Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Lukáts János: A gyerekek olvasni kezdenek…

Nyomtatási nézet

„A mai gyerekek nem olvasnak… A mai gyerekek csak vackokat olvasnak… A mai gyerekek egész nap a számítógép meg a tévé előtt ülnek… A mai gyerekek azt se tudják, mi az a könyvtár…” – hányszor halljuk ezeket a véleményeket, és hányszor félünk, hogy igazak ezek a vélemények. Böngésszük végig, miféle kapcsolatban is vannak fiataljaink a könyvek világával. A mai felnövő nemzedék ízlése és szokása gyökeresen különbözik-e az előző nemzedék(ek)étől, vagy a könyvek mennyisége-minősége alakult-e át nagymértékben kettő-három vagy akár egyetlen évtized folyamán? Vagy maga a könyv fogalma sem pontosan azt jelenti, mint a szülők-nagyszülők számára jelentette?

2010 őszén még csak az iránt érdeklődtünk, mikor és hogyan kezdenek olvasni a gyerekek. A kérdést újabb kérdések követték, a vizsgálatot olyan irányba bővítettük, hogy az olvasás szerepét több fázisban is megismerhessük a gyermek – és később a serdülő – életében. Több élethelyzetet, olvasó és könyv többféle lehetséges kapcsolatát gondoltuk végig – és egy sor meglepő választ kaptunk. Érdeklődtünk az olvasás helyéről fiataljaink életében, a könyvtár szerepéről a családban, a személyiség fejlődésében. Az egyik budapesti gimnáziumban, 2010 decemberében két tanárkolléga hat osztályában osztotta szét azt a kérdőívet, amelyet egy könyvtáros kollégával közösen szerkesztettek (68 fiú és 78 leány alkotta a 7–12. osztályok 146 fős diákcsoportját). A kérdőív tíz pontot és egy listát tartalmaz, a diákok név nélkül válaszoltak a kérdésekre. A vizsgálat megszervezését és eredményét nem tartjuk reprezentatívnak, sem országos, de még fővárosi átlagnak tekinthető adatokat-válaszokat sem tartalmaz feltétlenül. Ezért nem is törekedtünk a válaszok mennyiségi értékelésére, inkább a különböző véleményeket sorakoztattuk fel, az átlagoshoz közelállókat is, a szélsőségeseket is. (A bekezdések élén az egyes kérdések szövegét közöljük, a magyarázatokba pedig beépítettük a fiatalok válaszait.)

 

Első kérdés

Gyerekkorodban, amikor még nem tudtál olvasni, meséltek-e neked szüleid vagy idősebb testvéreid? Maguk találták-e ki a mesét, „igaz mesét” meséltek vagy könyvből olvasták?

A kérdőív első pontja arra a korai időszakra keres választ, amikor a gyerek még „a szóbeliség állapotában” van, amikor érdemben nem tesz különbséget a mondott mese és a felolvasott szöveg között – legfeljebb abban, hogy a szöveg mindig azonos szavakkal hangzik-e el. A válaszadók között alig néhány van, akinek nem meséltek valamilyen formában: „Nem olvastak nekem”, „Nem volt ilyen” vagy, aki nem emlékezik életének ezekre a korai éveire: „Nem emlékszem, de azt hiszem, olvastak és nem meséltek”.

Többen megkülönböztetik az olvasást a mesemondástól: „Olvastak, saját mesét is, könyvből is”, „Legtöbbször könyvből, de az is előfordult, hogy kitalálták a szüleim”, „Olvastak nekem könyvből, de minél idősebb lettem, annál inkább több maguk kitalált mesét”. A mesemondás és az olvasás mintha más-más hatással lenne a gyerekre, az olvasást talán hitelesebbnek érzik, a mesélést bensőségesebbnek?

A mesemondásban-könyvolvasásban többnyire a „szülők” vettek részt, vagyis mindketten: „Apa igaz mesét mesélt, anya olvasott”, „Apukám rendszeresen mesélt maga által kitalált mesesorozatot, anyám meg könyvből mesélt”. Olyan tendencia azonban nem figyelhető meg, hogy akár a könyvolvasás, akár a mesemondás következetesen egy (bármelyik) szülőhöz kötődnék.

A gyermek esti elaltatásában alkalmanként a család többi tagja is részt vett: „A testvérem olvasott”, „Nővérem is mesélt”, „Mikor a bátyámnak kedve volt, kitalált meséket”, de van, aki egy évtized múltán is felpanaszolja: „Testvéreim nem mondtak nekem meséket”. Kiemelt szerepet kapnak viszont az esti mesélésben a nagyszülők. Nem derül ki, hogy közös háztartásban élőkről van-e szó, vagy a nagyszülőkhöz kerülni (esetleg vidékre utazni) különleges esemény a gyermek számára: „Nagymama néha kitalált mesét mondott”, „Nagymama fejből találta ki a mesét”. De vannak különleges nagyszülők is, egy nyolcadikos leány írja: „A nagyszüleim fejből meséltek, de legtöbbször verset tanítottak nekem, amit utána el is mondtam fejből”.

Hogy miről szóltak a mesék, akár olvasták, akár kitalálták őket, erre kevés emlékező ad pontos választ, többnyire sommásan mesét vagy mesekönyvet emlegetnek. Íme, néhány sajátos olvasmány- vagy meseélmény: „Apukám talált ki egy mesét, az Álommanót” (vagy Álomvárat, a kézírásból nem pontosítható), egy másik hetedikes így emlékezik: „Nővérem énekkel altatott el, szüleim orosz mesekönyvből meséltek” – nyilván valamelyik szülő anyanyelve az orosz. Különös esti élményről számol be a következő válaszadó: „Nagyszüleim, amikor náluk voltunk, lefekvés előtt a szobában lévő tárgyakról találtak ki meséket. Például volt egy festmény, és kitaláltak rá egy nagyon jó történetet”. Egy másik emlékező kissé furcsán fogalmaz: „A Bibliából is olvastak, és egyéb mesekönyvekből”. Sőt, alkalmanként némi „történethamisítás” is megengedhető volt: „Szüleim olvastak meséket. Néha, ha nem tetszett a vége, mindig kitaláltak valami mást a végére, hogy tetsszen”. Másoknál „rendelni lehetett”: „Szüleim azt mesélték, amit kértem tőlük”, ismét másoknál: „Volt egy kedvenc mesém, a Hamupipőke, és mindig azt szerettem hallgatni”, „Édesapám legtöbbször gyerekkoráról mesélt, vagy az általa kitalált mesét, Lajhár Lajcsiról”, „Anyu saját mesét, mivel óvónő volt”, „Mamám (ő a nagymama) az ő gyerekkorát mesélte el”. Volt olyan is, hogy: „olvastak, de inkább csak diát vetítettek, ezt nagyon szerettem”.

A válaszok sokfélesége arra mutat, hogy a 12-18 éves emlékezők számára fontos volt ez a korai élmény, akár mesemondás, akár könyvolvasás formájában hangzott el. Elsősorban a szülő-gyermek kapcsolat elmélyülésében volt sajátos, kiemelt szerepe, amelyet nem lehetett helyettesíteni másféle napi tevékenységgel. De az idősebb testvérek bekapcsolásával a családi kapcsolat és harmónia megerősödését is szolgálta. Külön figyelmet érdemel a nagyszülők említése, az ő szájukból a mese, az olvasás különösen erős érzelmi töltetet kap, a nagyszülő-unoka kapcsolat fontos eleme. A nagyszülők gyaníthatóan két nemzedékkel korábbi, más ízlésréteg könyveit olvasták, meséit mesélték, amit pedig fiatalkoruk emlékeiből idéztek föl, már szinte történelmi távolságot jelentett a gyerekeknek.


Második kérdés

Voltak-e lapozgató képeskönyveid? Mik voltak az első „igazi” könyvek, amiket te már magad olvastál (esetleg egy kis segítséggel)? Írd ide néhánynak a címét!

Ezzel a kérdéssorozattal az „átmeneti időszakra” voltunk kíváncsiak, amelyben a gyermek a szülők által elmondott mesék (vagy felolvasott könyvrészletek) passzív hallgatójából a könyvek aktív használója lesz, még ha az első könyvek inkább lapozgatásra, képek-rajzok nézegetésére, az ábrák felismerésére szolgálnak. (Sőt, manapság már rágcsálható könyveket is készítenek!)

A válaszok egy része bizonytalan, a gyermek nem mindig tudja eldönteni, hogy könyvet tart-e a kezében vagy valami egybefűzött, képes játékot, amiképpen a könyv elnevezés is gyakran csak később lesz tudatos a szóhasználatban. Továbbá megállapítható, hogy rövid ez az átmeneti korszak, az első könyv némelykor egyszerre kapott több könyvet is jelenthet, vagy inkább a gyermek az első után folyamatosan jut további könyvek „birtokába”, az emlékek egybemosódnak. Vagy némelykor egy-egy korai könyv élménye nagyon is megmarad? A válaszok között vannak határozottan tagadóak: „Nem emlékszem az első könyvre”, „Nem voltak képeskönyveim, és nem emlékszem az első „igazi” könyvemre”, „Nem emlékszem rá, hogy lett volna”, „Hát sajnos címekre nem emlékszem”, sőt egy korabölcs ilyen szavakkal „nem emlékezik”: „I don’t remember!”

Legtöbben azért emlékeznek valamire e korai időből: „Nagyon kicsiként voltak képeskönyveim”, „Disney meséket írtak le könyvbe”, „Amíg nem tudtam olvasni, sokat lapozgattam a könyveket, és először azt hiszem, valami Brúnó maciról szóló könyvet olvastam”, „Voltak, de a rendes könyveket nem nagyon szerettem”, „Aszem az első könyv a micimackó volt”, „Mesés könyv lányoknak”, „Az első igazi könyveim különböző kivonatok voltak”.

És már áradnak is a könyvemlékek. Azért itt legyünk óvatosak! A válaszadók 12-18 évesek (némelyikük akár 20 is elmúlt), az idő, amelyről választ, emléket várunk, a 3-6 éves kor közötti évek. Aligha tudják különválasztani az első lapozgatókat az első képes olvasmányoktól, és az első valódi könyvektől. Erre a kérdés együttesre válaszként igen sok könyvcím érkezett, a képeskönyvek, a gyerekkönyvek, az ifjúsági és a felnőtt regények, de a foglalkoztató és a szakkönyvek néha meghökkentően keverednek egymással. Íme, a legfiatalabbak kínálatából: „Garfildos és Teletabis könyveim voltak először”, „Például Mikulás könyvek, Sicc-könyvek, Mazsola és Tádé”, „Mi újság a Futrinka utcában”? „Micimackó, kalandos könyvek, beszélő állatfigurás könyv” (ez vajon milyen volt?), „Vackor, Anyám tyúkja, Piroska és a farkas, rengeteg Grimm mese”. Továbbá: „Rémusz bácsi meséi, Kis vakond, Holle anyó (ezt megtanultam kívülről)”, „Kipp-kopp, Pöttyös Panni, Babár történetek”, „A kedvencem a Bóbita volt, amit először olvastam, az a Micimackó, Fány, a párnásfülű bársonyelefánt”.

A gyermekkönyvek világa is nagy változatosságot mutat, néhány a jellemző közlések közül: „Az első könyv, amit egyedül olvastam, az a Fiúk kizárva c. könyv volt” (természetesen lány a közlő), „Bambi, Kis hableány, Két Lotti”, „Elsőben a Kis Herceget olvastam el”, „Mókusluca sorozatos könyv”, „Susy és Tekergő”. Egy különös együttes: „Képes Biblia, Kis Vakond, Sicc”,Hercegnős mesék, Pom-pom meséi”, „A négyszögletű kerekerdő, Kincskereső kisködmön, Vuk, Piknik vadlovakkal” (a lovas könyveknek feltűnően nagy népszerűsége volt), „Juharfalvy Emil c. könyvsorozat az első könyveim között voltak”, „Pinokkio, Öreg néne őzikéje, Varázsegér az osztályban”. Továbbá: „A téli tücsök meséje”, „101 kiskutya”, „A Notre-dame-i toronyőr” (természetesen a képregény), „Ólomkatona” (feltehetően Andersentől A rendíthetetlen ólomkatona), „Bugris Tigris”,Gunár Gedeon” (a Gőgös), „Lolka és Bolka”, „Süsü”, „Tini-krimi sorozat, amit az elsőtől az utolsóig elolvastam”, „Kettes számú közellenség és hasonló gyöngyszemek” – itt már a korai kritikus is megszólal.

Éles határ persze aligha húzható az egyes életkorok és olvasmányok között, különösen, ha az emlékezet is bizonytalan: „Lessy hazatér”, „Első könyv Erik Kästnertől volt, Harisnyás Pippi”, „Pál utcai fiúk, …foci csapat” (feltehetően A vad foci banda c. sorozat), „Első bevetés”, „Veszélyes iskola”,Janikovszky Éva összes könyve”, „Kipling: A dzsungel könyve”, „Meg Cabot: A neveletlen hercegnő”. Az „igazi” könyvek azért közelebb állnak az ifjúságiakhoz: „Harry Potter”, „Emil és a detektívek”, „Jelky András kalandjai”, „Az ezüst tó kincse”, „Winettou”, „Star Wars sorozatok”, „Az ellopott zsiráf”, „A kétbalkezes varázsló”.

Érdemes néhány foglalkoztató és tudományos ismeretterjesztő művet is megemlíteni. Az előbbiek közül kedvelt mű a „Tesz-vesz város” és az „Ablak-Zsiráf”, az utóbbi csoport szerteágazóbb: „1000 kérdés és válasz”, „Amit a … ról tudni kell”, „Lovak és pónik”, „A farm állatai”, „Mi micsoda sorozatból a Bálnák és delfinek, Őslények országa”.

Néhány szöveges emlékezés és vélemény: „…a Harry Potter. Elsős koromban apa olvasta nekem, és annyira tetszett, hogy nagyon gyorsan megtanultam olvasni, és a 2. résztől már én olvastam”, „Első könyvem, amit egyedül olvastam, az a Vuk volt”, „Először képregényeket kezdtem olvasni, aztán A 14 karátos autó képregény változata lett a kedvencem”. Aztán: „Amikor megtanultam olvasni, akkor már szinte saját magam olvastam egyedül, de meghatározó könyvre nem emlékszem”, „A kedvencem a Bóbita volt, amit először olvastam”, „Sok angol nyelvű mondókás könyvet, Curious George, Thomas the Tank Engine, Kishableány – angolul”, „Az első könyv, amit olvastam: Már tudsz olvasni” – figyelemre méltó szóródás.

A könyveket legnagyobbrészt a címük szerint jegyzik meg, a szerzőt csak kivételesen említik. Bár vannak ilyen megjelölések: „Janikovszky könyvek”, „Rejtőtől minden”, „Agatha Christie-k”. A könyv (a cím) gyakran egész sorozatot vagy a sorozatból több kötetet jelent, ezt külön címen nagyon ritkán említik.

A művek azonosítását megnehezíti, hogy gyakran gyűjtőnéven szerepelnek: Magyar népmesék, Disney-mesék, Grimm vagy Andersen meséi. Máskor épp ellenkezőleg, a mesék külön könyv vagy füzet formában jelennek meg. Gyakori továbbá a képregény változat, vagy a sok képet és kevés szöveget egyesítő átmeneti forma, ami a könyv hagyományos értelmezésébe nem mindig fér bele.

 

Harmadik kérdés

Ki ajánlott neked gyerekkorodban könyveket? Szüleid, testvéreid, iskolatársaid? Felnőttek, gyerekek? Előfordult, hogy a rádióban vagy a tévében hallottál egy könyvről, amit aztán megkértél ajándékba vagy kölcsön, és elolvastál?

Ez a kérdéscsoport a kezdő olvasó és környezete kapcsolatát kívánja megismerni. Vajon honnan szerzi ismereteit a könyvről a fiatal, ki ajánl neki és milyen könyvet? A hozzá közel álló személyeknek mekkora szerepe van az olvasóvá nevelésben? Mekkora a család szerepe? Van-e eltérés a szülők, a testvérek, esetleg a nagyszülők által ajánlott könyvek között? Az iskolai tananyag előírásai, a tanár személyisége, illetve az iskolatársak olvasmányai miként alakítják a fiatalok könyvválasztását? A válaszok azt mutatják, nem minden ifjú olvasó pályája indult zavartalanul: „Nem olvastam könyvet”, „Suliban nem nagyon volt téma köztünk a könyvolvasás”, „Nem igazán szerettem olvasni, csak amik érdekeltek”, „Igazából senki nem ajánlott nekem könyvet, vagy csak én nem szerettem olvasni”.

A második kör, amellyel a fiatal találkozik, a média világa – ezt a szót már a válaszadók némelyike is használja. Vajon a tájékoztatás, a reklám, a bemutatott részlet kellőképpen mozgósító erejű-e, hogy a fiatal érdeklődését felkeltse a könyv iránt? Igényelte-e és megkapta-e a már olvasni tudó fiatal a híradásokat általa még nem olvasott könyvekről?

A válaszok megoszlanak: „Nem volt rádióban hallott könyvem”, „Rádió nem!”, „Reklámok sose keltették fel a figyelmemet”, „Nem fordult elő ilyen, hogy a médiában ajánlott könyvet kértem volna”,Volt, hogy egy hirdetés miatt elolvastam egy könyvet”. Ez a nemzedék már elsősorban a tévéhez kötődik (a képhez, a látványhoz), de bizonyára még nem tudatos használója a tévé tájékoztató szolgáltatásának.

A családi háttér valószínűleg döntő hatással van a válaszadók olvasmányválasztására: „Anyukám, barátaim, nagyim”, „Nagyszülők, testvérek, iskolatársak”, „Apukám ajánlott”, „Nagyszüleimtől kaptam mindig könyveket, esetleg az iskolai teljesítményért jutalomba, de nem mindegyiket olvastam el”, „Szüleim és nagyszüleim erőltették és ajánlottak könyveket főleg”,Szülők, nagyszülők, keresztszülők”, „Csak felnőttek!”. Hasonlóképpen, szövegesen: „Anyával elmentünk a könyvesboltba, és kiválaszthattam azt a könyvet, ami nekem tetszik”, „Leginkább apukám próbált olvasásra ösztönözni, kezdetben kevés sikerrel”, „Szüleim ajánlottak, de sose volt időm”, „Apa könyveit olvastam mindig, amit ő ajánlott”.

Az iskola hatása jóval kisebbnek tűnik az olvasmányválasztásban. Akkor is inkább az osztálytársak, vagyis a hason korú „másik” olvasó. A tanárokat mint könyvajánlókat alig említik. Így az ő véleményük a kötelező és az ajánlott olvasmányokon túl alig formálja a gyermek- vagy fiatalkorú olvasót: „A tanár úr által említett vámpíros történetek…” – De tanár úr! – „A tanáraim is”,Tanáraim ajánlásait olvastam többnyire”, „Inkább a szüleim és az osztálytársaim ajánlottak könyveket”.

A könyvválasztásnál és -használatnál (megfogalmazódik) néhány érdekes észrevétel, mintha a tudatos és következetes olvasó körvonala formálódnék: „Magamtól akartam olvasni, de az első könyveket anyukám mondta, a többit magamtól néztem”, „Azt szerettem olvasni, ami „szép” könyv volt, sok rajzzal”, „Szüleim az ő gyermekkönyveiket, Rejtő Jenő könyveket, indiános könyveket, ezeket nagyon jó volt olvasni, nem csak viccesek voltak, hanem még izgalmasak is”. Vallomással felérő válaszok: „Én néztem ki magamnak a könyvesboltban”, „Néha csak az alapján választottam, hogy tetszik-e a borítója”, „Szüleimtől kaptam, amit ők kiskorukban szerettek, azokat ajánlották”,Rengeteg könyv maradt rám testvéreimtől” – és a szülői, iskolai olvasmányélmények párhuzamosan egybefonódva „működnek”. Az előző nemzedék(ek) ízlése gyakran van jelen a könyvek kiválasztásában.

 

Negyedik kérdés

Mi jelentette neked a legfőbb szórakozást? A sport, a kirándulás, az olvasás, találkozás a barátokkal, a tévénézés, a számítógép, a társasjáték, a zenehallgatás, a moziba járás? Szabadidőd mekkora részét foglalta el az olvasás?

A gyerekek érdeklődését, időtöltését és ezen belül az olvasás helyét, szerepét és mértékét akartuk ezzel a kérdéskörrel megismerni. Napjaink gyermekei bőséges választékból nevezhetnek meg számos lehetőséget, sőt azon felül is, amit a kérdőív kínált. A válaszok némelykor nem szólnak az olvasásról: „Sport, számítógép, zenehallgatás”, „Bicikliztem, fát másztam és fociztam”, „»Youtube«-on zenehallgatás”, „Barátok, társas, mozi”, „Sport, tenisz”, „Barátok, gépezés, lego”. Némelyik válaszadó közli, hogy nem olvas, sokan meg is indokolják: „…most nincs rá idő, szinte soha”, „Nem sokat olvastam, legtöbbször összerakható vonattal játszottam”, „Igyekeztem olvasni, de nincs időm rá, és nem is nagyon szeretek”, „Nagyon keveset olvastam, az is sokszor kotta volt”, „Nem nagyon szeretek olvasni, csak azt, ami érdekel”, „Engem azzal büntettek, hogy le kellett ülnöm olvasni” – keserű, őszinte válasz. Ijesztő!

Többen megjelölik az időt (vagy idejük egy részét), amelyet olvasással töltenek. A szóródás nagy, a megfogalmazás sokféle: „A szabadidő negyede”, „Régebben 1-3 órát”, „Naponta max. 1 óra, 1/3 részét”, „Naponta 5-10 oldalt”, „A szabadidőnek nagyjából a felét, 14 évesen nyaranta kb. 50 könyvet olvasok” – Bravó! – „Elég kis részét, 20 percet naponta”. Van kacifántos válasz: „Ha kötelező az olvasmány, akkor kevesebb, mint napi 1 óra, de ha általam választott, akkor 4-5 óra is lehet”. Van panaszos hang: „Kisebb koromban nagyon lassan tudtam elolvasni egy könyvet, így félévente tudtam új könyvet elkezdeni”. Egy furcsa válasz: „Akkor olvastam, amikor öcsém megkért, vagy éppen nem tudtam aludni”. Az olvasás a közlekedéshez is kapcsolódik: „Hosszabb autóutakon vagy nyáron szoktam olvasni”, „Olvasás utazás közben”.

A válaszadó fiatalok az olvasást igyekeztek a heti és napi időbeosztásban is elhelyezni – meglehetősen nagy szóródással: „Este szoktam olvasni, napközben nincs időm”, „Olvasok lefekvés előtt”, „Ha van időm, napközben”, „Este vagy délelőtt”, „Esténként leülök – jó könyvvel”, „Hétköznap este olvasok”, „Reggelenként korán felkelek és olvasok, délután is”, „Általában a hétvégeken”.

Az elfoglaltságok és szórakozások özönében kevés szó esik az olvasott könyv tartalmáról, de a diákok alkalmanként erről is vallanak: „Főleg sorozat könyveket”, „Nagyon szeretem a japán képregényeket”, „Nem olvastam sokat, csak amik megtetszettek és a kötelezőket”, „Amiben sok volt a kaland, azt szerettem olvasni”, „Nem kifejezetten gyerek könyveket olvasok (pl.: Jane Austen, Agatha Christie)”.

Végül néhány szubjektív vélemény az olvasó és a könyv kapcsolatáról 6 és 16 éves kor között: „Olvasás nélkül nem tudok elaludni”, „Az olvasás már évek óta fontos nekem”, „Ha a sport mellett volna akár 5 percem is, akkor azt biztosan olvasással tölteném”, „A szüleim mindig odafigyeltek arra, hogy sokat olvassak, hogy bővítsem a szókincsem”, „Apámék mindig olvastattak”, „Havonta 1, max 2 könyvet elolvastam” – 8 évesen ez csúcsteljesítmény.

 

Ötödik kérdés

Mikor olvastál leggyakrabban? Délután vagy este? Lefekvés előtt vagy után az ágyban? Hétvégeken, járműveken, az iskolában a pad alatt, a nyári szünetben? Naponta mennyi időt töltöttél olvasással? Vagy nem is szerettél olvasni?

Ez a kérdéskör némiképp az előző csoporttal tart rokonságot, az olvasás helyéről érdeklődik a napi tevékenységen belül, betagozódásáról az otthon, az iskola, a közlekedés, a nyaralás körülményeibe.

Többen közlik, és részletesen ki is fejtik, hogy miért nem olvasnak: „Nem szerettem olvasni, max a suliban”, „Ha olvasmánynaplót kellett csinálni, akkor nyáron olvastam”, „Nem az olvasás a legfőbb elfoglaltságom”, „Nyári szünetben, de csak a végén”, „Nem szerettem olvasni, a kötelezőt többnyire hétvégeken olvastam”, „Nem nagyon szeretem a könyveket, de lehet, hogy csak azért, mert még nem találkoztam jóval” – azért ez meghökkentő válasz! Mások másképpen gondolják: „Megpróbálkoztam, lefekvés előtt vagy a kádban olvasok”, „Nem szerettem olvasni, nem egy izgalmas időtöltés a kisgyerekeknek” – szegény kis olvasó! – „Egyáltalán nem olvasok, csak a kötelezőeket. És néha még az is sok”, „Hát naponta nem igazán olvastam, csak szakaszosan”, „Semmikor se szeretek, nem is fogok szeretni” – kategorikus válasz.

A napszakokat tekintve legtöbben a kérdőíven sugallt esti időpontot (lefekvés előtt, után) jelöltek meg, de azért van ettől eltérő válasz és megfogalmazás is: „Délután, a pad alatt”, „Hétvégén vagy a nyáron”, „Délután, mikor megcsináltam a leckét”, „Suliban, szünetekben”, „Pad alatt is sokszor olvastam, csak általában mindig lebuktam”. Vannak különcök: „3-4 órákat egyfolytában, sőt még lámpaoltás után is, zseblámpával”, „Mindig kajálás közben olvasok”, „Délután, amíg még világos volt, mert nem szerettem lámpafénynél olvasni” – nehéz mindenkinek a kedvére tenni. Vannak „élvezkedő” olvasók is: „Nyári szünetben kifejezetten nem szeretek, de télen a hidegben, otthon a jó melegben, ha unatkozom, szoktam olvasni könyvet, újságot”, „Esténként félórát, és a kádban is, ott is félórát”, „Esetleg iskolában, ha unalmas volt egy óra”, „Addig olvasok, amíg el nem alszok”, „Hétvégén felkelés után”.

A közlekedés egyre több időt foglal el korunk emberének életéből, a gyermek (a fiatal) többnyire utasként vesz részt benne: „Kocsiban, ha sokat utazunk”, „Járműveken szerettem a legjobban”, „Járműveken nem, mert megfájdul a fejem”, „Utazás közben, vagy várakozáskor”, „Hét végén vagy úton jellemzőbben”, „Járművön is jó ezzel elütni az időt”, „A buszon és iskolában nem”,Nagyon ritkán, vonaton, repülőn, hosszú utakon” – az effajta „könyvhasználat” azért inkább pótcselekvésre emlékeztet.

A napszakok után lássuk az évszakok olvasási szokásait, elsősorban természetesen a nyári vakációt. Vajon az olvasásnak mekkora szerep jut benne: „Nyári szünetben 1 órát”, „Nyáron, esténként”, „A nyári szünetben volt, hogy 5-10 könyvet is elolvastam”, „A nyári szünetben úgy 40-50 könyvet is kiolvastam. És nem csak mert jólesett, hanem művelődtem is, új szavak jelentését értettem meg, fejlődik a szókincsem, a helyesírás stb.” – azért ez ritka, szabatos vélemény! De a nyár kifogyhatatlan: „Nyáron, ha jó könyv, 1-1,5 órát, ha nem olyan jó, akkor maximum 0,5 órát vagy annyit sem”, „A nyári szünetben nagyon sokat olvasok mindig”, „A nyári szünetben volna jobb dolgom is” – na, most okosodjék ki az ember!

A gyerekek-fiatalok gyakran küzdenek a könyvvel, az olvasással. Néha kevés eredménnyel, néha többel: „Ha volt egy olyan könyv, amire nagyon vártam, hogy megjelenjen, akkor bármikor tudtam azt olvasni, és ez még mindig így van”, „A kötelezőket mindig unalmasnak találtam, tanévi egypárat olvastam el” – ezek a vélemények egész kis „olvasói világnézetek”. Tovább: „Volt, hogy egy nap 5 órát is eltöltöttem olvasással”, „Ha kézbe kapok egy jó könyvet, bárhol tudom olvasni, még ebéd közben is”, „Nem szerettem olvasni, mert nem érdekeltek sohasem a tündérmesék, komolyabb történetek pedig csak később kerültek a kezembe”. Néhány szó ismét a kötelezőkről: „Szerettem olvasni, csak nem a kötelezőket”, „Csak akkor olvastam, ha valami kötelező volt”, „Ha olvasni kell, az is kötelező, ami nehezen érthető a régies nyelvezete miatt”.

 

Hatodik kérdés

Milyen könyveket szerettél? Útleírást, kalandregényt, történelmi regényt, vidám könyveket, leányregényeket. Sorold fel 4-5 könyv címét, amiket gyerekkorodban olvastál!

A külső körülmények után a könyvek tartalmáról érdeklődik ez a kérdéscsoport. Öt válaszlehetőséget adtunk meg, nem szigorúan alkalmazkodva a műfaji felosztásokhoz, a válaszadók sem „szigorúan elvi alapon” válaszolnak, bár gyakran megismétlik (felsorolják) a kérdésben kínált lehetőségeket.

A válaszadók igen sok olvasott művet sorolnak fel, a művek között a gyermekkor és a fiatal(felnőtt) kor olvasmányai keverednek. Gyakran azonban azt sem lehet eldönteni, valójában könyvről van-e szó vagy lapozgató képeskönyvről, esetleg képregényről. Különösen a hagyományos mesegyűjtemények (Andersen- és Grimm-mesék, Ezeregyéjszaka) „sokszorozzák meg önmagukat”, egyes mesék önálló kötetként is napvilágot látnak. Máshol egy-egy sorozatot említenek, ritkábban egy-egy szerző nevét: „Sok mesekönyv”, „Mai detectívek (!)”, „Poirot történetek”, „Rejtők”, „Disney-mesék”, „Penny-regények”, „Mi micsoda sorozat kötetei”, „Fekete István könyvei”.

Időnként sajátos tematikai megjelölést alkalmaznak a fiatal válaszadók, és véleményt is fűznek a válaszhoz: „Kalandos, vidám, leány(regény)”, „Harry Potter (mind a 7 rész) most nyáron olvastam el negyedjére az összeset”, „Fairy Oak (aszem így írják) sorozat”, „Olvastam sok gombahatározós könyvet, a regények csak később jöttek”, „Scifi, krimi, kaland, tört.”, „Volt egy lovas könyv sorozat”. De a sor folytatódik: „Az igaz vagy igaznak tűnő történeteket szerettem olvasni, pl.: Anna Frank naplója, Zabhegyező, Szerettem a félelmetes regényeket is, de a lányregényeket is”. – Megszívlelendő vélemény, kedves szerzők, tisztelt kiadók: „A legtöbb könyv fiú(k)ról szól, és nagyon nem volt számomra érdekes, lányregényeket meg nem hiszem, hogy olvastam volna”, „Akció, pénzügyi (!), történelmi, kaland, vidám”. Szerzők (is) következnek: „Általában Rejtőtől”, „Humoros”, „Vicces”, „Patricia Schröder lányregényei”, „Kaland és inkább fiúsokat szerettem” – írja egy 8-os lány. – „Inkább németül olvastam”, „Kaland, krimi, szerelmes”, „Tört. Regényt és krimiket szerettem, főleg angol írók alkotásait, néha angolul is”, „Az orvoskrimiket szerettem a legjobban”.

A válaszadók sok és sokféle könyvet (olvasmányt) tüntettek fel, több kérdésben is szerepelnek könyvcímek, a tanulmány végén ismertetjük ezeket, néhány kapcsolódó megjegyzéssel együtt.


Hetedik kérdés

Kaptál-e ajándékba könyvet, karácsonyra, születésnapra? Örültél-e, ha könyv volt az ajándék?

Az ajándékba adott könyvről az ajándékozó feltételezi, hogy a megajándékozott elolvassa (kezdetben megnézegeti, végiglapozza). És talán arra is gondol, hogy megőrzi, idővel könyvtárrá gyarapítja. Az ajándékkönyv ugyanakkor – talán – valamiféle ellensúlyt képez mind a „hasznos holmik” világával, mind az értékes dísztárgyak (ékszer, óra) kínálatával szemben. Vagy a könyv inkább annak a bevallása, hogy az ajándékozónak nincs pénze „értékes” ajándékra vagy, hogy fogalma sincs, mit adjon a gyereknek, a fiatalnak? Vagy éppen nagyon is kialakult elképzelése van arról, milyen módon gazdagíthatja – esetleg életre szólóan – útravalóval? De vajon mit gondolnak erről a megajándékozottak?

A könyv azért legtöbbször része az ajándéknak, akár karácsonyra, akár születésnapra kapja a megajándékozott gyerek vagy fiatal. De van, aki ekként válaszol: „Nem, nem is kértem”, „Nem kaptam, de örültem, hogy nem kaptam”.

Gyakran volt azonban „gond” a kapott könyvajándékkal is: „Inkább a többi ajándéknak örültem”, „Most már nem örülnék”, „Másra számítottam”, „Kaphattam volna izgalmasabb ajándékot”, „Jobban örültem egy babának, plüssállatnak” – ezt nyilván egy őszinte lány mondja. – „Nem tudtam örülni, mert egyiket sem olvastam el”.

Meghökkentő, de mondhatjuk úgy is, hogy „nagy változatosságot mutat” az ajándékkönyvek skálája, íme: „tavaly karácsonyra tankos, fegyveres, vadászgépes könyvet kaptam”, „Nagyapa általában kísérletezős könyveket adott, amiket mindig megcsináltunk”, „Csak akkor örültem neki, ha nem történelmi regény volt, és nem volt szomorú”, „Van, aminek tudtam örülni, de akkor az nem regény”.

Az ajándék azért a társadalmi érintkezésnek is egyik formája, még ha a Jézuska hozza is, az ajándékozási kultúra rejtelmeiről is vallanak a fiatal megajándékozottak: „Örültem, de nem, ha mindenkitől azt kaptam”, „Néha arra gondoltam, kaphattam volna izgalmasabb ajándékokat is”, „Akkor örültem neki, ha a könyv tetszett, ha nem tetszett, akkor sem mutattam ki, hogy nem tetszett, nem akartam senkit megbántani”.

Erősen megoszlik a fiatal megajándékozottak véleménye, nem csak abban a kérdésben, hogy szeretik-e a könyvet vagy sem. Sokan a könyvet könyvnek, azaz olvasmánynak tekintik, de mint ajándéknak, nem feltétlenül örülnek neki. Az ajándékozó ízlését tükröző könyvet fenntartással fogadják, vagy éppen elutasítják, a maguk választotta könyvet viszont szívesen olvassák – ez az önálló, egyéni olvasói ízlés kialakulásának a jele (kezdete?).

 

Nyolcadik kérdés

Előfordult-e, hogy egy könyv után megnézted a belőle készült filmet, vagy a film után elolvastad az alapjául szolgáló könyvet? Említsél néhány címet ezek közül!

Az olvasás és a médiumok egymásra hatása iránt érdeklődtünk ebben a kérdésben. A film, a tévében látható művek (tévéfilm, tévéjáték, sorozatok), a videón, CD-n és más elektronikus hordozón élvezhető művek hatnak egymásra, feltételezhetően kölcsönösen. De vajon a könyv csinál-e kedvet a film (stb.) megnézéséhez, vagy a film (stb.) a könyv elolvasásához? És miért – vajon erre adható-e válasz? A szöveges történet ismeretében az olvasó valamilyen képi megjelenítés után is vonzódik? Vagy éppen ellenkezőleg: az ábrázolás csak egyetlen, megvalósult lehetőség, a szöveg viszont határtalanul engedi szabadjára az olvasói fantáziát?

A válaszok természetesen megoszlanak, a válaszadók egy része a könyvet részesíti előnyben: „Harry Potter, először elolvastam”, „Rémségek cirkusza – először könyv”, „Egy könyvet most olvasok harmadszor, utána megnéztem a filmet”, „Légy jó mindhalálig, könyv – film”, „Én először a könyvet szeretem elolvasni”, „Könyv – film”, „Kincskereső kisködmön, Pál utcai, Hamupipőke, könyv – film”. Többen megindokolták döntésüket: „Először a könyvet olvastam, és utána néztem meg a filmet, mert szerintem úgy izgalmasabb”, „Nem néztem meg a filmeket, mert nem szerettem a fantáziámat megzavarni”, „Szinte minden jól sikerült könyvet megnéztem filmen is”, „Inkább a könyv olvasása után néztem a filmet, mert fordított helyzetben illúzióromboló lett volna”, „Nem szoktam megnézni a könyvből készült filmet, mert általában rosszabb”.

Mások éppen fordítva gondolják: „Egri csillagok – először film”, „Film után a könyv: Twilight, New moon, Eclips, H. P. előbb filmen”, „Film után a könyv: Neveletlen hercegnő, Vámpírnaplók”, „Először mindig a filmet nézem meg, és ha tetszik a film, talán elolvasom a könyvet is”, „Csak a filmet nézem meg”, „A film után ritkán elolvasom a könyvet”, „Sok filmet láttam, így volt, hogy kedvet kaptam a könyv elolvasásához” – a filmet preferálók ezúttal nem fűztek indokolást választásukhoz. A filmnézők gyakran nem is tudják (nem is tartják számon), hogy egy-egy filmnek az alapja valamely regény, a film (pl. egy-egy krimi vagy kalandfilm) megtekintése után eszükbe se jut, hogy az „alapmű” után érdeklődjenek.

Ahogy korábban megállapítottuk, hogy a könyv egybemosódik a lapozgatóval, a képregénnyel, hasonlóképpen egészíti ki egymást az elolvasott könyv és a megnézett film. A mű így – reméljük – kettős interpretációban kettős élményt jelent. Vagy a később szerzett élmény lesz az erősebb, és mintegy felülírja a korábbi emléket-élményt? A válaszadók nagy része valójában kitért a határozott felelet elől, válaszaikban maga a mű szerepel, amelynek mind a könyv-, mind a filmváltozatát ismerték, hogy melyik volt az első, amelyik fölkeltette érdeklődésüket a másik iránt, legtöbbször nem derül ki. Talán a könyv serkent filmnézésre, talán a film a könyv elolvasására, de lehet, hogy a megismert téma, történet, a szereplők másféle feldolgozása a vonzó számukra. És idővel elhomályosul, hogy melyik is volt az elsődleges élmény: a könyv vagy a film. Ha emlékezni kell a műre, a kettős élmény egymásra vetődése kel életre emlékezetükben.

 

Kilencedik kérdés

Volt-e otthon családi könyvtár? Kerestél-e, olvastál-e a családi könyvtár könyvei között neked valót, vagy szüleid ajánlottak ezekből olvasnivalót?

Ez azért már „a gyakorló olvasóknak” szóló kérdés, hiszen a könyv egyértelmű ismeretét, több könyv meglétét, valamiféle rendszerbe helyezettségét tételezi fel. Továbbá azt, hogy a könyv nem feltétlenül egyetlen személy tulajdona, és nem bolti árucikk, hanem afféle „családi birtok”, amit a családban mindenki használhat, a családba tagozódás (belenövés) sajátos területe.

Íme, a válaszadók egyik részének a véleménye a családi könyvtárról: „Van családi könyvtár, kb. 1000 darab könyv”, „Van családi könyvtár, fent az emeleten vannak a gyerekmesék, a földszinten meg a komolyak”. Persze, a könyvtár még nem jelent olvasást: „Otthon végtelen mennyiségű könyvünk van, de nem igazán érdekelnek”, „Van, de inkább elkerülöm”, „Van otthon egy nagy könyvgyűjtemény, de nagyon komoly művek voltak, tehát nem éltem a lehetőséggel”, „Igen, volt, és turkáltam benne”. Többen a családi könyvtár méreteiről is szólnak: „Van egy több száz kötetes ifjúsági regény gyűjtemény”, „Kb. 4 ezer könyvünk van”, „Nagyon sok könyvünk van otthon, de ezek inkább felnőttnek valók, nem kiskoromban olvastam őket”.

Különös véleményt fogalmaz meg a családi könyvtár meglétéről – a válaszadók feltűnően nagy hányada: „Nem volt nekünk, csak sok könyvünk, és van is, de az nem könyvtár”, „Nem volt, csak két nagy szekrény, és egy-egy polc tesómnál és nálam”, „Könyvtárnak nem nevezhető, könyvespolcok vannak tele könyvekkel otthon”, „Csak sok polc tele könyvekkel, külön szoba nincs rá”. – Ez a véleményegyüttes a könyvtárat a külön helyiséggel azonosítja, ahogy a fiatal olvasó az intézményes nagykönyvtárakban látja, szakrenddel, katalógussal, könyvtárossal. Esetleg könyvtárjeggyel, külön nyitva tartással.

A könyvtár létére-meglétére vonatkozó kérdés talán félreérthető volt, erre vonatkozó válasz több is érkezett: „Volt, még most is van könyvtár”, „Igen, még most is sok könyv megvan otthon” – a válaszok mintha azt sugallnák, hogy a családi könyvtár az elmúlt másfél-két évtized alatt mindvégig működött, és nem szűnt meg, ami a kérdés föltevőjének – és reméljük, hogy a válaszadók legtöbbjének is – evidencia.

A családi könyvtár, vagy bármilyen névvel illethető könyvállomány használatára is kitérnek a válaszadók: „Volt, és kerestem is, és szüleim ajánlottak is”, „Biztos olvastam onnan, mert a gyerekkönyvek akkor kerültek a polcra, amikor megszülettem”, „Apukám ajánlott, elolvastam és tetszett”, „Most már szinte csak onnan választok könyvet”.

 

A családi könyveket nem használók is megfogalmazzák véleményüket: „Azok inkább felnőtt könyvek voltak”, „Akkoriban még nem érdeklődtem a »könyvtár« iránt”, „Nem olvastam közülük szinte egyet se”, „Én nem értettem még őket”, „Nem kerestem, nem ajánlottak”.

A válaszok némiképp összefolynak az első két kérdésre adott válaszokkal, azokat ismétlik, illetve a kisgyermekkori és a fiatal felnőttkori válaszok nem különülnek el határozottan.

 

Tizedik kérdés

Gyermekkorodban kölcsönöztél-e könyvet könyvtárból, kértél-kaptál-e kölcsön könyvet ismerősöktől, barátoktól, te adtál-e kölcsön könyvet ismerőseidnek, barátaidnak?

Ez a kérdéscsoport a (valóságos) könyvtárhasználatról érdeklődik, illetve a személyek (barátok, ismerősök) közötti könyvcseréről, kölcsönzésről szól. Amikor a fiatal olvasó „kilép” a saját könyvgyűjteményéből, sőt a családi könyvtárból is, az iskolai vagy valamelyik nyilvános könyvtár felé tájékozódik (rendszeresen vagy alkalomszerűen), társaival a könyvek iránt érdeklődés teremt egy- vagy kétoldalú cserekapcsolatot (kölcsönzést). A gyermek (a fiatal) ekkor kezdi kialakítani önálló olvasói szemléletét, gyakorlatát.

A válaszadóknak közel a fele teremt kapcsolatot valamilyen könyvtárral: „Az iskolai könyvtárból sokat kölcsönöztem”, „Egyszer kikölcsönöztem egy könyvet az iskolai könyvtárból, febr. 10-re kellett volna visszavinnem, de én év végén se vittem vissza,
és majdnem kaptam egy igazgatóit, azóta nem szeretem a könyvtárat”, „Nagyon kedves emlékem, amikor egy babanév könyvet kölcsönöztem ki, a húgom születése előtt”.
– Lám, a könyvtárral sem feltétlenül zavartalan a kapcsolat, aminek következtében a fiatal olvasó egy tőle független intézménnyel is megtanul együttműködni (vagy nem tanul meg). „Még most is járok könyvtárba” – jelenti ki a tizenéves olvasó. A másik: „Én nyaranta szoktam menni könyvtárba, de amúgy nem”. Vagy: „Anya mindig vitt könyvtárba”. Többen viszont így vélekednek: „Könyvtárba nincs időm járni”, „Max 1-2 alkalommal vettem ki könyveket könyvtárból”, „Nem jártam könyvtárba, mert nem volt rá igényem, inkább saját könyveket olvastam”.

A kölcsönadás-kérés barátok, ismerősök között folyik – vagy nem folyik. Némelyek jó szívvel, némelyek óvatosan kérnek-adnak kölcsön, mások sehogy. Van, aki indokol, van, aki nem: „Sokszor adtam és kaptam kölcsön könyvet”, „Adtam kölcsön, de én soha nem kértem”, „Volt, hogy kölcsön kértem valakitől, de azt általában mindig elfelejtettem elolvasni, és úgy adtam vissza”, „Kölcsön nem adtam könyvet, mert mindig cafatokban kaptam vissza” – hát igen!

 

***

 

A kérdések után – számozás nélkül – egy listát állítottunk össze, a következő szöveggel:

A gyermekirodalom néhány híres külföldi és magyar könyvét soroljuk fel. Melyiket olvastad gyerekkorodban?

36 könyvcím (szerzővel!) szerepel a listán, 23 külföldi és 13 magyar mű. Az iránt érdeklődtünk, hogy a világ- és a magyar gyermekirodalom klasszikusnak mondható művei vajon milyen mértékben vannak jelen a mai gyerekek és fiatalok olvasmányai között. Tekinthetjük úgy is, hogy a szülők (és a vizsgálat készítői) fiatalkori olvasmányainak „életképességére” voltunk kíváncsiak. Ezek a könyvek, ebben biztosak voltunk, a fiatalok olvasmányainak nyilván jóval kisebb részét és sajátos rétegét alkotják. Részben azonban az irodalmi igényességre, részben pedig a család olvasásbefolyásoló hatására, és többnemzedékes könyvtár meglétére utalnak.

A könyvlista címei mellett szám tünteti fel, hogy a vizsgálatban részt vett 146 fiatalból melyik művet hányan olvasták – a könyvek legtöbbje mintha kiállta volna az eltelt 2-3 (vagy akár kétannyi) nemzedéknyi idő viharát, az új művek és a könyvkiadás versenyét.

 

Külföldi művek:

  • Andersen-mesék (102)
  • Blum: Óz, a csodák csodája (63)
  • Bürger: Münchhausen báró kalandjai (10)
  • Collodi: Pinokkió kalandjai (79)
  • Cooper: A vadölő (16) és Az utolsó mohikán (18)
  • Defoe: Robinson (55)
  • Az Ezeregyéjszaka meséi (66)
  • Grimm-mesék (110)
  • Kästner: Emil és a detektívek (70)
  • Kipling: A dzsungel könyve (96)
  • Knight: Lessie hazatér (64)
  • Lagerlöf: Nils Holgerson utazása (27)
  • Lewis: Alice Csodaországban (68)
  • Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (60) és Huckleberry Finn (38)
  • May: Winnetou (34) és Az Ezüst-tó kincse (21)
  • Milne: Micimackó (120)
  • Saint-Exupéry: A kis herceg (88)
  • Swift: Gulliver (38)
  • Verne: A tizenötéves kapitány (20 és Sándor Mátyás (7)

 

Magyar művek:

  • Bálint: Mazsola (45)
  • Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (23)
  • Benedek Elek: Mesék (34) és Toldi Miklós (35)
  • Bodó: Brumi könyvek (21)
  • Csukás: Pom-Pom meséi (76)
  • Darvasi: Trappiti (23)
  • Fekete István: Tüskevár (84)
  • Janikovszky: Kire ütött ez a gyerek? (57)
  • Kálmán: Sicc könyvek (43)
  • Lázár: A négyszögletű kerekerdő (67)
  • Móra: A kincskereső kisködmön (82)
  • Sebők: Mackó úr könyvek (11)

 

A második, a hatodik és a nyolcadik kérdéscsoportban a válaszadók több könyvet (címet) is megjelöltek, amelyet gyerekkorukban olvastak, fiatalkorukban kedveltek, illetve amelynek a filmváltozatát is megismerték. A három könyvlista részben fedi egymást, illetve ismétli önmagát, a címeket egyetlen, közös jegyzékbe gyűjtöttük.

A válaszadók által olvasott könyvek pontos száma aligha állapítható meg (ugyebár ilyenek hangzanak el: Rejtőtől minden, Agatha Christie-k, sorozat, Fekete István regények), tendenciák azonban körvonalazódnak. Magyar szerzők közül mintegy ötven szerepel a fiatalok által ajánlott listán (vagyis a „klasszikusnak” mondott művek 23+13 tételes jegyzékén kívül). Több művével szerepel Bálint Ágnes (6), Böszörményi Gyula (2 könyvsorozat), Csukás István (5), Fekete István (2), Janikovszky Éva (3), Jókai Mór (2), Rejtő Jenő (5), Szabó Magda (3). Legtöbben említik Gárdonyi Egri csillagokját (20-an), Fekete István Vukját (11), Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkját (21), Szabó Magda Abigéljét (9), Bálint Ágnestől a Mazsola és Tádét (4). Igen nagy a szóródás, a többi szerző és a művek legtöbbje 1-1 említésben szerepel.

A válaszadók körülbelül 150 külföldi könyvcímet említenek, és mintegy 60 szerzőt (utóbbit valójában sokkal kevesebbet említenek, a szerzők nevét a tanulmányíró böngészte össze!). A szerzők közül kedvelt Thomas Brezina (7 könyvvel szerepel), Masanneket és A vad foci bandát 7-en említik, Salten Bambiját 5 olvasó, Shantól a Rémségek cirkuszát 5 válaszadó, Meg Cabot sorozatait és A rendetlen hercegnőt 8 olvasó, de több könyvvel szerepel Christie (4), Horowitz (3), Kästner (4), valamint Tolkientől 4 könyv, közülük A gyűrűk urát 6 fiatal említi. Az egész olvasmánymezőnyből kiemelkedik azonban Rowling regényfolyama, a Harry Potter, amelyet a 146 fő közül 42 említ, kezdő olvasó, kiskamasz és majdnem felnőtt egyaránt elragadtatással szól a derék, fiatal bűvészinasról.

A szóródás itt is igen nagy, feltűnő néhány olyan szerző szerényebb jelenléte, akik korábban a gyermekolvasók kegyeiben voltak (Brunhoff és a Babár-könyvek, Cooper, Dahl, Lagerlöf és a Nils Holgerson, de a Robin Hood, Karl May könyvei, vagy Stevenson, sőt Verne is mérsékelten van jelen közöttük).

Végezetül emlékeztetnék a bevezetőben leírtakra: vizsgálatunk nem tartjuk reprezentatívnak, a válaszok mennyisége és tartalma gyaníthatóan markánsan eltérhet az országos átlagtól. Ezért is tekintettünk el a kapott eredmények számokba foglalásától, inkább a válaszok sokféleségét tartottuk fontosnak rendszerbe foglalni. Ugyanezt a vizsgálatot azonban, ugyanezekkel a kérdésekkel (vagy azokat értelemszerűen alkalmazva helyi viszonyokra) az ország más (nagyságrendű) településein és más középiskoláiban is eredményesen elvégezhetőnek tartjuk. A különböző vizsgálatok eredményei – ebben biztosak vagyunk – kiegészítik, árnyalják és értelmezik egymást, együtt adnak hiteles választ a kezdő és a fiatalkorú olvasók könyvhasználati szokásaira.

 

***


Befejezésül köszönetet mondok a vizsgálat helyszínéül szolgáló budapesti középiskola vezetésének, amiért lehetővé tette munkánk megszervezését és lebonyolítását és a tanárkollégáknak, amiért szakmai tapasztalataikkal segítették a vizsgálat eredményességét.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: