p.

[76] A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi … számú törvényerejű rendelete a tudományos könyvtárakról. ELTE Levéltár 19/a. Iktatott iratok 1950.

[77] Részletesebben Vö: Pogányné Rózsa Gabriella (2008): Két könyvtári törvénytervezet: 1947 és 1950. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2008. 1. sz. 44-51. p.

[78] Takács József (1951): A könyvtári jogalkotás. 3. rész, Könyvtárügyünk a jogszabályok tükrében. Könyvtárügyi Szemle. 1951, 1. sz. 48. p.

[79] Tolnai Gábor előadó előterjesztése a Közoktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére a könyvtárosképzés tárgyában. Bp., 1951. június 15. MNL OL. XIX-J-5-d

[80] Waldapfel Eszter, V. (1954): A felsőfokú könyvtárosképzésről. A Könyvtáros. 1954, 6. 22-24. p.

[81] A könyvtárosképzésről szóló szám és aláírás nélküli fogalmazvány. Bp., 1955. augusztus 15. NML OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[82] Hebenstreit Nándor (1956): A felsőfokú képzésről és továbbképzésről. K. 1956, 6. 427. p.

[83] Korbuly Dezső (1956): Egy hallgató az egyetemi könyvtárosképzésről. In: 1956, 8. 581. p.

[84] Vö. 1954. november 11-én az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi kar Könyvtártudományi Tanszék értekezlete a könyvtárosképzés jövő helyzetének alakulásáról. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[85] Z. V. (1954): Beszámoló a Könyvtárosok Országos Értekezletéről. A Könyvtáros. 1954, 4. 5-6. p.

[86] Miszti László (1952): A főiskolai könyvtárosképzésről. Könyvbarát. 6. 1. p.

[87] Haraszthy Gyula (1953): A könyvtárosképzés helyzete és feladatai. A Könyvtáros. 1. 9-11. p.

[88] Kiss Jenő, Majoros János és Karácsony József (1954): A hallgatók szemével. A Könyvtáros. 4. 29-30. p.

[89] Tolnai Gábor előadó előterjesztése a Közoktatásügyi Minisztérium Kollégiuma részére a könyvtárosképzés tárgyában. Bp., 1951. június 15. MNL OL. XIX-J-5-d

[90] Miszti László (1952): A főiskolai könyvtárosképzésről. Könyvbarát. 6. 2. p.

[91] Gerő Gyula (2001): A (h)őskor könyvtárosai. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 2001, szeptember. 39. p.

[92] Vö. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 140/1951. /VII. 21./ MT. sz. rendelete a budapesti pedagógiai főiskolán a könyvtárosképzés megszervezéséről. Magyar Közlöny. 1951. 108. sz. 730. p.

[93] A közoktatásügyi miniszter és a népművelési miniszter 1.550-27/1951. /VIII. 26./ K. M. számú rendelete. Könyvtárügyi Szemle. 1951. 2. sz. 164-165. p.

[94] Vö. A főiskolai könyvtárosképzés tanterve 1951-52-re. Az ülésre meghívó kísérőlevél kelte: Bp., 1951. augusztus 16. MNL OL XIX-I-20. OKK rendeletek, utasítások, körlevelek.

[95] A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 140/1951. (VII. 21.) M. T. számú rendelete a budapesti pedagógiai főiskolán a könyvtárosképzés megszervezéséről. Könyvtárügyi Szemle. 1951. 3/4. sz. 92. p.

[96] Nemes Dezső (1952): A népművelési munka soronlévő feladatai. Részletek az 1952. március 17. és
18-i Országos Népművelő Értekezleten tartott előadói beszédből. Könyvbarát. 4. 3. p.

[97] Babiczky Béla feljegyzése Mihályi Imre részére. Bp., 1955. május 12. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés, 1954–1955.

[98] Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter levele Darvas József népművelési miniszternek. 880/1955. Min. Bp., 1955. június 20. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés, 1954–1955.

[99] A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1051/1952 (XII. 25.) számú határozata a Budapesti PF elnevezéséről. Közoktatásügyi Közlöny. 1953, 1. 1. p., ugyanez a Magyar Közlönyben 1952. december 25. 706. p.

[100] Miszti L.ászló (1952): A főiskolai könyvtárosképzésről. Könyvbarát. 1952, 6. 3. p.

[101] Miszti László (1952): A főiskolai könyvtárosképzésről. Könyvbarát. 6. 2. p.; uő: A főiskolai könyvtárosképzés néhány kérdéséről. K. 1954. 7. 28-29. p.

[102] Haraszthy Gyula (1953): A könyvtárosképzés helyzete és feladatai. K. 1. 9-11. p.

[103] Gerő Gyula (2001): A (h)őskor könyvtárosai. Könyv, Könyvtár Könyvtáros. 9. 39. p.

[104] Horváth Vera, a Könyvtári Osztály vezetője levele a Népművelési Minisztérium Pénzügyi Osztályának. Bp., 1950. január 25. MNL OL XIX-I-3-s Népművelési Iskola (Könyvtáros Iskola) 1950. Alkalmazottak.

[105] Vö. Gaschler Rezső kinevezési okirata. Bp., 1950. március 30. MNL OL XIX-I-3-s Népművelési Iskola (Könyvtáros Iskola) 1951. Alkalmazottak.

[106] Rákosi elvtárs születésnapján felavatták az ország első megyei könyvtárát. Könyvbarát. 1952. 4. 15‑16. p.

[107] Vö. MNL OL XIX – I – 2 – f. 126. doboz. 847/8551-16. sz. irat. Kérelem.

[108] Vö. A Pedagógiai Főiskolán 1953-ban végzett esti hallgatók névsora. Bp., 1953. június 24., illetve [A Pedagógiai Főiskola könyvtár szakán] II. évesek. Keltezés nélkül. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955. Ezúton is köszönöm Kégli Ferencnek, hogy a kutatási projekt keretében készült életrajzi adatgyűjtése eredményeit rendelkezésemre bocsátotta.

[109] Csukás István főosztályvezető körlevele a levelező hallgatók kötött foglalkozásáról. Bp., 1954. január 24. MNL OL XIX-I-2-f. 126. doboz. 847/8552-1/2/1954. sz. irat.

[110] A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának 128/1951. (VI. 17.) M. T. számú rendelete a levelező oktatásnak az egyetemeken és főiskolákon való bevezetése tárgyában. Magyar Közlöny. 1951, 91. sz. (VI. 17.) 600. p., illetve Könyvtárügyi Szemle. 1951. 3/4. sz. 90-91. p.

[111] Miszti László (1954): A főiskolai könyvtárosképzés néhány kérdéséről. A Könyvtáros. 1954, 7. 29. p.

[112] Apáczai Csere Főiskola kérvénye. 8552-1/1-1955. sz. Bp., 1955. március 3. MNL OL XIX-I-2-f. 8550-13/1955. sz. irat

[113] Jánosi Ferenc (előadó Kondor Istvánné) NM miniszterhelyettes levele az oktatásügyi miniszterhez. Bp., 1954. május 11. MNL OL. XIX-J-2-f. 865/855-5/1954. köteg

[114] Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter levele Darvas József népművelési miniszternek. 880/1955.Min. Bp., 1955. június 20. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés, 1954–1955.

[115] Vö. A Pedagógiai Főiskolát végző hallgatók egyetemi továbbtanulásának kérdése. Dátum nélküli fogalmazvány. ELTE Levéltár, Fond 19/b.

[116] Vö. Varjas Béla (1947): Könyvtárosképzés. Magyar Könyvszemle. 1947. 7-13. p.

[117] Jánosi Ferenc (előadó Kondor Istvánné) NM miniszterhelyettes levele az oktatásügyi miniszterhez. Bp., 1954. május 11. MNL OL. XIX-J-2-f. 865/855-5/1954. köteg

[118] A Népművelési Miniszter 11-2-18/1954. NP. M. számú utasítása a könyvtárosi munkakör képesítéshez kötéséről és a könyvtárosok továbbképzéséről. A Könyvtáros. 1954. 8/9. 44-45. p.; eredeti közlése: Népművelési Közlöny. 1954. augusztus 27. 154-155. p.

[119] Mihályi Imre 1954. november 30-ai fogalmazványa a könyvtárosképzésről. MNL OL XIX-I-3-d 2. doboz. Könyvtárosképzés, 1954–1955.

[120] Feljegyzés az Oktatásügyi Minisztériumban június 4-én az egyetemi könyvtáros-képzés szervezeti kereteivel kapcsolatos problémák megbeszélésére tartott értekezletről. Bp. 1954. június 5. MNL OL. XIX-I-2-f. 154. doboz. 865/855-5/1954. köteg

[121] Mihályi Imre feljegyzése Mikó Zoltán részére. Bp., 1954. június 23. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[122] Füszfás Jenő főosztályvezető feljegyzése a Népművelési Minisztérium egyetemi könyvtáros-képzés tervszámjavaslatával kapcsolatban. Bp. 1954. május 20. MNL OL. XIX-J-2-f. 154. doboz. 865/855-5/1954. köteg

[123] Mihályi Imre feljegyzése Non György elvtársnak a képzésről. Bp., 1955. március 24. MNL OL XIX-I-3-d 2. doboz. Könyvtárosképzés. 1954–1955

[124] Újhelyi Szilárd főosztályvezető anyaga a könyvtárosképzésről. Bp., 1955. február 14. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[125] Haraszthy Gyula levele az Oktatásügyi Minisztérium Tudományegyetemi Főosztálya részére. Bp., 1954. november 18. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954-1955., illetve Varjas Béla (1952): Beszámoló a magyar könyvtárügy fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és feladatairól. Könyvbarát. 1952, 12. 6. p.

[126] A népművelési miniszter 11-1-123/1954 Np. M. sz. utasítása egyes népművelési munkakörök képesítéshez kötéséről.

[127] Mihályi Imre feljegyzése Újhelyi elvtárs részére. Bp., 1955. január 7. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[128] Újhelyi Szilárd főosztályvezető 865-V-9-9 sz. körlevele az egyetemi könyvtár szakos levelező oktatás tárgyában. Bp., 1955. május 11. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[129] Csetreki Lajos OM személyügyi főosztályvezető feljegyzése Darvas elvtársnak. Bp., 1955. április 27. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[130] Vö. Mihályi Imre feljegyzései Barabási Rezső részére. 1954. december 16., 17., 23. és 1955. február 1. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[131] Az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola pályázata. Oktatásügyi Közlöny. 1954, 23. sz. p. 307.

[132] Ej, ráérünk arra még!. K. 1954, 5. 22. p.

[133] Mihályi Imre feljegyzése Újhelyi Szilárd részére. Bp. 1955. január 4. MNL OL XIX-I-3-d. Könyvtárosképzés, 1954–1955.

[134] A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1017/1955. (II. 6.) Mt. h. számú határozata a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszüntetéséről. Oktatásügyi Közlöny. 1955, 4. sz. 51. p.

[135] Az oktatásügyi miniszter 20/1955. (O.K.5.) OM számú utasítása a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola megszüntetéséről. Oktatásügyi Közlöny. 1955. 5. sz. 58. p.

[136] Vö. A volt Felsőoktatási Minisztérium levele a Pedagógiai Főiskola igazgatójának. Bp., 1954. október 8. 8550-56. MNL OL XIX-I-2-f. 8550-56.

[137] Vö. Az esti tagozat oktatásának szabályozása a pedagógiai főiskolákon. Bp. 1954. december 18. 8550-26/4. MNL OL XIX-I-2-f. 8550-26/4

[138] Sulán Béla 14/855-4/4/1955. sz. levele Újhelyi Szilárd OM mb. főosztályvezetőhöz. Bp., 1955. május 31. MNL OL XIX-I-3-d 2. doboz. Könyvtárosképzés. 1954-1955.

[139] MNL OL XIX-I-2-f. 376. doboz. 8550-13/1955. sz. irat

[140] A budapesti Pedagógiai Főiskola könyvtárának átadása. 8550-13/11. Bp., 1955. március 26. MNL OL XIX-I-2-f. 8550-13/11.

[141] Haraszthy Gyula (1954): Zárszó a könyvtáros-képzésről folytatott vitához. A Könyvtáros. 1954, 10. 25-28. p.

[142] Mihályi Imre 1954. november 30-ai fogalmazványa a könyvtárosképzésről. MNL OL XIX-I-3-d 2. doboz. Könyvtárosképzés 1954–1955.

[143] Mihályi Imre feljegyzése Non György elvtársnak a képzésről. Bp., 1955. március 24. MNL OL XIX-I-3-d 2. doboz. Könyvtárosképzés. 1954–1955.

[144] Sebestyén Géza (1956): Könyvtárosképzés az egyetemen. A Könyvtáros. 1956, 5. 340. p.



 

Gabrilella Rózsa Pogány:

Founding of institutes for library and information science

 in the Hungarian higher education


The training of librarians on the Eötvös Loránd University (Budapest) began with the academic year 1948/1949, but at first it was not even a stable professorship with a permanent, full-time teaching staff. Mostly for national, scientific and university libraries were librarians trained here. After World War II a lot of new trade union libraries, libraries in factories, village and city libraries were established in order to communicate and promote the socialist ideology. Soon became it obvious, that with the increase in the number of libraries, more skilled librarians are needed. So in 1951 a new, more practical type of training started at the Teacher Training College of Budapest (later named after Apáczai Csere János) by the decision 2042-13/1952 of the Hungarian Cabinet.

The establishing of the departments for library and information science in the Hungarian higher education caused a lot of debates about organizational, structural and methodical questions, e.g., which disciplines could be studied in addition to library science, the designation of tasks and requirements of the different training levels and the necessity of the departments at all.

________________________________

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: