Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Kőrösi Henrik: A gyermek és a könyv

Nyomtatási nézet

Nincs fenségesebb feladat, mint az ifjúságot megtanítani arra, hogy az embernek tanulóéveiben milyen szellemi kincsre kell szert tennie, hogy később  kint az életben megállja a helyét. Ezeknek a szellemi kincseknek a kiapadhatatlan forrásai : a jó és a jó ifjúsági iratok. Azt írja egy német tanító a birodalmi tanítóegyesületek egyik  kitűnő ifjúsági folyóiratában, a "Jugendschriften Warte című lapban. Ennek a cikknek  a megírására pedig az indította, Ennek a cikknek a megírására pedig az indította a tanítót, hogy a "Jugendschriften Warte" folyóirat szerkesztői üzenetében azt olvasta, hogy ajánlatos volna, ha a gyermek csak 12.életévétől felfelé választhatná meg önállóan olvasmányait.

Ő ugyanis ezzel az üzenettel nem értett minden tekintetben egyet, mert szerinte, ha nincs megfelelő ellenőrzés, akkor a rossz olvasmányok még veszedelmesebbek a 12 éven felül való gyermekekre, mint a 12 éven aluliakra, minthogy az utóbbiaknak még nincs meg a megértésük az olvasottak iránt.

A minap is olvashattuk, hogy Bécsben egy gimnazista Nietsche Zarathusztárjának  olvasása közben öngyilkos lett

A német tanító csak egy célra vezethető utat ismer, az ítélőképességgel még nem rendelkező gyerekek helyes terelje: ez az út pedig az, hogy megismertessük velük a legértékesebb irodalmi műveket.

Az úgynevezett ponyvaregényeket, amelyek az ifjúság tiltott olvasmányai, csak úgy állna módunkban kiküszöbölni, és ez volna a könnyebbik eset, ha fiataljainkból a fantasztikum, az  izgató kalandtörténetek iránt való vágy és hajlam lassan kihalna, vagy pedig úgy, ha olyan költőink és íróink vennék  át fiataljaink szellemi vezetését, akik nemcsak a saját  szempontjukból írnának, hanem elsősorban a gyermek lelkivilágát tanulmányoznák és ehhez mérten írnák meg ifjúsági írásaikat.

Bár egészséges hajlamok, tiszta agy, helyes nevelés mellett még egy gyermek sem ment erkölcsileg tönkre, avagy helytelen irányba  terelve, ha titokban egypár  tucat indiánus, vagy detektívregényt olvasott el, mindazonáltal szolgáljon továbbvra intő például a régi jelszó: Adjatok olyan könyvet a gyermeknek, amely mindkor megfelel egyéniségének.

Számolnunk kell még az idők változásával is .Más volt a háború előtt és más a mostani generáció. Amíg ugyanis a régi világ ifjainak Rosegger Péter: "Als ich der Waldbauernbuv war" című kitűnő műve (amelyet e sorok írója fordított le "Petike" címen magyar nyelvre)  a legkedvesebb olvasmányai közé tartozott, addig a mai tanulóifjúságot a legnagyobb igyekezete mellett is  csak elvétve tudja rávenni a könyv olvasására. Ennek a változásnak pedig tudvalevőleg a világháború, s minden mi utána jött, az oka. A sok szenvedés, nélkülözés kiölte kicsinyeinkből a gyermek legnagyobb kincsét, a naivságot. A mostani generáció lassan elfelejtette, sőt  sokan egyáltalában nem  is ismerte a háború előtti gondatlan gyermekéletet.

A lelkekben történt nagy változásról talán az alábbi eset adhatna legjobban tiszta képet. Egy hétéves lánykát magánórája alatt megkérdezték, hogy vajjon mit szeretne legjobban karácsonyra? Mire ő azt felelte: "Én már nem szeretem a babákat, nagyon untatnak, legjobban örülnék egy üveg parfümnek! –-  Ez a kislány nem szeret meséket olvasni és tanítónője előtt egy ízben nyíltan meg is mondta, hogy ő csak olyan történeteket szeret, amelyekben gyilkosság  fordul elő… A leányka különben igen tehetséges és előszeretettel lvassa a napilapokat, mert azokban szenzációk vannak! Midőn végül azt kérdezték tőle, hogy ha már a meséket nem szereti, hát milyen költői művet szeretne olvasni? Mire ő "Siegfried" című híres eposzt említette.

Íme az újabb perspektíva! – írja a német tanító. – Itt van Siegfred hatalmas, felséges témájával, mily nagyszerűen fel lehetne  dolgozni meseformában. A bátor Siegfried...óriás Hagen…törpék, akik kincset őrzi a bátor Kriemhilda. És úgy lehetne a többi értékesebb irodalmi műkincset is mesealakba önteni.

Vissza tehát a meséhez, de bele kell vonni a lüktető mindennapi életet és ezzel a mesét közelebb kell hozni a gyermek lelki világához.

E sorok írója már régebben közöl a Havas István szerkesztésében megjelenő gyermeklapunkban egy mesesorozatot a görög regékből és az eredeti magyar népmesékből, amelyeket a gyermekek tényleg nagyon szeretnek olvasni.

A gyermek 8-9 évében kezd önállóan és kedvvel olvasni, addig íaz olvasást csak egy reákényszerített feladatnak tekintette, amely őt a játszásban megzavarta.  De a folyékony olvasással elért  eredmény kedvét is meghozza az olvasáshoz. A modern gyermek már nem igen szeret ebben a korban játékokkal foglalkozni, kell tehát részére egy a játékkal egyenértékű szórakozást biztosítanunk. Ezt a célt szolgálnák a megfl3eleő olvasmányok, melyek sajnos még igen hiányosak.

Annak a megállapítására, hogy a gyermekkor későbbi éveiben ifjúságunkat milyen olvasmányokkal lássuk el a német ifjúsági író-tanító körkérdést intézett az iskolájában tanuló 12-15 éves növendékeihez )IV.VII. osztály), hogy milyen tárgyú olvasmányokat olvasnak a legszívesebben? Természetesen kimerítő választ csak úgy lehetne kapni, ha egy központi bizottság az egész országban végezné ezt a kísérletet.

 IV-VII. osztályok tanulóifjúságához a következő kérdéseket intlézték, amelyekre a tanulóknak írásbeli választ kellett adniuk.

 

1.a) Melyik történet mese, elbeszélés tetszetett neked azok közül amelyeket elolvastál?

b) Miért?

2.a) Mit szeretsz legjobban elolvasni; költeményeket, meséket, mondákat, állattörténeteket, elbeszéléseket?

b) Miért?

3.a) Mit olvasol legszívesebben: felnőttekről, avagy gyermekekről szóló történéseket?

b) Miért

4.a) Hosszú vagy rövid történeteket szereted jobban?

b) Miért?

 

A feleletek nagyon érdekesek és még a legnehezebb miértre is talpraesett megokolások érkeztek. A felsőbb osztályú fiúk természetesen főleg  a mondák és történetek iránt érdeklődtek, amelyek idegen, messze országokban játszódtak. Valamennyi fiú a felnőttekről szóló történetek mellett foglalt állást, csak két leányka kívánt gyermekmesét.

Megokolás:…  mert a nagyok többet tapasztaltak…,mert hőstetteket visznek véghez…mert tőlük többet tanulhatok…stb. stb.!

A költői műfajra vonatkozólag a fiúk inkább a való történetek mellett törtek lándzsát, míg  a lányokat inkább a mesék, a versek vonzották. Íme, egy újabb megszívlelendő adat az ifjúsági olvasmányok írásához. A fiúk a kemény küzdelmes életet; a szentimentalizmus felé hajló lányok pedig az érzelgős verseket, a finoman szőtt meséket szeretik.

A középfokú osztályok növendékeinél hasonló az eredmény. Azonban úgy a felsőbb- mint az alsóbb osztályú leányok és fiúk a régi jó népmeséket még mindig változatlanul szeretik olvasgatni. Mindenesetre nagy érdemes ez annak az iskolának, amely ezeket a népmeséket nemcsak a könyvtárakban tartogatja, hanem minden igyekezete odairányul, hogy növendékeit be is vezesse a régi népmesék világába.

Asz összes feleletek, valamint a német tanító tapasztalatának eredménykép  megállapítható, hogy a gyermekek az olvasmányoktól szórakozást és minél kevesebb tanítást várnak.

És végül szívleljék meg azok, akik kicsinyek részére írnak, hogy munkájukra már azért is fordítsanak nagy figyelmet és szeretetet, mert a kicsinyek –  nem úgy, mint a nagyobbak – egy könyvet  nemcsak egyszer, hanem oly sokszor olvasnak el, hogy annak tartalmát végül szóról-szóra tudják. Vigyáznunk kell tehát, hogy mivel terheljük meg kis agyát.

Íme, egy két adat a jó ifjúsági olvasmány megszerkesztéséhez. Ezeknek az ismeretével azonban akár a tanítóknak, akár pedig a tanároknak nem szabad még megelégedniök, hanem  gyermeklélek hanem a gyermeklélektani kutatásokat tovább kell folytatniuk a szülői házra is, ahol a gyermek életének nagyobb részét tölti, mert csak így fogják elérni, hogy a háború és következményei által megmételyezett fiatal lelkek ismét a régi hófehér színükben fognak tündökölni.

 

Forrás: Néptanítók Lapja 1925.  XXIX-XXX.sz. 1-3.p.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: